Az ukrajnai háború

Amióta Kelet-Ukrajnában harcok folynak a nem tudni pontosan kik (szakadárok, felkelők, oroszok, zsoldosok, csecsenek, terroristák, szabadságharcosok…?) és a valamivel könnyebben azonosítható ukrán alakulatok közt, sokan sokfélét írtak-írnak arról, hogy a kialakult helyzethez hogyan és miképpen viszonyul a kárpátaljai magyarság.

Nyilván: sokféle módon. Aki azt várná tőlem, hogy erről én áttekintést tudok adni: ki kell ábrándítanom. Hát hiszen még arról sem adhatok számot, hogy én hogyan viszonyulok ehhez az egészhez. Merthogy tele van az én finoman érzékeny lelkem és felettébb bölcs tudatom súlyos ellentmondásokkal, amelyeket még magam sem tudtam felfejteni. Főként, hogy nemcsak az érzékeny lelkületemen és okos tudatomon belül vannak ellentmondások, hanem pszichémnek ez a két összetevője is ellenkezőleg viszonyul sok mindenhez. Amit zsigerileg elutasítok, azt esetleg belátó elmém elfogadja, amit meg tudatilag utasítok el, azt esetleg érzelmileg nem tartom idegennek. És mindenbe belekever az idő is: ami tegnap elképzelhetetlen volt és mélységesen felháborított, afölött ma már esetleg elsiklom – hogy egy új esemény miatt holnap ugyanez borítson ki.

Szinte csak egyetlen dolog van, amiben stabilan biztos vagyok, s amiben ösztöneim és gondolataim közös nevezőre jutottak: ez pedig az, hogy >>> folytatás: Az ukrajnai háború és a kárpátaljai magyarság

Új nyelvtörvény Ukrajnában

nyest.jpg2012. július 3-án az ukrán parlament új nyelvtörvényt fogadott el. Hogyan változik a helyzet? Milyen következményekkel jár mindez a kárpátaljai magyarokra és a többi ukrajnai kisebbségre nézve? Lehetséges-e, hogy éppen a hivatalos egynyelvűség védi az ország gyakorlati többnyelvűségét?

Az alábbi írást a szerkesztőség és a szerző hozzájárulásával a Nyelv és Tudomány 2012. augusztus 7-i publikációja alapján tesszük közzé.

Csernicskó István:

Új nyelvtörvény Ukrajnában

Ukrajnában mind az orosz, mind az ukrán használati köre kiterjedt. A társadalom jelentős része mindkét nyelvet használja a mindennapokban. A két nyelv használatának gyakorisága azonban regionális eltéréseket mutat: a nyugati és északi régiókban az ukrán, a déli és keleti vidékeken az orosz nyelv dominál.

Ukrajna etnikai-nyelvi képe. Ukránok piros: ukrán nyelvű, rózsaszín: főleg ukrán nyelvű, sárga: orosz nyelvű, fehér: főleg orosz nyelvű. Oroszok: barna.

Ukrajna etnikai-nyelvi képe. Ukránok piros: ukrán nyelvű, rózsaszín: főleg ukrán nyelvű, sárga: orosz nyelvű, fehér: főleg orosz nyelvű. Oroszok: barna. (Forrás: Wikimedia Commons / Yerevanci / CC BY-SA 3.0)

A nyelvi kér­dést ki­emelten kezelő kiélezett politikai kampányok következtében a mai Ukrajnában paradox helyzet állt elő a nyelvi helyzet és a nyelvek státusának megítélése terén. Az egyértelműen ukrán dominanciájú nyugati országrészben attól rettegnek, hogy ha az orosz második állam­nyelvvé válik, akkor megszűnik az uk­rán államiság, veszélybe kerül az ukrán nyelv és nemzet. Az állam­igazgatást kivéve szinte teljes mértékben orosz nyelvű délen és keleten ezzel szemben úgy gondolják, hogy az ukránosító politika veszélyezteti az orosz nyelvet és az oroszok nemzeti azonosságtudatát Ukrajnában.

Az ígéret szép szó

2010-ben az a Viktor Janukovics nyerte meg a választást a narancsos forradalom révén hatalomra jutott Viktor Juscsenkóval szemben. Janukovics a kampányban azt ígérte, hogy rendezi az orosz nyelv helyzetét. Azonban amint hatalomra került, gyorsan felmérte, hogy ha az orosz nyelv státusának azonnali erősítésébe fog, akkor szembe kerül az ország nyugati és északi felével. Hamar lemondott arról, hogy az orosz második államnyelv legyen. De hogy megfeleljen a választói elvárásának, az őt támogató Régiók Pártja olyan nyelvtörvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amely az orosz nyelvnek a hivatalos nyelv státusát biztosítja gyakorlatilag az egész ország területén. Az ukrán nemzeti erők ellenállását látva azonban a parlament nem tárgyalta a tervezetet.

2011 augusztusában kormánypárti politikusok újabb olyan tervezetet nyújtottak be a Legfelsőbb Tanács elé, mely a nyelvi kérdést kívánja rendezni. Ez az a tervezet, melyet végül idén júliusban megszavazott a parlament. Ám egyelőre nem hatályos, hiszen az államelnök még nem írta alá. Ezért ma még a függetlenné válás előtt, 1989-ben megszavazott törvény szabályozza a nyelvek használatát.

A máig hatályos nyelvtörvény szerint Ukrajna egyetlen államnyelve az ukrán. Az Alkotmánybíróság egy 1999-es állásfoglalása értelmében ez egyben azt is jelenti, hogy az ukrán egyben az egyetlen hivatalos nyelv is az országban. Ugyanakkor a törvény szerint azon közigazgatási egységek (megye, járás, helyi önkormányzat) területén, ahol egy nemzeti kisebbség képviselői többséget alkotnak (azaz: arányuk 50%-nál magasabb), a nemzetiség nyelve az államnyelv mellett használható az önkormányzatokban, a hivatalokban, a társadalmi és civil szervezetek munkájában. A törvény azonban csak a szóbeliség szintjén alkalmazható a gyakorlatban, s csak ott, ahol akad a kisebbségi nyelvet is értő hivatalnok. A nemzetiségi nyelvű írásos ügyintézést lehetetlenné teszi a kétnyelvű űrlapok, formanyomtatványok hiánya.

Újságosstand egy kijevi pályaudvaron: alig van ukrán nyelvű újság (katt a részletekért) (Forrás: Facebook)

Hivatalos lesz a magyar Kárpátalján?

A régit felváltani hivatott, viharos körülmények között elfogadott új jogszabály címében nem nyelvtörvény. Az Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól címet viseli. Az új törvény szerint is az ukrán az egyetlen államnyelv. Ám azokon a közigazgatási egységeken belül, ahol egy-egy nyelv beszélői elérik a 10%-os arányt, a kisebbségi nyelv regionális nyelvi státust nyerhet, s az államnyelv mellett használható az államigazgatásban, az önkormányzatok munkájában, a bírósági eljárásokban, a nyilvános közéletben, az oktatásban stb.

Az elnök kézjegyére váró jogszabály az orosz, belarusz, bolgár, örmény, gagauz, jiddis, krími tatár, moldáv, német, újgörög, lengyel, roma, román, szlovák, magyar, ruszin, karaim, krimcsak nyelv hivatalos/hivatali használatát tenné lehetővé egyes közigazgatási egységek területén belül. Eszerint Ukrajna 27 közigazgatási egysége (Kijev főváros, Krími Autonóm Köztársaság, Szevasztopol város és 24 megye) közül 13-ban lehet hivatalos az orosz nyelv, illetve az egész ország területén is, hisz az orosz anyanyelvűek aránya Ukrajnában csaknem 30%. Valójában azonban az orosz mellett csak a krími tatár (a Krímen), a román (Csernyivci megyében) és magyar (Kárpátalján) válhat megyei szinten hivatalos nyelvvé. A legutóbbi, 2001-es cenzus adatai szerint a magyar nyelv Kárpátalja egész területén – ahol a magyar anyanyelvűek száma 12,7% volt – hivatalos funkciókban használható nyelv lehet, még a Nagybereznai, Volóci vagy Ökörmezői járásban is, ahol a magyarok aránya az 1%-ot sem éri el.

A regionális nyelvek Ukrajnában. Rózsaszín: orosz, lila: orosz és krími tatár, zöld: román, kék: magyar

A regionális nyelvek Ukrajnában. Rózsaszín: orosz, lila: orosz és krími tatár, zöld: román, kék: magyar (Forrás: Wikimedia Commons / Andriy Makukha / CC BY-SA 3.0)

Az egynyelvűség a kétnyelvűség garanciája?

A hatályba lépésre váró törvény kapcsán számos kérdés vetődik fel. A jogszabály egyfajta konszenzus irányába tesz lépéseket: miközben de jure megőrzi az ukrán (az ország egy részén szimbolikus) államnyelvi státusát, de facto az ukránnal szinte egyenrangúvá emeli országos szinten az orosz nyelvet, és bizonyos kisebb régiókban más kisebbségi nyelveket is. Kritikusai szerint azonban a dokumentum elsősorban az orosz nyelv helyzetét erősítheti Ukrajnában, amennyiben az orosz az egész ország területén hivatalos nyelvvé válna, anélkül, hogy államnyelvi státust nyerne (amely státus biztosításához alkotmánymódosításra volna szükség, ehhez azonban a kormányzó pártoknak nincs kétharmados többségű az országgyűlésben). Az orosznak kedvez az is, hogy több nemzetiség körében az orosz anyanyelvűek aránya jelentős, s így ezek az etnikai csoportok is az orosz nyelv anyanyelvi beszélőinek számát növelik, mint ahogyan az az 5 és félmillió ukrán etnikumú is, akik az oroszt vallják anyanyelvüknek.

A ruszin terület

A ruszin terület (Forrás: Wikimedia Commons / ADimiTR)

Az is kérdéses, hogyan élhetnek a jogaikkal az olyan veszélyeztetett nyelvek hordozói – mint például a karaimok vagy krimcsakok –, akik körében az anyanyelvi beszélők száma elenyésző, és egyetlen közigazgatási egységen belül sem érik el a 10%-os arányt. A karaimok száma a 2001. évi népszámlálás adatai szerint 1196 fő (közülük 24-nek anyanyelve a karaim), a krimcsak nemzetiségűek száma 406 (21-en vallották anyanyelvüknek a krimcsak nyelvet). Nem világos, hogyan élhetnek jogaikkal azok a ruszinok, akiket Kijev nem ismer el önálló nemzetiségként, s így az eddigi népszámlálások során csak néhány ezren vallották magukat ruszinnak és/vagy ruszin anyanyelvűnek.

Az orosz nyelv az ukránnak: „Kislány, húzódjon odébb, mert kiszorít (elnyom)!”

Az orosz nyelv az ukránnak: „Kislány, húzódjon odébb, mert kiszorít (elnyom)!” (Forrás: Wikimedia Commons / Громадянський рух “Відсіч” (Оксана)

Az új ukrán nyelvtörvény tervezetével kapcsolatban olyan vélemények is megjelentek, melyek szerint a jogszabály valójában nem a kisebbségi nyelvek védelmét és nem is a két- vagy többnyelvűséget szolgálja, hanem egyértelműen az egynyelvűséget támogatja. Michael Moser Bécsben élő nyelvész egyik interjújában az ukrajnai nyelvi szituáció kapcsán kijelentette: „A jelenlegi helyzetben, bármennyire is paradoxon, a hivatalos egynyelvűség lényeges feltétele az ország gyakorlati többnyelvűségének”. Sokan gondolkodnak hasonlóan az ukrán társadalomban. Ha ugyanis az orosz az új nyelvtörvény elfogadása esetén országos szinten hivatalos nyelvi státusba kerül, még kevesebb motiváció lesz arra, hogy a keleti és déli régiók többségben orosz ajkú lakossága elsajátítsa és használja az ukrán nyelvet.

Kétnyelvűséget akarsz? Tanulj meg ukránul! (propagandapóló)

Kétnyelvűséget akarsz? Tanulj meg ukránul! (propagandapóló) (Forrás: ukrainika.com)

A nyelvek használatára vonatkozó törvénytervezetek kapcsán figyelembe kell vennünk, hogy a nyelvi kérdés Ukrajnában erősen politizált, érzelmileg telített. Az a politikai erő, amely a fennálló status quo-t meg akarja változtatni, mindenképpen szembekerül az ország egyik felével. Nem véletlen, hogy az elmúlt 15 évben Ukrajnában egyetlen olyan törvényt sem fogadtak el, amely közvetlenül érinti a kisebbségek vagy a nyelvek státusát. Kivételt csak két nemzetközi dokumentum ratifikálása jelentett (Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről, A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája).

Az új nyelvtörvény elfogadása nyilván nem független attól, hogy 2012 októberében Ukrajnában parlamenti választásokat rendeznek. Kijevi sajtóvélemények szerint törvény körül kialakult társadalmi és politikai feszültség – melynek egyik jele a tervezet vitája során verekedés tört ki a parlamentben a honatyák között – mind a hatalmon lévő, mind pedig az ellenzéki politikai erőknek kedvez. A kormánypártok a közelgő választási kampányban felmutathatják egyik szimbolikus választási ígéretük teljesítését az orosz státusának megerősítése révén, az ellenzék pedig demonstrálhatja, hogy ha kell, tüntetések és utcai megmozdulások révén is kiáll a nemzeti nyelv mellett, illetve ellen-nyelvtörvények benyújtásával tarthatja napirenden a kérdést. Ezt tette például a törvényt előbb nem, majd mégis aláíró házelnök, Volodimir Litvin is. Valójában azonban az a lényeg, hogy a fő célt: a választók mobilizálását, sikerült elérniük a politikusoknak.

Az új törvény kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy ha nem készül hozzá konkrét végrehajtási mechanizmus, illetve amennyiben nem teremtik meg az alkalmazásához szükséges feltételeket, akkor a gyakorlatban ugyanúgy érvényesíthetetlenné válik, mint 1989-es elődje. Hiába lesz például törvényi garanciája az Ungváron élő magyaroknak hivatalos ügyeik anyanyelvi rendezésére, ha a megyeszékhelyen alig akad magyarul beszélő hivatalnok (Ungvár városban ugyan nem éri el a magyar anyanyelvűek aránya a 10%-ot, de megyei szinten igen, tehát a magyar egész Kárpátalja területén hivatalos nyelv lehet). Ugyanez áll a formanyomtatványokra, űrlapokra is: ha ezek két- vagy többnyelvű változata nem készül el és nem jut el az önkormányzatokhoz, hivatalokhoz, akkor lehetetlenné válik a kisebbségi nyelvű ügyintézés.


Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége

A kényes kérdéseket sem kerüli el az Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége címmel ukrán nyelven megjelent kötet. A könyv kitér Ukrajna nyelvi és politikai megosztottságára, az ukrán-orosz nyelvi, kulturális és gazdasági ellentétekre, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakra éppúgy, mint az ukrán kisebbségi és nyelvi jogi szabályozás ellentmondásaira, vagy a ruszin nemzetiség és nyelv kérdéskörére.
A kötet szerzőinek (Melnyik Szvitlana ukrán nyelvész, a Kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és kárpátaljai magyar kollégája, Csernicskó István, a beregszászi Rákóczi Főiskola tanára) együttműködése azt igazolja, hogy lehetséges és szükséges a többség és kisebbség közötti szakmai párbeszéd.
(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)

 


A könyv adatai és ukrán fülszövege:

Мельник С., Черничко С.

ЕТНІЧНА ТА МОВНА РОЗМАЇТТЯ УКРАЇНИ
Аналітичний огляд ситуації

Ужгород, ПоліПрінт, 2010. 164 с.

В монографії розглядаються демографічне становище і правовий стан, аналізується освітня система національних та мовних меншин України, представляються теоретичні і практичні питання етнічної та мовної різноманітності держави. Робота виконана у рамках проекту „Поширення лінгвістичної відмінності: проспект підтримки та відродження мов у новій Європі” (Dimensions of Linguistic Otherness: Prospects of Maintenance and Revitalization of Minority Languages).


A könyről több megtudható a Kárpátalja.ma portál cikkéből:

Monográfia Ukrajna nyelvi és etnikai sokszínűségéről

Viktor Juscsenko, a független Ukrajna harmadik elnöke a Deny c. lap tavaly október hatodikai számában Akié nyelv, azé a hatalom címmel publikált vezércikkében (day.kiev) azt állítja, hogy Ukrajna klasszikus monoetnikus állam, melynek csupán egyetlen államnyelve és hivatalos nyelve lehet, mégpedig az ukrán. Ehhez képest merőben más álláspontot képvisel az a szerzőpáros, mely Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűségéről szóló monográfiát jelentetett meg a közelmúltban.

Melnyik Szvitlana, a kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára közös ukrán nyelvű könyve bemutatja az ország nemzetiségi és nyelvi közösségeit, elemzi az ukrajnai kisebbségi és nyelvi jogi szabályozást, és kiemelt figyelmet fordít a kisebbségi közösségek anyanyelvi oktatására.

A szerzők nem kerülik el a kényes kérdéseket sem. Részletesen elemzik az ország nyelvi és politikai alapú kettészakadását, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakat, az ukrán–orosz nyelvi, politikai és gazdasági pozícióharcokat, az egyes nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek helyzetét, problémáit. Ezen belül kitérnek például a ruszin nemzetiség és nyelv kérdésére is. Külön alfejezet foglalkozik az államnyelv oktatásának kérdéskörével a kisebbségi nyelven oktató iskolákban, és bemutatják a narancsos forradalom után hatalomra jutott nemzeti erők nemzetállam-építési törekvéseit és nyelvi nacionalizmusát. Az összefoglaló fejezetben arra is kísérletet tesznek, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg arról, szerintük hogyan lehetne közelebb jutni az Ukrajnában erősen átpolitizált nyelvi kérdés megnyugtató rendezéséhez.

A 164 oldalas összefoglaló kötet egyik legfőbb érdekessége és értéke az, hogy egy kijevi, a többségi etnikumot képviselő és egy kárpátaljai, kisebbségi nyelvész közös munkájáról van szó. A könyv tehát példája annak, hogy lehetséges a szakmai párbeszéd többség és kisebbség között, a tudományosan igazolható tényekhez ragaszkodva meg lehet találni azokat a kapcsolódási pontokat, melyek révén elfogulatlan és szakszerű leírás készíthető még akár Ukrajna egyáltalán nem egyszerű nyelvi helyzetéről is.

