Pap Jancsi és az ukrán nyelvtörvény

Bármibe lefogadnám, hogy ti sem értitek az ukrajnai nyelvtörvényt. Leginkább azt nem tudjátok róla, hogy valóban kisebbségbarát-e, mint ezt a felszíni fúrások bizonyítják, vagy pedig a kormánypárt inkább csak választási csalafintaságból erőltette át a parlamenten, és nem is az egyéb kisebbségek érdekeit szolgálja, hanem csupán a Kelet-Ukrajnában tízmilliós számban élő orosz lakosság felé tett (szavazatokra váltható) gesztus; illetve annak a törekvésnek a bizonyítéka, hogy a most hatalmon lévő erők szívesen visszaállítanák az orosz nyelvnek a rendszerváltás előtti presztízsét Ukrajnában.
Bárhogy is: előfordulhat, hogy a nyelvtörvény farvizén hajózva a kárpátaljai magyaroknak sikerül ezt-azt elérniük, ezért a helyi (városi, községi, járási) önkormányzatok sorra hoznak intézkedési határozatokat. Ha ezeket utóbb a felsőbb hatalmak nem vonatják vissza velük, akkor szélesedhet a magyar nyelv használati köre azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben a törvény előírta 10 % felett van a magyarok lélekszáma.
Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy az egymással ellenséges viszonyban álló két kárpátaljai magyarságszervezet most sem tudott összefogni a jó cél érdekében. Mindketten más-más lovat akarnak.
Apropó: ló. >>tovább: >>  PapJancsi és a cigány vak lova

Más: Ukrán, orosz, szurzsik

Itt is: Pap Jancsi és az ukrán nyelvtörvény

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük