A beregszászi zsinagóga történetéből

Beregszász, nagyzsinagóga – zsidó emlékek Kárpátalján

A beregszászi zsinagóga történetéből. A XIX. sz. végén épült beregszászi nagyzsinagógát az 1960-as években az akkori városi főépítész, Homoki József tervei alapján építették át „kultúrpalotává” a szocialista konstruktivizmus nehezen definiálható stílusában. Lebontani annak ellenére nem merték, hogy a városban már nagyon kevés zsidó élt, de tatarozására-fenntartására nem szánt eszközöket a városvezetés. Lett hát belőle „kultúr”, a 70-80-években itt tartotta előadásait a Beregszászi Népszínház – de ezt megelőzően hosszú időn át tartott az átépítés, a beállványozott épület évekig csúfította a főteret, mégis félkészen adták át.

zsinagóga – beregszász – kárpátalja – zsidóság – nagyzsinagóga – kárpátalja zsidósága – kép, fotó, képeslap, fénykép, vizuális örökség

Beregszász, Verbőczi (Werbőczy, Verbőczy) tér [később Kossuth Lajos tér], 1938. Szemben a beregszászi nagyzsinagóga épülete, jobbra a törvényszék. Korabeli képeslap. >>forrás

A beregszászi zsinagóga „átépítése” – valójában megsemmisítése – az 1960-as években

beregszasz-nagy-zsinagoga-atepites.jpg

A XIX. sz. végén épült beregszászi nagyzsinagógát az 1960-as években az akkori városi főépítész, Homoki József tervei alapján építették át kultúrházzá (kultúrpalotává) a „szocialista konstruktivizmus” stílusában. A enteriőr és a külső megjelenés kialakítása Medveczky Miklós képzőművész nevéhez fűződik.

beregszasz_zsinagoga6.jpg

A Kárpátinfo.net cikkéből vett adatok és alább idézett leírás szerint a város egyik legszebb műemlékét 1969-ben alakítottak át kultúrházzá, csakúgy mint a mögötte a Széchenyi utcába 1912-ben épült szecessziós stílusú rituális fürdőt.

A zsinagóga középső négy oszloppal díszített rizalitjával, félköríves timpanonjával, díszes bejáratával, színes ólomüveggel berakott ablakaival Beregszász egyik legszebb épülete volt. A második világháború éveiben Hirsch Salamon volt a zsinagóga főrabbija, aki jeles hitszónok, egyértelműen magyar érzelmű ember hírében állt és megérdemelt tiszteletnek örvendett a városban.

Az 1944-ben elfogadott 6 163. számú belügyminiszteri rendelet értelmében Beregszászban is gettókba gyűjtötték a zsidókat, az egyiket a Vári téglagyárban, a másikat a Weisz-tanyán rendezték be. Körülbelül 10 ezer zsidót gyűjtöttek itt össze Beregszászból, Beregvégardóból, Beregkövesdről, Beregsurányból, Bilkéről, Dolháról, Haranglábról, Makkosjánosiból, Tarpáról, Vásárosnaményból. 1944. május 16. és 29. között négy transzportban deportálták őket, túlnyomórészt Auschwitzba, ahonnan sajnos nagyon kevesen kerültek vissza 1945-ben. A holokauszt áldozata lett Hirsch Salamon főrabbi is.

1945-ben ennek következtében jelentősen megcsappant a beregszászi zsidó hitközösség létszáma, lévén a hazatértek közül is sokan rövidesen elhagyták szülővárosukat. A város központjában álló nagyzsinagógát 1945 után a szovjet hatóságok kereskedelmi raktárnak rendezték be, az épületét teljesen tönkretették. Hasonló sorsra jutott a Zrínyi utcai kiszsinagóga is, amelyben egy katonai alakulat lőszerraktára volt (ez utóbbinak az elmúlt években folyik a felújítása).

A málladozó vakolatú, egyre kopottabb és elhanyagoltabb barna színű, sokszor Beregszászi Nagy Zsinagóga néven említett épület egyre kevésbé volt alkalmas arra, hogy a város főterét uralja. Lebontása kegyeleti okokból természetesen szóba sem jöhetett, tatarozására, rendbehozására pedig a kis létszámú zsidó hitközösségnek nem volt elegendő anyagi eszköze, külföldi támogatásra pedig abban az időben természetesen még nem számíthattak – a szovjet hatóságok pedig minden bizonnyal ideológia okokból hagyták tönkremenni az épületet.

Végül aztán a hatvanas évek elején a döntés született arról, hogy az egykori nagyzsinagógát kultúrházzá kell átépíteni. Az építkezés kezdete tehát még a Hruscsov-korszakba nyúlik vissza, pénzszűke miatt azonban hamarosan elakadtak a munkálatok, az épület köré emelt állványok esztendőkön át még jobban elcsúfították a város központját. Újólag 1965-ben láttak hozzá ismét az építkezéshez, többszöri halasztás után végül is 1969. július 7-én nyitották meg az épületet.

Később kiderült, hogy az illetékes hatóságok bizony elsiették a dolgot, még legalább egy évre lett volna szükség ahhoz, hogy az épületen belül minden munkát megfelelő módon elvégezzenek. A sietség később megbosszulta magát, a kultúrház fűtése nem felelt meg még a legelemibb követelményeknek sem, nem működött megfelelően a szellőztető rendszer, emiatt télen hideg, nyáron tűrhetetlen hőség volt a termekben, a tűzrendészeti szabályok megszegése miatt több esetben kisebb-hosszabb időre be kellett zárni az intézményt.

Az épület színháztermében tartotta évtizedeken keresztül a Beregszászi Népszínház. Az épület ma járási kulturális és szabadidő központként működik.

A rendszerváltás után márványtáblát avattak a kultúrház falán az 1944-ben elhurcolt zsidó mártírok emlékére. Héber, ukrán és magyar nyelven megfogalmazott szövege a következő:

A Beregszászból és Bereg megyéből
1944-ben elhurcolt és a fasiszták
gázkamráiban mártírhalált halt
zsidó áldozatok emlékére.

Az egykori, jelen formájában teljesen átépített nagyzsinagóga közelében áll az 1912-ben épült rituális fürdő szecessziós stílusú épülete. Emeleti részének attikával záródó középső része konzolokra támaszkodik és rizalitként ugrik ki homlokzatának síkjából. Az épületet nyeregtető, középen kimagasodó manzárd fedi. Bejárata, ablakai félkörív záródásúak, felettük mindkét emeleten hullámvonalas vakolatdíszítésekkel. Széles, hangsúlyos párkánya különlegesen szép hangulatot kölcsönöz az épületnek.

Az 80-as évek elején restaurálták az épületet, gondosan megőrizve annak jellegét, stílusát. Egy ideig a városi közfürdőnek, majd sportklubnak adott otthont, jelenleg különböző műhelyek, üzletek foglalják el helyiségeit.

 További képeslapok, archív felvételek

beregszasz-zsinagoga-verboczi-1915.jpg

beregszasz_zsinagoga-verboczy-ter.jpg

beregszasz_zsinagoga2.jpg

beregszasz_zsinagoga3.jpg

beregszasz_zsinagoga4.jpg

beregszasz_zsinagoga5.jpg

Ma ez a gyönyőrűség áll az egykori zsinagóga helyén:

beregszasz-kulturhaz-2011.jpg

beregszasz-kulturhaz-relief.jpg

 Beregszász város, Kárpátalja, zsidóság, kárpátaljai zsidók, holokauszt. Zsinagóga, nagyzsinagóga, régi képeslap, archív kép, fotó, fénykép, építészet, műemlék, átépítés

Részletesebben mindez sok archív fotóval és a kultúrház rút homlokzatával itt is található:

Pornográf orosz ABC

Mai lelet: elfojtott erotika a sztálini évek sűrűjéből – a Lenin- és Sztálin szobrok híres alkotója pornográfiába hajló ábécét festett.

Az elhíresült szlogen szerint a Szovjetunióban nem volt szex, mert az burzsoá csökevény. A pártfelügyelet alatt álló nyilvánosságból teljességgel kiszorított erotika (és pláne pornográfia) iránt ez felfokozta az érdeklődést, történetek járnak arról, hogy kacsingatós-pucérnős pénztárcákkal és vetközönős golyóstollakkal vagy a Playboy egy-egy számával minden államhivatalnokot meg lehetett vesztegetni a brezsnyevi időkben.

Ám az alábbi erotikus ábécé korábbi keletkezésű. Az akvarellek 1931-ben, a sztálini korszak sűrűjében készültek. A pikáns képek külön pikantériája, hogy alkotójuk az a számos állami díjjal és kitüntetéssel jutalmazott Szergej Merkurov (Серге́й Дмитриевич Меркуров,  1881—1952), aki a legmonumentálisabb Sztálin- és Lenin-szobrok alkotójaként vonult be a szovjet művészettörténetbe. Mentségére szóljon, hogy ifjú korában Párizsban is élt, ragadhatott rá ott valami.

Lásd az ábécé többi betűjét is:

Szovjet erotikus ABC 1931-ből

Más: Budapest – szecesszió – télikert építő

Bortnyik Sándor: Lámpagyújtó

A magyar avantgárd emblematikus darabja, Bortnyik Sándor Lámpagyújtó c. 1921-es alkotása a minap kelt el a Kieselbach Galéria árverésén 170 millió forintért. Szinte minden megtudható róla a Galéria honlapján. Aki pedig ennél is nagyobb méretben szeretné látni, kattinson ide.

bortnyik sandor: lampagyujto

Bornyik Sándor: Lámpagyújtó – 1921

Korábbi sajtóhír:

Az 1921-ben készült Lámpagyújtót százmillióért kínálja eladásra a Kieselbach Galéria. Ilyen magasról még soha nem indult egy huszadik századi magyar festmény árverése, így várhatóan a kép megönti majd Csontváry Szerelmesek találkozása című képének eddigi 230 millió forintos rekordját is.
Minden eddigi, huszadik századi magyar festő művénél magasabb, 100 millió forint a kikiáltási ára Bortnyik Sándor Lámpagyújtó című nagyméretű konstruktivista festményének, amely a Kieselbach Galéria október 17-i aukciójának fő darabja.

Az intenzív színharmóniájú, kiérlelt kompozíciójú mű most először látható Magyarországon. Bár a motívumok ismerősek, hiszen a húszas évek világszínvonalú munkáit a mester újramásolta a hatvanas években. (Ezzel mentette meg magát az éhenhalástól.) Az avantgárd után art deco képeket festett, ám ilyen erős, telített művek többé nem lelhetők fel munkásságában.

Egyébként pedig Bortnyiknak van egy másik Lámpagyújtó című festménye is, ugyancsak 1921-ből – illetve mégsem, mert csak az alapjául szolgált rézkarc ilyen korai -, ez utóbbi a Nemzeti Galéria tulajdona:

lampagyu

A kép sajátos történetéről ezt tudhatni:

Az „önhamisítás műtörténészi segítséggel” alapesetének legrangosabb hazai példája Bortnyik korai korszakának újraalkotása. A jobbra látható Lámpagyújtó évtizedeken át minden publikációban és kiállításon 1921-es műként szerepelt, holott Bornyik a 60-as évek folyamán festette egy valóban 1921-es rézkarc után.

lampagyujtogato-bortnyik-rezkarc-21-kep-65

Bortnyik Sándor: A lámpagyújtó. Rézkarc: 1921. Festmény: 1960-as évek

 

http://ungparty.blogspot.com/2016/02/a-pirezblog-tehertetele-sms-kampany.html

„Új” Munkácsy-kép

A munkácsi születésű Munkácsy Mihály egy újabb festményét szerezte meg az ugyancsak kárpátaljai születésű amerikai műgyűjtő, Pákh Imre.

A rendkívüli érzékenységgel megalkotott, „Délután a parkban” című 120 x 90 centiméteres  remekmű története nem mindennapi. 120 esztendőn át egy francia bankárcsalád birtokában volt. A szerény becslések szerint is több mint 180 milliót érő alkotás a londoni Christie’s aukciósház árverésnét követően került az amerikai magyar műgyűjtő tulajdonába. A remekművet állítólag még a tapasztalt művészettörténészek is csodálattal fogadták.

Feltételezések szerint a képet Munkácsy a műhelyéhez közeli Monceau-parkban festhette 1882 körül. Ebben az időben szerződés kötötte őt a Sedel-Mayer Galériához. Egy nap a párizsi bankár leánya, Esther Lasarde besétált a galériába, és megvette a művet, amely egészen mostanáig ott lógott a családi birtok egyik szobájának falán

Bár a szakma tényleg semmit sem tudott a műről, annak eredetiségéhez kétség sem férhet. Francia tulajdonosai vigyáztak a képre. Valószínűleg restaurálni sem kell.

A képet a tervek szerint a Magyar Nemzeti Galériában állítják majd ki. A Pákh Imre tulajdonát képező Munkácsy-képekből álló kiállítást jelenleg Székesfehérváron tekinthetik meg az érdeklődők.

Mint ismeretes, a tárlat Munkácsot is megjárta és igen nagy sikert aratott.