5000 oldalas nyomtatott Wikipédia

Megjelent könyv alakban a Wikipédia

könyv - nyomtatott wikipédia

Wiki-könyv

Néhány nappal ezelőtt a forráskritikára nem sokat adó magyar internetet-portálokat is megjárta a hír, miszerint bizonyos Rob Matthews elkészítette a Wikipédia legkeresettebb cikkeinek 5000 oldalas nyomtatott változatát. A szerzőt az első közlések egyikében tévesen a Wikipédia atyjának nevezték, ezt aztán, ahogy lenni szokott, más webhelyek is fentartás nélkül átvették. Az alapos  tévedés onnan eredhet, hogy a Wiki tényleges atyja, az ölében laptoppal fotózkodó Jimmy Wales évekkel ezelőtt valóban – leginkább figyelmet felkeltő ügyes marketing-fogásként – bejelentette tervét, miszerint nyomtatott formában is kiadná a netes enciklopédiát (illetve hát annak egy töredékét; a terv megvalósulásáról nem tudok; minthogy igazából semmi értelme nem lenne), valamint arról is olvashattunk, hogy egy német kiadó rövidesen valóban kiadja a német wiki 50000 legfontosabb, kiemelt szócikkét könyv alakban (erről korábban, más forrásra hivatkozva, írtam is, némileg felmelegítve a nyomtatott könyv vs. digitális tartalom vitát). Bárhogy is, ez egy nagyszabású könyvkiadói projekt. Nem így az, amiről a friss hírek szóltak!

Ez egy szamizdat-Wiki

Ám itt valami egészen másról van szó! Rob Matthews ugyanis nem könyvkiadó, és terve sincs azzá válni. A fiatal designer (amennyire utána tudtam nézni: a Brightoni Egyetem végzőse!) látványprojektként és csak egyetlen szamizdat példányban, mintegy műtárgyként nyomtatta ki asztali printeren, majd kötötte kemény fedélbe a wiki harmadfélezer legolvasottabb (más hírek szerint a szerkesztők által kiemelt) cikkét. Az ötlet figyelemfelkeltő és elgondolkodtató, de értelemszerűen semmilyen közvetlen köze nincsen a wiki atyjának vagy másoknak a tényleges kiadói terveihez. Inkább csak arra szolgál, hogy bemutassa: a több millió szócikket tartalmazó angol Wikipédia kb. ezredrésze egy ekkora könyvet tesz ki. Gutenberg-galaxis kontra Neumann-univerzum kérdésében elég látványos produktum.

Más kérdés, hogy a Brightoni Egyetem valamelyik termének parkettjét időnként felcsiszolhatnák műtárgy-fotózás előtt.

Csizmadia Ervin filozófus szerint elméleti szempontból a szamizdatot a nyomtatás kultúrájának részeként kell kezelni. Az érvrendszert képező tényezők között szerepelt az egyes rezsimek elnyomóképessége és kiadói, illetve a sajtó korlátozását jelenő nyomtatott publikációk, folyóiratok, újságok, könyvek és művészeti kiadványok. Ha ellenzék, szamizdat témakörben keres könyvet, segít a Google tartalomkereső, amelynek segítségével több ezer megvásárolható és előjegyezhető könyvet talál az interneten.

Esterházy, apatézis

tompaszöglet esterházy hangoskönyv[…] Az egyik tócsában meglátta a lábát, aminek jól kidolgozott vádlija, olyan volt, mint egy görög oszlop fejre állított apotézise. Volt is neki egy apatézise, hogy […]

Balu írja: „Sikerült megvennem Esterházy Péter legfrissebb könyvét, melyet múlt héten írt, félálomba, de azóta ez már a tizenegyedik kiadás, mert úgy kapkodják, hogy arra nincs szó. Nekem is csak úgy jutott egy, hogy teljesen véletlenül, kifeküdtem két héttel ezelőtt az egyik könyvesbolt elé, és mázlim volt, mert három nappal később már akkora sor volt ott, hogy le kellet zárni a körutat. Akkor még nem is tudtuk, csak éreztük, hogy lesz egy igazi könyv, amiért érdemes felvállalni a vesebajok megnövekedett kockázatát. Totál oda vagyok érte, egy lecsúszott focista történetéről szól, de inkább csak idéznék egy részletet a negyedik
fejezetből.” » » » folytatás és szövegrészlet Balu blogjából

Előzmény: Tompaszöglet – egy új Esterházy

Esterházy Péter

Tompaszöglet
4. fejezet
(részlet)

„(…)Kellene nekem egy saru, gondolta magában Márton, nem mintha szokott volna nem magában gondolni, kvázi magán kívül gondolkodni, és legfőképpen magán kívül a vásárlásról gondolkodni. Magán kívül inkább csak a pályán szokott lenni, ha gólt lő, ha a lábával, még inkább a lábfejével, úgy igazítja a labdát, azt a káposztafej szerű gömböt, hogy az aztán nyíl egyenesen a kapu felé – head to the goal – halad, és ilyenkor ő is egészen elveszti a fejét, mintha a saját koponyáját juttatta volna a hálóba, és olyankor örül, ünnepel, táncol, elesik, magánkívül van, és valóban pár rövid percig a csapat egy góllal hosszabb, de egy fővel rövidebb lesz. Ez már csak így megy. Ez a forgatókönyv. Csatár lő, kapus dől, csatár örül. Legalábbis, ha happy end-es filmről van szó, ha hollywoodi a film, vagy ha európai, de el akarják adni nyugatra. Ott ugyanis nem szeretik a szomorú történeteket. Nem is nagyon adnak ezért sportot élőben, hanem felveszik, és a csúnya részeket kivágják, átszerkesztik, átrajzolják, és végül leadják úgy, hogy az győzzön, akit a közvélemény győzni látni kíván; akit a közvélemény győz győzni látni. Például, fűzte tovább magában Márton, Cseh Laci is három aranyat nyert – azt mondják – csak mi Amerikából kaptuk a képet, mert jobbra rövidebb a Föld mint balra, és balra még elzárták volna az oroszok az adást, mert Ukrajnában mindig van aki mismásol.
Most meg így hirtelen a semmiből jutott eszébe Ukrajna, hogy van olyan, és hogy oda is lehetne menni. Mert ha belegondolunk, biztosan nagyon szívesen vennének ott át engem, hiszen mi is mindig nyugati játékosokkal akarjuk javítani a formációt, a nyugati edzőkről nem is beszélve. Ott a magamfajta jó Nyugat-európai – minden viszonylagos, idegenül relatív – játékosért két kézzel kapnának, és kitudja a Dinamo-Cherobil FC-nél talán még többel is. Csak mi vagyunk olyan balgák, hogy nem vagyunk elég nyitottak keltre, nem akarunk onnan venni, és nem akarunk nekik eladni; csak ilyenek miatt, mint például hogy a lej rosszabb mint a forint. Legalábbis volt idő. Meg talán nyelvet sem kéne tanulni, hiszen élnek ott magyarok, állítólag.
De addig is kéne nekem egy saru. Egy olyan kanossza-járós. Felszíjaznám a lábamra, úgy lenne megkötve, ahogy én akarom, úgy lennének a pántok, ahogy én akarom, és legfőképpen nem pattogzana ki a bőröm ott ahol hozzáér a csat fémje, mert nem lenne rajta csat. Régen persze ilyen baj nem volt, mert nem volt csat, mert csak a 313-as nagy csatlakozás emlékére csináltak egy ilyet, csak úgymond brahiból, amikor a nagy római birodalom „Cogito ergo sum corpus Christi!”- felkiáltással csatlakozott a keresztény egyház szent testébe. Ezek fontos dolgok,a miket az embernek illik tudni, mégsem tanította őt meg rá az iskola, csak egy házaló ügynök, akitől vett is egy kenőcsöt a lábára, és az használ is, csak büdös. Az emberek meg azt hiszik, hogy a lába az. Persze ő attól még keni, mert neki a lába az érték, az a munkaeszköze, az amolyan über alles mint írónak a tolla, csak nehezebb cserélni.
A vonat meg nem jön. Ő meg ácsorog ott azon az értékes lábán, azon az értékes kipattogzott lábán, amivel azokat a remek gólokat szokta lőni, amit jószerével már csak úgy elvárnak tőle, mintha az olyan könnyen és természetesen menne, és nem is értékelik igazán, hogy lövi azt a gólt, mert nem is tudják, hogy mi az, kipattogzott lábbal lőni. Kezd fázni. Lassan megveszi az Isten hidege. Ha már a Haladás nem vette őt meg. Persze vette volna, csak ő időnek előtte leszállt a vonatról, és nem ért oda Szombathelyre. Igyekezett ő, csak amikor leült mellé a kalauz, és ahelyett, hogy a jegyét kérte volna, annyit mondott hogy na hogy lesz, akkor neki felszaladt a vérnyomása, lüktetett a nyakán egy ér, ökölbe szorult a keze, mondta, hogy nem tudja, odaadta a jegyét, és elbújt az újságjában. Pech, hogy az újság meg pont róla írt, ezredszer is szóba hozva azt a fránya szögletet, így azt meg belegyűrte a szemetesbe, odavaló, nem ér semmit, és ott maradt kettesben a kalauzzal. A kalauz meg csak nem bírta el, egyre inkább csak kérdezte, hogy hogyan lesz, meg mondta hogy hallotta, hogy nem lesz benn a kezdő tizenegyben, meg hogy talán a tizenegyes mezt is megkapja más, arról nem is beszélve, hogy nem ő lesz a tizenegyes rugó sem ezentúl. Tizenegykor begördült a vonat Pápára, ő meg mint egy jelzést fogva köszönt és köszönt; Istennek a megállót, a kalauztól meg el.
Járt egyet a városban. Várta a vonatot, amivel tovább tudna menni, de nem egyhamar jött, az állomás meg van annyira unalmas, hogy az ember inkább járjon egyet máshol, minthogy üljön ott. A járás meg elhúzódott. Az a város ugyanis szép. Van benne egy nagy kastély, valami Esterházy, meg egy nagy templom a kastély előtt, amit egy Esterházy építtetett, meg van ott egy kórház, az is Esterházy. Eszébe is jutott, hogy van egy híres Esterházy, aki gólt lőtt a braziloknak. Biztos aranylábúnak tartották akkoriban. Biztos írtak is verset vagy valamit a lábáról; meg meg is érdemli igazából, mert az ilyen ember egy igazi hős, aki hősi eposzokat érdemel a legjobban, és ezt megérdemelte volna ő is, mert olyan lába van, hogy azt szinte már kár is másra használni, mint labdarúgásra. Ő meg ezekkel az értékes lábaival járta az utcákat, és arra gondolt, hogy úgy emlékszik ősei éltek ebben a városban – no persze kinek nem… – akik ugyanígy a majdnem ennyire értékes lábaikkal rótták ugyanezeket az utcákat.
Az egyik tócsában meglátta a lábát, aminek jól kidolgozott vádlija, olyan volt, mint egy görög oszlop fejre állított apotézise. Volt is neki egy apatézise, hogy minden ősatyjának is ilyen szép apotézises lába volt, vagy legalább majdnem ilyen szép, mindesetre azt nehezen képzelte volna el, hogy az ő lábuknak nem volt semmi apotézise. De hagyat is a lábát a fenébe, és eliramodott az állomásra, ahol lassan jött érte a vonat. De az a vonat, amire ő olyan híven és kitartóan várt, nem a megváltást, de ugyanazt a kalauzt hozta, aki elől lemenekült a vonatról, és inkább fel se szállt, sőt dühében felszögeztette volna az egész szerelvényt valami szégyenfára. Végül is nem ért el Szombathelyre, nem írt alá semmit, és épp olyan kilátástalan volt a jövője, mint pár héttel ezelőtt, a szezon végén, amikor cikkezni kezdtek róla, mert az utolsó meccsen olyan volt, amilyen.
Most már csak a pesti vonatot várta, hogy hazamenjen, leverten, csapozottan, elgyötörten és legfőképpen szerződés nélkül, hogy aztán otthon neki szegezzék a kérdést, hogy hol jártál egész nap, ó te jómadár, ő meg felelhesse, hogy itt is ott is jártam gyönge Violám, aki mellé aztán le kell feküdni, és akivel este együtt kell aludni. Akinek nem pattogzik ki a lába, nem hagy ki sorsdöntő gólokat, nem felejt el szerződéskötéseken megjelenni, és úgy összességében nem sújtja annyira a sors, mint őt, és nem is érti, hogy miért tűri el, hogy számonkérje őt.
Aztán persze eszébe jut ez is, hogy akármilyen szörnyű is, meg igazságtalan, mégiscsak az van, hogy ez a nő nő, és el is mondja magában, hogy milyen jó, hogy van egy nő, szeret, és ami legfontosabb, csak nagyon ritkán gyűlöl, igaz akkor szívből. Az is jó, hogy vannak esték, amit együtt lehet tölteni, és akkor ő csak azt mondja, hogy szeretlek, meg a nő is, hogy szeretlek, és akkor ő azt, hogy szeretni akarlak, és a nő azt, hogy szeress. Ez a szeress meg nagy piros betűkel van törvénybe szedve, hogy ilyenkor szeretni kell, hogy szeretni kell, ennyi az egész, hogy egymásról egymást lebeszélni nehéz, és hogy igazából nem is akar senki lebeszélni senkiről semmit, és ha már mindenképpen le kell, akkor sem beszélni, hanem húzni, az sokkal inkább célravezető, bár mindenképpen sokkal erőszakosabb.
Aztán tényleg hazaért, betoppant a házba, finom vacsora gőzölt az asztalon, kedvesen mosolygott a nő, és a kérdés sem volt olyan erős, mint azt ő korábban, még mint a frissen vert sereg elképzelte és csak úgy természetesen jött, hogy hol voltál Marci, és nem tudja miért, és akkor sem tudta, hogy miért, de azt felelte, hogy elmentem sarut venni, de sehol sem találtam. Miért, szőrcsuhában akarsz az edző elé járulni? Nem felelt, mert nem akart magyarázkodni, meg azt sem tudta, hogy erre mit mondhatna. Na mit állsz ott, kihűl a lakás, gyere be, és egyél vacsorát, holnap majd elmegyünk sarut venni együtt.(…)”


