Az SzDSz szárnyakat ad!

Demszky kampánynyitója

Ha látványosságban nem is, a mondandó súlyát illetően Demszky Gábornak sikerült überolnia Kósa Lajos kampánynyitó ceremóniáját azzal, hogy felelőssége teljes tudatában bejelentette, az SZDSZ szárnyakat ad. Ha nem is a szavazóknak, ám a Combino néven meghibásodó valamennyi villamosnak mindenképpen.

Budapest főpolgármestere stílszerűen kedvenc villamosával érkezett a kampánynyitó nagygyűlésre és annak fülkéjéből intézte szavait az egybegyűltekhez. Demszky többek között megerősítette Kuncze Gábor korábbi kijelentését, miszerint az SZDSZ nem engedi meg senkinek a nemzeti szimbólumok kisajátítását, a pillangószív ugyanúgy liberális érték, mint ahogy nem az, ezért nem járul hozzá, hogy a jobboldal saját gombostűjére tűzze. Éppen ezért választási kampányát Villamos Pillangószív néven indítja, amely rövidesen önálló honlappal jelentkezik. A Villamos Pillangószív emblémája a Pillangószív-Villamos, amelynek neve mostantól kezdve Villangino.

A fővárosiak nagy örömére Demszky Gábor bejelentette azt is, hogy ezentúl minden Villangino irányító fülkéjében két személy fog ülni, ezek közül az egyik ő maga lesz.

Beszéde végén a főpolgármester a határon túli magyarokhoz fordult felhívással: „Budapest a szabad madarak, villamosok és pillangók városa, éppen ezért arra bíztatom a határon túli magyar fiatalokat, hogy jöjjenek minél többen, dolgozzanak villamosvezetőként! Hozzák el pillangónak a feleségüket, és jómadárnak a gyerekeiket is!”

Špillangószív.balla.biz


Illusztrációk: Szalay Krisztián és BéDéKá
Kapcsolódó anyagok:  | Polgári Pillangószív Szövetség | pártelnökök a Pillangószívről | a Fidesz pillangószíve

k

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük