Gyurcsány-Orbán

Hadd kezdjem egy sommás megállapítással: sajnos hiába volt tartalmilag Gyurcsány kb. 60% – 40% arányban jobb az ellenfelénél, ha formailag mégis Orbán nyert kb. 70-30-ra.

Gyurcsány jól indított, rákérdezett arra, miért illeti az ellenzék vezére negatív jelzőkkel az ország teljesítményét, miközben fejlődés és növekvés van. Ez elől Orbán játszi könnyedséggel kitért, mondván, hogy szokott ő jókat is mondani, és naná, hogy Magyarország erős és szép és okos. Aztán előjött a maga 3 javaslatával és ezzel szépen át is vette a kezdeményezést.

Innen kezdve Gyurcsány, még ha szerintem sok dologban teljesen igaza is volt, mégis belecsúszott a merev megmondóember szerepébe, miközben Orbán egyre dinamikusabb lett. Hiába akart az előbbi eredetileg a számokról beszélni, utóbb mégis ő lett az, aki gazdaságfilozófiai fejtegetésekbe kezdett. Olyan embernek látszott, aki nagyon hisz a maga igazában és már-már görcsösen erről az objektívnak gondolt igazságról akarja meggyőzni a tévedésben tartott emberiséget. A rossz szerep párosult a nem túl meggyőző előadói teljesítménnyel.

Orbán majdnem egész idő alatt derűs volt, váltogatta a kicsit kaján mosolyt a nagyon bárgyú vigyorral, no meg a kis fojtott hülyegyerek-vihogások sem maradtak el, de mindezzel együtt is ez a magatartás sokkal jobban „ült”, megnyerőbb volt, mint Gyurcsány aggodalmas szomorúsága, kimért szigorúsága és időnként türelmetlen idegessége. A cérna is nála szakadt el, ami azért is baj, mert ő volt a vendéglátó, és még ha Orbán provokálta is, ebben akkor is fegyelmezettebbnek kellett volna mutatkoznia (Orbán erre, ha kicsit mulatságosan is, de emberien reagált).

A vita közepétől Gyurcsány arcára rásütött a nap. Nem tudom, az éles fény vajon zavarta-e, engem, mint nézőt feltétlenül: ha őt mutatta, túl kontrasztossá vált a kép, arcának egyes felületei időnként szinte teljesen kifehéredtek. Eközben Orbán ábrázata egyenletes megvilágítást kapott és mindenképpen előnyösebb vonásokat kölcsönzött neki.

Orbán volt az, aki többször közbekérdezett, aki gyors riposztokkal reagált, és Gyurcsány hiába válaszolt ezekre komótos szakszerűséggel és komorsággal, nagyon valószínű, hogy a nézők számára nem az ő okfejtései voltak a meggyőzőbbek.

Nem volt stopper a kezemben és a sakkórát sem nyomkodta senki, de szerintem a miniszterelnök összességében jóval hosszabb ideig tartotta magánál a szót, mint ellenfele. Ez sem feltétlenül volt szerencsés, mint ahogy az sem, hogy szavainak gyakorta volt némi kioktató, nevelő célzatú hangsúlya.

Orbán ezúttal két nagyon lapos viccet mondott, ezekkel szerintem nem sokat ért el, egyszerűen azért, mert nem voltak eléggé szellemesek. Ha már viccelődött, jobb poénok kellettek volna. Én a Gyurcsány helyében mégis inkább elmosolyodtam volna ahelyett, hogy rémülten nézzem, mit meg nem enged magának ez a kicsi ember.

Nagyon csodálkoznék, ha ez a beszélgetés szavazatokat hozott volna a szocialistáknak. A stabil szavazóbázisok arányát nyilván nem voltak képesek a vitatkozó felek ezzel a vitával megváltoztatni. Az ingadozók között pedig lehettek olyanok, akik átláttak Orbánon és megértették Gyurcsányt, és lehettek olyanok, akiket a Fidesz vezérének sikerült meggyőznie arról, hogy az ország vezetésére mégiscsak ő lenne alkalmasabb. Félő, hogy az utóbbiak voltak sokkal többen.

Egy biztos: semmi sem lett igaz azokból a korábbi jóslatokból, amelyek szerint egy nyilvános vitában Gyurcsány lehengerelné a volt miniszterelnököt. Bizony Orbán Viktor most tehetségesebb médiaszereplőnek bizonyult. Jó volna azt hinni, hogy Gyurcsány Ferencnek egyszerűen csak rossz napja volt.

UngParty

Megjelölve , .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.