Pap Jancsi és az ukrán nyelvtörvény

Bármibe lefogadnám, hogy ti sem értitek az ukrajnai nyelvtörvényt. Leginkább azt nem tudjátok róla, hogy valóban kisebbségbarát-e, mint ezt a felszíni fúrások bizonyítják, vagy pedig a kormánypárt inkább csak választási csalafintaságból erőltette át a parlamenten, és nem is az egyéb kisebbségek érdekeit szolgálja, hanem csupán a Kelet-Ukrajnában tízmilliós számban élő orosz lakosság felé tett (szavazatokra váltható) gesztus; illetve annak a törekvésnek a bizonyítéka, hogy a most hatalmon lévő erők szívesen visszaállítanák az orosz nyelvnek a rendszerváltás előtti presztízsét Ukrajnában.
Bárhogy is: előfordulhat, hogy a nyelvtörvény farvizén hajózva a kárpátaljai magyaroknak sikerül ezt-azt elérniük, ezért a helyi (városi, községi, járási) önkormányzatok sorra hoznak intézkedési határozatokat. Ha ezeket utóbb a felsőbb hatalmak nem vonatják vissza velük, akkor szélesedhet a magyar nyelv használati köre azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben a törvény előírta 10 % felett van a magyarok lélekszáma.
Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy az egymással ellenséges viszonyban álló két kárpátaljai magyarságszervezet most sem tudott összefogni a jó cél érdekében. Mindketten más-más lovat akarnak.
Apropó: ló. >>tovább: >>  PapJancsi és a cigány vak lova

Más: Ukrán, orosz, szurzsik

Itt is: Pap Jancsi és az ukrán nyelvtörvény

Ősi magyar hungarikum

BúzafűA búzafű arra is jó, amire nem!

Óriási tévedésben élnek azok, akik szerint a biotermékek csimborasszója a szója és a férges alma. Ez még a szójásszabadság és pálinkafőzési adókedvezmények közepette sem fogadható el: az almapálinkánál 113 %-kal egészségesebb a búzafűlé és a bodza-filé.

A Wikitória szerint a búzafű nem egyéb, mint a mezőre frissen kihajtott búza, amikor annak még csak sziklevele van neki. A búzafű sokféle hasznos anyagot tartalmaz: vakmerő életmentő klorofiillibátort, USA-ellenes amy-no-savakat, nemzeti tusványi anyagokat, továbbá zengő müenzimeket és bozontos bozonokat. »tovább

A petróleumcápa

PetróleumcápaJó az, ha az embernek van egy kormánya. Biztosan jó, mint ahogy általában jobb szokott lenni, ha valami van, mint az, ha valami nincs. Ezt én akkor értettem meg, amikor háromévesen először látott meztelenül egy nálam fiatalabb kislány, és roppant módon elcsodálkozott azon, hogy nekem van valamim, ami neki nincsen. Amit én persze nem hittem, mármint hogy neki ne lenne ugyanolyanja, így hát ő is meztelenre vetkőzött, és neki valóban nem volt, ami nekem nagyon is. És akkor nagyon büszke lettem, hogy lám csak, lám, nekem igen, neki pedig nem, és észrevettem, hogy a kislány is irigyli tőlem. »tovább

Rasszizmus kisebbségben

Rasszista magyarok Kárpátalján

Számomra az élet nagy rejtélyei közé tartozik, hogy a kisebbségben élők hogyan lehetnek egyben kisebbséggyűlölők is. No persze nem a saját kisebbségük ellen uszulnak, hanem egy másik alárendelt és hátrányos helyzetű csoport ellen, odáig nem jutva el a gondolkodásban, hogy ezzel úgy általában támogatják a kisebbségellenességet, így végső soron aktívan hozzájárulnak annak a szellemnek és gyakorlatnak a kialakuláshoz, amely éppen őket is hátrányos megkülönböztetés, lenézés tárgyává teszi.

Leegyszerűsítve: aki Kárpátalján magyarként zsidózik és cigányozik, az ezzel felhatalmazza az ukránokat, hogy azok viszont magyarozzanak.

Tudom: a gondolkodás fárasztó dolog, zsigerből könnyebb beszélni, indulatból könnyebb cselekedni. Olykor még mentséget is tudok találni azok számára, akik tanulatlanságukban, olvasatlanságukban, primitív környezetük hatására sértik meg mások emberi méltóságát vagy népcsoportok, nemzetiségek önérzetét és azonos elbíráláshoz való jogát. Súlyosabb az eset, ha tanult emberekről, értelmiségiekről, netán kollégákról van szó.

Ésszel fel nem foghatom, hogy a magyar kisebbség egyik szellemi központjának számító beregszászi főiskola berkeiben készülő lap szerkesztői például hogyan juthatnak odáig, hogy ilyen öles címmel adnak hírt egy bűntényről:

cigany-karpatalja.jpg

(forrás)

Megjegyzendő, hogy magában a híranyagban szó sem esik az elkövetők faji hovatartozásáról. Jellemző az is, hogy a cikket ezzel a két címkével látta el a szerkesztőség: cigány, rablás. (Hogy a fenti és alábbi esetben is átvett cikkekről van szó – nem lehet mentség. Az átvétel nyilván nem kényszer, a szerkesztés joga pedig fennáll.)

A kérdésben egyébként nem értek azokkal egyet, akik túlzásokba esnek. Nem gondolom, hogy ha az elkövetők romák, akkor ezt el kellene hallgatni. Ha ez egy adatként, információként szerepel, akkor helye van a híradásban. Persze csak akkor, ha ukrán, magyar, orosz (vagy egyszerűen fehér) elkövetők esetében ezt ugyanúgy megemlítik. Ilyen szenzációs címbe kiemelve azonban uszításnak számít és teljesen egyenértékű azzal, amikor ukrán lapok a magyarokat vádolják ilyen-olyan kollektív bűnökkel.

Az eset nem egyedüli. A fenti cikk után egy nappal ez jelent meg:

cigany-karpatalja-2.jpg

(forrás)

A hír traktálása eléggé sajátos. Nem ismerem sem a nevezett szervezetet, még kevésbé leendő újságját, de azt gondolom, örvendetes, ha a romák kulturális integrálása érdekében bármilyen előrelépés történik. A cikk viszont a cikkelyek sorolásával mintha valami mást sejtetne, szinte mintha szabadkozás lenne a sorok mögött: ilyen a törvény, minden papír megvolt, sajnos muszáj volt bejegyezni… Ezt a gyanút még inkább felkelti a cím: ugyan miért is került idézőjelbe a kulturális szó?

És ezzel a történetnek még nincsen vége.

A cikk alatt e jegyzet születésekor egyetlen kommentár olvasható, nem kisebb személyiségtől, mint Kárpátalja volt református püspökétől, aki nem átall ironizálni a cigányokon (igaz, Hofi mögé bújik – itt most kontextusokról vagy egy humorista és egy püspök társadalmi szerepének a különbségéről ne essék szó):

horkay.jpg

S ha már a lelkész úr viccelődik, nekem zárójeles záró gondolatáról az a vicc jut eszembe, amikor a diliház igazgatója csak akkor akar vizet engedni a medencébe, ha a bolondok előbb megtanulnak úszni. Szárazon. Vagyis: előbb a romák tanuljanak meg olvasni, aztán kaphatnak olvasnivalót.

És még ez sem elég.

A cikket minden kommentár nélkül megosztja a Facebookon egy kárpátaljai költőnő, a beregszászi művelődési intézet munkatársa, nála is kezdőbb költők pályájának egyengetője. A témára ugrik egy bunkó vadbarom, olvasható, milyen a stílusa és a gondolkozása – neki Auschwitz hivatkozási alap… Kiböffenti uszító gyűlölködését – és mit válaszol rá a kárpátaljai magyar költőnő? Na mit???:

lorincz.JPG

Hát ez az.

Ez a kárpátaljai magyarok rasszizmusa.

Ilyenkor következik be nálam az, hogy ha ők azok, akkor én se magyar, se kárpátaljai nem akarok lenni – és szomorúságra váltó felháborodásomban visszavonulok piréz mivoltomba.

A sufniban

Ötéves volt, amikor az anyja először zárta a sufniba büntetésül, amiért az új szoknyájában beletoccsant a sárba. Ettől kezdve mindig ide csukta be, ha rossz fát tett a tűzre, vagy ha útjában volt. Csak először sírt, később rájött, hogy a sufniban lenni jó, a réseken besütő nap csíkokat rajzol a porba, a hasított fából pedig tornyot lehett építeni. Kifelé nézelődni is remek szórakozás: figyelheti, mi történik az udvaron, ki megy el a kerítés előtt – de őt nem látja senki. »tovább

Határon túli magyarok pártja

pártválasztás - arctalan határon túli magyarokKépzeljük el azt a választási kampányt, amelyet a Fidesznek és a Jobbiknak a határon túli magyarok pártja ellen kell folytatnia.

Az ötlet több mint zseniális. A határon túli magyarok magyarországi pártjának (HTM2P?) a megalapítása frappáns válasz lenne a magyar jobboldalnak azon törekvésére, hogy a politikai nemzet fogalmát kiterjessze az ország határain túl élő magyarokra (s ezzel több választópolgárt állíthasson maga mögé, mintegy konkrét szavazatokra váltva azt a tőkét, amelyet a baloldal még 2004-ben kovácsolt számára a kettős állampolgárság megadása elleni fellépésével). Amennyiben a legnagyobb határon túli magyar párt (RMDSZ) elképzelése a többi régió politikai erőinek a támogatását is élvezve megvalósulna, az mindenképpen hatékony ellenlépés lehetne a Fidesz önérdekű nemzetpolitikájával szemben, amellyel egyrészt kisajátítani igyekszik a határon túli magyarság ügyét, másrészt megosztja az adott régiók magyarságát, harmadrészt a megosztott erőket egymás ádáz ellenségeivé teszi azzal, hogy közülük csupán a neki tetszőt támogatja és ismeri el partnerül, nyíltan fellépve a nagyobb helyi támogatottságot élvező formációkkal szemben (RMDSZ, Híd-Most).

A HTM2P megalakítása lehetőséget nyújtana »» a teljes cikk napi blogomban olvasható:  HTM2P = határon túli magyarok magyarországi pártja

Lemondott Szőcs – avagy a kurzushűség

Lehet örvendezni – de vajon nem jön-e rosszabb?

A legnagyobb közösségi portál felülete olykor alkalmas arra, hogy egy-egy keletkező vita során az ember kifejtse véleményét. Ezek az okfejtések általában rövid életűek: másnapra legtöbbször eltűnnek azoknak az üzenőfaláról is, akik hozzászóltak, megosztották vagy lájkolták: az ő ismerőseik körében ezerszámra születnek az új bejegyzések, ezek kiszorítják a régieket. Az én bölcs eszmefuttatásaim többségére is ez a sors vár: a süllyesztő és a gyors felejtés.

Mai észrevételemet azonban kimentem a közösségi portál rendszeréből. Talán nem teljesen hiábavalóan.

A polémia azzal kezdődött, hogy egy fiatalnak mondható költő-szerkesztő örvendezését fejezte ki Szőcs Géza kulturális államtitkár távozása okán.Némi önmérsékletet javasoltam: jöhet rosszabb is, valami L. Simon-féle…

Egy idősebb pályatárs megvédte Szőcsöt, mondván, hogy ő legalább megpróbálta azt az egyensúlyt helyreállítani, amely a 80-as évektől kezdődően a szerinte most a Szépírók Társaságával fémjelezhető érdekcsoport javára billent. Én ebben ellentmondtam neki, kifejtve, hogy a Fidesz-kurzus szabályosan leuralta a magyar kultúrát. Ám a kolléga ragaszkodott a feltevéséhez és egyebek mellett azt hozta fel a liberális oldal túlsúlyának bizonyítékául, hogy neki még soha egyetlen költeményét sem válogatták be a Szép versek antológiába. Erre a korábbi észrevételeire válaszul, illetve a saját előző hozzászólásaimat kiegészítve a következőket írtam (az elgépelések utólag javítottam és a bekezdésekre tagoltam szövegemet). A második felét fontos megállapításnak gondolom.

Mint tudod, a Magyar Napló udvarában most már hosszú évek óta készül Az év versei címen egy “ellen-antológia” is, kifejezetten más szemléletű (“nemzeti”) válogatási szempontokkal. Remélem, abban sűrűn publikáltál. Ha abban sem, akkor félő, egyszerűen hogy rossz költő vagy 🙂 No meg valószínűleg érdemes lenne megnézni, milyen összegű támogatást kap a Szép versek, és milyen összegűt Az év versei. Erről ugyan nincs információm és utána sem néztem, de van egy sejtésem. És ha már… Én a Szép versekben nemigen szoktam dilettáns szerzőkkel és csapnivaló versekkel találkozni. A másik antológia esetében ugyanezt nem mondhatom el. És ezt nem feltétlenül ízlés, szájíz, szimpátia, vonzalom, eszmekör, kifejezésmód, stíl tekintetében, hanem az ezektől talán valamelyest mégis elvonatkoztatható minőség és esztétikum vonatkozásában mondom.

Vagyis – és a fentebbiekre is visszatérve.

Egyrészt az a tapasztalatom, hogy a baloldali-liberális politikai kurzusok ugyan természetesen preferáltak bizonyos irányvonalakat, szerzőket és szerzői csoportokat, de ezt közel sem tették olyan arrogánsan és annyira átlátszóan, mint ahogy most történik. Adtak a látszatra, tettek gesztusokat (nyilván jól felfogott önérdekből: hogy ne adjanak az ellentábornak túl sok támadásra alkalmas felületet). Ez a kurzus nem gyakorol gesztusokat és nem ad a látszatra, és egyáltalán nem törődik azzal, ha emiatt a másik oldal hisztériázik.

Másrészt. Másik tapasztalatom az, hogy a baloldali-liberális kulturális kurzusok a saját érdekeik érvényesítése és a gesztusok gyakorlása közben azért, néhány kirívó példától eltekintve, mégis az értékek, a minőség és a teljesítmény figyelembe vételével kurírozták a magyar kultúrát. Ugyanezt én sem a korábban ellenzékben működő nemzeti táborról, sem a most a kultúrát agresszívan leuraló kurzusról nem mondhatom el: személyes véleményem szerint itt a hovatartozás, a jobboldaliság, a kereszténység, a buzgón kifejezett nemzeti érzület vagy akár a politikai érdem és a politikailag hasznosítható tartalom sokkal-sokkal fontosabb, mint a tényleges esztétikai teljesítmény.

Míg a liberális oldal részben valóban vádolható azzal, hogy kitermeli és igyekszik eltartani a saját értelmiségi elitjét – csakhogy ez egy minőségi teljesítményt előállító elit -, addig a magát nemzetinek nevező oldal felhozza a középszert, ha kell, akár a kutyaütő dilettánst – ha az illetőnek van akár a műveiben, akár a közéletben felmutatható kurzushűsége. Ellenpéldák természetesen bőven akadnak mindkét oldalon, de az általános megítélés szempontjából én ezt a tételt a magam részéről bizonyítottnak látom.

Mondom ezt akkor, amikor egy másik ablakban épp azt olvasom, hogy a nemzeti erőforrás nemrégiben kinevezett új főpapja szerint a Nemzeti Színházban szemléletváltásra van szükség. Hát erről beszélek.

A szólított visszaírt, hogy a másik antológiába sem válogatták be még soha a verseit… Viszont nekem küldene kettőt az újabb köteteiből.

Pokolgépes merénylet

halálaimBombariadó áldozata lett Balla D. Károly ungvári költő. A kárpátaljai magyar irodalom fenegyereke, miután cirka tíz éve kilovagolt pátriája irodalmi életéből és egyfajta szellemi emigrációba vonult, most elhatározta, hogy visszatér vitézkedése korábbi mezejére és friss honi babérokat szerez büszke fejére. Azt tervezte, bombaként fog berobbanni a köztudatba, és színre lépésének szenzációs detonációjával alapjaiban megrengeti az irodalmiság e helyt megrögzült alapjait. Tervét siker koronázhatta volna, ha titokban tudja tartani, ám túlbuzgó közlésvágya arra késztette, hogy világgá kürtölje szándékát. A kárpáti tájék literatúrájának magasztos szentélyét joggal féltő szemfüles kollégák azonnal megtették a szükséges óvintézkedéseket. A bombariadó hatásosnak bizonyult, az időben értesített tűzszerészek szakszerűen hatástalanították a merénylő költőt ungvári otthonában. Immár veszélytelenné vált maradványait az Ungberegi Pirotechnikai Múzeumban a legpusztítóbb hatású pokolgépek közt helyezik örök nyugalomba.

több hasonló

Liszt fonográffal?

A magyar kulturális kormányzat portálja összetévesztette Lisztet Bartókkal.

Szintén zenész

lisztUngváron felavatták az Ung-parti sétány korlátján üldögélő Liszt Ferenc kis szobrocskáját. Mihajlo Kolodko bronzból készült munkájáról több fotó is készült, ezek most a különböző híradásoknak helyet adó oldalakon sorra megjelentek, így egykönnyen fellelhetők a neten. A magyar kulturális kormányzat internetes portálja. a kultura.hu, mégis egy fonográfos Bartók-ábrázolással illusztrálta a Liszt-szobor avatásáról szóló MTI-hírt. >tovább: Liszt – ölében fonográffal?

Kegyelemdöfés Gyurcsánynak

gyuroszlanA fontosabb kérdés nyilvánvalóan nem az, hogy lenyúlta-e Gyurcsány a sógora szakdolgozatát (valószínűleg igen), hanem hogy mit keres ez az erkölcsi értelemben már rég agonizáló nagyvad a politika dzsungelében. A magyar baloldal számára 2006 óta a legnagyobb tehertételt nyilvánvalóan éppen az jelenti, hogy az, aki eredetileg a baloldaliság megerősítésének az ambíciójával lépett fel, nem csupán ezen a téren volt kontraproduktív, hanem kormányzásával az ország problémáit is inkább elmélyítette, mintsem megoldotta volna, s miután mindebbe csúfosan belebukott (most az ellenzéknek az ebben játszott szerepére ne térjünk ki), azok után nem tűnt el a süllyesztőben, hanem eléggé a felszínen maradt ahhoz, hogy puszta jelenlétével diszkreditálja a politikai baloldalt.  Így nagy részben nem csupán a példátlan 2010-es jobboldali győzelem írható a rovására, hanem az is, hogy a baloldali erők két év múltán sem képesek vonzó választási és potenciális kormányzati alternatívát képezni. Hogy Orbán ilyen zavartalanul és orcátlanul építheti autokrata rendszerét, ahhoz az erkölcsi felhatalmazást éppen Gyurcsány permanens jelenléte adja.

Ebben a megközelítésben igazi jó cselekedet a jobboldali média részéről, hogy kifürkészte ezt a plágiumügyet. Amelyet persze szinte semmilyen vonatkozásban nem lehet összehasonlítani a Schmitt-botránnyal, de talán az utóbbi teremtette precedens és a mostani vád (no meg a szőlészeti szakíró viselkedése) elég alapot szolgáltat ahhoz, hogy a magyar baloldal végre megszabaduljon rossz szellemétől. Én legalábbis így látom, és nagyon erősen nem értek egyet azokkal az eszmetársaimmal, akik – mint az őszödi beszédnél is – védeni próbálják a védhetetlent.

Gyurcsány Ferenc nagy formátumú, sikerre termett politikusként indult, de önhibájából pitiáner bozótharcossá vált. Nem érdemel nagyvonalúbb kegyelemdöfést.


Magam számára is emlékeztetőül: webnaplómban ezt írtam 2006 szeptemberében: >> folytatás

Olvasd el ezt is: Mondjon le Orbán is!