Kommentezés korlátozása

Tükörposzt a bdk.blog.hu-ról. Az „itt” és „ott”, „itteni” és „ottani” eszerint értelmezendő. Az eredeti ITT OLVASHATÓ.
Egyáltalán nem örülök azoknak a változtatásoknak, amelyeket az utóbbi időben hajtottak végre a blog.hu gazdái. Előbb reklámokat akartak ránk kínálni, szerencsére lehetett választani az ellenkező opciót is, de ennek az az ára, hogy a blogger egy-egy posztjával nem kerülhet ki az Index.hu címlapjára. Ezt bánja a fene, gondolkozás nélkül a reklám- és
címlap-mentes lehetőséget választottam. (Index-címlapra kikerülve ugyan ezrével jönnek a látogatók, de az összes mocsok is betódul.) Ennél súlyosabban érint, hogy újabban csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók kommentezhetik a blog.hu-s blogokat, így az enyémet is. Ez ugyan jelent némi védettséget (moderálási szempontból), de szinte kizárja, hogy az egyszerű mezei olvasó kommentelhessen: ahhoz csak az elszántabbak veszik a fáradságot, hogy
emiatt regisztráljanak, belépjenek. Bár vannak olvasóim-kommentelőim között blog.hu-s felhasználók, és arra is van/lesz példa, hogy valaki regisztrál „a kedvemért”, de a spontán hozzászólók egészen biztosan elmaradnak. Fontolgatom is, hogy átteszem főbb székhelyemet a
NolbBlogra. Az ottani legutóbbi megújítás óta szerintem jól működik a endszer és az én ottani blogom is jól funkcionál. Legalább négy dolog azonban ellene szól. 1: olvasóim többsége „ide van szokva”, időbe telik, amíg a másik helyre átszoknak; 2: itt épült fel az egyre teljesebb bloggeri  (és részben írói) archívumom, ennek látogatottsága jelentős, és nem célszerű az rchívumot és az aktuális blogot más-más helyen üzemeltetni; 3: a NolBlog megújulása, a szerverváltás, a linkek megváltozása miatt a Google eléggé súlyosan megbüntette a portált: nem vagy alig indexeli a NolBlogokat (sőt, a címlapot sem), ottani blogom elvesztette 5-öt PageRankját, így a a Nolblogolás a Google szempontjából jelenleg teljesen értéktelen (míg itt, a blog.hu-s blogomon, ha közzéteszek egy
posztot, néhány órán belül megjelenik a Google keresőlistáin); 4: a NolBlogon kialakult egy erős közösség, amelynek kemény magját egy intenzíven (ám számomra gyakran érdektelenül) blogoló hölgykoszorú alkotja, akik agyonkommentelik (és agyonajnározzák) egymást. Nekem már sikerült is ujjat húznom velük (egyikük alpári kommentje miatt), és bár el tudom érni, hogy ők lehetőleg ne kommenteljék a blogomat, idővel ott is kialakíthatnék egy a közösségtől teljességel elkülönülő blogot (mint itt, a blog.hu-n, ahol szintén van valami közösség, de sem én róluk, sem ők rólam nem igazán vesznek/veszek tudomást), az ottani szellem kicsit mégis visszatart. Egyelőre tehát talán maradnék itt, és megpróbálok áthidaló megoldást találni. Most például így: bejelentkezés nélkül ezt a posztot ITT LEHET KOMMENTÁLNI.
Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.