Székely-e vagy?

Olvasom, hogy egy ideje már hivatalosan is igényelhető a Tiszteletbeli Székely cím.  „Minden, magát magyarnak valló, vagy más nemzetiségű, a székelységgel rokonszenvező személy igényelheti, lakhelyétől és életkortól függetlenül.” – áll honlapjukon, ahonnan le lehet tölteni az igénylő űrlapot és minden egyéb infó is beszerezhető, így az is, hogy az igénylő díszoklevelet kap és igazolványt kap, de jó pénzért igényelhető érem (4000 Ft vagy 19 USD vagy 16 EUR) meg ennek negyedárán a kissé törökös szimbolikájú, pajzs alakú kitűző. A lapok megírták, hogy a tervek szerint a címet első alkalommal március 15-én, a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett Székely Nagygyűlésen adják át.Mint köztudott, a Tiszteletbeli Székely cím létrehozásának ötletét tavaly december 5-én ismertette Szász Jenő, hivatásos főszékely (csak azért nem indít ellene pert súlyos pénzügyi visszaélései miatt az Illyés Közalapítvány elnöke, mert nem akar a román bíróságon pereskedni.)

Hm. Némi gondolkodás után arra a következtetésre jutottam, hogy nekem is meg kellene hirdetnem a Tiszteletbeli UngParty Manzárdlakó cím elnyerésének lehetőségét, küldenék jó pénzért mondjuk egy-egy elheverő kéziratot. Cserébe mindenki osztozhatna a kisebbségi nyomoronc padláslakó lélektisztító sorsában. A dolog semmivel sem nagyobb baromság, mint az eredeti. Igazából engem mégis a Holdon vásárolható földbirtok ügyére emlékeztet. És el is képzelem, ahogy egy clevelandi harmadik generációs magyar a birtoklevél mellé kiteszi a székely okiratot a falra és elégedetten hátradől a fotőjében: a Holdon darab föld, a Hargitán darab lélek, így csak könnyebb a megélés ebben az undok Ámerikában.

Túl gonosz vagyok?

Pedig kovásznai nagyanyám révén negyedvériglen én is székely lennék. Ám ha Szász Jenőre és akciójára gondolok, akkor inkább mégse. Ténylegesen sem. Nemhogy tiszteletbelileg.

Szülőföldön maradás – a Trianon-szindrómára adott anakronisztikus válasz

Magyarország és a határon túli magyarság viszonyát egyre többen vélik tarthatatlannak, megoldatlannak, változtatásra érettnek. Elégedetlenség mutatkozik mind egyes benti és kinti politikai erők és társadalmi csoportok, mind a belhoni és külhoni lakosság részéről. Igaz, ezek az elégedetlenségek legtöbbször önös érdekből fakadnak, és nem annyira az elveket vagy a rendszer egészét támadják, hanem inkább a gyakorlatot, azon belül is leginkább egyes intézkedéseket vagy támogatási technikákat, adminisztratív megszorításokat. Az egymással gyakran ellentétes elvárásokat lehetetlen mindenki megnyugvására kielégíteni, emiatt a kérdéskör egésze az összmagyar közélet egyik legneuralgikusabb pontjává vált, mutatta ezt a kettős állampolgárság kérdésében 2004 decemberében tartott népszavazás, amely szabályos hisztériát keltett mind Magyarországon, mind a határokon túl.

A témával foglalkozó szakemberek körében hosszabb ideje közhelynek számít a megállapítás, hogy nincsen igazi, hatékony magyar nemzetstratégiánk, ami van, az egy önellentmondásos tákolmány, amelyet a mindenkori politikai hatalom próbált hozzáigazítani az éppen aktuális igényekhez; leginkább a sajátjaihoz. A rendszer hibáit, a határon túlra irányuló támogatáspolitika hiányosságait is többen megfogalmazták már, elemezték a hatásokat, keresték a kiutat. Elegendő itt a Teleki Intézet, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete vagy az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Alapítványa szakmai keretei közt folyó tudományos munkára utalnom.

Ezúttal egy aktuális interjú újraközlése alapján figyeltem fel a témát érintő újabb, sok tekintetben igen szókimondó és nagyon kritikus esszére. Csete Örsnek, az Apáczai Közalapítvány igazgatójának a munkája már túlesett a szakmai véleményezéseken (ezek meglehetősen szerteágazóak, tömör összefoglalásuk terjedelmesebb, mint maga az esszé), nem tudni, a dologban illetékes hatalmi ágazatok mikor és hogyan kívánnak (ha egyáltalán) vele foglalkozni, ám annyi bizonyos, hogy bár közelebbről az oktatástámogatással foglalkozik, igen fontos általános kérdéseket is felvet, így például kimondja, hogy mára érvényét vesztette a szülőföldön maradás doktrinája, hogy nem tekinthető rendszernek az, amit támogatásrendszernek mondunk, s hogy a szórványokból ki kell menteni a beolvadásra kárhoztatott magyarokat.

Az írás összefoglalására nem vállalkozhatom, mindenkit az elolvasására biztatok (a régi link már nem működött, töröltem, de frissítésként a poszt alján újat adok – 2016, bdk), kedvcsinálónak itt csupán három részletet mutatok be:

»A támogatási rendszer sem a támogató intézmények, sem a programok tekintetében nem rendszer; végrehajtó szervezetei és megvalósítandó programelemei aktuális rögtönzések eredményei. Idővel ezek az elemek kanonizálódnak, és azt a látszatot keltik, mintha rendszer-szerűen tevékenykednének, valósulnának meg. A magyar közigazgatás struktúrájába beágyazott ad hoc ötletek alapján a határon túli oktatás támogatása mára a hierarchizált rögtönzés rendszerévé vált.«

»A „szülőföldön maradás” szlogenjével mintha a homokba dugnánk a fejünket: semmi ne változzék, lehetőleg minden és mindenki maradjon úgy, ahogy és ahol most van. Ez az álláspont kényelmes: nincs változás – nincs konfrontáció. Mivel az egész EU-s folyamat ennek ellenében hat, szembe kellene nézni azzal, hogy a „szülőföldön maradás”  doktrinája lassan anakronizmussá válik.« (Egy interjújában ennél radikálisabban fogalmaz: »A „szülőföldön maradás” szókapcsolatot a Trianon-szindrómára adott egyfajta rendszerváltás utáni összmagyar válasznak vélem.«)

»A magyarság fennmaradására a jelenlegi demográfiai és beiskolázási trendek mellett a szórványban nincs esély. […] A beolvadás végigasszisztálása helyett tervszerű cselekvések sorát kell megkezdeni. A jövőben az oktatás minden szintjén és szegmensében a szórványmentésnek olyan horizontális céllá kell válnia, amely elsősorban nem újabb intézmények létrehozását és rendkívül költségigényes, minden áron való fenntartását jelenti, hanem tervszerű, fegyelmezett kivonulást, ha tetszik: embermentést.«

A szerző állításaival nyilván lehet vitatkozni, ám örvendetes, hogy valaki, aki pozíciójánál fogva maga is részese a most működő építménynek, ilyen kritikusan viszonyul a rendszer egészéhez, és őszintén szembenéz azokkal a problémákkal, amelyeket még sokan tabuként kezelnek.

Bárcsak hinnék abban, hogy a nagypolitika kiadja a kezéből a támogatási rendszer kézi vezérlését, felhagy a klientúraépítéssel, és szakemberekre bízza azt, ami rájuk tartozik.

Nem tehetik, mert akkor soha többé nem tudnák belpolitikai játszmájukban megtenni azt, amit annyira szeretnek: kijátszani a határon túli magyarság ütőkártyáját.


Frissítés 2016. január. A NolBlog megszűnése okán ide mentett posztomat frissiben megosztottam a Fecebookon, ahol is Csete Örs megadta a teljes vitaanyag elérhetőségét:

Válaszlevél Orbán Viktornak

„Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele”

A névnapom elég rég volt, a születésnapom pláne, vajon mit akar tőlem Orbán Viktor a Szovjet Hadsereg napján érkezett tegnapi levelében?

A címzés majdnem pontos, az irányítószám nem stimmel, a többi igen. A feladó neve kétszer akkora betűből van, mint a címzetté. Személyes üzenet, áll a borítékon, de mire elkezdi a levelét, addigra az elnök úr elfelejti a nevemet, inkább tisztelt határon túli honfitársaként szólít meg. Ez se igazán stimmel, de arről alább. Nyilván körlevélről van szó, a kék golyóstollal rótt aláírás azonban, úgy tűnik, eredeti és nem sokszorosított. Nézzük azonban a tartalmát. (Olvasható méretben: 1. oldal | 2. oldal) És nézzük tegnapi válaszomat, amelyben viszonzásként én is a saját nevemet írtam nagyobb betűvel:

 

SZEMÉLYES ÜZENET
BALLA D. KÁROLYTÓL

 

Orbán Viktor
1088 Budapest, Szentkirályi u. 18.
valasztas2006@fidesz.hu

TISZTELT FELADÓ!

Ön a nekem küldött, iktatószám nélküli, január 30-án kelt kéretlen levelében a közelgő választás tétjéről szólva többek közt ezt írja:

 

Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele, hiszen Ön számos esetben – kijelentéseivel és tetteivel egyaránt – nagyban hozzájárult a magyarság megosztásához, szétszakításához. Hogy egy engem is érintő konkrétumot is említsek: Ön és az Ön pártja nem hárította el a Magyarok Világszövetségének a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazási kezdeményezését, mi több, mellé állt az ügynek, résztvételre buzdított és – mint oly sokszor – megpróbálta belpolitikai célokra felhasználni a határon túli magyarság szorongatott helyzetét. Ön nevét és tekintélyét adta egy politikai ámokfutáshoz, egyértelműen pozitív állásfoglalásra késztette a magyar állampolgárokat egy olyan kérdésben, amelyre nem lehetett jó választ adni. Ezen felül még azt is sugallta, hogy aki nem az Ön és a pártja megkívánta módon szavaz, az nem becsületes magyar ember. Szerintem ez tisztességtelen, magyarellenes és antidemokratikus magatartás volt az Ön részéről, amelyet magyarként, demokrataként és határon túliként egyaránt elutasítok, kivált azért, mert Ön énrám, határon túli magyarra hivatkozva ragadtatta magát érzelmi zsarolásra.

De léphetnénk hátrább az időben, említhetném, hogy az Önök kormányzása idején alakult ki és épített maga köré védfalat az a határon túli klientúra – legalábbis Kárpátalján így történt -, amely nem az adott nemzeti kisebbség, hanem a saját érdekeinek a védelmében működve kisajátítani igyekezett minden „magyar ügyet”, lehetetlenné téve a külső kezdeményezést, pártérdekeknek rendelve alá a civil érdekeket, saját alattvalóivá téve azokat, akik csak közvetítésével juthattak hozzá különböző támogatásokhoz, magyarországi tanulási, képzési lehetőségekhez. A kárpátaljai magyarok vagy arra kezdtek törekedni, hogy a kedvezményezettek kedvezményezettjei legyenek, vagy elfordultak a nemzeti értékek mentén szerveződő formációktól. Csoda-e, hogy amikor egy másféle elveket valló és más gyakorlatot folytató (de azonos súlyú, bár más jellegű hibákkal terhes) ellenszervezet fellépett és a 2002-ben hatalomra került magyarországi koalícióban támogatóra talált, akkor végletessé vált a magyarság kettészakadása, amely mára oda vezetett, hogy a kárpátaljai magyarság képtelen kollektív jogait hatékonyan érvényesíteni, hosszú évek óta először nem lesz képviselője az ukrán törvényhozásban, és a helyi hatalomért folytatott harcban is egymás ellen indulnak jelöltjei. Mindebben Önnek, tisztelt Feladó, tevőleges szerepe volt, kérem tehát, ne jöjjön nekem a magyarság egységbe kovácsolásával, ne jöjjön azzal, hogy

– mert Ön és az Ön pártja ennek az egységnek a legfőbb bomlasztója, nem pedig kovácsa.

 

Végül engedje meg, hogy tudomására hozzam, nem vagyok az Ön honfitársa, lévén ukrán állampolgárként és születésemtől a mai napig állandó itteni lakosként élek Kárpátalján, így ha akarnék, sem tudnék a Fideszre szavazni. Hogy akarnék-e, az a fentiekből, gondolom, kiderül. Egyben kérem, szóljon kollégájának, az MSZP elnökének, hogy ha meg akarja kímélni magát a válaszomtól, ő már ne küldjön levelet; kár a 170 Ft-ért.

Tisztelettel köszönti:
Balla D. Károly

Ungvár, 2006. február. 23.

____________________________

Más: Orbán bukása – lemondott a miniszterelnök

<< ez a link egy olyan oldalra mutat, amely első a Google találatok közt az OV bukásával kapcsolatos keresőkérdésekkel

Ez a poszt a NolBlog megszűnése miatt került át ide. Ott éveken át a legolvasottabb cikkeim közé tartozott, aktuálisan közel 200 komment érkezett hozzá. Mivel azokat nem sikerült importálni kommentként, ide tűzöm be folyószövegként, talán követhető, hol az egyik vége és hol a másik kezdete. – Balla D. Károly válaszlevele Orbán Viktor részére. „Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele” – határon túli magyarok, kettős állampolgárság


Hozzászólások

tovább is van, mondom még

Bejuthat-e magyar képviselő az ukrán parlamentbe?

Könnyen előfordulhat, hogy a március végére kitűzött ukrajnai választások után, hosszú évtizedek óta először, az országos törvényhozásban nem lesz képviselője a kárpátaljai magyarságnak. Az új választási törvény szerint csak pártlistán lehet parlamenti mandátumot szerezni (egyénileg nem), a bejutási küszöb pedig 3 %. Nyilvánvaló, hogy a negyvenhétmilliós országban a kárpátaljai százötvenezer magyarnak semmi esélye arra, hogy saját párt révén juttasson be saját jelöltet. Mivel pedig a kárpátaljai magyarság köztudottan megosztott, és a két ellentábor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség az idén külön-külön alapított pártot, így az esély már nemcsak hogy nem létező, hanem szinte negatív.

A bejutás lehetősége azonban elméletileg mégis fennáll, ha például valamelyik magyar párt belép valamely országos választási tömörülésbe, akkor közös listát állíthatnak; illetve magyar jelölteket közvetlenül is indíthatnak az ukrán pártok. Ha ezeken a listákon magyarjaink eléggé előkelő helyre kerülnének, akkor…

Nos, pártkoalíciós tárgyalásokról nem tudunk, ám a Kárpáti Igaz Szó december 8-i számában azt olvashattuk, hogy Kovács Miklós KMKSZ-elnököt a Viktor Juscsenko fémjelezte, a narancsos forradalomban győzedelmeskedő tömörülés egyik meghatározó ereje, a Nasa Ujrajina Népszövetség indítja – a 247. helyen. A lap saját számításaira, közvélemény-kutatásokra és szakértői véleményekre hagyatkozva megállapítja, hogy az adott politikai erő „legfeljebb 80–120 helyre számíthat a kijevi rádában”.

Az tehát, hogy Kovács Miklóst megkínálták a 247. hellyel, még gesztusnak is gyönge.

Felismerte ezt az érintett is, és nem kért a dicsőségből. Több lapban is megjelent a közlemény, miszerint „a KMKSZ Elnöksége a sajtóból értesült arról, hogy a Mi Ukrajnánk Népi Szövetség kongresszusa Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét jelölte a párt listáján az Ukrán Legfelsőbb Tanácsba. A jelölésről egyeztetésre nem került sor. A KMKSZ elnöke, egyetértésben az Elnökséggel, a Mi Ukrajnánk listájának 247. helyét nem fogadja el.” (Az ellentábor sajtója egyfelől kétli, hogy a nagy ukrán párt egyeztetés nélkül vette fel Kovácsot a listájára, másfelől emlékeztet arra, hogy 2002-ben igen hasonló visszalépés történt a KMKSZ-elnök részéről.)

Nem alakultak a dolgok szerencsésebben a másik oldalon sem. Gajdos István UMDSZ-elnök, aki az egyesült szociáldemokraták színeiben lett 2002-ben parlamenti képviselő, az egy évvel ezelőtti narancsos forradalom után a vesztes szocdemek frakciójából átült a győztes szocialistákéba, így aztán az előbbiek szemében renegát lett, az utóbbiak közül pedig sokan, főleg éppen a kárpátaljai szocialisták, konjunktúralovagnak tekintik, így józan számítás szerint nemigen lehetett reális esélye arra, hogy akár az egyik, akár a másik politikai erő indítsa.

Ezt nyilván ő maga is tudta, ám nem ezzel indokolta távolmaradását, hanem azzal, hogy a hatályos ukrán törvények értelmében csak akkor indulhatna más párt listáján, ha a sajátjából, az UMDSZ bázisán kiépített Ukrajnai Magyar Demokrata Pártból kilépne (vagy felfüggesztené tagságát), ám ő természetesen hű marad az elnöklete alatt álló és nemrégiben alakult magyar formációhoz.

Ám a szocialistákkal mégis folyt egyeztetés. „A tárgyalások során a legmesszebb az Olekszandr Moroz által vezetett Ukrán Szocialista Párttal jutottak. A kárpátaljai magyarok mozgósítása fejében az UMDP a pártlista még befutónak számító 40 és 50 között lévő helyek egyikét kérte” – nyilatkozta Gajdos a Kárpáti Igaz Szóban december 15-én, majd a fenti érveket említve sietve hozzátette, hogy ezt a helyet nem magának, hanem annak a Tóth Mihálynak kérte, aki őelőtte volt az UMDSZ elnöke (és aki 1994-1998 között, Kovács Miklós előtt, már betöltötte azt a bizonyos mágikus „egyetlen magyar az ukrán parlamentben” státust). Az ukrán szocialisták azonban csupán a 80. és 90. között helyek egyikét ajánlották fel a pártlistájukon Gajdoséknak, akik ezt nem fogadták el, mivel az UMDP „ezen a szinten nem vállal statisztaszerepet”, és ezek után inkább a helyhatósági választásokra összpontosít.

Minden bizonnyal ezt teszi majd a KMKSZ-oldal is. Azzal, hogy Kovács Miklós nem fogadta el a Nasa Ukrajina jelölését, valószínűleg végleg elvesztette a mandátumszerzés lehetőségét. Bár van, aki ezt másként gondolja. Az UMDSZ-közeli Ukrajnai Magyar Krónika újságírója december 14-én így fogalmaz: „Kovácsnak van még egy szalmaszálja. Akárcsak tavaly, jöhet Orbán Viktor, a dadus, s megint – ki tudja, miért cserébe – elintézi a másik Viktornál [Juscsenkónál], hogy lökjék már közelebb a tűzhöz, akarom mondani a képviselőséghez a volt komszomoltitkárt. Hátha így enyhülnek annak képviselőség-elvonási tünetei…” (a megfogalmazás minőségi jegyeinek értékelésétől most tekintsünk el).

