Az ukrajnai háború

Amióta Kelet-Ukrajnában harcok folynak a nem tudni pontosan kik (szakadárok, felkelők, oroszok, zsoldosok, csecsenek, terroristák, szabadságharcosok…?) és a valamivel könnyebben azonosítható ukrán alakulatok közt, sokan sokfélét írtak-írnak arról, hogy a kialakult helyzethez hogyan és miképpen viszonyul a kárpátaljai magyarság.

Nyilván: sokféle módon. Aki azt várná tőlem, hogy erről én áttekintést tudok adni: ki kell ábrándítanom. Hát hiszen még arról sem adhatok számot, hogy én hogyan viszonyulok ehhez az egészhez. Merthogy tele van az én finoman érzékeny lelkem és felettébb bölcs tudatom súlyos ellentmondásokkal, amelyeket még magam sem tudtam felfejteni. Főként, hogy nemcsak az érzékeny lelkületemen és okos tudatomon belül vannak ellentmondások, hanem pszichémnek ez a két összetevője is ellenkezőleg viszonyul sok mindenhez. Amit zsigerileg elutasítok, azt esetleg belátó elmém elfogadja, amit meg tudatilag utasítok el, azt esetleg érzelmileg nem tartom idegennek. És mindenbe belekever az idő is: ami tegnap elképzelhetetlen volt és mélységesen felháborított, afölött ma már esetleg elsiklom – hogy egy új esemény miatt holnap ugyanez borítson ki.

Szinte csak egyetlen dolog van, amiben stabilan biztos vagyok, s amiben ösztöneim és gondolataim közös nevezőre jutottak: ez pedig az, hogy >>> folytatás: Az ukrajnai háború és a kárpátaljai magyarság

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük