Falvédőkön és pólókon a Nyilatkozat

Példátlan összefogásról adott hírt a kárpátaljai sajtó. A közismert Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat békítő szelleme máris érvényesülni látszik: a korábban egymással szemben ellenséges magatartást tanúsító KMKSZ és UMDSZ erői összefogni látszanak. Korábban a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége hozott határozatot arról, hogy szorgalmazzák a régió magyar vonatkozású intézményeiben a Nyilatkozat kifüggesztését, továbbá ugyanezt ajánlják a nemzeti érzelmű magánszemélyeknek is, akik a KMKSZ irodáiban igényelhetik a megfelelő minőségű színes nyomtatványokat. Ám ezzel bajba kerültek: a szinte órák alatt jelentkező százak és ezrek szenvedélyes igényeit (kapacitás híján) az irodák nem tudták kielégíteni. Ekkor érkezett a segítség az ellentábortól. Az Ukrajnai Magyar Demokraták Szövetsége kebelében működő Kárpátaljai Magyar Nőegylet asszonyai és leányai vállalták, hogy rekord határidőn belül falvédőkre hímezik a Nyilatkozat szövegét, ezzel egyúttal lehetővé téve, hogy ne csak a lakószobákban időzők, hanem a konyhában szorgoskodók is élvezhessék a veretes szavak jótékony hatását.

Ennél is továbbmenően: a KMKSZ és az UMDSZ közös Kft-t alapított, amely máris elkezdte a Nyílatkozatpólók gyártását – titkon erdélyi és más határon túli megrendelésekre is számítanak.


Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük