Az UMDSZ honlapja

umdsz-honlapjaA veszteség ugyan nem tragikus, mégis azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyarság internetes reprezentációja szegényebb lett azáltal, hogy néhány éve már nem érhető el a világhálón az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség hivatalos portálja. A sok belső anyagot és eseménykrónikát közlő website 2005 és 2012 között híroldalként is működött és rendszeresen szemlézte nemcsak a magyar, hanem az ukrán sajtót is, igaz, ezt a szerepét átvette és kiterjesztette a Tisza News portál (ennek szellemi és személyi háttere nagyjából ugyanaz), de ha például valaki az interneten akar utánanézni mondjuk a szervezet belső felépítésének, netán vezetőinek a nevét (pláne: elérhetőségét) keresi, az hiába üti be a Google keresőbe, hogy: umdsz, honlap – , mert bizony nem kap releváns találatot. Abban az értelemben semmiképpen, hogy magát a webhelyet nem tudja megtalálni – lévén az  nem létezik.

Mivel azonban a pirézek előszeretettel foglalkoznak a nemlétezés problematikájával (lásd: A pirézzé válás mint művészeti performansz), el is határoztam, hogy ha releváns tartalmat nem is feltétlenül, de valami fogódzót mégis nyújtok azoknak, akik lázas igyekezettel, hajukat tépve kutatnak a demokrata szövetség honlapja után.

Mivel jóban vagyok Google őnagyságával, hipp-hopp el is intéztem, hogy a fent nevezett keresést indítva a TOP találatok között legyen egy olyan, amely, ha mást nem, az UMDSZ honlapjának 2012-ben még elérhető anyagai közül néhányat megment az online valóság számára. De nem a webes archívumokból még kinyerhető szövegek néhányának újraközlésével kezdtem, hanem a további böngészésnek és a Google hasztalan nyaggatásának elejét véve a szomorú tény leszögezésével indítom az oldal, éspedig: Az UMDSZ honlapja megszűnt.

A másodfajú Maxwell-démon

10 éves évfordulója van annak, hogy nem publikálok Kárpáti Igaz Szóban, miután 2003-2004-ben egy rövid időre írásaimmal újra megjelentem hasábjain (annak előtte 12 évig szintén nem…). Ebből az alkalomból ebben a blogban újraközlöm akkori írásaimat. Az alább következő rövid jegyzet Múzsák és mázsák c. önálló oldalamon jelent meg a lap Hóvége mellékletében.

Ám a történet nem zárul le ennyivel, a cikk alatt olvasható a folytatás. Szólok többek között saját bűnös mulasztásomról is.

maxwell-demonBalla D. Károly

Csupa kis Pumukli

James Clerk Maxwell (1831-1879) skót fizikus alkotta a hipotézist, miszerint ha gázt tartalmazó két tartály összekötő nyílásába olyan lényt tudnánk helyezni, amely az egyik irányba csak a lassúbb molekulákat, a másik irányba pedig csak a gyorsabbakat engedné át, akkor az egyik tartály felmelegedne, a másik lehűlne, akár gőzgépet is működtethetnénk általa. Tudományosabb megfogalmazásban: a termodinamika második főtételének ellentmondva munkavégzés nélkül csökkenthetnénk a rendszer entrópiáját, semmiből keletkező energiához jutnánk. Azaz megvalósulna a perpetuum mobile, az örökmozgó.

A fizikusok később jöttek rá arra, hogy a démon „működtetéséhez” információt kellene közölni vele, amely alapján a gyors és lassú („meleg és hideg”) molekulákat megkülönböztethetné, az információ megszerzése és közlése pedig éppen annyi munkavégzést kívánna, mint amennyit a hőmérséklet-különbségből nyerni lehetne.

Az információ és az energia tehát egymás ekvivalensei – tudjuk azóta.

Állítólag sci-fi szerzők alkották meg a másodfajú démont, amelynek az lenne a funkciója, hogy az információt felfogja és közölje az elsődleges démonnal.

Egy magyar szakember pedig, a debreceni egyetem oktatója, Buda Mariann néhány évvel ezelőtt írt tanulmányában az Internet lehetőségeit és veszélyeit elemezve állapította meg, hogy az információ közlését válogatásnak, szelekciónak kell megelőznie, így a fiatalokra zúduló adattengerből a tanárnak – mint harmadfajú démonnak – kell kiszűrnie az éppen szükséges ismereteket.

Az új fogalom és felvetés kétségkívül ráirányította a figyelmet a problémára (később szakemberek többször hivatkoztak rá), értelmezni azonban, szerintem legalábbis, inkább csak szimbolikusan lehetséges. A hírközlésben ugyanis előbb van a mindent felfogó antenna (vagy más jelfogó), és aztán a kívánt hullámhosszt kiszűrő rezgőkör (vagy más szelektor). Ha a másodfajú démon az információ vevője, befogója, akkor a szűrés nem „elé”, hanem „mögé” kell. Vagyis a szelektáló tanárdémont az elsőfajú és a másodfajú közé kell beiktatni. (A neve lehetne mondjuk másfeledfajú…)

Ha feljebb akarunk haladni az információláncon, akkor pedig a harmadfajú démon nem az, aki-ami szelektál, hanem az információ előállítója, rögzítője és elindítója. Vagyis például az új ismereteket alkotó tudós.

Amikor erről az elképzelésemről a festő-barátom értesült, azt vártam, hogy a művészeket is besorolja a magas démoni csoportba. Ehelyett azonban így reagált: „Tévedésben vagy, nagy fehér testvérem. Még hogy a tanár és tudós démoni szerepben! Ugyan! A média az igazi démon. És ezt mozgatja a fődémon: a pénz és a hatalom – vagyis az információ tényleges birtokosai. Az összes többi nem démon, hanem legfeljebb manó és kobold, csupa kis Pumukli.”

Megjelent: Kárpáti Igaz Szó, 2004. január 31.

És akkor az utótörténet

tovább is van, mondom még

Internet és identitás

(archívumomból)

A papírra írt vagy nyomtatott szövegnél én ma már, bevallom, többre becsülöm a digitális formában rendelkezésemre álló szövegállományt… | Illyés Gyula szép víziója, a Haza a magasban az Interneten nyerte el realitását.

internet2003 májusában – tizenkét éves önkéntes szilencium után – újra publikálni kezdtem a Kárpáti Igaz Szóban. Épp egy évig tartott. 2004 májusában újra felhagytam ezzel az úri huncutsággal és azóta sem adtam kéziratot a lapnak.  Második önkéntes szilenciumom gyakorlásában a jeles 10. évfordulóhoz érve ebben a blogban sorra újraközlöm az akkori írásaimat. Az alább olvasható Múzsák és mázsák c. oldalamon jelent meg a KISzó Hóvége mellékletében. Később még dolgoztam az íráson, végleges változata A szörfőlő identitása címen jelent meg többek között egyik könyvemben is.

Talán érdekes megfigyelni, miként is gondolkodtam az internetről több mint 10 évvel ezelőtt. Jellemző, hogy nagybetűvel illettem… Nem kevésbé: miként tekintettem a kárpátaljai, illetve határon túli író és irodalom fogalmára…

Balla D. Károly

Internet és identitás

internet, identitás - múzsák

Internet és identitás – digitális identitás

Aki hosszabb ideje foglalkozik nemzeti irodalmunknak a Magyarországgal határos térségekben zajló eseményeivel és folyamataival, netán íróként, szerkesztőként aktív részese is ezeknek, annak időről időre szembesülnie kell a regionalitás és egyetemesség problémájával, a van-e erdélyi, délvidéki, kárpátaljai magyar irodalom idegesítően megválaszolhatatlan kérdésével, ezen túl olyan felvetésekkel, hogy ki számít erdélyi, felvidéki, nyugati stb. írónak, hogy miben különbözik egymástól és anyaországi kollégáiktól írói magatartásuk, identitásuk. Ezek a dilemmák képtelenségük ellenére újra és újra megfogalmazódnak, viták és konferenciák témájául szolgálnak; hiába azonban a sok eszmecsere és tanácskozás, az érvek mellé mindig egyenértékű ellenérvek sorakoznak, az egymásnak feszülő elméletek a gyakorlatban összekeverednek, így a kívülálló számára úgy festhet, minden effajta vita hiábavaló.

Miért hozakodom vele elő mégis? Azért, mert – ez talán meglepően hangzik – találtam egy olyan közeget és olyan médiumot, amelyben, úgy érzem, sikerült elkerülnöm ezeknek a kérdéseknek a csapdáját.

A problémáimat megoldó közeg neve: Internet, a médium pedig a világhálós irodalmi honlap.

Révükön megszabadultam bizonyos beidegződésektől, gondolkodásom rugalmasabbá vált, átalakult nem csupán szemléletem, hanem talán tudatom egésze is. Megkísérlem elsorolni, korunknak ez a sokat vitatott jelensége mely jellegzetességei révén vált számomra alkalmassá arra, hogy identitásomban új dimenziókat nyisson. tovább is van, mondom még

Az aranykönyvtől a virtuális könyvig

(archívumomból) – Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy belássuk: ha bámulatos gyorsasággal elterjedhettek a mobiltelefonok, akkor pár éven belül megszokott látvánnyá válhat, hogy autóbuszon utazók vagy egy csendes parkban üldögélők kezében ott találjuk a notesznyi masinákat, amelyek akár annyi könyv szövegét is tárolhatják, mint egy közepes városi könyvtár – írtam 11 évvel ezelőtt…

12 esztendőnyi szünet után 2003-ban és 2004-ben májustól májusig, azaz épp egy éven keresztül újra publikáltam a Kárpáti Igaz Szóban (egy kedvező főszerkesztő-váltást követően). Azóta újra nem… Az újabb önkéntes szilenciumom gyakorlásában a jeles 10. évfordulóhoz jutva ebben a blogban újraközlöm az akkori írásaimat. A publicisztikai jellegűek (pl. Liberalizmus – kisebbségben is) és az apróságok a folyó lapszámokban jelentek meg, az irodalmi, kulturális témájú írások a lap mellékletében kapott külön oldalamon (Múzsák és mázsák) láttak napvilágot. Utóbbiak egyike következik

 

Balla D. Károly

Az aranykönyvtől a virtuális könyvig

„Ment-e
A könyvek által a világ elébb?”
Vörösmarty Mihály

virtualis-konyvNéhány hónappal ezelőtt járta be a világsajtót a hír, hogy Szófiában, a Bolgár Nemzeti Múzeumban kiállították a világ legelső, több összefűzött lapból álló könyvét, amely a régen kihalt-eltűnt etruszkok nyelvén íródott. A könyv 6 darab egybekötött, 24 karátos aranylapból áll, amelyeken a szövegek mellett lovasok, sellők, hárfák és katonák láthatók. A 3000 éves kis könyvecskére magát megnevezni nem kívánó megtalálója 60 évvel ezelőtt egy freskókkal díszített sírban akadt rá, amikor autóutat építettek Délnyugat-Bulgáriában a Struma folyó mellett. A múzeumnak ajándékozott lelet eredetiségét egymástól függetlenül ellenőrizte két szakértői csoport Londonban és Szófiában, így valódiságához nem férhet kétség.

Az etruszk népről alig tudunk valamit. Feltehetően Lüdiából érkeztek előbb a mai Nyugat-Törökországba, majd a mai Közép-Itáliába mintegy 3000 évvel ezelőtt. Írásbeliségük, fejlett tárgyi kultúrájuk volt. A római hódítás után, az időszámításunk előtti IV. század táján kihaltak, illetve beolvadtak a római népességbe.

Az ismereteink szerinti első könyvnél persze vannak sokkal korábbi írásos emlékeink is. Ám sem a telerótt agyag- és kőtáblákat, sem a papirusztekercseket, sem a bambuszkötegeket vagy a különálló fémlemezeket nem tekintjük könyvnek: értelmezésünk szerint a könyv az, amit lapozni lehet. A könyvet kezünkbe vehetjük, ölünkbe vagy az asztalra fektethetjük és oldalról oldalra haladhatunk benne. Az etruszk lelet, ha kevés lapból áll is, és ha ezek aranyból vannak is: valódi könyv, semmivel sem kevésbé az, mint a kolostorokban szerzetesek másolta kódexek vagy a több mint fél évezrede már nyomtatással előállított és a Gutenberg-galaxist gazdagító  kiadványok.

Hogy a könyv fogalmán újabban mégis el kell tűnődnünk, annak oka nem egy-egy újabban feltárt muzeális kincs, hanem az új szövegrögzítési és -sokszorosítási technikák kialakulása, fejlődése és példátlan elterjedése az elmúlt időszakban.

Az első komolyabb kihívást a mikrofilm jelentette. Nagyobb könyvtárakban az egyedi ritkaságnak számító és nagy értékű könyveket már évtizedekkel ezelőtt átfényképezték, kettős célból is. Egyik a megőrzés, lévén a celluloid szalag a széteső, málladozó, elsárgult vagy lassan teljesen szétporló könyvek oldalainak a tartalmát is híven őrizheti még nagyon hosszú ideig. Másrészt a nem ritkán felbecsülhetetlen értékű köteteket nem szükséges az érdeklődők és kutatók további „rongálásának” kitenni. Ülünk a vetítőgép előtt, kattintással ugrunk az új oldalra – vagyis a következő filmkockára. Mindez szükséges rossz, senki sem állítaná, hogy az ilyen ismeretszerzés akár csak megközelítheti a könyvolvasás élményét. Ennek a technikának nyilván nem is ez a célja.

Ugyanígy nem kívánják a könyvvel felvenni a versenyt a modernebb, immáron nem fototechnikai, hanem digitális archiválási eljárások sem. Fényképezés helyett ma már a könyvoldalakat beszkennelik, azaz megfelelő berendezésekkel úgy olvassák be, hogy tartalmuk elektronikus jellé alakul, ekként rögzítik, és a kínálkozó eljárások valamelyikével aztán visszaadják az olvasónak, mondjuk megjelenítik a képernyőn. A mikrofilmes eljárásnál ezerszer alkalmasabb, hiszen, például a digitális másolat korlátlanul sokszorosítható, mágneslemezen rögzíthető, átalakítható és feldolgozható, megfelelő programmal az oldal elektronikus fényképe valódi szöveggé, betűsorrá alakítható, így aztán szerkeszthető, tördelhető, sőt, újabb okos programmal akár fel is olvastatható. (Hogy ennek a vakok és gyengén látók számára mekkora a jelentősége, talán fölösleges említeni). Számos hozzáférhetetlen és féltve őrzött könyv vált a modern technika jóvoltából közkinccsé, akár úgy, hogy a digitális másolat alapján újranyomták, akár úgy, hogy mágneslemezre, CD-re vagy más adathordozóra mentették. Jellemző példa, hogy a magyar könyvek közül  elsők között a Károli-bibliát és Kézai Simon Magyar Krónikáját digitalizálták, és alig valamivel később a mai magyar irodalom kialakulásában felbecsülhetetlen értéket képező Nyugat c. folyóirat 33 évfolyamnyi köteteit adták ki CD-n. Ma már digitális formában is őrzi az Országos Széchenyi Könyvtár a kódexeket csakúgy, mint az ősnyomtatványokat. Több értékes corvinát honlapjukra is feltettek, így az Internet-kapcsolattal rendelkező érdeklődők otthoni számítógépük előtt ülve kedvükre „végiglapozhatják” például a Philostratos-kódexet (a könyv Philostratos (Kr. u. 3. sz.) athéni szofistának és unokaöccsének műveit, antik hősök és filozófusok életrajzát, leveleket és egy nápolyi képtár képeinek leírását tartalmazza). Persze: a lapok kicsinyített képére kattintani és a kinagyított oldalakat böngészni – nem ugyanaz, mint fellapozni az aranyfüsttel futtatott súlyos tómuszt – ellenben nem is kell hozzá Budapestre utazni! Ugyanígy nem kell monitorunk elől elmozdulni, hogy akár  magyar, akár angol vagy más nyelvű nagy elektronikus könyvtárak szövegállományában kutassunk. Ezeknek a lehívható anyagoknak a közkeletű neve az, hogy digitális könyv (az esetek nagy többségében létező nyomtatott könyvek elektronikus változatáról van szó).

Ám ennél is tovább kell lépnünk könyv-fogalmunk kitágításában. Az egyik lépés tartalmi, a másik technikai jellegű. Nézzük az utóbbit. A fejlesztők egyre új és újabb találmányok segítségével igyekeznek a felhasználót közelebb vinni a könyv-élményhez. Mára közismertek az úgynevezett e-bookok, amelyek nem egyszerűen elektronikus könyvet jelentenek, hanem egyrészt egy olyan, zsebkönyvnél semmivel sem nagyobb számítógépet, amelynek tenyérnyi képernyőjén a szövegoldal látszik, másrészt olyan programokat, amelyek valóban a lapozás illúzióját keltve jelenítik meg az olvasmányt, harmadrészt magát az ilyen formában előállított, kiadott és terjesztett művet. Az e-bookhoz kapcsolódó hardverek és szoftverek gyártása ma már rohamosan fejlődő iparág, léteznek e-book-kiadók és -kereskedők. Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy belássuk: ha bámulatos gyorsasággal elterjedhettek a mobiltelefonok, akkor pár éven belül megszokott látvánnyá válhat, hogy autóbuszon utazók vagy egy csendes parkban üldögélők kezében ott találjuk a notesznyi masinákat, amelyek akár annyi könyv szövegét is tárolhatják, mint egy közepes városi könyvtár.

Tartalmi szempontból a továbbgondolásra a következő körülmény késztethet. Az ilyen-olyan adathordozókon tárolt és a legkülönbözőbb formában megjeleníthető elektronikus könyveknek a jelentős része ma már nem valamely hagyományos nyomtatott könyv nyomán, azt mintegy lemásolva készül, hanem eleve digitális formában jön létre. Az alkotók sokasága ma már számítógépen hozza létre műveit, ezek átesnek különböző szerkesztési folyamatokon, mígnem olyan könyv áll össze belőlük, amelynek nem is létezik nyomtatott formája: kiadják floppyn, CD-n, felteszik az Internetre, ahol bárki nemcsak elolvashatja, hanem le is töltheti a saját gépére. Továbbmenve: sok szerző eleve számít azokra a lehetőségekre, amelyeket a digitális technika biztosít, és már műve létrehozásakor alkalmazza őket. Ilyenek  például a szövegben való navigálást, keresést segítő hivatkozások, és ilyenek a képi és hangillusztrációk. Néhány év alatt általánosan elterjedtek az úgynevezett multimédiás termékek, amelyek látvánnyal és akusztikus hatásokkal egészítik ki a szöveget. Ezek gyakran ismeretterjesztő kiadványok. Ha például az Afrika állatvilágáról szóló CD-t „olvassuk”, a leírások mellett megtaláljuk az egyes állatokról készített fotókat és rövid filmfelvételeket csakúgy, mint a szintén digitális technikával rögzített hangjukat. Nehéz lenne megmondani, lényegét illetően az ilyen „könyv” különbözik-e egy gazdagon illusztrált állattani enciklopédiától.

Az egyre szerteágazóbb műszaki lehetőségek az írók fantáziáját is megmozgatják. Születtek már kifejezetten valamely digitális eljáráshoz igazított művek, multimédiás versgyűjtemények, a Világhálón több szerző által közösen írt regények. Kifejezetten internetes műfaj is született már, az úgynevezett blog – a világ szeme láttára, egy mindenki által elérhető honlapon vezetett személyes napló.

Ezek a távlatok hosszabb ideje engem is izgatnak. A digitális szövegeknek és az Internetnek nem annyira a technikája érdekel (bár az is), hanem sokkal inkább a… – a „filozófiája”. Az, hogy révén és általa hogyan alakul át szemléletünk, miként tudunk a személyesség és a nyilvánosság között egyensúlyozni, melyik irányból és mennyire tudjuk – irodalmi eszközökkel – megközelíteni vagy akár áthágni a „földi”, és az „égi” valóságot elválasztó határt.

Szerény eszközeimmel magam is végzek olyan kísérleteket, amelyek a hagyományos Gutenberg-galaxis és a számítógép atyja után Naumann-galaxisnak nevezhető digitális világ közötti átjárókat kutatja. Ismeretlen területeken tapogatózom ilyenkor, ötleteimből fogalmak születnek, a fogalmaknak nevet adok, nevükkel akciót indítok. Egyik ilyen internetes akcióm eredménye a virtuális könyv. Nem elektronikus, nem digitális, nem internetes – hanem virtuális, a szónak eredeti értelmében. Vagyis: nem valóságos, hanem képzeletbeli, lehetséges, feltételezett. A virtuális könyv a róla alkotott vélekedések összessége révén jön létre és az Interneten tartott könyvbemutatón nyeri el érvényességét. Erre az alkalomra egy irodalmi honlapon kerül sor, „ahol” írók, szerkesztők, kiadói szakemberek minden fontosat „elmondanak” róla, „elhangzanak” a szakmai értékelések és a baráti jó szavak, majd az egész társaság átvonul az ugyancsak virtuális fogadásra. (A könyv és a bemutató szövegoldalak, leírások, képek, fotók, animációk, háttérzene, hozzászólásokra alkalmas Fórum stb.  formájában jelenik meg az „olvasó”, vagyis a honlapra látogatók előtt.) tovább is van, mondom még

Könyv és internet: online irodalom

Ajánlom új könyves oldalam, amelyen már most elég sok információ érhető el az adott témában. Bízhatóan szaporodnak majd a letöltési linkek – ma Karinthytól az Így írtok ti hangoskönyv linkjei kerültek ki – és talán a cikkek is szaporodnak e tárgyban: Könyv és internet

Ésszerű döntés volt, hogy egy ilyen oldalt is készítsek. Bár marketing célból hoztam létre, több lett puszta reklámfelületnél, mivel egyfelől elhelyeztem rajta a könyv és internet tárgyában 9 éve írt esszé-félémet (akkor még merésznek tűnő számos állításom mára nemcsak hogy beigazolódott, hanem már túl is lépett rajtuk az idő). Másfelől kitettem az oldalra néhány olyan könyv bemutatóját és letöltési linkjét, amelyeket már korábban is reklámoztam fontosságuk és a szerzők némelyikéhez fűződő barátságom okán. Persze saját könyveim reklámozásáról sem feledkeztem meg.

Az új honlap rövid idő alatt a Google-lista élére került az online könyv letöltés keresőszóval. E tény akár vonzó reklámfelületté is teheti a szájtot.

Internet Kárpátalján

Terjedelmes cikket közöl Ukrajna egyetlen országos  magyar közéleti lapja Internet-bum Kárpátalján címmel. Az írásból egyfelől megtudható, hogy megbízható összegző országos és kárpátaljai statisztikák nem léteznek, inkább csak becsült adatokról beszélhetünk. Másfelől fontos információkat azért mégis beszerezhetünk és tájékozódhatunk arról, a vidék magyarok is lakta vidékein milyen az internetes ellátottság, mibe kerül, és melyek a netezési szokások.

Néhány kiragadott adat:

      A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet felmérése szerint Ukrajnában jelenleg a lakosság 20 százaléka internetezik rendszeresen [az adat erős kételyeket ébreszt, én 15 % alá tippelek].
   A megye legnagyobb szolgáltatójának szakembere szakmai tapasztalataiból kiindulva úgy gondolja, hogy „Kárpátalján a lakosság 10 százaléka rendelkezik otthonában világhálós kapcsolattal. Ukrajnai becslésekbe nem bocsátkoznék, de tény, hogy még Magyarországot sem közelítjük meg,”
   Ungváron a 2 megabit/secundumos széles sávú net havi 1 gigabyte forgalmi limittel (!!) havi 100 hrivnyába kerül (kb. 3700 Ft.) [Privát kiegészítés: az én 2 magabit sávszélességű limit nélküli kapcsolatom havi 3200 Ft-nyi előfizetési díjjal és a másodiktól kezdve minden gigabyte  forgalom után további kb. 1000 Ft-tal jár, azaz ha 10 gigát forgalmazunk egy hónapban, az kb. 12.000 Ft-ba kerül.]
   Az ungvári internetklubokban 1 óra kapcsolatért 3 Hrivnyát (kb. 111 Ft-ot) kell fizetni.
   A megkérdezett szakemberek véleménye szerint az analóg telefonvonalat („betárcsázós internet”) használók csoportja a legnagyobb.

A cikk összegzése szerint: „ma még inkább beszélhetünk a hazai internet lassú evolúciójáról, mint gyors revolúciójáról”. Ennek oka az alacsony „technikai-társadalmi fejlettség”, úgy mint: a) viszonylag magas előfizetési díjak; b) alacsony számítógép-ellátottság; c) korlátozott ukrán tartalom; d) a hazai internetezők világhálóval szembeni bizonytalansága.

Korlátozott helyett és szegényes tartalomról, bizonytalanság helyett bizalmatlanságról beszélnék. Azt pedig végképp nem értem, hogy ilyen következtetések esetében mit értenek a szerzők a címben szereplő „internet-bum”-on. Talán a pukkanás kicsisége miatt írták kettő helyett csak egy m betűvel.

Rajongóim oldala?

Írtam már arról, hogy nevemre rákeresve találtam a neten egy olyan webszájtot, amely eléggé meglepett – ugyanis „rólam szólt”. Töprengtem, hogy felvegyem-e a kapcsolatot a gazdájával. Mire rászántam volna magam, ő maga jelentkezett. Két dolgot is kért egyszerre: hogy közölhessék oldalukon az írásaimat, s hogy adjak nekik interjút. Voltaképp egy kollektív blogról van szó, amely mögött lelkes olvasóimból, „rajongóimból” álló virtuális társaság áll. Kiderült, hogy már néhány távolabbi-közelebbi ismerősöm, barátom is csatlakozott hozzájuk. Az alapítóval nem vagyunk ismeretségben, helyesebben eddig három rendezvényen is találkoztunk, de senki sem mutatott be minket egymásnak. A legutóbbi könyvbemutatómon mondott szövegem indította arra, hogy csináljon egy oldalt a „tiszteletemre”. Hát ilyen is van. Még nem tudom eldönteni, örülök-e ennek a kezdeményezésnek vagy inkább zavar-e. A honlap eléggé igényes, így talán megbékélek vele. Ha igent mondok az interjúra és az majd meg is jelenik, akkor megadom itt a linket. Addig csak hadd furdalja a kíváncsiság kedves olvasóimat.  >>>>>>>>>>>> a teljes naplóbejegyzés:

Tegnap Ildikóéknál. Szokás szerint nagyon jól éreztük magunkat, bár engem a fülledt idő meg a frontok állandó vonulása kicsit kókadttá tett. Hiába vettem fel a KISzós pólómat és Csönge hiába adta kölcsön a batik-kendőjét, hogy pompás főmet díszítse, eléggé bágyadt voltam. Ellenben legalább hagytam másokat kibontakozni és nem uraltam a terepet páratlanul szellemes sziporkáimmal. Eközben, ahogy Andrassew írná: jókat ettünk és ittunk. A szokásos témák közül valamivel többet időztünk a gasztronómiánál (nyilván az én passzivitásom miatt), és megbeszéltük, hogy legközelebb egy vendéglátóipari üzemegység kerthelyiségében mulatozunk. Picit persze politizáltunk is, mivel azonban mind az egészen kicsi, mind a nagypolitikai szereplőiről csak rosszakat tudtunk mondani, így aztán nem is kezdett szikrázni köztünk a magasfeszültség. Vissza is tértünk az uborkatermesztés és halászlékészítés egészségesebb témájához.

*

Pár napja írtam arról, hogy nevemre rákeresve találtam a neten egy olyan webszájtot, amely eléggé meglepett – ugyanis „rólam szólt”. Töprengtem, hogy felvegyem-e a kapcsolatot a gazdájával. Mire rászántam volna magam, ő maga jelentkezett. Két dolgot is kért egyszerre: hogy közölhessék oldalukon az írásaimat, s hogy adjak nekik interjút. Voltaképp egy kollektív blogról van szó, amely mögött lelkes olvasóimból, „rajongóimból” álló virtuális társaság áll. Kiderült, hogy már néhány távolabbi-közelebbi ismerősöm, barátom is csatlakozott hozzájuk. Az alapítóval nem vagyunk ismeretségben, helyesebben eddig három rendezvényen is találkoztunk, de senki sem mutatott be minket egymásnak. A legutóbbi könyvbemutatómon mondott szövegem indította arra, hogy csináljon egy oldalt a „tiszteletemre”. Hát ilyen is van. Még nem tudom eldönteni, örülök-e ennek a kezdeményezésnek vagy inkább zavar-e. A honlap eléggé igényes, így talán megbékélek vele. Ha igent mondok az interjúra és az majd meg is jelenik, akkor megadom itt a linket. Addig csak hadd furdalja a kíváncsiság kedves olvasóimat.

*

Mivel tegnap befejeztem egy nemszeretem-munkát, így kis lazítást engedélyeztem magamnak (na nem mintha máskor olyan sok kárt tennék a szekérrúdban; habár Béci tegnap este megjegyezte, hogy csodálja a produktivitásomat; én meg közben állandóan azt érzem, hogy nem írok eleget). Kicsit olvasgattam (most felváltva lapozom Karinthy Mártont és Giont) és készítem magamat lélekben arra, hogy holnap már valóban nekiüljek a 90 és 95 közötti publicisztikai írásaim kötetbe rendezéséhez (ez lesz a CD-n megjelenő elektronikus könyvsorozat második darabja). Az az igazság, hogy túl sok dologban vagyok benne egyszerre, ott van a Pilinszky-projektum, ott egy nagyobb, regény méretűre tervezett próza, elkezdtem valami életrajzi izét is, az aprómunkákról nem is beszélve (a minap egy könyvkritikácska), így aztán egyikben sem merülök el eléggé. Ellenben az is igaz, hogy mindig ahhoz nyúlok, amelyikhez éppen gusztusom van, így egyik sem válik számomra kényszerré. Fene tudja, talán mégis jobb lenne egyvalamire komolyan koncentrálni és nem szétforgácsolódni.

*

Kolos holnap indul Veszprémbe, megkapta a következő tanévre a tartózkodási engedélyét, csak azért megy, hogy a bélyegzőt beüttesse az útlevelébe.

*

Nagyon jól bevált az UngParty nem olyan régen regisztrált ingyenes domainja: a Főkapu linkjeként most már mindenütt igyekszem az ungpa.try.hu-t megadni, és egyre több lehívás történik ezen a címen, naponta több mint ötvenen már így lépnek be a rendszerembe. Erről tanúskodik ez a statisztika. Művészeti kategóriában pedig már a 4. vagyok – és ostromlom a 3. helyet; ez itt látható.

Kísérleti jelleggel beüzemeltem egy új Fórumot, itt lehet tesztelni. Jó kis fórum, könnyen beilleszthető az oldalakba és vannak előnyei a másikkal szemben. Persze hátrányai is (egyébként a szolgáltató maga ajánlotta; új vállalkozás lehet, én voltam a 15. regisztráló). Nemsokára egyébként készen lesz a teljesen új és teljesen saját fórumunk, Kolos lassan befejezi a programozását. Akkor már nem kell külső szolgáltatót igénybe venni, saját rendszerünkön belül fog működni. A legnagyobb gond az, hogy miként mentsük át a régi fórumaink sok-sokezer hozzászólását. Persze az sem biztos, hogy érdemesek az átmentésre, én valahogy mindig szívesen kezdek tiszta lapot (üres fórumot) azzal az illúzióval, hogy jobb lesz az előzőnél. Hát majd kiderül.

Internet Kárpátalján

Tegnap az első weboldal kereső, a Google különösen jó hangulatában volt :)), mert a szokásos ötezervalahány találat helyett hatezer kétszázat mutatott nevemre, és a közvetlenül lenyitható 280 külön link helyett 350-et adott meg. Bármilyen hiú is vagyok, ritkán van türelmem arra, hogy végigzongorázzam a több tucatnyi oldalon sorakozó tízes listákat (a 100-on túli találatok amúgy is általában érdektelen dolgok: nevem előfordulása valamilyen felsorolásban, tartalomjegyzékben, említésem különböző fórumokban…), most is inkább csak „a végét” néztem meg, hiszen 300-nál több link eddig soha nem szerepelt a közvetlen listán. No, így találtam rá egy jószerével elfelejtett előadásomra. Fogalmam sem volt arról, hogy ez végül is felkerült a netre. Elolvastam. Eléggé tanulságos volt: pontosan rögzíti, milyennek láttam 2001 szeptemberében a kárpátaljai honlapokat, és azt is felmérhettem, mi változott 3 és fél év alatt (nem túl sok…). Az előadásomat visszaidézve eszembe jutott, hogy a szövegemet prezentációval kísértem: az „idegen” honlapokat lementett képek formájában jelenítette meg a projektor, aztán a saját oldalaimra áttérve on-line kapcsolatban mutattam be az Ungpartyt és zegzugait. Érdekes lenne most ezt a demonstrációs anyagot is előkeresni; egyelőre csak a szöveggel szolgálhatok: Internetes kultúra Kárpátalján – Miskolc, telematikai konferencia, 2001. szeptember 27.

A tévéseket tegnap elég júl megúsztam, jószerével csak a tavasszal megjelenő regényemből kellett felolvasnom rövidke részletet. Megtudtam, összesen 4 perces lesz a „portré”, a regényszöveg kb. 20-30 másodperces lehet… 2 percnyit olvastam fel; vágják meg, ahol tudják. Ami meglepett: az anyagot a Határátkelő műsora keretében fogják sugározni, és hogy én legyek az alany, azt több ajánlatból Debreceni Mihály választotta ki…
Kovács Géza persze előjött a József Attila-díjammal, hogy vágékép gyanánt lekameráznák, de újra elhárítottam. Jó, akkor bemondhatja a felvezetőben, hogy a díjaimat olyannyira nem tartom számon, hogy azt sem tudom, hol vannak? Hát persze. Még mindig jobb, mint előkeresni.

Nem nagyon fog mostanában a munka. Elpiszmogom, elszöszmötölöm a napjaimat, bütykörészem a honlapot, hol az archív részt, hol az új oldalakt, át-átszabok ezt-azt, mindig találok javítani valót, aztán arra is rájövök időnként, mit terveztem meg rosszul, miért nehézkes a rendszeren belüli konyvtárszerkezet, elkezdem hát újrarendezni az anyagot, ehhez persze az összes linket is át kell írni – fél és egész napjaim mennek el ilyen hiábavalóságokkal. Sem nagyobb, sem kisebb munkákba nincs kedvem belekezdeni mostanában. Pedig felkérések is vannak, és olyan pályázatok is indultak, amelyek felkeltették a figyelmemet. És mégsem… Tapasztalatom szerint ilyenkor jobb nem erőltetni a dolgot, megvárni, amíg bizseregni kezd a tenyerem, és minden elhatározás nélkül, magától alakul ki az íráskényszerem. Úgynevezett alkotói válságban én még soha nem voltam (lehet, ezért is nem vagyok elég jó író: egy kis depi fontos kelléke a művészet dolgaiba való beavatottságnak), ha nem ment a vers, írtam novellát, ha az sem, akkor publicisztikát – az idén viszont ezeken a naplójegyzeteken kívül alig is írtam más egyebet. Ez nem jó jel, év elején inkább a nagy lendület volt eddig jellemző rám.

Balla D. Károly

Internetes kultúra Kárpátalján

– egy író szemével

Előadás a miskolci telematikai konferencián

Aki arra vállalkozik, hogy Kárpátalja magyarságáról vagy valamilyen adott témában ezt a nemzeti kisebbséget érintően tartson előadást, annak szembe kell néznie azzal a kényszerrel, hogy előbb általános ismereteket közöljön, a földrajzi-etnikai egység jellegét vázolja fel, mert szinte biztosra vehető, hogy hallgatósága – hacsak nem kisebbségi szakértőkből vagy a határon túli magyarság iránt fokozottan érdeklődőkből, netán éppenséggel onnan elszármazott nosztalgiázókból áll, akkor: – vajmi keveset tud az adott régióról, jó esetben általános, elnagyolt képek élnek benne, rosszabb esetben csak néhány fogalmi vagy vizuális klisé merül fel emlékezetéből: tiszai árvizek, a lerombolt vereckei emlékmű, szegénység, jótékonysági akciók, a magyar és az ukrán miniszterelnök kényszeredett mosolya egy ungvári protokollfotón; illetve történelmi-irodalmi foszlányok a Zrínyi Ilona védte munkácsi várról, Rákóczi tiszaháti zászlóbontásáról, a huszti vár tövében megálló Kölcseyről, Petőfi felvidéki útjáról vagy a Nagyszőlősön első koncertjét adó ifjú Bartók Béláról. Ezeket a kapaszkodókat általában felkínálja minden útirajz, minden monográfia vagy tanulmány, függetlenül attól, mi is a voltaképpeni témája. Ugyanígy szinte kötelező egy Kárpátaljával kapcsolatos előadásban megemlíteni a malenkij robotot és – mintegy hangulati ellentétként – elmondani azt a viccet, amelyben a budapesti riporter megkéri Pista bácsit, mondaná el az életét, s az öreg elsorolja: született az Osztrák-Magyar Monarchiában, a Csehszlovák Köztársaságban teltek gyermekévei, aztán Horthy alatt bújt mundérba Magyarországon, a Szovjetunióban alapított családot, most pedig Ukrajnában kap nyugdíjat; „Pista bácsi, hát maga bejárta fél Európát”; „Ugyan kérem, ki sem mozdultam életemben Munkácsról”; és ha végre túl vagyunk ezen a kötelező penzumon, akkor talán rátérhetünk voltaképpeni témánkra, számítva arra, hogy a hallgatóság egy nem jelentéktelen része továbbra is sztereotípiákban fog gondolkodni, és aszerint, hogy tetszik-e neki, amit mondunk, vagy azt fogja gondolni, hogy már csak Kárpátalján élnek igazi magyarok, vagy, ha nem nyertük el a tetszését, akkor azt, hogy Kárpátalján már csak elfajzott magyarok élnek.
Miután magamnak az előbb elmondottakkal talán sikerült áthidalnom azt a kényszert, hogy előadásom konkrét témájának megvessem a szokásos kisebbségi romantikus és önsajnáltató-tipródó medrét, bele is vágnék, de három kicsi kitérőt még így is kell tennem.
Az első személyes jellegű. Nem kívánom ugyanis elhallgatni, hogy ebben a szakmai társaságban outsidernek számítok, nincs még egy esztendeje, hogy életem első www-jét begépeltem a számítógépembe, és bár azóta ezt eléggé rendszeresen megteszem, sőt, magam is honlapkészítésre adtam a fejemet, mégis: nem vagyok sem számítástechnikai szakember, sem a kultúrának vagy közművelődésnek olyan hivatásos embere, aki bizonyos internetes feladatokat megfelelő felkészültséggel munkaköri kötelességként elvégez. Én hobbyból, úri passzióból, ha tetszik, írói-szerkesztő munkásságom részeként fejtek ki bizonyos internetes tevékenységet, és ennek tekintem mostani előadásomat is.
A második kitérő már közvetlenül a mondandómra vonatkozik és előadásom címének többértelműségét kerülgeti. Az „internetes kultúra” kifejezésen ugyanis részben azt értem, hogy hagyományos értelemben milyen „műveltségi szinten” áll az internetezés minálunk, másrészt azt, hogy a kultúra miként jelenik meg a Kárpátalján készülő honlapokon. (És itt sürgősen azt is el kell mondanom – ez a harmadik kitérőm –, hogy mindössze 15-20 kárpátaljai vagy itteni vonatkozású honlapról tudok, szerintem nem is nagyon lehet több, ezek egy részét hosszabb ideje nem frissítik, egy másik részük nem Kárpátalján készül, így hát vizsgálatom tárgya eléggé könnyen áttekinthető, ugyanakkor minden következtetés levonásakor figyelembe kell venni, hogy meglehetősen szűkös minta szolgált az alapjául.)
És akkor kezdjük is talán az internetezés kultúrájával.
Általános megjegyzésként talán megkockáztathatom a kijelentést: a Kárpátalján készülő magyar honlapok összességüket tekintve jóval „kulturáltabbak” a nagy magyar átlagnál. A kijelentés talán meglepő, és mielőtt sietve tényekkel próbálom igazolni, már most jelzem, hogy, furcsa ellentmondásként, ennek a viszonylagos kulturáltságnak a fő oka éppen a kezdetlegesség, vagyis az, hogy egyelőre igen kevesek jutottak arra az elhatározásra, hogy honlapot készítsenek, és ezen kevesek történetesen nagyrészt éppen a kultúra környékén működnek. Így aztán a „kis számok törvénye” érvényesül a nagy számokéval szemben.
A bizonyító értékűnek gondolt tények a következők:
•    A kárpátaljai honlapok kultúrája azért tűnik magasnak, mert például nincs köztük – tudomásom szerint – egyetlen szex- vagy pornó-oldal sem, de még csak erotikus vonzatú sem. Miközben az összmagyar honlapkínálat jelentős részét éppen ez képezi, nálunk teljességgel hiányzik. De nincsenek internetes szerencsejátékok, sem teszteket vagy horoszkópokat ajánló oldalak, hiányoznak a kalózprogramokat vagy nem jogtiszta médiaanyagot kínáló portálok is
•    Nincsen egyetlen nacionalista, irredenta, szkinhed vagy más szélsőséges irányzatú  oldalunk sem (számos ilyen magyarországit és nyugatit láttam!), még mutatóba sem találni semmi olyasmit, ami erőszakra, destruktív magatartásra ösztönözne.
•    Azt kell mondjam, hogy elfogadható a lapjaink nyelvi kultúrája is, nincs nagyobb baj sem a nyelvhelyességgel sem a helyesírással, és a legtöbb oldalon még az oly tipikus internetes torzítást is kiküszöbölték: a hosszú ő-n nem hullámvonalat, a hosszú ű-n pedig nem kúpot találunk, hanem két szép ékezetet.
•    Honlapjaink kivétel nélkül magázzák az olvasót, kellő tisztelettel szólítják meg, általában nem mulasztják el üdvözölni az első oldalon, és gyakran az oldal alján ott a köszönetnyilvánítás is.
•    Keresve sem találnánk oldalainkon trágárságot, lekezelő hangnemet, fennhéjázást vagy öndicséretet, mások becsmérlését. Ezek kérem udvarias, tartózkodó, kulturált honlapok, bárki ellenőrizheti.
Nézzük a honlapok megoszlását, számba véve szinte mindent, ami a „kárpátaljaiság” kritériumát valamennyire is megfelel:
•    6 hírlap-jellegű honlap
•    6 intézményi-szervezeti honlap, közte 2 kulturális alapítvány honlapja
•    3 irodalmi folyóirat
•    1 városhonlap
•    1 általános kulturális-irodalmi honlap
•    1 egyházi honlap
•    1 író személyi honlapja

Ebből talán érthető, miért is beszélhetünk viszonylag magas nívójú oldalakról: a kis kínálat darabjai többé-kevésbé azonos kulturális közegbe ágyazódnak, az irodalom, az újságírás és a kisebbségi civil szervezeti-intézményi szférába.
A kínálat valóban kicsi, de még csekélyebbnek fog tűnni, ha elmondom, hogy az elsoroltak közül 5 honlap ahhoz a rendszerhez tartozik, amelyet én készítek egymagam illetve fiam segítségével, négyet legalább egy fél éve vagy még hosszabb ideje nem frissítettek, kettő pedig ugyan részben kárpátaljai vonatkozású, de Budapesten készült… Ha tehát igazán szigorúan vesszük, akkor mindössze 7-8 valóban élő és valóban kárpátaljai magyar hompédzsről kell beszélnünk.
Nézzük meg néhányukat közelebbről.
Kezdjük a hírlapokkal.
bereginfo1998-ban tudtommal elsőként került hálóra a magát Családi és ifjúsági hetilapként meghatározó BeregInfo c. hírmagazin on-line változata. Tisztességesen készített, viszonylag egyszerű és jól működő menürendszerre épített híroldal. Alighanem leglátogatottabb honlapunk, ennek oka bizonyára az, hogy negyedik esztendeje működik ugyanazon a címen és hogy (egyes társaival ellentétben) teljes archívuma elérhető. Híranyaga korrekt, közöl ukrajnai, helyi, Mo-i híreket. Ami a kulturális értékek közzétételét, ápolását, megőrzését illeti: talán a helytörténet és néprajz az a két terület, amelyben értékelhető teljesítményt nyújt, részletesen beszámol például a Bereg-vidéken zajló falunapokról, hagyományőrző rendezvényekről, de időről időre bemutatja Beregszász neves szülötteit is. Emellett gyakran közöl kulturális vonatkozású híreket, beszámol művelődési életünk, oktatásunk fontosabb eseményeiről.
Januárban indult a legnagyobb példányszámú és sok évtizedes múltra visszatekintő Kárpáti Igaz Szó internetes változata. A nyomtatott közéleti hírlap heti három alkalommal jelenik meg, ezekből készül az a heti válogatás, ami a hálóra kerül. Van külön kulturális rovata, ebben az ide vonatkozó híreken és beszámolókon kívül riportokat, elemző cikkeket, interjúkat olvashatunk, emellett rendszeresen találhatunk kisebb-nagyobb ismertetéseket az újonnan megjelenő könyvekről, a képzőművészeti kiállításokról, színházi és zenei eseményekről. A szerkesztés javára szól, hogy a kárpátaljai magyarság körében zajlókon kívül gyakran találkozunk a helyi ukrán, orosz, ruszin, sőt román, roma, szlovák vonatkozású kulturális eseményekkel, hátrányként pedig azt lehetne megemlíteni, hogy kevéssé tesz különbséget a valódi művészi értékek és a dilettáns próbálkozások között. A publicisztikai rovatban találjuk az általában szépirodalmi igénnyel íródó tárcákat, és a Mozaik rovatban a néphagyományokkal, a népi hiedelemvilággal foglalkozó Kalendáriumot. Előnye a Kárpáti Igaz Szó honlapjának, hogy hozzáférhetővé teszi a teljes archívumot, gyengéje – laptársaival szemben – hogy az oldalakba ékelődő fotók fekete-fehérek, és nem is túl jó minőségűek.
kárpátalja lap Januárban indult legfiatalabb lapunk Kárpátalja címmel, és a heti megjelenéssel párhuzamosan szinte kezdettől létezik az on-line változat is. A nyomtatott megjelenésnek nincsen, de az internetes változatnak van külön kulturális rovata, ebben a helyi művelődési élettel foglalkozó hírek, beszámolók, ritkábban riportok, interjúk kapnak helyett. Érdekes megfigyelés, hogy a nyomtatott változatnak van egy állandó versajánló rovata, amelyben ismert vagy kevésbé ismert költemények és a hozzá fűzött néhány sornyi ajánlások jelennek meg minden héten – ezek az internetes változatból hiányzanak. A on-line változat gyengéjének tartom, hogy csak egyhavi archívumot tesznek elérhetővé, az ennél régebbi anyagokat hiába keressük.
A három fontosabb hírlappal kapcsolatban számomra feltűnő körülmény, hogy internetes változatuk színvonalasabb a nyomtatott kiadványnál. Ugyanis a digitális változatból hiányzanak az ollózott (más orgánumokból átvett) anyagok, a hirdetések, a köszöntők. Míg a szememben például a nyomtatott BeregInfo nívóját jelentősen rontja, hogy teljes oldalt szentel a fiatalok személyes üzeneteinek („Brigi, klassz csaj vagy, szombaton gyere el a diszkóba, a te amigód”), addig az on-line változatból ez – szerencsére – hiányzik. Az Infó is meg az Igaz Szó is rendszeresen közli bizonyos (számomra roppant kétes hírű) csodás természetgyógyász-boszorkányok fizetett hirdetéseit – ezeknek – újra csak: szerencsére – nyoma sincs az Internetes változatokban. Ugyanígy csak az eredi, saját anyagokat közli a Kárpátalja-online, holott a nyomtatott verzió nagy részét átvett cikkek: a sztárok életéről, divathírekről, „világszenzációkról” szóló írások, receptek, tesztek – és a bulvárlapok szokásos anyagai teszik ki.
A három jelentős és szépen látogatott hírlap-jellegű honlap közös jellemzője az, hogy nyomtatott sajtóorgánum áll mögöttük. A három következő azonban csak digitális változatban létezik. Az első, legrégebbi a „Magyar honlap”, amelynek hangsúlyos része szintén a hírek közzététele lenne vagy inkább  volt, ezt a lapot ugyanis januárban frissítették utoljára… Úgy tűnik, ennek szerepét vette át az alig néhány hete indult SzobiNet című, csak az Interneten megjelenő hírújság, amelyről tetszetős megjelenítése ellenére is vegyes véleménnyel vagyok, ugyanis a közzétett anyagok szinte kivétel nélkül a három másik hírlapból, főleg a BeregInfóból átvett hírek, cikkek, interjúk, és mivel ezek maguk is fenn vannak a Hálón, nem sok értelmét látom az ilyen tallózó jellegű újraközlésnek, főként, hogy eddig nem sikerült semmilyen válogatási-szerkesztési koncepciót felfedeznem az oldalak összeállításában. Ez az egyetlen olyan oldalunk, ahol már megjelentek azok a „szolgáltatások”, amelyek hiányáról állítottam, hogy a Kárpátaljai kínálatot aránylag kulturálttá teszik. A SzobiNETen már bizony vannak anyós, szőkenő és „roma”-viccek, vannak személyes üzenetek és van reklám-hirdetés. Nem hiszem, hogy sokáig kell várnunk az első ezoterikus vagy horoszkóp-honlapra, és nyilván el fog jönni az idő, amikor ungvári vagy beregszászi széplányok fogják bájaikat kínálni a képernyőn.
Utoljára hagytam az UngParty Newság híroldalt, amelyen kizárólag kulturális információk találhatók. Ezt a webszájtot én készítem, és része annak a nagyobb rendszernek, amelyet majd a végén részletesebben is szeretnék bemutatni.
Három kárpátaljai (vonatkozású) magyar irodalmi folyóirat létezett-létezik, a Hatodik Síp, a Pánsíp és a Véletlen Balett. A tizenkét éve alapított Hatodik Síp két éve nem jelentkezett új számmal, a hálón pedig csupán 1998-es évfolyama található meg, azaz mindössze  négy lapszám szövege, semmi egyéb: a 99-es év anyagát tartalmazó évkönyv már nem került fel a hálóra, mint ahogy az archívum is üres. A következő folyóirat a Pánsíp, 1993-tól 99-ig jelent meg rendszeresen, majd úgy szűnt meg, hogy nyomtatott formában éves almanachhá változott UngBereg címen, illetve 2000 decemberében netPánsíp néven újraéledt a Hálón, és már két komplett friss számmal jelentkezett. A netPánsíp egy nyomtatott folyóirat struktúráját követi, de bőven alkalmazza az Internet adta lehetőségeket, a keresztnavigációt és az átjárhatóságot más vonatkozó rendszerekbe. Az eddig közreadott valamennyi írás szerepel a névmutatóban, kattintással lehívható, így a rendszer egy kisebb digitális szövegtár szerepét is kezdi betölteni.
Legfiatalabb folyóiratunk, a Kárpátaljáról Budapestre származott fiatalok alapította Véletlen Balett két honlappal is rendelkezik, az egyik egy nehézkesen működő elhagyott webhely, ahol az első három számuk található, a másik egy frissebb és alkalmasabb honlap, ahol azonban egyelőre csak a legutóbbi szám anyagai érhetők el, így például a negyedik folyóiratszám sehol nem érhető el.
Számomra is meglepő módon a kárpátaljai magyar intézmények, szervezetek, testületek közül alig néhány ambicionálja, hogy önálló honlapja legyen. Valódi, megfelelően felépített és karbantartott internetes megjelenése csupán a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek van, de ezt sem túl gyakran frissítik, a rendszer zömét kitevő bizonyos állandó anyagokon kívül (pl. a vidék történetének áttekintése) alig-alig vannak friss információk, ami korábban nagy hiányosságot jelentett, most, hogy a KMKSZ-hez közel álló Kárpátalja c. lap elkezdte a működését, ez a hiátus részben megszűnt, mert ez utóbbiból aktuálisan informálódhat az olvasó a Szövetség háza táján zajló eseményekről is.
Két további kárpátaljai szervezetnek van magyar nyelvű honlapja. A Máltai Szeretetszolgálat Beregszászi Járási Szervezetének az oldala ugyancsak régen volt frissítve, akárcsak a Csernobil Gyermekszövetség Beregszászi Szervezet lapja. Ezekről az oldalakról mindössze 3-4 új oldal nyílik, és a szervezetek létrejöttével és működésével kapcsolatos fontosabb információkat tartalmazza.
Megtalálható továbbá a világhálón két alapítvány hompédzse. Második éve érhető el a Credo Alapítvány rendszere, amely egyházi, zenei és képzőművészeti profilja révén jól kiegészíthetné az irodalmi megjelenéseket, ám sajnos egyrészt az anyaszerver reklámlövései élvezhetetlenné teszik a böngészést (félpercenként új és új reklámablakok nyílnak), másrészt egyre többször a keresett oldal helyett hibaüzenet érkezik, harmadrészt ezt az oldalt is áprilisban frissítették utoljára, így alkalmatlan arra, hogy zenei és művészeti életünket nyomon kövesse. Az értékmegőrzés terén is játszhatna komolyabb szerepet, hiszen például ezen a rendszeren belül működik a vidék magyar képzőművészeit összefogó Révész Imre Társaság honlapja, amely egy időben használható virtuális galériával egészült ki, az utóbbi időben azonban (például erre az előadásra készülve) nem sikerült a festmények digitális képét lehívnom, a linkek nem működnek. A fő oldal azt ígéri, hogy zeneszámok is letölthetőek (például kárpátaljai költők megzenésített versei), de nekem még ez sem sikerült egyszer sem, bár lehet, hogy ez az én technikai korlátaimnak a következménye.
A hálón elérhető másik alapítvány az UngBereg, mivel ennek honlapja is az én nagyobb rendszeremen belül található, ennek bemutatását is a végére hagyom.
Lehetséges, hogy több is létezik, de én egyetlen egyházi honlapunkról tudok, ez pedig a Técsői Római Katolikus Szent István Egyházközség és Karitász Alapítványé, de bevallom, nekem még egyszer sem sikerült behívnom, mert egy olyan szerveren található, amiről az adatokat mitőlünk szinte lehetetlen kivárni.
Kárpátalján egyetlen magyar többségű várost tartunk számon, így talán érthető, hogy csak Beregszásznak van honlapja, azonban ez is egy nagyjából elhagyott webhelynek tűnik, ahová néhány éve feltettek pár tucatnyi fotót és néhány közhasznú információt, aztán soha többet nem frissítették, nem ellenőrizték a linkeket. Néhány beregszászi képzőművész munkáit is elkezdték bemutatni, ám sem a felvett művek, sem a bemutatott festők száma nem nőtt az elmúlt évben. A kárpátaljai magyarság más lakhelyeinek azonban még ilyen lapja sincs, Unvárt, Munkácsot vagy Husztot, Técsőt bemutató helyben készülő magyar weboldalról nem tudok.
Így hát ha a hírközlés terén nincs is nagyobb hiányosság, hiszen három legfontosabb lapunk fenn van a hálón, ez egyáltalán nem mondható el az intézmények és civil szervezetek esetében, hiszen nincs honlapja – például – sem a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolának, sem az ungvári Hungarológiai Központnak, sem a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének, sem a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, sem a megyei könyvtár magyar osztályának, sem a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek. Van viszont saját honlapja az Ungvári Dayka Gábor középiskolának. Túlzás lenne azt állítani, hogy roppant színvonalas, azt is, hogy túl gyakran frissítenék (holott egy iskolában igencsak zajlik az élet), mégis nagyon fontos kezdeményezésnek tartom, és csak csodálkozom, hogy olyan tanintézetekben, amelyek szinte korlátlan Internet-hozzáférést biztosítanak, még nem akadt egy szemfüles nebuló, aki hasonlót készített volna (az ungvári iskoláét egy jövőre végzős diák készíti!)
Mielőtt a magam rendszerét bemutatnám, szeretném még megjegyezni, hogy ha valamelyik keresőbe begépeljük a Kárpátalja szót, a fenti honlapok nemigen szerepelnek a találatban, előbukkanhat viszont – például – az egyik magyarországi egyházi honlapnak a vendégoldala, amely a Kárpátaljai Római Katolikus Egyházat mutatja be, vagy előbukkan a veszprémi székhelyű segélyalapítvány oldala, amely még a 98-as tiszai árvíz károsultjainak megsegítését célozza. Halkan megjegyzem, hogy az első szövegoldal alig néhány sorában olyan helyesírási hibákat találni, ami a kárpátaljai honlapokon ritkaságnak számítana.
Csupán néhány nappal ezelőtt készült el a kárpátaljai és itteni vonatkozású honlapok eddig legteljesebb linktára (amikor előadásom írását elkezdtem, még nem is létezett), amely a startlapok rendszerén belül kapott helyet kárpátalja.lap.hu néven. A magyarországi szolgáltató ennek összeállítására egy kárpátaljai webmestert kért fel, azt a fiatalembert, aki a Kárpáti Igaz Szó honlapját is gondozza. Történetesen ő az én 16 éves fiam, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy az Igaz Szónak egyáltalán lett internetes hozzáférése és hogy én is felépíthettem a magam rendszerét, amelynek bemutatására szeretnék is áttérni.
Bár szerénységem tiltakozik ellene, de mégis ki kell mondanom, hogy ma Kárpátalján én készítem a legszerteágazóbb, legtöbb szolgáltatást nyújtó, és legszorgalmasabban frissített internetes rendszert. Mint jeleztem, nincs még egy éve, hogy egyáltalán használom a világhálót, de alighogy felfedeztem magamnak, szinte azonnal szükségét kezdtem érezni annak, hogy ezt a lehetőséget ne csak felhasználóként, hanem alkotóként, szerkesztőként, irodalomszervezőként is kiaknázzam. Nem részletezem, hogy milyen közbülső állomásokon keresztül jutottam el a mostani megjelenésig, inkább az eredményt, a jelen állapotot szeretném bemutatni.
ungparty netcafé    A rendszeremet UngParty NetCafénak kereszteltem és egy olyan virtuális kávéházként működtetem, amelyben igen sok minden megtalálható. Alapkövetelmény, hogy egy kávéházban friss újságot lehessen olvasni, ez az én esetemben az egy mondattal már korábban jellemzett UngParty Newság (korábbi neve Karpaty News). Itt főleg irodalmi, művészeti friss hírek kapnak helyet, és például ez az egyetlen olyan webhely, amelynek révén nyomon lehet követni, hogy a kárpátaljai magyar íróktól vagy -ról mi jelent meg aktuálisan nyomtatásban vagy a hálón. Ha az adott friss publikáció szövegéhez digitális formában hozzá tudok jutni, akkor azt is elérhetővé teszem a rendszerben. Ha például elszármazott költőnk, Bagu László új kötetéről egy beregszászi kritikus tollából elemző írás jelenik meg a budapesti Hitelben, arról nemcsak hírt adok, hanem magát a szöveget is felteszem, természetesen az eredeti forrásra való hivatkozással és az oda mutató linkkel együtt. Mivel bevallottan „magán(y)híradóról” van szó, így az oldalon mindig megtalálni azokat a kulturális eseményeket, amelyek számomra valamiért különösen fontosak, vagy azért mert magam is részt veszek rajta (pl. a mostani tanácskozás), vagy mert meghívtak rá, de nem tudtam elmenni (Medveczky Ágnes kiállítása), vagy mert tudom, hogy pályatársaim, barátaim ott lesznek rajta (Parnasszus-est). Oldalam előnye, hogy míg az imént bemutatott három „valódi” hírlap heti frissítésű, addig én igyekszem naprakész lenni, s amint tudomásomra jut egy fontosnak gondolt hír, azonnal felteszem. Több visszajelzést kaptam arra nézve, hogy – például – a budapesti rendezésű kárpátaljai irodalmi estről vagy egy ungvári újságíró haláláról az én oldalamon értesültek először az érdeklődők. A régebbi híreket sem hagyom elveszni, mert ha már túl sok anyag gyűlt össze egy oldalon, akkor a korábbiakat archívumba teszem, és ott továbbra is elérhetőek, így művelődési életünknek egy talán kicsit szubjektív, de mindenképpen hiteles kronológiája idővel rekonstruálható lesz oldalaimról.
Egy virtuális kávéházban irodalmi folyóiratnak is kell lennie. Ez a netPánsíp, amit már szintén említettem. A szépirodalom mellett könyvkritikákat, tanulmányokat, nyelvészeti, iskolatörténeti stb. tárgyú írásokat is közlök.
Könyveknek is kell lennie a kávéházban, azt hiszem. Eddig négy digitális könyvet helyeztem fel, ezek böngészhetők, letölthetők.
A teljes egészükben megtalálható könyvek vagy folyóiratok mellett a Szabadpolcon ott vannak a frissebb publikációkra vonatkozó adatok: milyen fontosabb (kárpátaljai vonatkozású) könyvek jelentek meg mostanában (olyiknak a borítója, tartalma is elérhető), illetve milyen folyóirat-publikációkra érdemes odafigyelni (ahol az anyag digitálisan hozzáférhető, ott vagy külön oldalon előjön a szöveg, vagy be van linkelve a megfelelő webhely).
Az már csak természetes, hogy egy kávéházban lennie kell törzsasztalnak. Az én virtuális törzsasztalomhoz 12-en ültek le, jobbára közelebbi-távolabbi írótársaim, akik változó gyakorisággal olyan anyagokat küldenek oldalaimra, amelyek a nívós irodalmi szórakoztatás keretébe illeszthetőek: kisnovellák, tárcák, vallomások, lehetőleg olyasmi, aminek hallatán egy valóságos asztaltársaság sem feltétlenül szaladna ki a világból.
A törzsasztalhoz valamelyest hasonlatosan fog rövidesen működni a virtuális Pánsíp Irodalmi Szalon, amely tulajdonképpen a két éven át padlásszobánkban valóságosan működő szalonnak lesz a Világhálóra mentett folytatása. Az eddig felsorolt „bejáratokon” kívül ebből a kávéházból nyílik az UngBereg Alapítvány „irodája”, a Pánsíp „szerkesztősége”, és az én írószobám is. Mindezekről a helyekről a következő fontosabb szolgáltatások érhetők el:
A Címtár oldalai témák szerinti keresést tesznek lehetővé, tudtommal az Interneten ez a legteljesebb kárpátaljai magyar címgyűjtemény. A Dokumentumtárban minden eddig közzétett szöveges dokumentum kikereshető. Külön rendszert képeznek a személyes oldalak: írótársaim, szerzőim „dossziéja” életrajzzal, publikációs listával. Továbbá kiadói és terjesztői könyvlisták, bibliográfiák, kárpátaljai statisztikai adatok, a két éven át működött Pánsíp Irodalmi Szalon krónikája és más rendezvényekről szóló beszámolók, az Ungbereg Alapítvány által alapított díjakról és az átadási ünnepségekről szóló ismertetések. Hónapról hónapra gazdagodik fényképtárunk is. Gyakran közöl friss információkat, felhívásokat a Palackposta.
Az írószobámba lépők is sok mindenből választhatnak. Elolvashatják aforizmáimat, naplószerűen írt közírói jegyzeteimet, nyomon kísérhetik egy meg nem jelent hiányregényem hálóra kerülését. Beléphetnek a személyes oldalamra, letölthetik jó néhány írásomat, böngészhetik műjegyzékemet. Elolvashatják a Virtuális Nagynéni címen szétküldött hírlevelem eddigi darabjait, amelyekben sohasem mulasztom el meghívni kedves címzettjeimet ebbe az igazán nagyszerű kávéházba.
Összefoglalva. Mint Kárpátalján annyi minden, hiányokkal terhes a vidék kulturális értékeinek internetes megjelenítése is. Örvendetes azonban, hogy mindaz, ami eddig létrejött, az a közszolgálatiság, a hiteles tájékoztatás, a civil szerveződés, a kultúra, az irodalom szférájában született, így jó, vagy legalábbis elfogadható összbenyomást kelt, mentes mindenfajta szélsőségtől vagy durva ízléstelenségtől. Ha internetes kultúránk továbbra is ebben az irányban fejlődne, bízhatnánk abban, hogy korszakunk nagy találmányát arra tudjuk használni, amire a mi esetünkben leginkább alkalmas: hogy bekapcsoljon bennünket a legszélesebb horizontú művelődési élet egészébe.

2001. szeptember
online-marketing-mobilmarketing