keresztény jóga

A „keresztény jógáról” beszél ájtatos hangon a rádióban egy keresztény nőguru, aki a testi- és lelkigyakorlatok vezetése mellett gyógyít is. A Jézus tanítására alapuló jóga igéjét hirdeti. Hmmm.

Nem vagyok semmilyen hittétel elhivatottja, sőt, és ugyan kétlem, hogy a bármiféle dogmákhoz ragaszkodó merev gondolkodás hasznos lenne (még egy sőt), de azért szerintem a jóga annyira elválaszthatatlan a keleti világnézettől, a meditációnak mint gondolat nélküli lélekürülésnek a gyakorlatától, a nirvána abszulútumára és a lélekvándorlásra alapuló vallástól, a Parabrahmától és az Atmától, hogy otromba dolog egy lényegétől teljesen idegen megváltásmítosz hitvilágába beleerőszakolni. Felfogható ugyan a jóga pusztán fizikai tréningnek, légzéstechnikák, mozdulatok és testtartások begyakorlásának, felfogható továbbá életmódként és lelki beállítódásként, akár vallásfüggetlen spirituális rendszernek is, azaz a mögöttes hitbéli és világnézeti lényeg ismerete és elfogadása nélkül is jól alkalmazható (nyugati kultúrában nevelkedettek számára alighanem ez a célszerű út), de ha már vallási, filozófiai környezetbe helyezzük, akkor nem szakíthatjuk el gyökereitől (gondolom én) és nem húzhatjuk rá a kereszténység kényszerzubbonyát. Engem az taszít a leginkább >>>tovább a teljes szöveghez

péntek

Tegnap szerencsésen megérkeztünk Istvánékhoz.

Előtte épp annyit álltunk a határon, mint amennyi idő alatt aztán Záhonyból eljutottunk Budára. Jól indult az átkelés, de bent az ukrán vámterületen aztán lelassult, majd befagyott a sor. Vagy egy óra hosszat tapodtat sem mozdultunk. Ilyesmi azért az utóbbi időben ritkán esett meg velünk. Miután végre kezelték az útlevelünket, félreállítottak egy külön sorba. A többi megindult, a miénket pedig nem engedte tovább egy határőr. Na, adtam én neki hideget, meleget. Addigra jó ideges lehettem, üvöltözve fenyegettem, és azzal vádoltam, hogy persze, a haverokat engedi, meg azokat is, akik odanyomják a pénzt. Láttam ám! Azonnal mondja meg a nevét, újságíró vagyok, megírom, hogy micsoda disznóságok zajlanak itt. Meglephette a dolog (ahol 100 átkelőből 99 gázolaj-csempész, ott ritka az ilyen hangnem. Kezdte mondani, hogy a magyarok átszóltak, „eltört” a komputerrendszer, ne engedjenek át ukrán rendszámú kocsikat, mert nem tudják regisztrálni. De én ordítottam tovább, amíg fel nem engedett a hídra. Újabb óra alatt át is értünk… Az EU-határt őrző húszévesforma útlevélkezelő így szólította meg Évát: „Szevasz. Hová utaztok?” Mivel a dühömet a túloldalon már levezettem, ezen csak kuncogni tudtam. Máskor még azt is kikérem magamnak, ha a keresztnevemen szólítanak.

De Éva is kitett magáért, ő meg a bunkó és szemtelen vámost döfte le.

Rég jöttünk át a határon, elszoktunk a megaláztatásoktól…

 

Ma sűrű és eredményes napunk volt/van/lesz, előbb ügyintézés hosszan és fárasztóan (oh, bürokrácia!) – de kibírtam. Aztán egy nagyon normális, közvetlen ünnepség keretében Éva harmadmagával átvette a Déry-dijat. (Erről, István fotóinak hála, otthonról hosszabb képes beszámoló). Este pedig Lőkös Ildivel találkozunk itt, Istvánéknál, akik még a vendégeik vendégeit is szívesen látják. Kolos is itt van már Pesten, holnap együtt utazunk Veszprémbe.

 

Tűrhetően bírom a gyűrődéseket.

vasárnap

Szerencsésen hazaérkeztünk. Végig zuhogott az eső. Itthon minden rendben.

Holnap talán bővebb beszámoló, és a korábbi szöveg rengeteg melléütését is kijavítom.

Tegnap ezt pötyögtem gépbe Istvánéknál, de ide betűzni nem sikerült, valami befuccsolhatott a szolgáltatónál, mert este nem volt internet – az üzemzavartól egészen itthon éreztem magam:

Szombat:

Tegnap hosszan, szinte éjszakába nyúlóan beszélgettünk. Ildikó csak egyedül tudott eljönni (Lacival telefonon üdvözöltük egymást), de így sem tudtunk a témákból kifogyni. Kicsit késett, s amíg vártuk, Istvánéknak elmeséltük, hogyan alakult ki a két család barátsága, nagy nosztalgiával adtuk elő a néhány éve már új sztorkat sajnos nem produkáló,  legendás emlékű papa, Lőkös Zoli bácsi történeteit.

Ildi persze olyan, mint mindig, pörög-pezseg, ezer dologban benne van, kész csoda, hogy ráért. Épp most telefonált a háziaknak, hogy nagyon jól érezte magát.

Ma Kolossal Veszprémbe. Oda ő vezetett, sajnos zuhogott az eső, de nem annyira, mint visszafelé, amikor már persze Éva. Szinte állt a víz az autópályán.

Holnap padig már hazafelé, remélhetőleg jobb időben.

távnapló – itthonról

Azt találtam ki, hogy ezúttal ezt a népszabadságos blogomat használom majd távnaló gyanánt, és ha időm-módom-kedvem lesz hozzá, akkor "a távolból" ide tűzök be pár mondatot. Persze fizikailag éppen sokkal közelebb leszek ehhez a szájthoz, mint Ungváron. De ez így érdekes, ahogy az én otthoni naplómnak a HHRF New York-i szerverén futó oldalaiba beleékelődik a budapesti napilap blogoldala… Remélem, minden jól linkeltem össze és működni fog ezen újabb kisded játékom.

Legközelebb már Budapestről.

(Aki a NOL-oldalról indul, >>>itt láthatja a beágyazott verziót.)

Utazunk!

Tegnap ezt írtam naplómba:

Kicsit nyugtalan letten a közlekedési hírektől: kormányfői találkozó miatt fél Bp-et lezárják, gond lesz az átjutás Budára csütörtökön, néhány dolgunk elintézése pénteken a belvárosban, és mintha az M7-es bevezető szakaszát is lezárnák szombaton, amikor Veszprémbe akarunk utazni. Ilyen szerencsénk is csak nekünk lehet!

Tegnap esti körlevelemben felhívtam kedves partnereim figyelmét, hogy a honlapom legrégibb, 2001 óta működő találatszámlálója a 100.000-hez közeledik (akkor még 500 volt hátra). Korábbi tapasztalatokból tudom, hogy ilyen hírre felpörög a látogatottság: a böngészők kifejezetten szeretnék a kerek számot akkor látni, amikor éppen ők kattintanak a címemre. Ma estére, nagyjából 24 órával a körlevél példányainak postázása után, át is ugrott a szép kerek számon, az előbb megnéztem, már 100.050 volt. Vajon ki lehetett a százezredik? (Amikor ugyanezt játszottam, talán 10, majd 50 ezerrel, akkor egyszer Spenót, és egyszer Andrassew lett a „győztes”.)
Ugyanebben a levélben azt is bejelentettem, hogy negyedik életévét betöltve az UngParty januártól valószínűleg megszűnik ebben a formájában, és valami más lesz helyette. Még én sem tudom pontosan, hogy micsoda – különben is, hadd legyen meglepetés. (Ilyen galádul csigázom fel az érdeklődést…)

