Fodor András emlékezete

Fodor András

Emlékezés Fodor Andrásra

A minap ebéd közben emlegettük, talán ezért kívántam meg, hogy valamit olvassak Fodor Andrástól. Meg az is érdekelt, vajon mi van tőle/róla a neten. Emlékeztem rá, hogy 97-ben halt meg (az évi naplómban még említem), tehát akkor, amikor Mo-n az internet még csak kezdett általánosan elterjedtté válni. Meglepetésemre ennek ellenére a Google hét és fél ezernél több találatot jelzett; ám azonnal rá kellett jönnöm, hogy ezek döntő többsége nem azt a Fodor Andrást találta meg.

Hát igen, nem tartozik a ritka nevek közé. Az első 5 találat mégis jó helyre vezetett. A legelső mindjárt a fonyódi könyvtárba: egy külön oldalon, mint „jeles fonyódi”-ról adnak róla rövid ismertetést (nem itt született és élt, de nővéreinél sokat időzött, meghalni is ide jött), látható továbbá a házuk falán elhelyezett emléktábla és olvasható a Kortárs búcsú-számának tartalomjegyzéke (a link nem működik). (Magának a könyvtárnak a honlapja igen primitív.) A második találat érdekes módon egy holland nyelvű életrajzi ismertetés – András Fodor: Hongaars dichter en essayschrijver – néhány kapcsolódó oldallal. A harmadik találat Vekerdi László recenziója Fodor András A hetvenes évek c. naplójáról. És csak a negyedik találat az első Fodor-mű: utolsó naplójegyzetei a Kortárs egyik 99-es számából. No, ezt el is olvastam, helyenként élvezettel, helyenként értetlenül vagy furcsállkodva (pl. a maga támasztotta versírói penzumon, az elszántságon, amellyel szerintem ezt a műfajt nem lehet művelni…). Számomra külön érdekessége a 97-es májusi-júniusi naplónak, hogy említi benne a júniusi Ünnepi Könyvhét rendezvényeit (eléggé kelletlenül és sértetten vett részt rajtuk), s hogy megfordult a Vörösmarty téren is. Én úgy emlékszem, ott és akkor találkoztam vele utoljára: Lator Lászlóval jöttek szembe ketten. Nagyon megörültem nekik, s talán azt mondtam: már azért is érdemes volt Bp-re felutazni, hogy az ember egyszerre találkozhasson két ilyen kedves atyai jó barátjával. (Ő persze nem említi az epizódot, nyilván százakkal futott össze a téren, csak néhányukat nevezi néven; olyanokat is, akiket igyekezett elkerülni vagy akik nem vettek róla tudomást.) Az ötödik találat egy későbbi negatív szakmai reagálás éppen erre a naplóra. A hatodik találatra megnyíló oldalon már az 1976-ban született madármegfigyelő Fodor András adatait találtam. A következők vegyesen vittek vagy a költő, vagy egy plébános, vagy egy genetikus nevéhez. A sok említés között alig akadnak eredeti Fodor-szövegek és csak elég hosszú keresgélés után sikerült verset is találnom (folyóiratok honlapjain jöttek be). No, nézzük a Digitális Irodalmi Akadémiát, gondoltam. Kossuth-díja ellenére Fodor András nem tagja, nincs tőle semmi. Nézzük a Magyar Elektronikus könyvtárat. Találatok száma a Fodor András névre: 0.

Ezek után, bár tudtam, hogy hiába teszem, beütöttem egyik versének pár kulcsszavát. Persze semmi. No, ekkor gondoltam arra, hogy én ide a naplómba bizony begépelném ezt a verset (bevallom, az egyetlent, amelynek sorai megragadtak bennem; de az nem az ő költészetét, hanem az én memóriámat minősíti).

[Itt, ezen az oldalon most már jó sokszor előfordul Fodor András neve, elvben 3-4 nap múlva már benne lesz ez a weblap is a Google-találatok között – vajon hanyadik helyre sikerül felkerülnöm? Tekintsük ezt egyben kísérletnek is…]

Évát megkértem, hozná ide a vonatkozó kötetet, kellene nekem belőle egy vers. Melyik? Erre „belegépeltem” Évába a kulcsszavakat – és 3 perc múlva hozta a 665. oldalnál felütött Pünkösdi hírnök c. vaskos könyvet.

Akkor hát hadd emlékezzem ezzel a verssel Bandi bátyámra (talán nem fontoskodó bizalmaskodás így neveznem; mindig ekként szólítottam életében, s ha más nem, 1989-ben nekem ajándékozott kötetének dedikációja – „testvéri szeretettel” is felhatalmaz erre.

Tehát:

Fodor András:

SÜVÍT MINDENFELŐL

Elmennek sorba
kikre felesküdtünk,
keseredik bennünk az ifjúság.
Hátra ne fordulj, jobb nem tudni róla,
az utóvéd hogy adja meg magát.

Kipróbáltuk titkát
a végtelennek,
süvít mindenfelől az űr szele,
beöltöztünk a forgandó szabadság
tilalmas szeszélyeibe;

húzzuk, fogjuk
csimpeszkedőn a múlás
iramló ballonkötegét…
Míg lábunk U-szöge a földre
tapasztja, tán miénk marad az ég,

s magasztos
hazugságba, kínba
vergődve, lesz ki még próbálkozik:
kivédeni a lélek ütközőin
bukásunk karamboljait.

…Ungváron találkoztunk először, talán 86-ban. Hivatalosan érkezett, mint az írószövetség alelnöke. Pár kényelmetlen kérdést is feltett, úgy rémlik, a tiszteletére sebtében összehívott találkozón a KISzó szerkesztőségében – (a Forrásra kérdezett rá – emlékszem apám zavarára…), de alapjában a segítő szándék, a kapcsolatfelvétel fontosságába vetett hit sugárzott belőle. Ettől kezdve haláláig egyik legfontosabb szószólónk, mentorunk, tekintélyes segítőnk volt a Mo-i szakmai és intézményi körökben. (Itteni tartózkodásának emlékét őrzi egy vele készített kis interjúm – vagy róla készült portrém? – amelynek apropóját akkor kapott Puskin-díja képezte. Jut eszembe: talán Ungvárra is ennek okán került – Moszkvából jövet?)

Egy évtizeden át több levelet váltottunk (talán ideje lenne előkeresni őket). Amikor pedig 89-ben lapalapítási terveim voltak, elsőként állt a kezdeményezés mellé, és az első támogatási összeget is ő szerezte meg számunkra egy akkori bank művészeti alapítványának elnökeként. „Természetesen” tagja volt a társadalmi szerkesztő bizottságunknak, mindig magunk mögött tudhattuk támogatását.

Még egy emlék. Szokása volt, hogy az Astoria Szálló halljába adott találkozót (talán zenei elkötelezettsége miatt – akkoriban mindig innen közvetítették a Játék és muzsika c. rádiós vetélkedő élő adásait). Egyszer, amikor ott ücsörögtünk, teázgattunk és beszélgettünk (hármasban Évával), egyszer csak majdnem felkiáltott: ott megy Nemes Nagy Ágnes. És valóban: a hall utcára néző kirakatai előtt láttuk az egyenes tartású, még idősen is szép nőt elhaladni. (Vele soha nem adatott szerencsém találkozni; csupán akkor egyszer láttam közelről, akkor is üveg mögül.)

A lenti dedikáció történetére már nem emlékszem. A sorok tanúsága szerint Keszthelyen voltunk együtt a Berzsenyi Társaság rendezvényén. De hogy én ott verseket mondtam volna??

Amire idézőjelben utal: az én neki ajánlott versem címe. Talán indokolt, hogy ezúttal ezzel szaporítsam digitális irattáramat.  Legyen így teljes az emlékezés.


Balla D. Károly

Az egyetlen idő

Fodor Andrásnak

Innen már tisztán látszik: még most is
indulni volna könnyebb. Batyudba
tenni ama hamuban sültet, s fü-
työrészve nekivágni. Átkelni
az Üveghegyen. Óperencián. És
szerencsédet megkísértve, bízva,
veszélyek villáma alá beállni.
Menni volna könnyebb. Magadra öl-
teni pikareszkek esőben át-
ázott, napon kiszikkadt köpenyét,
és hinni: sosem lesz végállomás,
csak pihenői vannak a messze
tartó útnak, amelyen elkísér
majd kóbor eb, elvert, hontalan veréb.
Elmenni volna könnyebb. De megköt
egy rög. Egy dal (amely imának har-
sány, indulónak halk). Egy kezedben
maradt simogatás. Halántékod
mögött a metronóm: az egyetlen
idő. Botod leszúrva maradsz. Vár
a hűség: nászi ágy. Roppant katafalk.

(1989)

Megjelölve , .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.