Tiltakozás a Népszabadság megszüntetése ellen

A Népszabadság brutális tönkretétele nemcsak újabb lépés a sajtószabadság teljes felszámolása felé, hanem egy évek óta tartó folyamat jelképes lezárása is. Sajtószabadságot! Demokráciát!

nepszabadsag-megszuntetes

Magyarországon megszűnt a sajtószabadság

Minden egyéb felháborító körülményen túl az én szememben a leggyalázatosabb a nol.hu archívumának az elérhetetlenné tétele. Ha semmi más, ez egészen bizonyosan kétségessé tenné számomra a tulajdonos állítását, hogy gazdasági okok állnak döntése mögött és hogy „az iparági trendeknek leginkább megfelelő üzleti modell” keresésének eredményessége érdekében, „Azért, hogy valamennyi érdekelt teljes mértékben ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni, a Népszabadság kiadása valamennyi formájában (beleértve a nyomtatott és az on-line kiadást is) a mai nappal, az új koncepció kialakításáig illetve megvalósításáig, felfüggesztésre kerül.” Vajon kit zavarna az új koncepció kidolgozásában, ha az egyik legnagyobb magyar internetes hír- és cikkarchívum elérhető maradt volna?

Magyar írók tiltakozása

A Facebookon Erdős Virág indította a tiltakozást. Szövegével teljes mértékben egyetértek. (Miért nem lep meg, hogy Kárpátaljáról egyedül én csatlakoztam?)

Mi, magyar írók, tiltakozunk a Népszabadság aljas és gyáva megszüntetése ellen. Szolidaritást vállalunk a lap újságíróival és minden munkatársával, akiktől hitvány és cinikus módon vették el munkájukat és a megszólalás lehetőségét.
A Népszabadság nemcsak politikai napilap, hanem kiemelten fontos kulturális műhely is volt. Egyike azon kevés nyomtatott sajóterméknek, ahol vers, széppróza, kritika vagy esszé még egyáltalán helyet kaphatott. A lap tönkretétele ezért is pótolhatatlan veszteség.
Nincs kétségünk afelől, hogy a nyilvánosság elől ma is bujkáló, ismeretlen tulajdonosoknak mi a szándéka azokkal a vidéki napilapokkal, amelyek szintén a birtokukba kerültek. Ezek az újságok egész országrészek számára a helyi közélet egyetlen fórumát jelentik. E lapok jövőjük miatt okkal rettegő munkatársaival is szolidaritást vállalunk.
A Népszabadság brutális tönkretétele nemcsak újabb lépés a sajtószabadság teljes felszámolása felé, hanem egy évek óta tartó folyamat jelképes lezárása is.
Sajtószabadságot! Demokráciát!

A tiltakozást támogatják (október 8. 16:50 és október 9. 23:00 közt csatlakoztak): tovább is van, mondom még

Miről szól a népszavazás?

3opcio-nepszavazas-oktober2Ez egy szubjektív gondolatkísérlet arról, milyen olvasata lehet az október 2-i migránsos népszavazásnak. A lényeg teljesen nyilvánvalóan nem az űrlapon szereplő álkérdés, hanem: ez egy bizalmi/bizalmatlansági szavazás a Orbán Viktor+magyar kormány+Fidesz  (OVMAKOF) mellett vagy ellen.

A dolog buktatója, ami miatt akár fel is sülhetnek a népszavazás ravasz kitervelői, hogy míg az OVMAKOF mellett csak egyféleképpen lehet szavazni:

  • el kell menni és be kell ixelni a nemet

addig ellene többféleképpen is:

  • nem kell elmenni, távol kell maradni
  • el kell menni és igennel kell szavazni
  • el kell menni és érvénytelen szavazatot kell leadni

Vagyis: 1 opció 3 opció ellen. Népszavazásra elvinni az embereket nem túl könnyű, és nem biztos, hogy az erőszakos és minden csatornán féktelenül ömlő rákényszerítés nem okozott-e ellenérzést nagyon sokakban. Többek között ezért gondolom a következőket:

A szavazás arról szól, hogy kik vannak többen:

  1. akit szükségesnek érzik-gondolják az OVMAKOF melletti kiállást
    1. meggyőződésből, őszinte elkötelezettségből, elvi alapon
    2. meggyőződés helyett inkább csak hivatalból, rendszer-, kormány- és párthűségből
    3. függelmi viszonyaik miatt (pl. állásukat féltők)
    4. kedvezményezetti, haszonélvezői helyzetükből adódóan
    5. mert sikerült populizmussal, demagógiával, hazugságokkal megtéveszteni, megfélemlíteni, gyanakvóvá, gyűlölködővé tenni őket az elmúlt időszakban
    6. mert szerintük az OVMAKOF még mindig jobb, mint az ellenoldal
  2. vagy pedig azok,
    1. akik soha nem szavaznak, és most se fognak
    2. akik nem tudnak dönteni, ezért inkább nem mennek el
    3. akik meggyőződésből, őszinte elkötelezettségből, elvi alapon maradnak távol vagy szavaznak igennel vagy érvénytelenül
    4. akiknek saját rossz anyagi és/vagy szociális helyzetük, személyes kudarcaik, sértettségük, frusztrációik miatt…
    5. …netán jóérzésük felülkerekedése vagy a túlzott kormánypropaganda keltette ellenérzés miatt tele van a töke a rendszerrel, ezért dafke nem mennek el, vagy elmennek, de juszt se úgy szavaznak, ahogy az OVMAKOF elvárná

(Persze mindkét lista folytatható vagy részletezhető lehetne egyéb csoportokkal, pl. akik mások – családtagjaik, barátaik – miatt szavaznak így vagy úgy.)

Vagyis a kérdés lényegében az, hogy az OVMAKOF-nak részben az elmúlt évek hatalomgyakorlásával, részben propagandagépezetének erőteljes működtetésével

  • sikerült-e bármilyen módon (elv, érdek, felheccelt érzelem) maga mellett annyira elköteleznie annyi szavazópolgárt, hogy ezt az elkötelezettséget elegendő számban tevőlegesen is demonstrálja: részt vegyen és nemmel szavazva eldöntse népszavazást,
  • avagy ez nem sikerült neki, és október másodikán az érdektelenekkel, közömbösökkel, fásultakkal, kiábrándultakkal, megsértettekkel, frusztráltakkal együtt az elvből, jóérzésből távol maradók és ellenszavazók lesznek mégis többen

Ha gondolatban kivesszük a kalkulációból az egymást nagyjából kioltó és jobban behatárolható, az időben is állandóbb ellencsoportokat, akkor akár arra is juthatunk, hogy

az október másodikán tartandó népszavazást az dönti el, hogy az adott napon Magyarországon mi nagyobb: az ObánViktor-MAgyarKOrmány-Fidesz által saját hatalmának megerősítése céljából kitermelt gyűlölet és félelem, vagy pedig a működése során felgyülemlett közöny plusz a „tele van a tököm a rendszerrel”-érzés.

A gyűlölet, ezt nap mint nap tapasztalhatjuk, elképesztő mértékben megnőtt, a félelem is sarkába szegődik. De nő a közöny is és a töke is egyre többeknek lett tele.

Éppen azok a kiszámíthatatlan növekmények váltak meghatározóvá, amelyek együttes jelenléte mutatja a legjobban, milyen állapotban van a magyar társadalom.

Hogyan lettem liberális?

boritek-level2002-ben kelt levelemben azt bizonygatom konzervatív szemléletű, akkoriban egy vidéki jobboldali lapot szerkesztő írótársamnak, hogy bennem az MDF-féle nemzeti oldal szorította vissza a nemzeti érzéseket, és a pálfordulása után a nemzet fogalmát kisajátító Fidesz nyomására lettem liberális. Lássuk a levél részleteit.

Ismersz annyira, hogy azt talán elhiszed rólam, normális, rendes ember vagyok, meg azt is, hogy fontos nekem a magyarságom, azaz vannak nemzeti érzéseim és éppenséggel a nemzeti kultúra az, amiben mindenestül benne vagyok. És mégsem tudok a legkisebb mértékben sem azonosulni azzal a retorikával, amit a jobboldali pártok ebben a témában (magyarság, nemzeti érzés) gyakorolnak, mert

én ezt TELJESEN MÁSKÉNT ÉLEM MEG.

És éppen ez a retorika volt az, amelyik – jó tíz éve – elkezdte bennem visszaszorítani a látványos megnyilvánulások iránti igényemet, amelyik kiváltotta bennem a szándékot, hogy a lélek mélyén viseljem az identitásomat és ne a mellemre tűzve hivalkodjak vele.

88-89-ben eleven erővel tört ki belőlünk a nemzeti érzés a sok évtizedes elfojtás után. Énbelőlem is. Lelkes voltam, sugárzott az arcom, és áthatott az együvé tartozás magasztos érzése. Ezt az érzést módszeresen és állhatatosan rombolta le bennem, egymással karöltve, az Antall-kormány és helyi, kárpátaljai magyar szerveződések. Na, ha EZ a magyarság, gondoltam, akkor én erre már nem is akarok olyan nagyon büszke lenni… Tudnám részletezni, de talán így is érthető. Akkoriban nagyon egyetértettem Orbán Viktorral, amikor nemegyszer leszedte a keresztvizet Antallékról… Bárhogy is próbáltam volna szeretni az MDF-et vagy a kisgazdákat, nem sikerült. Viszont egyre szimpatikusabb lett az MSZP (Vitányi Ivánnal például személyes jó barátságba is keveredtem), mindig megragadták a figyelmemet az SZDSZ gondolkodói, és igen,

tetszett a liberális Fidesz.

De én akkor még nem tekintettem magam liberálisnak, nem is vallottam ilyen nézeteket, de 92-93-ra már egyértelműen ellenzékinek, a nemzeti konzervatív jobboldallal szemben állónak számítottam. Ekkoriban léptem ki a KMKSZ-ből is, többek között a vallási propagandájuk miatt. Mert nem tudtam elfogadni, hogy csak az istenhívők a jó magyarok… Kétszeresen lettem tehát ellenzéki: a hivatalos Magyarország és a hivatásos kárpátaljai magyarokkal szemben határoztam meg magam.

Ekkor már kisebb-nagyobb rendszerességgel publikáltam a Beszélőben és folyamatosan leírtam, mi a bajom azzal, ahogy a hivatalos Magyarország a határon túli magyarság kérdését kezeli. A cikkeim egy része köteteimbe is belekerült. A gondolataim általában élénk visszhangra találtak. Itthon egyértelmű volt az elutasítás, magyarországi barátaim körében vegyes, ki-ki saját vonzódásai alapján ítélte meg.

94-ben nagyon örültem az MDF bukásának, addigra már borsódzott a hátam, ha megszólalt valamelyikük. És persze alig kellett néhány hónapnak eltelnie, hogy már ne szimpatizáljak az MSZP-vel sem…

Ekkor kezdtem magamnak először azzal hízelegni, hogy független gondolkodó vagyok.

És ez nagyjából igaz is lett… és bizony, voltak keresetlen szavaim az akkori szocialista-liberális koalíció kormányához is. De – ezt be kell vallanom – az ő stílusok soha nem irritált annyira. A módszereiket viszont ugyanúgy elutasítottam. Ekkor kezdtem módszeresen leépíteni minden kötöttségemet, ekkor léptem ki (etikai fenntartások miatt) előbb a könyv-, majd a laptámogatási pályázati rendszerből (95; 97), ekkor szűnt meg minden illúzióm az itthoni magyarságintézmények kedvező működése iránt, stb. A 98-as választások eredményét nagyjából közömbösen fogadtam, különösebben nem bántam, hogy Hornék mentek, és figyelni kezdtem, mit csinálnak majd a liberálisnak indult, majd jobbközépre betáncolt ifjoncok. Hát… Újra elég volt 2-3 hónap…

Aztán amit a 4 év alatt a fideszesek műveltek, az belőlem a teljes elutasítást váltotta ki, és én szinte akaratom ellenére, AZ Ő NYOMÁSUKRA lettem, most már azt hiszem, visszavonhatatlanul liberális és baloldali gondolkozású.

Ami nem jelenti azt, hogy a magyar balliberális oldalt el tudnám fogadni. A gondolkodásmódjuk, az elvrendszerük sokkal közelebb áll hozzám – de – és ez fontos! – a politikai gyakorlatukat ugyanúgy elutasítom!  (Ja, 2001-ben, 2002-ben újra elkezdtem publikálni a Beszélőben, de ahogy 1994-ben, úgy most is abbahagytam!) A Fidesznek én továbbra sem csípem a stílusát, az, amit Ovi vagy Áder vagy Kövér vagy Deutsch mond, az végtelenül távol áll tőlem. Most már egy fokkal újra az MDF a szimpatikusabb. A másik oldalon szereplők közül a személyek nem annyira, de amit mondanak, az általában elfogadható számomra. Azt be kell látnom, hogy szoci oldalon roppant gyönge a gárda, és – igen – jó részük számomra sem hiteles ember. Ellenben az SZDSZ-es Magyar Bálint, Pető, Fodor Gábor véleménye, nézetei, világszemlélete kifejezetten közel áll hozzám. Ugyanakkor azt is látom, hogy a klasszikus liberális értékek miként torzulnak el, ürülnek ki jobban vagy kevésbé a politika színterén. Tehát

az SZDSZ nem az a liberális, és az MSZP közel sem az a baloldali párt, amelyikkel azonosulni tudnék.

De jobb híján őket elfogadom, míg a Fideszt még jobb híján sem tudom.

Ha lenne egy nemzeti liberális párt, valószínűleg tetszene nekem. De abba sem lépnék bele, mert a politikát, úgy, ahogy van, a magam számára gusztustalan dolognak gondolom, és a közelébe nem mennék. Viszont van véleményem, gondolkodó embernek tartom magam, és időnként szükségét érzem, hogy a gondolataimat el is mondjam. Mivel pedig elértem azt a kiváltságos helyzetet, hogy tökéletesen független vagyok és semmilyen érdekcsoportnak nem hogy tagja nem vagyok, hanem még holdudvarához sem tartozom, így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy le is írhatom, el is mondhatom a véleményemet.

Attól pedig, hogy leírom, mi a bajom a nemzet fogalmát kisajátító magyar jobboldallal, én nem vagyok kevésbé magyar. Az nagy bűnük éppen az, hogy ők kitagadják a nemzetből a másként gondolkodókat.

Én a magam privát gondolkodásában (vigyázz, nagy szavak jönnek) soha nem fogom megbocsájtani a jobb oldalnak, személyesen Ovinak, hogy megkérdőjelezte az én magyarságomat. Márpedig megkérdőjelezte ő és más nem egyszer és nem tízszer különböző kijelentéseivel, aminek értelme nem volt más, hanem az, hogy a magyar ember az keresztény, az jobb oldali, az „polgári”. (A Fidesz és a polgári értékek, jó vicc… Az én szememben mondjuk Kőszegh Ferenc vagy Vitányi vagy Donáth László a polgári értékek képviselője…)

No, hát kicsit hosszúra sikeredett.

Nem tudom, ezek után szóba állsz-e még velem, de nem akartam köntörfalazni.

Általános dolgokat írtam, de minden mögött ezer esemény, konkrétum, személyes tapasztalat van.

Így például – te is külön érinted a témát – a határon túli magyarság (jellemzően a kárpátaljai) problémájáról könyvnyi tanulmányt írtam, ebben az egyik legproblematikusabb pont az anyaországgal való viszonya. Különvéleményem van ebben a dologban, ezért is mondtam le a könyvkiadó és lapcsinálási támogatásokról, ezért hagytam fel azzal, hogy pályázati úton elnyert forrásokból rendezvényeket tartsak, szervezőmunkát végezzek. Eleve rossznak, elhibázottnak tartom a támogatási rendszert, de az elvek még hagyján. A gyakorlati megvalósulásban azonban látom és tapasztalom katasztrofális demoralizáló hatását.

De ez már egy következő opera.


tovább is van, mondom még

Így festett 10 éve a NolBlog címlapja

nolblog2006

Így festett 2006 áprilisában (nem sokkal a választások előtt) a NolBlog címlapja… (lásd lentebb nagyban a képernyőfotót)

Mint abban az időben nem ritkán, az UngParty Manzárd a szerkesztő által ajánlott, kiemelt blogok között szerepelt. Ha kicsit is igyekeztem, Föld S. Péternek és Diurnusnak (Bodor Pál közirói neve) lehettem a társa a TOP bejegyzések és szerkesztői ajánlások között. Ez nemcsak jó érzés volt, hanem például a 2006-os választások előtt fontosnak is gondoltam, hogy akik a NolBlogot olvassák, tájékozódjanok afelől: a kárpátaljai magyar kisebbségben is akadnak olyanok, akik elutasítják a nemzeti kurzust. Akkor sem lehettünk túl sokan, de azt hiszem, ma ezen a téren sokkal rosszabb a helyzet… Önkritikusan azt is be kell vallanom, harci kedvemet én is elveszítettem.

A web.archive.org áltzal lementett legkorábbi kép a Népszabadság Online blogjának címlapjáról 2006. április 2-i. Az én 3 akkori legfrissebb posztom most itt, ebben a pirézblogban lesz olvasható, miután a NolBlog megszűnik:

Az idegen szép

pirezAzt hiszem, ideje újra megszólalnia annak, aki, mint én, pirézként szembehelyezkedik mindenféle előítélettel és kirekesztéssel.

Legutóbb Orbán Viktor amorf diktatúrájáról írtam bővebben – Az Orbán-rezsim bukása – , illetve egy elemzésre hívtam fel a figyelmet – Pengeéles elemzés Orbánról – no meg azt a szóleleményemet is megosztottam olvasómmal, hogy Orbán és Simicska egymás geciprokai. De most újra a számra kell vennem ennek a szociopata hajlamú, keleti despotákkal cimboráló és példálózó, a nyugati liberalizmus értékeit megkérdőjelező politikusnak a nevét. Gusztusom éppenséggel nincs sok hozzá, de a hallgatás sem esnék jól kis idő után. Tehát.

megbukott-orban-viktorA „mi magyarok” nevében nagyképűen nyilatkozó és sunyi hazugságokkal a közéletet mételyező, a legalantasabb emberi indulatok kijátszásában egyre messzebb menő magyar miniszterelnök most már nemcsak a politikailag-világnézetileg szemben állók számára vállalhatatlan. Aki tagadja, hogy Magyarország a legrégibb történelmi korok óta multikulturális formáció, nemcsak tényeket hazudtol meg, hanem annak kétségbe vonásával, hogy a magyar nemzet erejét és értékét éppen a kulturális, vallási, származási, nyelvi sokszínűség képezi, egészen nyilvánvalóan a konzervatív keresztény nézetekkel, a szentistváni gondolattal megy szembe. Ezen túl a multikulturalitás elutasítása nem egyéb, mint nyílt arcul csapása mindazoknak, akik származásukban, vallásukban, nyelvükben más gyökerekkel (is) rendelkeznek – márpedig a népek és etnikai csoportok sok évszázados együttélése és keveredése okán a Kárpát-medencében valószínűleg ilyenek vagyunk sokkal többen. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a nemzetet eddig is végletesen megosztó Orbán Viktor személyét most már totálisan eluralta a kirekesztő nacionalizmus, és afelől sem, hogy az idegengyűlölet szításával, a másság elutasításával mérhetetlen károkat okoz a magyarságnak.

Ugyanakkor afelől sincsenek illúzióim, hogy szavai sok fül számára nemcsak hogy elfogadhatóak, hanem édesek is – és a miniszterelnök legnagyobb bűne éppen az, hogy önös politikai érdekből a neki helyeslők zsigeri előítéleteire támaszkodik (ahelyett, hogy példamutató elvszerűséggel szembeszállna a kirekesztő, gyűlölködő indulatokkal). Ez a bűn súlyos. És nemcsak a pirézek, hanem az ő istene szemében is. Erősen hiszek abban, hogy vétkei nemcsak az égi ítélőszék előtt, hanem még itt a földön elnyerik büntetésüket. Ha nem most, hát majd a történelemkönyvek lapjain, amelyek a magyar nemzet történetének legsötétebb figurái között fogják említeni.  (tovább: Az idegen szép)

___________

Más: Magyar Ószövetség: a Nemzeti Nagyszala 🙂

Liberalizmus – kisebbségben is

(archívumomból)

Tizenkét esztendőnyi szünet után 2003-ban újra publikálni kezdtem a Kárpáti Igaz Szóban. Erre egy kedvező főszerkesztőváltás és konkrét felkérés után került sor. Múzsák és mázsák címen saját oldalam indult és néhány „vezérpublicisztikát” is írtam (alább ezek egyike olvasható). Alig egy évvel később azonban beszüntettem szereplésemet a lapban, azóta is tartom magam az önkéntesszilenciumhoz, bár akaratom ellenére egyszer jogtalanul leközölték egy versemet.

Az alábbi írás témáját Kőszeghy Elemér főszerkesztő ajánlotta, úgy vélte, a lap olvasói számára érthetővé és vonzóbbá kellene tenni a címben szereplő fogalmat, amely akkorra egyfajta szitokszóvá vált a magyar közbeszédben. Később kicsit még dolgoztam a szövegen, amely A liberalizmus kisebbségi bája címen az Árgus folyóiratban jelent meg és esszékötetembe is bekerült.

Balla D. Károly

Liberalizmus – kisebbségben is

 Amikor felkérést kaptam, cikket írjak arról: vajon van-e létjogosultsága a liberális eszméknek és a szabadelvű gondolkodásnak kisebbségi helyzetben, jelesül a kárpátaljai magyarság körében, első gondolatom a következő volt. Vajon tudok-e olyan érveket találni, amelyek meggyőzően igazolják azt, ami számomra teljesen természetes. Kicsit úgy éreztem, mintha arról kellene írnom, vajon van-e kisebbségi helyzetben létjogosultsága a szabad lélegzésnek és a személyes boldogságnak. Akad-e egyetlen olvasó is, akit meg kellene győzni annak az eszmerendszernek a létjogosultságáról, amely az emberi szabadságot nyilvánítja a legfőbb értéknek és olyan társadalmi berendezkedést tart kívánatosnak, amelyben a lehető legtöbb ember számára a lehető legnagyobb szabadságjogok biztosíthatók? Akad bárki is, aki megkérdőjelezné azt a gondolatot, hogy mindenki számára lehetőséget kell biztosítani személyisége szabad fejlődéséhez, kibontakozásához és beteljesítéséhez, mégpedig azok között a legtágabb határok között, amelyek nem sértik a többi embernek ugyanehhez való jogát? Hát kérdés ez egyáltalán?

  Mire azonban idáig jutottam töprengésemben, arra is rájöttem, hogy nem szabad az álnaivat játszanom. Fölösleges úgy tennem, mintha nem tudnám, mi áll a probléma felvetése mögött. A kérdés felvetését nyilvánvalóan az teszi indokolttá, hogy az utóbbi időben a magyarországi (és általában a magyar) közgondolkodásban negatív fogalmak társultak a liberális szóhoz. Pontosan tudható az is, ez hogyan és miért következett ez be. Én két főbb előzményét is látom. tovább is van, mondom még

Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb

(archívumomból)

Tizenkét esztendőnyi szünet után 2003-ban egy időre ezzel az esszémmel tértem vissza a Kárpáti Igaz Szó  hasábjaira. Alig egy évvel később be is szüntettem szereplésemet a lapban, azóta is tartom magam az önkéntes szilenciumhoz, bár akaratom ellenére egyszer jogtalanul leközölték egy versemet.

Balla D. Károly

Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb

A világnak általunk lakott része az elmúlt tízegynéhány évben sorozatos átalakulások színtere volt. A szovjet birodalom széthullása és a független Ukrajna megalakulása után a legnagyobb horderejű esemény számunkra minden bizonnyal a nem egyszerűen egy szomszédos államot jelentő Magyarország végleges EU-csatlakozása lesz. Az integráció várhatóan átrendezi a Kárpát-medence magyarságának belső viszonyait is., és – mint már annyiszor – most is úgy kerülünk új helyre (ezúttal az EU küszöbe elé), hogy magunk nem változtattunk lakhelyet. Hogy ez ránk nézve milyen hatással lesz, ma még csak találgathatjuk, ám azt ki-ki megítélheti, milyen állapotban talál bennünket ez az új helyzet.

Én magam úgy látom, népcsoportunk szinte minden vizsgálati szempontból nézve ingatag társadalmi formációt képez. Földrajzi élettere összeszűkülőben, demográfiai mutatói lemenő ágban, etnika kompaktsága megbomlóban. Mindez ráadásul jelentős szociális-egzisztenciális kiszolgáltatottsággal és bizonyos morális szétziláltsággal is párosul. Ezért hosszabb ideje válságövezetnek gondolom Kárpátalját, az itt élő magyarság (mint szerves egészet alkotó közösség) helyzetét pedig hosszabb távon kilátástalannak látom. Egyben tisztában vagyok azzal, hogy a baráti társaságnál szélesebb nyilvánosság előtt ezzel az állítással nem lehet népszerűséget szerezni – ellenben heves ellenvéleményeket kiváltani annál inkább. Pillanatig sem áltatom magam azzal, hogy bármiféle egyetlen igazságnak a birtokában lennék, és bőven megengedem: másfajta tapasztalatok másféle csoportosításából akár az ellenkező vélekedés is kialakítható (mint ahogy néhol ilyesmit olvashatni is) – engem azonban a saját gondolatmenetem meglehetősen súlyos következtetésekre juttatott. Erről több írásomban is számot adtam, ezek nyomtatásban kizárólag magyarországi lapokban, folyóiratokban, elsősorban a Beszélőben jelentek meg az utóbbi esztendőkben. Ezúttal a megújult összetételű szerkesztőség szíves felkérésének eleget téve – bő évtized óta most először! – osztom meg gondolataimat a Kárpáti Igaz Szó olvasóval.

tovább is van, mondom még

Kisebbségbarát nyelvtörvény Ukrajnában? – …

… – vagy az orosz nyelv státusának visszaállítása?

A magyar sajtót is bejáró hír szerint az ukrán törvényhozás kedden első olvasásban megszavazta az országos vitát kiváltó kisebbségbarát nyelvtörvény tervezetét, amelynek májusi parlamenti vitája a karzat tapsát is kiváltó látványos verekedéssé fajult a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között.

A törvénytervezet első olvasatban való elfogadása mellett az ülésteremben megjelent 248 képviselőből 234 szavazott igennel.

Az ügyben történt előrelépést a kárpátaljai magyarok nagyrészt kisebbség-barát gesztusként értékelik. Ugyanakkor tudni kell, hogy a leendő törvény mindenekelőtt az orosz nyelv ukrajnai státusát erősíti meg – innen a nacionalista indulatok.

Az állami nyelvpolitika alapjairól című jogszabálytervezetet még 2011 augusztusában nyújtotta be két régiópárti (PR) politikus, Vagyim Kolesznyicsenko és Szerhij Kivalov. Az Ukrajnában élő kisebbségek számára előnyös új nyelvtörvény végleges elfogadása lehetővé tenné, hogy egy adott közigazgatási egységen belül a kisebbségek hivatalosan is használhassák anyanyelvüket, ha arányuk eléri a 10 százalékot.

Az ellenzéki pártok és az ukrán nacionalisták tiltakozását az váltotta ki, hogy a jogszabálytervezet értelmében az orosz nyelv Ukrajna 27 közigazgatási egysége közül 13-ban – azaz 13 megyében – kapna regionális státust, emellett Kárpátalján a magyar, a Krímben a krími tatár, Csernyivci megyében pedig a román nyelv válna regionálissá, míg a többi nemzetiség kisebb közigazgatási egységekben használhatná hivatalosan anyanyelvét.

Keddre mind az ukrán ellenzék, mind a kormánypárt tüntetést hirdetett a parlament elé. A nyelvtörvény elfogadását támogató, az orosz ajkú kelet-ukrajnai megyékből autóbuszokkal szállított szimpatizánsok már hétfő este elfoglalták a kijevi törvényhozás előtti teret. A törvényt ellenző tüntetők, akik közül sokan Nyugat-Ukrajnából érkeztek, a környező utcákba szorultak vissza. A két ellentábort rendőrkordonok választják el egymástól, s nem zárható ki, hogy az erős rendőri jelenlét ellenére a nap folyamán összetűzések alakulnak ki közöttük.

*

Kárpátaljai előzmények:

A megyei tanács egyes képviselői levélben fordultak Volodimir Litvinhez, a Legfelső Tanács elnökéhez. A dokumentumot több tucat képviselő mellett néhány járási tanácsi elnök, valamint a megyei jogú városok vezetői írták alá. A levélben azt hangsúlyozzák, a soknemzetiségű Kárpátalja jó példa arra, hogy a hatályos alkotmány maradéktalanul biztosítja a nemzetiségek szabad nyelvhasználatát. A nyelvtörvénytervezet elfogadása destabilizálná a társadalmi helyzetet, mélyítené a politikai ellentéteket.

A dokumentum először néhány magyar képviselő aláírásával került nyilvánosságra.

Később a Kárpáti Igaz Szóban az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Kárpátalja megyei tanácsi képviselői cáfolták, hogy aláírták volna a kisebbségbarát ukrán nyelvtörvény elleni felhívást.

Az UMDSZ három megyei tanácsi képviselője, akinek a neve ott szerepelt a dokumentumot aláíró 61 képviselő névsorában, a Kárpáti Igaz Szóban közzétett nyilatkozatában leszögezte: nem ismerték a megyei tanács honlapján közzétett felhívás szövegét, azt aláírásukkal nem támogatták.

A képviselők egyike a lapnak elmondta, hogy a dokumentum közzététele után azonnal tiltakoztak, ezért pénteken eltávolították a nevüket a felhívás szövege alól.

*

A fent említett levélhez hasonló okmányt készített elő az Ukrán Írószövetség kárpátaljai szervezete, amelyet kijevi elnökségükhöz készülnek eljuttatni. E blog tulajdonosát a levél előkészítőinek egyike telefonon hívta fel azzal, hogy hozzájárul-e nevének szerepeltetéséhez az aláírók közt. A kérdezett röviden kifejtette, hogy miért nem. A hívó maximális megértést tanúsított.

Piréz válasz egy orbáni megtévesztésre

Mea culpa, mea maxima culpa. Súlyos az én bűnöm, nagy az én vétkem, itt az ideje a vezeklésnek. Töredelmesen be kell vallanom, hogy eléggé el nem ítélhető módon közreműködtem abban, hogy Orbán Viktor hosszú éveken át folyamatosan megtévessze a magyar levélírókat. Tízezrekkel hitette el, hogy a feladó nevét nagyobb betűvel kell írni, mint a címzettét.

Kedves piréz barátom, ha már régóta csak emaileket írsz és nem tudod egészen pontosan, hogyan is kell egy hagyományos postai borítékot megcímezni, akkor bizonyára beütöd a Google keresőbe, hogy boríték címzése vagy levél címzése. Az első találati oldalon felbukkanó kis képtalálatok között a legelső egy hosszúkás boríték, nemzeti színű sávozással a sarkában. A piréz álca mögött felujjong magyar lelked: hát hiszen nem is gondoltad, hogy borítékot címezni nemes hazafias cselekedet. Ha pedig a feladó nevét is meglátod, egekig csap nemzeti büszkeséged.

Naponta félszáznál többen kattintanak rá gyanútlanul erre a képecskére, remélve, hogy megtudják, hogyan kell helyesen borítékot címezni. Ha valóban járatlanok a postai dolgokban (és az udvariassági szabályokban), akkor legalább három dologban súlyos megtévesztés áldozataivá válnak: elhiszik, hogy hangsúlyozni kell az üzenet személyes jellegét, hogy nem kell megadniuk a válaszcímet és hogy a saját nevüket sokkal nagyobb betűvel kell írni, mint a címzettét.

Az itt látható borítékot és a benne küldött „személyes üzenetet” még 2006-ban kaptam, akkor meg is szellőztettem rendesen, írtam rá kimerítő választ, lett belőle bejegyzés akkori bloghelyemen, cikk az ÉSben és a Népszabadság Online-ban, topik az Indexen és az Origón. Oldalam látogatottsága erősen megnőtt. Aztán persze szépen elfelejtődött a dolog, bejegyzésemet egy idő után már senki nem olvasta.

Hosszú évek teltek el, közben új blogot nyitottam, a régi, fapados webhelyemet csak archívumként használtam. Aztán egyszer észrevettem, hogy a Google jó ideje meglepően sok új látogatót, naponta akár tucatnyit is szállít a korábban már teljesen elhagyatott, látogatatlan oldalra. Gondoltam, talán a Fidesz-elnök névére keresők érkeznek ilyen nagy számban. De nem.

Statisztikáimból kiderült, hogy az írásomban használt szavak és a boríték-kép okán ez az oldalam a Google képtalálatai között kerül előkelő helyre akkor, ha valaki a boríték címzése – levél címzése – borítékcímzés – levélcímzés kifejezések valamelyikére keres rá. Kicsit furcsálltam a dolgot, de azt gondoltam, idővel majd alábbhagy az érdeklődés, mert a szabványos címzés szabályait kereső böngészők egy idő után elfordulnak ettől a hamis lelőhelytől. DE NEM! Sőt!

Az oldalra kattintók száma hónapról hónapra nőtt. Mára átlagosan bőven napi 50 felett van, a boríték képe pedig a fent sorolt keresésekre stabilan az első a listán.

És ekkor súlyos bűntudatom támadt. Rádöbbentem: bár akaratlanul, de közreműködtem abban, hogy Orbán Viktor hosszú éveken át folyamatosan megtévessze a magyar levélírókat.

Ezt a vétkemet öntudatos pirézként sürgősen jóvá kellett tennem! Tájékozódtam, és gondos munkával olyan ábrát készítettem, amely valóban hasznos eligazítóul szolgálhat – fogtam, és feltettem az orbániáda fölé. Most már jöhetnek az érdeklődők. Nemzeti trikolór és nagybetűs pártelnöki gesztus ugyan nem kecsegteti őket, de talán még akadnak, akik a pontos információt többre becsülik.


levélcímzés, boríték levél helyes címzése