Csillaghullás

Pomogáts
Béla nevével pénteken két online portál címoldalán is találkozni lehetett,
az egyik a Népszabadság, a másik a Kárpátinfó. Utóbbi egy interjú,
az Illyés Közalapítvány elnökeként nyilatkozik benne támogatásokról,
pénzkeretekről. Kiderül, hogy kevésből a sok is kevés, mint Tsúszó mester
is állította volt. „nagyon
szomorú, hogy nem tudott megegyezni egymással a kárpátaljai magyar politikai
életnek a két oldala. A főkuratórium arra törekedett, hogy azt az összeget,
amit Kárpátalja számára a költségvetésünkben jóváhagytunk, azt nagyjából
egyenlő mértékben osszuk fel a két oldal között. Persze mind a két oldal
elégedetlen, mert mindkettőnek az a véleménye, hogy a másik az nem igazán
hiteles, nincs tömegtámogatottsága. Mindegyik fél szeretne egy nagyobb
részhez jutni ebből a tulajdonképpen nagyon szerény összegből. Nagyon
nehéz megtalálni a megfelelő megoldást. Nagyon jól tudjuk, hogy itt
Kárpátalján a magyarságnak a lehetőségei rendkívül korlátozottak, nagyon
sok mindent létre kellene hozni.” Mint
sokszor leírtam, nekem különvéleményem van a támogatásokról, így azt
az állítását, miszerint „Akkor
lenne megnyugtató a helyzet, ha a Kárpátalja számára juttatott összeg
többszöröse lenne a mostaninak, akkor talán a két, most egymással szemben
álló felet is közelíteni lehetne egymáshoz” nem tudom osztani,
mert szerintem a helyzet elfajulását éppen a támogatások okozták, és
minél több lenne a pénz, annál öldöklőbb lenne a háború.

A NOL-ban
közölt Pomogáts-cikk
hozzászólás az Orbán-féle baloldalnemzetrerontáshoz. Irodalomtörténészként
bölcs és megszívlelendő szempontokat szolgáltat a magyar baloldal kultúrtörténeti
jelentőségéhez, érintve egyik vesszőparipámat is, miszerint a népi írók
mozgalma is kifejezetten a haladó baloldali eszmeáramlathoz tartozott
és a polgári konzervatizmussal szemben fogalmazta meg magát. Én ma is
nagyon furcsállkodva figyelem, ugyan mit is keresnek a népi írók a jobboldali
konzervatívok táborában, még ám néha a szélsőséges szárnyon.

*

Nagy
meteorhullások ideje. Ki-ki-néztem az esti-éjszakai égre a kb. 70 cm
× 1 m nagyságú (inkább kicsiségű) padlásablakunkból, de bizony nem láttam
egyetlen darabját sem a Perseidák meteorrajnak. Így aztán nem is kívántam
semmit.

Ami
erről eszembe jut: egy régi-régi versemben szerepelnek a Perseidák.
Abból az időből való, amikor még csillagász akartam lenni. Akkor pontosan
tudtam, az égnek melyik pontját kell figyelni, hol lépnek be a légkörbe
annak a régi szétrobbant üstökösnek a maradványai. Csillagtérképem is
volt, nem is egy, minden évben megvettem a Csillagászati évkönyvet és
előfizetője voltam az Föld és Ég című folyóiratnak. Csillagtérképeim
egy része pedig egyenesen az Uránia Csillagvizsgálóból származott. Itthon
ugyanis, a tanszereket árusító kis üzletben (kedvenc portyázó helyem
volt egyébként) hiába vettem egy remek forgatható csillagtérképet, az
egyáltalán nem volt kedvemre, hogy az akkor már latin nevükön ismert
csillagképek oroszul szerepeltek rajta. Nosza, kaptam magam, írtam levelet
Budapestre, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatójának (neve és az intézet
címe ott volt a gyakran olvasott periodikákban), hogy nekem bizony kellene
egy magyar, illetve hát inkább latin feliratokat tartalmazó csillagtérkép.
Küldtek is hamarost, jó sokat, többfélét. És bizony személyesen az válaszolt,
akit megszólítottam… De itt most elbizonytalanodom, mert bár pontosan
tudom az igazgató és az igazgatóhelyettes nevét, a két név csak együtt
van meg, és nem emlékszem, melyik volt a direktor és melyik a helyettes.
Azért tévesztem össze őket, mert mindketten a legnagyobb szaktekintélynek
számítottak a szememben, több könyvüket is olvastam, és mint példaképekre
tekintettem rájuk. Igen, a két legnagyobb magyar csillagász a 70-es
években. Kulin György és Ponori Thewrewk Aurél. De meglehet, hogy fordított
sorrendben.

[Palkó István szíves közlése: Kulin György volt az igazgató, tehát jó sorrendet
írtam.]

Manzárd

Megjelölve , .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.