A teljes valóság az, hogy ez az írás Balla D. Károly játékára készült, a fent látható borítóterv pedig a szobatársam pályamunkája. Kövessétek a fenti linkeket, onnan megtaláljátok az egyéb kapcsolódó oldalakat.


Kisebbségi magyar közösségek

Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Szarka László (szerk.): Kisebbségi magyar közösségek a 20. században.

Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008

A könyv az első világháború után kisebbségi helyzetbe került, s külön csoportként megszerveződött magyar közösségek 20. századi történetét foglalja össze, kitekintéssel az 1989. évi rendszerváltások óta végbement változásokra. A szerzők társadalom-, politika-, gazdaság- és művelődéstörténeti szempontok szerint ismertetik meg az olvasót a kisebbségi magyar közösségek kilenc évtizedes fejlődésével. Vizsgálják a Magyarországgal, illetve a többségi nemzetekkel kialakult kapcsolataikat, politikai, jogi helyzetük változásait.

A felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, illetve a drávaszögi, muravidéki és burgenlandi magyar közösségek – nagyságrendjüknek és lehetőségeiknek megfelelően, a migrációs és asszimilációs veszteségek ellenére – képesek voltak regionális társadalmi szerkezeteiket, kulturális, oktatási intézményeiket kiépíteni, kultúrájukat és identitásukat megtartani, fejleszteni. Külön fejezetek foglalkoznak a szomszéd országokban élő magyar anyanyelvű zsidók, cigányok és a csángó-magyarok, illetve a nyugat-európai és tengerentúli diaszpóra-magyarság múlt századi történetével.

A nemzeti, kisebbségi kérdések, változások a 20. századi Kelet-Közép-Európa valamennyi nemzetének, államának és magának a régiónak a történelmében végig rendkívül fontos szerepet játszottak. A 20. századi magyar kisebbségtörténet fő kérdéseit, tendenciáit és jelenségeit bemutató könyv a nemzeti, nemzetállami történelmekből rendre kimaradó kisebbségi közösségeket, etnikai, etnopolitikai folyamatokat igyekszik valóságos súlyuknak, szerepüknek megfelelően elhelyezni az elmúlt 90 év történeti folyamataiban. Hiszen a csehszlovákiai, ukrajnai, romániai, jugoszláviai és ausztriai magyarság közösségépítő törekvései, a szomszéd államokban és az államközi kapcsolatokban lezajlott kisebbségpolitikai konfliktusok nemcsak Magyarország és a magyar nemzet, hanem a szomszéd államok és nemzetek történelmének is elválaszthatatlan részét alkotják.

A politikatörténeti korszakhatárok szerint hat részre felosztott könyvből az olvasó képet kap a Magyarországgal szomszédos államok magyar közösségeinek kialakulásáról, ellentmondásokkal teli fejlődésükről. Az egyes fejezetek okfejtését forrásszemelvények, képek, térképek, táblázatok, illetve kronológiai és szakirodalmi adatok egészítik ki.

Előszó

1. Impériumváltás és nemzetállamok 1918–1921

  • Szarka László: A történeti Magyarország felbomlása: katonai akciók, demarkációs vonalak
  • Szarka László: Magyarország és a magyar kisebbségek ügye a párizsi béketárgyalásokon: határkijelölés, népszavazás, kisebbségvédelem
  • Bárdi Nándor: A Romániához került erdélyi, bánsági, kelet-magyarországi magyarok (1918–1921)
  • Simon Attila: A Csehszlovákiához került felvidéki magyarok (1918–1921)
  • Fedinec Csilla: A Csehszlovákiához került Kárpátalja (1918–1921)
  • A. Sajti Enikő: A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került magyarok (1918–1921)
  • Gerhard Baumgartner: A burgenlandi magyarság az első világháború végétől a soproni népszavazásig (1918–1921)
  • Bárdi Nándor: Magyarország és a magyar kisebbségek az 1918 utáni első években: a magyar külpolitika revíziós céljainak megfogalmazása, a kisebbségi kultúra és politika támogatása
  • Eiler Ferenc: A népszövetségi nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer működése az első években

2. A két világháború közti időszak 1921–1938

  • Szarka László: Nemzetállamok, kisebbségek az 1920-as években
  • Bárdi Nándor: A Magyarországgal szomszédos országok magyarságpolitikája a két világháború között
  • Eiler Ferenc: Kisebbségvédelem és revízió. A kisebbségi kérdés helye
    a magyar kormánypolitikában
  • Bárdi Nándor: A romániai magyar kisebbség a két világháború között
  • Simon Attila: A csehszlovákiai magyar kisebbség helyzete
  • Fedinec Csilla: A kárpátaljai fejlődés sajátosságai a két világháború között
  • A. Sajti Enikő: A jugoszláviai magyarok a két világháború között
  • Gerhard Baumgartner: Burgenland tartomány felállításától az Anschlussig (1922–1938)
  • Simon Attila – Kovács Attila: Gazdaság és nacionalizmus. Földreformok az utódállamokban
  • Filep Tamás Gusztáv: A kisebbségi magyar kultúra, művészet, művelődés, tudományosság intézményei és teljesítményei 
  • Bárdi Nándor: Viták, tervek, javaslatok a kisebbségi kérdés kezeléséről
  • Szarka László: A magyar revíziós politika eredményei és dilemmái
  • Bárdi Nándor: A kisebbségi magyar társadalmak a két világháború között
  • Filep Tamás Gusztáv: A kisebbségi magyar kulturális és művészeti élet intézményei
  • Bárdi Nándor: Magyarország és a határon túli magyarok (1948–1989)
  • Tátrai Patrik: A magyar kisebbségek demográfiai fejlődésének fő vonalai a kommunizmus évtizedeiben

3. A második világháború évei 1939–1944

  • Filep Tamás Gusztáv: A „visszatért” magyarok és nem magyarok beilleszkedése, jogi helyzetük és magatartásuk
  • L. Balogh Béni – Bárdi Nándor: A dél-erdélyi magyarság jogi és politikai helyzete a második bécsi döntést követően
  • Popély Árpád: A Szlovák Köztársaságban maradt magyar kisebbség helyzete és önszerveződése
  • Fedinec Csilla: A kárpátaljai autonómia kérdése
  • A. Sajti Enikő: A bánáti magyar kisebbség helyzete a második világháború éveiben
  • Gerhard Baumgartner: A burgenlandi magyar kisebbség a III. birodalomban

4. A világháború végétől a kommunista hatalomátvételig 1944–1948

  • Szarka László: Magyarország és a magyar kisebbségek helyzete 1945-ben
  • Nagy Mihály Zoltán: Áldozatok, elhurcoltak, menekülők, jogfosztottak. A magyar kisebbségek veszteségei (1944–1948)
  • Olti Ágoston: A kisebbségi magyarok ügye a magyarországi béke-előkészítésben
  • Novák Csaba Zoltán: A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása
  • Popély Árpád: A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztása: deportálás, lakosságcsere és reszlovakizáció
  • A. Sajti Enikő: A jugoszláviai helyzet: bosszúakciók, lakosságcsere. Az engedékeny jugoszláv kisebbségpolitikai gyakorlat kezdete
  • Fedinec Csilla: A Csehszlovákiától a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalja magyar kisebbségének helyzete (1944–1946)
  • Gerhard Baumgartner: Az ausztriai magyarság a szovjet megszállás idején (1945–1955)

5. A kelet-közép-európai pártállamokban 1948–1989

  • Stefano Bottoni: Az ötvenes évek a kelet-közép-európai kommunista államokban. A pártállami nemzetiségi politika alakváltozatai
  • Bárdi Nándor – László Márton: A kollektivizálás és a falu átalakítása
  • Stefano Bottoni: A XX. pártkongresszus és az 1956. évi magyarországi forradalom hatása a szomszéd országok kisebbségi politikájára
  • Stefano Bottoni: A romániai modell sajátosságai: a Magyar Autonóm Tartomány. A Ceauşescu-féle modell, a román államnacionalizmus
  • Hornyák Árpád: A jugoszláviai különút kisebbség politikai következményei.
    Magyarok a horvát, szerb és szlovén tagköztársaságban. A vajdasági autonómia és a magyarok 1945–1989
  • Gerhard Baumgartner: Az ausztriai magyar népcsoport az államszerződéstől
    a keleti blokk összeomlásáig (1955–1989)
  • Popély Árpád: A csehszlovák kisebbségpolitika, a magyar közösség újjászerveződése. A Csemadok szerepvállalása. Az 1968-69-es reformfolyamat és a Husák-korszak
  • Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyar életviszonyok a Szovjetunióban. Politika és irodalom
  • Novák Csaba Zoltán: A Brezsnyev-doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai következményei
  • Bárdi Nándor – Papp Richárd: A kisebbségi magyar egyházak
  • Fedinec Csilla: A kisebbségi magyar oktatásügy helyzete Közép-Európában (1944–1989)
  • Filep Tamás Gusztáv: A kisebbségi magyar kulturális és művészeti élet intézményei
  • Bárdi Nándor: Magyarország és a határon túli magyarok (1948–1989)
  • Tátrai Patrik: A magyar kisebbségek demográ.ai fejlődésének fő vonalai
    a kommunizmus évtizedeiben

6. A rendszerváltástól napjainkig 1989–2007

 

  • Vizi Balázs: A kisebbségi jogok újraszabályozása a nemzetközi jogalkotásban és politikában
  • Szarka László: Útkeresés, önszerveződés a rendszerváltás éveiben (1989–1991)
  • Bárdi Nándor: A romániai magyar kisebbség helyzetének változásai, társadalmi, kulturális önszerveződésének eredményei
  • Hamberger Judit: A magyar kisebbség jogi-politikai helyzete Szlovákiában
    1989 novembere után
  • Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyar kisebbség helyzetének változásai Ukrajnában
  • Vékás János: Kelet és Nyugat között: magyarok Szerbiában 1991 után
  • Vékás János: A befejezetlen nemzetállam: magyarok Horvátországban 1991 után
  • Vékás János: Együtt Európában: magyarok Szlovéniában 1991 után
  • Gerhard Baumgartner: Magyarok Ausztriában a rendszerváltástól napjainkig (1989–2005)
  • Bárdi Nándor: A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 1989 után
  • Gyurgyík László: A kisebbségi magyar közösségek népesedési folyamatai 1989 után
  • Papp Z. Attila: A kisebbségi oktatás politikai, jogi, társadalmi keretei
  • Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Papp Z. Attila: A magyar kultúra és tudomány a kisebbségi magyar közösségekben a 20. század végén
  • Nádor Orsolya: A magyar mint kisebbségi anyanyelv. Nyelvi jogok és nyelvhasználat
  • Bányai Viktória: A Kárpát-medence magyar nyelvű zsidósága
  • Bányai Viktória: Magyar ajkú zsidó közösségek a világban
  • Ilyés Zoltán: A moldvai csángók
  • Szuhay Péter: Magyar nyelvű cigányok a Kárpát-medencében
  • Kovács Ilona: Magyar szórványközösségek a Kárpát-medencén kívül

Válogatott bibliográfia

Statisztikai táblázatok

Térképek

honlap információ kereső (sms)

Ulickaja: Szonyecska

Nem is tudom, kivételesen nagy műnek vagy csupán igen kellemes olvasmánynak tartsam-e Ljudmila Ulickaja Szonyecska
c. kisregényét (Budapest, Magvető, 2007; fordította V. Gilbert Edit).
Az írónőnek, azt hiszem, ez a kisregény méltán hozott országos és
nemzetközi ismertséget, ám attól, hogy remekműnek nevezzem, erősen
óvakodnék. Inkább arról lehet szó, hogy valamit nagyon elkapott,
megcsípett a szerző, s ezt igen tehetségesen, művészi kvalitásokkal
megáldva ki is aknázta. S hogy mi ez a valami? Talán úgy fogalmaznám:
másféle, újszerű viszony egyfelől a szovjet múlthoz, másfelől az orosz
nőhöz.
A kisregény  cselekménye végig térben és időben, létező városokban és létezett korszakokban játszódik, ez, mint említettem, csak finom ceruzarajzként veszi körül a szereplőket. A hangsúly az emberi viszonyokon és a belső átélésen van. Ezek sokkal konkrétabbak, bemutatásuk sokkal árnyaltabb, mint maguké a történéseké. Ez akkor is igaz, ha a gondolat- és lélekábrázolásban az írónőnek nincs segítségére a lineáris történetszövés erőltetettsége. Különösen a mű közepén éreztem valami siettetett eseménymondást, mintha a szerző a mű igazán remek indításától minél hamarább szeretne eljutni az ugyancsak erős végkifejletig. Az életút kötelező kronologikus végigkövetése mintha helyenként a lélekábrázolás és a belső összefüggések kibontásának béklyójaként működött volna. Ám meglehet, hogy éppen ez a linearitás teszi olvasmányossá a művet, egyben alkalmassá arra, hogy milliók kedvence legyen.

Irány az internet – digitális tartalom

Tablet kijelzőn a digitális tartalom

Tablet kijelző - Laptopon az internet

Képernyőn a nagyvilág

Számítógépes könyvek. Alig pár napja (az OSZK internetre költözése okán)  idéztem fel egy korábbi vitámat a papíron és az interneten (a weben) digitális formában közreadott és képernyőn olvasható alakban megjelenő irodalmi szövegekről. Ma meg azt olvasom, hogy patinás újságok döntenek a váltás mellett: ezentúl csak világhálós online változatuk lesz. Mert olcsóbb. És mert ahogy az online-kereskedelem fejlődik és kiterjed, úgy a hirdetők is követik a fogyasztókat az internetre. Amin én egyáltalán nem csodálkozom: a tőke olyan, mint az áram: a legkisebb ellenállást „választja”. Így hát úgy fest, hogy ha a használat praktikussága és a kényelemszeretet nem lesz elegendő ösztönző erő, akkor az olvasói szokások megváltozása nagyrészt a vásárlói szokások megváltozásának kényszerítő hatása alatt fog bekövetkezni.

Egy laptop kijelzője előtt ülve megnyílik a nagyvilág, ahogy nem kell Budapestre utazni az OSZK-ba, úgy egy tablet képernyőjén olvashatjuk a napilapokat.

__________
Frissítés: a hivatkozott cikket kritikával illette Pollner: Az internetes honlap optimalizálás

Más:

Budapest szerviz – számtech szolgáltatás

Az alább ajánlott blog egyik cikkében bemutattak két gyakori problémát, amelyek nagy veszélyt jelentenek a notebook vagy táblagép hibátlan működésére. A képcső elsötétülése és a különböző folyadékokkal leöntött laptopok okozta gondok bemutatása után két másik gyakori balesettel ismerkedhetünk meg: mindkettő a számítógépgép ventilátorával és a túlmelegedett CPU processzor hűtésével kapcsolatos: Laptop szerviz Budapest. Notebook alkatrészek, kijelző és akku csere, javítás. Szerelési tippek. Dell akkumulátor, Asus töltő, billentyűzet.

Könyv vs. internet (frissítve)

Az alábbi posztot tegnap publikáltam. Erre mi a mai magyar érettségi első kérdésköre?: „az újféle médiumok, az elektronikus adathordozók és a hagyományos könyvek milyen viszonyban állnak egymással: kiszorítósdi vagy együttélés-e a jövő útja”? Hát nem érdekes?

