Gyurcsány Ferenc nyerte a Zámbó Jimmy-hasonmás versenyt

A Zámbó család kezdeményezésére és több kereskedelmi televízió támogatásával tegnap megrendezésre került Zámbó Jimmy-hasonmás versenyt a közönség és a szakma nem kis meglepetésére Gyurcsány Ferenc nyerte nagy fölénnyel. A volt miniszterelnököt az MSZP kampánystábja készítette fel a versenyre abból a célból, hogy a választási pártlistán előkelő helyet elfoglaló politikus voksokat szerezzen pártjának a popsztár rajongóinak a körében.

A díj átvételekor Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra, hogy rövidesen neki is lesz aranylemeze, az Őszödi beszédet tartalmazó CD ugyanis minden várakozást felülmúló példányszámban talál gazdára. Ezután az ünneplő közönséghez fordulva egy Jimmy-sláger címével üzent „a Király” híveinek és saját választóinak: „Egyszer megjavulok én”.

Értesüléseink szerint a versenyben ugyancsak indult, de csak második helyen végzett Morvai Krisztina megóvta az eredményt azzal az indoklással, hogy Gyurcsány parókát viselt, ezért meg kell fosztani elsőségétől.


Olvasd ezeket is: Kövér László örökbe fogadott egy tulkot Jön a Fidesz-naptár Csecsemőpózban

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük