Az első Föld-típusú exobolygó

Frissítés. Az alábbi cikket 2007-ben írtam, azóta lehetővé vált a távoli égitestek közvetlen megfigyelése is. A közvetlen felvételek készítse rendkívül nehéz és hatalmas kihívást jelentő feladat, hiszen ezek a planéták igen távoliak, ehhez képest méretük csekély és  nagyon közel keringenek a csillagukhoz, hozzá képest nagyon halványak, ezért belevesznek a központi égitest sugárözönébe, egy normál felvételen semmi nem látszik belőlük, még a legjobb időjárási és légköri viszonyok között sem.

A különböző eljárásokkal megszületett újabb felfedezések arra mutatnak, hogy a csillagok jó része körül keringnek bolygók. A 2012-es év elején megjelent kutatási eredmények arról tanúskodnak, hogy csak a Tejútrendszert számítva 160 milliárd exobolygó kering 100 milliárd csillag körül, a Napunkhoz hasonló csillagok kb. 50 %-ához tartozik bolygórendszer, valamint a magányos, Naprendszerünk bolygóihoz hasonló és nagyobb tömegű olyan égitestek számát pedig, amelyek egy csillaghoz, vagy csillagrendszerhez nem tartoznak, billiókra becsülik. Mindezek, és a Tejútrendszer bolygói óriási számának felfedezése élénkítik az azon való elmélkedést, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet más csillagok körül keringő bolygókon, más galaxisokban is létezhet.

Az újabb felfedezések másik jellegzetessége, hogy a talált bolygók között egyre több a Földünk nagyságához hasonló vagy még kisebb bolygó. Ezek közül egy maroknyi Földünkhöz hasonló tulajdonságokkal is rendelkezik. Ezeket a gáz-óriásoknál sokkal kisebb méretű, aránylag kis, Földünkének csak annak néhányszorosával nagyobb tömegű exobolygókat, melyek száma statisztikai számítások alapján jóval meghaladja a bolygó óriások számát, Szuper-Földnek nevezték el. Azokat a Földünkhöz hasonló tömegű égitesteket azonban, amelyek fehér törpék körül keringenek, vagy a térben szabadon lebegnek, általában nem nevezzük bolygóknak.

Cikkem tartalmának megfelelően már 2007-ben felfedeztek a Naprendszerünkhöz lényegesen közelebb, mintegy 20,5 fényévre egy a Gliese 581 vöröstörpe lakható övében keringő bolygót, majd 2011-ben tőlünk 36 fényévre a HD85512 b bolygót, valamint ugyancsak 2011-ben 600 fényévre a Kepler-22 b bolygót, 2012-ben pedig, az év elején 22 fényévre a GJ 667C c bolygót, amelyek mindegyikét lakhatónak nyilvánították. Új mérőeszközök és új módszerek alkalmazásával számos hasonló felfedezésre várunk a közeljövőben.

A nem-szakmai sajtó pontatlanul traktálta a korai felfedezéseket, erről szólt írásom:

Az első Föld-típusú exobolygó

exobolygók "megfigyelése"Napok óta várom, hogy az első sajtóhírek után tudományos szintű beszámolók is megjelenjenek a szenzációs felfedezésről. Sajnos azonban még a National Geographic cikke sem elégített ki egy bizonyos szempontból. A hirek.csillagaszat.hu honlapján olvasható összefoglalóban aztán végre megtaláltam azt, amit kerestem.

A híradások többsége ugyanis – szerintem – megtévesztő. A cikkekben szereplő „felfedezték”, „megtalálták”, „bukkantak rá” kifejezések ugyan helytállóak, de a lányeget mégis elfedik. Ha azt olvassuk, hogy „a kutatócsapat a European Southern Observatory Chilében működő, 3,6 méteres űrteleszkópjának segítségével fedezte fel a bolygót„, vagy azt, hogy a csillagászok „a chilei Európai Déli Obszervatórium (…) távcsövét használva bukkant a planétára” – akkor bizony arra gondolunk, hogy a derék tudósok belenéztek a távcsőbe és egyszercsak megpillantották a bolgyót.

Ezt a téves képzetünket tovább erősíthetik az illusztrációk, amelyekhez gyakorta „elfelejtik” odaírni, hogy nem valódi fotók, hanem komputergrafikák, szimulációk vagy a művészi fantázia szülöttei. Holott, ha utánamegyünk az eredeti képnek, világossá válik, hogy csupán
„Artist’s impression”-ról van szó.

az első föld típusú exobolygó  

A szomorú igazság ugyanis az, hogy exobolygokat az óriási távolságok és az objektum viszonylag kis mérete miatt, még soha nem sikerült saját fénye alapján vizuális úton megfigyelni, azaz meglátni. Erről a csillagászat.hu egy múlt havi cikkében így ír:

Habár már több mint 200 bolygót ismerünk más csillagok körül, mindeddig
egyetlen egyről sem sikerült közvetlenül sugárzást rögzíteni. Akár
csillaguk mozgásának, akár fényességének változásai vezetnek el egy
számunkra láthatatlan exobolygó felfedezéséhez, ismereteink minden
esetben közvetettek, így a bolygók felszíni körülményeit, légkörét csak
modellszámításokból ismerhetjük.

(Ez a cikk arról számol be, hogy a Spitzer infravörös tartományban működő űrteleszkóp először tette lehetővé két távoli planéta légköri összetételének megvizsgálását spektroszkópiai módszerrel. Amikor a planéta elhalad napja előtt, a csillag fényességében bekövetkező csökkenést detektálni lehet – tehát még ez a „vizuális” módszer is csak közvetett: a csillag, és nem a bolygó fényét vizsgáljuk).

Az exobolygók létezéséről számos egyéb közvetett módon szerezhetünk tudomást, ezekből az adatokból számíthatók ki a fontosabb paraméterek, és innen lehet következtetni a bolygó felszínén uralkodó körülményekre. A mostani felfedezés lényege, hogy először találtak olyan bolygót, amely a kiszámított – és nem megfigyelt! – paraméterek szerint szilárd felszínnel rendelkezik (míg a korábbiak sűrű gázgömbök), és hőmérséklete, valamint felszíni gravitációja akár azt is lehetővé teszi, hogy víz legyen a felszínén. DE EZ CSUPÁN FELTÉTELEZÉS, hiszen még azt sem tudni, egyáltalán van-e atmoszférája a Gliese 581c nevű objektumnak.

És hogy miként fedezték fel? Úgy, mint a legtöbb exobolygót! A központi csillag színképeltolódásaiból. A színképeltolódás a radiálsebesség változására utal, mértékéből kiszámítható, milyen tömegű a háborgást okozó objektum, a változás periódusa megadja a keringési időt, ezekből kiszámítható a bolygónak a csillagtól való távolsága, ebből pedig – ismerve a csillag sugárzásának az intenzitását – a láthatatlan kísérő felszínén uralkodó hőmérséklet.

Hogy a felfedezés alapja nem vizuális megfigyelés, hanem ez a közvetett módszer volt, erről a lapok mélyen hallgatnak, egyedül a hirek.csillahaszat.hu összefoglalójában olvashatni az egyértelmű közlést:

A csillagászcsoport az exobolygókutatás eddigi legeredményesebb
eljárását, a központi csillag radiálissebesség-változásának mérésén
alapuló módszert használta a 3,6 méteres távcsőre szerelt HARPS (High
Accuracy Radial Velocity for Planetary Searcher) spektrográffal. Ez a
műszer 1 m/s (3,6 km/h) pontosságú sebességmérésre képes, a Gliese 581c
esetében 2-3 m/s nagyságú változásokat mértek vele, ami mindössze egy
siető ember sebességének felel meg! Ilyen kicsiny változások
kimutatására a legtöbb ma használatos színképelemző eszköz a jelhez
adódó zaj miatt nem alkalmas. A HARPS képességeit jól érzékelteti, hogy
az eddig ismert 13 darab, 20 földtömegnél kisebb exobolygó közül 11-et
ezzel fedeztek fel. A módszerrel meghatározhatók az egyébként
láthatatlan kísérő pályájának főbb paraméterei (leginkább a keringési
ideje és a csillagtól való távolsága), illetve alsó határ adható a
tömegére is.

Tekintsük tehát a felfedezést annak, ami, és nem annak, amivé az újságírók és olvasók fantáziája tupírozza.

______________
Ide írtam: BéDéKá Blog

Más: Szakértői Seo-tanácsadás Skype-on

csillagászat, űrkutatás, tudomány, bolygó, exobolygó, csillag, galaxis

Mobiltelefonra üzenetek csoportos továbbítása marketing kampány keretében. Gateway online üzenetküldő rendszer felhőszerver háttérrel: webes sms áratömeges küldés – sms-kampány ingyen?

A Plútó trónfosztása

Első olvasásra meglepett Hírbehozó Adjátok vissza a Plútót! című posztja. Egy pillanatra komolyan vettem bejelentését, hogy a hír, miszerint a Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, IAU) a napokban Prágában megrendezett XXVI. közgyűlésén a Plútót megfosztotta bolygó-státusától – számára „mérhetetlen keserűséget okozott”. Hm. A vérszomjas földi csillagászok nem kegyelmeztek a „legkisebb”, „legszerethetőbb”, „legtávolabbi” szegény kisegér-Plútónak.

Vajon valóban fontosabb lenne HH-nak egy évszázadosnak semmiképpen nem mondható (a Plútót 1930-ban fedezték fel) „kulturális igazodási pont”-hoz való ragaszkodás, mint a tudományosan teljességgel indokolt döntés? Ilyen alapon akár a valóban évezredes geocentrikus világképhez is lehetne ragaszkodni, hiszen mi nagy hagyományai vannak annak a nézetnek, hogy a Föld az univerzum középpontja.

A helyzet azonban az, hogy a Plútó egyszerűen nem felel meg a bolygó ismérveinek, annak idején is tévesen sorolták közéjük, az akkori baki azonban menthető: sem a Plútóról nem voltak még eléggé pontos adatok, sem azt nem lehetett előre látni, hogy a csillagászat fejlődésével később még tucatnyi hasoló objektumot sikerül azonosítani, jó alkalmat adva a sajtónak arra, hogy időről időre felröppentsék a 10. bolygó felfedezéséről szóló hírt.

Erről egyébként tavaly augusztusban ezt írtam:

Már megint felfedezték a 10. bolygót. Azóta, hogy gyerekként érdekelni kezdett a csillagászat, 2-3 évenként találkozom a bejelentéssel. Megjelenik a legtöbb hírlapban, tudományos ismeretterjesztő folyóiratokban, bemondja a rádió a kis színes hírek között, a tv még lead valami értelmezhetetlen teleszkóp-felvételt, amin nem látszik semmi – aztán évekig csend. A „cáfolat”, hogy a felfedezett objektum nem tekinthető bolygónak, így a 10. szerepét sem töltheti be, az már nem kap ekkora nyilvánosságot; a dolog szépen elfelejtődik és pár év múlva megint fel lehetett fedezni valamit, ami szalagcímben igen jól fest – különösen uborkaszezon idején.
Mindez nemcsak a sajtó szenzációéhségéről tanúskodik, a dolog mögött valóságos tudományos probléma rejlik. Mégpedig az, hogy annak idején, 1930-ban a Plútót is tévesen sorolták a nagybolygók közé, voltaképpen nem az (a legszembetűnőbb különbség a kis méret és a nyújtott, üstökös-szerű pálya; a Plútóé például keresztezi a Neptunuszét, tehát napközelben beljebb kerül a 8. bolygónál), hanem csupán egyik objektuma a Naprendszerünk peremét képező ún. Kuiper-övnek, amelyről tudni, hogy több millió kisebb-nagyobb objektumot tartalmaz, és ezek közül mintegy ezret (!) már azonosítottak is. Ebből az ezerből vagy 20 igen hasonló a Plutóhoz, pontosabban a Plútó ezekhez sokkal inkább hasonlít, mint a valódi nagybolygókhoz. Na most amikor felfedeznek egy-egy a Plútó-szerű plometet (a szakma külön nevet adott nekik), akkor azon az alapon, hogy a Plútó a közfelfogás szerint a 9. nagybolygó, ezek bármelyikét a 10.-nek lehet tekinteni. Valójában azonban így már összesen lassan 30 bolygóról lehetne szó. Ki kellene tehát végre jelenteni, hogy a Naprendszer körül jelenlegi tudásunk szerint 8 nagybolygó kering, a Neptunusz pályáján túl azonban további objektumok sokasága lelhető fel, ezek közül a legrégebben ismert a Plútó.

Lám, ebben a nagyon fontos ügyben már tavaly ilyenkor is milyen radikális álláspontot képviseltem, én már akkor letaszítottam volna a Plútót tévedésből bitorolt trónjáról. Most nem történt semmi más, csupán az, hogy a bolygó lehetséges definíciói közül a Csillagászati Unió – igen helyesen – nem azt fogadta el, amelynek értelmében 20 fölé emelkedett volna, hanem azt, amely szerint 8-ra csökkent a tényléges bolygók száma. A közgyűlésen elfogadott meghatározások egyébként így hangzanak (csak hozzáértőknek):

(1) Bolygó [1] az az égitest, amely (a) a Nap körül kering, (b) elegendően nagy tömegű ahhoz, hogy kialakuljon a hidrosztatikai egyensúlyt tükröző közel gömb alak és (c) tisztára söpörte a pályáját övező térséget.

(2) Törpebolygó az az égitest, amely (a) a Nap körül kering, (b) elegendően nagy tömegű ahhoz, hogy kialakuljon a hidrosztatikai egyensúlyt tükröző közel gömb alak [2], (c) nem söpörte tisztára a pályáját övező térséget és (d) nem hold.

(3) Az összes többi Nap körül keringő objektumot [3], kivéve a holdakat, a Naprendszer kis égitestjei közé soroljuk.

[forrás és cikk, fotók, linkek: hírek.csillagászat.hu]

Ennek értelmében Naprendszerünk nyolc bolygót számlál, a Plútó pedig – tucatnyi társával együtt – törpebolygó. Ez így van rendjén, így kerek a világ, a delfin nem hal, a denevér nem madár, a Északi jeges nem tenger, hanem óceán, a Kaszpi pedig nem tenger, hanem tó.

Ez fájna annyira a Hírbehozónak? Másodszor is elolvastam a cikkét, és megértettem: alighanem csak ironizál a Plútó trónfosztása feletti világfájdalmon. Remélhetőleg sem őrajta, sem a Prágában, Kepler városában tanácskozó csillagászokon nem áll bosszút az alvilág római istene.