pereg a Tejmozi

multikulti szövegjáték

Cseke Gábor folytatja a Színképben (Romániai Magyar Szó) multikulti szövegjátékom bemutatását:

„Mielőtt továbblapoznánk a naplóban, írjuk ide azon nyelvek lajstromát, amelyek irodalmából a szerző (azaz, választott nevével: bdk) által megszólított lelkes fordítók a vendégmondatokat kiszemelgették és a szerző rendelkezésére bocsátották. A naplóban említett 18 nyelv (a vendégmondatok beérkezésének sorrendjében): horvát, (belgiumi, franciaországi) francia, angol, ukrán, (svájci, osztrák, németországi) német, lengyel, svéd, szerb, montenegrói, bosnyák, orosz, héber, ruszin, román, portugál, holland, cseh, szlovák.”

Egy mondat a világ (2.)

„Nyelvközi” multikulturális szövegjáték

     Július 29-i bejegyzésnél szakítottuk félbe múlt heti mellékletünkben Balla D. Károly ungvári írónak a készülő, munkacímén Tejmozinak keresztelt, kollektív ihletésű virtuális novellájáról, illetve a szerzőség műhelykínjairól szóló munkanaplóját.
Mielőtt továbblapoznánk a naplóban, írjuk ide azon nyelvek lajstromát, amelyek irodalmából a szerző (azaz, választott nevével: bdk) által megszólított lelkes fordítók a vendégmondatokat kiszemelgették és a szerző rendelkezésére bocsátották. A naplóban említett 18 nyelv (a vendégmondatok beérkezésének sorrendjében): horvát, (belgiumi, franciaországi) francia, angol, ukrán, (svájci, osztrák, németországi) német, lengyel, svéd, szerb, montenegrói, bosnyák, orosz, héber, ruszin, román, portugál, holland, cseh, szlovák.
Augusztus 23. Előzetesen befejeztem a Tejmozit! Közel sem véglegesen. Tegnap és tegnapelőtt annyit végeztem, hogy a még be nem dolgozott 4 idézetnek találtam meg a helyét… Ma pedig megírtam a novella elég rövid, kb. másfél flekknyi végét. Még ezt is csiszolnom kell, főleg az utolsó bekezdéssel és a zárómondattal van gondom. Ugyan már bő egy hónappal ezelőtt kitaláltam, milyen képpel zárom majd a szöveget, most mégis féltucatnyi variációt elvetve keresem az igazi megoldást.
Augusztus 24. Ma egész nap a novella befejező szakaszán dolgoztam, a tegnapi változathoz képest csaknem kétszer hosszabb lett. Talán a megfelelő zárómondatokat is sikerült megírnom. De egyelőre nem gondolom teljesen véglegesnek.
Úgy döntöttem, hogy a teljes prózaművet betetéző és lezáró utolsó szakaszt (amelyben már nincsenek idézetek) külön nem hozom nyilvánosságra, hanem majd a teljes és végleges prózaművel együtt. Ez azonban még odébb van, mert mostantól az írás egészén, a teljes anyagot látva szeretnék dolgozni… mivel munka közben igen erősen befolyásoltak a beépítendő idézetek, így keletkezett néhány ellentmondás, és helyenként kicsit szétesőnek érzem a történetet is. A most következő utólagos szerkesztéssel igyekszem még egységesebbé, egybetartóbbá tenni az egészet… Ezeket az utólagos beavatkozásokat azonban nagy óvatossággal végzem, semmiképpen nem szeretném ugyanis túlírni, túlfogalmazni, túlcsiszolni a novellát: meg kell maradniuk benne mindazoknak a jellegzetességeknek, amelyeket a munka sajátos formája, a vendégszövegek sokféleségéhez való igazodás adott.
Szeptember 14. Egy ideje már szándékosan halogatom a projektum lezárását: a zárórész beiktatatását, a teljes szöveg egybeszerkesztését, a végső csiszolásokat és a közzétételt. Mégpedig azért, mert tétova kísérletet tettem a szöveg előzetes, nyomtatott publikálására, és arra gondoltam, ennek esélyeit erősen rontanám, ha a neten hamarabb jelenne meg. Az egyik legelitebbnek számító, a modern irodalmat talán leginkább képviselő folyóiratot kínáltam meg a dologgal, arra számítva, hogy nem csupán a novellaszövegnek adnának helyet, hanem a játék teljes leírása – mint irodalmi ötlet és intertextuális akció – is érdekelné őket.”
(Mivel válasz kb. másfél hónapon át nem érkezett, bdk elbizonytalanodott. A munkanaplót így folytatja:)
„Ezt az egész munkát sokkal nagyobb teljesítménynek éreztem annál, semhogy az én kis marginális honlapom keretei között maradjon. Egyben – bevallom – piszkálta a csőrömet az is, hogy a havonta feltett 4 (önmagában is novellányi terjedelmű) szövegem sem játékostársaimból, sem olvasóimból nem váltott ki semmilyen érdemleges reakciót (a nagyon kevés kivételtől eltekintve: nekik külön köszönet).
Nem tudom, próbált-e már valaki idegen szerzőtől származó, kész, olykor nagyon összetett, grammatikailag erősen megformált, érezhetően egy-egy novella funkcionális részéből kiemelt mondatokat saját szövegébe úgy beépíteni, hogy ne lehessen észrevenni sem az illesztés helyét, sem az idegen anyagot. Ez nagyon nehéz!…
A néhány maradék citátum beépítését és egyes utómunkákat már kisebb lelkesedéssel végeztem, és az ötödik közleményről tudósító levélben jeleztem is a kollégáknak, hogy bánt visszajelzésük elmaradása. Erre a nyilvánvaló provokációira is talán ha hárman vagy négyen reagáltak. (Gergely Tamás ekkor kért tőlem interjút, Kalász István meg kis jegyzetet írt arról, hogy az ő küldeményeire sem reagálnak a szerkesztőségek.) Mindez, bevallom, kedvemet szegte, és továbbra is halogattam az akció lezárását.”
Ez után történt, hogy bdk-tól novellát kért egy budapesti folyóirat, de a terjedelmet maximum 20 oldalban határozta meg. A Tejmozi akkori változata ennek a duplája volt… Mit tehetett bdk?
„Egyetlen lehetséges megoldásnak tűnt az összes vendégmondatot kiiktatni, minden mellékszálat lenyesni, és az egészet összerántani. Kétnapnyi munka. Az eredmény: az eredetinél sokkal-sokkal tömörebb, húzósabb, feszesebb novella. A vendégszövegek nem hiányoznak; sőt. DE! De számomra, aki pontosan tudom, hogy mit hagytam ki, nyilvánvaló, hogy a kapott mondatok egy része valóban terhelte a szöveget, fölösleges és spekulatív kitérőkbe kényszerített, más citátumok azonban hiányként nagyon is látszanak novellámon. Utóbbiaknak ugyanis funkcionális szerep jutott: ihletet, inspirációt merítettem belőlük, és olyan szövegek sarjadtak környékükön, amelyek írásom lényegi részévé váltak. Úgy tartottam tehát tisztességesnek, ha ennek a tömörített változatnak a végére odabiggyesztettem a közel 30 prózaműnek a címét és szerzőjüknek, valamint a végül kihagyott mondatok fordítójának a nevét.”
A folyóirat végül elállt a megjelentetéstől, és inkább bdk közéleti naplóját kezdte közölni. Az író ekkor újabb szerkesztőséget keresett meg munkájával, de itt sem járt sikerrel. Végül egy, a hagyományos irodalmi értékek iránt elkötelezett harmadik folyóirat elfogadta közlésre ezt a redukált verziót (valamelyik tavaszi számukban fog napvilágot látni).
A szerző menet közben véleményt kért Rácz Pétertől (költő, esszéista, műfordító), aki lekéste a vendégmondatok beküldésére kiírt határidőt, ám becsületesen eleget tett a felkérésnek. Az író nagy bánatára csak ez az egyetlen kritikai reagálás született mostanig, immár nem a vállalkozással, inkább a teljesítménnyel kapcsolatban. Ebben a kritikus bdk vállalkozását kissé a robinsoni „szigetépítés”, élet-átmentés analógiájának érzi, hiszen Defoe hősének is a tengerbe nem veszett, véletlenszerűen megmaradt hulladékokból kellett magának életkeretet emelnie.
Jövő heti mellékletünkben, mielőtt nekilátnánk a Tejmozi folytatásos közlésének, a Rácz-féle kritikából tallózunk, illetve Gergely Tamás interjújának is helyet adunk.      

     (folytatjuk)

CSEKE GÁBOR

    (megjelent: Romániai Magyar Szó; Színkép. 2005. jan. 29.) 

Megjelölve .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.