A teremburáját! (Arvisura)

(archívumomból)

A múlt század 70-es éveinek derekától cirka 15 éven át rendszeresen jelentek meg írásaim a Kárpáti Igaz Szóban, azután pedig, hogy főszerkesztő apám 1987-ben nyugdíjba vonult, állást is vállalhattam. Ám Behun János főszerkesztő korai halála után már nem szívesen dolgoztam és publikáltam ott. 1990-91 táján fel is hagytam mindkét gyakorlattal. Aztán 12 esztendőnyi szünet után (!) 2003-2004-ben 12 hónapon át újra publikáltam a Kárpáti Igaz Szóban (egy kedvező főszerkesztő-váltást követően). Azóta pedig újra nem… Most, hogy újabb önkéntes szilenciumom gyakorlásában a jeles tizedik évfordulóhoz jutottam, ebben a blogban újraközlöm az akkori írásaimat, amelyek közül néhány nem saját nevemen, hanem írói álnéven jelent meg, ezek főleg apróbb szösszenetek voltak, amelyek saját, Múzsák és mázsák oldalamon kívül jelentek meg az aktuális lapszámban.

arvisuraAz alábbi írás érdekessége, hogy ekkor találkoztam először az Arvisura fogalmával. Amellyel aztán igen sokáig egyáltalán nem foglalkoztam, ám tavaly bizonyos okból és céllal újra elmerültem benne. Erről lásd: Meghekkeltem az Arvisurát. – De lássuk első találkozásom dokumentumát Ballantine álnév alatt. 

Ballantine

A teremburáját!

  Gyakran halljuk a nem túl hízelgő megállapítást: az emberi ostobaságnak nincsen határa. Én ilyenkor, magam is ember lévén, kicsit mindig megsértődöm, mert az a véleményem: az emberi gondolkodás páratlanul zseniális. Előfordul azonban, hogy ebben a hitemben megingok.

  Történt, hogy valami egészen mást kerestem az Interneten, amikor egy érdekesnek látszó oldalra bukkantam. A cím: „Történeti és egyéb összefüggések / Egy készülőben lévő könyv, CD-ROM tartalmi összefoglalása.” Nosza, belekíváncsiskodtam. Első mondat (minden idézetet betűhíven közlök!): „Egy Ural környékén élő sámán megtanította Salavári Turát magyarul azzal a céllal, hogy az emberiség 70.000 évre visszamenő aranylemezeken rovásírással rögzített tudását Magyarországra hozza, és azt az elkövetkezendő vízöntő kor 2000 évének tudásörző népére átruházza.” No, egy ifjúsági tudományos-fantasztikus regény, gondoltam elsőre; ehhez képest lehetne kicsit tisztább a mondatszerkezet, hogy el tudjam dönteni, mi megy vissza 70.000 évre: az aranylemezek, a rovásírás vagy a tudás. Második mondat: „Ez az anyag a II. Világháború során került át Magyarországra és sok viszontagság után a magyar, palóc Paál Zoltánt képezték ki a tudás fogadására és ápolására.” Hm. Kik képezték ki? Következő mondatok: „Az ő munkásságából ismerjük azt az Arvisurának nevezett anyagot, amelynek történetisége a Szíriusz csillagképből jövő magasan fejlett lények és a földi emberiség kapcsolatára vezethető vissza. Az Arvisurát legelőször az u.n. Kaltes asszony bolygójáról, feltehetően a Szíriusz csillagkép 6. Amma nevű bolygójáról származó lény kezdte írni a Földön.” Na, ez már kezdett nem stimmelni nekem. Még a leggyengébb sci-fi író is tudja, hogy bolygója a csillagnak van, nem pedig a csillagképnek. Igaz, a Szíriusz nem is csillagkép…

  Még pár mondat és a fejemhez kaptam: atyavilág! Ez nem regény, ezt valakik komolyan gondolják! Tudományként művelik, és mély meggyőződéssel hiszik! Induló oldalukon például azt idézik, Jézus anyja (!) hogyan vélekedett a magyarok országáról! (Ezt a blaszfémiát nem is merem idetűzni).

  A belsőbb oldalakon aztán jön Atlantisz és jön a sumerológia, csak úgy szálldosnak az ősmagyar űrhajók: „Az Arvisura leírásai egybecsengenek az Erdélyben 1974-ben leszállt UFO legénysége által erdélyi magyar embereknek átadott aranylemezeken rögzített tudásanyaggal. Érdekes módon ezek az aranylemezek szintén a Szíriuszról származnak. […] Az aranylemezek egyik értelmezése szerint naprendszerünkben a Jupiternek 2 nappá való átalakításának folyamata is kirajzolódik. Erre utal az egyik lemezen rovásírással magyarul (!) írt üzenet is, mely azt üzeni, hogy ha a naprendszerünkben 2 nap lenne… […] Ata-Isis a tórem rendszeren keresztül Ata-Isis, Sistórem, Numitórem, és így tovább egészen a legalsó szintig, a Teremburáig…”

  Hű, a teremburáját! Miért is nem Kárpátalján szállt le az az UFÓ! Az aranylemezeken biztosan ott lenne a megoldás a vízumproblémánkra.


Megjelent Ballantine néven: Kárpáti Igaz Szó, 2003. augusztus 28.

Az eddig újraközölt 2003-as-2004-es írások:

A vendégeket megeszik, ugye?

(archívumomból)

Májusban ünneplem 10. évfordulóját annak, hogy nem publikálok a Kárpáti Igaz Szóban. Akkor 12 esztendőnyi szünet után egy kedvező főszerkesztőváltás és konkrét felkérés után került erre sor. Múzsák és mázsák címen saját oldalam indult. Alig egy évvel később ismét beszüntettem szereplésemet a lapban, azóta is tartom magam az önkéntes szilenciumhoz.

A vendégeket megeszik, ugye?

Életem nagy mulasztásának tartom, hogy nem gyűjtöttem össze a legrosszabb mondatokat, amelyekkel találkoztam. Ha ezek most meglennének, azt hiszem, egyedülálló elemzést lehetne készíteni arról, milyen félrefogalmazásokra, esetlenségekre, képtelennél képtelenebb szófűzésekre képesek időnként akár a jó nevű írók is.

Babits azt írta, minden rossz mondat olyan törött ablak, amely mögött egy rossz gondolat látható. Súlyos esetekben ez nyilván így igaz, de gyakran előfordul az is, hogy pontosan érthető, mi volt a (jó) gondolat, ám amikorra mondat lett belőle, eltorzult, félresiklott. Okai közt keresgélve én a „fogalmazásképtelenség”-nél többször találkoztam figyelmetlenséggel, felületességgel, „jó lesz így is” hozzáállással.

Betege vagyok a rossz mondatoknak, feldühítenek a hibás visszautalások, eltévesztett egyeztetések, képzavarok. Talán ezért is nem gyűjtöttem össze őket. Néhány azért így is belém ragadt, mint bogáncs a puli szőrébe. Olyikon bosszankodás helyett még nevetni is tudtam.

Egy remélhetőleg soha meg nem jelenő regényből: „A városi zaj tompán hallatszott az emeletre, amely a bank épületében elhelyezett irodájában Mikola József záró munkanapját ellenőrizte át computerén.” Ugye tetszik érteni! Egy, sajnos megjelent, másik regényből: „Három kutyáját, amelynek három ólja mértani pontossággal komorlott a hombár előtt, egymás után rugdosta a csizmájával vacokra”. Tessék mondani, hogy kell mértani pontossággal komorlani? Egy hírlevélből: „emléktábla megkoszorúzása az egykori megye háza falán, ahol a … kiadó szerkesztősége van” – „ahol”? Falra mászott a szerkesztőség? Egy felhívásból: „Föl kell készíteni a kárpátaljai magyarságot a 2003 szeptemberében történő vízum bevezetésére Magyarország és Ukrajna között.” Nem is tudtam, hogy a vízum, az történik, és hogy a felkészítés majd a két ország között zajlik!

Végül: felirat egy budapesti presszóban: „ÜLŐVENDÉG FOGYASZTÁS CSAK A FELSZOLGÁLÓ ÁLTALl”. Ahogy én értem: az ülő vendégeket csak a felszolgáló eheti meg.

Megjelent: Kárpáti Igaz Szó, 2003. aug. 21.

Az akkori cikkek itt újraközölve:

Hídavatás

(archívumomból)

200307_hidavatasTizenkét esztendőnyi szünet után 2003-2004-ben májustól májusig, azaz épp egy éven keresztül újra publikáltam a Kárpáti Igaz Szóban (egy kedvező főszerkesztő-váltást követően). Azóta újra nem… Most, hogy újabb önkéntes szilenciumom gyakorlásában a jeles tizedik évfordulóhoz jutottam, ebben a blogban újraközlöm az akkori írásaimat. Az elsőként megjelent publicisztikai írás után elindult önálló, külön oldalam a Hóvége mellékletben. Ebben egy-egy esszészerűséggel, irodalommal, kultúrával, internettel kapcsolatos írásokkal jelentkeztem, igyekezve úgy és olyat írni, ami a lapban kevésbé volt szokásos. A világháló akkoriban még alig-alig volt ismert a szélesebb  olvasóközönség előtt, így népszerűsíteni is igyekeztem nagyszerűségét: belevittem alábbi írásomba is.

 

Balla D. Károly

Hídavatás

Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.

(Pilinszky Csontváryról)

Nem szeretek aggódni. Nem hiszem el, hogy ezelőtt jobb volt. Hogy bármikor is jobb lett volna. Hogy lett volna aranykor vagy boldog békeidő. Az ókori demokráciák rabszolgatartással párosultak, a sötét középkorban született meg a reneszánsz művészet, a felvilágosult XX. században pedig embermilliókat irtottak ki. Minden rettenetesben csírázik valami nagyszerű, és minden fennkölt magában hordja a hitványság lárváit. Ha valami felível, másvalami alászáll. Mióta világ a világ, mindig akadtak, akik sosem látott válságról beszéltek, példátlan hanyatlásról. De hanyatlásból születik az új, bomlásból szabadul fel a friss erő. tovább is van, mondom még

Liberalizmus – kisebbségben is

(archívumomból)

Tizenkét esztendőnyi szünet után 2003-ban újra publikálni kezdtem a Kárpáti Igaz Szóban. Erre egy kedvező főszerkesztőváltás és konkrét felkérés után került sor. Múzsák és mázsák címen saját oldalam indult és néhány „vezérpublicisztikát” is írtam (alább ezek egyike olvasható). Alig egy évvel később azonban beszüntettem szereplésemet a lapban, azóta is tartom magam az önkéntesszilenciumhoz, bár akaratom ellenére egyszer jogtalanul leközölték egy versemet.

Az alábbi írás témáját Kőszeghy Elemér főszerkesztő ajánlotta, úgy vélte, a lap olvasói számára érthetővé és vonzóbbá kellene tenni a címben szereplő fogalmat, amely akkorra egyfajta szitokszóvá vált a magyar közbeszédben. Később kicsit még dolgoztam a szövegen, amely A liberalizmus kisebbségi bája címen az Árgus folyóiratban jelent meg és esszékötetembe is bekerült.

Balla D. Károly

Liberalizmus – kisebbségben is

 Amikor felkérést kaptam, cikket írjak arról: vajon van-e létjogosultsága a liberális eszméknek és a szabadelvű gondolkodásnak kisebbségi helyzetben, jelesül a kárpátaljai magyarság körében, első gondolatom a következő volt. Vajon tudok-e olyan érveket találni, amelyek meggyőzően igazolják azt, ami számomra teljesen természetes. Kicsit úgy éreztem, mintha arról kellene írnom, vajon van-e kisebbségi helyzetben létjogosultsága a szabad lélegzésnek és a személyes boldogságnak. Akad-e egyetlen olvasó is, akit meg kellene győzni annak az eszmerendszernek a létjogosultságáról, amely az emberi szabadságot nyilvánítja a legfőbb értéknek és olyan társadalmi berendezkedést tart kívánatosnak, amelyben a lehető legtöbb ember számára a lehető legnagyobb szabadságjogok biztosíthatók? Akad bárki is, aki megkérdőjelezné azt a gondolatot, hogy mindenki számára lehetőséget kell biztosítani személyisége szabad fejlődéséhez, kibontakozásához és beteljesítéséhez, mégpedig azok között a legtágabb határok között, amelyek nem sértik a többi embernek ugyanehhez való jogát? Hát kérdés ez egyáltalán?

  Mire azonban idáig jutottam töprengésemben, arra is rájöttem, hogy nem szabad az álnaivat játszanom. Fölösleges úgy tennem, mintha nem tudnám, mi áll a probléma felvetése mögött. A kérdés felvetését nyilvánvalóan az teszi indokolttá, hogy az utóbbi időben a magyarországi (és általában a magyar) közgondolkodásban negatív fogalmak társultak a liberális szóhoz. Pontosan tudható az is, ez hogyan és miért következett ez be. Én két főbb előzményét is látom. tovább is van, mondom még

Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb

(archívumomból)

Tizenkét esztendőnyi szünet után 2003-ban egy időre ezzel az esszémmel tértem vissza a Kárpáti Igaz Szó  hasábjaira. Alig egy évvel később be is szüntettem szereplésemet a lapban, azóta is tartom magam az önkéntes szilenciumhoz, bár akaratom ellenére egyszer jogtalanul leközölték egy versemet.

Balla D. Károly

Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb

A világnak általunk lakott része az elmúlt tízegynéhány évben sorozatos átalakulások színtere volt. A szovjet birodalom széthullása és a független Ukrajna megalakulása után a legnagyobb horderejű esemény számunkra minden bizonnyal a nem egyszerűen egy szomszédos államot jelentő Magyarország végleges EU-csatlakozása lesz. Az integráció várhatóan átrendezi a Kárpát-medence magyarságának belső viszonyait is., és – mint már annyiszor – most is úgy kerülünk új helyre (ezúttal az EU küszöbe elé), hogy magunk nem változtattunk lakhelyet. Hogy ez ránk nézve milyen hatással lesz, ma még csak találgathatjuk, ám azt ki-ki megítélheti, milyen állapotban talál bennünket ez az új helyzet.

Én magam úgy látom, népcsoportunk szinte minden vizsgálati szempontból nézve ingatag társadalmi formációt képez. Földrajzi élettere összeszűkülőben, demográfiai mutatói lemenő ágban, etnika kompaktsága megbomlóban. Mindez ráadásul jelentős szociális-egzisztenciális kiszolgáltatottsággal és bizonyos morális szétziláltsággal is párosul. Ezért hosszabb ideje válságövezetnek gondolom Kárpátalját, az itt élő magyarság (mint szerves egészet alkotó közösség) helyzetét pedig hosszabb távon kilátástalannak látom. Egyben tisztában vagyok azzal, hogy a baráti társaságnál szélesebb nyilvánosság előtt ezzel az állítással nem lehet népszerűséget szerezni – ellenben heves ellenvéleményeket kiváltani annál inkább. Pillanatig sem áltatom magam azzal, hogy bármiféle egyetlen igazságnak a birtokában lennék, és bőven megengedem: másfajta tapasztalatok másféle csoportosításából akár az ellenkező vélekedés is kialakítható (mint ahogy néhol ilyesmit olvashatni is) – engem azonban a saját gondolatmenetem meglehetősen súlyos következtetésekre juttatott. Erről több írásomban is számot adtam, ezek nyomtatásban kizárólag magyarországi lapokban, folyóiratokban, elsősorban a Beszélőben jelentek meg az utóbbi esztendőkben. Ezúttal a megújult összetételű szerkesztőség szíves felkérésének eleget téve – bő évtized óta most először! – osztom meg gondolataimat a Kárpáti Igaz Szó olvasóval.

tovább is van, mondom még

A Jobbik és a kereskedelmi tévék

Ha eddig lett volna, most már nem lehet kétségünk afelől: ha hatalomra jutna a magyar szélsőjobb, a legkeményebb diktatúrát vezetné be. Kapásból beszüntetné a szólás- és véleményszabadságot, a kereskedelmi televíziós csatornákat például nemcsak bezárná, hanem székházukat is földig rombolná. Ez a fenyegetés a Jobbik vezetőjének egyik ünnepi bejelentése volt október 23-án.  (videó) Szavai persze sokkal inkább tekinthetők beteges vágynak vagy lázálomnak, mint reális fenyegetésnek, de azért egy fejcsóválást csak megérnek: akik ma a demokráciát hiányolják, valóban így képzelik el annak megvalósítását?

Amúgy pedig lenne egy fogadásom. Nagyobb összeget tennék arra, hogy azoknak a többsége, akik az RTL Klub és a TV2 nevének hallatán fújoltak az Erzsébet téren, maguk is rendszeresen nézik ennek a két adónak a műsorait. Akciófilmek, szappanoperák, vígjátékok, valóságshow-k – élhet ezek nélkül az ő szellemi szintjükön magyar ember?

Irány az internet

Tablet kijelző - Laptopon az internet

Képernyőn a nagyvilág

Alig pár napja (az OSZK internetre költözése okán)  idéztem fel egy korábbi vitámat a papíron és az interneten (a weben) digitális formában közreadott és képernyőn olvasható alakban megjelenő irodalmi szövegekről. Ma meg azt olvasom, hogy patinás újságok döntenek a váltás mellett: ezentúl csak világhálós online változatuk lesz. Mert olcsóbb. És mert ahogy az online-kereskedelem fejlődik és kiterjed, úgy a hirdetők is követik a fogyasztókat az internetre. Amin én egyáltalán nem csodálkozom: a tőke olyan, mint az áram: a legkisebb ellenállást „választja”. Így hát úgy fest, hogy ha a használat praktikussága és a kényelemszeretet nem lesz elegendő ösztönző erő, akkor az olvasói szokások megváltozása nagyrészt a vásárlói szokások megváltozásának kényszerítő hatása alatt fog bekövetkezni.

Egy laptop kijelzője előtt ülve megnyílik a nagyvilág, ahogy nem kell Budapestre utazni az OSZK-ba, úgy egy tablet képernyőjén olvashatjuk a napilapokat.

__________
Frissítés: a hivatkozott cikket kritikával illette Pollner: Az internetre költözik a Népszabadság.

Más:

Az alább ajánlott blog egyik cikkében bemutattak két gyakori problémát, amelyek nagy veszélyt jelentenek a notebook vagy táblagép hibátlan működésére. A képcső elsötétülése és a különböző folyadékokkal leöntött laptopok okozta gondok bemutatása után két másik gyakori balesettel ismerkedhetünk meg: mindkettő a számítógépgép ventilátorával és a processzor hűtésével kapcsolatos: Laptop szerviz Budapest. Notebook alkatrészek, kijelző csere, javítás. Szerelési tippek. Akkumulátor töltő, billentyűzet.

Gondolta a fene (bakik, lapszusok)

Gondolta a fene! – Kárpátalján ezt nem Arany János mondta. A legenda legendája:  Irodalomtörténeti lapszus két kárpátaljai újságíróval (diplomás filológusok) és egy ungvári egyetemi docenssel 2005-ben. No persze igazság szerint maga Arany se mondta…  – Felfrissített naplójegyzeteim 2005-ből

Ki gondolta a fenét?

Péter László jeles szegedi irodalomtörténész a Kortárs 2002. augusztusi számában – egy másik nagy öreg literátus, Czigány Lóránt írására reagálva – állítja, hogy átlagosan ötéves gyakorisággal valaki mindig elsüti az Arany Jánosnak tulajdonított „Gondolta a fene” mondást. Holott ilyet Arany soha ki nem mondott, le nem írt. Ezért hát meg is rója a jeles londoni kollégát. Czigány riposztol, joggal, hiszen ugyan Aranyt említve idézte a mondást, de hozzátette, hogy a vélhetően apokrif anekdota szerint””, hiszen maga is ismerte mind Köpeczi Bélának, mind Lőrincze Lajosnak a mondás eredetét fejtegető írásait. Abban az összes nagy koponya egyetért, hogy a szálak a Budapesti Szemle egy 1878-as kiadványába Arany által saját kézzel rótt széljegyzethez vezetnek (erre még visszatérek), de magát a jegyzetet csak másodközlésekből, közvetve ismerjük. Hogy esetleg ne Arany állna a mondás mögött, az egyikükben sem merült fel.

Valószínűleg azért nem, mert egyikük sem olvashatta az egymással közéleti lapokban való levelezés visszatetsző szokását meghonosítani látszó Milován Sándor és Kőszeghy Elemér pengeváltását, amelynek során az utóbbi levelezőpartner, Kőszeghy főszerkesztő  a Gondolta a fene” mondást merész fordulattal Ady Endrének tulajdonította, sőt, azt is tudni véli, hogy költőnk eme szavakra éppen Az ős Kaján kritikusi értelmezését olvasva fakadt. >> lásd Kőszeghy eredeti cikkét

A tévedés mulatságos, a lapszussal bevezetett magyarázkodás ellenben inkább szánalmas. A magam részéről nem hiszem el, hogy Elemér minden hátsó szándék nélkül példálózott volna a szerbekkel. Ha Sacit nem Milovánnak, hanem Liebernek hívnák, elhinném. Abban pedig még ingadozom, hogy az irodalmi példával véletlenül nyúlt-e mellé, s az ős Kajánnal nem szándékosan célzott-e a kaján ősökre a Mit ér az ember, ha magyar?” szállóigét tartalmazó vers megidézésével.

És akkor az eredetre visszatérve. Több forrásban is azt a magyarázatot találtam (alább az ELTE Gépeskönyv-éből idézek), hogy Aranynak szemébe ötlött a Budapesti Szemle 1878. évfolyamának szeptemberi-októberi füzetében Tolnai Lajos Tompa Mihály költészete című tanulmánya, ebben is a következő mondat: Tompa úgy tett, mint Arany, kiről szépen írja Erdélyi, megvárta az időjárást, míg hozzá föláradt a víz, hogy elbocsáthassa csónakát.” Arany pedig állítólag ezzel a lapszéli jegyzettel kommentálta az őt érintő megállapítást: Várt a f… valamit.” Az elemző úgy véli, ebből a szerény, kipontozott f…-ból kelt ki az a tojás, amely olyannyira ízletes tápláléknak számított és számít a (főként) írói közvélekedés számára.”.

Bárhogy is, Kőszeghy most idegen fészekben költötte ki ezt a tojást.

Különben a Kárpátalja és a Kárpáti Igaz Szó hasábjain most már sokadik fordulójához érő levélváltásnak van még egy „sajtótörténeti” sajátossága. Az egymásnak üzengető két fél mindegyike eleve feltételezi, hogy közönségük mindkét lapot olvassa, ugyanis legtöbbször úgy válaszolnak a másik orgánumban megjelentekre, hogy sem a választ kiváltó írás tartalmát nem ismertetik, sem pontos megjelenési helyét nem közlik. A sajátos párbeszéd tehát úgy folyik, mintha a két lap egy lap volna, és teljesen természetes lenne, hogy a KISzó szombati számának olvasói pontosan tudják, mi állt a csütörtöki Kárpátaljában, s hogy a válaszadó mire reagál. A dolog egyfelől teljes képtelenség, totális szakmai nonszensz, ám másfelől, a kárpátaljai belviszonyok ismeretében valahol mégis érthető. Végső soron ugyanis ez a két újság mára ebből a szempontból valóban egynek tekinthető: ugyanaz az egyetlenegy tévésorozat fut mindkettőben, épp csak az egyik epizódot itt, a másikat ott adják, és aki az egyik folytatásban negatív, az a másikban pozitív hős – és viszont. A szereplők ugyanazok, a történet ugyanaz, azonosak a díszletek és egyazon közönség bámulja a kárpátmedence legnívótlanabb magyar szappanoperáját.

Folytatás pár nappal később:

A nyomok az ungvári egyetem magyar tanszékére vezetnek…

Február 27-i naplómban megírtam, Kőszeghy tévedett abban, hogy a Gondolta a fene mondást Adyval hozta kapcsolatba, hiszen nemcsak az irodalmi köztudat adja a kifejezést Arany szájába, hanem a hitelesnek tekinthető források is a Toldi szerzőjéhez vezetik vissza a szálakat.

Tegnapelőtt Horváth Sanyi felhívott ez ügyben. Ő ugyan nem internetezik (mondta szinte büszkén, holott a KISZó épp nemrégiben kapott széles sávú műholdas hozzáférést), de jelezték neki, hogy a honlapomon… Az a helyzet – folytatta – hogy Kőszeghy őtőle kérdezte, mi is a mondás eredete, és ő bizony azonnal Adyt nevezte néven, de azért rá akart erősíteni az emlékezetére, és megkérdezte Gortvay Erzsikétől is (tanárunk volt az egyetemen), aki határozottan állította, a Gondolta a fené-re Ady fakadt, mégpedig akkor, amikor Az ős Kajánról szóló kritikát olvasta. Van-e ennek írott forrása, kérdeztem Sanyit. Az bizony nincsen. No, nekem viszont van, és felolvastam a 27-i naplóm vonatkozó részleteit. „Lehet, hogy két különböző dologról beszélünk”, volt a véleménye Sanyinak. Hát az bizony valóban meglehet, mondtam, mivel valóban másra gondoltam, mint ő.

Bár Aranyra vonatkozóan százával találtam hivatkozásokat, Adyval összefüggésben pedig egyre sem akadtam, azért csak rákérdeztem pár partneremnél is: ők hogy tudják? Nos, a nem-kárpátaljaiak kivétel nélkül csakis Arannyal tudták a mondást kapcsolatba hozni (irodalomtörténészek és laikusok egyaránt voltak köztük).

Ady mint lehetséges forrás kizárólag azoknál merült fel, akik az ungvári egyetem magyar tanszékén végeztek. Ebből ugyan merész, de logikus következtetés: ez a verzió itt, Ungváron született meg, és alighanem Gortvay Erzsébet egyetemi docens elméjében, aki ezek szerint nemzedékeket oltott be ezzel a tévhittel.

Erről azt gondolom, hogy egyrészt az anekdoták természete már csak ilyen: ha vándormotívummá válnak, akkor bizony szereplőik is felcserélődhetnek; ugyanazt a történetet el lehet mesélni Napóleonnal vagy Sztálinnal, Churchillel vagy Roosevelttel, Királyhegyi Pállal vagy Darvas Szilárddal, Karády Katalinnal vagy Medveczky Ilonával; másrészt viszont ha mind a közvélemény, mind a szakma egy bizonyos személlyel hoz összefüggésbe egy bizonyos anekdotát vagy szállóigét, akkor mással behelyettesíteni bizony tévedés; hibává akkor válik, ha a tévedést még további adalékkal (Az ős Kaján említése) kívánja hitelesíteni az átíró; vétekké pedig akkor, ha beavatatlanok nemzedékeit tanítja félre saját tévhite alapján.

Nota bene. Ady minimum azt mondta volna, hogy Gondolta a franckarika. Vagy még inkább: Gondolta a rosseb.

Gondolta a fene-frissítés – 2016

A kérdést kellőképpen körbejárta az Urbanlegends.hu 2015-ben, azaz 10 évvel fenti írásom keletkezése után. A lényeg ugyanaz: Arany János sosem írta le a neki tulajdonított mondatot. Ady neve érthetően fel sem merül az összefoglalóban:

Régebben, amikor még rendszeresen olvastam Kárpátalja akkor legkevésbé olvashatatlan újságját, sorra találtam a fentihez hasonlatos kisebb-nagyobb, olykor viszont bődületes bakikat. Ízelítőül néhány (kattintásra a Vipera News-ba írt sziszegéseim nyílnak meg):

No de vissza a 2005-ös naplóhoz, az első bejegyzés ott így folytatódik:

És ha már tévedésekről. Életem legnagyobb melléfogását én is a Kárpáti Igaz Szóban követtem el, abban a tíz egynéhány hónapnyi feledhető időszakban, amikor hosszú szünet után (és előtt) éppen publikáltam benne. Saját írásaimon (itt: elérhető mindegyik) kívül a Hóvége számára szerveztem néhány külsős szerzőtől „vezérpublicisztikát”, és Elemér kérésére illusztrációkat is kerestem hozzájuk a neten. Találtam is az egyikhez egy remek Molnár C. Pál-grafikát, ám a képaláírásba – pillanatnyi elmezavaromban – azt írtam, hogy Kálmán C. György. Előbbi ma már klasszikusnak számító rangos képzőművész, utóbbi ma is élő jeles irodalomtudós, publicista. Máig nem értem, hogy téveszthettem össze őket. Nyilván a C. betű bolondított meg. Ám ezzel az erővel magamat is összetéveszthetném Hegedűs D. Gézával.

A grafika a rossz névvel meg is jelent, gondoltam, illene helyreigazítást adni, napokig lapítottam, mikor hív fel Szemán Öcsi vagy Tóth Lajos, hogy fejemre olvassa bűnömet. De nem történt semmi.

Bakot lőttem egy többször megjelent novellámban is. A legutóbbi kötetembe is felvett Baba Jaga kunyhója c. írásomban azt állítom, hogy az Egy kiállítás képei-t is, ahogy sok más Muszorgszkij-művet, Rimszkij-Korszakov hangszerelte nagyzenekarra. De nem, a zongoradarabot Maurice Ravel írta át szimfonikus művé. A másik tévedés ugyanitt: rossz címen említek egy Chopin-művet. Helyesen Forradalmi etűd, de én Forradalmi scherzó-t írtam. Ezeket sem tette szóvá senki.

Itt az interneten azonban sokkal érezhetőbb az olvasói kontroll. Majd’ mindig akad valaki, aki balfogásaimra figyelmeztet. Legutóbbi naplómban pl. azon élcelődtem, hogy a Kárpátalja lapban a Trianon-film kapcsán összevonták Koltay Gábor és Koltai Lajos nevét. Utóbbit közismert becenevén Sütyiként említettem, holott persze Sutyi a helyes. Lion Nathan azonnal rám is szólt a Fórumban – ki is javítottam, meg is köszöntem, és pironkodtam is rendesen. Ha az ember hibákat kifogásol, maga se tévedjen, és maga előtt se hivatkozzon arra, hogy az újságnál a névtévesztés nem csupán a szerző mulasztása, hiszen nem vették észre sem korrektorok, sem olvasó- vagy főbb szerkesztők. Nem, ha az ember kekeckedik, akkor két fölös pontot se tegyen az u-ra. Ügye így van!