Minimum semmi

Kifejezetten nekem való két tárlatról számol be az ArtPotal mai hírében, hiszen nekem (is) mániám, vesszőparipám, kísérleti témám a művészileg megjeleníthető Semmi, a megalkotható Hiány. Az érintett két vernisszás művészei kiindulópontnak Malevics híres művét, a Fekete négyzetet tekintik, vallva, hogy a művész nem a festészet végpontját, hanem lehetséges kezdetét jelölte ki azzal, hogy a minimalizmus nullfokát megalkotta.


Kazimir Malevics: Fekete négyzet

A két kiállításról többek között ilyen megállapítások olvashatók:

A londoni tárlaton “…Damien Hirst Infanticide című képe egy rombusz alakú feketeség, amelynek felületét műgyantába dolgozott legyek borítják. Felix Gonzales-Torres-től egy nagy hasáb fekete lapot láthatunk, vagy akár haza is vihetünk, hiszen a művész mindig ily módon tette a nézőt az alkotás szerves részévé. Damian Ortega fekete beton-négyzetei betöltik az emeleti galériát.”

“Malevics híres műve a festészet sarokköve, amely rávilágít, hogy a festmény nem egy másik térbe nyíló ablak, hanem egy önmagán nem túlmutató műtárgy.”

Frankfurban “…Tom Friedman egy üres lapot állít ki, amelyet 1000 órán keresztül nézett. Karin Sander Zeigen című munkája nem más, mint egy üres galéria, melyben a hiányzó képek helyét feliratok jelzik. A képeket audio-kalauzokon kortárs művészek írják körül, így a néző szeme úgymond felszabadul, képzelete pedig szabadon szárnyal.” (Csizmadia Alexa: Fekete lyuk Londonban, légüres tér Frankfurtban)

Igen, igen! Ebbe a sorba illik bele John Cage 4’33” c. zeneműve, amely négy és fél perc pontosan megkomponált csendet jelenít meg vagy Kurtág György Némajátéka vagy Örkény István Üres lapja (további példák). És persze nagyképűen ide szeretném besorolni a hiányregényemet is, amely egyesek szerint csupán egy posztmodern bűvészdoboz.

Rablógyilkosság

Erdélyi Bála: Csendélet sárga vázávalRablógyilkosság áldozata lett Erdélyi Béla 88 esztendős özvegye, Magda, aki eddig a Mester húszegynéhány legjelentősebb képét őrizte, és igen szűkös anyagi körülményei ellenére sem vált meg tőlük. Péntek hajnalban rokona fedezte fel a holttestet. Az éjszakai betörők megkötözték az idős asszonyt. Szíve valószínűleg azalatt mondta fel a szolgálatot, amíg a rablók „dolgoztak” – adja hírül egy ukrán internetes lap. Nem tudni, hány képet vittek magukkal, de a rendőrök a lakásban ötvennél több üres keretet találtak. Két évvel ezelőtt már történt egy rablás (a tetteseket mai napig nem fogták el), azóta vasrácsok védték a házat; úgy látszik, mindhiába. Tekintve, hogy az Erdélyi-képek iránt az utóbbi időben egyre nagyobb volt a kereslet, a zsákmány értékét több százezer dollárra becsülik. Mivel jegyzett, katalogizált művekről van szó, így legalisan nem értékesíthetők, ami azt is jelenti, hogy valószínűleg soha nem lesznek a közönség számára láthatók.
Az interneten ezeket a képeket találtam Erdélyi Bélától, akiben, mint köztudott, a kárpátaljai festőiskola megalapítóját és vidékünk legnagyobb, Európa-hírű piktorát tiszteljük.



Megjelent:

A dízájn és a webmunka nem egy nagy durranás, de szándékosan készítettem ilyenre. A tartózkodóan szerény küllem és az egyszerű felépítés – közös szándékunk szerint – nem tereli el a figyelmet a szövegekben rejlő lényegről. Kíváncsi vagyok a reakciókra – ha lesznek egyáltalán. (Bár egy máris van. Spenótot megkértem, tesztelje a honlap linkjeit, át is nézte rendesen. És a szövegek? – kérdeztem rá. Válasza: „A szövegekbe csak most néztem bele. Csak nem azok a költőifjak, akik a közelmúltban felkerestek, nem kis meglepetést okozva Évának és neked? Nekem nagyon tetszik, csak nehogy beragadjanak ebbe a stílusba, mert akkor végük. Kíváncsian várom a folytatást. Lehet, hogy jó kis konkurenciát csináltál magadnak?”). Azt írtam vissza: bárcsak tartósan beleragadnának ebbe a konkurenciába!

Nagyjából rendet raktam a Penzum archívumában. Mivel a rovat jellege és státusa a rendszeren belül többször is változott indulása óta, ezért elég nehéz volt listáról listára lépegetve eligazodni. Most talán valamivel áttekinthetőbb. Azt hiszem, valami hasonlót kellene tennem a Manzárd archívumával, mert az sincs teljesen rendben, ráadásul efféle naplójegyzeteket 2002. szeptember előtt a Newság rovatban írtam, ugyanakkor az hírrovat is volt, így a korai feljegyzések a Newság-archívumban vannak. (Micsoda lényeges problémák!)

Kolos péntek éjszakától itthon – hétfő hajnalig. Még így is mulaszt egy napot. Nagyon sűrű az órarendje, a múlt tanévben már csütörtök délben hazaindulhatott, most csak péntek délután. Ha vissza akarna érni a hétfő reggeli óráira, alig kevesebb időt töltene a bő 900 km megtételével, mint amennyit itthon van.

Megjött a székesfehérvári irodalmi napok rendezvénysorozatának a programja. Én is szereplek benne, mint virtuális előadó. Mivel az utazásra most nem vállalkozhatom (és a helyszín is olyan, hogy nem boldogulnék a járókeretemmel), abban maradtunk Aratónival, hogy felolvassák az előadásomat, amelynek szövegét ma el is küldtem – miután 2 napig dolgoztam rajta. Lengyel Tomi kötetéről írt kritikámat dúsítottam fel, bővítettem ki, a tanácskozás tematikájának megfelelően. Közben olyan bölcs megállapításokat is tettem, mint az, hogy a posztmodernben a formai és stiláris elemek a mű lényegi, tartalmi jegyeivé válnak. Ezután már csak a spanyolviasz következik.