Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság

gerillamarketing akció: a gyurcsány ferenc baráti társaság 2 a google-találatok élén

Amikor először olvastam a hírt, miszerint olyan fényes jobboldali személyiségek, mint Kövér, Áder, Semjén, Kerényi, Bayer Gyurcsány Ferenc Baráti Társaságot alapítottak, vegyes érzéseim támadtak. Egyrészt a humornak és az iróniának feltétlen híve vagyok, másfelől a nevezett urak beállítódását valamelyest ismerve minden eszembe jut, csak nem a jóízű élc, hanem sokkal inkább a demagógia, az összeszorított fogú sulykolás, a szívós leckefelmondás. Továbbá: ha egy publicista vagy egy amúgy is bohócnak állt színházi ember tesz ilyen kísérletet a miniszterelnök lejáratására, az valahol rendjén is van, ez beleférhet a demokratikus keretekbe. Ám rivális vezető politikusoktól az ilyesmi egyszerűen nem elegáns dolog, sokkal inkább minősíti őket, mint azt, aki ellen irányul.

Mindezt azonban nem gondoltam elég fontosnak ahhoz, hogy (egyre apolitikusabb) blogomban foglalkozzam vele. A témára azonban ráharapott farkasbarátom, El Lobo, nem kevesebbet téve, mint elindítva a kettes számú Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság blogját, azzal a nem titkolt céllal, hogy a keresőkben elébe vágjon az internetes támogatást megszervezni elmulasztó jobboldali kezdeményezésnek.

Erről így ír az akcióját bemutató posztjában:

…vajon az Internetet tudatosan használó egy szál online marketing szakember képes-e ellensúlyozni és vajon mennyire egy politikai- és médiahatalommal rendelkező társaság fellépését. Mit fog megmutatni a Google a létrehozott KÉT szervezetből? Életképes lesz-e az Interneten a semmiféle határozott célt nem szolgáló Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság Kettő webegysége?

(A Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság és a gerillamarketing)

Nos, a Google első tízesében a társaság nevére való keresés esetén máris ott vannak El Lobo – A farkas oldalai. Előbbre jutásuknak nemcsak szurkolok, hanem fenti posztommal magam is támogató linkeket küldtem rájuk, mintegy csatlakozva barátom akciójához.

Hozzászólásokat ide várok: Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság

Webes műveltség

Ebben a bejegyzésben elévült linkek voltak, töröltem őket – 2015 | Jövőnéző a minap azon tűnődött, mi történne a tudatunkkal, ha az agyunkat merevlemezre mentenénk, most pedig Norman Károlynál olvasom, hogy a web – mint az ismeretek tárháza – megváltoztatja a műveltségről kialakult klasszikus nézeteinket. Korábban leginkább azt tartottuk műveltnek, aki lexikális tudással rendelkezett, az internettel felfegyverzett embernek azonban fölösleges konkrét adatok tömkelegét megjegyeznie. Hasznosabb, ha a következő készségek jellemzik: honlap kereső sms télikert
Megjelölve

Irány az internet – digitális tartalom

Tablet kijelzőn a digitális tartalom

Tablet kijelző - Laptopon az internet

Képernyőn a nagyvilág

Számítógépes könyvek. Alig pár napja (az OSZK internetre költözése okán)  idéztem fel egy korábbi vitámat a papíron és az interneten (a weben) digitális formában közreadott és képernyőn olvasható alakban megjelenő irodalmi szövegekről. Ma meg azt olvasom, hogy patinás újságok döntenek a váltás mellett: ezentúl csak világhálós online változatuk lesz. Mert olcsóbb. És mert ahogy az online-kereskedelem fejlődik és kiterjed, úgy a hirdetők is követik a fogyasztókat az internetre. Amin én egyáltalán nem csodálkozom: a tőke olyan, mint az áram: a legkisebb ellenállást „választja”. Így hát úgy fest, hogy ha a használat praktikussága és a kényelemszeretet nem lesz elegendő ösztönző erő, akkor az olvasói szokások megváltozása nagyrészt a vásárlói szokások megváltozásának kényszerítő hatása alatt fog bekövetkezni.

Egy laptop kijelzője előtt ülve megnyílik a nagyvilág, ahogy nem kell Budapestre utazni az OSZK-ba, úgy egy tablet képernyőjén olvashatjuk a napilapokat.

__________
Frissítés: a hivatkozott cikket kritikával illette Pollner: Az internetes honlap optimalizálás

Más:

Budapest szerviz – számtech szolgáltatás

Az alább ajánlott blog egyik cikkében bemutattak két gyakori problémát, amelyek nagy veszélyt jelentenek a notebook vagy táblagép hibátlan működésére. A képcső elsötétülése és a különböző folyadékokkal leöntött laptopok okozta gondok bemutatása után két másik gyakori balesettel ismerkedhetünk meg: mindkettő a számítógépgép ventilátorával és a túlmelegedett CPU processzor hűtésével kapcsolatos: Laptop szerviz Budapest. Notebook alkatrészek, kijelző és akku csere, javítás. Szerelési tippek. Dell akkumulátor, Asus töltő, billentyűzet.

Internet Kárpátalján

Google első hely

Tegnap az első weboldal kereső, a Google különösen jó hangulatában volt :)), mert a szokásos ötezervalahány találat helyett hatezer kétszázat mutatott nevemre, és a közvetlenül lenyitható 280 külön link helyett 350-et adott meg. Bármilyen hiú is vagyok, ritkán van türelmem arra, hogy végigzongorázzam a több tucatnyi oldalon sorakozó tízes listákat (a 100-on túli organikus találatok amúgy is általában érdektelen dolgok: nevem előfordulása valamilyen felsorolásban, tartalomjegyzékben, említésem különböző fórumokban…), most is inkább csak „a végét” néztem meg, hiszen 300-nál több link eddig soha nem szerepelt a közvetlen listán. No, így találtam rá egy jószerével elfelejtett előadásomra. Fogalmam sem volt arról, hogy ez végül is felkerült a internetre. Elolvastam. Eléggé tanulságos volt: pontosan rögzíti, milyennek láttam 2001 szeptemberében a kárpátaljai honlapokat, és azt is felmérhettem, mi változott 3 és fél év alatt (nem túl sok…). Az előadásomat visszaidézve eszembe jutott, hogy a szövegemet prezentációval kísértem: az „idegen” honlapokat lementett képek formájában jelenítette meg a projektor, aztán a saját oldalaimra áttérve on-line kapcsolatban mutattam be az Ungpartyt és zegzugait. Érdekes lenne most ezt a demonstrációs anyagot is előkeresni; egyelőre csak a szöveggel szolgálhatok: Internetes kultúra Kárpátalján – Miskolc, telematikai konferencia, 2001. szeptember 27.

A tévéseket tegnap elég júl megúsztam, jószerével csak a tavasszal megjelenő regényemből kellett felolvasnom rövidke részletet. Megtudtam, összesen 4 perces lesz a „portré”, a regényszöveg kb. 20-30 másodperces lehet… 2 percnyit olvastam fel; vágják meg, ahol tudják. Ami meglepett: az anyagot a Határátkelő műsora keretében fogják sugározni, és hogy én legyek az alany, azt több ajánlatból Debreceni Mihály választotta ki…

Kovács Géza persze előjött a József Attila-díjammal, hogy vágókép gyanánt lekameráznák, de újra elhárítottam. Jó, akkor bemondhatja a felvezetőben, hogy a díjaimat olyannyira nem tartom számon, hogy azt sem tudom, hol vannak? Hát persze. Még mindig jobb, mint előkeresni.

Nem nagyon fog mostanában a munka. Elpiszmogom, elszöszmötölöm a napjaimat, bütykörészem a honlapot, hol az archív részt, hol az új oldalakt, át-átszabok ezt-azt, mindig találok javítani valót, aztán arra is rájövök időnként, mit terveztem meg rosszul, miért nehézkes és nem keresőbarát a rendszeren belüli könyvtárszerkezet, elkezdem hát újrarendezni az anyagot, ehhez persze az összes linket is át kell írni – fél és egész napjaim mennek el ilyen hiábavalóságokkal. Sem nagyobb, sem kisebb munkákba nincs kedvem belekezdeni mostanában. Pedig felkérések is vannak, és olyan pályázatok is indultak, amelyek felkeltették a figyelmemet. És mégsem… Tapasztalatom szerint ilyenkor jobb nem erőltetni a dolgot, megvárni, amíg bizseregni kezd a tenyerem, és minden elhatározás nélkül, magától alakul ki az íráskényszerem. Úgynevezett alkotói válságban én még soha nem voltam (lehet, ezért is nem vagyok elég jó író: egy kis depi fontos kelléke a művészet dolgaiba való beavatottságnak), ha nem ment a vers, írtam novellát, ha az sem, akkor publicisztikát – az idén viszont ezeken a naplójegyzeteken kívül alig is írtam más egyebet. Ez nem jó jel, év elején inkább a nagy lendület volt eddig jellemző rám. tovább is van, mondom még