Így festett 10 éve a NolBlog címlapja

nolblog2006

Így festett 2006 áprilisában (nem sokkal a választások előtt) a NolBlog címlapja… (lásd lentebb nagyban a képernyőfotót)

Mint abban az időben nem ritkán, az UngParty Manzárd a szerkesztő által ajánlott, kiemelt blogok között szerepelt. Ha kicsit is igyekeztem, Föld S. Péternek és Diurnusnak (Bodor Pál közirói neve) lehettem a társa a TOP bejegyzések és szerkesztői ajánlások között. Ez nemcsak jó érzés volt, hanem például a 2006-os választások előtt fontosnak is gondoltam, hogy akik a NolBlogot olvassák, tájékozódjanok afelől: a kárpátaljai magyar kisebbségben is akadnak olyanok, akik elutasítják a nemzeti kurzust. Akkor sem lehettünk túl sokan, de azt hiszem, ma ezen a téren sokkal rosszabb a helyzet… Önkritikusan azt is be kell vallanom, harci kedvemet én is elveszítettem.

A web.archive.org áltzal lementett legkorábbi kép a Népszabadság Online blogjának címlapjáról 2006. április 2-i. Az én 3 akkori legfrissebb posztom most itt, ebben a pirézblogban lesz olvasható, miután a NolBlog megszűnik:

Lehet-e önbecsapás nélkül?

szunyogh-szabolcsSzabolcs barátom megint nagyon jót, szépet, bölcset írt. Szeretem az ilyen személyes hangú,  publicisztikát: talán többek elhiszik az igazat, ha ilyen nyílt szívű és érzékeny ember mondja.

Most a Magyar Hősök Emléknapja mögött álló hamis ideológiáról írt megragadó, egyben nagyon szomorú passzusokat Az önbecsapás emléknapja címen.

… Miért menetelünk újra efelé a máglya felé? Miért állítunk turul szobrokat? Miért erőltetjük ezt a sasos-arkangyalos emlékművet, hiszen amit üzen, az hazugság és önbecsapás? Miért kakaskodunk Brüsszellel szemben, azt sugallva, egyenerejű felek vagyunk? Miért sulykoljuk Horthy Miklós rehabilitációjat, amikor ez az ember tönkretette a hazánkat? Miért vállaljuk régi és gonosz rendszerek hazugságait, miért terjesztjük, hogy hősök voltak azok a szerencsétlen férfiak, akiket idegen célokért kihajtottak a vágóhídra és ott legyilkoltattak? Sokan közülük hősiesen küzdöttek. De itt nem lehet pusztán formai szempontokat figyelembe venni. Nem a magyar érdekekért, nem a hazáért harcoltak, hanem idegen nagyhatalmi célokért. Felheccelték, becsapták, ágyútölteléknek használták őket. Nem magyar hősök voltak, hanem magyar áldozatok, akiknek az emlékét megőrizzük és akiknek a történeteiből tanulunk, hogy gyerekeink és egész országunk ne jusson többet ilyen sorsa, de ha azt mondjuk, hogy hősök voltak, akkor azt a propagandát folytatjuk, amelyik becsapta és tönkretette őket. …

A teljes írás itt: Szunyogh Szabolcs: Az önbecsapás emléknapja

Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb

(archívumomból)

Tizenkét esztendőnyi szünet után 2003-ban egy időre ezzel az esszémmel tértem vissza a Kárpáti Igaz Szó  hasábjaira. Alig egy évvel később be is szüntettem szereplésemet a lapban, azóta is tartom magam az önkéntes szilenciumhoz, bár akaratom ellenére egyszer jogtalanul leközölték egy versemet.

Balla D. Károly

Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb

A világnak általunk lakott része az elmúlt tízegynéhány évben sorozatos átalakulások színtere volt. A szovjet birodalom széthullása és a független Ukrajna megalakulása után a legnagyobb horderejű esemény számunkra minden bizonnyal a nem egyszerűen egy szomszédos államot jelentő Magyarország végleges EU-csatlakozása lesz. Az integráció várhatóan átrendezi a Kárpát-medence magyarságának belső viszonyait is., és – mint már annyiszor – most is úgy kerülünk új helyre (ezúttal az EU küszöbe elé), hogy magunk nem változtattunk lakhelyet. Hogy ez ránk nézve milyen hatással lesz, ma még csak találgathatjuk, ám azt ki-ki megítélheti, milyen állapotban talál bennünket ez az új helyzet.

