Csábítósdi, szülőföldesdi

Balla D. Károly

Csábítósdi, szülőföldesdi

a határon túli magyarság az anyaország emberanyag-tartalékának és genetikai rezervoárjának minősül

A formálódó – de végső alakot ölteni egyelőre képtelen – új magyar nemzetstratégia mindkét szélső pontját megismerhettük augusztusban. A határon túli magyar vezetőknek eljuttatott, a sajtóban a hónap elején bőven idézett kormányzati vélemény még egyértelműen a szülőföldön való megmaradás feltételeinek a kialakítására helyezte a hangsúlyt, s az érintett vezetőkkel folytatott későbbi kormányfői tárgyalások sem írták felül ezt az elvet. Ám az államalapítás napján a Népszabadságnak adott interjújában Gyurcsány Ferenc már lebegtette a témát: „…Eddig azt mondtuk: maradj otthon, ha kell, viseld ennek a keresztjét! De a maradásnak nem keresztnek kell lennie, hanem a felemelkedés lehetőségének. A magyar kormány dolga az, hogy lássa a valóságot, és ennek megfelelően alakítsa a nemzetpolitikát.” Ha akarom terhes, ha akarom, nem. Ugyanezen a napon Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere egyértelműbben fogalmazott ünnepi beszédében: „…arra bíztatom tehát a határon túli magyar fiatalokat, hogy jöjjenek minél többen, dolgozzanak és vállalkozzanak Budapesten! Hozzák a feleségüket, férjüket, a gyerekeiket is!”

Akkor most?

Lássunk át a szitán. A tartósan aggasztó magyarországi demográfiai mutatók árnyékában a határon túli magyarság az anyaország emberanyag-tartalékának és genetikai rezervoárjának minősül – és ebben a viszonylatban egyáltalán nem az a kérdés, hogy mi jobb az érintetteknek. Hanem az, hogy Magyarországnak mihez fűződik nagyobb érdeke, melyik a hosszú távon eredményesebb koncepció.

Az-e, hogy (akár jelentős anyagi áldozatok árán) a környező országokban minél tovább megtartsa a reprodukcióra még képes magyar népcsoportokat, odaát termeltesse meg az utánpótlást, majd saját szűrőrendszerét közbeiktatva, a folyamatos beszivárgást valamelyest szabályozva kompenzálja a belhoni lakosság lélekszámának a fogyását, biztosítsa etnikai összetételének „javítását”.

Vagy pedig az, hogy fiatalok erőteljes átcsábításával gyors és hatásos vérfrissítést hajtson végre, amely aztán a sok-sok új család révén hosszú távon a határon belül fejti ki áldásos hatását. (Ez az elszívás ugyanakkor megújulásra alkalmatlanná teszi a határon túli közösségeket.)

Ám tisztában kell lennünk azzal, hogy tépázott tekintélyű politikusok nyilatkozatai csekélynél is kisebb hatással vannak a migrációs folyamatokra; sőt, önmagában a nemzetstratégiai elvrendszer sem képes hatékonyan beavatkozni az elmenés vagy a maradás oldalán. Hiszen például az évtizedek óta szünet nélkül sulykolt szülőföld-elv és a nehézkes, gyakran megalázó idegenrendészeti eljárások egyáltalán nem szegték az áttelepülni vágyók kedvét.

A folyamatra egyetlen körülménynek van döntő befolyása: az egyes országok gazdasági viszonyai, jóléti nívója, civilizációs komfortja, egzisztenciális és szociális biztonsága közti különbségnek. A jelen helyzetben Szlovéniából és Szlovákiából nem várható bevándorlás, Erdélyből, a Vajdaságból és Kárpátaljáról viszont igen. Szinte teljesen függetlenül attól, hogy melyik játékra épül a nemzetpolitika, mitől óv Gyurcsány vagy mivel kecsegtet Demszky. S tekintet nélkül arra is, hogy a hirtelen kerekedett vihar miatt tragédiába fordul-e a nemzet ünnepe.

Szülőföldön maradás – a Trianon-szindrómára adott anakronisztikus válasz

Magyarország és a határon túli magyarság viszonyát egyre többen vélik tarthatatlannak, megoldatlannak, változtatásra érettnek. Elégedetlenség mutatkozik mind egyes benti és kinti politikai erők és társadalmi csoportok, mind a belhoni és külhoni lakosság részéről. Igaz, ezek az elégedetlenségek legtöbbször önös érdekből fakadnak, és nem annyira az elveket vagy a rendszer egészét támadják, hanem inkább a gyakorlatot, azon belül is leginkább egyes intézkedéseket vagy támogatási technikákat, adminisztratív megszorításokat. Az egymással gyakran ellentétes elvárásokat lehetetlen mindenki megnyugvására kielégíteni, emiatt a kérdéskör egésze az összmagyar közélet egyik legneuralgikusabb pontjává vált, mutatta ezt a kettős állampolgárság kérdésében 2004 decemberében tartott népszavazás, amely szabályos hisztériát keltett mind Magyarországon, mind a határokon túl.

A témával foglalkozó szakemberek körében hosszabb ideje közhelynek számít a megállapítás, hogy nincsen igazi, hatékony magyar nemzetstratégiánk, ami van, az egy önellentmondásos tákolmány, amelyet a mindenkori politikai hatalom próbált hozzáigazítani az éppen aktuális igényekhez; leginkább a sajátjaihoz. A rendszer hibáit, a határon túlra irányuló támogatáspolitika hiányosságait is többen megfogalmazták már, elemezték a hatásokat, keresték a kiutat. Elegendő itt a Teleki Intézet, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete vagy az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Alapítványa szakmai keretei közt folyó tudományos munkára utalnom.

Ezúttal egy aktuális interjú újraközlése alapján figyeltem fel a témát érintő újabb, sok tekintetben igen szókimondó és nagyon kritikus esszére. Csete Örsnek, az Apáczai Közalapítvány igazgatójának a munkája már túlesett a szakmai véleményezéseken (ezek meglehetősen szerteágazóak, tömör összefoglalásuk terjedelmesebb, mint maga az esszé), nem tudni, a dologban illetékes hatalmi ágazatok mikor és hogyan kívánnak (ha egyáltalán) vele foglalkozni, ám annyi bizonyos, hogy bár közelebbről az oktatástámogatással foglalkozik, igen fontos általános kérdéseket is felvet, így például kimondja, hogy mára érvényét vesztette a szülőföldön maradás doktrinája, hogy nem tekinthető rendszernek az, amit támogatásrendszernek mondunk, s hogy a szórványokból ki kell menteni a beolvadásra kárhoztatott magyarokat.

Az írás összefoglalására nem vállalkozhatom, mindenkit az elolvasására biztatok (a régi link már nem működött, töröltem, de frissítésként a poszt alján újat adok – 2016, bdk), kedvcsinálónak itt csupán három részletet mutatok be:

»A támogatási rendszer sem a támogató intézmények, sem a programok tekintetében nem rendszer; végrehajtó szervezetei és megvalósítandó programelemei aktuális rögtönzések eredményei. Idővel ezek az elemek kanonizálódnak, és azt a látszatot keltik, mintha rendszer-szerűen tevékenykednének, valósulnának meg. A magyar közigazgatás struktúrájába beágyazott ad hoc ötletek alapján a határon túli oktatás támogatása mára a hierarchizált rögtönzés rendszerévé vált.«

»A „szülőföldön maradás” szlogenjével mintha a homokba dugnánk a fejünket: semmi ne változzék, lehetőleg minden és mindenki maradjon úgy, ahogy és ahol most van. Ez az álláspont kényelmes: nincs változás – nincs konfrontáció. Mivel az egész EU-s folyamat ennek ellenében hat, szembe kellene nézni azzal, hogy a „szülőföldön maradás”  doktrinája lassan anakronizmussá válik.« (Egy interjújában ennél radikálisabban fogalmaz: »A „szülőföldön maradás” szókapcsolatot a Trianon-szindrómára adott egyfajta rendszerváltás utáni összmagyar válasznak vélem.«)

»A magyarság fennmaradására a jelenlegi demográfiai és beiskolázási trendek mellett a szórványban nincs esély. […] A beolvadás végigasszisztálása helyett tervszerű cselekvések sorát kell megkezdeni. A jövőben az oktatás minden szintjén és szegmensében a szórványmentésnek olyan horizontális céllá kell válnia, amely elsősorban nem újabb intézmények létrehozását és rendkívül költségigényes, minden áron való fenntartását jelenti, hanem tervszerű, fegyelmezett kivonulást, ha tetszik: embermentést.«

A szerző állításaival nyilván lehet vitatkozni, ám örvendetes, hogy valaki, aki pozíciójánál fogva maga is részese a most működő építménynek, ilyen kritikusan viszonyul a rendszer egészéhez, és őszintén szembenéz azokkal a problémákkal, amelyeket még sokan tabuként kezelnek.

Bárcsak hinnék abban, hogy a nagypolitika kiadja a kezéből a támogatási rendszer kézi vezérlését, felhagy a klientúraépítéssel, és szakemberekre bízza azt, ami rájuk tartozik.

Nem tehetik, mert akkor soha többé nem tudnák belpolitikai játszmájukban megtenni azt, amit annyira szeretnek: kijátszani a határon túli magyarság ütőkártyáját.


Frissítés 2016. január. A NolBlog megszűnése okán ide mentett posztomat frissiben megosztottam a Fecebookon, ahol is Csete Örs megadta a teljes vitaanyag elérhetőségét:

Válaszlevél Orbán Viktornak

„Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele”

A névnapom elég rég volt, a születésnapom pláne, vajon mit akar tőlem Orbán Viktor a Szovjet Hadsereg napján érkezett tegnapi levelében?

A címzés majdnem pontos, az irányítószám nem stimmel, a többi igen. A feladó neve kétszer akkora betűből van, mint a címzetté. Személyes üzenet, áll a borítékon, de mire elkezdi a levelét, addigra az elnök úr elfelejti a nevemet, inkább tisztelt határon túli honfitársaként szólít meg. Ez se igazán stimmel, de arről alább. Nyilván körlevélről van szó, a kék golyóstollal rótt aláírás azonban, úgy tűnik, eredeti és nem sokszorosított. Nézzük azonban a tartalmát. (Olvasható méretben: 1. oldal | 2. oldal) És nézzük tegnapi válaszomat, amelyben viszonzásként én is a saját nevemet írtam nagyobb betűvel:

 

SZEMÉLYES ÜZENET
BALLA D. KÁROLYTÓL

 

Orbán Viktor
1088 Budapest, Szentkirályi u. 18.
valasztas2006@fidesz.hu

TISZTELT FELADÓ!

Ön a nekem küldött, iktatószám nélküli, január 30-án kelt kéretlen levelében a közelgő választás tétjéről szólva többek közt ezt írja:

 

Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele, hiszen Ön számos esetben – kijelentéseivel és tetteivel egyaránt – nagyban hozzájárult a magyarság megosztásához, szétszakításához. Hogy egy engem is érintő konkrétumot is említsek: Ön és az Ön pártja nem hárította el a Magyarok Világszövetségének a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazási kezdeményezését, mi több, mellé állt az ügynek, résztvételre buzdított és – mint oly sokszor – megpróbálta belpolitikai célokra felhasználni a határon túli magyarság szorongatott helyzetét. Ön nevét és tekintélyét adta egy politikai ámokfutáshoz, egyértelműen pozitív állásfoglalásra késztette a magyar állampolgárokat egy olyan kérdésben, amelyre nem lehetett jó választ adni. Ezen felül még azt is sugallta, hogy aki nem az Ön és a pártja megkívánta módon szavaz, az nem becsületes magyar ember. Szerintem ez tisztességtelen, magyarellenes és antidemokratikus magatartás volt az Ön részéről, amelyet magyarként, demokrataként és határon túliként egyaránt elutasítok, kivált azért, mert Ön énrám, határon túli magyarra hivatkozva ragadtatta magát érzelmi zsarolásra.

De léphetnénk hátrább az időben, említhetném, hogy az Önök kormányzása idején alakult ki és épített maga köré védfalat az a határon túli klientúra – legalábbis Kárpátalján így történt -, amely nem az adott nemzeti kisebbség, hanem a saját érdekeinek a védelmében működve kisajátítani igyekezett minden „magyar ügyet”, lehetetlenné téve a külső kezdeményezést, pártérdekeknek rendelve alá a civil érdekeket, saját alattvalóivá téve azokat, akik csak közvetítésével juthattak hozzá különböző támogatásokhoz, magyarországi tanulási, képzési lehetőségekhez. A kárpátaljai magyarok vagy arra kezdtek törekedni, hogy a kedvezményezettek kedvezményezettjei legyenek, vagy elfordultak a nemzeti értékek mentén szerveződő formációktól. Csoda-e, hogy amikor egy másféle elveket valló és más gyakorlatot folytató (de azonos súlyú, bár más jellegű hibákkal terhes) ellenszervezet fellépett és a 2002-ben hatalomra került magyarországi koalícióban támogatóra talált, akkor végletessé vált a magyarság kettészakadása, amely mára oda vezetett, hogy a kárpátaljai magyarság képtelen kollektív jogait hatékonyan érvényesíteni, hosszú évek óta először nem lesz képviselője az ukrán törvényhozásban, és a helyi hatalomért folytatott harcban is egymás ellen indulnak jelöltjei. Mindebben Önnek, tisztelt Feladó, tevőleges szerepe volt, kérem tehát, ne jöjjön nekem a magyarság egységbe kovácsolásával, ne jöjjön azzal, hogy

– mert Ön és az Ön pártja ennek az egységnek a legfőbb bomlasztója, nem pedig kovácsa.

 

Végül engedje meg, hogy tudomására hozzam, nem vagyok az Ön honfitársa, lévén ukrán állampolgárként és születésemtől a mai napig állandó itteni lakosként élek Kárpátalján, így ha akarnék, sem tudnék a Fideszre szavazni. Hogy akarnék-e, az a fentiekből, gondolom, kiderül. Egyben kérem, szóljon kollégájának, az MSZP elnökének, hogy ha meg akarja kímélni magát a válaszomtól, ő már ne küldjön levelet; kár a 170 Ft-ért.

Tisztelettel köszönti:
Balla D. Károly

Ungvár, 2006. február. 23.

____________________________

Más: Orbán bukása – lemondott a miniszterelnök

<< ez a link egy olyan oldalra mutat, amely első a Google találatok közt az OV bukásával kapcsolatos keresőkérdésekkel

Ez a poszt a NolBlog megszűnése miatt került át ide. Ott éveken át a legolvasottabb cikkeim közé tartozott, aktuálisan közel 200 komment érkezett hozzá. Mivel azokat nem sikerült importálni kommentként, ide tűzöm be folyószövegként, talán követhető, hol az egyik vége és hol a másik kezdete. – Balla D. Károly válaszlevele Orbán Viktor részére. „Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele” – határon túli magyarok, kettős állampolgárság


Hozzászólások

tovább is van, mondom még