Piréz akcióm a Librariuson is

Alig pár hete indult sorozatom azzal kezdődött, hogy az első fagyos éjszakák hatására az ungvári egyetem biológiai karának épületén (egykor zsidó fiúiskola működött benne) láthatóvá vált egy haikum. Az épület tatarozásakor olyan speciális festékkel vitték fel segítőtársaim a feliratot a fehér felületre, amely a mínusz fokokban elszíneződik, szürkéssé válik – így decemberben megjelent a felirat. Az első haikut további verssorok követték – újabb és régebbi felvételeket egyaránt közzétettem. Aztán felhívással fordultam barátaimhoz, ismerőseimhez: szálljanak be akciómba.  Lassan már jövögetnek is a képek… De közben már a Librarius is megszellőztette a dolgot (lásd: Kellenek-e versek a házfalakra)

librarius-vers-a-falon

Így lettem haiku-költő + új akció

(Részben egy 2008-as írásom felújítása + aktuális záradék)
haikukKapcsolatom ezzel a háromsoros keleti verstípussal különösen kezdődött. Bár ötven éves koromig egyetlen haikut sem írtam, tíz egynéhány esztendeje mégis besoroltattam a magyar haiku-költők közé a terebess.hu oldalon. Nevemre kattintva akkor Halott madárral c. kötetem egyik ciklusából – Fabatkák – kiemelt rövid versféleségek váltak olvashatóvá. Ezek között ugyan egyetlen haiku sem akadt, de rövidségük és talán hangulatuk okán a szájt szerkesztője úgy gondolta, szerepeltetheti őket, talán mint rendhagyó haikukat (ami azért furcsa, mert a haiku épp alaki jellemzőitől az, ami). Azóta a szerzői oldalamat többször frissítették a rendszerben, így most 2008-tól megjelent számos valódi haikum is olvasható – de korábban csak ilyesmik voltak fenn:

tovább is van, mondom még

Hídavatás

(archívumomból)

200307_hidavatasTizenkét esztendőnyi szünet után 2003-2004-ben májustól májusig, azaz épp egy éven keresztül újra publikáltam a Kárpáti Igaz Szóban (egy kedvező főszerkesztő-váltást követően). Azóta újra nem… Most, hogy újabb önkéntes szilenciumom gyakorlásában a jeles tizedik évfordulóhoz jutottam, ebben a blogban újraközlöm az akkori írásaimat. Az elsőként megjelent publicisztikai írás után elindult önálló, külön oldalam a Hóvége mellékletben. Ebben egy-egy esszészerűséggel, irodalommal, kultúrával, internettel kapcsolatos írásokkal jelentkeztem, igyekezve úgy és olyat írni, ami a lapban kevésbé volt szokásos. A világháló akkoriban még alig-alig volt ismert a szélesebb  olvasóközönség előtt, így népszerűsíteni is igyekeztem nagyszerűségét: belevittem alábbi írásomba is.

 

Balla D. Károly

Hídavatás

Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.

(Pilinszky Csontváryról)

Nem szeretek aggódni. Nem hiszem el, hogy ezelőtt jobb volt. Hogy bármikor is jobb lett volna. Hogy lett volna aranykor vagy boldog békeidő. Az ókori demokráciák rabszolgatartással párosultak, a sötét középkorban született meg a reneszánsz művészet, a felvilágosult XX. században pedig embermilliókat irtottak ki. Minden rettenetesben csírázik valami nagyszerű, és minden fennkölt magában hordja a hitványság lárváit. Ha valami felível, másvalami alászáll. Mióta világ a világ, mindig akadtak, akik sosem látott válságról beszéltek, példátlan hanyatlásról. De hanyatlásból születik az új, bomlásból szabadul fel a friss erő. tovább is van, mondom még

A nap híre: Kopernikusz

Varsóban a nyilvánosság elé tárták Nikolausz Kopernikusz (1473-1543) számítógépes arcrekonstrukcióját, amely 70 éves korában mutatja a heliocentrikus világkép atyját.  A rekoncrukció alapjául az a koponya szolgált, amely korábban a Lengyelország északi részén végzett ásatásokon során került elő és igazoltan a nagy tudós elméje lakott benne egykoron.

„Új” Munkácsy-kép

A munkácsi születésű Munkácsy Mihály egy újabb festményét szerezte meg az ugyancsak kárpátaljai születésű amerikai műgyűjtő, Pákh Imre.

A rendkívüli érzékenységgel megalkotott, „Délután a parkban” című 120 x 90 centiméteres  remekmű története nem mindennapi. 120 esztendőn át egy francia bankárcsalád birtokában volt. A szerény becslések szerint is több mint 180 milliót érő alkotás a londoni Christie’s aukciósház árverésnét követően került az amerikai magyar műgyűjtő tulajdonába. A remekművet állítólag még a tapasztalt művészettörténészek is csodálattal fogadták.

Feltételezések szerint a képet Munkácsy a műhelyéhez közeli Monceau-parkban festhette 1882 körül. Ebben az időben szerződés kötötte őt a Sedel-Mayer Galériához. Egy nap a párizsi bankár leánya, Esther Lasarde besétált a galériába, és megvette a művet, amely egészen mostanáig ott lógott a családi birtok egyik szobájának falán

Bár a szakma tényleg semmit sem tudott a műről, annak eredetiségéhez kétség sem férhet. Francia tulajdonosai vigyáztak a képre. Valószínűleg restaurálni sem kell.

A képet a tervek szerint a Magyar Nemzeti Galériában állítják majd ki. A Pákh Imre tulajdonát képező Munkácsy-képekből álló kiállítást jelenleg Székesfehérváron tekinthetik meg az érdeklődők.

Mint ismeretes, a tárlat Munkácsot is megjárta és igen nagy sikert aratott.