Szabolcs ideges és haragszik

szunyogh-szabolcsSzunyogh Szabolcs barátom időről időre dokumentálja őszinteségi rohamait. Teszi ezt fájóan éles mondatokkal és annak a különleges tudásnak a birtokában, hogy miként lehet okosan az indulatoknak is hangot adni úgy, hogy a harag ne vegye el az éleslátás és igazmondás készségét. (Gyengébb publicisták ehelyett műfelháborodást gerjesztenek magukban és műdohogásukkal szennyezik a környezetet.)  Szabolcs mindig valami szebb, nemesebb mellett elköteleződve ad hangot nemtetszésének: értünk, értem haragszik akkor is, ha a romák mellett és a szenteskedés ellen szól. És ezt nemcsak onnan tudom, hogy új cikkét egy kenetteljesnek éppenséggel nem mondható versemmel zárta. (Közlés a szerző engedélyével, eredeti a Népszavában itt)

Idegesen és haraggal

Kifejezetten fáradt vagyok és ideges. Aki úgy gondolja, ez nem közügy, annak igaza van és ne olvassa tovább ezt a cikket. Magánhisztériák következnek.

Az első hisztéria oka egy romákkal kapcsolatos hír. Van egy falu Baranyában, Cserdi. Itt gyakorlatilag csak romák élnek. Mit tudunk a romákról? Lopnak, isznak, drogoznak, lustálkodnak, verekednek és élősködnek. Még tankönyv is akadt, amelyik ezeket a sztereotípiákat sugallta. Ha meggondolom, hogy a romákkal kapcsolatos emberjogi „hőbörgés” mértékadó körök szerint csak valamiféle liberális aberráció, amelyet kizárólag beteges magyar gyűlöletből terjesztünk (lásd még Boross Péter volt miniszterelnök úr, Orbán nem volt miniszterelnök úr tanácsadója szerint: „egészséges vidéki fiúkra van szükségünk”, értsd: mi, perverz fővárosi liberálisok vagyunk a nemzet problémáinak legfőbb forrása), szóval: nemcsak rosszul érzem magam, hanem kifejezetten dührohamokat is kapok.

Miért? Mert én, mint „magyarellenes rózsadombi liberális” (a valóságban: nyugdíjas a bevásárlókocsival), képzeljék, elolvastam a hírt a cserdi romákról. És sírni vagy káromkodni támadt kedvem. A hír a következő: „Ócsára is jutott a cserdi romák krumplijából. Négy tonna hagymát és krumplit osztottak ki a VII. kerület rászorulói között hétfőn, ebből maradt meg négyszáz kiló, azt szállította le az Age of Hope és a Budapest Bike Maffia három tagja Ócsára. Összesen négyezer kiló krumplit és hagymát ajánlott fel a baranyai roma falu, Cserdi polgármestere a rászorulóknak. Ez náluk már hagyomány, minden évben ételt osztanak karácsonykor. Idén az adomány javát a VII. kerület rászorulói között osztották szét, a megmaradt négyszáz kilót pedig, mint említettem, Ócsára, a devizahiteleik bebukása miatt lakásaikat elvesztők szociális lakóparkjába vitték. A cserdiek adományát még pár száz kiló mandarinnal is kiegészítették, amit már szenteste előtt le is szállították és ki is osztottak.”

Tessenek nyugodtan cigányozni tovább! Ha ezt olvasva nem tetszenek szégyellni azt.

Tudom, hallom az úgynevezett ellenérveket, istenem, kívülről tudom őket, ne is mondják! Barátaim: a cigányokat rágalmazó érvek mind hazugságok. Pontosan ugyanígy viselkednek a bádogvárosok lakói Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Hátsó-Indiában, mindenütt, mint nálunk a romák kitaszított része: ahol a tiszta víztől, a rendőri védelemtől, a normális iskolától, lakástól, orvosi ellátástól – egyáltalán: a civilizációtól – való megfosztottság a mindennapi élet ténye. Ahol viszont olyan iskolát, egészségügyet, települési hatóságot hoznak létre, amelyik meg akarja oldani a problémákat: nahát, ott kérem, meg is oldják. Sőt: talán az is elég volna, ha csak hagynák a romákat normálisan élni.

Ezt a hírt, hogy egy baranyai roma falu, ahol becsületesen dolgoznak a romák (mert hagyják őket), képes segélyekkel támogatni a pesti és ócsai szegényeket, ezt a tévé-híradónak első helyen kellett volna hoznia. Ha az „emberileg érthető” kormány-hízelgés mellett szorult volna beléjük egy morzsányi becsület.

A másik hír, ami nem feldühített, hanem elkeserített, az nem is hír volt, hanem az a szenteskedő hangnem, az a képernyőből-hangszóróból folyamatosan áradó jókodás, amivel a magyar kormányrádió és kormány-televízió a szeretet ünnepe kapcsán a kormányunknak udvarolt. Miközben ezrek álltak sorba a Krisna Tudatú Hívők által osztott ingyen élelemért, kétszázezer gyerek éhezik, emberek laknak földbe vájt odúkban és több százezer a kivándoroltak száma, a magyar közmédia úgy tesz, úgy tett, mintha zászlósurainkat a szeretet vezérelne.

Nekem szent ünnep a karácsony. Jobbik énünk szólal meg ilyenkor. De milyen karácsony az, amelyiken a földön fekvő hajléktalanokon kell átlépjek? Ha minden koldusnak adnék száz forintot, akivel karácsonykor (és minden más napon) szembetalálkozom, egy óra alatt elfogyna az összes pénzem. Milyen karácsony az, ahol lépten-nyomon az jut eszembe, hogy a Kisdedet, a szeretet prófétáját, ha eljönne újra, a hatalom ismét csak megfeszítené. Ide másolok egy verset, talán most, hogy elmúltak az ünnepek, nem lesz nagyon nagy botrány belőle. Egy egészen kiváló magyar költő, az ungvári Balla D. Károly írta. A vége kicsit illetlen. Ha van angyal, áldja meg érte.

Ultrahang

Vibrált a monitor s megszólalt az Ultra hangja:
méhednek áldott gyümölcse lesz.
Irult-pirult Mária, pedig tudta. Már megvolt rég
a vizeletes terhességi teszt.

József fejét ingatta kicsit, hol igenelt, hol nemzett,
bambán nézte, mit rajzol nője hasán a krém,
aztán a mozgó kúpban a kis ufót leste,
hogy csak torzszülött lesz-e vagy sátáni rém.

S mondá Gábriel, megvan minden szerve,
s hogy istenfia ő! – ez mindenkinek tetszett.
De Mária már látta, fia szűz testére
hogyan feszítik majd fel azt a kurva keresztet.

Tudja azt a miniszter úr, milyen bátorság egy kárpátaljai költőtől egy ilyen verset írni? Tudja azt, milyen hálával tartozik neki a magyar nemzet ezért az épelméjű és haragos hangvételért?

Nincs is több szavam.

Szunyogh Szabolcs szunyoghsz@nepszava.hu


PS. A vers egyik során Radnói Sándor irodalomtörténész magánüzenetben tett javaslatára időközben picit változtattam. Lásd: Balla D. Károly: Ultrahang

Így lettem haiku-költő + új akció

(Részben egy 2008-as írásom felújítása + aktuális záradék)
haikukKapcsolatom ezzel a háromsoros keleti verstípussal különösen kezdődött. Bár ötven éves koromig egyetlen haikut sem írtam, tíz egynéhány esztendeje mégis besoroltattam a magyar haiku-költők közé a terebess.hu oldalon. Nevemre kattintva akkor Halott madárral c. kötetem egyik ciklusából – Fabatkák – kiemelt rövid versféleségek váltak olvashatóvá. Ezek között ugyan egyetlen haiku sem akadt, de rövidségük és talán hangulatuk okán a szájt szerkesztője úgy gondolta, szerepeltetheti őket, talán mint rendhagyó haikukat (ami azért furcsa, mert a haiku épp alaki jellemzőitől az, ami). Azóta a szerzői oldalamat többször frissítették a rendszerben, így most 2008-tól megjelent számos valódi haikum is olvasható – de korábban csak ilyesmik voltak fenn:

tovább is van, mondom még

Ginsberg Üvöltése

James Franco az Üvöltésben

Mit kerteljünk: Jeffrey Friedman és Rob Epstein 2010-es munkája filmalkotásként talán nem lenne eléggé jó, ha nem Ginsberg monumentális költeménye adná a vázát. Ez a váz azonban oly erős, hogy könnyedén (de súlyos léptekkel) viszi előre a filmet, jószerével csak rá kellett akasztani a jeleneteket. Ezek a következő öt síkon futnak.

Az első: 1955. októberében Allen Ginsberg a San Francisco-i Six Gallery-ben, 29 évesen felolvassa az Üvöltést (szép film noir képek egy füstös helyről, a költőt alakító James Franco szuggesztív interpretációja – és hát persze a nagyon ütős szöveg).

A második: 1957-ben, az alig egy évvel a Howl and Other Poems című Ginsberg-könyv megjelenése után a kiadót perbe fogják obszcén mű terjesztése miatt. A tárgyalás jelenetei képezik a második síkot. Ez a szál gyengébb: a nézetek összecsapását én nem tartottam eléggé drámainak, a vádló, a védő és a tanúk szövegei lehetnének feszesebbek (hogy nem eléggé azok, meglehet, az eredeti tárgyalás jegyzőkönyvéhez való hűségből ered.)

Ginnsberg az irodalom őszinteségéről beszél (James Franco a filmben)A harmadik sík egy magnó-interjú készítésének az epizódjait rögzíti: a tárgyalással egy időben Ginsberg életéről és az irodalomról beszél a láthatatlan riporternek. Életrajzi vallomásainak, elbeszéléseinek egy része – negyedik sík – meg is elevenedik: jól kamerázott, kifejező képek, jó ritmusú vágások. Amit pedig a költő irodalmi felfogásáról mond, az újra csak olyan jelentőségteljes, hogy mindegy, ül-e vagy fekszik, mikrofonba beszél-e vagy kamerába.

A film sejtésem szerint az ötödik síkon bukik el (nem teljesen, de kicsit azért mégis…): ezek a folyton beékelődő betétek nem egyebek, mint színes animációk (durvábban: rajzfilmek), amelyek képileg (lennének) hivatottak megjeleníteni az Üvöltés látomásos világát. Kevés sikerrel: ami a szövegben lélegzetállítóan szuggesztív, fékezhetetlenül áradó, az animációban elbeszélve inkább komikus, vagy legalábbis olcsó.  A súlyos irodalmi szöveg révén közvetített költői víziókat halálos vétek tényleges látványra „lefordítani”, pláne nem primitíven ábrázolt szeretkező párok és repülő angyalok képében. Ezek nem hozzáadnak, hanem elvesznek az élményből. (Egy filmes ellenpélda: Alan Parker Pink Floyd-filmjében – A fal – az animációs betétek kifejezetten jót tesznek a műnek.)

Az egészet együtt szemlélve számomra úgy tűnt, hogy a stiláris sokféleség nem forrt egésszé, a tárgyalás jólfésült jelenetei kizökkentik a múltidézés poézisét, az interjú dokumentarista vonala pedig a maga kis ügyetlenségeivel ugyan megfelel saját műfajának, de egy művészfilm ambícióit alulmúlja (itt csak a remek szöveg menti meg a gyenge képi világot). Az rajzfilmes illesztmények meg egyenesen degradálják a ginsbergi képzetek intenzitását.

És mégis: nemcsak nézhető, hanem kötelezően megnézendő film az Üvöltés: annak is, aki már találkozott az eredeti verssel, de főleg annak, aki most kerül szembe a modern költészetnek ezzel a kibiztosított bombájával.

A film jó. A hiányérzet onnan ered, hogy Ginsberg viszont zseniális.


további filmes jegyzeteim
Üvöltés (Howl), amerikai filmdráma, 2010. Rendezte: Jeffrey Friedman, Rob Epstein; forgatókönyv: Rob Epstein, Jeffrey Friedman; zeneszerző: Carter Burwell, operatőr: Edward Lachman. Szereplők: James Franco (Allen Ginsberg), Jon Hamm (Jake Ehrlich), David Strathairn (Ralph McIntosh), Mary-Louise Parker (Gail Potter), Jeff Daniels (David Kirk professzor).

Leült a kőre. Haikuk, Új Lenyomat

Frissítés: az Új Lenyomat időközben megszűnt, így a posztból kivettem a linkeket.
Új irodalmi-művészeti portál indult a napokban Új Lenyomat címen. Szerkesztői nem csupán szerzőnek hívtak meg, hanem  külön rovatot is kaptam: internetes irodalmi interakciókat fogok szervezni a lap keretében, az első rövidesen indul. A portál egyébként két főbb részből áll, a folyóiratból, vagyis a szerkesztett lapszámokból (ezekből az első jelent meg, itt kaptak helyet alább olvasható haikuim) és a Műhelyből, amely lehetőséget biztosít az írói-művészi ambíciókkal rendelkezők számára, hogy önállóan, szerkesztői kontroll nélkül feltöltsék műveiket. Az Új Lenyomat bemutatására még visszatérek, most ott közölt haikuimat ajánlom figyelmetekbe:
Balla D. Károly:

(haikuk)

Leült a kőre.
Mögötte a hosszú út
szintúgy megpihent.

*

Függőágyadat
mindig két ellentétes
elv közé feszítsd.

*

Alakoskodni
alaktani ismeret
nélkül is lehet.

*

Mikor az idő
megpihen, madarait
hullatja az ég.

Fodor András emlékezete

Fodor András

Emlékezés Fodor Andrásra

A minap ebéd közben emlegettük, talán ezért kívántam meg, hogy valamit olvassak Fodor Andrástól. Meg az is érdekelt, vajon mi van tőle/róla a neten. Emlékeztem rá, hogy 97-ben halt meg (az évi naplómban még említem), tehát akkor, amikor Mo-n az internet még csak kezdett általánosan elterjedtté válni. Meglepetésemre ennek ellenére a Google hét és fél ezernél több találatot jelzett; ám azonnal rá kellett jönnöm, hogy ezek döntő többsége nem azt a Fodor Andrást találta meg.

Hát igen, nem tartozik a ritka nevek közé. Az első 5 találat mégis jó helyre vezetett. A legelső mindjárt a fonyódi könyvtárba: egy külön oldalon, mint „jeles fonyódi”-ról adnak róla rövid ismertetést (nem itt született és élt, de nővéreinél sokat időzött, meghalni is ide jött), látható továbbá a házuk falán elhelyezett emléktábla és olvasható a Kortárs búcsú-számának tartalomjegyzéke (a link nem működik). (Magának a könyvtárnak a honlapja igen primitív.) A második találat érdekes módon egy holland nyelvű életrajzi ismertetés – András Fodor: Hongaars dichter en essayschrijver – néhány kapcsolódó oldallal. A harmadik találat Vekerdi László recenziója Fodor András A hetvenes évek c. naplójáról. És csak a negyedik találat az első Fodor-mű: utolsó naplójegyzetei a Kortárs egyik 99-es számából. No, ezt el is olvastam, helyenként élvezettel, helyenként értetlenül vagy furcsállkodva (pl. a maga támasztotta versírói penzumon, az elszántságon, amellyel szerintem ezt a műfajt nem lehet művelni…). Számomra külön érdekessége a 97-es májusi-júniusi naplónak, hogy említi benne a júniusi Ünnepi Könyvhét rendezvényeit (eléggé kelletlenül és sértetten vett részt rajtuk), s hogy megfordult a Vörösmarty téren is. Én úgy emlékszem, ott és akkor találkoztam vele utoljára: Lator Lászlóval jöttek szembe ketten. Nagyon megörültem nekik, s talán azt mondtam: már azért is érdemes volt Bp-re felutazni, hogy az ember egyszerre találkozhasson két ilyen kedves atyai jó barátjával. (Ő persze nem említi az epizódot, nyilván százakkal futott össze a téren, csak néhányukat nevezi néven; olyanokat is, akiket igyekezett elkerülni vagy akik nem vettek róla tudomást.) Az ötödik találat egy későbbi negatív szakmai reagálás éppen erre a naplóra. A hatodik találatra megnyíló oldalon már az 1976-ban született madármegfigyelő Fodor András adatait találtam. A következők vegyesen vittek vagy a költő, vagy egy plébános, vagy egy genetikus nevéhez. A sok említés között alig akadnak eredeti Fodor-szövegek és csak elég hosszú keresgélés után sikerült verset is találnom (folyóiratok honlapjain jöttek be). No, nézzük a Digitális Irodalmi Akadémiát, gondoltam. Kossuth-díja ellenére Fodor András nem tagja, nincs tőle semmi. Nézzük a Magyar Elektronikus könyvtárat. Találatok száma a Fodor András névre: 0.

Ezek után, bár tudtam, hogy hiába teszem, beütöttem egyik versének pár kulcsszavát. Persze semmi. No, ekkor gondoltam arra, hogy én ide a naplómba bizony begépelném ezt a verset (bevallom, az egyetlent, amelynek sorai megragadtak bennem; de az nem az ő költészetét, hanem az én memóriámat minősíti).

[Itt, ezen az oldalon most már jó sokszor előfordul Fodor András neve, elvben 3-4 nap múlva már benne lesz ez a weblap is a Google-találatok között – vajon hanyadik helyre sikerül felkerülnöm? Tekintsük ezt egyben kísérletnek is…]

Évát megkértem, hozná ide a vonatkozó kötetet, kellene nekem belőle egy vers. Melyik? Erre „belegépeltem” Évába a kulcsszavakat – és 3 perc múlva hozta a 665. oldalnál felütött Pünkösdi hírnök c. vaskos könyvet.

Akkor hát hadd emlékezzem ezzel a verssel Bandi bátyámra (talán nem fontoskodó bizalmaskodás így neveznem; mindig ekként szólítottam életében, s ha más nem, 1989-ben nekem ajándékozott kötetének dedikációja – „testvéri szeretettel” is felhatalmaz erre.

Tehát:

Fodor András:

SÜVÍT MINDENFELŐL

Elmennek sorba
kikre felesküdtünk,
keseredik bennünk az ifjúság.
Hátra ne fordulj, jobb nem tudni róla,
az utóvéd hogy adja meg magát.

Kipróbáltuk titkát
a végtelennek,
süvít mindenfelől az űr szele,
beöltöztünk a forgandó szabadság
tilalmas szeszélyeibe;

húzzuk, fogjuk
csimpeszkedőn a múlás
iramló ballonkötegét…
Míg lábunk U-szöge a földre
tapasztja, tán miénk marad az ég,

s magasztos
hazugságba, kínba
vergődve, lesz ki még próbálkozik:
kivédeni a lélek ütközőin
bukásunk karamboljait.

…Ungváron találkoztunk először, talán 86-ban. Hivatalosan érkezett, mint az írószövetség alelnöke. Pár kényelmetlen kérdést is feltett, úgy rémlik, a tiszteletére sebtében összehívott találkozón a KISzó szerkesztőségében – (a Forrásra kérdezett rá – emlékszem apám zavarára…), de alapjában a segítő szándék, a kapcsolatfelvétel fontosságába vetett hit sugárzott belőle. Ettől kezdve haláláig egyik legfontosabb szószólónk, mentorunk, tekintélyes segítőnk volt a Mo-i szakmai és intézményi körökben. (Itteni tartózkodásának emlékét őrzi egy vele készített kis interjúm – vagy róla készült portrém? – amelynek apropóját akkor kapott Puskin-díja képezte. Jut eszembe: talán Ungvárra is ennek okán került – Moszkvából jövet?)

Egy évtizeden át több levelet váltottunk (talán ideje lenne előkeresni őket). Amikor pedig 89-ben lapalapítási terveim voltak, elsőként állt a kezdeményezés mellé, és az első támogatási összeget is ő szerezte meg számunkra egy akkori bank művészeti alapítványának elnökeként. „Természetesen” tagja volt a társadalmi szerkesztő bizottságunknak, mindig magunk mögött tudhattuk támogatását.

Még egy emlék. Szokása volt, hogy az Astoria Szálló halljába adott találkozót (talán zenei elkötelezettsége miatt – akkoriban mindig innen közvetítették a Játék és muzsika c. rádiós vetélkedő élő adásait). Egyszer, amikor ott ücsörögtünk, teázgattunk és beszélgettünk (hármasban Évával), egyszer csak majdnem felkiáltott: ott megy Nemes Nagy Ágnes. És valóban: a hall utcára néző kirakatai előtt láttuk az egyenes tartású, még idősen is szép nőt elhaladni. (Vele soha nem adatott szerencsém találkozni; csupán akkor egyszer láttam közelről, akkor is üveg mögül.)

A lenti dedikáció történetére már nem emlékszem. A sorok tanúsága szerint Keszthelyen voltunk együtt a Berzsenyi Társaság rendezvényén. De hogy én ott verseket mondtam volna??

Amire idézőjelben utal: az én neki ajánlott versem címe. Talán indokolt, hogy ezúttal ezzel szaporítsam digitális irattáramat.  Legyen így teljes az emlékezés.


Balla D. Károly

Az egyetlen idő

Fodor Andrásnak

Innen már tisztán látszik: még most is
indulni volna könnyebb. Batyudba
tenni ama hamuban sültet, s fü-
työrészve nekivágni. Átkelni
az Üveghegyen. Óperencián. És
szerencsédet megkísértve, bízva,
veszélyek villáma alá beállni.
Menni volna könnyebb. Magadra öl-
teni pikareszkek esőben át-
ázott, napon kiszikkadt köpenyét,
és hinni: sosem lesz végállomás,
csak pihenői vannak a messze
tartó útnak, amelyen elkísér
majd kóbor eb, elvert, hontalan veréb.
Elmenni volna könnyebb. De megköt
egy rög. Egy dal (amely imának har-
sány, indulónak halk). Egy kezedben
maradt simogatás. Halántékod
mögött a metronóm: az egyetlen
idő. Botod leszúrva maradsz. Vár
a hűség: nászi ágy. Roppant katafalk.

(1989)

Csokonai rokonai

Csokonai Irodalmi és Művészeti TársaságEgy ideje már elérhető a világhálón a Csokonai Irodalmi és Művészeti társaság honlapja, amelynek anyagait Zalán Tibor szerkeszti. Most, az őszi tanácskozás közeledvén készült el a folyamatosan bővülő SZÖVEGTÁR. Ebben egy versem is helyet kapott >>tovább

Hogy bárki megköszönje

és ákos apja elmeséli csendben
hogy csepp alázat sincsen benne már
és nem feszíti keblét semmi gőg
s hogy elfelejti lassan mi a hálaés elmulaszt a boltban zacskót kérni
üveg kezében és a zsemlepár
mint két galamb bújik kabát alá
és ákos apja pékek illatával

elindul s szépen csendben elmeséli
amint a feldúlt telken áthalad
mi érheti az ember egyfiát
ha késve érik el a kóbor vágyak

és nincsen annyi mersze és alázat
se hatja át és őbelőle sincsen
a régi önmagából annyi már
hogy bármi úzus oda visszahúzná

csak átbotorkál itt a telken bontott
üveggel bontott állványok alá
s a zsemlék egyikének frissét nyelt
szeszekhez hozzáméri csendesedve
amíg a lépcső aljáig elér

az ágy vetetlen benn a szűk szobában
és rendet rakni sincsen kedve már
ha menni kell ne vesszen munka kárba

és ákos apja nem mesél tovább
és édes álmot lát a gyűrött vackon
és el nem várja bárki megköszönje
hogy senki apja nem fog lenni már


http://bdk.hhrf.org/budapest/telikert/

Jordán: Eleje, közepe, vége

Jordán TamásA minap az Index kortárs irodalmi topikjában (ahol törzsvendégnek számítok) egy régi kérdésemre kerestem és kaptam választ. Pár évvel ezelőtt történt, hogy ment valami kulturális műsor a tv-ben, és amikor bekapcsoltam a készüléket, éppen Jordán Tamás szavalt egy verset. Már benne volt a javában, de amit hallottam, nagyon felizgatott, nem is voltam képes a továbbiakra figyelni. A szerző nevét sem tudtam meg. És bár a szövegnek csak a felét hallottam, mégis, közvetlenül az adás után, a verset elejétől a végéig én is el tudtam mondani, pedig egyszer még Jordán is belesült. Nos, kérdeztem rá a topikban, hogyan lehetséges ez: nemcsak a hallott, hanem a nem hallott részt is fejből tudtam, holott soha azelőtt nem találkoztam ezzel a költeménnyel. Elárultam, a vers 81 sorból áll, 27 db háromsoros szakaszból, minden sorban négy szó van. Többen ráéreztek, hogy valami felsorolásról, variációs játékról lehet szó, biztosan ezért tudtam visszakövetkeztetni a nem hallott szövegre is. Ez a vers ugyanis voltaképp egy matematikai eredménysor: három elem negyedfokú ismétléses permutációja; a három elem: eleje; közepe; vége; negyedfokú, mert minden megoldás négy szóból áll; ismétléses, mert a soron belül azonos szavak fordulhatnak elő; permutáció, mert a sorrend változtatása adja meg az egyes megoldásokat. Amikor betűztem a verset, hamarosan a szerző neve is kiderült. A „költő” maga Jordán Tamás, és ez az ő egyetlen verse. Megtudtam azt is, a Kaláka megzenésítette, többször előadta. Nos, a mű a maga nemében zseniális, egyedülálló, ismételhetetlen. A repetitív zenéhez tudnám hasonlítani, illetve olyan „nullára redukált” alkotásokhoz, mint Malevics Fekete négyzete vagy Jonh Cage 4.33 c. zeneműve.

Jordán Tamás:

Eleje közepe vége

eleje eleje eleje eleje
eleje eleje eleje közepe
eleje eleje eleje vége

eleje eleje közepe eleje
eleje eleje közepe közepe
eleje eleje közepe vége

eleje eleje vége eleje
eleje eleje vége közepe
eleje eleje vége vége

eleje közepe eleje eleje
eleje közepe eleje közepe
eleje közepe eleje vége

eleje közepe közepe eleje
eleje közepe közepe közepe
eleje közepe közepe vége

eleje közepe vége eleje
eleje közepe vége közepe
eleje közepe vége véhe

eleje vége eleje eleje
eleje vége eleje közepe
eleje vége eleje vége

eleje vége közepe eleje
eleje vége közepe közepe
eleje vége közepe vége

eleje vége vége eleje
eleje vége vége közepe
eleje vége véve vége

közepe eleje eleje eleje
közepe eleje eleje közepe
közepe eleje eleje vége

közepe eleje közepe eleje
közepe eleje közepe közepe
közepe eleje közepe vége

közepe eleje vége eleje
közepe eleje vége közepe
közepe eleje vége vége

közepe közepe eleje eleje
közepe közepe eleje közepe
közepe közepe eleje vége

közepe közepe közepe eleje
közepe közepe közepe közepe
közepe közepe közepe vége

közepe közepe vége eleje
közepe közepe vége közepe
közepe közepe vége vége

közepe vége eleje eleje
közepe vége eleje közepe
közepe vége eleje vége

közepe vége közepe eleje
közepe vége közepe közepe
közepe vége közepe vége

közepe vége vége eleje
közepe vége vége közepe
közepe vége vége vége

vége eleje eleje eleje
vége eleje eleje közepe
vége eleje eleje vége

vége eleje közepe eleje
vége eleje közepe közepe
vége eleje közepe vége

vége eleje vége eleje
vége eleje vége közepe
vége eleje vége vége

vége közepe eleje eleje
vége közepe eleje közepe
vége közepe eleje vége

vége közepe közepe eleje
vége közepe közepe közepe
vége közepe közepe vége

vége közepe vége eleje
vége közepe vége közepe
vége közepe vége vége

vége vége eleje eleje
vége vége eleje közepe
vége vége eleje vége

vége vége közepe eleje
vége vége közepe közepe
vége vége közepe vége

vége vége vége eleje
vége vége vége közepe
vége vége vége vége

>>>tovább: Eleje, közepe, vége