(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)


Beetetett betétesek

Havonta egyszer – immáron harmadik éve – kis jegyzetem jelenik meg a pozsonyi Új Szóban. Alább az ehavi.
A független Ukrajna két évtizednél rövidebb története folyamán másodszor esik meg, hogy az ország lakosai nem tudnak hozzájutni a saját pénzükhöz. A legutóbbi eset óta mindössze 16 év telt el: a Szovjetunió kötelékéből kiszakadt fiatal állam 1992-ben zárolta a lakossági bankbetéteket. A visszafizetés azóta sem történt meg. Ez akkor igen érzékenyen érintette a kisembereket, hiszen az intézkedés időben egybeesett a munkahelyek tömeges megszűnésével, a szociális védőháló szétszakadásával.
Idővel az ukrán gazdaság kezdett talpra állni, valamivel könnyebb lett a megélhetés, és az 1992 előtti megtakarításokból is csurrant-cseppent, született például olyan döntés, hogy a régi betétek terhére az eladósodott lakosok részben rendezhetik kommunális tartozásaikat. 2002-től aztán minden betét terhére évente (!) visszafizettek 50 hrivnyát (ez kevesebb, mint 7 euró), a múlt év decemberében pedig a miniszterelnöknek megválasztott Julia Timosenko intézkedése nyomán az egykori betétesek 1000 hrivnyára (kb. 140 euróra) lettek jogosultak a saját pénzükből. Az ukrán Vaslady arra is ígéretet tett, hogy az állam 2 éven belül rendezi az összes tartozást.
Ehelyett épp az ellenkezője történik most – természetesen a pénzügyi világválság miatt és arra hivatkozva –: a friss betéteket érintő újabb korlátozások léptek érvénybe. És újra volt mit zárolni…
Gondolhatnánk, a korábbi tapasztalatokból okulva a lakosság bizalmatlan lett a bankok iránt. Ez csak eleinte volt igaz. Nem sokáig őrizgették azonban a pénzüket az emberek a szalmazsákban. Az utóbbi években gombamód szaporodni kezdő (részben külföldi érdekeltségű) kereskedelmi bankok szép kamatot ígértek, így sokan újra betették a megtakarításaikat. Közben felnőtt egy új generáció, amelynek tagjai teljes bizalommal voltak az ukrán pénzintézetek iránt. Legfeljebb magában a hrivnyában nem bíztak eléggé, így aztán inkább beváltották valutára, és úgy helyezték el betétként.
Most ők jártak a legrosszabbul: az Ukrán Nemzeti Bank a múlt héten bizonytalan időre (állítólag csupán hat hónapra) zárolta a valutabetéteket. De erősen korlátozták a nemzeti valutában tartott összegek hozzáférhetőségét is. Bár érvényben vannak bizonyos régi és új rendelkezések a betétgaranciákról, a gyakorlatban a legtöbb pénzintézet havonta csupán egyszeri 1000 hrivnya felvételét teszi lehetővé ügyfeleinek. Ez nem csupán azokat érinti érzékenyen, akiknek megtakarítása van, hanem azokat is, akik bankszámlájukra kapják a fizetésüket (az átlagbér ennek kb. kétszerese). Eközben eléggé furcsa érzés azt olvasni, más országokban az állam korlátlan garanciát vállal a betétek teljes összegére.
A baj valószínűleg nagyobb annál, mint amit a kisember a zsebén érzékelhet. A pénzügyi válság hatalmi krízissel párosul. Viktur Juscsenko elnök a kormánykoalíciós megegyezések lehetetlensége miatt nemrégiben feloszlatta a parlamentet, később azonban, valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap nyomásra, visszavonta rendelkezését. Az IMF ugyanis korábban az Ukrajnai helyzet enyhítésére 3-14 milliárd dolláros hitel kiutalásának a lehetőségét helyezte kilátásba, de feltételül szabta, hogy a hatalmi ágaknak együttműködést kell tanúsítaniuk és a parlamentnek jóvá kell hagyna egy válságterv-csomagot. Ám az elnöki visszakozás ellenére úgy tűnik, a parlament működésképtelen, a párt- és csoportérdekek előtérbe kerülése miatt Ukrajna mégsem tudja teljesíteni a feltételeket, így elesik a hiteltől. Megjósolni is nehéz, saját erőtartalékaiból az erős belső széthúzás közepette mire képes az ország. Csupán annyi tűnik bizonyosnak, hogy az ostor vége most is a kisember hátán csattan.

————-
Megjelent: Új Szó, 2008. okt. 25.
Ajánlom még:

Ukrajna magyar hazafiakat nevel

Ukrajna diplomáciailag teljesen kapitulált Magyarország és a “neki alárendelt” ukrajnai magyar szervezetek előtt a kisebbségi, különösen az anyanyelvű oktatási jogok biztosítása terén – írta Volodimir Fenics, az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem karának dékánja az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírújságban.

A Sólyom László magyar államfő kárpátaljai látogatására időzített terjedelmes írásban a szerző élesen bírálta az ukrán-magyar kormányközi kisebbségi vegyes bizottság tavalyi, XIII. ülésén elfogadott jegyzőkönyv ajánlásait, amelyek a kárpátaljai magyarok anyanyelvű oktatásának a javítására vonatkoznak.

Szerinte az ukrán diplomácia vereséget szenvedett az ukrán-magyar államközi kapcsolatokban, mivel a két állam kisebbségei számára biztosítandó jogok esetében nem lehet viszonosságról vagy paritásról beszélni, hiszen – így a cikkíró – a magyarosítás következtében Magyarországon mindössze hatezer ruszin-ukrán kisebbségi él, míg Ukrajnában a magyarok száma meghaladja a 150 ezret. Vagyis a kétoldalú kapcsolatok aszimmetriája következtében a két ország erőfeszítései tulajdonképpen egy kisebbség – a kárpátaljai magyarság – jogainak a biztosítására irányulnak – állította egyebek mellett Fenics.

A szerző véleménye szerint az ukrán állam azzal, hogy széles körű jogokat biztosít a kárpátaljai magyar kisebbségnek az anyanyelvű oktatás terén, és az ukránok rovására pozitív diszkriminációban részesíti a magyar iskolák végzőseit az ungvári egyetem egyes karaira való felvételi során, lényegében az ukrajnai magyaroknak nem az ukrán, hanem a magyar társadalomba való integrálódását segíti elő. Ukrajna a magyar történelem tantárgyként való oktatásának engedélyezésével a magyar iskolák diákjaiból nem ukrán, hanem magyar hazafiakat nevel – fogalmazott a cikkíró, aki egyúttal támadta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) arra irányuló kezdeményezését, hogy az ungvári egyetemen az európai integrációs és magyar történelem szak mellett további magyar nyelvű részlegek nyíljanak.

Befejezésül a szerző nem kevesebbet állított, mint hogy az ukrán-magyar kisebbségi vegyes bizottság ukrán tagjai úgymond hanyag engedékenységükkel komoly kihívások elé állították Ukrajna nemzeti érdekeit. Fenics szerint ugyanis a vegyes bizottság “minden tekintetben megalázó és diszkriminatív” jegyzőkönyve határozatlan időre a magyar nemzeti kisebbség “használatába adta” az ukrán nemzeti érdekeket.

Befektetés Ukrajnában

Befektetési tanácsadás, cégalapítás Ukrajnában

A magyarországi üzleti körökben egyre ismertebbé váló ukrajnai Adekvat Consulting Kft. fő tevékenységi profilja: befektetési tanácsadás, pénzügyi befektetések jogi kísérete, menedzselése és jogvédelme, továbbá cégek  bejegyeztetése, gazdasági-befektetési krízisszituációk megoldása  Ukrajna területén és a FÁK országaiban.

Az ügyvédi irodának külföldi és ukrán partnereivel karöltve lehetőségében áll megfelelő üzleti kíséretet biztosítani vállalkozások vásárlásához vagy saját cég indításához Európában, Ukrajnában és Oroszországban, beleértve az új tulajdonos céghelyen való tartózkodásának legalizálását (állandó lakhely bejelentése). A legtöbb országban, igény szerint, orosz, ukrán vagy nyelven kommunikáló szakmai asszisztens biztosítanak ügyfeleik számára. Továbbá készen állnak bármilyen invesztíciós vagy kereskedelmi projektben szakmai felmérést végezni és jogi kíséretet biztosítani partnereik igénye szerint – szigorúan a hatályos törvényi keretek között.

 

Ukrajna 10 év múlva az EU-ban?

Cikkem az Új Szóban. Ukrajna és az EU, politika, pártok, Európai Unió. || Viktor Janukovics ukrán kormányfő igen elégedetten érkezett haza Luxemburgból, ahol eredményes tárgyalásokat folytatott az Ukrajna–EU együttműködési tanács ülésén. Találkozott és megbeszélést folytatott az Európai Bizottság elnökével és más EU-vezetőkkel, külügyminisztere pedig igen fontos vízum-megállapodást írt alá az illetékes partnerekkel. (Utóbbi, ha a tagországok jóváhagyása után érvénybe lép, nagyban kiszélesíti a kárpátaljai magyarság utazási lehetőségeit is.)

 

Ukrán rulett

Bár a legnagyobb szomszédról van szó, a magyar sajtó nem foglalkozik kiemelten az ukrajnai belpolitikai krízissel. A tudósítások szűkszavúak és nem is követik mindig naprakészen az eseményeket, a helyzetet részleteiben megvilágító helyszíni tudósítások, alapos összefoglalók és pláne elemzések igen ritkán látnak napvilágot. Az interneten a legfrissebb hírek között böngészve úgy találtam, hogy az utóbbi napok fejleményeire reagálva a kialakult helyzet értelmezésére és hátterének megvilágítására az országos napilapok közül csupán a Magyar Hírlap vállalkozott: Máté T. Gyula: Igrá, mint ahogy tudósítást is csak ők közöltek: Kovács Andrea: Sátorváros a Kijevi parlament előtt. Rövidebb kis-elemzés olvasható a Népszabadságban: Nyilas Gergely: Juscsenko feloszlathatja a radát, illetve egy jó összefoglaló az MTV honlapján: Panoráma. Az Index pl. utoljára kedden közölt MTI-anyagot az akkori fejleményekről: Orrtörés és vijjogó sziránák az ukrán parlamentben.

Mindez talán érthető is: a márciusi választások óta annyi fordulat és annyi erő-átcsoportosulás történt, hogy az események nagyjából követhetetlenné váltak. Ma már valóban nem tudni, ki kinek a szövetségese, ellensége vagy árulója. Az ukrán rulett veszettül pörög, alig-alig tudhatjuk, milyen hatalmi és gazdasági érdekek és ellenérdekek húzódnak a háttérben a nyugati elvárásoktól az ukrajnai oligarchákon át egészen Putyinig. Leginkább csak a kulcsszereplők nevét ismerjük, jelenleg ennek a négy politikusnak a helyezkedése alakította ki az újabb patthelyzetet:

Engem szégyellni való módon istenigazából soha nem érdekelt az ukrán belpolitika, ám a 2004-es narancsos forradalomra nem lehetett nem odafigyelni. Akkor alaposan elmerültem a témában és az idei választásokig figyelemmel is kísértem az eseményeket. Aztán a tavaszi koalíciós huzavona újra érdektelenné vált számomra, a mostani, fordulatokban gazdag fejleményekre és növekvő feszültségre mégis oda kellett figyelnem. Arra persze nem vállalkozom, hogy az ukrán sajtó szinte átláthatatlan kínálatából tájékozódjam, ám szerencsére létezik egy jó szűrő: a Kárpátinfo c. hírportál, amely nem is naprakészen, hanem szinte óráról órára adja közre az új és újabb ukrajnai híreket. Akit érdekel, éppen most merre perdül Ukrajna sorsa a nagy politikai játszmában, annak jó szívvel ajánlhatom oldalukat.

Bejuthat-e magyar képviselő az ukrán parlamentbe?

Könnyen előfordulhat, hogy a március végére kitűzött ukrajnai választások után, hosszú évtizedek óta először, az országos törvényhozásban nem lesz képviselője a kárpátaljai magyarságnak. Az új választási törvény szerint csak pártlistán lehet parlamenti mandátumot szerezni (egyénileg nem), a bejutási küszöb pedig 3 %. Nyilvánvaló, hogy a negyvenhétmilliós országban a kárpátaljai százötvenezer magyarnak semmi esélye arra, hogy saját párt révén juttasson be saját jelöltet. Mivel pedig a kárpátaljai magyarság köztudottan megosztott, és a két ellentábor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség az idén külön-külön alapított pártot, így az esély már nemcsak hogy nem létező, hanem szinte negatív.

A bejutás lehetősége azonban elméletileg mégis fennáll, ha például valamelyik magyar párt belép valamely országos választási tömörülésbe, akkor közös listát állíthatnak; illetve magyar jelölteket közvetlenül is indíthatnak az ukrán pártok. Ha ezeken a listákon magyarjaink eléggé előkelő helyre kerülnének, akkor…

Nos, pártkoalíciós tárgyalásokról nem tudunk, ám a Kárpáti Igaz Szó december 8-i számában azt olvashattuk, hogy Kovács Miklós KMKSZ-elnököt a Viktor Juscsenko fémjelezte, a narancsos forradalomban győzedelmeskedő tömörülés egyik meghatározó ereje, a Nasa Ujrajina Népszövetség indítja – a 247. helyen. A lap saját számításaira, közvélemény-kutatásokra és szakértői véleményekre hagyatkozva megállapítja, hogy az adott politikai erő „legfeljebb 80–120 helyre számíthat a kijevi rádában”.

Az tehát, hogy Kovács Miklóst megkínálták a 247. hellyel, még gesztusnak is gyönge.

Felismerte ezt az érintett is, és nem kért a dicsőségből. Több lapban is megjelent a közlemény, miszerint „a KMKSZ Elnöksége a sajtóból értesült arról, hogy a Mi Ukrajnánk Népi Szövetség kongresszusa Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét jelölte a párt listáján az Ukrán Legfelsőbb Tanácsba. A jelölésről egyeztetésre nem került sor. A KMKSZ elnöke, egyetértésben az Elnökséggel, a Mi Ukrajnánk listájának 247. helyét nem fogadja el.” (Az ellentábor sajtója egyfelől kétli, hogy a nagy ukrán párt egyeztetés nélkül vette fel Kovácsot a listájára, másfelől emlékeztet arra, hogy 2002-ben igen hasonló visszalépés történt a KMKSZ-elnök részéről.)

Nem alakultak a dolgok szerencsésebben a másik oldalon sem. Gajdos István UMDSZ-elnök, aki az egyesült szociáldemokraták színeiben lett 2002-ben parlamenti képviselő, az egy évvel ezelőtti narancsos forradalom után a vesztes szocdemek frakciójából átült a győztes szocialistákéba, így aztán az előbbiek szemében renegát lett, az utóbbiak közül pedig sokan, főleg éppen a kárpátaljai szocialisták, konjunktúralovagnak tekintik, így józan számítás szerint nemigen lehetett reális esélye arra, hogy akár az egyik, akár a másik politikai erő indítsa.

Ezt nyilván ő maga is tudta, ám nem ezzel indokolta távolmaradását, hanem azzal, hogy a hatályos ukrán törvények értelmében csak akkor indulhatna más párt listáján, ha a sajátjából, az UMDSZ bázisán kiépített Ukrajnai Magyar Demokrata Pártból kilépne (vagy felfüggesztené tagságát), ám ő természetesen hű marad az elnöklete alatt álló és nemrégiben alakult magyar formációhoz.

Ám a szocialistákkal mégis folyt egyeztetés. „A tárgyalások során a legmesszebb az Olekszandr Moroz által vezetett Ukrán Szocialista Párttal jutottak. A kárpátaljai magyarok mozgósítása fejében az UMDP a pártlista még befutónak számító 40 és 50 között lévő helyek egyikét kérte” – nyilatkozta Gajdos a Kárpáti Igaz Szóban december 15-én, majd a fenti érveket említve sietve hozzátette, hogy ezt a helyet nem magának, hanem annak a Tóth Mihálynak kérte, aki őelőtte volt az UMDSZ elnöke (és aki 1994-1998 között, Kovács Miklós előtt, már betöltötte azt a bizonyos mágikus „egyetlen magyar az ukrán parlamentben” státust). Az ukrán szocialisták azonban csupán a 80. és 90. között helyek egyikét ajánlották fel a pártlistájukon Gajdoséknak, akik ezt nem fogadták el, mivel az UMDP „ezen a szinten nem vállal statisztaszerepet”, és ezek után inkább a helyhatósági választásokra összpontosít.

Minden bizonnyal ezt teszi majd a KMKSZ-oldal is. Azzal, hogy Kovács Miklós nem fogadta el a Nasa Ukrajina jelölését, valószínűleg végleg elvesztette a mandátumszerzés lehetőségét. Bár van, aki ezt másként gondolja. Az UMDSZ-közeli Ukrajnai Magyar Krónika újságírója december 14-én így fogalmaz: „Kovácsnak van még egy szalmaszálja. Akárcsak tavaly, jöhet Orbán Viktor, a dadus, s megint – ki tudja, miért cserébe – elintézi a másik Viktornál [Juscsenkónál], hogy lökjék már közelebb a tűzhöz, akarom mondani a képviselőséghez a volt komszomoltitkárt. Hátha így enyhülnek annak képviselőség-elvonási tünetei…” (a megfogalmazás minőségi jegyeinek értékelésétől most tekintsünk el).

Bárhogy is mérlegelünk: ha a kárpátaljai magyarság nem kétfelé húzna, hanem egyetlen saját párt mögött sorakozna fel, ez a párt sokkal több magyar szavazatot tudna „szállítani” és így jobb alkupozícióban lenne, jó eséllyel befutó helyet biztosíthatna valamelyik ukrán párt listáján egy magyar jelölt számára. Így azonban a két magyar párt és a mögötte álló társadalmi szervezetek számára nem marad más hátra, mint az elszánt küzdelem a helyi (megyei, járási, városi) tanácsok képviselői székeiért.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a szemétdomb méretének csökkenése nem szegi a kakasok harci kedvét, így várhatóan újra tanúi lehetünk a magyar-magyar viadaloknak Kárpátalján.

Régi és új ukrán oligarchák

Olvasom, hogy egy német újságban közölt cikk szerint az ukrajnai hatalomváltás nem hozott változást. Dehogynem. Mindennek meredeken felment az ára. Na jó, ez demagóg kijelentés, a valódi piaci viszonyok kialakulása hosszú távon mindnyájunk érdeke lenne, ám rövid távon annyi bizonyos, hogy Éva, annak ellenére, hogy már nincs fűtési szezon, második hónapja nem nagyon tud beleférni a korábban a téli gázszámlát is fedező havi háztartás-pénz keretbe.

Annak viszont örülök, hogy talán Nyugaton is látják: ez a forradalom legjobb esetben is csak annyit jelentett, hogy a belső erőviszonyok átalakulása más érdekeket helyezett előtérbe a korábbiak helyett, ám a “régi és új oligarchák” az új hatalomban továbbra sem érdekeltek a társadalom demokratizálódásában. Ezt az országot még mindig a korrupció működteti, nem pedig a demokrácia.