Csak a békeláncainkat veszíthetjük

Megnéztem a televíziós összefoglalókat és elolvastam az összes fontosabb tudósítást az MSZP Békelánc-rendezvényéről. Előzőleg is voltak fenntartásaim (a kormánypárt ne tüntessen, hanem többségét felhasználva alkottasson törvényt a Parlamentben. Ne tiltakozzon a szélsőségek ellen, hanem lépjen fel ellenük a törvény szigorával), utólag meg végképp azt gondolom, ezt elhibázták a szocialisták.

Elhibázták, mert újra alkalmat adtak a maroknyi rendzavarónak, hogy róluk szóljanak a tudósítások, hogy a lapok tele legyenek árpádsávos zászlókkal. Elhibázták, mert tojászáporban és rohamrendőrök védelmében nem lehet a békéről beszélni, főleg nem olyan indulattal, mint Gyurcsány Ferenc tette, akinek a szájába egyébként nem igazán illik a bibliai intelem („Akit megdobnak…). Elhibázták, mert a holokauszt áldozataira való emlékezés történelmi üzenetét semmissé teszi akár egyetlen „mocskos zsidók” bekiabálás: elveszi az alkalom méltóságát, s talán lényegét is. A zászlókért, dobálásért, bekiabálásért persze nem az MSZP a felelős, ám azt pontosan tudhatták, hogy lesz rendzavarás, hazaárulózás, elkúrtadozás, zsidózás – és a rendezvény megtartásával alkalmat adtak arra, hogy legyen is. Mindez szerintem nem bátorságra vall, inkább vakmerő hebehurgyaságra, arra, hogy a hitvallás méltóságának a vállalásánál fontosabb volt az aktuálpolitikai mozgótőke megszerzése: lám, megint megdobáltak, kifütyültek minket a gaz ellenzék által felbátorított még gazabb szélsőségesek.Jellemzőnek tartom, hogy a Szombat című zsidó kulturális és politikai folyóirat honlapján ezzel a címmel tudósít: „Kitartás” vs. „elkúrtad” – botrányba fulladt a Békelánc; jellemzőnek tartom, hogy a rendezvényen magát képviseltető Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének és az Országos Cigány Önkormányzatnak a honlapján e percben egy betű sem olvasható a rendezvényről.

Elgondolkodtató az a tény is, hogy a kirekesztés és a fasizmus elleni demonstrációt nem támogatta a kirekesztés és a fasizmus ellen mindig a legerélyesebben fellépő SZDSZ, az MSZP koalíciós szövetségese – látványosan távol maradtak a rendezvénytől. Úgy tűnik, nem akartak szem lenni a békeláncban.

Balla D. Károly / Blog

________________
Ezt a posztot IDE KATTINTVA népszerűsítheted!
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük