Pápashow

Nem tudom, meddig folytatódik még ez a valóságshow a pápával. Olvasom, hogy az olasz közvélemény is egyre inkább megosztott: egyesek szerint a méltósággal viselt szenvedés erkölcsi példáját testesíti meg II. János Pál, mások szerint a betegség ilyen közvetlen bemutatása már túlmegy a jóízlés határain. Egyházi körökben is megfogalmazódott a vélekedés, miszerint "nem a pápa, hanem Krisztus szenvedései váltanak meg bennünket", ezért megálljt kell parancsolni a pápamutogatásnak. Én azt gyanítom, itt nem az ízlés és nem az egyházi dogmák diktálnak, hanem valamilyen csoportnak érdekében áll, hogy ezt az embertelenséget műveljék azzal a haldokló öreggel. Ám azt sejtem, ez kétélű fegyver: lehet, hogy sokakat fanatizálni lehet ilyesmivel, de szerintem még többen vannak, akik azt gondolják: ha ez a keresztényi kegyesség, akkor köszönik, nem kérnek belőle. (Miközben ezt írom, valaki éppen azt kérdezi a rádióban, vajon mi lehet az oka annak, hogy a két ázsiai természeti katasztrófa éppen a két legnagyobb keresztény ünnepre esett: karácsonykor a cunami, húsvétkor a földrengés. Hm. Csakugyan. Úgy tűnik, Posszeidónnak és Gaianak is elege van a kereszténységből.)

*

Bevallom, a televíziós csatornák egyes szórakoztató műsoraiba gyakran azzal a kaján gondolattal nézek bele, hogy úristen, mit kapnak majd ezek Tóta W. Árpádtól az Indexen. A legtöbbször meg is kapják, még akkor is, ha nagy nevekről, más műfajban komoly teljesítményt nyújtókról van szó. TWÁ a legkevésbé sem tiszteli a tekintélyt, pimaszul odamondogat bárkinek. Ezt bizonyára jól teszi: megjegyzései ha gyakran túlzóak is, általában rátapintanak a lényegre – és roppant szellemesek még akkor is, ha az ember nem mindig ért egyet a szerzővel.
Gyakran elolvasom György Péter médiakritikáit is az Ésben. Őbenne meg azt szeretem, hogy mélyebb, általában társadalmi összefüggéseket keres, a jelenségeken túl igyekszik megragadni a lényeget. Láttam azt a Friderikusz-műsort is, amelyben egy számomra nem túl szimpatikus lelkületű fiatalembert letorkolt azzal, hogy nem hajlandó végighallgatni rasszista előadását. Hát igen, itt legalább két dolog eszébe jut az embernek. Az egyik a Voltaire-i tézis arról, hogy ha nem is értünk valakivel egyet, mégis mindent meg kell tennünk azért, hogy ellenfelünk is elmondhassa a véleményét. A másik meg, hogy a gyűlöletkeltés, embertársaink faji, vallási stb. alapon történő megkülönböztetése és önérzetünkben való megsértése nem csupán erkölcsi normákat sért, hanem törvénybe is ütközik.
Mindez azért jutott eszembe, mert "két kedvencem" most szépen egymásnak ugrott az Ésben.

Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.