Fejléc átszabása – sablonpiszka 3

Nem akarom tanácsadó bloggá változtatni a webhelyemet, de mivel ketten is megkérdezték hozzászólásaikban, miként lehet a fejlécet változtatni, hát röviden leírom. De azt tanácsolom, hogy aki még nem szerkesztett (netán nem is látott) soha sablont belülről, az óvatosan nyúljon a dologhoz.
No, mivel én sem tudtam pontosan, mi hol van definiálva, előbb a Sablon > Sablondarabok > Fejléc utvonalon haladva néztem meg, mi van oda bekódolva. Ott ezt találtam:
<div class=”fejlec”>
<h1><a href=”/”><e:Blog.Title encode=”Html” /></a>
<div class=”h2″><e:Blog.Description encode=”Html” /></div>
</h1>
<h3>
<a href=”http://www.nolblog.hu” class=”link1″>Nolblog</a>
<a href=”http://admin.nolblog.hu” class=”link2″>Saját blogom</a>
<a href=”http://bloghelp.nolblog.hu” class=”link3″>Segítség</a>
</h3>
<h4>Feltöltök</h4>
<h5>
<a href=”http://admin.nolblog.hu/” class=”link1″>blogolok</a>
<a href=”http://noltv.hu/upload/video” class=”link2″>videót</a>
<a href=”http://admin.nolblog.hu” class=”link3″>képet</a>
<a href=”http://noltv.hu/upload/audio” class=”link4″>hangot</a>
</h5>
<h6>
<!– a href=”1″></a>
<a href=”2″></a –>
</h6>
</div>

Sablonpiszka

Csak nem álltam meg, hogy kicsit belepiszkáljak a sablonba. Egyelőre csak annyit tettem, hogy az oldalsávban megjelenítettem a főblogom frissítési listáját. Sokkal több gyarapítást-változtatást nem tervezek, mert előfordulhat, hogy egy másik, talán a saját képemre jobban átszabható gyári sablont fogok választani alapul, no meg még abban sem vagyok biztos, hogy ha a blogom címe a bétás változatból visszaáll az eredetire, akkor vajon nem vesznek-e el a módosítások. Nagyon várom egyébként, hogy blogom címe újra a régi legyen, vagyis a http://ungparty.blogspot.com/ – mert igaz ugyan, hogy erről a címről tegnap óta már átvezényléssel bejön a betacímű oldal, de a Google nem szereti az ilyen átirányításokat, és lám, 5-ös PageRank értékem sem öröklődött át erre az ideiglenes címre. A nagy kérdés az, hogy ha majd az egész blogot visszapakolják a régi cím alá, akkor 1) visszatér-e a korábban nehezen megszolgált PR-értékem, 2) a régi bejegyzések mind régi URL-címűkön futnak-e újra, lehetővé téve, hogy a sok-sok külső linkről újra a konkrét bejegyzés legyen elérhető. (Merthogy most nem)

Mivel a gyári sablonok egyike sem tetszik igazán, az is felmerült bennem, hogy teljesen új sablont készítek majd, csakhogy ez egyfelől eléggé munkaigényes, másfelől nem is értek hozzá megfelelő mértékben, harmadrészt félő, hogy a mostani bonyolult sablonrendszer biztosította sok beállítási lehetőség némelyike elveszhetne. Így hát valószínűleg marad a sablonpiszka: a legalkalmasabbnak látszó gyári fokozatos átalakítgatása saját ízlésem és szükségletem szerint. E módszernek az a hátránya, hogy – mint látom – vannak „merev”, változtathatatlan, átírhatatlan elemek – és ez megszabja a lehetőségek határát.

Végül felmerült még az is bennem, hogy a teljes NolBlog-megújulás alkalmából a régi meglévőim helyett én is nyitok egy vadonatúj blogot, a régieket meghagyván archívumnak

Hát majd meglátjuk.

A főoldal alkalmatlan

A nolblogból átörökölt bejegyzés. Ha ez lenne a főblogom, valószínűleg elég rosszul viselném a megújulással járó fennakadásokat, talán hisztériáznék. El lennék akkor is keseredve, ha nem tudnám, hogy a freeblog motorja egyébként remek, csak valahogy alkalmazni nem sikerül rendesen: annyi itt most a bug, mint égen a csillag. És néha inkább szaporodni látszanak a hibák: most a szövegszerkesztő is félig meghalt (egyes megnyitásoknál nem lehet formázni).

De mivel a főblogom, hála a blog.hu-nak, épp rendesen működik – http://bdk.blog.hu – így csak amiatt bosszankodom, hogy ha a régi nolblogos címemen – http://manzard.nolblog.hu – még sokáig jön ez a költözködési üzenet, akkor el fogja az oldalam veszíteni nehezen kiérdemelt 5-ös PageRank értékét.

Az új főoldal pedig alkalmatlannak tűnik arra, hogy a NolBlog továbbra is igazi közösségi helyként működjön.

———–

Honlapajánló: Szamizdat SMS – Télikertépítés

Más írásaim „blog” címkével

Megjelölve

Magánblog

Főblogom – bdk blog – mellett még 7-8 blogot tartok fenn. Ezek némelyike egy-egy elhagyott webhely (mint elvben a jelen blog is), amelyet azonban bizonyos okokból mégis fenntartok. És nem csupán a nagy archívumuk miatt, hanem azért is, mert a Google fontosnak tartja őket, rendszeresen indexeli, jó PageRank értéken tartja nyilván – így aztán például az ilyen helyekről küldött linkek értékesek. Vannak aztán olyan blogjaim is, amelyeket kizárólag egyes keresőoptimalizáló versenyek kedvéért indítottam, de a verseny végeztével nem volt szívem törölni. Néha ezeket is használom, mint például ezt a blogot: Seo honlap ajánló Blog. Nem szüntettem meg korábbi igen népszerű, a Blogter keretében vezetett blogjaimat sem, ezeket leginkább ajánló-blognak használom, de gyakran hónapokra megfeledkezem róluk. Na és itt vannak Nolblogjaim… Talán ideje valahogy differenciálni funkcióikat. Most megpróbálom azt, hogy a BéDéKá Blog csak polotikai véleményblog lesz, az Egy manzárdőr feljegyzései címűt (a jelen webhelyet) pedig magánéleti közlemények számára tartom fenn. Csak akkor minek a főblog?… 🙂

GoldenBlog – még holnapig nevezhettek!

Július 28-án éjfélkor zárul a nevezés komlex blog kategóriába az idei GoldenBlog versenyen. A kissé vitatható új szabályok szerint a hvg.hu szakmai zsűrije mellett azokból verbuválódik a közönségzsűri, akik a blognevezés során zsűritagnak is jelentkeznek. Vagyis csak az szavazhat, aki nevezett blogot, eközben jelentkezett zsűritagnak – és erre a szerepre ki is választották.

Éppen ezért szólok még utoljára, ha akadna olvasóim között olyan elvetemült hívem, aki esélyt akarna magának adni arra, hogy becses személyemre, illetve zseniális fő(!)blogomra szavazzon, annak a nevezés során főblogom nevének (BDK BLOG) és webcímének (http://bdk.blog.hu)  a megadásával, miután kiválasztotta a „komplex” kategóriát, a megnyíló opciónál a „Szeretnék zsűritag lenni ebben a kategóriában” felirat melletti kis négyzetbe pipát kell kattintania, majd emailcímének megadása után nyomhatja meg a NEVEZEM gombot. Mindezt ITT LEHET MEGTENNI. Aztán a rendszer emailt küld a további tudnivalókról – és a kiválasztottak majd szavazhatnak is. Kicsit bonyolult, majdnem olyan, mintha én találtam volna ki… Előre is köszönöm a fáradozását annak, aki végigcsinálja. web télikert sms

GoldenBlog 2008 – rövidesen indul!

GoldenBlogKedves Bloggertársak! Hamarosan újra megmérkőzünk!Több helyen is olvashatni, hogy rövidesen indul a HVG idei blogversenye, a GoldenBlog. Kicsit furcsa, hogy sem a hvg.hu honlapján, sem a HVG saját blogjaiban szó sem esik a dologról, de ez az oldal – ahonnan a részletek megtudhatók – kétség kívül a HVG Online weblapja. A legnagyobb újdonság, hogy „komplex blog” kategóriában is lehet indulni. Számomra ez roppant kedvező! Erről itt írok részletesebben: GoldenBlog 2008.

Közben persze arra is gondolok, vajon nem sok-e nekem egyszerre két verseny, hiszen a Seonyárban is vitézkedem. Például ezekkel az új posztokkal: Selmeczi Gabriella és a Seonyár2008 – Seonyár2008 Fesztivál Pécsett  Orbán Viktor ellenzi a Seo Blog-ot.

Levél Kornis Mihálynak

Kedves Mihály,

én a Blogtér-afféromat egyszer már lezártam magamban, levontam a következtetéseket, nem akartam rá visszatérni. Mivel azonban búcsúleveled első részében külön is megszólítottál, a másodikban pedig többször is említesz, így az irántad való tiszteletem és megszólalásod súlya, hitele, őszintesége megköveteli tőlem, hogy reagáljak.

Mindenekelőtt köszönöm, hogy újra, immár harmadszorra is – elvi síkon – egyértelműen nekem adsz igazat. Köszönöm bíráló megjegyzésedet is, azt kell mondjam, utólag tökéletesen igazat adok neked abban, hogy „BDk makacsságát már kegyetlennek és kissé értelmetlennek is” találtad. Valóban az volt, belátom, még ha konokságomat valamelyest indokolja is megállapításod, miszerint oppozícióm „elvi szilárdságához, tisztaságához nem fér kétség”.

Meg kell köszönnöm zavarba ejtően túlzó dicséreteidet is, amelyekkel illettél. Engedd meg azonban, hogy bár a legnagyobb tisztelettel, ám mégis elhárítsam mellettem való érvelésed egyes tételeit. Mégpedig azért, mert értékelésedbe érvként olyan szempontokat is felvettél, amelyek ellen én idestova másfél évtizede hadakozom. Mi több, úgy érzem, munkámmal, az irodalomban és az internetes világban való jelenlétemmel rá is cáfoltam. Ez pedig nem egyéb, mint határon túli státusomra és valós vagy feltételezett múltbéli sérelmeimre, illetve helytállásomra történő hangsúlyos utalás.

Megbocsáss, ez számomra elfogadhatatlan. Igen hosszú ideje érvelek amellett (és teszek azért), hogy ez a határon túliság senki számára ne adhasson semmilyen felmentést, ne szolgálhasson önigazolásul, ne képezhesse a kedvezőbb megítélés alapját. (Mint ahogy, persze, a kedvezőtlenét sem.) Azon vagyok, hogy teljesítményem minősége alapján ítéljenek meg, s munkáim mellé ne kelljen a kárpátaljaiság eredetigazolását mellékelni. Minden lehető alkalommal elmondom, hogy a magyarországi befogadói közegnek felül kell emelkednie ezen a különbségtételen, el kell vetnie azt a véleményt, hogy a helytállás, az idegen közegben való még oly bátor magyarnak maradás, a nehezebb politikai, gazdasági, szociális körülmények közt zajló nehezebb élet megítélési szempont lehet bármiféle írói produktumot illetően. Nem lehet az. Nem lehet, mert ez az „ahhoz képest” irodalom kialakulásához vezet.

Emellett itt még azt is el kell mondanom, hogy a szovjet rendszer engem nem „öcsizett” jobban, mint bárki mást, nem voltam ellenzéki (a nyolcvanas évekig inkább ellenkezőleg), és igaz ugyan, hogy a cenzúra hatását nagyon is éreztem és „szenvedtem”, de ezt akkor nem éltem meg súlyos sérelemként, inkább játékszabálynak gondoltam, olyannak, amiben szabad csalni (nyilván érted, mire gondolok). A magyar szó és a magyar irodalom melletti kiállásom csupán a nyolcvanas években élesedett rejtett opponálássá, s csupán a peresztrojka meghirdetése és előrehaladása bátorított fel nyílt színvallásra. Mindez 1987-88-ban történt (kommunista apám nyugdíjba vonulása után), amikor ehhez már túl nagy bátorság nem kellett. Első keményebb hangú társadalom-kritikai írásaim (Peresztrojkácska, „?Kötődés!”) ugyan vihart kavartak, de akkor már egy járási párttitkárnak vagy a megyei pártlap főszerkesztőjének nem volt akkora hatalma, hogy elhallgattathatott volna. Semmiképpen nem szeretnék hát a szovjet rendszer üldözöttje képében tetszelegni, kérlek, Mihály, te se tüntess fel annak.

Lenne még néhány megjegyezni valóm a Blogtérhez való viszonyomról. Én mezei felhasználóként kezdtem ott blogolni tavaly, november végén, senki sem hívott, és az égvilágon semmilyen kiemelt szerepeltetésre nem számítottam. Egy ismeretlen fickó voltam a szolgáltató számára. Aztán az első valódi cikkem kikerült címoldalra és én megköszöntem. Aztán észrevett Prospero, levelet írt, hogy ő más ilyen jó blogot nem is nagyon ismer. Kiderült, hogy – talán nem sértem meg a magánéletét – régi kedves barátaim, kollégáim vannak a közeli családtagjai között. Így, ha volt rá igénye, akkor mindent-mindent megtudhatott rólam, de ugyanígy a legpontosabban tájékozódhatott ő vagy más az internetről, ahová már évekkel ezelőtt feltettem nemcsak a lehető legrészletesebb életrajzomat, hanem jószerével az életemet is. Nehéz tehát elhinnem, hogy nem tudták, ki vagyok – ellenben bárki is legyek vagy lennék, a magatartásuk nem vélt vagy valós érdemeim, nem kilétem jelentősége vagy jelentéktelensége miatt volt sértő és elfogadhatatlan, hanem azért, amit legutóbb megfogalmaztam: „A blogger (BéDéKá ugyanúgy, mint Pityipalkó) bármikor beinthet a Blogtérnek, de a Blogtér emberei nem inthetnek vissza.” És ezt fenntartom.

Szeretném azt is megjegyezni, hogy állandó kiemelt helyre a címlapon én egyáltalán nem vágytam (így hát ezért igazán nem kell exkluzálnod magad!), bár hiúsági okokból valószínűleg nem utasítottam volna vissza. Ám ez egy kicsit megint csak olyan valami, hogy „érdem” alapján kikerülni a címlapra a szememben sokkal kevésbé értékes dolog, mint egy jól megírt poszt alapján. Sokkal szívesebben voltam havonta több alkalommal vezérblog, mint egy folyamatosan villogó banner. Előbbi azt jelenti, hogy valami jót írtam, utóbbi csak azt, hogy a Blogtéren állandó a jelenlétem (de esetleg hetek óta hallgatok). Amikor Para-Kovács Imre túlreklámját szóvá tettem (a Sziget-videóblogot e percben is két veszettül villogó banner hirdeti a címlapon – pedig hol van már a Sziget…), akkor még véletlenül sem jutott eszembe semmi olyasmi, hogy ehelyett nekem kellene több reklámot kapnom. Nekem lett volna a legkellemetlenebb és én tiltakoztam volna a leghatározottabban, ha több kiemelt helyre egyszerre kitettek volna. Mert bár hiúságom jókora, de merem hinni, hogy ízlésficamom nincsen. (Meg talán józan eszem is van annyi, hogy tudjam, az ilyen túlreklám kontraproduktív, a netzombikon kívül mindenkit inkább taszít, mint vonz.) Azt tehát én nem tudom megerősíteni, amit állítasz, hogy „tényleg nehéz elviselni, ha egy ember egy valóságos netklubot üzemeltet a maga erejéből a közösség és a demokrácia liberális elveinek dialogizáló megvalósításáért, és a szolgáltatója, merőben kommerciális szempontok alapján mégem tartja érdemesnek ennek reklámozását.” Én elegendőnek találtam a Blogtér részéről rám irányuló figyelmet, épp elégszer voltam vezérblog, ajánlott blog, nyertem decemberben iPodot, kiemelten kezelték a többi blogert is megmozgató játékomat, önként pólókat ajánlottak fel a győzteseimnek (az ellenben nagyon fájt, hogy ezt a vitában a szememre vetették). Tehát nem ezzel volt bajom, nem innen fújt a szél, nem ezért kaptam fel a vizet.

Mindössze annyi történt, hogy egy Blogtér-nyitáskor 3 darab Para nézett a képembe a címlapról, és ezt gyorsan megglosszintottam. Aztán rájöttem, hogy még 3, azaz összesen 6 kiemelt helyen van reklámozva. Szóvá tettem. Ezzel annyiban is maradhatott volna a dolog. De akkor két belső ember részükről megengedhetetlen hangon nekem támadt – és a két vezető nem utasította rendre őket, sőt, láthatólag nem nekem, hanem nekik adtak igazat, ám azt pl. Prospero elismerte, hogy „túlspilázták” a reklámot. Ám harmadnapra újra 6 Para volt a címlapon, és engem is (mint, olvasom, téged is) jól megszórtak kéretlen VideoBomb hírlevéllel. Ezek után írtam, hogy nem vállalok szellemi közösséget a Blogtér vezetőivel, és erre reagált Prospero egy kirúgásnak minősülő bejegyzéssel. De ezután még bőven helyére lehetett volna pöccinteni egy laza gesztussal a dolgot. Csakhogy Prosperó az eltanácsoló bejegyzése nyilvános visszavonása helyett magánlevelet írt, s amikor kértem: nyilvánoson tegyen gesztust, újra magánlevelet írt, majd elment nyaralni és az ügyet ráhagyta Doranskyra, aki szintén magánlevelezésbe kezdett velem egyetlen nyilvános és hivatalos blogtéri gesztus megtétele helyett. Innen kezdve talán érthető, hogy „makacs kegyetlenséggel” utasítottam vissza minden magánalkut és háttérkompromisszumot (bár Doransky jóindulatáról ekkor meggyőződhettem, de mivel az affér nyilvánosan zajlott, ragaszkodnom kellett nyilvános helyretételéhez is.) Másfél nappal későbbi megszólalása egyrészt akkor érkezett, amikorra bennem végképp megkeseredett a dolog, másrészt nem tudtam komolyan venni, inkább élcelődésnek, ironikus ál-megkövetésnek tűnt attól, hogy a szolgálati közleményben (a Gépház jelenti!) előbb a vacsorájáról számolt be, aztán megjegyezte, hogy én a blogtéren rendszeresen kiadom a lelkemet (?), ők ellenben „egy virtuális értékrend mentén” járnak el. Hát köszönöm, éppen ez az, amiből én nem kérek.

Kedves Mihály, ugye nem bánod, hogy ezeket elmondtam neked! Tudom, hogy értem szóltál, tudom, hogy becsülsz és kedvelsz, de azt is tudom, fordított esetben te is szóvá tennéd, ha olyen érvekkel emelnék szót melletted, amelyek általad elfogadhatatlanok.

Látom, számodra is sok dilemmával jár a búcsúzás, és te is fontosnak érzed, hogy döntésedet több bejegyzésen keresztül részletesen indokold. Részemről ez sokszorosan is így volt, intenzív blogolásommal fizikailag nálad jobban kötődtem a Blogtérhez, rengeteg oda mutató és onnan kivezető linkkel ágyazódtam bele ebbe a webhelybe; a kiszakadás bizony fájdalmas. Magam is több cikk megírásával kezdtem búcsúzkodásba, ám aztán azt tapasztalva, hogy ezzel sokak (szerintem indokolatlan) indulatát kiváltom, rövidebbre fogtam a dolgot. Ugyanakkor, bár több cikket már nem írok oda, de nem szüntettem meg sem a blogot sem az általa képviselt jelenlétemet. Egy átmeneti időszakra ennek még szükségét érzem.

Ami pedig a szolgáltatótól való eljövetelünk lényegét illeti, kedves Mihály, azt hiszem, fején találtad a szeget, amikor így fogalmazol: „Nekem arra kell vigyáznom, hogy az én szájamban szép legyen az igaz. De a Blogtér csilivili szájában ülve most, hogy is mondjam, erre nem látok paramentes biztosítékot.”

Erről van szó. Hogy a Blogtér vezetői kettőnk magatartásából levontak-e valamilyen következtetést, magad is megítélheted, ha elolvasod, mit ír Prospero a nagy-nagy Para-sikerről.

Mi mást tehetnék: gratulálok nekik és biztonságos óvóhelyre vonulok a parafrenetikus videóbombák elől.

Kedves Mihály, barátsággal üdvözöllek:

Balla D. Károly, Ungvár, 2006. aug. 21.

Válaszlevél Orbán Viktornak

„Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele”

A névnapom elég rég volt, a születésnapom pláne, vajon mit akar tőlem Orbán Viktor a Szovjet Hadsereg napján érkezett tegnapi levelében?

A címzés majdnem pontos, az irányítószám nem stimmel, a többi igen. A feladó neve kétszer akkora betűből van, mint a címzetté. Személyes üzenet, áll a borítékon, de mire elkezdi a levelét, addigra az elnök úr elfelejti a nevemet, inkább tisztelt határon túli honfitársaként szólít meg. Ez se igazán stimmel, de arről alább. Nyilván körlevélről van szó, a kék golyóstollal rótt aláírás azonban, úgy tűnik, eredeti és nem sokszorosított. Nézzük azonban a tartalmát. (Olvasható méretben: 1. oldal | 2. oldal) És nézzük tegnapi válaszomat, amelyben viszonzásként én is a saját nevemet írtam nagyobb betűvel:

 

SZEMÉLYES ÜZENET
BALLA D. KÁROLYTÓL

 

Orbán Viktor
1088 Budapest, Szentkirályi u. 18.
valasztas2006@fidesz.hu

TISZTELT FELADÓ!

Ön a nekem küldött, iktatószám nélküli, január 30-án kelt kéretlen levelében a közelgő választás tétjéről szólva többek közt ezt írja:

 

Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele, hiszen Ön számos esetben – kijelentéseivel és tetteivel egyaránt – nagyban hozzájárult a magyarság megosztásához, szétszakításához. Hogy egy engem is érintő konkrétumot is említsek: Ön és az Ön pártja nem hárította el a Magyarok Világszövetségének a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazási kezdeményezését, mi több, mellé állt az ügynek, résztvételre buzdított és – mint oly sokszor – megpróbálta belpolitikai célokra felhasználni a határon túli magyarság szorongatott helyzetét. Ön nevét és tekintélyét adta egy politikai ámokfutáshoz, egyértelműen pozitív állásfoglalásra késztette a magyar állampolgárokat egy olyan kérdésben, amelyre nem lehetett jó választ adni. Ezen felül még azt is sugallta, hogy aki nem az Ön és a pártja megkívánta módon szavaz, az nem becsületes magyar ember. Szerintem ez tisztességtelen, magyarellenes és antidemokratikus magatartás volt az Ön részéről, amelyet magyarként, demokrataként és határon túliként egyaránt elutasítok, kivált azért, mert Ön énrám, határon túli magyarra hivatkozva ragadtatta magát érzelmi zsarolásra.

De léphetnénk hátrább az időben, említhetném, hogy az Önök kormányzása idején alakult ki és épített maga köré védfalat az a határon túli klientúra – legalábbis Kárpátalján így történt -, amely nem az adott nemzeti kisebbség, hanem a saját érdekeinek a védelmében működve kisajátítani igyekezett minden „magyar ügyet”, lehetetlenné téve a külső kezdeményezést, pártérdekeknek rendelve alá a civil érdekeket, saját alattvalóivá téve azokat, akik csak közvetítésével juthattak hozzá különböző támogatásokhoz, magyarországi tanulási, képzési lehetőségekhez. A kárpátaljai magyarok vagy arra kezdtek törekedni, hogy a kedvezményezettek kedvezményezettjei legyenek, vagy elfordultak a nemzeti értékek mentén szerveződő formációktól. Csoda-e, hogy amikor egy másféle elveket valló és más gyakorlatot folytató (de azonos súlyú, bár más jellegű hibákkal terhes) ellenszervezet fellépett és a 2002-ben hatalomra került magyarországi koalícióban támogatóra talált, akkor végletessé vált a magyarság kettészakadása, amely mára oda vezetett, hogy a kárpátaljai magyarság képtelen kollektív jogait hatékonyan érvényesíteni, hosszú évek óta először nem lesz képviselője az ukrán törvényhozásban, és a helyi hatalomért folytatott harcban is egymás ellen indulnak jelöltjei. Mindebben Önnek, tisztelt Feladó, tevőleges szerepe volt, kérem tehát, ne jöjjön nekem a magyarság egységbe kovácsolásával, ne jöjjön azzal, hogy

– mert Ön és az Ön pártja ennek az egységnek a legfőbb bomlasztója, nem pedig kovácsa.

 

Végül engedje meg, hogy tudomására hozzam, nem vagyok az Ön honfitársa, lévén ukrán állampolgárként és születésemtől a mai napig állandó itteni lakosként élek Kárpátalján, így ha akarnék, sem tudnék a Fideszre szavazni. Hogy akarnék-e, az a fentiekből, gondolom, kiderül. Egyben kérem, szóljon kollégájának, az MSZP elnökének, hogy ha meg akarja kímélni magát a válaszomtól, ő már ne küldjön levelet; kár a 170 Ft-ért.

Tisztelettel köszönti:
Balla D. Károly

Ungvár, 2006. február. 23.

____________________________

Más: Orbán bukása – lemondott a miniszterelnök

<< ez a link egy olyan oldalra mutat, amely első a Google találatok közt az OV bukásával kapcsolatos keresőkérdésekkel

Ez a poszt a NolBlog megszűnése miatt került át ide. Ott éveken át a legolvasottabb cikkeim közé tartozott, aktuálisan közel 200 komment érkezett hozzá. Mivel azokat nem sikerült importálni kommentként, ide tűzöm be folyószövegként, talán követhető, hol az egyik vége és hol a másik kezdete. – Balla D. Károly válaszlevele Orbán Viktor részére. „Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele” – határon túli magyarok, kettős állampolgárság


Hozzászólások

tovább is van, mondom még

Címrendezés

Reménytelenül hosszú rendcsinálásba kezdtem: ezúttal az e-mail-címeim között. 2794 név és cím szerepel a listámon. Ebből 300-400 az, ami „él”, amelyekre időnként küldök vagy amelyekről kapok üzenetet. A további több mint kétezerről magam sem tudom, hogyan került hozzám az elmúlt 6 esztendő során (igen, 1999 ősze óta levelezek elektronikusan). Egy időben mániákusan gyűjtöttem a címeket, lementettem minden körlevél jegyzékét – és bevallom, sokszor magam is kéretlen körlevelekkel zaklattam a listán szereplőket (leginkább honlapom frissítéseire vagy címem megváltozására hívtam fel figyelmüket). Most elhatároztam, hogy mindenkinek, aki a listámon szerepel, de nem tartozik az aktív kapcsolataimat képező párszázas kontingensbe, személyre szóló levelet írok, udvariasan rákérdezve, hogy megtarthatom-e címét a jegyzékemben. Ezzel egyben a megszűnt vagy megváltozott címeket is igyekszem kiszűrni. Talán ha az első 50-nek vagyok utána…

*

Figyelem, hogyan alakul naplóm olvasottsága azóta, hogy megújítottam és naponta jelentkezem változatosnak szánt új tartalommal. Ha napi látogatóim száma stabilan 50 fölé emelkedik, akkor indítok egy új, „olvasói” rovatot: azt tervezem, hogy lehetőséget adok mindenkinek: tegye fel nekem (rázós) kérdéseit, és én itt nyilvánosan megpróbálok nagyon őszintén válaszolni rá.

*

Tegnap írtam az Éjszakai állatkert c. antológiáról, illetve arról, hogy Éva is szerepel benne. Nem kis meglepetésemre a mai KISzó is megemlíti a gyűjtemény megjelenését és azt, hogy benne „helyet kapott az ungvári Berniczky Éva egyik műve is”. Úgy tűnik, azzal, hogy Barát Mihály nem jött át az új laphoz, hanem Erdélyivel maradt, a zöld Igazszónál szakítanak azzal a gyakorlattal, hogy kizárólag olyan a könyvről írnak, amelyet a szerző személyesen ad a rovatvezető kezébe.

*

Kolos tegnap elvitte a kocsinkat a szervizbe, ahol is visszahegesztették a leszakadt kipufogót. Arra azonban nem vállaltak semmi garanciát, hogy a hegesztéstől pár centire nem fog-e újra elrepedni, eltörni. Szegény fémcsövek 16 éve dacolnak a rajtuk keresztül haladó gázok kémhatásával, nyilván az lesz a vége, hogy az egészet ki kell cserélni. Nem panaszkodhatunk a kocsinkra: amikor megvettük 11 évesen, akkor egy nagyobb összeget még rá kellett költeni, de azóta jól szolgál. Most azonban, félő, sorra fognak jelentkezni az elhasználódással járó hibák. Igazság szerint inkább eladni kellene, nem pedig újrakárpitoztatni az utasteret (tavaly) és gyűrűt cserélni (az idén).

Gondoltam, meglepem Bellát és hamaros érkezése örömére lefordítottam ezt a versét:

Modorom

Azt mondják hogy rossz a modorom
nem igazodom a normákhoz
nő létemre szivarozom mint George Sand
nő létemre whiskyt iszom mint Janis Joplin
nő létemre verset írok mint Sylvia Plath
és kimondom amit Arabella Dolýk gondol

Azt mondják hogy rossz a modorom
nem tisztelem a tradíciókat és a nemi szerepeket
pedig éppenhogy a tradíciókat és nemi szerepeket
tisztelem a leginkább
nő létemre ezért szívom George Sand szivarát
ezért iszom whiskyt Janis Joplin emlékére
és Sylvia Plath majmaként ezért írok verset

Ám abban az egyben igazuk van
hogy amikor kimondom amit Arabella Dolýk gondol
akkor rossz a modorom nem tisztelem a tradíciókat
és végképp eltévesztem a nemi szerepemet
néha még el is sírom magamat

Ilyenkor még azoknak is tetszem
akik nem hallottak Sandról Joplinról Plathról
csak a könnyező Dolýkot ismerik
akinek a szeméről lemossa a festéket az ecetes könny

*

Levélváltás Cs.A.-val. Hosszú hallgatás után jelentkezett (lakásfelújítás!) azzal, hogy tetszik neki ez az új naplóformátum, és a folytatásos „regény” is. Akkor még csak az első rész volt fent, így joggal gondolhatta, hogy fikciós szépirodalommal van dolga, holott Az álommás valami önéletírás-féle akarna lenni. Az első két részt kitevő szöveget még valamikor tavasszal írtam, és most a naplóm megújításakor jött az ötlet, hogy újra nekifekszem, és ha másért nem is, a Manzárdbéli közlés folytonossága kedvéért talán haladni is fogok vele, és nem hagyok fel vele az első megakadásnál.

Cs.A. kedvesen Szolnokra is meginvitált, arra az esetre, ha egyszer éppen arrafelé robbanna le a kocsink vagy kitörne a III. világháború és menekülnünk kellene.

Rajongóim oldala?

Írtam már arról, hogy nevemre rákeresve találtam a neten egy olyan webszájtot, amely eléggé meglepett – ugyanis „rólam szólt”. Töprengtem, hogy felvegyem-e a kapcsolatot a gazdájával. Mire rászántam volna magam, ő maga jelentkezett. Két dolgot is kért egyszerre: hogy közölhessék oldalukon az írásaimat, s hogy adjak nekik interjút. Voltaképp egy kollektív blogról van szó, amely mögött lelkes olvasóimból, „rajongóimból” álló virtuális társaság áll. Kiderült, hogy már néhány távolabbi-közelebbi ismerősöm, barátom is csatlakozott hozzájuk. Az alapítóval nem vagyunk ismeretségben, helyesebben eddig három rendezvényen is találkoztunk, de senki sem mutatott be minket egymásnak. A legutóbbi könyvbemutatómon mondott szövegem indította arra, hogy csináljon egy oldalt a „tiszteletemre”. Hát ilyen is van. Még nem tudom eldönteni, örülök-e ennek a kezdeményezésnek vagy inkább zavar-e. A honlap eléggé igényes, így talán megbékélek vele. Ha igent mondok az interjúra és az majd meg is jelenik, akkor megadom itt a linket. Addig csak hadd furdalja a kíváncsiság kedves olvasóimat.  >>>>>>>>>>>> a teljes naplóbejegyzés:

Tegnap Ildikóéknál. Szokás szerint nagyon jól éreztük magunkat, bár engem a fülledt idő meg a frontok állandó vonulása kicsit kókadttá tett. Hiába vettem fel a KISzós pólómat és Csönge hiába adta kölcsön a batik-kendőjét, hogy pompás főmet díszítse, eléggé bágyadt voltam. Ellenben legalább hagytam másokat kibontakozni és nem uraltam a terepet páratlanul szellemes sziporkáimmal. Eközben, ahogy Andrassew írná: jókat ettünk és ittunk. A szokásos témák közül valamivel többet időztünk a gasztronómiánál (nyilván az én passzivitásom miatt), és megbeszéltük, hogy legközelebb egy vendéglátóipari üzemegység kerthelyiségében mulatozunk. Picit persze politizáltunk is, mivel azonban mind az egészen kicsi, mind a nagypolitikai szereplőiről csak rosszakat tudtunk mondani, így aztán nem is kezdett szikrázni köztünk a magasfeszültség. Vissza is tértünk az uborkatermesztés és halászlékészítés egészségesebb témájához.

*

Pár napja írtam arról, hogy nevemre rákeresve találtam a neten egy olyan webszájtot, amely eléggé meglepett – ugyanis „rólam szólt”. Töprengtem, hogy felvegyem-e a kapcsolatot a gazdájával. Mire rászántam volna magam, ő maga jelentkezett. Két dolgot is kért egyszerre: hogy közölhessék oldalukon az írásaimat, s hogy adjak nekik interjút. Voltaképp egy kollektív blogról van szó, amely mögött lelkes olvasóimból, „rajongóimból” álló virtuális társaság áll. Kiderült, hogy már néhány távolabbi-közelebbi ismerősöm, barátom is csatlakozott hozzájuk. Az alapítóval nem vagyunk ismeretségben, helyesebben eddig három rendezvényen is találkoztunk, de senki sem mutatott be minket egymásnak. A legutóbbi könyvbemutatómon mondott szövegem indította arra, hogy csináljon egy oldalt a „tiszteletemre”. Hát ilyen is van. Még nem tudom eldönteni, örülök-e ennek a kezdeményezésnek vagy inkább zavar-e. A honlap eléggé igényes, így talán megbékélek vele. Ha igent mondok az interjúra és az majd meg is jelenik, akkor megadom itt a linket. Addig csak hadd furdalja a kíváncsiság kedves olvasóimat.

*

Mivel tegnap befejeztem egy nemszeretem-munkát, így kis lazítást engedélyeztem magamnak (na nem mintha máskor olyan sok kárt tennék a szekérrúdban; habár Béci tegnap este megjegyezte, hogy csodálja a produktivitásomat; én meg közben állandóan azt érzem, hogy nem írok eleget). Kicsit olvasgattam (most felváltva lapozom Karinthy Mártont és Giont) és készítem magamat lélekben arra, hogy holnap már valóban nekiüljek a 90 és 95 közötti publicisztikai írásaim kötetbe rendezéséhez (ez lesz a CD-n megjelenő elektronikus könyvsorozat második darabja). Az az igazság, hogy túl sok dologban vagyok benne egyszerre, ott van a Pilinszky-projektum, ott egy nagyobb, regény méretűre tervezett próza, elkezdtem valami életrajzi izét is, az aprómunkákról nem is beszélve (a minap egy könyvkritikácska), így aztán egyikben sem merülök el eléggé. Ellenben az is igaz, hogy mindig ahhoz nyúlok, amelyikhez éppen gusztusom van, így egyik sem válik számomra kényszerré. Fene tudja, talán mégis jobb lenne egyvalamire komolyan koncentrálni és nem szétforgácsolódni.

*

Kolos holnap indul Veszprémbe, megkapta a következő tanévre a tartózkodási engedélyét, csak azért megy, hogy a bélyegzőt beüttesse az útlevelébe.

*

Nagyon jól bevált az UngParty nem olyan régen regisztrált ingyenes domainja: a Főkapu linkjeként most már mindenütt igyekszem az ungpa.try.hu-t megadni, és egyre több lehívás történik ezen a címen, naponta több mint ötvenen már így lépnek be a rendszerembe. Erről tanúskodik ez a statisztika. Művészeti kategóriában pedig már a 4. vagyok – és ostromlom a 3. helyet; ez itt látható.

Kísérleti jelleggel beüzemeltem egy új Fórumot, itt lehet tesztelni. Jó kis fórum, könnyen beilleszthető az oldalakba és vannak előnyei a másikkal szemben. Persze hátrányai is (egyébként a szolgáltató maga ajánlotta; új vállalkozás lehet, én voltam a 15. regisztráló). Nemsokára egyébként készen lesz a teljesen új és teljesen saját fórumunk, Kolos lassan befejezi a programozását. Akkor már nem kell külső szolgáltatót igénybe venni, saját rendszerünkön belül fog működni. A legnagyobb gond az, hogy miként mentsük át a régi fórumaink sok-sokezer hozzászólását. Persze az sem biztos, hogy érdemesek az átmentésre, én valahogy mindig szívesen kezdek tiszta lapot (üres fórumot) azzal az illúzióval, hogy jobb lesz az előzőnél. Hát majd kiderül.