Én magam úgy látom, népcsoportunk szinte minden vizsgálati szempontból nézve ingatag társadalmi formációt képez. Földrajzi élettere összeszűkülőben, demográfiai mutatói lemenő ágban, etnika kompaktsága megbomlóban. Mindez ráadásul jelentős szociális-egzisztenciális kiszolgáltatottsággal és bizonyos morális szétziláltsággal is párosul. Ezért hosszabb ideje válságövezetnek gondolom Kárpátalját, az itt élő magyarság (mint szerves egészet alkotó közösség) helyzetét pedig hosszabb távon kilátástalannak látom. Egyben tisztában vagyok azzal, hogy a baráti társaságnál szélesebb nyilvánosság előtt ezzel az állítással nem lehet népszerűséget szerezni – ellenben heves ellenvéleményeket kiváltani annál inkább. Pillanatig sem áltatom magam azzal, hogy bármiféle egyetlen igazságnak a birtokában lennék, és bőven megengedem: másfajta tapasztalatok másféle csoportosításából akár az ellenkező vélekedés is kialakítható (mint ahogy néhol ilyesmit olvashatni is) – engem azonban a saját gondolatmenetem meglehetősen súlyos következtetésekre juttatott. Erről több írásomban is számot adtam, ezek nyomtatásban kizárólag magyarországi lapokban, folyóiratokban, elsősorban a Beszélőben jelentek meg az utóbbi esztendőkben. Ezúttal a megújult összetételű szerkesztőség szíves felkérésének eleget téve – bő évtized óta most először! – osztom meg gondolataimat a Kárpáti Igaz Szó olvasóval.

tovább is van, mondom még

József Attila-szobor: tiltakozás – virtuális élőlánc

Tiltakozás: Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

Balla D. Károly tiltakozása

József Attila szobrának eltávolítása ellen – internetes akció

2011-es webakcióm lényege az volt, hogy a Google-találatok élére kívántam juttatni alábbi tiltakozó szövegemet az alább felsorolt kulcsszavakra nézve. A tiltakozó keresőmarketing akció sikerrel járt, mi több, még évekkel később is az én alábbi felhívásomat tartalmazó különböző weboldalaim és blogbejegyzéseim jönnek élre például a József Attila szobra – tiltakozás keresőkifejezésre. 2015-ben ezeket a webhelyeket egy másik online marketing projektben újra felhasználtam a virtuális élőlánc kifejezés szavára – virtuális – építve. A szöveg alatti korábbi hivatkozásokat is ennek értelmében alakítottam át.

Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati javaslatot nyújtottak be. Elképzelésük törvényerőre emelkedése esetén vissza kellene állítani “a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát” – ez többek között az ott található közismert és közkedvelt József Attila-szobor eltávolítását is jelentené.

A magam módján ezúton internetes akció keretében indítom el tiltakozásomat az ellen, hogy a több mint 30 esztendeje „a rakodópart alsó kövén” békésen üldögélő kedves költőmet valamely idióta politikai felforgatótevékenység keretében méltó helyéről elmozdítsák.

December 3-áig teljes intenzitással folytatandó tiltakozó akciómnak azzal kívánok nyomatékot szerezni, hogy a Google keresőben publikációimmal elfoglalom a bizonyos keresőkérdésekre adódó találati listákat. Tervem: elérni azt, hogy javarészt e tiltakozás szövegei jelenjenek meg a következő keresőkifejezésekre:

  • virtuális élőlánc
  • élőlánc József Attila szobra körül
  • Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen
  • József Attila szobra

Akciómhoz bárki csatlakozhat, tiltakozásom szövegét és emblémáját szabadon terjesztheti, népszerűsítheti, megoszthatja vagy újraközölheti – roppant fontos, hogy mindez a forrásul szolgáló oldalamra mutató link megadásával történjék (ha mód van szöveges link elhelyezésére, az a fentebb megadott keresőkifejezések valamelyike legyen!). Örömmel fogadok továbbá minden híradást, említést, akár csak egy puszta linket is.

Oldalaimon időről időre beszámolok Google-eredményeimről, vagyis arról, élőláncom szemei elfoglalták-e a találati oldalakat.

józsef attila szobra - budapest (laptop)

• virtuális szerver bérlés – élőlánc • virtuális pánsíp – honlapoptimalizálás • Szerver bérlés, Hoszting – József Attila virtuális

Virtuális szerver szolgáltatás

Virtuális Szerver bérlés – laptop szerviz Budapesten

A szervermegoldásokat szolgáltató cégek kínálatában egyre gyakrabban tűnnek fel a virtuális szerverek és dinamikus VPS struktúrák.

Ki az ukrán: én vagy te?

Újabb politikai pengeváltás az ukrán nyelv körül

Az Anyanyelv világnapja (február 21.) ismét alkalmat adott az ukrán politikusoknak arra, hogy egymásnak essenek a nyelvi kérdés okán.

Az ellenzékbe szorult, bűnvádi eljárás alá vont Julija Timosenko az Anyanyelv világnapján a nyilvánossághoz fordult az ukrán nyelv védelmében.

A korrespondent.net hírportálon is közzétett felhívásban az egykori miniszterelnök kijelenti: a jelenlegi ukrán hatalom „háborút folytat Tarasz Sevcsenko, Leszja Ukrainka, Ivan Franko nyelve ellen”. Az ukrán irodalom klasszikusainak megidézése mellett a sajátos hajviseletéről világszerte közismertté vált politikus azzal vádolja Viktor Janukovics elnököt, hogy számára az ukrán nyelv nem képvisel értéket, amit az is jelez, hogy a hozzá közel álló kormányzati politikusok, a hatalompárti állami köztisztviselők nagy része hivatali időben sem használja az államnyelvet.

A BJUT politikai mozgalom vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy tegyenek meg mindent a jelenlegi hatalom által veszélybe sodort ukrán nyelv megvédése érdekében: fizessék elő az ukrán lapokat, vásároljanak ukrán szépirodalmat, hallgassanak ukrán nyelvű rádióadásokat, beszéljenek ukrán nyelven gyermekeikkel, családtagjaikkal, barátaikkal. Az orosz ajkú lakosságot pedig – akik a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Ukrajna lakosságának 29,6%-át teszik ki – arra szólította fel, hogy tanuljanak meg ukránul.

Timosenko asszony elmondta azt is, hogy ő is csak felnőttként sajátította el az ukrán nyelvet, hiszen orosz nyelvű régióban született. A volt miniszterelnök 2010. július 6-án tett nyilatkozatában kijelentette: az orosz ajkú kelet-ukrajnaiaknak valójában nem kell a nulláról tanulniuk az ukrán nyelvet, hanem csupán fel kell idézniük azt „a genetikai emlékezetből”. „Az ukrán nyelv bennünk van” – mondta meggyőződéssel az egyébként orosz anyanyelvű, s ukránul csupán a nagypolitikában való megjelenése során megtanult politikus.

Timosenkonak a nemzethez intézett legújabb felhívásában hangsúlyos rész az, melyben kijelenti: Ukrajnának csupán egyetlen államnyelve lehet, mégpedig az ukrán. Az egyetlen államnyelv megőrzésére nem azért van szükség, hogy más nyelveket kiszorítson a használatból tette hozzá a politikus, hanem azért, hogy Ukrajna és az ukrán nemzet végre lerázza magáról az egykori szovjet gyarmatosító politika máig érzékelhető hatásait.

Anna Herman, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője nem maradt adósa Timosenkonak. A hatalom képviselője az ellenzéki politikus szavait kommentálva elmondta, hogy Julija Timosenko soha nem beszélt ukránul saját gyermekeivel, ennek ő számtalan alkalommal fültanúja volt, így hát az ellenzéki politikusnak az állami nyelvpolitikát bíráló szavait sem lehet komolyan venni. Hozzátette továbbá Herman azt is, hogy az ellenzék nem hajlandó tudomást venni arról, hogy Janukovics elnök egyre jobban beszéli az államnyelvet. Az ukrán nyelvet féltő Timosenko asszonyról ellenben kijelentette, hogy az ellenzéki politikus maga sem beszél jól ukránul, hiszen egyértelműen oroszos kiejtéssel beszéli a nyelvet.

Nincs abban semmi különös, vélte Herman, hogy Timosenko és elvbarátai kisajátítják maguknak a nemzeti ideológiát, a nemzeti retorikát és eszmét, s az ukrán nyelv egyedüli védelmezőiként állítják be magukat, miközben mindenki másban az államnyelv fenyegetőit vélik felfedezni. „Ők mind neofiták – idézi a magas rangú állami hivatalnokot a sajtó –, a neofiták pedig mindig kategorikusak, és mindig úgy látják, hogy náluk senki sem odaadóbb”.

Az ukrán nyelv kapcsán kibontakozó újabb politikai adok-kapok hátterét az adja, hogy Ukrajna nyelvi helyzetét az ukrán politikai élet szereplői alapvetően kétféle megközelítésben látják és láttatják. A Csernicskó István szerkesztésében a közelmúltban megjelent Nyelvek, helyzetek, emberek című kötet elemzése szerint e téren az egyik oldalon a 2004-es „narancsos forradalom” révén hatalomra jutott erők állnak. Szerintük az ország nyelvi helyzete deformált, melyet az állami nyelvpolitikának ki kell igazítania, mert a cári Oroszország és a Szovjetunió által erőltetett orosz nyelv máig dominánsabb, mint az ukrán.

Ennek a nemzeti beállítottságú politikai elitnek a központi gondolata, hogy az ukrán nyelv a formálódó egységes ukrán politikai nemzet egyik kiemelt szimbóluma, ezért mindazok, akik két államnyelv mellett érvelnek, vagy akik úgy vélik, hogy a kisebbségi nyelveknek hivatalos státust kell biztosítani, azok voltaképpen az új ukrán állameszme ellen, az egységes nemzet és az állami integritás ellen foglalnak állást.

A másik álláspont hívei főként az oroszbarátnak tekintett, magukat demokratikus jogvédőként beállítók soraiból kerülnek ki. Szerintük Ukrajna nyelvpolitikáját a jelenlegi valós nyelvi helyzetre kell alapozni, az oroszt a második államnyelv státusába kell emelni. Az érvelés fontos eleme, hogy az erőszakos ukránosítás veszélyezteti az oroszajkú lakosság nyelvi és nemzetiségi jogait, fenyegeti a demokráciát, az emberi jogokat, az ukrán nyelv pozícióinak erősítése háttérbe szorítja az orosz nyelvet.

A két, egymással ellentétes nyelvpolitikai jövőkép mögött szinte teljesen azonos erőforrásokkal rendelkező, egymással szembenálló politikai tábor áll, állapítja meg az idézett kötet: az elsőnek Viktor Juscsenko és Julija Timosenko, a másodiknak Viktor Janukovics a központi alakja. Az egyik tábornak a dominánsan ukrán nyelvű északon és nyugaton, illetve részben az ország középső régióiban (Kijev és környéke) van a szavazóbázisa, a másiknak a jellemzően orosz nyelvű délen és keleten. Az ország nyelvi, nyelvhasználati megosztottsága tehát egyben politikai preferenciát is jelent, s ez törésvonal a választások során is jelentkezik.

„A kiélezett és bizonytalan ukrajnai politikai helyzetben, ahol az utóbbi években rendkívüli elnöki és országgyűlési választások követik egymást, s ahol a 450 fős parlamentben a többség gyakran öt-hat szavazaton múlik, és a koalíció felbomlása állandóan fenyegeti a kormányzó többséget, a tömegeket mozgósítani képes nyelvi kérdés elképzelhetetlen mértékben átpolitizálttá vált. A nyelvi kártya már a legelső ukrán választásokon megjelent a kampányban, s ez azóta sincs másként” – világítja meg a nyelvi kérdés politikai hátterét Csernicskó István kárpátaljai magyar nyelvész.

A nyelvi kérdés politikai súlyát jelzi, hogy ennek kapcsán az utóbbi időben az ország mindhárom exelnöke is megszólalt. A független Ukrajna első elnöke, Leonyid Kravcsuk szerint ország kétnyelvűsége Ukrajna egységét veszélyezteti. Aligha sikerül Janukovicsnak megváltoztatnia az Alkotmányt és a nyelvtörvényt, véli, hisz ehhez kétharmados parlamenti többség kell.

Annak idején Kucsmának is szándékában állt az orosz második államnyelvi státusba emelése, emlékeztet Kravcsuk, ám aztán elállt ettől a tervétől, mert megértette, hogy akkor csupán az ország déli és keleti felének elnöke lesz, és Ukrajna kettészakadása katasztrofális mérteket ölt: egyik része ukránul, másik oroszul fog beszélni. Másrészt, figyelmeztet az exelnök, a nyelvi kérdés választások előtt mindig előkerül, ha fel kell tüzelni a választókat, majd a kampány végeztével mindenki igyekszik félretenni ezt a kényes kérdést.

A Kravcsukot az elnöki székben követő Leonyid Kucsma szerint Ukrajnának csak egy államnyelve lehet, de az orosznak biztosítani kell a regionális nyelv státusát, s az orosz nem lehet idegen nyelv Ukrajnában. Juscsenko külön vezércikket szentelt a nyelvkérdésnek a Deny című lapban. Meggyőződése, hogy a két államnyelv bevezetése éppúgy az ország és a nemzet egységét veszélyezteti, mint az, ha az orosz hivatalos nyelvként funkcionálhat Ukrajnában.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által a közelmúltban kiadott fent említett kötetben Csernicskó arra is felhívja a figyelmet, hogy az ukrán politikusokat gyakran az sem zavarja az ukrán nyelv iránt érzett aggodalmaik kifejezésében, hogy nagy részük nem vagy eléggé gyengén beszél ukránul, függetlenül attól, melyik politikai oldalon állnak.

Mikola Azarov, Ukrajna jelenlegi miniszterelnöke saját bevallása szerint igyekszik megtanulni az államnyelvet. 2010 októberében azonban újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő kifejtette, hogy szerinte nem ront a megítélésén az, hogy nem tud ukránul. Elmondta továbbá, hogy korábban nyelvtanár foglalkozott vele, hogy mielőbb elsajátítsa az ukrán nyelvet, de ma már lemondott erről, hiszen munkaideje egyik felében ukrán nyelvű dokumentumokat olvas, a másik részében pedig ukrán nyelven folyó megbeszéléseken vesz részt, azaz egész nap ukrán nyelvi közegben van. Viktor Janukovics államfő – akiről 2007-ben, amikor még miniszterelnökként tevékenykedett, szintén azt írta a sajtó, hogy már erősen nekilátott az ukrán nyelv elsajátításának  – a közelmúltban arra utasította Anatolij Mogiljevics belügyminisztert, hogy két hónap alatt tanuljon meg ukránul . A belügyi tárcavezetőnek természetesen nem sikerült két hónap alatt eleget tennie az elnöki utasításnak. Ukrajna legfőbb ügyésze sem maradhatott ki a nyelvi csetepatéból, ezért az elmúlt év végén olyan utasítást adott az ország ügyészeinek, hogy mihamarabb sajátítsák el az államnyelvet. A nemzeti elkötelezettségű Viktor Juscsenko és egykori narancsos harcostársa, Julija Timosenko ukrán nyelvtudásáról a HVG is cikkezett (2008/40. szám).

Nyelv és hatalom kérdése tehát szoros kapcsolatban van Ukrajnában, a nyelvi kérdés átpolitizáltsága pedig oly fokú, hogy apropóján még az Anyanyelv világnapja kapcsán is képes az ellenzék és a hatalom egymásnak esni.

Hodinka Antal Intézet

kárpátalja.ma


kijev-budapest távolság

BlackBerry PlayBook táblagép

Fideszesek számolnak

Részlet az Új tempó c. négynapos fidesz-kampány részleteit ismertető MTI-hírből:

„Deutsch-Für Tamás kiemelte, hogy a négy napon Orbán Viktor és a párt más vezetői az ország mind a száztíz olyan
egyéni választókerületébe eljutnak, ahol a második fordulóban dől el a
mandátum sorsa. Orbán Viktor kedden több mint 3100 kilométeres
kampánykörútra indul, egymaga „a még nyitva álló” egyéni
választókerületek csaknem felét keresi fel, naponta 6-9 választási rendezvényen vesz részt, fűzte hozzá.” (Az én kiemeléseim)

A 6-9 az átlagban 7 és fél, de kerekítsük fel 8-ra. A kampány 4 napos,
tehát 4 × 8 = 32. Harminckettőt a 110 „csaknem felének” nevezni:
szokásos fidesz-számtan. Magyarul ennek más neve van: több, mint negyede. De ha mindenképpen felülről közelítünk, akkor is csak közel egyharmada.

A végén aztán valamelyik pártvezér újra azt mondhatja, amit négy éve
Pokorni: a parlamenti matematika ütötte ki a kezükből a kormányrudat.
Ez olyan, mintha a megesett lány arra hivatkozna, hogy az ivarbiológia
csinált neki gyereket.

Katasztrófakampány (Búcsú Orbán Viktortól)

Orbán Viktor, mielőtt végleg rácsukódna, utoljára még kikiabál a történelem csatornafelede alól. Utoljára tudhat még maga mögött embermilliókat, utoljára közli az összes országos lap a szavait, utoljára hívja meg minden televízió beszélgetésre. Utoljára vezet választási kampányt. Utoljára veszik komolyan. Utoljára talán még hisznek neki.

Orbán Viktor pánikban van, érzi, hogy vége a dalnak. Hogy vége van neki. És mint férfiak a kapuzárás előtt, minden erejét az utolsó nagy kefélésre koncentrálja.

Orbán Viktor katasztrófakampányt folytat az országban, a médiában; saját helyzetéből Magyarország végveszélyét vizionálja. És mert azt hiszi magáról, hogy „egyben-másban istenhez is hasonlított”, ebből gondolja, hogy „országos volt a pusztulásban”. Pedig nem.

De megértjük. És jól ismerjük a vers ezúttal őt búcsúztató záró sorát is: „no de hát ne búsuljatok”!

Gerincre, Ibolya?

Dávid nélkül Orbán félkarú Góliát – avagy a bajai halászlé receptje

 

Kevés dolgot rühellek jobban, mint amikor a felhevült tömeg egy
pártvezér nevét vagy a szájáról felkapott szólamot skandálja. Így aztán
a választás éjszakáján azonos mértékben viszolyoghattam mind az MSZP,
mind a Fidesz elnökének beszédét kísérő felhajtástól. Gyurcsány
rekedtre ordított örömittassága egy cseppet sem volt szimpatikusabb,
mint Orbán szívóskodása, számzsonglőrködése, hamis illúziókeltése. Az
összeverődött szimpatizánsokból álló tömeg üvöltözését pedig, sajnálom,
nem tudom demokratikus vívmánynak tekinteni. Annak, hogy ha
hajszálnyival is, de az első fordulóban a baloldalnak sikerült maga alá
küzdenie a jobbot, persze, örülök. Mint ahogy annak is (sőt, ennek
jobban!), hogy a jelenleg két legnormálisabbnak tűnő párt, az SZDSZ és
az MDF is bejutott a Parlamentbe. És persze igen kívánatosnak tartanám,
ha Orbán Viktor semmilyen módon nem tudna hatalomra kerülni. Annál
nagyobb elégedettséget fogok érezni, minél nagyobbat bukik. Ennek
azonban sajna az az ára, hogy az MSZP-nek nagyot kell kaszálnia, az
SZDSZ-nek pedig továbbra is korlátozott lehetőségei lesznek tényleges
elvei érvényesítésére.

De ez még odább van.

Ami eddig kiderült, az nagyjából annyi, hogy a jobboldalon nem látszik érvényesülni a mindig az erősebb kutya baszik
elmélete. Egyelőre legalábbis. Dávid Ibolya vagy valóban nagyon
következetes és valóban fontosabb neki az erős konzervatív jobbközép
párt létrehozásának hosszabb távú, ám kétes kimenetelű stratégiája,
mint a ténylegesen megszerezhető hatalom, vagy pedig egyszerűen még nem
ígért neki elég menyasszonypénzt a Fidesz.

Ígérnie pedig
nagyot kell! Hiszen Dávid nélkül Orbán félkarú Góliát. Hiszen sem a
„Gerincre, Ibolya!” fenyegetés nem jött be, sem a Fidesz lehetséges
királyáldozata: az MDF amazonja azt nyilatkozta, még a miniszterelnöki
szék fejében sem lép koalícióra a Fidesszel. Ehhez képest gyönge licit,
hogy az egyéni választókerületekben is visszaléptetnének nyerésre álló
fideszeseket a harmadik helyen álló MDF-esek (épp Dávid és Herényi)
javára.

Mindeközben az MSZP és az SZDSZ már meg is állapodott
a visszaléptetésekről egy igen józan alku keretében, így már
megszerzett előnyüket az egyéni mandátumok terén akár továbbiakkal
tetézhetik, ami a vékony listás vezetéssel együtt kényelmes
kormánytöbbséghez vezethet. A Fidesznek vagy sürgősen be kell vetnie a
titkos csodafegyvert, vagy meg kell barátkozna a gondolattal, hogy
újabb négy évet egy ezúttal kényelmetlenebbnek ígérkező ellenzéki
pozícióban vészel át.

Ám egyrészt a Fidesz egyetlen potenciális csodafegyverét Orbán Viktornak hívják, aki mára nemcsak hogy nem titkos, hanem már el is pufogtatta a puskaporát és nagyot szóló vaktöltényeit már egyre kevesebben hiszik élesnek. Másrészt az Orbánék részéről világsérelemként megélendő vereség és újabb ciklusnyi ellenzéki helyzet jól prognosztizálhatóan a párt látványos gyöngüléséhez, belső ellentéteinek kiéleződéséhez és akár széthullásához is vezethetne.

Ha Dávid Ibolyának mindezt sikerül belefőznie a bajai halászlébe, én azt, bizony, cuppogva fogom beszürcsölni.

Éhes Fidesz velünk álmodik

Éhes Fidesz velünk álmodik

Várható volt, hogy a választások közeledtével újra felmerül a külhoni magyar állampolgárság kérdése. Ám azt is sejteni lehetett, hogy egyik pártnak sem érdeke ezt hivatalosan felvetni. A 2004-es decemberi népszavazás ugyanis megmutatta a magyar lakosság meglehetős érdektelenségét a téma iránt, ugyanakkor az igennel és nemmel szavazók száma alig különbözött, így könnyű a következtetést levonni, hogy az ügy újbóli napirendre tűzésével nem lehet új szavazókat szerezni, a lakosság döntő többsége ugyanis kinyilvánította (távolmaradásával vagy nemleges szavazatával): nem kívánja, hogy a törvényhozás az állampolgárság intézményét kiterjessze az ország területén túlra.

Így hát a kormányzat a jelenlegi állampolgársági törvény felülbírálásának a kilátásba helyezése nélkül tett intézkedéseket és javaslatokat azoknak a problémáknak a megoldására, amelyeket a kedvezménytörvény keretében nem sikerült megnyugtatóan rendezni, s amelyek egyre inkább kiéleződtek amiatt, hogy Magyarország keleti határai egyben EU-határok lettek. Külhoniaknak adandó speciális magyar személyi igazolvány, nemzeti vízum, szülőföld-program, alkotmánymódosítás… Mindez számos vitát kavart, alighanem több elégedetlenséget váltott ki, mint egyetértést.

Napirenden tartotta a kérdés az ellenzék is. A határon túli magyarok iránti felelősség a Fidesz retorikájában azonban szinte minden alkalommal a kormány nemzetpolitikájának a bírálata formájában jelent meg, s azt sugallta, hogy ezeknek az ügyeknek a rendezésében csakis a polgári oldal elkötelezett. Arra a kérdésre pedig, hogy amíg kormányon voltak, miért ellenezték kategorikusan a kettős állampolgárság intézményét (erről hosszan érvelve a Velencei Bizottságnak írt anyagukban), majd később miért álltak mégis a mellé, mindig vitatható tartalmú választ adtak, a körülmények megváltozásával érveltek. Ezen persze nem azt értették, hogy leginkább az ő helyzetük fordult, és így az lett az érdekük, hogy a határon túli magyarság ügyét a szocialista-liberális kormány sakkban tartására, a nemzetellenesség vádjának alátámasztására használják

A kritikák nem is voltak teljesen légből kapottak. A Szülőföld Alap döntései egyes határon túli szervezetek részéről éles elutasításra találtak, a nemzeti vízum értelmét és lényegét sem igazán sikerült a célközönség számára elmagyarázni, a Magyar Állandó Értekezlet összehívásának az elutasítása is feszültségeket keltett. Az egész problémakör kezelésében a baloldal részéről mintha folyamatosan valami zavartság lett volna tapasztalható. Úgy tűnt, a jobboldal szimbolikus politizálását nem mindig sikerült racionális érvekkel felülírni, az őszinte szándék és a kérdések végleges rendezését célzó politikai akarat gyakran vált kétségessé. Így az anyaországától talán túl sokat váró külhoni magyarok permanens elégedetlenségét a jobboldal könnyen válthatta szimpátiára. De több szavazatra nem.

Ebben az érzelmi állapotban születhetett az a döntés, amelynek végeredménye Orbán Viktornak a külhoni „honfitársakhoz” írott levelét eredményezte. Máig tisztázatlan eredetű címlista alapján valószínűleg több ezer határon túli magyar kapott pontosan, névre szólóan címzett borítékot, amelyben a Fidesz elnöke összefoglalta, mi a tétje a jelenlegi választásnak, kifejtette, nemzeti szolidaritásra van szükség, ezért kéri a címzettet, hogy szavazzon a pártjára. A levél melléklete ismertette a külképviseleteken történő szavazás módját.

Nem tudni, hányan voltak a címzettek között magyar állampolgárok, akik valóban jogosultak lehettek arra, hogy a választáson ilyen módon részt vegyenek, ám annyi bizonyos, igen szép számmal akadtak, akiknek soha nem volt sem magyar állampolgárságuk, sem magyarországi lakhelyük, és egyáltalán nem értették, miért fordul ezzel az irracionális kéréssel hozzájuk Orbán Viktor. Magam odáig jutottam, hogy kárpátaljaikét finoman ki is kértem magamnak a dolgot, kifejtve, a magyarság legnagyobb megosztója részéről az összefogásra való felszólítást nem tartom hitelesnek (Élet és Irodalom, 2006. márc. 3.). A sajtó firtatta, milyen felhatalmazás alapján szólította meg az ellenzéki pártvezér a szavazásra nem jogosultakat, a szóvivői válasz erre nagyjából úgy hangzott, hogy az érintették maguk kérték az értesítés kiküldését, illetve valamely Fidesz-rendezvényen iratkoztak fel egy címlistára. Ami persze nem igaz – esetemben legalábbis semmiképpen.

Ugyanez az érzelmi motiváció (szeretnek minket odaát, de ez nem váltható szavazatokra) húzódhatott meg Mikola István miniszterelnökhelyettes-jelöltnek a Fidesz-kongresszuson tett kijelentése mögött, miszerint „ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk, az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának – 20 évre minden eldőlne ebben az országban.”

Orbán Viktor azóta többször is azt nyilatkozta, a kongresszuson mindenki azt mond, amit akar, Mikola István nyilván az álmait fogalmazta meg.

Álomfejtésre azonban semmi szükség, az ügy eléggé egyértelmű.

A szónok, miközben ezeket mondta, teljesen nyilvánvalóan nem magánemberként beszélt, hanem második számú vezetőként tartott programbeszédet a párt legmagasabb döntéshozó fórumán. Az elhangzottak csak egyet jelenthettek: a Fidesz a határon túli magyarokat mindig is önös érdekekből támogatta, soha nem az lebegett a szeme előtt, hogy jobbá, könnyebbé tegye életüket – hanem saját tartalék szavazótáborát nevelgette. Pontosan ezért, és nem másért állt ki Orbán Viktor 2004 decemberében az igen mellett, ezért a nagy nemzetegyesítési víziók, ezért a nagy magyar szolidaritás.

Az pedig már a képmutatás kategóriájába tartozik, hogy erről a most megvallott tényleges tervükről egyetlen betűt sem mertek választási programjukban vállalni.

*

A Fidesz porhintése

Mikola István méltán hírhedtté vált kongresszusi kiszólása a plusz ötmillió külhoni szavazóról visszhangot keltett a kárpátaljai sajtóban is, bár igaz, egyelőre egyetlen helyen, az „igazi” Kárpáti Igaz Szóban említették rosszallólag.

Horváth Sándor Mikola István nemcsak megaláz, téved is című cikkében előbb idézi a pártok véleményét, majd kifejti, hogy azok a bizonyos határon túli szavazatok alaposan megoszlanának ám a MIÉP-től a Kommunista Pártig. Majd így érvel:

„Még csak véletlenül sem lenne mindez olyan jó a hatalomkörnyékieknek, mert – a gondolatmenetet folytatva – nem csak választók, hanem választhatók is lennénk, s mint a példák is bizonyítják, mi is tudunk már nem csak szekértáborokat, hanem pártokat is alapítani (még e kishazában is van belőlük két magyar), s akármilyen kicsinyke, csúnyácska, azért tessék elhinni, csak a magunkéra szavaznánk. S akkor megint ott tartanánk, ahol a part szakad.” (Kárpáti Igaz Szó, 2006. március 23.)

Az újságírónak (attól eltekintve, hogy ez esetben a „nem csak”-ot egybe kell írni) alighanem igaza van; a felvetés is szellemes.

Továbbgondoltam, kicsit más irányban: ha a plusz ötmillió külhoni szavazó, teszem azt, megalapítaná a Határon Túli Magyarok Pártját, és arra minden külhoni egységesen rászavazna, akkor egészen biztosan ez a párt nyerné a választást, kormányt alakítana, erdélyi, fel- és délvidéki, nyugati és kárpátaljai magyarok ülnének a miniszterelnöki és miniszteri székekbe. Vagyis a határon túliak átvennék a magyarországiak fölött a hatalmat. Bizarr gondolat, de semmivel sem képtelenebb, mint a Mikoláé.

Érthető módon egészen másképpen traktálja a nemzet orvosának megnyilvánulását a Fideszhez oly közel álló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség lapja, a Kárpátalja. Már a cím is remek: A kettős állampolgárságról a Fidesz – MPSZ kongresszusán. A vonatkozó szöveg pedig így fest: „Mikola István, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje felszólalásában leszögezte, hogy új nemzettudat kialakulására van szükség, ehhez négy erőforrás: nemzeti identitás, társadalmi szolidaritás, család és hit kell. A politikus hitet tett a külhoni magyarok kettős állampolgárságának megadása mellett.” (Kárpátalja, 2006. március 22.)

Úgy tűnik, Orbán Viktor hiába hajtogatja elszántan azóta is, hogy Mikola csak az álmait fogalmazta meg, hiszen a kettős állampolgárságról nincs szó a Fidesz programjában (valóban nincs), a kárpátaljai lap mégis azt sugallja, mintha a Fidesz ebben az ügyben újra síkra kívánna szállni.

Ami nem is csoda, mert ugyanezt teszi Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és külügyi kabinetjének vezetője is ugyanennek a lapnak adott friss interjújában: „…a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kormányra kerülése esetén természetesen fel fogja vállalni a kettős állampolgárság ügyét”. (Uo.)

Nyilván épp emiatt a felvállalás miatt hagyták ki a választási programjukból.

Két eset lehetséges. Németh Zsolt vagy nem ismeri a Fidesz hivatalos választási programját, amely semmi ilyesmit nem helyez kilátásba, vagy pontosan ismeri, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy a többi pártvezérhez hasonlóan két marékkal hintse a szemünkbe a port.

*

Kérdések Pelczné Gáll Ildikóhoz

…a Blogtéren Gyurcsány után most megjelent Pelczné Gáll Ildikó is, és a szövegéhez még hozzá is lehetett (kis moderálás mellett) szólni. Sőt, még válaszolt is. Az én kérésemre – hány évre betonozná be a jobboldalt a külhoni magyarok szavazataival? – kitérő, semmitmondóan általános választ adott, erre újra rákérdeztem a konkrétumokra (némileg a fent említett cikkeim érvélésével összhangban), de nem kaptam semmilyen reagálást. Másodjára így fogalmaztam (elírások utólag javítva):

Tisztelt Alelnök-asszony, Kedves Ildikó, köszönöm válaszát. Ön ezt írja, hogy: „Egyetlen pártot sem „betonoznék be” a hatalomba. A választójogi törvény kétharmados, továbbá a magyar állampolgárság nem jelent automatikusan magyar választójogot is. A Fidesz a határokon átívelő nemzetegyesítés híve, ezt képviseltük ellenzékben is, és ezt fogjuk képviselni kormánypártként is, ha a választók megtisztelnek a bizalmukkal.”

Úgy érzem, az Ön szavainak nincsen meggyőző ereje, hitele; illetve ha ez a Fidesz álláspontja, akkor:

1) Miért állt ki Orbán Viktor teljes mellszélességgel a kettős állampolgárság mellett 2004 decemberében?

2) Miért beszélt a kongresszuson Mikola úr 5 millió határon túli szavazatról, amely eldöntené a hatalom kérdését 20 évre?

Nekik higgyek vagy Önnek?

3)
Hogyan értékeljem mindezt annak tudatában, hogy a Fidesz programjában szó sem esik a kettős állampolgárságról, ugyanakkot Németh Zsolt azt nyilatkozza Kárpátalján a Kárpátalja c. lapnak (lásd cikkemet a mai Népszabadságban), hogy „a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kormányra kerülése esetén természetesen fel fogja vállalni a kettős állampolgárság ügyét”? Akkor mit is fog képviselni a Fidesz? Amit Mikola vagy Németh urak mondanak? Amit Ön mond? Vagy ami a programban van (illetve nincs).

Ön erre nyilván újra adhat egy szép legömbölyített választ, de ettől nem változik az a meglátásom, hogy a Fidesz ebben a kérdésben súlyos ellentmondásba keveredett önmagával.

Köszönöm figyelmét.

A reagálás valószínűleg azért késik, mert erre nincs jó válasz.


Mikolának sikerült

Azt hiszem, sikerült neki. Mármint Mikola Istvánnak néhány nap alatt elvesztenie a Fidesznek a 2006-os parlamenti választást.

A hétvégi kongresszuson előbb jött a plusz ötmillió szavazattal és a jobboldal bebetonozódásának 20 éves programjával. Sokaknak ez olyan volt, mint az elektrosokk, azonnal kigyógyultak téveszméikből. Aztán kedden már a szinglik, a fülbevalós fiúk és a techno zenét hallgatók táborát ostorozta azzal, hogy a hatalomnak korlátoznia kell az egyének „parttalan” szabadságvágyát. Parttalanságon, efelől nem lehet kétségünk, a családi életforma (szingli), az ékszerviselet (fülbevaló) és az élvezetül szolgáló zenei stílus (techno) megválasztása iránti szabad választást értette. Mi kár, hogy a farmernadrágot, a coca colát, a rágógumit és a hosszú hajat nem vette bele.

Mitagadás, Mikola másodhegedűssé választása remek húzás volt. Többé már hiába erőlködik a prímás, a zongorista, a fúvós szekció. A kontrás most megmutatja, miféle kottából játszik ez a zenekar.