——– És a tegnapi írás: ———

Pár hónapja történt, hogy nem a legjobb kimenetelű vitát folytattam Elek Tibor barátommal arról, vajon az irodalomnak, az írott szónak valóban a könyv, a folyóirat – vagyis a papír – „az igazi” hordozója, vagy pedig a digitális, interneten elérhető szöveg az alkalmasabb-e arra, hogy az írásbeliség legfontosabb megjelenítőjévé váljon és szép lassan kiszorítsa alkalmatlanabb elődjét nagyjából úgy, ahogy a kódexmásolást is felváltotta a könyvnyomtatás.

A vita valami kölcsönös értetlenségbe és talán enyhe sértettségbe fordult, én legalábbis úgy éreztem, szerkesztőnek és irodalomtörténésznek kitűnő barátom picit neheztel rám amiatt, hogy beszorítottam az internet és a digitális világ lényegét nem egészen értő ember pozíciójába. Holott célom nem ez volt, csupán vélekedésének ellentmondásaira és tarthatatlanságára próbáltam rámutatni.

Mindez most annak a cikknek az olvastán jutott az eszembe, amely címében nem kevesebbet állít, mint azt, hogy „Internetre költözik a Széchényi Könyvtár„. Mit mondjak: épp ideje.

Épp ideje, hogy az alkalmatlan és igen szűk kör számára adott hozzáférést felváltsa az internetes elérés.

Tudom én, hogyne tudnám, milyen kellemes program az, felmenni a Várba és az impozáns várpalota épületében szöszölni a sárgult papírok között. Aki erre vágyik, tehesse meg eztán is: váljon a jó öreg F épület – mint helyszín – múzeummá. Ám váljon a nemzeti digitalizálás legfőbb központjává is, és teljes állományát mielőbb tegye elérhetővé a világ összes érdeklődője számára – a papír alapúnál sokkal alkalmasabb formában.

Én pedig majd randevút adok Elek Tibor barátomnak a világ legtágasabb virtuális olvasótermében.

_________
Főblogomba írtam: BéDéKá Blog

Bujaságunk története

Mojzes Ambrus igazán tudja, miként szerezzen kellemes órákat olvasóinak ebben a hőségben. Az első oldalon megragadja a figyelmünket kijelentésével, hogy a magyar történelem voltaképp színésznők vaginája körül forog, majd talán kicsit túl hosszan időz a századelő (a huszadik) fülledt történelmi levegőjében, de aztán a korrajz után a sztorik, pletykák, vaskos történetek révén mind közelebb kerül az olvasmányossághoz, elragad könnyeden anekdotázó, de mégis irodalmi stílusával.

No de menjünk sorba.

Mojzes Ambrus könyve úgy indul, mint egy színház- és filmtörténeti monográfia, amely a tömegpszichózis, a divat lélektana, leginkább pedig „a nemzeti érzületben mutatkozó történelmi szükségletek” felől elemzi az idolok kialakulását, azt várnánk, hogy meggyőző erővel fogja bemutatni, miként emelkednek egyes dívák a „nemzeti szexuális szimbólum” magasába. Ám a folytatás inkább valami apokrif anekdotagyűjtemény felé vesz fordulatot. Könnyű flörtök, súlyosabb szerelmi kalandok és kirobbant vagy eltussolt politikai botrányok váltakoznak, az ember kapkodja a fejét, hány feddhetetlen politikus fordult meg a legnagyobb színésznők ágyában (vagy fordítva). De ez még mind kevés, mert hirtelen elkanyarodunk a leszbikus kapcsolatok felé és a színésznő + politikusfeleség párosok buja történetei következnek. Az egész már-már bulvárízűvé válik, amikor újabb elmélkedések, kisesszé szerű eszmefuttatások ékelődnek a szövegbe, egyikük az irodalmi szalonok közéleti szerepét elemzi, másikuk a magyar vasúttörténethez nyújt érdekes adalékot, a harmadikból megtudjuk a Sacher-torta pontos receptjét.

Azt hiszem, teljesen mindegy, hogy a Mojzes által kidolgozott elmélet igaz-e vagy sem. Voltaképp annak sincs jelentősége, hogy a részletesen előadott sztorik megtörténtek-e avagy csak megtörténhettek volna. Ennél sokkal fontosabb, hogy könyve roppant olvasmányos, szórakoztató – és szerintem teljesen hiteles képet fest arról a világról, amelyet bemutat. (Hogy a szerző ismeretei mennyire kiterjedtek és pontosak, azt például egy általam is ellenőrizhető megállapítás jelzi: Fedák Sáriról szólva ugyanis nem mulasztja el némi kajánsággal megjegyezni, hogy a díva sok bujaságot megélt beregszászi villájában ma a kárpátaljai református egyház püspöki hivatala székel.)

Végül még hadd említsem a remek címválasztást. Ha Mojzes bulvárkönyvet akart volna írni, akkor nyilván nem egy alig ismert idegen kifejezést írat a borítóra. Ám a latin szó egyfelől pontosan fedi a szerző alkotói módszerét: a divagáció elkalandozást, a témától való eltérést jelent – és hát könyvében más sincs, csak egymásból eredő kitérők, mellékágak, kísérősztorik. Ám a szó a „diva” hangsorral kezdődik, a kötetben pedig a szerző gyakran használja saját szakszavát, a „vaginációt”, amelyet egyrészt folyamatként, másrészt a „náció” speciális szinonimájaként értelmez, például ilyen összefüggésben: „Amikor a kiskamaszok Karády Katalinra gondolva maszturbáltak az iskolaklozeton, amikor a tisztes férjek őt képzelték esténként csúnyácska asszonyuk helyére az ágyba, amikor katonák ezrei az ő búgó hangját hallva és feszes csípőjére gondolva rohantak az értelmetlen halálba, akkor kiderült, hogy igen, magyarságunkkal mégis megtörténhet a teljes körű vagináció, alkalmasak vagyunk arra, hogy búskomor nemzetből végre egy díváért túlfűtve rajongó vaginációvá emelkedjünk.”

A Perem Könyvek sorozatban megjelent kiadványt jó szívvel ajánlom olvasmányul mindenkinek: itt a nyár, itt a szünidő, a VAGÁCIÓ.

Halott madár

A könyveimet bemutató oldalak sorában eljutottam az 1999 előtt írt verseim legteljesebb válogatását bemutató Halott madárral címűhöz. Ennek korábbi honlapjaimon is fenn volt a teljes tartalma, most ezt az anyagot is megújítottam.
Találtam két értékelést is könyvemről, alig is tudtam felidézni, hogy annak idején olvastam-e ezeket. Az egyikben pl. ez áll:
„Balla D. Károly a József Attilától Nagy Lászlón át ívelő hagyományvonulat egyéni hangú képviselője, folytatója, aki látens zenei alakzatokkal (Utólag; Ősz) és a whitmanni áradású szabadverssel (Bójasor; Három másodpercem), átütő erejű képi alakzatokkal (A végzet bolyhai) és klasszikus szonettkoszorúval (Hittel higgyem), elégikus-meditatív verssel (Táj sólymokkal; Fáradt szerelem) vagy épp Majakovszkijtól tanult lépcsős plakátverssel (Csak) egyforma biztonsággal bánik.”
Húha, ez túl szép, hogy-hogy nem bíztam el magam?

Ismertető

A kárpátaljai magyar kortárs költészet egyik legtermékenyebb és talán legjelentékenyebb költőjének bő két évtized termését áttekintő válogatása a Halott madárral. Balla D. Károly gondolati jellegű költészete fejlődése során egyre letisztultabb, egyre klasszikusabb formai keretek között jelenik meg: a kezdetek tévedhetetlenül pontos világlátásához még némi fésületlenség járult, ám a 80-as évek végétől a tiszta, feszes, puritánul csiszolt alakzatok jellemzik líráját, hogy azután művében termékeny műfajnak bizonyuljon az enigmatikus, az aforisztikus megfogalmazás is (Fabatkák című ciklus).

Balla D. Károly nem vallomásos költő, ritkán szól ki verséből, hiszen nem maga, hanem a világ, az emberiség és a magyarság sorsa foglalkoztatja, de olykor mégis „elszólja” magát: „Elmenni volna könnyebb. De megköt / egy rög, Egy dal (amely imának harsány, indulónak halk)” (Az egyetlen idő). E vallomás a hűségről szól, egész költészete talán ezt az értéket keresi; ha megjelölhető Balla D. lírájának egyetlen eszmei vezérfonala, az a hűség ábrázolata: hűség a társakhoz, a közösséghez, az emberi értékekhez, a nemzeti hagyományokhoz, a szülőföldhöz és Európához, Európa szelleméhez. (Rögtönzött vers kedvesemnek a kórházba; A szó; Kék zuhogás; Múlhatatlanul; A város; Nincs már oldás; Mint ősapánk; Szüret előtt, dombtetőn stb.). A hűség köré összpontosított világértelmezés adja Balla D. költészetének lényegét, vezérmotívumát, miközben mi sem áll távolabb tőle, mint a fellengzős-megfoghatatlan univerzalizmus. Szépség- és értékkeresése nem feledteti vele, milyen kegyetlen volt a múlt és mennyi szorongás, bánat van a jelenben; nem feledi, hogy Ungvárott fél évszázadig nem kondulhattak meg a harangok délben, vagy hogy Csernobilból indult útjára a sugárhalál, mégis van vigasza, talán csak a maga számára: „Fekszem a fűben, elalszom. A pír szele fagyva talál. / Jöhet szüret. Újboron ott pezseg éltem egésze” (Szüret előtt, dombtetőn).

Balla D. Károly a József Attilától Nagy Lászlón át ívelő hagyományvonulat egyéni hangú képviselője, folytatója, aki látens zenei alakzatokkal (Utólag; Ősz) és a whitmanni áradású szabadverssel (Bójasor; Három másodpercem), átütő erejű képi alakzatokkal (A végzet bolyhai) és klasszikus szonettkoszorúval (Hittel higgyem), elégikus-meditatív verssel (Táj sólymokkal; Fáradt szerelem) vagy épp Majakovszkijtól tanult lépcsős plakátverssel (Csak) egyforma biztonsággal bánik. Hatással volt rá számos előd és pályatárs – nekik rendre verset is szentel, mint Weöres Sándor és Füzesi Magda, József Attila és Fodor András, Takáts Gyula és Király László. Továbbá feltűnő, hogy verseiben képzőművészeti elementumokkal él, igen erős a képisége, grafikai ihletettsége, azután számos zenei, drámai vonatkozása is van költészetének, mintha csak az irodalom a társművészetek összegző fókuszát képezné, illetve rávetülne valamennyire.

Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000
szerk.: Könyvtári Intézet
http://www.ki.oszk.hu/szervezeti-gyio.html#uk

Balla D. Károly: Halott Madárral

A kárpátaljai magyar irodalom középnemzedékének meghatározó költő- és írószemélyisége, a „kishaza” literatúrájának fáradhatatlan organizátora válogatott és új verseit nyújtja át az olvasónak. A poéta épp nemrégiben nyilatkozott az egyik folyóiratban, hogy „nem bánt meg semmit” eddigi döntéseiből. Azt sem – ezt másutt, a kötetté éppen most szerveződő X beszélget Y-nal interjúsorozatban mondta el -, hogy fiatalon fizikusnak, sőt egyenesen „Nobel-díjas csillagásznak” készült. Aligha beleolvasás, ha korai – a hetvenes évek végén írott – költeményeiben a természettudományos ráció kompozíciószervező erejét is fölfedezni véljük: a költői műhelyben még sokáig kitüntetett szerep jutott a makacsul analizáló és érvelő, hosszúsoros, kifejtő szabad versnek.

Az átrendeződés, a lírikusi tevékenység elmélyülése, színképének bővülése a kora nyolcvanas esztendők táján történt. A válogatott versek szép küllemű és ötletesen tervezett gyűjteménye ugyan nem biztosít külön belső címlapoldalakat a cikluscímeknek, ám az oldalról oldalra futó fejlécek, valamint a tartalomjegyzék eligazít a téma- és hangváltásokat illetően. Ez a szokatlan és finom megoldás folyamatnak láttatja, de tagoltságában is fölmutatja Balla D. Károly eddigi termését.

Szerencsére lokális sirámokat hiába keresnénk: a marginalizálódott nemzetiségi sors, a kisebbségi léthelyzet, a sokáig megszenvedett szabadsághiány markánsan hangot kap ugyan, költőnk azonban nem valamiféle periféria számkivetettjeként, hanem a magyar nyelv egyetemességében, illetve az univerzum polgáraként keresi és jelöli ki létének koordinátáit. Noha pompás érzéke van a „kislét”, a mindennapiság, az apró örömök megverselése iránt, valójában a modern egzisztenciális tartalmak megszólaltatója. Ehhez a törekvéséhez a mértékkel adagolt groteszkum, a fanyar homorú nyelvi lelemény, a versalakok és stílvariánsok burjánzó, öngerjesztő viselkedése is hozzásegíti.

Könyvének végleteit a Hittel higgyem (1984-1989) szonettkoszorúja, másfelől a Fabatkák (1978-1998) sorozat bökversei, aforizmái képviselhetik. Az előbbiből akár ars poeticája is lehetne e szakasz: „Hogy tűz ölel majd: lássak biztos jelt, / s ha célja van velem a végtelennek, / tilos sugalmak éjjel megjelennek, / az angyalszárny a földön nem felejt…” A Fabatkák ötletbörzéjéről a Poliglott két sorát ragadjuk ki: „A tolmács hat világnyelven beszélt. / Csak az a nagy baj, hogy ezt egyszerre tette”.

Komolyra fordítva a Balla D. Károlynál mindig komoly, de játékosan elvarázsolt szót: ő maga is „poliglott” lírikus. Három-négy nyelven beszél, és szerencsére egyszerre. Melyek a biztosan birtokolt világnyelvei? A megújított kárpátaljai vershagyomány, mely tematikusan is övéihez és ottani jelenéhez fűzi. A posztmodern derengésű szövegezés – ebben magyarországi nemzedéktársaival rokon. A hagyományőrző mívesség: hit a költészet kipróbált alakzataiban (akár abban, hogy a szonett „nem fárad el”). S övé a vers- (és regény- és esszé- és fiktív, „Tsúszó Sándor-i”) cselek nyelvezete is. Két szilárd tudás csendül egybe: hogy az irodalom nem feltétlenül halálosan komoly dolog – s hogy az irodalomnál talán nem is létezik komolyabb dolog.

Balla D. Károly alig egy éve az Élted volt regénye című „trükkprózával”, majd – Berniczky Éva oldalán – egy érdekes, kétarcú művel öregbítette hírnevét. Ez a válogatás – megtoldva az új strófákkal – még épp váratott magára. Kiváló a rostálás, alig két-három lazább textus maradt vissza. A kiemelt motívum – a madár-motívum – külön elemzést érdemlő erővel hat. A gyűjteményben csillámló termékeny, derűs pesszimizmus akár ezredvégi iránytűnk is lehet.

(tata)

Megjelent: KönyvHét, 2000/1

Könyveim

Készítettem egy könyveimet bemutató oldalt.

Itt található: KÖNYVEIM

<< a link eredetileg egy azóta megszüntetett webhelyre mutatott régi rendszeremben; 2016-ban a linket átirányítottam a megfelelőbb címre.

A kis könyvbemutatók alatt ezt a szöveget helyeztem a weboldal készítésekor (kb, 2012-ben):

A magát piréz identitású posztumusz írónak nevező Balla D. Károly 1957-ben született Ungváron (Kárpátalja, jelenleg Ukrajna), ma is itt él családjával. Író, költő, publicista, irodalomszervező, szerkesztő, blogger. Szülővárosának egyetlen magyar iskolájában érettségizett és folytatott egyetemi tanulmányokat, közben volt illegális távírdász, segédlaboráns, kiadói korrektor és szerkesztő. 1989-től szabadfoglalkozású. Folyóiratok (Hatodik Síp, Pánsíp), kiadói műhelyek (Galéria, UngBereg) alapítása fűződik a nevéhez, több társadalmi és szakmai szervezetben töltött be vezető szerepet, majd fokozatosan kivonult a közéletből és hosszabb ideje nem vesz részt pátriája kulturális életében sem. Meglehetős elvonultságban él, de intenzív internetes tevékenységet folytat. Írói weboldalain, blogjain napi rendszerességgel publikál, közismertek irodalmi projektumai és webes interakciói. 1973-tól publikál, művei több mint 20 önálló könyvben jelentek meg. József Attila-díjas.

A tojásárus hosszúnapja

Az Éva könyvéről (A tojásárus hosszúnapja) írt igen alapos két Holmi-béli kritika közül az elsőt ma tettem fel a megfelelő helyre (köszönet Várady Szabolcsnak a pdf-ben elküldött anyagért). Ezt a hosszabbikat én is csak most olvastam el (tördelés közben) és eléggé bámulatosnak tartom, mennyire beleláttak Éva világába, alkotásmódjába, mennyire „belülről” voltak képesek értékelni szövegeit. Rátapintottak az erős és a gyenge pontjaira, felfedezték a rejtett összefüggéseket és utalásokat, egyszersmind „leleplezték” az effajta írásmódnak a veszélyeit. Ilyen kritikákból van mit tanulni. Pedig egyikben sem szerepelnek az érvényesnek tekintet kritikusi kánon olyan kulcsszavai, mint recepcióelmélet, kontextualitás, önreflexió, hermeneutika. Hogy is lehettek meg nélkülük! Holnap felteszem Nagy András recenzióját is – ez, ha lehet, már csak tömörsége miatt is, még lényegre látóbb. Egy biztos: most már nemcsak azért irigyelhetném Évát, hogy milyen jól ír, hanem azért, hogy róla milyen jókat írnak.

Nagy András kritikája

Schiller Erzsébet kritikája