Új web-projektumok

Falra írt versek | Asszociációs játék | Pánikbetegség gyógyítása | Télikertek Budapesten

Hosszabb ideje nem jelentkeztem ezzel a bloggal a NolBlog olvasóközönsége előtt. Meglehet, most majd gyakrabban megteszem. Most néhány futó vagy nemrégiben indított zajlott webes projektumomra hívom fel a Nyájas figyelmét.

1. Falra írt versek

Tűzfalakon és más felületeken, akár egy duzzasztógát betonján vagy egy templom hátsó traktusán is megjelenhetnek olykor haikuk vagy más rövid versek, netán aforizmák. A tavaly indított projektum jelenleg szünetek, de az eddigi legjobb képek megtekinthetők itt: Vers a falon

2. Asszociációs játék

A feladványsorozatban híres emberek nevét kell kitalálni oly módon, hogy töredékes hívósorokat értelmes szavakká egészítünk ki, majd a toldásokat összeolvassuk. A

DÁL
DÁLY
DÁLY
DEÁL

sorozat például kiadja Csokonai nevét, merthogy

CSODÁL
KODÁLY
NADÁLY
IDEÁL

Minden vasárnap új fejtörővel szórakoztatom játékostársaimat, a sorozat összes eddigi feladványa elérhető ezen a linken: Asszociálj, rakd össze!

3. Pánikbetegség

Más. Olykor posztolok az alábbi linken elérhető és forrón ajánlott Pánik-blogban.

 Illetve a megnevezés nem pontos: a blog mögött a pánikbetegség és agorafóbia tüneteivel, kezelésével, gyógyításával foglalkozó szakképzett pszichoterapeuták tevékenysége áll, akik gyógyszeres kezelés nélkül, úgynevezett kognitív viselkedésterápiával kezelik a hozzájuk segítségért fordulókat egyfajta oktató-begyakorló program keretében. Én honlapbütykölő webmesterként, Google-optimalizátorként és linképítő segédmunkásként társultam ehhez az áldásos ls Facebookon sok lájkot kiváltó projekthez, de most kicsit a tartalmi munkába is meginvitáltak, így havi néhány poszt erejéig – engedve a csábításnak – belekontárkodom a pszichológusok munkájába.

Például efféle eszmefuttatásokat írva: Az önazonosság csapdája (a projekt megszűnvén a linket leszedtem)

4. Télikertek Budapesten

És ha már weboptimalizálásról és linképításről szó esett, itt van egy remek honlap, amelynek üzemeltetői télikertépítéssel foglalkoznak. Ebben a projektumban is számos területen fejtettem ki áldásos tevékenységemet honlapszövegírástól tartalomoptimalizáláson át PR-cikkek elhelyezéséig. A téma iránt érdeklődők számára jó szívvel ajánlható website egyik oldala kifejezetten izgalmas: Szolgáltató cégek, termékek bemutatása, pr markating

Esterházy-mozi Ungváron

Az Alkarpatraz, Esterházy és a hoax legomenon | A magáról ritkán hallató online-szamizdat, az Alkarpatraz c. erő- és időszakos internetes periodika szerkesztőségének a meghívására Ungvárra érkezett Esterházy Péter magyar író. Látogatására abból a jeles alkalomból került sor, hogy az egyik  városi mozi műsorára tűzte a Tompaszöglet legújabb kiadásának a spontán levetítését. Az előadás előtt a vásznon maga  az író is megjelenik, hogy tisztázza a mű szerzősége körül a bulvársajtóban napvilágot látott híreszteléseket és hapax legomenon előfordulásokat.

Az író személyesen nem látogat el a vetítés helyszínére, csupán azon a zárt körű, ám belterjesen nyitott  fogadáson vesz részt, amelyet Ungvár polgármestere ad számára, és amelyen kívüle csupán az Alkarpatraz szerkesztőségének a belső tagjai és a városi mozi igazgatósága vesz részt.

Az online-szamizdat Alkarpatraz c. internetes periodika meghívására 2009-ben Ungvárra érkezett Esterházy Péter, hogy megvilágítsa a Tompaszöglet c. apokrif regény hopax legomenon előfordulásokban gazdag és a jövőnek küldött üzenet tekintetében releváns szövegét. Érdekesség: a Tejmozi azelőtt télikert volt. Esterházy, ungvár, mozi, tompaszöglet, hapax legomenon, szamizdat, alkarpatraz, kult, irodalom, akció, szöveg-játék, hoax legomenon, üzenetek csoportos kézbesítése marketing kampány keretében. Gateway online üzenetküldő rendszer: webes sms ára – tömeges küldés – sms-kampány ingyen?

Esterházy, apatézis

tompaszöglet esterházy hangoskönyv[…] Az egyik tócsában meglátta a lábát, aminek jól kidolgozott vádlija, olyan volt, mint egy görög oszlop fejre állított apotézise. Volt is neki egy apatézise, hogy […]

Balu írja: „Sikerült megvennem Esterházy Péter legfrissebb könyvét, melyet múlt héten írt, félálomba, de azóta ez már a tizenegyedik kiadás, mert úgy kapkodják, hogy arra nincs szó. Nekem is csak úgy jutott egy, hogy teljesen véletlenül, kifeküdtem két héttel ezelőtt az egyik könyvesbolt elé, és mázlim volt, mert három nappal később már akkora sor volt ott, hogy le kellet zárni a körutat. Akkor még nem is tudtuk, csak éreztük, hogy lesz egy igazi könyv, amiért érdemes felvállalni a vesebajok megnövekedett kockázatát. Totál oda vagyok érte, egy lecsúszott focista történetéről szól, de inkább csak idéznék egy részletet a negyedik
fejezetből.” » » » folytatás és szövegrészlet Balu blogjából

Előzmény: Tompaszöglet – egy új Esterházy

Esterházy Péter

Tompaszöglet
4. fejezet
(részlet)

„(…)Kellene nekem egy saru, gondolta magában Márton, nem mintha szokott volna nem magában gondolni, kvázi magán kívül gondolkodni, és legfőképpen magán kívül a vásárlásról gondolkodni. Magán kívül inkább csak a pályán szokott lenni, ha gólt lő, ha a lábával, még inkább a lábfejével, úgy igazítja a labdát, azt a káposztafej szerű gömböt, hogy az aztán nyíl egyenesen a kapu felé – head to the goal – halad, és ilyenkor ő is egészen elveszti a fejét, mintha a saját koponyáját juttatta volna a hálóba, és olyankor örül, ünnepel, táncol, elesik, magánkívül van, és valóban pár rövid percig a csapat egy góllal hosszabb, de egy fővel rövidebb lesz. Ez már csak így megy. Ez a forgatókönyv. Csatár lő, kapus dől, csatár örül. Legalábbis, ha happy end-es filmről van szó, ha hollywoodi a film, vagy ha európai, de el akarják adni nyugatra. Ott ugyanis nem szeretik a szomorú történeteket. Nem is nagyon adnak ezért sportot élőben, hanem felveszik, és a csúnya részeket kivágják, átszerkesztik, átrajzolják, és végül leadják úgy, hogy az győzzön, akit a közvélemény győzni látni kíván; akit a közvélemény győz győzni látni. Például, fűzte tovább magában Márton, Cseh Laci is három aranyat nyert – azt mondják – csak mi Amerikából kaptuk a képet, mert jobbra rövidebb a Föld mint balra, és balra még elzárták volna az oroszok az adást, mert Ukrajnában mindig van aki mismásol.
Most meg így hirtelen a semmiből jutott eszébe Ukrajna, hogy van olyan, és hogy oda is lehetne menni. Mert ha belegondolunk, biztosan nagyon szívesen vennének ott át engem, hiszen mi is mindig nyugati játékosokkal akarjuk javítani a formációt, a nyugati edzőkről nem is beszélve. Ott a magamfajta jó Nyugat-európai – minden viszonylagos, idegenül relatív – játékosért két kézzel kapnának, és kitudja a Dinamo-Cherobil FC-nél talán még többel is. Csak mi vagyunk olyan balgák, hogy nem vagyunk elég nyitottak keltre, nem akarunk onnan venni, és nem akarunk nekik eladni; csak ilyenek miatt, mint például hogy a lej rosszabb mint a forint. Legalábbis volt idő. Meg talán nyelvet sem kéne tanulni, hiszen élnek ott magyarok, állítólag.
De addig is kéne nekem egy saru. Egy olyan kanossza-járós. Felszíjaznám a lábamra, úgy lenne megkötve, ahogy én akarom, úgy lennének a pántok, ahogy én akarom, és legfőképpen nem pattogzana ki a bőröm ott ahol hozzáér a csat fémje, mert nem lenne rajta csat. Régen persze ilyen baj nem volt, mert nem volt csat, mert csak a 313-as nagy csatlakozás emlékére csináltak egy ilyet, csak úgymond brahiból, amikor a nagy római birodalom „Cogito ergo sum corpus Christi!”- felkiáltással csatlakozott a keresztény egyház szent testébe. Ezek fontos dolgok,a miket az embernek illik tudni, mégsem tanította őt meg rá az iskola, csak egy házaló ügynök, akitől vett is egy kenőcsöt a lábára, és az használ is, csak büdös. Az emberek meg azt hiszik, hogy a lába az. Persze ő attól még keni, mert neki a lába az érték, az a munkaeszköze, az amolyan über alles mint írónak a tolla, csak nehezebb cserélni.
A vonat meg nem jön. Ő meg ácsorog ott azon az értékes lábán, azon az értékes kipattogzott lábán, amivel azokat a remek gólokat szokta lőni, amit jószerével már csak úgy elvárnak tőle, mintha az olyan könnyen és természetesen menne, és nem is értékelik igazán, hogy lövi azt a gólt, mert nem is tudják, hogy mi az, kipattogzott lábbal lőni. Kezd fázni. Lassan megveszi az Isten hidege. Ha már a Haladás nem vette őt meg. Persze vette volna, csak ő időnek előtte leszállt a vonatról, és nem ért oda Szombathelyre. Igyekezett ő, csak amikor leült mellé a kalauz, és ahelyett, hogy a jegyét kérte volna, annyit mondott hogy na hogy lesz, akkor neki felszaladt a vérnyomása, lüktetett a nyakán egy ér, ökölbe szorult a keze, mondta, hogy nem tudja, odaadta a jegyét, és elbújt az újságjában. Pech, hogy az újság meg pont róla írt, ezredszer is szóba hozva azt a fránya szögletet, így azt meg belegyűrte a szemetesbe, odavaló, nem ér semmit, és ott maradt kettesben a kalauzzal. A kalauz meg csak nem bírta el, egyre inkább csak kérdezte, hogy hogyan lesz, meg mondta hogy hallotta, hogy nem lesz benn a kezdő tizenegyben, meg hogy talán a tizenegyes mezt is megkapja más, arról nem is beszélve, hogy nem ő lesz a tizenegyes rugó sem ezentúl. Tizenegykor begördült a vonat Pápára, ő meg mint egy jelzést fogva köszönt és köszönt; Istennek a megállót, a kalauztól meg el.
Járt egyet a városban. Várta a vonatot, amivel tovább tudna menni, de nem egyhamar jött, az állomás meg van annyira unalmas, hogy az ember inkább járjon egyet máshol, minthogy üljön ott. A járás meg elhúzódott. Az a város ugyanis szép. Van benne egy nagy kastély, valami Esterházy, meg egy nagy templom a kastély előtt, amit egy Esterházy építtetett, meg van ott egy kórház, az is Esterházy. Eszébe is jutott, hogy van egy híres Esterházy, aki gólt lőtt a braziloknak. Biztos aranylábúnak tartották akkoriban. Biztos írtak is verset vagy valamit a lábáról; meg meg is érdemli igazából, mert az ilyen ember egy igazi hős, aki hősi eposzokat érdemel a legjobban, és ezt megérdemelte volna ő is, mert olyan lába van, hogy azt szinte már kár is másra használni, mint labdarúgásra. Ő meg ezekkel az értékes lábaival járta az utcákat, és arra gondolt, hogy úgy emlékszik ősei éltek ebben a városban – no persze kinek nem… – akik ugyanígy a majdnem ennyire értékes lábaikkal rótták ugyanezeket az utcákat.
Az egyik tócsában meglátta a lábát, aminek jól kidolgozott vádlija, olyan volt, mint egy görög oszlop fejre állított apotézise. Volt is neki egy apatézise, hogy minden ősatyjának is ilyen szép apotézises lába volt, vagy legalább majdnem ilyen szép, mindesetre azt nehezen képzelte volna el, hogy az ő lábuknak nem volt semmi apotézise. De hagyat is a lábát a fenébe, és eliramodott az állomásra, ahol lassan jött érte a vonat. De az a vonat, amire ő olyan híven és kitartóan várt, nem a megváltást, de ugyanazt a kalauzt hozta, aki elől lemenekült a vonatról, és inkább fel se szállt, sőt dühében felszögeztette volna az egész szerelvényt valami szégyenfára. Végül is nem ért el Szombathelyre, nem írt alá semmit, és épp olyan kilátástalan volt a jövője, mint pár héttel ezelőtt, a szezon végén, amikor cikkezni kezdtek róla, mert az utolsó meccsen olyan volt, amilyen.
Most már csak a pesti vonatot várta, hogy hazamenjen, leverten, csapozottan, elgyötörten és legfőképpen szerződés nélkül, hogy aztán otthon neki szegezzék a kérdést, hogy hol jártál egész nap, ó te jómadár, ő meg felelhesse, hogy itt is ott is jártam gyönge Violám, aki mellé aztán le kell feküdni, és akivel este együtt kell aludni. Akinek nem pattogzik ki a lába, nem hagy ki sorsdöntő gólokat, nem felejt el szerződéskötéseken megjelenni, és úgy összességében nem sújtja annyira a sors, mint őt, és nem is érti, hogy miért tűri el, hogy számonkérje őt.
Aztán persze eszébe jut ez is, hogy akármilyen szörnyű is, meg igazságtalan, mégiscsak az van, hogy ez a nő nő, és el is mondja magában, hogy milyen jó, hogy van egy nő, szeret, és ami legfontosabb, csak nagyon ritkán gyűlöl, igaz akkor szívből. Az is jó, hogy vannak esték, amit együtt lehet tölteni, és akkor ő csak azt mondja, hogy szeretlek, meg a nő is, hogy szeretlek, és akkor ő azt, hogy szeretni akarlak, és a nő azt, hogy szeress. Ez a szeress meg nagy piros betűkel van törvénybe szedve, hogy ilyenkor szeretni kell, hogy szeretni kell, ennyi az egész, hogy egymásról egymást lebeszélni nehéz, és hogy igazából nem is akar senki lebeszélni senkiről semmit, és ha már mindenképpen le kell, akkor sem beszélni, hanem húzni, az sokkal inkább célravezető, bár mindenképpen sokkal erőszakosabb.
Aztán tényleg hazaért, betoppant a házba, finom vacsora gőzölt az asztalon, kedvesen mosolygott a nő, és a kérdés sem volt olyan erős, mint azt ő korábban, még mint a frissen vert sereg elképzelte és csak úgy természetesen jött, hogy hol voltál Marci, és nem tudja miért, és akkor sem tudta, hogy miért, de azt felelte, hogy elmentem sarut venni, de sehol sem találtam. Miért, szőrcsuhában akarsz az edző elé járulni? Nem felelt, mert nem akart magyarázkodni, meg azt sem tudta, hogy erre mit mondhatna. Na mit állsz ott, kihűl a lakás, gyere be, és egyél vacsorát, holnap majd elmegyünk sarut venni együtt.(…)”


A teljes valóság az, hogy ez az írás Balla D. Károly játékára készült, a fent látható borítóterv pedig a szobatársam pályamunkája. Kövessétek a fenti linkeket, onnan megtaláljátok az egyéb kapcsolódó oldalakat.


A játékrontó / Tejmozi-mondatok

Tegnap meglepő (vagy nem is annyira?) dolog történt.

Végre megírtam az alábbi bejegyzésben már említett újabb körlevelet. Tudva, hogy az eredeti mondatok szerzői között akadnak, akik már nem élnek, illetve olyanok is, akik „élő klasszikusként” megközelíthetetlenek számunkra; továbbá sokukkal a műfordítóknak nincsen semmilyen kapcsolata – ám, mutatja Szabó Palócz Attila példája – olyan esetek is akadnak, amikor a vendégmondat tolmácsolója baráti viszonyban áll a fordított szerzővel – nos, ezeket a körülményeket figyelembe véve arra kértem a játékban részt vevő 30 műfordítót, hogy amennyiben a projektum ilyetén folytatása kedvük szerint való és a további közreműködést vállalni tudják, továbbá ha fel tudják venni a kapcsolatot az eredeti mondatok szerzőivel, akkor legyenek szívesek értesíteni őket az interakcióról, annak menetéről és eredményéről. A végső cél ebben a fázisban az lenne, hogy a projektum híre (és esetleg végterméke, a Tejmozi is) nyilvánosságot kapjon idegen nyelveken.

Mint általában a fontosnak gondolt leveleken, ezen is elég sokat dolgoztam, igyekeztem pontosan fogalmazni, és azon voltam, hogy a lehető legudvariasabb hangot üssem meg, de fölöslegesen mégsem körülményeskedjem, egyszersmind bőven megengedjem a játékostársaknak, hogy ez elől az újabb felkérés elől minden további nélkül kitérjenek.

Volt, aki szinte azonnal visszaírt, megköszönte a levelemet, a legtöbben (egyelőre) nem válaszoltak. Egyvalaki akadt, aki váratlan (vagy nem is annyira?) módon reagált.

>> az érthetőség kedvéért lásd: A Tejmozi szöveg-projektum – előzmények

Cséka Gyuri (kivételesen a saját nevén) két helyre is ezt írta be a honlapom Fórumába: „Ezennel bejelentem, hogy Balla D. Károly: Tejmozi c. szövegéhez/be adott Szorokin-idézetet valójában én írtam.” – (lásd a #1717-es bejegyzést) Tehát nem levélben válaszolt, hanem – egy évvel a mondat beküldése után – nyilvánosan bejelentett valamit. Lényegében azt, hogy csalt, hamis kártyákkal játszott, nem tartotta be a játékszabályokat. Az eredeti felkérésben ugyanis ez a pont is szerepelt:

Bár komolysága mellett hangsúlyozni kívánom a projektum játékos jellegét, ezúttal mégis azt kérem, hogy ne fiktív, hanem létező szerzők létező műveiből származzanak a mondatok, és minden fordító saját nevén szerepeljen a játékban.” (Lásd a felkérés 9. pontját) Nos, Gyuri az általa „fordított” mondatot ugyan létező szerző szájába adja, a mű bibliográfiai adatait is megadta, azonban ez egy fiktív, egy ál-Szorokin mondat, hiszen ő maga, Cséka alkotta, bár, szó se róla, elég jól átvette a kérdéses Szorokin-novella szóhasználatát, hangulatát. No meg: a halál és az idő fogalmának a szerepeltetése nekem nagyon is jól jött, a Tejmozinak egy fontos epizódját inspirálta ez a kapott szövegdarab.

A dolognak egyébként van egy kis előzménye. Elsőre Gyuri ennek a mondatnak a fordítását küldte be:

„Жрать оппортунистическое течение, возникшее в Российской социал-демократической рабочей партии после революции 1905-1907 гг., требовавшее отзыва социал-демократических депутатов из Государственной думы, отказа от использования легальных форм борьбы и фактически проводившее политику изоляции партии от рабочего класса.”

Ezt így interpretálta:

„Falni: opportunista áramlatot, amely az 1905-1907-es forradalom után, az Orosz Szociáldemokrata Munkáspártban keletkezett; amely megkövetelte a szociáldemokrata képviselők visszahívását az Állami Dumából; lemondást a harc legális formáinak felhasználásáról; és amely valójában a dolgozó népet a párttól izolálni kívánó politikát folytatott.”

– ezt a mondatot én nem tudtam elfogadni, és nem is annyira a grammatikai nehézkessége (és szerintem pontatlan fordítása) miatt, hanem mert ez sem felelt meg az eredeti felkérésnek, amelyben kértem a dátumok, konkrét helyszínek és nevek mellőzését (a fenti mondatban mindezek előfordulnak). (Képzeljük el, ha minden idézetben ilyen konkrétumok szerepeltek volna!!) Gyurinak megírtam kifogásaimat, másik mondatot kértem, erre küldött újat, látszólag ugyanabból a Szorokin-novellából:

„Falni: egy hideg reggelt, amikor a halál, mint egy kemény, kérges csizma arcodba rúg, arcodba tapos, és jajgatni sincs időd, sírni sincs időd, semmire sincs időd, mert épp az időd vész el, a te időd, de ezáltal minden idő: halott vagy.” Vlagyimir Szorokin: Zsraty! (Falni!) In: Szobranyije szocsinyenyij v treh tomah. (Összegyűjtött művek három kötetben) Ad Marginem, Moszkva, 2002.

Nos, ez nagyon tetszett: épp az ilyen elvont, inkább hangulatot-érzületet-gondolatot közvetítő szövegrészek voltak a leghasználhatóbbak, később ezek mozdították előre a novellámat. A hideg téli reggel és főhősöm kozmikus éhsége az apai faházban a Tejmozi megfelelő részében éppen innen származik. Ezért hát voltaképp hálával tartozom Cséka Gyurinak a remek mondatért, még ha beküldésével fel is rúgta az írott játékszabályokat, és ha ezt csak azután jelentette is be, amikor az interakció érdemi része lezárult.

(Hogy a mondat eredetiségét nem ellenőriztem, az talán érthető: a játékostársak 18 nyelvből fordították az 53 magyarul még meg nem jelent vendégszöveget, hogy is nézhettem volna utána mindegyiknek – a cél éppen az volt, hogy az ő ismereteiket felhasználva, az ő tudásukat a játék számára „kölcsön kérve” írjak novellát. Az pedig meg sem fordult a fejemben, hogy a részvevők valamelyike nem azt a játékot játssza, mint amelyikre felkértem, s amelyet ő is elfogadott.)

A kérdés ezek után az, hogy mit tegyek a novellaszöveggel. Irtsam-e ki belőle ezt az idézetet, s magát a mondatot is töröljem-e a jegyzékekből? Ezt persze megtehetném (hiszen a Tejmozi redukált változatában egyetlen idézet sem szerepel), formálisan kiiktathatnám a csalás szövegtényeit – de a nyoma akkor is megmaradna, én legalábbis látnám, érezném, tudnám: valahányszor a faházikóbeli téli reggelhez érnék a szövegben, mindig eszembe jutna az epizód keletkezésének összes körülménye. Arról nem is beszélve, hogy a szöveg ebben a formájában nyomtatásban már megjelent (ha Gyuri eljárása valamiben elmarasztalható, akkor ebben: a nyomtatott publikáció előtt kellett volna szólnia; feltéve persze, hogy a célja a megtréfálásom volt, és nem pedig a lejáratásom – az utóbbit sejtve kockáztatom meg, hogy ez a fordulat nem is annyira meglepő). Megjelenés alatt áll a redukált változat is a Holmiban: a korrektúrát hetekkel ezelőtt jóváhagytam – abban ugyan maga a mondat nem szerepel, de a novella végén felsorolom a keletkezéséhez egy-egy mondattal inspirációt adó szerzőket, műveket, fordítókat – és ott is szerepel Szorokin meg Cséka. A Holmi talán már meg is jelent, vagy legalábbis ki van nyomtatva… Így hát ezeken a dolgokon már nem változtathatok, Gyuri dörzsölheti a tenyerét. (Utoljára Fodor Géza hozott hasonló helyzetbe 25-26 éve: akkor közreműködésemmel egy neki tulajdonított Baka Isván-vers jelent meg az ő neve alatt; most egy Cséka-mondat jelent meg Szorokinnak tulajdonítva. Vajon melyikük követelhetne tőlem elégtételt: Gyuri vagy Vologya?)

Amit megtehetek: a honlapomon szereplő internetes változatokban egy-egy lábjegyzetben utalni fogok a történtekre. Végül is a Tejmozi keletkezéstörténetéhez most már ez a meglepő (vagy nem is annyira?) epizód is hozzátartozik.

*

Egy játékot persze nem szabad túlságosan komolyan venni. Nem történt tragédia. A szerepjátékokat én is szeretem és „nagyban” űzöm; ám itt talán másról van szó. Ha valaki odaül a többiekhez a játékasztal mellé, akkor, szerintem, illik betartania azokat a játékszabályokat, amelyek szerint a többiek játszanak. Aki ezt nem teszi, az nem jópofa, hanem csaló. Sajnálom, hogy Gyuri elrontotta ezt a játékot – amiért is az összes többi játékostárstól ezúton kérek elnézést -, de azt hiszem, csak magamat okolhatom emiatt, és bosszankodás helyett inkább levonom a bennem már rég érlelődő következtetéseket.

*

De azért szeretlek, Gyuri!


Szövegjáték: Tejmozi-mondatok. Epizód a Tejmozi c. regény keletkezéstörténetéből. A játékrontó Cséka György beküldött hamis Szorokin-mondata.

Szöveg: sms üzenet küldés – idegen nyelvekről fordított mondatok – tejmozi novella és regény, szöveg, cséka, szorokin, mondat, mondatok, küldés, üzenet, irodalom, íróság, játék