Hogyan lettem liberális?

boritek-level2002-ben kelt levelemben azt bizonygatom konzervatív szemléletű, akkoriban egy vidéki jobboldali lapot szerkesztő írótársamnak, hogy bennem az MDF-féle nemzeti oldal szorította vissza a nemzeti érzéseket, és a pálfordulása után a nemzet fogalmát kisajátító Fidesz nyomására lettem liberális. Lássuk a levél részleteit.

Ismersz annyira, hogy azt talán elhiszed rólam, normális, rendes ember vagyok, meg azt is, hogy fontos nekem a magyarságom, azaz vannak nemzeti érzéseim és éppenséggel a nemzeti kultúra az, amiben mindenestül benne vagyok. És mégsem tudok a legkisebb mértékben sem azonosulni azzal a retorikával, amit a jobboldali pártok ebben a témában (magyarság, nemzeti érzés) gyakorolnak, mert

én ezt TELJESEN MÁSKÉNT ÉLEM MEG.

És éppen ez a retorika volt az, amelyik – jó tíz éve – elkezdte bennem visszaszorítani a látványos megnyilvánulások iránti igényemet, amelyik kiváltotta bennem a szándékot, hogy a lélek mélyén viseljem az identitásomat és ne a mellemre tűzve hivalkodjak vele.

88-89-ben eleven erővel tört ki belőlünk a nemzeti érzés a sok évtizedes elfojtás után. Énbelőlem is. Lelkes voltam, sugárzott az arcom, és áthatott az együvé tartozás magasztos érzése. Ezt az érzést módszeresen és állhatatosan rombolta le bennem, egymással karöltve, az Antall-kormány és helyi, kárpátaljai magyar szerveződések. Na, ha EZ a magyarság, gondoltam, akkor én erre már nem is akarok olyan nagyon büszke lenni… Tudnám részletezni, de talán így is érthető. Akkoriban nagyon egyetértettem Orbán Viktorral, amikor nemegyszer leszedte a keresztvizet Antallékról… Bárhogy is próbáltam volna szeretni az MDF-et vagy a kisgazdákat, nem sikerült. Viszont egyre szimpatikusabb lett az MSZP (Vitányi Ivánnal például személyes jó barátságba is keveredtem), mindig megragadták a figyelmemet az SZDSZ gondolkodói, és igen,

tetszett a liberális Fidesz.

De én akkor még nem tekintettem magam liberálisnak, nem is vallottam ilyen nézeteket, de 92-93-ra már egyértelműen ellenzékinek, a nemzeti konzervatív jobboldallal szemben állónak számítottam. Ekkoriban léptem ki a KMKSZ-ből is, többek között a vallási propagandájuk miatt. Mert nem tudtam elfogadni, hogy csak az istenhívők a jó magyarok… Kétszeresen lettem tehát ellenzéki: a hivatalos Magyarország és a hivatásos kárpátaljai magyarokkal szemben határoztam meg magam.

Ekkor már kisebb-nagyobb rendszerességgel publikáltam a Beszélőben és folyamatosan leírtam, mi a bajom azzal, ahogy a hivatalos Magyarország a határon túli magyarság kérdését kezeli. A cikkeim egy része köteteimbe is belekerült. A gondolataim általában élénk visszhangra találtak. Itthon egyértelmű volt az elutasítás, magyarországi barátaim körében vegyes, ki-ki saját vonzódásai alapján ítélte meg.

94-ben nagyon örültem az MDF bukásának, addigra már borsódzott a hátam, ha megszólalt valamelyikük. És persze alig kellett néhány hónapnak eltelnie, hogy már ne szimpatizáljak az MSZP-vel sem…

Ekkor kezdtem magamnak először azzal hízelegni, hogy független gondolkodó vagyok.

És ez nagyjából igaz is lett… és bizony, voltak keresetlen szavaim az akkori szocialista-liberális koalíció kormányához is. De – ezt be kell vallanom – az ő stílusok soha nem irritált annyira. A módszereiket viszont ugyanúgy elutasítottam. Ekkor kezdtem módszeresen leépíteni minden kötöttségemet, ekkor léptem ki (etikai fenntartások miatt) előbb a könyv-, majd a laptámogatási pályázati rendszerből (95; 97), ekkor szűnt meg minden illúzióm az itthoni magyarságintézmények kedvező működése iránt, stb. A 98-as választások eredményét nagyjából közömbösen fogadtam, különösebben nem bántam, hogy Hornék mentek, és figyelni kezdtem, mit csinálnak majd a liberálisnak indult, majd jobbközépre betáncolt ifjoncok. Hát… Újra elég volt 2-3 hónap…

Aztán amit a 4 év alatt a fideszesek műveltek, az belőlem a teljes elutasítást váltotta ki, és én szinte akaratom ellenére, AZ Ő NYOMÁSUKRA lettem, most már azt hiszem, visszavonhatatlanul liberális és baloldali gondolkozású.

Ami nem jelenti azt, hogy a magyar balliberális oldalt el tudnám fogadni. A gondolkodásmódjuk, az elvrendszerük sokkal közelebb áll hozzám – de – és ez fontos! – a politikai gyakorlatukat ugyanúgy elutasítom!  (Ja, 2001-ben, 2002-ben újra elkezdtem publikálni a Beszélőben, de ahogy 1994-ben, úgy most is abbahagytam!) A Fidesznek én továbbra sem csípem a stílusát, az, amit Ovi vagy Áder vagy Kövér vagy Deutsch mond, az végtelenül távol áll tőlem. Most már egy fokkal újra az MDF a szimpatikusabb. A másik oldalon szereplők közül a személyek nem annyira, de amit mondanak, az általában elfogadható számomra. Azt be kell látnom, hogy szoci oldalon roppant gyönge a gárda, és – igen – jó részük számomra sem hiteles ember. Ellenben az SZDSZ-es Magyar Bálint, Pető, Fodor Gábor véleménye, nézetei, világszemlélete kifejezetten közel áll hozzám. Ugyanakkor azt is látom, hogy a klasszikus liberális értékek miként torzulnak el, ürülnek ki jobban vagy kevésbé a politika színterén. Tehát

az SZDSZ nem az a liberális, és az MSZP közel sem az a baloldali párt, amelyikkel azonosulni tudnék.

De jobb híján őket elfogadom, míg a Fideszt még jobb híján sem tudom.

Ha lenne egy nemzeti liberális párt, valószínűleg tetszene nekem. De abba sem lépnék bele, mert a politikát, úgy, ahogy van, a magam számára gusztustalan dolognak gondolom, és a közelébe nem mennék. Viszont van véleményem, gondolkodó embernek tartom magam, és időnként szükségét érzem, hogy a gondolataimat el is mondjam. Mivel pedig elértem azt a kiváltságos helyzetet, hogy tökéletesen független vagyok és semmilyen érdekcsoportnak nem hogy tagja nem vagyok, hanem még holdudvarához sem tartozom, így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy le is írhatom, el is mondhatom a véleményemet.

Attól pedig, hogy leírom, mi a bajom a nemzet fogalmát kisajátító magyar jobboldallal, én nem vagyok kevésbé magyar. Az nagy bűnük éppen az, hogy ők kitagadják a nemzetből a másként gondolkodókat.

Én a magam privát gondolkodásában (vigyázz, nagy szavak jönnek) soha nem fogom megbocsájtani a jobb oldalnak, személyesen Ovinak, hogy megkérdőjelezte az én magyarságomat. Márpedig megkérdőjelezte ő és más nem egyszer és nem tízszer különböző kijelentéseivel, aminek értelme nem volt más, hanem az, hogy a magyar ember az keresztény, az jobb oldali, az „polgári”. (A Fidesz és a polgári értékek, jó vicc… Az én szememben mondjuk Kőszegh Ferenc vagy Vitányi vagy Donáth László a polgári értékek képviselője…)

No, hát kicsit hosszúra sikeredett.

Nem tudom, ezek után szóba állsz-e még velem, de nem akartam köntörfalazni.

Általános dolgokat írtam, de minden mögött ezer esemény, konkrétum, személyes tapasztalat van.

Így például – te is külön érinted a témát – a határon túli magyarság (jellemzően a kárpátaljai) problémájáról könyvnyi tanulmányt írtam, ebben az egyik legproblematikusabb pont az anyaországgal való viszonya. Különvéleményem van ebben a dologban, ezért is mondtam le a könyvkiadó és lapcsinálási támogatásokról, ezért hagytam fel azzal, hogy pályázati úton elnyert forrásokból rendezvényeket tartsak, szervezőmunkát végezzek. Eleve rossznak, elhibázottnak tartom a támogatási rendszert, de az elvek még hagyján. A gyakorlati megvalósulásban azonban látom és tapasztalom katasztrofális demoralizáló hatását.

De ez már egy következő opera.

Liberalizmus – kisebbségben is

(archívumomból)

Tizenkét esztendőnyi szünet után 2003-ban újra publikálni kezdtem a Kárpáti Igaz Szóban. Erre egy kedvező főszerkesztőváltás és konkrét felkérés után került sor. Múzsák és mázsák címen saját oldalam indult és néhány „vezérpublicisztikát” is írtam (alább ezek egyike olvasható). Alig egy évvel később azonban beszüntettem szereplésemet a lapban, azóta is tartom magam az önkéntesszilenciumhoz, bár akaratom ellenére egyszer jogtalanul leközölték egy versemet.

Az alábbi írás témáját Kőszeghy Elemér főszerkesztő ajánlotta, úgy vélte, a lap olvasói számára érthetővé és vonzóbbá kellene tenni a címben szereplő fogalmat, amely akkorra egyfajta szitokszóvá vált a magyar közbeszédben. Később kicsit még dolgoztam a szövegen, amely A liberalizmus kisebbségi bája címen az Árgus folyóiratban jelent meg és esszékötetembe is bekerült.

Balla D. Károly

Liberalizmus – kisebbségben is

 Amikor felkérést kaptam, cikket írjak arról: vajon van-e létjogosultsága a liberális eszméknek és a szabadelvű gondolkodásnak kisebbségi helyzetben, jelesül a kárpátaljai magyarság körében, első gondolatom a következő volt. Vajon tudok-e olyan érveket találni, amelyek meggyőzően igazolják azt, ami számomra teljesen természetes. Kicsit úgy éreztem, mintha arról kellene írnom, vajon van-e kisebbségi helyzetben létjogosultsága a szabad lélegzésnek és a személyes boldogságnak. Akad-e egyetlen olvasó is, akit meg kellene győzni annak az eszmerendszernek a létjogosultságáról, amely az emberi szabadságot nyilvánítja a legfőbb értéknek és olyan társadalmi berendezkedést tart kívánatosnak, amelyben a lehető legtöbb ember számára a lehető legnagyobb szabadságjogok biztosíthatók? Akad bárki is, aki megkérdőjelezné azt a gondolatot, hogy mindenki számára lehetőséget kell biztosítani személyisége szabad fejlődéséhez, kibontakozásához és beteljesítéséhez, mégpedig azok között a legtágabb határok között, amelyek nem sértik a többi embernek ugyanehhez való jogát? Hát kérdés ez egyáltalán?

  Mire azonban idáig jutottam töprengésemben, arra is rájöttem, hogy nem szabad az álnaivat játszanom. Fölösleges úgy tennem, mintha nem tudnám, mi áll a probléma felvetése mögött. A kérdés felvetését nyilvánvalóan az teszi indokolttá, hogy az utóbbi időben a magyarországi (és általában a magyar) közgondolkodásban negatív fogalmak társultak a liberális szóhoz. Pontosan tudható az is, ez hogyan és miért következett ez be. Én két főbb előzményét is látom. tovább is van, mondom még

Garancia-e Fodor Gábor személye?

Visszatérhet-e az SZDSZ az eredeti liberális eszményekhez? Visszatérhet-e a kormányba? És az új választások után a Parlamentbe? Megannyi kérdés…

De végre egy jó hír: Fodor Gábort választották a Szabad Demokraták Szövetsége elnökévé a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. Jó szoros volt a meccs, Fodor 346, Kóka 344 szavazatot kapott. Hogy ebből mennyi az álszavazók álszavazata, arról nem szól a fáma.

Mindenesetre az SZDSZ új elnöke azt mondta, rendkívül felemelő és egyben rendkívül nehéz az a feladat, amit kapott. Kemény munkával sikereket fognak elérni, mondta, mert mi mást mondhatott volna. De talán ő is tudja, kisebbfajta csoda kell ahhoz, hogy a liberális pártot a következő választásoknál újra behozza a parlamentbe. Nyilván az is világos számára, ha ez sikerül, akkor vállára emeli a párt, ha viszont kiesnek, akkor ő lesz a bűnbak.

Személye mindenesetre egyfajta garanciát jelenthet arra nézvést, hogy az SZDSZ visszakanyarodik azokhoz az eszményekhez, amelyekkel a rendszerváltás idején indult. Én szurkolok neki, még ha pártjának neoliberális eszményeit magamévá fogadni maradéktalanul soha nem is tudtam. A Seo és a Pillangószív legyen vele.

Újliberálisok?

A hírben szereplő ötlet csak első hallásra képtelen. A mai SzDSz oly messze került a rendszerváltás idején képviselt „tiszta” liberális állásponttól, oly sok mindennel kompromittálta magát (és sajnos magát az eszmét is), és olyannyira képtelen a megújulásra, hogy jóérzésű liberálisok hosszabb ideje már vagy nem szavaznák rá, vagy kényszerből, jobb híján teszik. Ha jól tudom, a felmérések szerint a magyar lakosság 20 %-a liberális érzelmű, az SzDSz 5 %-os támogatottsága ennek csak negyedét fedi le. Lenne hát alapja egy új, a hatalomban még el nem használódott pártnak.

» » T o v á b b

(sajnos 2016-ban elérhetetlenné tették a Népszabadság Online anyagait, így a hivatkozott cikkre mutató linket megszüntettem – bdk)