Bárhogy is mérlegelünk: ha a kárpátaljai magyarság nem kétfelé húzna, hanem egyetlen saját párt mögött sorakozna fel, ez a párt sokkal több magyar szavazatot tudna „szállítani” és így jobb alkupozícióban lenne, jó eséllyel befutó helyet biztosíthatna valamelyik ukrán párt listáján egy magyar jelölt számára. Így azonban a két magyar párt és a mögötte álló társadalmi szervezetek számára nem marad más hátra, mint az elszánt küzdelem a helyi (megyei, járási, városi) tanácsok képviselői székeiért.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a szemétdomb méretének csökkenése nem szegi a kakasok harci kedvét, így várhatóan újra tanúi lehetünk a magyar-magyar viadaloknak Kárpátalján.

Támogatások, oh!

…nem hiszek abban, hogy a támogatási rendszerben bármilyen tényleges és lényegi változás lehetséges lenne addig, amíg a legfelsőbb politikai szinten nem történik gyökeres szemléletváltás. Amíg a határon túli magyarság problémáját a pártok saját ütőkártyájukként akarják kijátszani, addig nincs esély arra, hogy az Illyés vagy bármelyik más, állami pénzből fenntartott és politikai célokat szolgáló alapítvány működésében érdemi változás történjen. Nem a vizsla a hibás abban, ha a vadász hol a rókákat, hol a farkasokat védi a nyulak és őzek ellenében.
*

Érdekes összefoglaló cikk a Nazca-vonalakról és egy újabb perui felfedezésről: szintén csak repülőgépről látható ötven gigantikus alakrajzot találtak dombok oldalába vésve. A Papirusz anyagában megadott linkekről továbblépkedve egy meglepő kutatási eredményről beszámoló cikkre bukkantam a National Geographic magyar oldalán: Genetikailag meghatározott a vallásosság?. A lényege: „az életkor emelkedésével egyre inkább a genetikai tényezők határozzák meg az emberek vallásosságát. Miközben a gyerekek hite általában a társadalmi környezettől (családi, közösségi hagyományok, iskolák, oktatás, nevelés) függ, addig a felnőtteknél a gének játszanak nagyobb szerepet.”

*

Levél az Illyés Közalapítványtól: támogatáspolitikájuk átalakítása évek óta napirenden lévő kérdés:

„Az átalakítás szükségességét egyaránt érzékelték Magyarországon és a határon túl; a kormányzati, a közalapítványi szférában és a kisebbségi intézmények szintjén is.
Megközelítésünkben a támogatáspolitika intézményes működtetés, amelyben a döntéshozatali szint és az ügyintézés professzionalizálódott. Mégis általános az elégedetlenség mind a támogatók mind a támogatottak körében. Mindez a magyar-magyar viszonyt is túlterheli.
[…] Mindezek után mit állíthatnánk: az eddigi támogatáspolitika egy feneketlen zsákba szórta a pénzt vagy egy hatékony közösségépítést segített?
[…]  az egyenes beszédet, a konkrét elképzeléseket keressük. Ennek érdekében az Illyés Közalapítvány irodája/Kuratóriuma arra kéri Önt, hogy fejtse ki a magyarságpolitikai támogatásokról véleményét.
Ezúton egy ankétot indítunk el, amelynek keretében közel száz szakembert kértünk fel arra, hogy 10 kérdésünk alapján fejtse ki a véleményét a támogatáspolitikáról…”

Kiemelések tőlem. Azért az már valami, ha maga az alapítvány, a kuratórium vet fel ilyen kérdéseket, és nem úgy tesz, „mintha legjobb rendin menne dolga” (hej, pedig!). A kezdeményezés tehát dicséretes, de sajnos nem hiszek abban, hogy a támogatási rendszerben bármilyen tényleges és lényegi változás lehetséges lenne addig, amíg a legfelsőbb politikai szinten nem történik gyökeres szemléletváltás. Amíg a határon túli magyarság problémáját a pártok saját ütőkártyájukként akarják kijátszani, addig nincs esély arra, hogy az Illyés vagy bármelyik más, állami pénzből fenntartott és politikai célokat szolgáló alapítvány működésében érdemi változás történjen. Nem a vizsla a hibás abban, ha a vadász hol a rókákat, hol a farkasokat védi a nyulak és őzek ellenében.

*

Csöngét estére várjuk, Kolos pedig már meg is jött, épp idejében: sürgősen metszeni kell a szőlőt; az anyja fülön is csípte ma reggel, most kint tüsténkednek a kertben, a bezárt ablakon keresztül is hallom, ahogy csattog a metszőolló. Lassan csak kitavaszodik nálunk is: a venyigeégetés füstszaga már nem engedi vissza a telet.

Különben Kolos hozott egy remek hídépító játékot. A környezetem tudja, hogy lassan tíz esztendős számítógépes pályafutásom alatt csupán egyetlenegy játék került hozzám közel, ez pedig a vízvezetés (Wall Pipe): falba építhető különböző csőelemeket kell úgy illeszteni egymáshoz, hogy a víz minél hosszabb utat tegyen meg és minél több hurkot képezzen. Voltaképp elég egyszerű, de nagyon szórakoztató játék, helyzetfelismerést és némi kreativitást, ötletességet igényel, no meg gyors csuklómozdulatokat az egérrel: ez még megy nekem. Ha megakadok az írásban vagy éppen sikerül valamit befejeznem, néha meg csak úgy, a magam szórakoztatására beiktatok a napomba egy-egy 20-25 perces futamot. A bonyolult stratégiai játékok túl sok időt és figyelmet követelnek, a lövöldözősek és mászkálósak pedig inkább idegesítenek, mint szórakoztatnak. A logikaiak, kirakósak, építősek, illesztősek közt vannak nagyon jók, de valahogy ezekre is sajnálom az időt. Korábban még különféle fallabdát (falbombát) játszottam néha, aztán ez is elmaradt. A kártyajátékokat, dámát, sakkot, malmot soha nem élveztem: ezekhez nekem emberpartner kell. No, de most itt van ez a hídépítős. Szintről szintre lépve mind nehezebb feladatokat kell megoldani: egyre szélesebb a folyó, távolabbiak a megadott támaszkodási pontok. A program autókat vagy vonatot küld a hidamra, s ha rosszul építettem, bizony összedől, elemeire szakadva belehullik a folyóba. Magát a hidat bármilyen hajlított ívűre, meredekre építhetem, de az autóútnak vagy a sínpályának menedékesnek kell maradnia. No, tegnap este túljutottam az első szint 6 pályáján, ma délelőtt már a második szint negyedik pályáján építettem felvonóhidat: ha nem működik a hidraulika, akkor a hajó nekimegy, elsodorja, összetöri az egész konstrukciót. (Amíg nem jöttem rá a csízióra, maga a hidraulika szakította szét a hidamat.) Acél-, vas- és burkolatelemekkel kell megoldani a feladatot, egyes pályákon használhatok acélsodronyt (drótkötelet), hidraulikát. Ja, és persze korlátozott a felhasználható elemek száma: mindegyik pénzbe kerül, és egy-egy hídhoz csak adott keret áll rendelkezésre. A legélvezetesebb, hogy az egyre komplexebb problémákat többféle módon is meg lehet oldani, és ha sikerült egyféleképpen, mondjuk magas tartópillérekkel, akkor megpróbálhatok egy masszív „tömbös” vagy egy kecses, íves megoldást… Egyelőre nagyon élvezem.

*

Kicsit megint igazítottam a Kettenklub induló oldalának a küllemén. Így most kicsit sok lett a beillesztett frame, de szükségét éreztem, hogy valahol jelezni tudjam az összes napi frissítést, azokat is, amelyek nem feltétlenül tartoznak a rovatonként amúgy is prezentáltak közé, hanem a „belső munkát”, a bővített, javított, átdolgozott oldalakat is mutatják.


irodalom: kreatív játék blog