Éjszakai állatkert

Eltekintve attól, hogy Munkácson leszakadt a kocsink kipufogója, a család szerencsésen megjárta Beregszászt, kora estére meg is jöttek Piroskamamástul. Koloson kitört a szokásos allergiája, Csönge pedig most indul a konzulátusra a tanulói vízumáért. 50 € leperkálása és egy hónap várakozási idő után kapta meg.

Még nem írtam arról, hogy Évától egy hosszabb és nagyon jó szöveg jelent meg abban az Éjszakai állatkert című antológiában, amely 33 írónő félszáznál is több művét közli. Alcíme szerint a könyv a női szexualitásról szól, s megjelenése óta elég nagy felhajtást csinálnak körülötte a szerkesztői. Éva igazság szerint nem nagyon bírja ezt a „nőíróságot”, kicsit idegennek érzi magát a sok elszánt nő között, bár meg kell hagyni, a nézetek között, amelyeket a kiadvánnyal és témájával kapcsolatban az összeállítók kifejtenek, vannak érdekesek és újszerűek. Éva mégsem tudja az irodalmat mozgalomnak vagy demonstrációnak elképzelni, és alighanem jobban érezné magát koedukált írócsapatban.

Megjött a hivatalos értesítés: véglegesítették a kulturális minisztérium kézirat-támogatási pályázatának eredményeit, eszerint 2000 ± 3 c. könyvem anyagának az elkészítésére megítéltek egy szép összeget. Furcsaság: bár a pályázati kiírás idei támogatást helyezett kilátásba, az összeg első feléhez legkorábban 2006 márciusában lehet hozzájutni. Így aztán a munkát sem kell elkapkodnom.

A jövő héten várhatóan végre megjelenik a HVG-ben egy új írásom, amelyben a KMKSZ és UMDSZ közti ellentéteket elemzem. Amolyan kisebb tanulmányfélét írtam, de hosszú lett, eredeti terjedelmében nem fér a lapba, így szerkesztői húzás-tömörítés (az ő szavával élve: kaszabolás) történt. A szöveget megkaptam jóváhagyásra azzal, hogy nem ártana még húzni belőle. Pár helyen logikai döccenőt éreztem, így még elég sokat dolgoztam vele, hogy a szűkebb terjedelem ellenére is kompakt egészként hasson. (Az anyagot akkor írtam, amikor meghiúsult a tárgyalás, amit az UMDSZ kezdeményezett, ez jó pár hete volt, féltem, időközben aktualitását veszíti a cikk – de nem: erről gondoskodtak szervezeteink.)

Csillaghullás

Pomogáts
Béla nevével pénteken két online portál címoldalán is találkozni lehetett,
az egyik a Népszabadság, a másik a Kárpátinfó. Utóbbi egy interjú,
az Illyés Közalapítvány elnökeként nyilatkozik benne támogatásokról,
pénzkeretekről. Kiderül, hogy kevésből a sok is kevés, mint Tsúszó mester
is állította volt. „nagyon
szomorú, hogy nem tudott megegyezni egymással a kárpátaljai magyar politikai
életnek a két oldala. A főkuratórium arra törekedett, hogy azt az összeget,
amit Kárpátalja számára a költségvetésünkben jóváhagytunk, azt nagyjából
egyenlő mértékben osszuk fel a két oldal között. Persze mind a két oldal
elégedetlen, mert mindkettőnek az a véleménye, hogy a másik az nem igazán
hiteles, nincs tömegtámogatottsága. Mindegyik fél szeretne egy nagyobb
részhez jutni ebből a tulajdonképpen nagyon szerény összegből. Nagyon
nehéz megtalálni a megfelelő megoldást. Nagyon jól tudjuk, hogy itt
Kárpátalján a magyarságnak a lehetőségei rendkívül korlátozottak, nagyon
sok mindent létre kellene hozni.” Mint
sokszor leírtam, nekem különvéleményem van a támogatásokról, így azt
az állítását, miszerint „Akkor
lenne megnyugtató a helyzet, ha a Kárpátalja számára juttatott összeg
többszöröse lenne a mostaninak, akkor talán a két, most egymással szemben
álló felet is közelíteni lehetne egymáshoz” nem tudom osztani,
mert szerintem a helyzet elfajulását éppen a támogatások okozták, és
minél több lenne a pénz, annál öldöklőbb lenne a háború.

A NOL-ban
közölt Pomogáts-cikk
hozzászólás az Orbán-féle baloldalnemzetrerontáshoz. Irodalomtörténészként
bölcs és megszívlelendő szempontokat szolgáltat a magyar baloldal kultúrtörténeti
jelentőségéhez, érintve egyik vesszőparipámat is, miszerint a népi írók
mozgalma is kifejezetten a haladó baloldali eszmeáramlathoz tartozott
és a polgári konzervatizmussal szemben fogalmazta meg magát. Én ma is
nagyon furcsállkodva figyelem, ugyan mit is keresnek a népi írók a jobboldali
konzervatívok táborában, még ám néha a szélsőséges szárnyon.

*

Nagy
meteorhullások ideje. Ki-ki-néztem az esti-éjszakai égre a kb. 70 cm
× 1 m nagyságú (inkább kicsiségű) padlásablakunkból, de bizony nem láttam
egyetlen darabját sem a Perseidák meteorrajnak. Így aztán nem is kívántam
semmit.

Ami
erről eszembe jut: egy régi-régi versemben szerepelnek a Perseidák.
Abból az időből való, amikor még csillagász akartam lenni. Akkor pontosan
tudtam, az égnek melyik pontját kell figyelni, hol lépnek be a légkörbe
annak a régi szétrobbant üstökösnek a maradványai. Csillagtérképem is
volt, nem is egy, minden évben megvettem a Csillagászati évkönyvet és
előfizetője voltam az Föld és Ég című folyóiratnak. Csillagtérképeim
egy része pedig egyenesen az Uránia Csillagvizsgálóból származott. Itthon
ugyanis, a tanszereket árusító kis üzletben (kedvenc portyázó helyem
volt egyébként) hiába vettem egy remek forgatható csillagtérképet, az
egyáltalán nem volt kedvemre, hogy az akkor már latin nevükön ismert
csillagképek oroszul szerepeltek rajta. Nosza, kaptam magam, írtam levelet
Budapestre, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatójának (neve és az intézet
címe ott volt a gyakran olvasott periodikákban), hogy nekem bizony kellene
egy magyar, illetve hát inkább latin feliratokat tartalmazó csillagtérkép.
Küldtek is hamarost, jó sokat, többfélét. És bizony személyesen az válaszolt,
akit megszólítottam… De itt most elbizonytalanodom, mert bár pontosan
tudom az igazgató és az igazgatóhelyettes nevét, a két név csak együtt
van meg, és nem emlékszem, melyik volt a direktor és melyik a helyettes.
Azért tévesztem össze őket, mert mindketten a legnagyobb szaktekintélynek
számítottak a szememben, több könyvüket is olvastam, és mint példaképekre
tekintettem rájuk. Igen, a két legnagyobb magyar csillagász a 70-es
években. Kulin György és Ponori Thewrewk Aurél. De meglehet, hogy fordított
sorrendben.

[Palkó István szíves közlése: Kulin György volt az igazgató, tehát jó sorrendet
írtam.]

Manzárd

Gyurcsány-Orbán

Hadd kezdjem egy sommás megállapítással: sajnos hiába volt tartalmilag Gyurcsány kb. 60% – 40% arányban jobb az ellenfelénél, ha formailag mégis Orbán nyert kb. 70-30-ra.

Gyurcsány jól indított, rákérdezett arra, miért illeti az ellenzék vezére negatív jelzőkkel az ország teljesítményét, miközben fejlődés és növekvés van. Ez elől Orbán játszi könnyedséggel kitért, mondván, hogy szokott ő jókat is mondani, és naná, hogy Magyarország erős és szép és okos. Aztán előjött a maga 3 javaslatával és ezzel szépen át is vette a kezdeményezést.

Innen kezdve Gyurcsány, még ha szerintem sok dologban teljesen igaza is volt, mégis belecsúszott a merev megmondóember szerepébe, miközben Orbán egyre dinamikusabb lett. Hiába akart az előbbi eredetileg a számokról beszélni, utóbb mégis ő lett az, aki gazdaságfilozófiai fejtegetésekbe kezdett. Olyan embernek látszott, aki nagyon hisz a maga igazában és már-már görcsösen erről az objektívnak gondolt igazságról akarja meggyőzni a tévedésben tartott emberiséget. A rossz szerep párosult a nem túl meggyőző előadói teljesítménnyel.

Orbán majdnem egész idő alatt derűs volt, váltogatta a kicsit kaján mosolyt a nagyon bárgyú vigyorral, no meg a kis fojtott hülyegyerek-vihogások sem maradtak el, de mindezzel együtt is ez a magatartás sokkal jobban „ült”, megnyerőbb volt, mint Gyurcsány aggodalmas szomorúsága, kimért szigorúsága és időnként türelmetlen idegessége. A cérna is nála szakadt el, ami azért is baj, mert ő volt a vendéglátó, és még ha Orbán provokálta is, ebben akkor is fegyelmezettebbnek kellett volna mutatkoznia (Orbán erre, ha kicsit mulatságosan is, de emberien reagált).

A vita közepétől Gyurcsány arcára rásütött a nap. Nem tudom, az éles fény vajon zavarta-e, engem, mint nézőt feltétlenül: ha őt mutatta, túl kontrasztossá vált a kép, arcának egyes felületei időnként szinte teljesen kifehéredtek. Eközben Orbán ábrázata egyenletes megvilágítást kapott és mindenképpen előnyösebb vonásokat kölcsönzött neki.

Orbán volt az, aki többször közbekérdezett, aki gyors riposztokkal reagált, és Gyurcsány hiába válaszolt ezekre komótos szakszerűséggel és komorsággal, nagyon valószínű, hogy a nézők számára nem az ő okfejtései voltak a meggyőzőbbek.

Nem volt stopper a kezemben és a sakkórát sem nyomkodta senki, de szerintem a miniszterelnök összességében jóval hosszabb ideig tartotta magánál a szót, mint ellenfele. Ez sem feltétlenül volt szerencsés, mint ahogy az sem, hogy szavainak gyakorta volt némi kioktató, nevelő célzatú hangsúlya.

Orbán ezúttal két nagyon lapos viccet mondott, ezekkel szerintem nem sokat ért el, egyszerűen azért, mert nem voltak eléggé szellemesek. Ha már viccelődött, jobb poénok kellettek volna. Én a Gyurcsány helyében mégis inkább elmosolyodtam volna ahelyett, hogy rémülten nézzem, mit meg nem enged magának ez a kicsi ember.

Nagyon csodálkoznék, ha ez a beszélgetés szavazatokat hozott volna a szocialistáknak. A stabil szavazóbázisok arányát nyilván nem voltak képesek a vitatkozó felek ezzel a vitával megváltoztatni. Az ingadozók között pedig lehettek olyanok, akik átláttak Orbánon és megértették Gyurcsányt, és lehettek olyanok, akiket a Fidesz vezérének sikerült meggyőznie arról, hogy az ország vezetésére mégiscsak ő lenne alkalmasabb. Félő, hogy az utóbbiak voltak sokkal többen.

Egy biztos: semmi sem lett igaz azokból a korábbi jóslatokból, amelyek szerint egy nyilvános vitában Gyurcsány lehengerelné a volt miniszterelnököt. Bizony Orbán Viktor most tehetségesebb médiaszereplőnek bizonyult. Jó volna azt hinni, hogy Gyurcsány Ferencnek egyszerűen csak rossz napja volt.

UngParty

Közös oppozícióban

Liszka József

Liszka József

Liszka Jóska látogatása. Az MTA elnökségének határon túli testületi tagjaként érkezett egy beregszászi és ungvári tanácskozásra (civilben néprajzos, a Révkomáromban működő Fórum Intézet Etnológiai Intézetének az igazgatója.) Egy üveg borovicskát és táskányi könyvet hozott ajándékba, sajátjait leginkább, közte „A szlovákiai magyarok néprajza” c. tekintélyes (542 old.) öszefoglaló munkát. Nagyon jót beszélgettünk közös barátainkról-ismerőseinkről (pl. Hodossy Gyusziról) és azokról a „magyar” és „kisebbségi” ügyekről, amelyek valami hihetetlenül azonos módon vannak elbaltázva őnáluk és minálunk. Saját pozíciójában ő is olyan ember, aki ellenébe mozdult a nagy látszathazafias trendeknek. (Minket is ez a közös oppozíciónk hozott össze akkor, amikor egy kollégája bocsánatkérő levelet küldött szét dec. 5-e után; erre minketten hasonlóan reagáltunk.) Ittunk kicsi vodkát és sört a most már személyessé vált barátságra.

bdk + liszka
Liszka Józseffel; lám, most ilyen hájfejű vagyok
liszka jóskával

(És milyen érdekes: gyakran megesik, hetekig senki el nem vetődik felénk és mi sem mozdulunk ki, most meg hirtelen megnőtt a forgalmunk: holnapra Móricz Kálmán jelentkezett be, ugyanakkor Éva Beregszászba és Péterfalvára megy, szombatra meghívtak Ildikóék, a jövő héten pedig, mint írtam tegnap, a HVG-s kollegina érkezik.)

*

Délelőtt: pepecselés, internetes és honlapos izék bötykörészése. Böngészgetés, beleolvasás és beleírás pár fórumba.

Kis megdöbbenéssel, egyben némi kaján megelégedéssel tapasztaltam, hogy a Kultúrház nevű blogajánló blog, nem sokkal azután, hogy én etikai-morális-esztétikai- -értékszempontú fenntartások miatt kiszálltam, meg is szűnt: az alapító atyák sem látták értelmét a további együttműködésnek az MTV műsorával, amely láthatóan csak kalapja bokrétájának szánta blogajánlónkat: még véletlenül sem a bloggerek ajánlatai alapján hívták be a műsorba a szereplőket. A részvevőknek az ügyben folytatott hozzászólás-vitáját, ahogy látom, törölték a blogból; bizonyos részletek olvashatók nálam itt, illetve a záró fejleményekről HírHozó beszámolt itt (lásd a hozzászólásokat is). (elévült linkek törölve)

*

Este megpróbáltam rendbe tenni egy távolabbi ismerősöm (és korábbi szerzőm) honlapját. Belenyúlt a bloggép „gyári” kódsablonjába és úgy elbabrálta, hogy nem tudta visszacsinálni. Ráhúzott egy új sablont, akkor meg elvesztek a beállításai. Végül törölte az egészet, beregisztrált egy újat (a szövegei külön is el voltak mentve saját számítógépén), elkezdte betűzni korábbi bejegyzéseit, de persze mind mai dátummal kerültek fel az oldalra. Ekkor kérdezte meg levélben, nem tudnék-e segíteni. Tudtam. Most még pár napig ő fogja állítgatni, aztán ha szól, hogy készen van, én is bemutatom. Hacsak nem babrálja el újra.

*

A magyar parlamentben, hallom-olvasom, jó kis civakodás volt. De mi ez ehhez képest! Az is figyelemre méltó, ahogy Orbán próbálja a kártyát keverni a Gyurcsánnyal való találkozó feltételeit illetően. Nehéz másképpen értelmezni, mint hogy szeretne kitérni előle. Alighanem attól fél, úgy jár, mint amikor Medgyessy utcájába belement. Hiába, az Ex ahhoz van szokva, hogy vagy saját ünneplő közönsége előtt beszéljen, vagy illedelmes riporterek kérdezgessék. Nyílt vitában eddig egyedül Horn Gyulánál tudott jobb lenni, ami azért, az utóbbi férfiú szónoki képességeire tekintettel, nem igazán nagy dicsőség. Ha most ez a vita összejön, kiderül, helyesen tippeltek-e azok, akik azt jósolták, Gyurcsány lesz az az ember, aki majmot fog csinálni Orbánból. Hát kíváncsi vagyok.

*

balla csönge érettségiÚjabb és újabb képek kerülnek elő Csönge érettségi bankettjéről. Ma egy 3 perces jópofa kis videóklippet is hozott. Ezt persze nem tűzöm be (habár beregszászi nagyanyja háromszor is megnézte, de a gyors vágások miatt még így sem tudta kellő alapossággal mustra alá venni „ezeket a fiatalokat”; Csönge pedig azt mondta, videón jobbnak látszik a buli, mint élőben volt; a hodály nagyságú teremben pedig – viccelődött – ritkábban tudott találkozni az osztálytársaival, mint a városban), de a képek közül néhány sikerültebb hadd következzen itt. Többet erre a témára nem térek vissza, ígérem.

lányok

asus

dell

MTA elnökség. határon túli testületi tagja, néprajzos szakember

Gyurcsány, a Durracell-nyuszi

…Ha arról beszélek, hogy Gyurcsány láthatólag felpörgött, mint a Duracell-nyuszi és alighanem Orbán fején fogja verni a tamtamot a televíziós vitában (ha az Ex hajlandó kiállni) – nos, ez most érdekes (ha ugyan), de bő hónap múlva már más ügyek fogják borzolni a kedélyeket. Hát igen. A gond csak az, hogy a családi dolgokról eléggé szűkszavúan szoktam beszámolni, és a hangsúly nem a magánemberként megélt magánéletünkön szokott lenni. Én sem igazán ekként mutogatom magam itt a blogomban, egyáltalán nem tartom szükségesnek, hogy szinte mindennapi reggeli fejfásaimról, a fimom ebédekről vagy életemnek a még ennél is személyesebb és intimebb velejáróiról beszámoljak, mint ahogy a külső környezetem közvetlen és hétköznapi történései is ritkán hoznak izgalomba annyira, hogy megírjam őket. A Mozgó szerkesztőinek ellenben nagyon tetszett, amit az utcánk szemét-helyzetéről és a vízmizériáról írtam, vagy arról, hogy ott is szépül-épül a város, ahol korábban leginkább kosszal és céklaszínű okádékkal lehetett találkozni. Az a véleményem, hogy nem szeretném, ha Orbán a tokaji asszóba bukna bele, mert nem erkölcsi bukását tartanám kívánatosnak, hanem az általa képviselt politika teljes kudarcát, nem érdekelte a folyóiratot, ám hogy a Körúton végre „sétálni” tudtam a tolókocsimmal, az igen. Hogy milyen fordulatot vett az UMDSZ és KMKSZ közötti viszony, az nem, de hogy a családunk egy nevickei étteremben ünnepli anyám 80. születésnapját, az nagyon is.

Szili üres mosolya

Apropó politika. Hát cifra dolgok történtek, szó se róla. Az egész cirkuszból valóban csak Sólyom jött ki győztesen. Láthatóan emelt fővel, de szerintem émelygő gyomorral. Aligha tetszhetett neki az a mód, ahogyan győzött. Áder, mint fő vakondfelügyelő. Aztán Horváth Balázs bevallja, hogy ők hárman taktikából vakondszavaztak. Aztán azt mondja, hogy csak ő volt egyedül a három vakond. Aztán a Fidesz gyorsan szövetségre lép velük. Polgári Magyar Vakondszövetség. Az MDF-esek pedig beperelik Ádert, amiért őket is kikezdte. És még mondja valaki, hogy nem a szeretet a legnagyobb keresztény érték. Sajnios beárnyékolja Solyóm sikerét, hogy ilyen csapatnak nyert.

A túloldalon Hiller belátja tévédését, de ahelyett, hogy elvinné a balhét, marad; ráadásul a tagság marasztalja. Belátja a felelősségét Gyurcsány is, de nemcsak marad, hanem meg is erősödik, és – ki gondolta volna – ő vezeti majd a 2006-os kampányt. És persze győzelmet ígér. De ugyan mi jó várható egy ilyen csapattól, amelyik nyerő helyzetben is képes veszteni? Marad a koalíció is, naná. Az MSZP, lám, lenyeli a békát, a SZDSZ pedig dehogy akar távlati erkölcsi tőkét alig néhány havi hatalmi helyzet helyett. Orbán magabiztos, majdnem gólt is rúgott az Alcsútban. Csak azért cselezett kapura lövés helyett – mesélte ma Lakat T.-nek a Nap TV-ben -, mert 11-es akart szerezni csapatának. Ám a bíró nem adta meg, azt mondta: „Majd jövőre”.

Hát igen. Majd jövőre.

Egy biztos: Szili Katalin azok után is ugyanilyen üresen fog mosolyogni, mint most, amikor megkérdik tőle, miért nem lépett vissza.

Ukrán könyvet Stockholmba!

Éva feladott több mint 10 kilónyi ukrán könyvet a stockholmi városi könyvtár részére. Gergely Tamás szervezésében most már második alkalommal révünkön szerzi be az intézmény a friss ukrán nyelvű olvasnivalót. Nagyon rendes cég, előre elküldik a pénzt: könyvek árát, postázási díjat és a beszerzéssel, csomagolással, küldéssel járó munka ellenértékét is. Az akció érdekessége az volt, hogy tavaly a postai hivatalnokok Évát szabályosan le akarták beszélni arról, hogy Svédországba küldjön sok kilónyi könyvet, hiszen jaj, az milyen drága lesz. Nincs magának jó dolga, egy fizetésnyi összeget itthagyni – mondták, aztán, látva Éva hajthatatlanságát, hosszan elszerencsétlenkedtek a csomag felvételével, vámnyilatkozatokkal és vényekkel. Jó kis szolgáltatás, gondoltuk akkor. De az idén! Sipp-supp, és már készen volt a papírmunka. Senki sem csodálkozott azon, hogy valaki ilyen sok pénzért ilyen sok könyvet küld olyan messzire.

*

Ha kicsit döcögve is, de megyeget a munka: ma végre befejeztem egy napok óta simítgatott szonettet, és a következő népszavás cikkemmel is elkészültem (ami nálam nagyon fontos: elég jó címet találtam ki).

Mint már annyiszor, most is megbizonyosodhattam arról, nem lennék jó igazi újságírónak. Nem tudnék megfelelő gyakorisággal „gyártani” anyagokat. Én napokig ízlelgetem a témát, aztán elszöszmötölök a mondatokkal, aztán úgy érzem, hogy nem fogtam meg jól a dolgot, elkezdem elölről. Közben eszembe jut valami irodalmi analógia, elkezdek utánanézni, meg óhatatlanul annak is utánakeresgélek, nem merül-e fel másokban is ugyanaz az ötlet, meglátás, elképzelés. (Az előző cikkemmel mindenesetre elégedett lehetek: Benzinéria Ukrajnában cím alatt írtam kis összefoglalót a dolgok múlt heti állásáról, és kicsit bosszankodtam, amiért csak ezen a hétfőn jelent meg, és még dátum sem került alá: azóta sok minden változott, például lett benzin. Aztán kiderült, hogy még így is elég gyorsak voltunk – én meg a Népszava -, mert a magyar hírközlés csak napokkal később kezdte csócsálni a témát.)

könyv, irodalom, kárpátalja – balla d. károly

Te mondod meg a stratégiát?

Dupka GyörgyDupka Gyuri szerény és cseppet sem képzavaros című cikkéből (Magyar kulturális stratégia a kárpátaljai magyar intézményrendszer tükrében) roppant fontos dolgot tudtam meg égboltteremtési ügyben. A második bekezdésben ugyanis ez áll: „Mint ismeretes, az egyetmes magyar kultúra több évtizedes széttagoltsága után az 1990-es évek elejétől nyílt újra lehetőség Kárpátalján is az egységes magyar szellemi égbolt megteremtésére.” A tanulmány egésze is megérne egy misét, mind a felfogása, szempontrendszere, mind a „követelési listája” eléggé sajátos. Megvan benne a meglévőségek témánkénti tételes (bár felületes) felsorolása, van benne továbbá „Problémák, tennivalók” cím alá sorolt számos kívánságlista; stratégia azonban – na az pünkt nincs benne egy deka sem. Illetve hát van, például ebben a remekül fogalmazott pontban: „A stratégiának a kárpátaljai magyarlakta tájegységek esetében is támogatnia kell a helyi térségi arculat kialakítását, hiszen alapvető érdeke fűződik a népesség-megtartó, (elsősorban magyar) beruházásösztönző és turistacsábító hatás eléréséhez.”

Ennyit a stratégia érdekéről.

A legszebb az egészben, hogy a folyóirat címe, amelynek 2005/1. számában az újabb Dupka-remeklés megjelent: Nyelvünk és kultúránk.

Inkább a Grün

Még mindig tart a Kárpáti Igaz Szó körüli cécó. Az ellenérdekelt Kárpátaljában a megyei vezetés sajtószolgálatára hivatkozva idézik a közigazgatás elnökhelyettesét, aki Kőszeghy leváltását tényként kezeli, kinevezését törvénytelennek, főszerkesztői működését kifogásolhatónak tartja, egyben ígéri, hogy „a lap élére semleges vezető kerül majd”. (Lásd a 107. bejegyzésemet a fórumomban.) Mindeközben a KISZó változatlanul folytatja a hisztériát, mintha nem a főszerkesztő leváltásáról lenne szó, hanem magát a lapot fenyegetné végveszély. Továbbra is közlik a „Mentsük meg a Kárpáti Igaz Szót” és az „El a kezekkel a KISzótól” lózung alá sorolható olvasói leveleket. Már aláírásgyűjtés is indult, és a közölt facsimile aláírási íveken, eléggé nevetséges módon, jobbára néhány család több tagjának a neve szerepel, az elsőn például (lásd a honlapomon) öt Murányi nevű is van, a másodikon pedig, bárhogy is számolom, csupán négy család áll a 11 aláíró mögött. Nem túl hihető, hogy ezek a családtagok mind külön-külön is előfizetők. Ahhoz meg nem kell írásszakértőnek lenni, hogy néhány egyéb furcsaságot is megállapíthassunk. Hogy a családtagok nyilvánvalóan aláírtak egymás helyett, az hagyján, de vajon miként lehetséges az, hogy a nevetlenfalui és batári ív alá (szerintem) ugyazan a kéz írta oda, hogy „És még 78/60 olvasó”? Egy kis fantáziával én már ki is találtam, nagyjából hogyan születtek ezek az ívek… Az külön kérdés, hogy vajon az íven szereplő személyes adatok – születési idő és személyi igazolvány száma (!) – (szintén igen hasonló kézírású emberek rótták őket) vajon nyilvánosságra hozhatók-e?
Szóval: szerintem ilyen leveleket ilyen ívek kíséretében közölni: tiszta blamázs, és nem bizonyít mást, mint hogy 1: naiv emberekkel sikerült elhitetni, hogy magát a KISzót fenyegeti veszély; 2: nem spontán, hanem a lap által szervezett szimpátia-megmozdulásokról van szó.
Mindezzel kapcsolatban még két dolog jut eszembe. Az első, hogy a KISzósok jól megtanulták a KMKSZ harcmodorát: nekik a szokásuk, hogy a legkisebb sérelem egérkéjéből is azonnal gyilkos elefántot csinálnak és körbejajveszékelik a Kárpát-medencét (ha pl. a magyar kormány nem elégíti ki maradéktalanul a megnövekedett – főleg anyagi – igényeket, akor azonnal azt sikoltják, hogy meg akarják fojtani őket); eddig azt hittem, minden hibája ellenére a másik oldal elegánsabb és tisztességesebb módszerekkel él; tévedtem. A másik: ha a megyei vezetés ígérete ellenére ne adj isten egy vérbeli KMKSZest állítana a KISzó élére (vagy olyan valakit, akit ők fognak irányítani), az régen rossz, és, ahogy a vicc mondja, akkor már inkább a Grün.

Százlábú kormány

Ráérő perceimben kicsit aggódni szoktam a magyar koalíciós pártokért, különösen a szocialistákért. A Tárki legutóbb nyilvánosságra hozott közvéleménykutatási adatai szerint, ha most lennének a parlamenti választások, azt garantáltan és elég magasan a Fidesz nyerné. Ez rossz jel, és sajna minden egyéb is arra mutat, hogy az MSZP nem képes meggyőzően politizálni. Gyurcsány 100 lépéséről meg leginkább a Kazal László megénekelte százlábú lesántulásának a története jut eszembe. Még ha valami zseniális dolgokat is tartalmazna, alaposan elkésett, hiszen joggal kérdezhetni: kormányzásuk eltelt 3 esztendejében ezek szerint egyetlen jót sem léptek? Nem meggyőzőek a minisztercserék sem: Draskovicsot Medgyessy bukásakor kellett volna azonnal meneszteni, Németh Imrét pedig a gazdatüntetések kulminációja idején. Ezek az utólagos leváltások ugyanis, szerintem, nem elégítik ki sem a jobb-, sem a baloldali választók elvárásait. Ha valakit kiszemeltek bűnbaknak, arra azon frissében rá kell verni a balhét, ennek esetleg lehet üzenetértéke, ha ellenben mégis jól vagy elfogadhatóan végezte a dolgát, akkor egyetlen évvel a választások előtt az ilyen cserebere inkább bizonytalanságot és bizalmatlanságot kelt. Gondolom én. Ha mindehhez még hozzáveszem a Szili-ügyben tanúsított ostoba konokságot, meg azt, hogy mind a ripacskodó kormányfő szereplései, mind a papos pártelnök önismétlései egyre visszatetszőbbek, akkor nem sok jót jósolhatok nekik. Úgy fest, a Fidesz eredményesebben le tudja nyomni a lakosság torkán a saját könnyelmű demagógiáját, mint az MSZP a maga ügyetlen „felelősségteljes” kormánypolitikáját.

Mészáros Tamás írja a 168 órában közölt remek elemzésében: „Az ellenzéki lét mindenkori könnyebbsége a virtualitás, a kormányoldal nehezéke viszont a valóság.” Úgy fest, ebben az egyenlőtlen szereposztásban az előbbiek jobban muzsikálnak az utóbbiaknál. Ez pedig nagyon szomorú, mert ha valamit, a fenyegető négy évnyi újabb Orbán-kormányzást „minden áron” el kellene kerülni.

„Minden áron”… Nemrégiben a barátainknál tett családi látogatás során mondta az egyik minisztérium apparátusában jogászként dolgozó férj: rettegve gondol arra, nehogy már betartsa a kormány azt az ígéretét, hogy nem fog kampányfogásként pénzt, juttatásokat, kedvezményeket osztogatni. Csak osztogasson, még ám gőzerővel, különben úgy elvesztik a választásokat, mint a sicc. Inkább egy durva túlköltekezés és aztán pár szűk esztendő, mint újra egy „nemzeti” hatalom.

Így hát, azt hiszem, joggal aggódom kicsit ráérő időmben ezért a százlábú sánta kormányért. Szerencsére ritkán érek rá.

Még nem írtam arról, hogy a múlt hét végén két délelőttön keresztül egy velem készült interjú csiszolgatásával foglaltam el magamat. A beszélgetés eredetijét magnófelvétel rögzítette, és készítője, G.M.I., igen lelkiismeretes munkával dolgozta fel a hangzó anyagot írottá. Első szerkesztésben csupán az élőbeszéd durvább pongyolaságait, a rossz nyelvi egyeztetéseket igyekeztem kiszűrni, illetve néhány helyen pontosítottam, javítottam a nagyon sutára sikerült megfogalmazásokon. Ezután újra a riporter következett, és számos szóismétlést, stílhibát kijavított; no, ezen én is felbátorodtam, és elég szigorú szemmel ismét végigmentem a szövegen, húztam, javítottam, beleírtam. Utólag az lett a benyomásom, kevesebb közös munkát kellett volna elvégeznünk, ha eleve írásban kapom a kérdéseket; partnerem ellenvetette, hogy bár neki valóban könnyebb dolga lett volna, ha megírom a válaszokat, de akkor teljesen hiányoznának az élőbeszéd fordulatai a szövegből. Ebben persze igaza van.

*

R.I. még Veszprémben emlékeztett arra, hogy verssel tartozom a lapjának, mégpedig olyannyira, hogy a honoráiumot már ki is fizette nekem. Ezen kicsit megütköztem, ő meg emlékeztetett arra, hogy (1999-ben!) előre kifizette a Tokaji Írótáborban tartott előadásom folyóiratában történő közlésének a díját. Ez valóban így volt, de hát a Hagyomány-e a provincializmus avagy fusson, akinek nincs bora c. tanulmányt persze akkor azon melegében le is közölték, tehát a dolog rendben van, nem? Dehogy van rendben, így R.I., mert én állítólag sokalltam a honoráriumot és oda nyilatkoztam, legyen ebben benne még egy majdan küldendő vers tiszteletdíja is – ezzel tehát még tartozom. Hát nem tudom, valahogy nehezen hiszem magamról, hogy valaha is sokalltam volna honort és efféle felajánlásokat tettem. De ezen ne múljon: a tegnapi napon elpostáztam két (!) verset, így hát az akkor kapott 5.000 Ft (erre viszont jól emlékszem!) a bő 8 oldalas tanulmány és a két vers honoráriumát foglalja magában. Az átlagos flekkdíjat ki sem merem számolni. „Ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért”.