A beregszászi zsinagóga történetéből

Beregszász, nagyzsinagóga – zsidó emlékek Kárpátalján

A beregszászi zsinagóga történetéből. A XIX. sz. végén épült beregszászi nagyzsinagógát az 1960-as években az akkori városi főépítész, Homoki József tervei alapján építették át „kultúrpalotává” a szocialista konstruktivizmus nehezen definiálható stílusában. Lebontani annak ellenére nem merték, hogy a városban már nagyon kevés zsidó élt, de tatarozására-fenntartására nem szánt eszközöket a városvezetés. Lett hát belőle „kultúr”, a 70-80-években itt tartotta előadásait a Beregszászi Népszínház – de ezt megelőzően hosszú időn át tartott az átépítés, a beállványozott épület évekig csúfította a főteret, mégis félkészen adták át.

zsinagóga – beregszász – kárpátalja – zsidóság – nagyzsinagóga – kárpátalja zsidósága – kép, fotó, képeslap, fénykép, vizuális örökség

Beregszász, Verbőczi (Werbőczy, Verbőczy) tér [később Kossuth Lajos tér], 1938. Szemben a beregszászi nagyzsinagóga épülete, jobbra a törvényszék. Korabeli képeslap. >>forrás

A beregszászi zsinagóga „átépítése” – valójában megsemmisítése – az 1960-as években

beregszasz-nagy-zsinagoga-atepites.jpg

A XIX. sz. végén épült beregszászi nagyzsinagógát az 1960-as években az akkori városi főépítész, Homoki József tervei alapján építették át kultúrházzá (kultúrpalotává) a „szocialista konstruktivizmus” stílusában. A enteriőr és a külső megjelenés kialakítása Medveczky Miklós képzőművész nevéhez fűződik.

beregszasz_zsinagoga6.jpg

A Kárpátinfo.net cikkéből vett adatok és alább idézett leírás szerint a város egyik legszebb műemlékét 1969-ben alakítottak át kultúrházzá, csakúgy mint a mögötte a Széchenyi utcába 1912-ben épült szecessziós stílusú rituális fürdőt.

A zsinagóga középső négy oszloppal díszített rizalitjával, félköríves timpanonjával, díszes bejáratával, színes ólomüveggel berakott ablakaival Beregszász egyik legszebb épülete volt. A második világháború éveiben Hirsch Salamon volt a zsinagóga főrabbija, aki jeles hitszónok, egyértelműen magyar érzelmű ember hírében állt és megérdemelt tiszteletnek örvendett a városban.

Az 1944-ben elfogadott 6 163. számú belügyminiszteri rendelet értelmében Beregszászban is gettókba gyűjtötték a zsidókat, az egyiket a Vári téglagyárban, a másikat a Weisz-tanyán rendezték be. Körülbelül 10 ezer zsidót gyűjtöttek itt össze Beregszászból, Beregvégardóból, Beregkövesdről, Beregsurányból, Bilkéről, Dolháról, Haranglábról, Makkosjánosiból, Tarpáról, Vásárosnaményból. 1944. május 16. és 29. között négy transzportban deportálták őket, túlnyomórészt Auschwitzba, ahonnan sajnos nagyon kevesen kerültek vissza 1945-ben. A holokauszt áldozata lett Hirsch Salamon főrabbi is.

1945-ben ennek következtében jelentősen megcsappant a beregszászi zsidó hitközösség létszáma, lévén a hazatértek közül is sokan rövidesen elhagyták szülővárosukat. A város központjában álló nagyzsinagógát 1945 után a szovjet hatóságok kereskedelmi raktárnak rendezték be, az épületét teljesen tönkretették. Hasonló sorsra jutott a Zrínyi utcai kiszsinagóga is, amelyben egy katonai alakulat lőszerraktára volt (ez utóbbinak az elmúlt években folyik a felújítása).

A málladozó vakolatú, egyre kopottabb és elhanyagoltabb barna színű, sokszor Beregszászi Nagy Zsinagóga néven említett épület egyre kevésbé volt alkalmas arra, hogy a város főterét uralja. Lebontása kegyeleti okokból természetesen szóba sem jöhetett, tatarozására, rendbehozására pedig a kis létszámú zsidó hitközösségnek nem volt elegendő anyagi eszköze, külföldi támogatásra pedig abban az időben természetesen még nem számíthattak – a szovjet hatóságok pedig minden bizonnyal ideológia okokból hagyták tönkremenni az épületet.

Végül aztán a hatvanas évek elején a döntés született arról, hogy az egykori nagyzsinagógát kultúrházzá kell átépíteni. Az építkezés kezdete tehát még a Hruscsov-korszakba nyúlik vissza, pénzszűke miatt azonban hamarosan elakadtak a munkálatok, az épület köré emelt állványok esztendőkön át még jobban elcsúfították a város központját. Újólag 1965-ben láttak hozzá ismét az építkezéshez, többszöri halasztás után végül is 1969. július 7-én nyitották meg az épületet.

Később kiderült, hogy az illetékes hatóságok bizony elsiették a dolgot, még legalább egy évre lett volna szükség ahhoz, hogy az épületen belül minden munkát megfelelő módon elvégezzenek. A sietség később megbosszulta magát, a kultúrház fűtése nem felelt meg még a legelemibb követelményeknek sem, nem működött megfelelően a szellőztető rendszer, emiatt télen hideg, nyáron tűrhetetlen hőség volt a termekben, a tűzrendészeti szabályok megszegése miatt több esetben kisebb-hosszabb időre be kellett zárni az intézményt.

Az épület színháztermében tartotta évtizedeken keresztül a Beregszászi Népszínház. Az épület ma járási kulturális és szabadidő központként működik.

A rendszerváltás után márványtáblát avattak a kultúrház falán az 1944-ben elhurcolt zsidó mártírok emlékére. Héber, ukrán és magyar nyelven megfogalmazott szövege a következő:

A Beregszászból és Bereg megyéből
1944-ben elhurcolt és a fasiszták
gázkamráiban mártírhalált halt
zsidó áldozatok emlékére.

Az egykori, jelen formájában teljesen átépített nagyzsinagóga közelében áll az 1912-ben épült rituális fürdő szecessziós stílusú épülete. Emeleti részének attikával záródó középső része konzolokra támaszkodik és rizalitként ugrik ki homlokzatának síkjából. Az épületet nyeregtető, középen kimagasodó manzárd fedi. Bejárata, ablakai félkörív záródásúak, felettük mindkét emeleten hullámvonalas vakolatdíszítésekkel. Széles, hangsúlyos párkánya különlegesen szép hangulatot kölcsönöz az épületnek.

Az 80-as évek elején restaurálták az épületet, gondosan megőrizve annak jellegét, stílusát. Egy ideig a városi közfürdőnek, majd sportklubnak adott otthont, jelenleg különböző műhelyek, üzletek foglalják el helyiségeit.

 További képeslapok, archív felvételek

beregszasz-zsinagoga-verboczi-1915.jpg

beregszasz_zsinagoga-verboczy-ter.jpg

beregszasz_zsinagoga2.jpg

beregszasz_zsinagoga3.jpg

beregszasz_zsinagoga4.jpg

beregszasz_zsinagoga5.jpg

Ma ez a gyönyőrűség áll az egykori zsinagóga helyén:

beregszasz-kulturhaz-2011.jpg

beregszasz-kulturhaz-relief.jpg

 Beregszász város, Kárpátalja, zsidóság, kárpátaljai zsidók, holokauszt. Zsinagóga, nagyzsinagóga, régi képeslap, archív kép, fotó, fénykép, építészet, műemlék, átépítés

Részletesebben mindez sok archív fotóval és a kultúrház rút homlokzatával itt is található:

Oleg Dou

Első élménye, hogy kétéves korában megrázta az áram. Második élménye,
hogy három éves korában az apja piros rövidnadrágba öltöztette és
elvitte az óvodába, ahol az egyik kislány szeme alatt állandóan
látszottak a kicsorgó könny után visszamaradó sócsíkok, a másik kislány
pedig mindenkit megharapott.  …Aztán iskolás lett, és hetedikes volt,
amikor számítógépe és photoshop programja lett. Azzal szórakozott, hogy
osztálytársai és tanárai fotóit grimaszosra torzította. …Aztán
felvették a moszkvai fémipari főiskolára, gazdasági informatika szakra.
Másodikos korában dizájnerként dolgozni kezdett egy képeslapkészítő
cégnél, ahol minden kreativitást ki akartak ölni belőle. Ekkor
megértette, hogy „fel kell emelnie a seggét” és saját feje után kell
mennie, ha nem akar agyrákot kapni egy 10×10 méteres dizájnerirodában.

Déry-díj

Keresztury, Berniczky, GrecsóKeresztury, Berniczky, Grecsó – mint díjazottak. Réz Pál, Lator László, Závada Pál – mint kurátorok… Egy szerény, meghitt, csendes ünnepség…

…A múlt héten voltunk Pesten a Déry-díj átadásán, István fotózott is, de az ott  készült felvételekből csak most tudtam elkészíteni az oldalamon látható gazdag összeállítást. [Ugyanitt közlöm egy fonikus költeményem előkészületeinek dokumentumfotóit.]

Most lett időm arra, hogy a Bp-en töltött néhány napra visszanézzek és az ott készült fotókat beszerkesszem. Először is idetűzőm a NOL-os távnaplóba írt érdemi részeket, hadd legyenek meg itt is ezek a szövegek:

okt. 15.:

Tegnap szerencsésen megérkeztünk Istvánékhoz.
Előtte épp annyit álltunk a határon, mint amennyi idő alatt aztán Záhonyból eljutottunk Budára. Jól indult az átkelés, de bent az ukrán vámterületen aztán lelassult, majd befagyott a sor. Vagy egy óra hosszat tapodtat sem mozdultunk. Ilyesmi azért az utóbbi időben ritkán esett meg velünk. Miután végre kezelték az útlevelünket, félreállítottak egy külön sorba. A többi megindult, a miénket pedig nem engedte tovább egy határőr. Na, adtam én neki hideget, meleget. Addigra jó ideges lehettem, üvöltözve fenyegettem, és azzal vádoltam, hogy persze, a haverokat engedi, meg azokat is, akik odanyomják a pénzt. Láttam ám! Azonnal mondja meg a nevét, újságíró vagyok, megírom, hogy micsoda disznóságok zajlanak itt. Meglephette a dolog (ahol 100 átkelőből 99 gázolaj-csempész, ott ritka az ilyen hangnem. Kezdte mondani, hogy a magyarok átszóltak, „eltört” a komputerrendszer, ne engedjenek át ukrán rendszámú kocsikat, mert nem tudják regisztrálni. De én ordítottam tovább, amíg fel nem engedett a hídra. Újabb óra alatt át is értünk… Az EU-határt őrző húszévesforma útlevélkezelő így szólította meg Évát: „Szevasz. Hová utaztok?” Mivel a dühömet a túloldalon már levezettem, ezen csak kuncogni tudtam. Máskor még azt is kikérem magamnak, ha a keresztnevemen szólítanak.
De Éva is kitett magáért, ő meg a bunkó és szemtelen vámost döfte le.
Rég jöttünk át a határon, elszoktunk a megaláztatásoktól…

Ma sűrű és eredményes napunk volt/van/lesz, előbb ügyintézés hosszan és fárasztóan (oh, bürokrácia!) – de kibírtam. Aztán egy nagyon normális, közvetlen ünnepség keretében Éva harmadmagával átvette a Déry-dijat. (Erről, István fotóinak hála, otthonról hosszabb képes beszámoló). Este pedig Lőkös Ildivel találkozunk itt, Istvánéknál, akik még a vendégeik vendégeit is szívesen látják. Kolos is itt van már Pesten, holnap együtt utazunk Veszprémbe.
Tűrhetően bírom a gyűrődéseket.

okt. 16.:

Tegnap hosszan, szinte éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Ildikó csak egyedül tudott eljönni (Lacival telefonon üdvözöltük egymást), de így sem tudtunk a témákból kifogyni. Kicsit késett, s amíg vártuk, Istvánéknak elmeséltük, hogyan alakult ki a két család barátsága, nagy nosztalgiával adtuk elő a néhány éve már új sztorikat sajnos nem produkáló, legendás emlékű papa, Lőkös Zoli bácsi történeteit.
Ildi persze olyan, mint mindig, pörög-pezseg, ezer dologban benne van, kész csoda, hogy ráért. Épp most telefonált a háziaknak, hogy nagyon jól érezte magát.
Ma Kolossal Veszprémbe. Oda ő vezetett, sajnos zuhogott az eső, de nem annyira, mint visszafelé, amikor már persze Éva. Szinte állt a víz az autópályán.
Holnap padig már hazafelé, remélhetőleg jobb időben.

A díj-átadási ünnepséget Évára való tekintettel nem részleteztem, most is csak annyit: olyan volt, mintha neki találták volna ki: semmi protokoll, semmi felhajtás, Réz Pál közvetlen és természetes szavai (amolyan kétperces laudációk), gyors átadás, pár fotó… Azért arra is jó volt az alkalom, hogy a Nagy Öregekkel (Réz, Lator) és a két díjazottal (Grecsó, Keresztury) pár szót válthatott, és nekem is jólesett kollégákkal találkozni.

Másnap, utolsó budai esténken (miután megjöttünk Veszprémből) nagyon jót szórakoztam István szintetizátorával (mutatják a képek is…). Ki is találtam hozzá egy megfelelően nagyzoló képszöveget.

17-én, vasárnap zuhogó esőben autóztunk hazáig. Amíg Éva bement a nyíregyházi Tescoba, én végigtelefonáltam néhány barátot, ismerőst. Amolyan tisztelgő hívások voltak, s mentegetőzés, amiért találkozni most velük nem volt módunk.

Az egész utazásra és ottani napokra visszatekintve: előzetes félelmeim ellenére minden jól sikerült, Gátiék egyre családiasabb vendéglátásának is köszönhetően nagyon jól éreztük magunkat, és az én járókeretes szerencsétlenkedésem sem okozott nagyobb gondot. Még magamnak sem.


Réz Pál, a kuratórium elnöke


Lator László, Závada Pál kurátorok


Réz Pál átadja a díjat; a háttérben Lator László


Éva „újra körünkben”


Ilyen egy friss Déry-díjas


…és ilyen három: Keresztury Tibor, Éva, Grecsó Krisztián


„Én nem is tudom, miért kaptam”




Arcok: Grecsó Krisztián figyel; Réz Pál szúrósan néz + Éva haja; Keresztury Tibor még Grecsónál is jobban figyel; az elégedett férj feleségével; Lőkös Ildi derűsen mereng; Lator László elmélyül


Keresztury valami humorosat mond


Békés Pál, Réz Pál, Gyertyánfy Péter (a kuratórium titkára), Éva, Lator László

Gáti István

felvételei



NAGYSZABÁSÚ FONIKUS KÖLTEMÉNYEMHEZ KÉSZÍTEK ZENEI ALAPOT


Látod, Évikém, ehhez a billentyűhöz most hozzárendelem a frekvenciamodulációt


Ez a kromatikus hangsor képezi az alapmotívumot


Ezzel az akkorddal itt polifonikussá és atonálissá teszem a hangzást


és ezzel a dzsesszes futammal megbontom a szekvenciákat.


Még ide egy kis kódát… És akkor most átállok lejátszásra, halljuk, mit műveltem.


De jó!

Én máris élvezem!

Dokumentálta: Gáti István: