Jobbra át a Kárpáti Igaz Szónál?

Megjelent az eheti HVG-ben, és a minap a hvg.hu-ra is felkerült Rádi Antónia Korrektúralovagok c. írása, amelyben főleg a Kárpáti Igaz Szó körül kialakult helyzetet elemzi, meglehetős tárgyilagossággal. A szombati KISzó pedig újra kelti a pánikot: tudomásuk szerint az alapítók megállapodtak az új főszerkesztő személyében, és mindezt a két hónappal ezelőtt már bevált gyakorlatnak megfelelően a lap elleni súlyos KMKSZ-támadásnak … Tovább is van, mondom még

Gyurcsány-Orbán

Hadd kezdjem egy sommás megállapítással: sajnos hiába volt tartalmilag Gyurcsány kb. 60% – 40% arányban jobb az ellenfelénél, ha formailag mégis Orbán nyert kb. 70-30-ra. Gyurcsány jól indított, rákérdezett arra, miért illeti az ellenzék vezére negatív jelzőkkel az ország teljesítményét, miközben fejlődés és növekvés van. Ez elől Orbán játszi könnyedséggel kitért, mondván, hogy szokott ő jókat is mondani, és naná, … Tovább is van, mondom még

Szili üres mosolya

Apropó politika. Hát cifra dolgok történtek, szó se róla. Az egész cirkuszból valóban csak Sólyom jött ki győztesen. Láthatóan emelt fővel, de szerintem émelygő gyomorral. Aligha tetszhetett neki az a mód, ahogyan győzött. Áder, mint fő vakondfelügyelő. Aztán Horváth Balázs bevallja, hogy ők hárman taktikából vakondszavaztak. Aztán azt mondja, hogy csak ő volt egyedül a három vakond. Aztán a Fidesz … Tovább is van, mondom még

Solyóm László egyetlen jellemhibája a Fidesz

Nos, én most úgy látom, Sólyom László egyetlen jellemhibáját úgy hívják, hogy Fidesz. De erősen remélem, hogy Áderék törököt fogtak Sólyommal, és ahogy már a megválasztása előtti határozottságával is, amellyel megakadályozta, hogy a Fidesz ellenőriztesse a titkos szavazást, úgyanúgy a továbbiakban is tökéletesen felül tud emelkedni minden pártalantasságon és talán még a fideszes bagázs fékevesztettségét is normális keretek közé tereli. … Tovább is van, mondom még

Szili aranygaluskája

Egyre több szocialista képviselő nyilatkozik úgy, hogy biztos benne, sőt, meg van győződve arról, hogy Szili Katalin lesz a köztársasági elnök. Mivel ez minden reális mérlegelésnek ellentmond, most már valóban azt kell hinnem, hogy vagy mind meghülyültek, vagy tényleg meg van bundázva a dolog: megvett szavazatok, titkos alkuk, ismeretlen elkötelezettségek. Úgy viselkednek, mint az a vendég az étteremben, aki tudván … Tovább is van, mondom még

Tokaji asszó

(ezt még a múlt héten írtam:) Ha magyar állampolgár lennék (nem vagyok), bizonyára a baloldali pártok valamelyikére szavaztam volna három évvel ezelőtt, és ha még nem lennék eléggé zavarban a koalíciót alkotók egyik eddigi húzásától, most biztosan teljes káosz lenne a fejemben attól, amit az államelnök-jelölés terén tapasztalnék. Nem érteném a szocialistáknak azt a makacsságát (csak Szilit, senki mást!), amelyet … Tovább is van, mondom még

Inkább a Grün

Még mindig tart a Kárpáti Igaz Szó körüli cécó. Az ellenérdekelt Kárpátaljában a megyei vezetés sajtószolgálatára hivatkozva idézik a közigazgatás elnökhelyettesét, aki Kőszeghy leváltását tényként kezeli, kinevezését törvénytelennek, főszerkesztői működését kifogásolhatónak tartja, egyben ígéri, hogy „a lap élére semleges vezető kerül majd”. (Lásd a 107. bejegyzésemet a fórumomban.) Mindeközben a KISZó változatlanul folytatja a hisztériát, mintha nem a főszerkesztő leváltásáról … Tovább is van, mondom még

Százlábú kormány

Ráérő perceimben kicsit aggódni szoktam a magyar koalíciós pártokért, különösen a szocialistákért. A Tárki legutóbb nyilvánosságra hozott közvéleménykutatási adatai szerint, ha most lennének a parlamenti választások, azt garantáltan és elég magasan a Fidesz nyerné. Ez rossz jel, és sajna minden egyéb is arra mutat, hogy az MSZP nem képes meggyőzően politizálni. Gyurcsány 100 lépéséről meg leginkább a Kazal László megénekelte … Tovább is van, mondom még

Meghalt a király – éljen a hetman. Ukrán rakéták

Meghalt a király – éljen a hetman. Ukrán rakéták

Ukrajna, Kanada, e-könyv, Ukrán űrprogram… Hír: Juscsenkót még mai hivatalos beiktatása előtt vezérükké, hetmanukká választották az ukrajnai kozákok, ő pedig felesküdött hagyományaikra. Comment: Többször elmeséltem és párszor le is írtam, de e hír indokolja, hogy újra és minden eddiginél érvényesebben felidézzem szép emlékű idősebb Vereckey Béla mondását az első szabad ukrajnai elnökválasztás idejéről, amikor is magyar ember létére a harmadik … Tovább is van, mondom még

Ukrajna, hatalom…

Nem, nem hiszek a jó hatalomban, a lakosságbarát államban, a népbarát kormányban. Úgy általában sem, de ebben a térségben kivált nem, mert itt a despotizmusnak és a személyi kultusznak évszázadosak a hagyományai, mert itt  mindig is a jogrend fölött állt az össztársadalmi korrupció, mert a vallási és világi hatalom errefelé mindig is elnyomandó alattvalónak tekintette a pressziót általában eléggé jól … Tovább is van, mondom még