Meghalt Takáts Gyula

Életének 98. évében. Ez azért szép kor… A költők vagy nagyon fiatalon halnak meg, vagy nagyon öregen. Vagy a kettő között.
Amikor utoljára találkoztunk, még nem volt 90. Remekül tartotta magát, bot nélkül járt. Pár évvel korábban verset is ajánlottam neki, a 85. születésnapjára. Ez talán be is került valami antológiába.
1989-ben találkoztunk először, a Berzsenyi Helikon Napokon, Keszthelyen. Aztán még néhány éven át ugyanott. Ő volt az öregember, mégis én maradtam el hamarább ezekről a rendezvényekről…
Mivel 1939-től egy ideig Munkácson tanított, kicsit földinknek tekintettük. Ez talán a versemből is lejön – amellyel ezúton búcsúzom a kedves Gyula bácsitól.

—————

 

Balla D. Károly

CIPŐMRE VASTAGON

Ballada a 85 esztendős Takáts Gyulának

Hazányi úton kövekre hágok,
pázsiton siklom mezítelen lábbal,
előttem lankák, mögöttem hágók,
vizeken járok vízhatlan ruhában;
homokba lépek furcsa ábrákat,
ha messze indít a hazai táj –
– eső sem esett, mindenem száraz,
de cipőmre vastagon tapad a sár.

Márványon siklom már észrevétlen,
cserepek törnek alattam szét,
betonon kopog végig a léptem,
kavicsok recsegnek szörnyű zenét;
bádogot érek: mennydörgés ropog –
így űzetnék messzire: már szinte fáj.
Ha elmegyek, senki sem háborog –
de cipőmre vastagon tapad a sár.

Járhatok hóban, léphetek jégre,
vicsorog lábam alatt az érc,
tehetem talpam hullott levélre,
sebező vasszögek tövise sért;
lopóznék gumin, csúsznék üvegen,
hihetem, hogy ígéret földje vár,
hol nem lennék őshonos idegen –
– de cipőmre vastagon tapad a sár.

AJÁNLÁS

Unhatod, Bátyám, unos járásom,
bár mindenféle útra hágok:
járhatok prémen, gyolcsfehér vásznon,
hullhatnak elém rózsavirágok,
legyen a padlóm bár alabástrom,
léphetek ezüstön, ébenfán akár,
vagy táncot ropjak vérző parázson –
– a cipőmre vastagon tapad a sár.

(1995)

Megjelölve .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.