A nap híre: Kopernikusz

Varsóban a nyilvánosság elé tárták Nikolausz Kopernikusz (1473-1543) számítógépes arcrekonstrukcióját, amely 70 éves korában mutatja a heliocentrikus világkép atyját.  A rekoncrukció alapjául az a koponya szolgált, amely korábban a Lengyelország északi részén végzett ásatásokon során került elő és igazoltan a nagy tudós elméje lakott benne egykoron.

A nap híre: pápaszán

A Vatican Press ma bejelentette, hogy elkészült az a speciális szánkó, amellyel XVI. Benedek Őszentsége ródlizni fog a közelgő tél beálltával. A szán szuperbiztonságos, felborulás közben is védeni fogja a katolikus egyház fejét, aki, elődjétől eltérően, nem tud síelni, ám a téli örömöknek szentelni szeretne néhányat szabad óráiból.

Bach, vizuálisan

Alig két poszttal ezelőtt egy Beatles-akkord rejtélye volt terítéken, az alábbi klip viszont J. S. Bach talán legismertebb művét, a D-moll toccata és fúgát interpretálja – akusztikusan  és vizuálisan. Első megnézésekor kifejezett izgalmat éreztem, külön esztétikai élményt nyújtott, hogy a hangzást  egyfajta „kottán” követhettem. Valószínűleg nem csak azért, mert ennek a zenedarabnak a jellegzetes indító hangjait (igaz, csak egy kézzel) magam is el tudom játszani billentyűs hangszeren. Alább, nagy szerencsétekre, nem én játszom.

Egy akkord rejtélye

Olvasom, hogy „A huszadik századi zenetörténet egyik leghíresebb akkordjának hangjait sikerült végre azonosítani. A Beatles „A Hard Day’s Night” című számának kezdőakkordjáról negyven évig nem tudták a zenerajongók megmondani, hogy George Harrison pontosan mit is fog le tizenkét húros Rickenbackerén – a megoldás egy amerikai matematikustól származik.” Jason Brown matematikus végül is arra jutott, hogy a gitárhangok mellé egy zongoraleütést is hozzáadtak a keverőpulton. A dolog érdekes, még ha „a huszadik századi zenetörténet”-re azért talán mégis inkább Bartók, Sztravinszkij, Schönberg, Stockhausen, Gershwin akkordjai a jellemzőek.
No, de hogy is szól ez a híres akkord?

A mesenevű szélorgona

Szélorgona – Grimm testvérek – Az éneklő, csengő fácska – Singing Ringing Tree

1957-ben a kelet-német DEFA filmgyár készítette el a Grimm-testvérek meséje alapján Az éneklő, csengő fácska (Das singende, klingende Bäumchen) című gyerekfilmet, amely érdekes módon – a BBC jóvoltából – igen népszerű lett Nagy-Britanniában a 60-as években. Olyannyira, hogy csaknem egy fél évszázaddal később egy különleges művészeti objektum névadójává vált. A Singing Ringing Tree szélorgonát az észak-nyugat angliai Lancashire grófságban állították fel a szélfutta Pennines-dombok egyikén. Különböző hosszúságú horganyzott acélcsövek sorozatából épült Mike Tonkin és Anna Liu tervei alapján. A csövek többsége csupán a szobor kompozíciós elemeként, jó néhánya azonban hangolt sípként szolgál. Az zenélő szobor a szél irányától és erejétől függően mindig másként ’énekel’, így:
szól:

 

Tony, a robotbőrönd

Vége a cipekedésnek. Legalábbis a sima felületeken: állomásokon, reptereken. A kedves utas csak a zsebébe tesz egy chipkártyát, és Tony, az angol nevű, de orosz fejlesztésű robotbőrönd úgy követi, mint egy jó kutyus. Fel van szerelve fotocellákkal, ultrahangos és infravörös érzékelőkkel,
kikerüli az akadályokat, nem zuhan a mélybe. A burkolat kisebb egyenletlenségei vagy az alacsony küszöbök, emelkedők és lejtők sem akadályozzák haladását. Akkuinak egyszeri töltése 2 órányi üzemelésre elegendő. Összsúlya 30 kg. Ha túlságosan lemarad a gazditól, vészjeleket ad le (és sipolni kezd a zsebben a chipkártya is.) Prototípusát 2008 tavaszára ígérik, sorozatgyártása 2009-ben kezdődhet. Rendeléseket máris felvesznek. Ára potom 49.000 orosz rubel (346 ezer Ft.)