Anekdoták Petróci Ivánról, 1

Miért nem lett kétnyelvű közös kötetünk?

Az internetes korszakom előtti naplójegyzeteim újrapublikálása közben olyan régi dolgokkal szembesülök, amelyek jórészt már kiestek az emlékezetemből. Ilyen volt például újraolvasni, mit írtam 22 darab versem megjelenéséről A csárdás szikrái (!) c. antológiában. Nem örültem neki 1998-ban, mert javarészt a 70-es években keletkezett zsengéim kerültek bele Iván vitatható minőségű fordításában. Alul majd lesz egy link versolvasáshoz, de előbb arról, mi is ezeknek az opuszoknak a története.

Petróci Iván (Ivan Petrovcij), a költő és műfordító

 Іван Юрійович Петровцій

A fiatal Petróci Iván – Іван Петровцій

Én még tizenéves kölyök voltam, ő harminc körüli fiatalember, amikor a 70-es évek derekán a Kijev melletti Irpinyben találkoztunk. Az írók itteni alkotóházában voltunk elszállásolva, az ukrán írószövetség több napos rendezvényén vettünk részt, Kárpátaljáról kettőnkön kívül Volodimir Fedinisinec volt a delegáció harmadik, rangidős tagja (őt ismertem korábbról). Nekem addigra megjelengettek már a verseim olyan jeles orgánumokban, mint a Kárpáti Kalendárium, Vörös Zászló, Kárpátontúli Ifjúság, ezekből Fedinisinec párat (apám kérésére!) lefordított ukránra – és ez már elég is volt ajánlólevélnek a tanácskozásra. Hogy miről is folyt a diskurzus, én meg nem mondom, de hogy a nagy park közepén álló épületben igen kellemes estéket töltöttünk, arra jól emlékszem. alkotóház, irpinySakkoztunk, beszélgettünk, sétáltunk a parkban. Nekem imponált, hogy két jóval idősebb ukrán költővel társalogva tölthetem időmet. Ivánnal rendesen összebarátkoztunk e pár nap alatt, akkor határoztuk el, hogy fordítani fogunk egymás verseiből – és attól kezdve tartottuk a kapcsolatot.

Az akkor már Baudelaire-t, Rimbaud-t fordítgató, francia  szakot végzett Iván vette komolyabban a megállapodásunkat és hamarosan kötetnyi mennyiségűt lefordított zsengéimből. Közben kinek-kinek az első saját könyve is megjelent, még ám ugyanabban az évben, 79-ben: tőlem az Álmodj zenét!, Ivántól a Знак весни (A tavasz jele). Barátom igen elszánt volt abban, hogy munkája könyv alakot nyerjen, több kiadóval is próbálkozott, évek teltek el várakozással, átdolgozásokkal, végül a kijevi Mology kiadó csak kihozta a Карой Балла: Речитативи (Recitatívók) jegyzésű kötetkét 1983-ban.

Balla D. Károly ukránul - Карой Балла: Речитативи, 1983Örültem is, meg nem is. Leginkább az bántott, hogy nagyrészt a zsengéim kerültek bele. Iván váltig állítgatta: merész formajátékaim, egyedi stílusom, hangom okán a verseim a meglehetősen konzervatív ukrán irodalmi közegben nagy feltűnést fognak kelteni – én viszont már addigra nagyon más húrokat pengettem, az öncélú formabontásoktól eltávolodtam. A másik dolog, ami erősen zavart, hogy sok versemre nem lehetett ráismerni. Iván többüket minden lelkifurdalás nélkül teljesen vagy részben átírta. Ukránul ez így fest jobban, bizonygatta. Én meg ráhagytam…

Petróci akkoriban még nagyon gyengén tudott magyarul, holott szorgalmasan bújta a szótárakat, két tanárnőhöz is járt Beregszászban (akkoriban ott lakott), ahol abban az időben – erős magyar többségű város lévén – pár év alatt még az utcán járva is meg lehetett tanulni a nyelvet. Sejtésem szerint sok szövegemet egyszerűen nem értette meg…

Igazából nem emlékszem arra, volt-e ennek a könyvecskének érdemi szakmai visszhangja. Arra mindenesetre megfelelt, hogy az ukrán írószövetségi felvételi kérelemhez csatolható legyen. Felvettek, és tagja is maradtam egészen tavalyig.

Már nem emlékszem, melyikünk fejéből és pontosan mikor pattant ki az ötlet, de valamikor ezután, a nyolcvanas évek vége felé történt, hogy egy közös kétnyelvű kötet tervét kezdtük dédelgetni. Ésszerű elképzelés volt: Iván az újabb, komolyabb verseimből is ukránra ültetett egy nagyobb merítésnyit, és én is rászántam magam, hogy addigra megjelent versesköteteiből és a nekem adott kéziratokból válogatva bő két tucatnyit lefordítsak. A kötet koncepciója ez volt: 100 vers egy kötetben = 25 eredeti BDK-vers, 25 eredeti PI-vers, BDK 25 verse PI fordításában, PI 25 verse BDK fordításában. Összegezve 50 vers magyarul, 50 vers ukránul, 50 eredeti és 50 műfordítás. Annyira jó ötletnek tűnt, hogy biztosak voltunk: örömmel rábólint a kiadó.

Ám a benyújtott kéziratra kínosan sokáig nem érkezett semmilyen reagálás. Iván publikációs ügyekben továbbra is eléggé rámenős volt: be-bejárt a kiadóba érdeklődni. Hónapok, félévek teltek el.

Mígnem egyszer lógó orral beállított hozzánk, hóna alatt az addigra tonnás súlyú teherrel.

– Hát képzeld – kezdte. – Írásba nem adták, de szóban elmondták, mi a baj ezzel a kötettel, miért nem lehet kiadni.

Kis unszolás után el is mondta olyan szomorú képpel, hogy komolyan megszántam. A kiadóban azt mondták az illetékesek, hogy: 1) Balla D. Károly eredeti versei jók. 2) Balla D. Károly versei Petróci Iván fordításában – jók. 3) Petróci Iván versei Balla D. Károly fordításában – jók. 4) Petróci Iván eredeti versei viszont csapnivalóak.

Végül is ez lenne az anekdota poénja. Hogy szolgál-e tanulságul költő és műfordító, eredeti és fordítás viszonyáról, azt nem tudom, de hogy őt porig sújtotta, az bizonyos.

Nekem ennyire nem volt rossz a véleményem a költészetéről. Találtam, persze, sutaságot bőven én is, de ezekről sorra azt hittem, hogy ukránul ez így hangzik jól. Tisztában voltam azzal is, hogy sem az ukrán nyelv, sem az ukrán költészet nem esett át azokon a nagy megújító változásokon, mint a magyar a tizenkilencedik században és a huszadik század elején – de úgy tekintettem, abból  kell kiindulni, ami van, és nem rettentem vissza attól, hogy Iván verseit kicsit feldúsítsam, a közhelyes, lapos képek helyett eredetibbeket építsek a sorokba… Nem, nem írtam át őket, mint ő gyakorta az enyéimet, talán csak erőteljesebbé, kifejezőbbé tettem őket – vagy legalábbis megpróbálkoztam ezzel…

Záradékként még ide kívánkozik annyi, hogy később megromlott a viszonyunk. Nem, nem akkor, amikor az ukrán nyelvű munkásságának hátat fordítva a rendszerváltás után ruszinul kezdett írni. Ezért az elhatározásáért én nagyra becsültem, holott jól tudtam, a ruszin nyelv és pláne a költészet, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről, az ukránnál is jóval hátrébb tart a fejlődésben és a modern irodalmisághoz való felzárkózásban. (Egyébként érdekes, hogy a jegyzett ukrán írók közül épp Petróci és Fedinisinec volt az a kettő, aki áttért a ruszinra. A hozzájuk hasonlóan ruszin származású kárpátaljai írók sokasága megmaradt a szovjet érában rájuk égett ukrán identitás mellett, csupán irpinyi hálótársaimban szólalt meg őseik vére, nyelve.) Szóval én becsültem Ivánt ezért a vállalásáért, azt viszont sajnáltam, hogy ruszinsága ukránellenességbe csapott át, mint ahogy azt is, hogy a nyelvváltás nem tette erősebbé költői tehetségét.

Barátságunk megroppanásának egyik történetét legközelebb anekdotázom el.


Készítek egy versoldalt Petróci-fordításaimból, itt lesz majd egy link a lehívásához. …És már el is készült:

Petróci Iván ukrán költő versei magyarul, Balla D. Károly fordításában tovább is van, mondom még

Nyelvhasználati útmutató

beregszaszi-csernicsko-nyelvi-jogainkEgyelőre csak az internetről letölthető, azaz online .pdf formátuman érhető el a Beregszászi Anikó – Csernicskó István – Ferenc Viktória szerzőhármas jegyezte Nyelvi jogaink és lehetőségeink c. kiadvány. A nyomtatott verzió a tájékoztató szerint azért várat magára, mivel jelenleg Ukrajnában a nyelvi jogi szabályozás átalakulóban van, több új nyelvtörvénytervezet is létezik és még nem tudni, melyik kerül elfogadásra (pillanatnyilag a 2012-es nyelvtörvány van érvényben). A szerzők figyelemmel kísérik a jogalkotási folyamatot, amelynek lezárultával az új nyelvtörvény rendelkezéseinek megfelelően át fogják dolgozni munkájukat és a kiadvány print formában is eljuthat az érdeklődőkhöz  és mindazokhoz, akiknek mindennapi életükben szükségük lehet nyelvhasználati útmutatásra. > További részletek: Nyelvi jogaink és lehetőségeink || tovább is van, mondom még

Csernicskó István: Államok, nyelvek, államnyelvek

csernicsko-allamnyelv.jpgúj kiadvány – ajánló – könyv

A budapesti Gondolat Kiadó gondozásában látott napvilágot Dr. Csernicskó István terjedelmes (közel 600 oldalas) monográfiája Államok, nyelvek, államnyelvek: Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867–2010) címmel. A szerző a régió legfontosabb nyelvi-nyelvpolitikai kérdéseit történelmi összefüggéseikben és társadalmi beágyazottságukban vizsgálja, külön kitérve és hangsúlyt fektetve arra, hogy az egymást sűrűn váltó egyes államalakulatok saját hatalmi törekvéseikben nyelvpolitikájukkal hogyan hatottak a nyelvek státusára, a nyelvoktatásra és az egyes nyelvek elterjedtségére és ezzel magukra a nyelvi-etnikai népcsoportokra is. A téma ilyen mélységű és részletességű feldolgozására Kárpátalja vonatkozásában most került sor először, így a hiánypótló könyv értéke felbecsülhetetlen.

A könyv belső címlapjai, impresszuma, tartalomjegyzéke:
Csernicskó István: Államok, nyelvek, államnyelvek

Csernicskó István:

ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK

Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867–2010)

Gondolat Kiadó, Budapest, 2013. 575 oldal.

Az a közigazgatási egység, melyet ma Kárpátaljaként ismerünk, száz évvel ezelőtt még sem földrajzi, sem geopolitikai alakulatként nem létezett. A 20. század folyamán azonban több államhoz tartozott ez a vidék: az Osztrák-Magyar Monarchia keretén belüli Magyar Királysághoz (1919-ig), a Csehszlovák Köztársasághoz (1938/1939-ig), egy része a kérészéletű Kárpáti Ukrajnához (1939), ismét a Magyar Királysághoz (1938/1939–1944), a nemzetközi politikai szereplők által el nem ismert Kárpátontúli Ukrajnához (1944–1946), a Szovjetunióhoz (1946–1991), majd 1991 óta Ukrajnához.

A régión az elmúlt évszázadban osztozó különböző államalakulatok nyelv- és nemzetiségpolitikai céljai és szándékai és ezek elérése érdekében kifejtett politikai törekvései is más-más irányúak voltak az utóbbi közel 150 évben. Az Államok, nyelvek, államnyelvek. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867–2010) című kötet külön-külön elemzi az egyes államalakulatok nyelvpolitikai törekvéseit, majd leírja a közöttük megfigyelhető hasonlóságokat és különbségeket. Külön tárgyalja a nyelvpolitikának a nyelvek státusára, a nyelvoktatásra és az egyes nyelvek elterjedtségére gyakorolt hatását. Bemutatja például, hogy a tárgyalt időszakban a régióban hat alkalommal változott az államnyelv; ebben a funkcióban a magyar, a cseh(szlovák), ismét a magyar, majd az ukrán, az orosz, s most újra az ukrán nyelv használatos.

A szerző a mai, jól dokumentálható nyelvpolitikai események részletes elemzése mellet úgy próbálja bemutatni az elmúlt közel 150 év nyelvpolitikai történéseit, hogy a különböző államalakulatok nyelv(politika)i törekvéseit nem sérelemtörténetekként értelmezi. Az egyes korszakok nyelvpolitikáját az általános társadalmi-politikai célok és nyelvi ideológiák vonatkozásában vizsgálja. „Célunk nem az egyes politikai korszakok nyelvpolitikájának el- vagy megítélése, nem nemzeti és nyelvi sérelmek, tragédiák kibeszélése, hanem annak bemutatása, miként alakította a nyelvekhez fűződő nyelvpolitikai viszony, a hatalmi központok nyelvpolitikája éppen olyanná a mai Kárpátalja nyelvi valóságát, amilyennek azt ma ismerjük” – fogalmaz a szerző a könyvhöz írott előszóban.

A kötetből kiderül, hogy a régió sorsáról, az itt élő nemzetiségek, nyelvek, kultúrák és felekezetek létéről vagy nem létéről, fejlődéséről vagy elnyomásáról jellemzően nem a helyiek, hanem a messzi fővárosokban élő politikai elitek döntöttek. Kárpátalja azonban túlságosan messze esik a mindenkori főváros(ok)tól: Bécstől, Budapesttől, Prágától, Moszkvától és Kijevtől is. A vidék ilyen vagy olyan szempontból, de voltaképpen egyetlen olyan állam kötelébe sem illeszkedett vagy illeszkedik minden tekintetben tökéletesen szervesen és integránsan, s egyben mindegyik országnak periférikus vidéke volt. Valószínűsíthető, hogy legalább részben a fentiek is magyarázzák azt a tényt, hogy – a Moszkvából kézivezérelt Szovjetuniót nem számítva – a régiót birtokló mindegyik állam valamilyen autonóm formáció révén kívánta rendezni ennek a vidéknek a státusát. Ám valódi önigazgatást egyszer sem nyertek a terület lakosai.

A régióban alkalmazott nyelvpolitikát valamennyi korszakban több tényező befolyásolta. Hatással voltak rá a nemzetközi politikai események, a szomszédos országok szándékai, a központi állam nyelvpolitikai törekvései, a régió etnopolitikai sajátosságai, valamint a lokális elitek sajátos, a távoli fővárosokból nézve gyakran nehezen értelmezhető nyelvi és nemzetiségi mozgalmai.

Az 575 oldal terjedelmű kötetben térképek, fotók, táblázatok, ábrák sora teszi szemléletesebbé a leírtakat.

A könyv belső címlapjai, impresszuma, tartalomjegyzéke:

Az Első Piréz számára igen megtisztelő, hogy a könyv ezzel a mondattal kezdődik:

Egyik barátom legalább két regényt írt arról, hogy regényt írni márpedig lehetetlen.

Ez utalás Élted volt regénye és Szembesülés c. regényeimre. Köszönöm. István így folytatja:

Miközben készült ez a kötet, nekem is többször eszembe jutott, hogy ezt a könyvet nem lehet megírni. Nem lehet, mert a tárgya mind térben, mind időben, mind a kapcsolódó tudományterületeket illetően zabolázhatatlanul szerteágazó. Ahhoz, hogy mégse hagyjak fel a könyv megírásával, kötnöm kellett néhány kompromisszumot. Elsősorban önmagammal, de egyben a majdani, reménybeli olvasóimmal is; szeretném hinni, hogy nem hiába.

Amikor már csaknem másfél évtizede foglalkoztam Kárpátalja nyelvi helyzetével, a kárpátaljai magyarok nyelvi jogainak kérdéskörével, az ukrajnai nyelvpolitikai eseményekkel, rendre rá kellett jönnöm, hogy az ukrajnai nyelvpolitika legtöbb lépése csak valamihez képest, leggyakrabban a múltbéli történésekhez viszonyítva értelmezhető…


Könyvajánló. Dr. Csernicskó István: Államok, nyelvek, államnyelvek: Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867–2010). A szerző a témát történelmi és társadalmi összefüggésben tárgyalja. Az orosz, ukrán, ruszin, magyar nyelv mai helyzete és státusa Kárpátalján. Szovjetunió, független Ukrajna, magyarok Ukrajnában

Magyarok Ukrajnában – a független Ukrajna története | magyar nyelvű klaviatúra – budapesti laptop szervizgradon.hu

A több arcú ukrán nyelvtörvény

Könnyen meglehet, csalatkozniuk kell azoknak, akik vérmes reményeket tápláltak az Ukrajnában törvényerőre emelkedett nyelvtörvénnyel kapcsolatba. A regionális nyelvi státus megadásának kedvező feltételei máris szigorodni látszanak, miközben tudható, hogy az ország számos közigazgatási egységében már a végrehajtási határozatra vonatkozóan is születtek testületi döntések.

Sokan eddig is úgy vélték, hogy a nyelvtörvény csak egyfajta csali, olyan választási fogás, amellyel a kormányerők a kisebbségi – így a tízmilliós nagyságrendű orosz – lakosság bizalmát elnyerhetik. Mások szerint ennél többről van szó: az orosz nyelv valóban az államnyelv szintjére emelkedhet Ukrajna számos régiójában – ugyanakkor az elenyészőbb számú kisebbségek számára semmilyen kedvezmény nem várható.

Most arról értesülhettünk, hogy jelentősen megszigorítaná a kisebbségi nyelvek regionálissá tételét Ukrajnában a nyelvtörvényhez elkészített új kormányzati módosító javaslat. Erről a Kommerszant-Ukraina című ukrán lap nyomán az MTI közölt tudósítást.

Eszerint a jelenlegi 10 százalék helyett legalább 30 százalékos arányt kellene elérnie egy kisebbségnek a helyi lakosság lélekszámán belül ahhoz, hogy hivatalosan is használhassa anyanyelvét egy adott közigazgatási egységben.

A hatályos nyelvtörvény szerzőinek véleménye szerint a kormányzati munkacsoport túllépte hatáskörét azzal, hogy egy merőben új törvényjavaslatot készített, amelynek elfogadása “polgárháborúhoz vezethet”.

A hatályban lévő nyelvtörvényt a kormányzó Régiók Pártjának két képviselője, Vagyim Kolesznyicsenko és Szerhij Kivalov terjesztette a parlament elé. Kolesznyicsenko – aki szintén helyet kapott a kormányzati munkacsoportban – kudarcnak minősítette a testület munkáját.

A tekintélyes ukrán lap emlékeztetett arra, hogy a heves vitákat kiváltó nyelvtörvényt Viktor Janukovics ukrán elnök augusztus 8-án aláírta ugyan, de egyúttal utasította a kormányt egy munkacsoport létrehozására azzal a feladattal, hogy javaslatokat készítsen a jogszabály “tökéletesítésére”.

A javaslat, amelyet a testület elkészített, egyebek között azt is tartalmazza, hogy a helyi lakosság minimum 30 százalékának az aláírása is szükséges ahhoz, hogy az adott kisebbségi nyelv regionálissá minősítését kezdeményezzék. Ezután a helyi önkormányzatnak a megyei tanácson keresztül a parlamenttől kellene kérnie, hogy regionális vagy nemzetiségi nyelvvé minősítse a nyelvet. A parlament döntése ellen a megyei tanács fellebbezhet 30 napon belül.

Megfigyelők szerint az új javaslat komoly felháborodást vált majd ki elsősorban az orosz ajkúak lakta keleti és déli országrészekben, ahol már számos közigazgatási egységben, ezen belül több nagyvárosban, például Odesszában, Donyeckben és Dnyipropetrovszkban is regionálisnak nyilvánították, hivatalosan használhatóvá tették az orosz nyelvet a hatályos nyelvtörvény alapján.

*

A kárpátaljai magyarságszervezetek vezetőinek a véleménye a szigorításról és a kialakult helyzetről jól tükrözi a kiéleződött ellentéteket. Kovács Miklós és Gajdos István véleményét egyaránt ismertette az MTI október 16-án:

Cinikus az ukrán nyelvtörvény tervezett szigorítása

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint az új ukrán nyelvtörvény tervezett szigorítása a kormányzó Régiók Pártjának (PR) cinizmusát tükrözi az Ukrajnában élő kisebbségekkel kapcsolatban.

Mint Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke az MTI érdeklődésére hétfőn azt mondta: semmi meglepő nincs abban, hogy a hatályos ukrán nyelvtörvény módosításához javaslatokat kidolgozni hivatott kormánybizottság a jelenlegi 10 százalék helyett legalább 30 százalékhoz kötné a helyi kisebbség arányát ahhoz, hogy hivatalosan is használhassa anyanyelvét egy adott közigazgatási egységen belül. Ez az álláspont már korábban kiderült a PR meghatározó politikusainak nyilatkozataiból, akik egyértelműen kirekesztették a kisebbségeket az elfogadott törvény hatálya alól, mondván, hogy az csak az ukrajnai oroszokra vonatkozik – tette hozzá.

Kovács úgy vélte: a kormánybizottság törvénymódosítási javaslata, amely kizárná a kisebbségi nyelvhasználatot a többi között a hivatali és bírósági ügyintézésből, valamint az oktatásból, az ukrán kormánypárt cinizmusát tükrözi. „Ez azt bizonyítja, hogy nemcsak az ukrán nacionalisták viselkednek ellenségesen a kárpátaljai magyarsággal szemben, hanem a magát internacionalistának tekintő PR is, ami nagyban megkönnyíti a kárpátaljai magyar választók számára a döntést a 2012. október 28-i parlamenti választásokon” – emlékeztetett a KMKSZ elnöke.

Kárpátalján a magyar nyelv eddig Beregszászon, a Beregszászi járásban és néhány magyarlakta településen kapott részleges regionális státust.

Az ukrán nyelvtörvény sorsa a választások eredményétől függ

A nyelvtörvény kidolgozásában részt vállaló, a PR-rel választási szövetséget kötött Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Gajdos István az MTI megkeresésére jelezte, csak azt követően nyilatkozik, hogy behatóan tanulmányozta a kormánybizottság nyelvtörvény-módosítási javaslatait.

A jogszabály tervezett szigorításával kapcsolatban hétfőn megjelent ukrán sajtóhírekre reagálva Gajdos István UMDSZ-elnök az MTI megkeresésére kedden azt közölte, hogy a nyelvtörvény további sorsát a közelgő parlamenti választások határozzák majd meg. Minden attól függ, hogy a jogszabály ellenzői vagy támogatói kerülnek-e többségbe, s mennyire lesznek erősek a kisebbségi jogok mellett kiállók pozíciói az újonnan megválasztott Legfelsőbb Tanácsban és a végrehajtó hatalomban, így a kormányban – tette hozzá, megjegyezve: szerinte annak is nagy jelentősége lesz, hogy milyen választási eredmények születnek Kárpátalján.

A politikus hangsúlyozta: “roppant fontos, hogy a magyarság egy emberként álljon ki az október 28-i törvényhozási választásokon a nyelvtörvény mellett, s támogató szavazataival mutassa meg, hogy igényt tart rá, akarja nyelvi és egyéb jogainak bővülését.”

“Megválasztásom esetén ugyanis ezekre a voksokra hivatkozva tudnék majd harcolni e fontos jogszabályért, illetve más, magyar közösségünket foglalkoztató problémák megoldásáért” – emlékeztetett Gajdos, aki a kormányzó Régiók Pártja (PR) választási listáján a befutónak számító 74. helyen indul a hónap végi megmérettetésen.

Az UMDSZ elnöke ugyanakkor kifejtette: “sajnálattal kell megállapítanom, hogy a másik szervezet (a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség – KMKSZ) nagy ellenkampányt folytat a nyelvtörvénnyel és velem szemben, azon magyarellenes ukrán erők szekerét tolva, amelyekre még jól emlékszünk a hírhedt Vakarcsuk-érából”.

Ivan Vakarcsuk a Julia Timosenko vezette kormány oktatási minisztere volt, aki több intézkedéssel korlátozta az ukrajnai kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok anyanyelvű oktatáshoz fűződő jogait. Gajdos véleménye szerint az ellenlábas szervezet “már ma is a nyelvtörvény ellen harcol”.
Az UMDSZ elnöke mindazonáltal derűlátó a jövőt illetően, mert mint megállapította: “akárhogyan is módosul az ukrán kormány összetétele, az államfő a helyén marad. Mi pedig 2009-ben Viktor Janukovics államfővel kötöttünk együttműködési megállapodást, ami 2015-ig szól. Ezért bízom abban, hogy egy jó választási eredmény mellett az ő támogatásával elérhetjük, hogy ne csorbuljanak, hanem bővüljenek jogaink.”

50 beépített mondat! + Palindromok

Munkanapló >> Palindrom mondatok

A napokban két újabb kapott mondatot építettem be a szövegembe, és most már (igaz, még csak fejben) pontosan kidolgoztam a novella… – ami később a Tejmozi c. regénnyé fejlődött.

A Tejmozi keletkezéstörténetéből

poliglott multikulti szövegjátékA napokban két újabb kapott mondatot építettem be a szövegembe, és most már (igaz, még csak fejben) pontosan kidolgoztam a novella záróképeit. De, ahogy elképzelem, ebbe a végső szövegrészbe már nem tudom a még fennmaradt mondatok némelyikét bedolgozni, így ezekre valószínűleg akkor kerül sor, amikor az egész szöveget elölről újra végigfésülöm, egybeszerkesztem. És előfordulhat, hogy minden „jószándékom” ellenére a végső, lecsiszolt verzióból kihagyok néhány vendégmondatot: azokat, amelyek ügyeskedéseim ellenére is kilógnak a műegészből. Mivel 53 idézetet kaptam, lehetséges, hogy a kerekebb 50-est célzom meg.

December 30. Fontos újabb fejlemények. Elmaradtam ezek dokumentálásával, így most utólag, az év lassan betelvén, pótolom a mulasztást.

A beszámolóm azzal szakadt meg, hogy szeptemberben a Mozgó Világ részére elkészítettem a Tejmozi redukált, tömörített, és a vendégmondatoktól megfosztott verzióját – és vártam a reagálást. Pár nappal később Mező Feri telefonban mondta el, hogy mégis inkább az Egy manzárdőr feljegyzései című anyagomat közölnék (ezzel indult a naplósorozat), ez nagyon tetszett a szerkesztőségben, a novella azonban kicsit hosszú is, kicsit spekulatív is, nem igazán illik a lap profiljába – inkább eltekintenének a közlésétől. Ezután tettem még egy kísérletet a Beszélőnél is. Gács Anna néhány hét múlva válaszolt: „Köszönöm a szépséges novellát, de fájó szívvel azt kell mondanom, a Beszélőben, mely nem szépirodalmi lap, sajnos ilyen hosszú szépirodalmi szöveget nem tudunk közölni. Pedig igazán izgalmas a szöveg is, és a keletkezésének története is. Remélem, hogy hamar találsz neki helyet”. Hogy nem vág a profiljukba, be kellett látnom, ugyanúgy, ahogy a Mozgó esetében is.

Jobb ötletem nem lévén pár újabb napot dolgoztam a szöveggel, picit módosítottam a szerkezetén, csiszolgattam a stílusát. Eközben megerősödött a véleményem, hogy a kihagyott mondatok (a néhány nehezen szervesültet kivéve) implicite nagyon is benne vannak ebben a szövegben is. Én, aki pontosan tudom, mit hagytam ki, úgy érzem: a hiányuk révén jelenlétük, ha lehet, még karakteresebb. Ezt nagyon érdekesnek találom, és valamilyen módon mindez visszacsatol hiányregényemre, a Szembesülésre, amelynek élén ez az aforizma található: „Nem hiánya jellemzi-e leginkább a Jelenvalót?”.

Amikor úgy éreztem, nincs több tennivalóm a szöveggel, vettem egy nagyon mély lélegzetet és elküldtem a Holminak. (Ez a véglegesnek tekintett „rövid” variáns 46 ezer karakternyi.) Gyanúsan sokáig késett válasz. Már kezdtem úgy érezni, hogy talán mégis túlbecsültem a művemet, és nemcsak hogy nem kiugróan jó írás ez, hanem még a tőlem elvárható szintet sem éri el; hiába dolgoztam vele hónapokig. Amikor már majdnem lemondtam róla, érkezett Réz Pál főszerkesztőtől az e-mail (!) : „Kedves Károly, novelládat többen is elolvastuk, innen a késedelem. Erős, okos, ravasz írás! Szívesen közöljük. Kis türelmedet kérem – sok az elfogadott kéziratunk.” Huh!!! Ekkor december 8-át írtunk.

És ezzel szinte párhuzamosan ébredt fel az érdeklődés egy egészen másik, távoli helyen az eredeti webakció iránt…

A további fejleményeket „rendes” (nem munka-) naplómból reprodukálom:

December 12. Alig pár napja lelkendeztem azon, hogy a Holmi elfogadta közlésre Tejmozi c. novellámat, amely a néhány hónapja elaltatott Egy mondat a… c. interakcióm egyik végterméke. Ma pedig Cseke Gábortól kaptam levelet: a Romániai Magyar Szó mellékletében leközölnék sorozatban az anyagot, nemcsak a novellát, hanem a járulékos szövegeket is, így a munkanaplóm egyes részeit. Boldogan visszaírtam: állok elébe, épp csak a teljes verziójú szöveggel még nem vagyok készen. Ha pár hónappal ezelőtt érkezik ez a felajánlás, talán már rég le is zárhattam volna az interakciót: egyik oka annak, hogy megtorpantam, épp a „szakmai érdeklődés” hiánya volt. Lehet, hogy most új lendületet kap az egész, talán még Gergely Tamás sehol meg nem jelent, és ez ügyben velem készített kisinterjúja is helyet kaphat valahol.

December 22-én számoltam be arról naplómban, hogy Cseke Gábor újabb levele ismét fellelkesített, s hogy most már haladéktalanul hozzá is látok a munkához. Tegnapelőtt pedig ezeket írtam:

December 28. Két napi munkával véglegesítettem Tejmozi c. „multikulti” novellámnak azt a változatát, amelyben benne foglaltatnak az Egy mondat a… nevezetű interakcióm keretében kapott, más nyelvekből fordított idézetek, még ám mind az 53. Korábban beszámoltam itt róla, hogy újra aktuálissá úgy vált ez a lezáratlan (és általam kicsit félre is tett) interakcióm, hogy Cseke Gábor megkeresett: a Romániai Magyar Szó mellékletében sorozatban lehoznák a teljes novellát. Igen ám, csakhogy a korábbi műhelyszövegekből egybeszerkesztett és a még sehol nem publikált utolsó résszel lezárt verziót egyrészt még nem vetettem végső csiszolás alá, másrészt készült belőle egy redukált, vendégmondatok nélküli változat (a Holmi részére); ez utóbbin elég sokat dolgoztam, és a stiláris javításokat, tartalmi tömörítéseket, a novella javát szolgáló húzásokat, ahol lehet, át akartam vinni a teljesebb variánsra is. (A rövidítések közül persze csak azokat, amelyek nem egy-egy citátum beépítése kedvéért tett kitérőkre vonatkoztak.)
Eközben – miután hónapok óta nem foglalkoztam a szöveggel és kellően eltávolodtam tőle – azt is megállapíthattam, hogy a korábban nagyon disszonáns hangot megütőnek, oda nem illőnek tartott vendégmondatok korántsem lógnak ki annyira a novellámból, mint éreztem. A néhány hónapra magára hagyott mű mintha szervesítette volna őket.
Így aztán külön örülök annak, hogy ebben a formájában is, teljes egészében megjelenhet. Ez egyben jó alkalom arra, hogy az interakció weboldalait is megújítsam és el kelljen döntenem, hol jelöljem ki az anyag végső helyét: a lezárandó Ungparty-archívumban vagy az élő Kettenklubban.

*

Ehhez még hozzátenném:

Cseke Gábornak elküldtem a közel 70 ezer karakteres (azaz több, mint másfél szerzői ív terjedelmű) szöveget. Úgy véli, a sorozatot az új év elején el tudják indítani. Én azt kértem, hogy ettől kezdve a közlés legyen közös akciónk: amint a Színképben (az RMSZ melléklete) megjelennek az egyes közlemények, ugyanilyen ütemben és terjedelemben én is publikálom őket itt, a honlapon.

Addig mindenképpen szeretném megújítani ezt a webhelyet, azt hiszem, az lesz a leghelyesebb, ha a Kettenklub formátumához igazítom.

*

Végül is, azt hiszem, a féléves megtorpanás után, az interakció sikeres végkifejlet felé tart. Lehet, hogy frappansabb befejezés lett volna a végleges szövegverziót nyárra elkészíteni és egy kis hírverés kíséretében itt megjelentetni. Ám szinte bizonyos, hogy ezután nyomtatott folyóirat-közlésre nem számíthattam volna (amelynek, valljuk be, főként, ha rangos orgánumról van szó, sokkal nagyobb a szakmai súlya, semmint ha az interneten lát napvilágot) – és az se igen képzelhető el, hogy két külön verzió született volna, még ám úgy, hogy mindkettő élni kezdi a maga életét.

A következő időszak várakozással telik tehát.


tovább is van, mondom még