Interjuj!

Eléggé sokáig tartott, amíg a kamerát és a világítást beállította (a közel egyórás folyamat részletezésétől inkább eltekintek), a hangpróba szerencsére elsőre sikerült. Persze nehéz úgy dolgozni, ha a riporter egyszemélyben fővilágosító, hangmérnök, szerkesztő, rendező és gyártásvezető is, de én inkább türelemmel viseltem a hosszas előkészületeket, ez még mindig jobb annál, mint amikor öten-hatan megszállják a terepet, és mégsem megy gyorsabban a dolog. – No, első kérdés. Min dolgozom most…

*

Nem enged el a regényem. Úgy csimpaszkodik belém, mint kis majom a mamája bundájába, közben lefoglalja mindkét kezemet, hogy semmi más érdemlegeset ne tudjak csinálni az ő újbóli végigtetvészésén kívül. Bár hányszor érek az utolsó oldalára, mindig ott a kényszer, hogy elölről kezdjem. És megint találok már az első oldalakon javítani valót.

Arra gondoltam, lassan lenne mivel megtölteni az Ami a Szembesülésből kimaradt című könyvet.

Pihenésképpen néha kicsit bütykörészem a januári indulásra szánt új honlapot. Még sehol sem tartok vele, a dizájn sincsen teljesen készen (pedig roppant egyszerű lesz), a strukturát pedig csak kóstolgatom. Közeben (régi hibám) óhatatlanul tartalmat is szerkesztek, most épp egy olyan oldalt állítottam össze, amelyen különböző években keletkezett önvallomásaim olvashatók majd.

Úgy fest, sikerült közös elképzelést kialakítanom egy e-book-kiadóval, és talán még az idén beindul náluk egy sorozatom. Addig egyeztetgettünk, míg olyan formát találtunk, hogy se a digitális megjelenés ne rontsa nyomtatott könyveim kiadási esélyeit, se a leendő e-bokkok ne fedődjenek át a korábbi nyomtatottakkal. Az első anyagot máris várják tőlem, de más munkáim miatt én kértem kis haladékot.

*

Csönge és Kolos most érkezik Mo-ról, Éva éppen kiment értük Csapra. Mégis megegyeztek a közös utazásban. Képezelem, mennyit civakodtak Bp-tól hazáig.

*

Korábbi riasztóan rossz élményeim és majdnem-fogadalmaim ellenére megint bementem a tévések utcájába. Pontosan csak egy tévésébe… (Illetve hát ő jött be a Manzárdunkba.)

J. 13 éve még az ungvári rádiónál dolgozott, közeli ismeretségben voltunk, a szép emlékű Balla Gyula által szervezett két közös utazáson is részt vettünk (Gárdonyba, Erdélybe). Aztán férjhez ment egy bukaresti magyar operatőrhöz. Most Bp-ről hívott fel azzal, hogy 100 perces anyagot készít Kárpátaljáról, lesz benne kultúra és irodalom is, 3 percet szeretne velem felvenni. A régi barátságra tekintettel beleegyeztem – meg hát: nyilván a hiúság is felébredt bennem. Kicsit ugyan riasztott, amit előzetesen mondott, mi is érdekelné „tőlem”, de biztam abban, hogy helyben majd másképp alakul a dolog.

Erre hétfőn került sor. Előbb elmeséltettem vele az elmúlt 13 évét férjhezmenetelétől és elköltözésétől kezdve. Bukarestben nem sokáig időztek, Székelyudvarhelyen laktak egy évtizednyit; kapcsolatuk válással végződött, és J. egy éve Mo-n él 10 éves fiával, szabadúszóként a …TV-nek készít anyagokat.

A munkára térve megerősítette: az irodalmi körökről kellene beszélnem. No, mondtam, ez nem fog menni, mert én egynek sem vagyok tagja. És eléggé részletesen elmeséltem, milyen manapság idehaza az én irodalmi státusom. Rendben, akkor csinál velem egy 3 perces kis önálló riportot. Hát jó. Pár dolgot megbeszéltünk előre, én kértem, hogy a múltról és írótársaimról lehetőleg ne kérdezzen, ezt ő is így gondolta, viszont nagyon szívesen beszélek a saját mostani munkáimról.

Eléggé sokáig tartott, amíg a kamerát és a világítást beállította (a közel egyórás folyamat részletezésétől inkább eltekintek), a hangpróba szerencsére elsőre sikerült. Persze nehéz úgy dolgozni, ha a riporter egyszemélyben fővilágosító, hangmérnök, szerkesztő, rendező és gyártásvezető is, de én inkább türelemmel viseltem a hosszas előkészületeket, ez még mindig jobb annál, mint amikor öten-hatan megszállják a terepet, és mégsem megy gyorsabban a dolog.

No, első kérdés. Min dolgozom most.

Szerénytelenség nélkül elmondhatom, eléggé rutinos nyilatkozó vagyok, és ha azt mondják, 3 perc van rám szánva, akkor én két és fél perc múlva lekerekítem a mondandómat és 2.40-kor egy utolsó mondattal leeresztem a hangomat. Most is így akartam, kezdtem vázolni a regénymunkámat, de J. elég hamar közbekérdezett: és mások írnak mostanában Kárpátalján regényt? Mintha arról lett volna szó, írótársakról nem kell nyilatkozom. De ha már kérdezve volt, elmondtam, ki és mit. Na, akkor újabb kérdés, az előzőhöz nem kapcsolódó… Hát beszéltem vagy 15 percet mindenféléről, amit kérdezett meg ami éppen eszembe jutott. És nem igazán értettem a dolgot, miért nem fejezzük be végre… Szórakozottságomban vagy idegességemben elkezdtem ujjamra csavargatni az ingemre csippentette mikrofon drótját, a sistergés behallattszott J. fejhallgatójába is, és végre leálltunk. Azt hittem vége, de nem: más helyzetben (a számítógép előtt ültömben) felvettünk még vagy kétszer 10 percet. Beszéltem szinte mindenről. A végén főleg az internetről. És amikor J. már vagy hatodszor kanyarodott vissza az általam kerülni kívánt témához „És a kárpátaljai irodalom?” kezdetű kérdésével, akkor kicsit begurultam, és el is mondtam, hogy felejtsük már végre el ezt a fogalmat. Riporterem pedig örvendezett, mert szerinte az ez utolsó perc remek befejezés lesz.

Hát nem tudom. Én nagyon gyenge hatékonyságnak érzem, ha 30 percet kell beszéltetni valakit 3 perc használható anyag kedvéért. Lehet, hogy ilyen rossz alany vagyok? Ezek után fogalmam sincs, mi kerül abba 3 percbe. (Bár J. megígérte, hogy elküldi a szöveget.)

Ellenben van egy halvány sejtésem, hogy az egész ki fog maradni a műsorból. Mondtam is J.-nek, nem mégis inkább Vári Fábiánt kellett volna megkérdeznie, ő biztosan pontosan azt mondta volna, amit a …TV-s szerkesztők hallani szeretnének.

Megjelölve .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.