Egy egész napig elégedett voltam, hogy minden határidős munkámat lezártam elutazásunkig, illetve már csak annyit hagytam a hó végéig elvégzendőkből, amennyit hazaérkezésünk után könnyeden elvégezhetek. Versemet, esszémet, naplómat vissza is jelezték, a kiadóm pedig novemberig adott határidőt – addig még piszmoghatok a regényemen (részlet belőle az ehavi Forrásban). De egy digitalizációs munkát mégis elblicceltem, erre mai levél figyelmeztetett. Igazat szólva attól tartottam, hogy a megrendelő részéről a kifizetésekkel gondok lesznek (egy több éves egyeztetés után jutottunk idáig), ezért nem kapkodtam el a dolgot; erre az óvatosságomra ezúttal ráfáztam, mert ha elvégeztem volna a munkát, most Bp-en akár el is számolhattunk volna. Na mindegy, ami kés, az nem múl.

Holnap dél körül indulunk. Péntek, 14 óra: Artisjus-székház (Mészáros utca), földszinti tárgyaló: Déry-dij átadás. Újra itthon, gépközelben: vasárnap estétől. Talán lesz egy kis távnapló is…

Ezúttal igyekszem további csontjaimat el nem törni.

Bácsfi, Pokorni, Gyurcsány és a többiek

Honlapom kedvenc szerzője újra remekelt:

Kőrös László jegyzete: Műsor, táblás ház előtt

[…] A szocialistáknak olyan vezérük van, aki szemlátomást nem szívbajos, erre mutat, hogy milyen szépen kinyírta nem eléggé ütőképes elődjét, pedig az annak idején szövetségesnek vette maga mellé, tulajdon MSZP-je ellenében. Gyurcsány most ennek a pártnak a derékhadát is folyamatos kesztyűbedudálási kurzusban részesíti, a FIDESznek adott hatalmas orrokról nem is beszélve. Orbánból majmot fog csinálni, nagyobbat, mint amekkorát a jobboldali profanum vulgus elvárásai csináltak volt.

Mi meg majd esetleg oda jutunk, hogy kivész belőlünk az egészséges plebejus utálkozás, és még azért a rengeteg pénzéért is tisztelni fogjuk, mint az amerikaiak a maguk gazdagjait. Velem is előfordult már, hogy lenyűgözött valakinek a vagyona, kínos emlék.

Gyurcsány persze könnyebb eset: rossz komédiás, bizonyos szint fölötti közönség nem veszi be a műsorát. Különösen a szociális demagógiája megható, a szocdem szövegei tizenkét év felett csakis >>>a teljes jegyzethez

Írt nekem az ukrán elnökjelölt!

[…] Juscsenko, mint elnökjelölt, háromszor is, három külön felbélyegzett borítékban küldte el nevemre ugyanazt az egy levelet. Ebben – nevemen szólítva – mint vállalkozóhoz, mint a Galéria-Ecriture magánvállalat tulajdonosához intéz hozzám igen megható szavakat, hangsúlyozva, mennyire tisztel, amiért ezekben a nehéz időkben vállalkozói tevékenységet folytatok. Röhögött is a vakbelem rendesen. Ugyanis >>>a teljes mai naplószöveghez

kishúgom Izraelből

Pár napig nagyon csendes volt ház: anyuék Baján, Kolos Veszprémben, Csönge Tatán egy sportversenyen. Talán húsz éve is annak, hogy Évával kettecskén lettünk volna itthon. De holnaptól nagyüzem: Bátyu meghozza az Öregeket és Kolost, aki Cegléden csatlakozik hozzájuk. Ha, mint rendesen, bátyám unokája is becsöppen, akkor szombat-vasárnap nyolcan leszünk ebédkor az asztalnál.

A Szembesülés és más megírandóim miatt gyérültek meg ennyire naplóbejegyzéseim, valamelyest az Ungparty-frissítések is. Hiába, ha záros határidőn belül újra le akarom zárni a regényemet, akkor napjaim nagy részét ennek a néha már unt-gyűlölt szövegnek a további bütykölésével kell töltenem. A napokban elég jól haladtam, ezért számolok be most lazításként pár dologról.

István (Csernicskó) már többször jelezte: kutatási célból szükségük lenne munkáim digitális anyagára, beleértve mind a szépirodalmi, mind egyéb írásaimat. A kárpátaljai magyar írásbeliség szövegkorpuszát állítják össze, így gyakorlatilag minden elérhetőt-megszerezhetőt feldolgoznak és beviszik egy adatbázisba. Hozzájárultam ahhoz, hogy a honlapomon meglévő anyagokat begyűjtsék, de mivel ott közel sincs meg minden, így a minap CD-re írtam öt könyv teljes anyagát; két szimpatikus fiatalember jött érte a Főiskoláról (mindketten tanársegédek), kicsit el is beszélgettünk, kérdezgettük őket munkájukról.
Elég érdekes belegondolni: regényem, novelláim, verseim, esszéim, színdarabjaim minden egyes szava mostantól szerepel majd ebben a hatalmas állományban, s kutató nyelvészek számára nyersanyagul szolgál.

Tegnap: egyetlen édes unokatestvérem látogatása.

Pali bátyám igen hamar elvált lembergi első feleségétől. A mamánál maradt, nálam alig idősebb kislányával az ő kapcsolata is szinte megszakadt, gyerekkorunkban mi is csak nagy-nagyritkán találkoztunk. Juliska Lembergben nem tanult meg magyarul, én meg iskolás korom előtt szót sem értettem semmilyen más nyelven, így még az évi 1-2 találkozás során sem alakult ki köztünk semmilyen kapcsolat. Később, felnőttként se nagyon. Nyilván az igény kölcsönös hiányában. Pedig közös érdeklődésünk lehetett volna, Juliska zenész, zongorista, és nekem ifjú koromban éppen hogy zongorista lányok voltak az itthoni barátaim. Mégis, amikor ungvári látogatásai során (anyjával vagy nélküle) kötelezően hozzánk is elhozta a nagybátyám, én inkább feszélyezettséget éreztem, semmint a közeli rokon megjelenése iránti örömöt.
Juliska lembergi zsidó fiúhoz ment férjhez, kislánya született. Nem bízva a független Ukrajnában, a kis család nem sokkal később kivándorolt Izraelbe. Mire teljesen beilleszkedtek és megteremtették az egzisztenciájukat, mire Alexandra (Szása) is felcseperedett, a férj tragikus hirtelenséggel meghalt; ők maradtak.

Csönge, Alexandra, Juliska

Csönge, Alexandra, Juliska

Tavalyelőtti látogatásukkor éreztem először irántuk valamiféle rokoni vonzalmat. Lehet, hogy ebben benne volt a szánalom az özvegy és a félárva iránt, de talán inkább az ifjú leány közvetlensége, kedvessége hatott rám. Juliska afféle morcos-mogorva, a világra kicsit mindig neheztelő, sértettnek látszó szláv nőtípus (félmagyarsága ellenére); én soha nem tudtam az ilyenek iránt feloldódni, megriaszt a lefelé görbedő ajkuk, szúrós tekintetük, tartózkodásuk, visszafogottságuk, valós vagy mutatott keserűségük. Az akkor 16 éves Alexandránál ellenben szó sem volt ilyesmiről; azonnal be is lopta magát a szívembe. Két év után most újra meglátogattak bennünket, és mintha a kishúgom az unokatestvérem iránti feszélyezettségemet is feloldotta volna: kifejezetten élveztem a néhány együtt töltött órát, és amikor elváltunk, most először talán „a vér szava” is megszólt bennem.

arányok

Újra gőzerővel dolgozom ezen a lassan másfél évtizede íródó szövegszörnyetegen, a Szembesülésen. Mint mindig, amikor hosszabb idő után előveszem, azt gondolom: milyen jó, hogy nem jelent meg eddig, hiszen ez is rossz benne, meg az is – és lázas igyekezettel mentem a menthetőt.

Pedig azt reméltem, a tavalyelőtti átdolgozás után most elég átfésülnöm. De az első végigolvasás-javítgatás óta tudom, sajna ennyivel nem úszhatom meg, több helyen radikálisabb beavatkozásra van szükség. Így pár napja újra nekiestem. Leginkább persze húzok, rövidítek, van miből, az évek során a korpusz félmillió karakternyivé duzzadt. Ez nagyjából 300 könyvoldalnak felel meg, ami nem önmagában sok, hanem ebből elviselhetetlenül rengeteg. Igyekszem a sok üresjáratot, a túlrészletezéseket, az agyonírt epizódokat vagy kihagyni, vagy radikálisan megkurtítani. Persze majd minden metszés láncreakciót vált ki: ha kiiktatom X-et, akkor ugyanezt kell tennem mindennel, ami X-re vonatkozott. Néhol ezt könnyű áthidalni, másutt nehezebb, s van, ahol lehetetlen: akkor következik az újraírás. Előfordul, hogy kihúzok egy fél oldalt – de másfelet beleírok.

Amikor e sorokat írom, már túl vagyok a közepén, és éppen az Egyenes és függő idézetek c. fejezetnél akadtam el. Nem tudom, mit kezdjek ezzel az elképesztően részletes osztályozással, amely különböző szempontok szerint csoportokba és alcsoportokba rendeli a nem létező regényben szereplő kétszáznál több citátumot, összesen 19 típusukat különböztetve meg. Önmagában szakdolgozatnyi anyag: száraz és lehangolóan unalmas.

És hol van még a szöveg vége!

Az ősz folyamán nemcsak emiatt a mielőbb elvégzendő munkám miatt kívánom hanyagolni egy kicsit a honlapot. Az elmúlt két évben képtelenül sok időt szántam rá, így most hogy körmömre égett pár aktuális munkám, hosszabb időtávlatra is visszanézve eltűnődtem azon, jól tettem és teszem-e, hogy nagyjából a Lendület 1980-as újraszervezése óta több időt és energiát szántam-szánok szerkesztésre és szervezésre, mint írásra. Persze tisztában vagyok vele, hogy a sokkal több ráfordított idő nem feltétlenül jelent arányosan több művet, meg azt is tudom, hogy nem ritkán éppen a szerkesztésből, irodalmi akciókból merítettem kedvet és inspirációt az íráshoz, valahogy most mégis felborult ennek a két tevékenységemnek a harmóniája. Talán külső okok is közrejátszottak ebben, kisebb konfliktusok, félreértések néhány szerzővel, értetlenségem bizonyos viszonyulások láttán (olvastán)… Igen, érnek bennem bizonyos elhatározások. Egyszerű ez: ha kezdem valamiben egyre kevesebb örömömet lelni, akkor keresek magamnak más játékot. Ebben aztán van gyakorlatom.


 szöveg írás magyar billentyűzeten

Csönge naplója

CsöngeMost azért írok, mert rám van szólva, h írjak!:) Nem is értem, h miért eszi a fejecskémet apu, amikor igazán sűrűn gyártom neki a naplóimat…

A nyár eddig elég fantörpikus, leszámítva nagyapa eltűnését…:(

Az évzárót a praktikának elnevezett két hétig tartó napi több órás körmölés követte, ahol elvileg el kellett volna sajátítanunk az elsősegélynyújtás csínját-bínját. De persze ukránul/oroszul írtunk, úgyhogy a társaság nagy részének fogalma sem volt róla, hogy kéztörés esetén kell-e kávét itatni a sérülttel, vagy gázmérgezett embernek van-e szüksége meleg fürdőre. Nah, mind1, legalább megtanultam gyorsan írni ukránul:P

A praktika után általában lógtunk a városban, kosaraztunk vagy görkoriztunk.

Aztán tizenvalahanyadikán eljött hozzánk 1 irces ismerősöm:) Még korábban megbeszéltük Vlasztáékkal, hogy nyáron meglátogatjuk a kárpátaljai várakat (Nevicke, Huszt, Munkács), később pedig módosult a dolog, és Atis ittlétére tettük át a vármegnézéseket. Közben Juli sajnos elutazott táborba, Vlaszta pedig csak Husztra jott el. Nem semmi volt az az utazás:) Busszal mentünk és kb 3 óra volt az út. Vlasztának pedig időre vissza kellett jönnie, ez azt jelentette, hogy 1 óránk volt Huszton. Ez az 1 óra így telt: ki a buszból, pisiszünet, felrohanás a h1re, vár +tekintése, lerohanás a h1ről, j1vétel, be a buszba. Keményen belevetettük magunkat Husztba:) De úgy összességében yo volt az egész, a 3 óra utat szépen elhülyéskedtük.

Munkácsra csak 2en mentünk, anyu kitett minket a várnál, utána pedig a központban bóklásztunk, megnéztünk egy-két templomot is, az 1iknél elkapott minket vmi templomi manus és letámadásszerűen megismerkedett velünk. Addig minden rendben volt vele, hogy hívő meg hogy nézi a foci ebét, de amikor a David Beckham magánéletéről (feleség, megcsal, szerető…) kezdett társalogni velünk (társalogni=ő beszélt:), azt nem igazán éreztem okénak… De 1ébként aranyos volt a pasi, meg mindig rámjön a nevetés, ha eszembe jut:)

Atis elmenetele után másnap tánctáborba utaztunk Diával. Az volt ebben a legyobb, h mi 2en nem akartunk menni ebbe a táborba és a többiek, akik rábeszéltek minket, végülis nem jöttek el… De ennek ellenére élveztük, mert idén sokkal több volt benne az élet és még táncórákra is jártunk:) Ez pedig nagy szám, mert tavaly ellógtuk az összes órát, nem igazán szeretjük a néptáncot…:P A táborba pedig a társaság miatt mentünk.

Innen pár nappal hamarabb hazajöttem, mert a következő táborommal egybeesett. Itthon azzal köszöntöttek, h eltűnt nagyapa… Elég szörnyű ez… Főleg, ha az ember belegondol, hogy mi lehet vele… Áh:(

A tábor előtt Budapestre utaztam, vonattal, egyedül (imádoook vonatozni:)) Mari nénihez és István bácsihoz. A vonaton megismerkedtem néhány tiszatúráról érkezett sráccal, akiknek yo vízszaguk volt és nagyon yo fejeknek látszottak:) Istvan bácsi másnap elvitt a Mészáros utcába, a Duna TV székhelyéhez, ahol be lettem regisztrálva, kaptam dunás pólót, tollat, csuklópántot (annyi minden volt a kezemen, h nem tudta a csaj hova rakni), ebédet:)

VéViiii:)

Most azért írok, mert rám van szólva, h írjak!:) Nem is értem, h miért eszi a fejecskémet apu, amikor igazán sűrűn gyártom neki a naplóimat…

A nyár eddig elég fantörpikus, leszámítva nagyapa eltűnését…:(

Az évzárót a praktikának elnevezett két hétig tartó napi több órás körmölés követte, ahol elvileg el kellett volna sajátítanunk az elsősegélynyújtás csínját-bínját. De persze ukránul/oroszul írtunk, úgyhogy a társaság nagy részének fogalma sem volt róla, hogy kéztörés esetén kell-e kávét itatni a sérülttel, vagy gázmérgezett embernek van-e szüksége meleg fürdőre. Nah, mind1, legalább megtanultam gyorsan írni ukránul:P

A praktika után általában lógtunk a városban, kosaraztunk vagy görkoriztunk.

Aztán tizenvalahanyadikán eljött hozzánk 1 irces ismerősöm:) Még korábban megbeszéltük Vlasztáékkal, hogy nyáron meglátogatjuk a kárpátaljai várakat (Nevicke, Huszt, Munkács), később pedig módosult a dolog, és Atis ittlétére tettük át a vármegnézéseket. Közben Juli sajnos elutazott táborba, Vlaszta pedig csak Husztra jott el. Nem semmi volt az az utazás:) Busszal mentünk és kb 3 óra volt az út. Vlasztának pedig időre vissza kellett jönnie, ez azt jelentette, hogy 1 óránk volt Huszton. Ez az 1 óra így telt: ki a buszból, pisiszünet, felrohanás a h1re, vár +tekintése, lerohanás a h1ről, j1vétel, be a buszba. Keményen belevetettük magunkat Husztba:) De úgy összességében yo volt az egész, a 3 óra utat szépen elhülyéskedtük.

Munkácsra csak 2en mentünk, anyu kitett minket a várnál, utána pedig a központban bóklásztunk, megnéztünk egy-két templomot is, az 1iknél elkapott minket vmi templomi manus és letámadásszerűen megismerkedett velünk. Addig minden rendben volt vele, hogy hívő meg hogy nézi a foci ebét, de amikor a David Beckham magánéletéről (feleség, megcsal, szerető…) kezdett társalogni velünk (társalogni=ő beszélt:), azt nem igazán éreztem okénak… De 1ébként aranyos volt a pasi, meg mindig rámjön a nevetés, ha eszembe jut:)

Atis elmenetele után másnap tánctáborba utaztunk Diával. Az volt ebben a legyobb, h mi 2en nem akartunk menni ebbe a táborba és a többiek, akik rábeszéltek minket, végülis nem jöttek el… De ennek ellenére élveztük, mert idén sokkal több volt benne az élet és még táncórákra is jártunk:) Ez pedig nagy szám, mert tavaly ellógtuk az összes órát, nem igazán szeretjük a néptáncot…:P A táborba pedig a társaság miatt mentünk.

Innen pár nappal hamarabb hazajöttem, mert a következő táborommal egybeesett. Itthon azzal köszöntöttek, h eltűnt nagyapa… Elég szörnyű ez… Főleg, ha az ember belegondol, hogy mi lehet vele… Áh:(

A tábor előtt Budapestre utaztam, vonattal, egyedül (imádoook vonatozni:)) Mari nénihez és István bácsihoz. A vonaton megismerkedtem néhány tiszatúráról érkezett sráccal, akiknek yo vízszaguk volt és nagyon yo fejeknek látszottak:) Istvan bácsi másnap elvitt a Mészáros utcába, a Duna TV székhelyéhez, ahol be lettem regisztrálva, kaptam dunás pólót, tollat, csuklópántot (annyi minden volt a kezemen, h nem tudta a csaj hova rakni), ebédet:)

Ezután elindultak a buszok Szurdokpüspökibe, ami 1 nagyon édes, 1000 éves mátrai falvacska. A tábor remek volt, zajlottak mindenféle előadások (pár uncsi is persze), h1etmásztunk (viiii, és még izomlázam sem volt, pedig yokora 1 h1 volt:)), Egerben voltunk kirándulni (vettem boszorkányos fülbevalót), strandolni (megdobáltak jégkása “hógolyóval”), filmet néztünk, megnyertük a focimeccset, volt bennem 1 kullancs (sztem aranyos volt:)), láttam sok-sok denevért (imádom őket:)), és hallottam a szunyogokat is, de mivel a haverjaim, engem nem bántottak:P 13-an voltunk 1 szobában, csupa aranyos lányok:) Szal telleg yo kis tabor volt és rosszul esett belőle elmenni…

De mivel utána is yo helyre kerültem, nem lett olyan cörnyű a helyzet:) István bácsiéknál alakult ki a ballagyerek-gyűjtőhely, Kolos is hozzájuk jött a Balatonról. Úgy nagyjából mind2en átaludtunk 1 háromnegyed napot:) Kivételesen ezután enni is hajlandó voltam rendes adagokat:) Pedig a táborban is ok volt a kaja:) 1folytában sztárfotózott minket István bácsi, Kolossal lógtunk 1et a városban, aztán én István bácsival is. Elmentünk a Nemzetiben, sztem nagyon érdekes volt:) Épp renoválták a lépcsőt, pedig István bácsi le akart petőfizni engem:) És jártunk könyvesboltban nemvenni könyvet:) Volt még 1 netes talim is, és a Moszkva téren hülyéskedtem 1et a cigányokkal:) Aztán pedig ki lettünk szállítva a Keletibe, megkönnyebültek Mari néniék, hogy 2 Ballával kevesebb:)

Holnap pedig utazom a tengerre Odessza mellé Vlasztával és szüleivel, biztos nagyon remek lesz, és valószínűleg kötelezőn kell majd róla naplót írnom…

További kellemes nyarat mindenkibe!:)