Így festett 10 éve a NolBlog címlapja

nolblog2006

Így festett 2006 áprilisában (nem sokkal a választások előtt) a NolBlog címlapja… (lásd lentebb nagyban a képernyőfotót)

Mint abban az időben nem ritkán, az UngParty Manzárd a szerkesztő által ajánlott, kiemelt blogok között szerepelt. Ha kicsit is igyekeztem, Föld S. Péternek és Diurnusnak (Bodor Pál közirói neve) lehettem a társa a TOP bejegyzések és szerkesztői ajánlások között. Ez nemcsak jó érzés volt, hanem például a 2006-os választások előtt fontosnak is gondoltam, hogy akik a NolBlogot olvassák, tájékozódjanok afelől: a kárpátaljai magyar kisebbségben is akadnak olyanok, akik elutasítják a nemzeti kurzust. Akkor sem lehettünk túl sokan, de azt hiszem, ma ezen a téren sokkal rosszabb a helyzet… Önkritikusan azt is be kell vallanom, harci kedvemet én is elveszítettem.

A web.archive.org áltzal lementett legkorábbi kép a Népszabadság Online blogjának címlapjáról 2006. április 2-i. Az én 3 akkori legfrissebb posztom most itt, ebben a pirézblogban lesz olvasható, miután a NolBlog megszűnik:

Kárpátaljai magyar művelődéstörténet

Majdnem megírtam cirka 20 évvel ezelőtt… Tudományos kutatással is foglalkozó komoly kiadóigazgatótól jött az ugyancsak komolynak látszó felkérés, hogy dolgozzam fel és tankönyvstílusban írjam meg Kárpátalja 1918 vagy 1938 vagy 1944 utáni magyar művelődéstörténetét (a kezdeti dátum tisztázásra szorult, mivel több szerző – így maga a felkérő – közreműködése is felmerült, az egyes korszakok elosztása nem volt végleges). Én első ijedségemben SBA-t ajánlottam magam helyett, hát hiszen ő évtizedek óta ippeg ezzel foglalkozik, de az igazgató hárított: épp azt nem akarja, hogy erre a könyvre is (!) az SBA-féle prekoncepciók nyomják rá a bélyegüket és sorra visszaköszönjenek azok a féligazságok, amelyeket már számtalanszor megírt tanulmányaiban, cikkeiben, könyveiben. Új, tiszta, tárgyilagos megközelítést szeretne, különösebb kitérők, túlbeszélő sulykolások, baráti dicshimnuszok és előítéletes erkölcsi elmarasztalások nélkül. Ez meggyőzött.

De mivel a felkérés nem teljesen hivatalos formában történt, hanem két egymást követő tanácskozáson való együttlétünk alatt megejtett beszélgetések során, utóbb itthon megpróbáltam egyfelől rögzíteni azt, amiben a baráti tárgyalások során nagyjából megállapodtunk, másfelől rákérdeztem számos tisztázatlan részletre – és támasztottam bizonyos (szerintem nagyon is indokolt) feltételeket is. Hosszú levelet írtam, idetűzom:

Kedves L., hazaérkezvén számba veszem az egri konferencián és a tokaji táborban folytatott hivatalos és félhivatalos megbeszélések folytán rám háruló teendőket, illetve megpróbálom a következő fél évre beosztani a munkámat. A te megkeresésed az elsők között szerepel, már csak a munka volumene miatt is. Mivel beszélgetéseinkben minden részletről nem eshetett szó, ezeket szeretném tisztázni, illetve megerősítésedet kérem azokban az adatokban, amelyeket feljegyeztem. No és lenne pár módosításom, kérdésem, illetve szerény feltételem is.

Tehát: írandó részemről egy 100-120 flekkes, tankönyvstílusú tanulmány kárpátalja 1918 utáni művelődéstörténetéről 1997. január 15-i határidővel, amelyben benne értendő a korszak fontosabb e témájú eseményeinek kronológiája és az ajánlott irodalom jegyzéke is. Nos, kisebb módosításaim és kérdéseim ezek lennének:

  1. A korszakhatár kezdetét mindenképpen kérném kicsit továbbtolni. Ahogy te is mondtad, a 18-38 közötti szakasz inkább hozzád tartozik, én szerintem meg a 38-44 közötti sem igazán vonható ide. Ezért az előbbit egyáltalán nem, az utóbbit pedig csupán igen elnagyoltan érinteném, és voltaképpeni témám a 44/45 utáni korszak lenne, ha ezt így el tudod fogadni.
  2. Természetesen Kárpátalja magyar művelődéstörténetéről lenne szó, ugye?
  3. Ha jól értettem, a szöveget (tankönyvszerűsége okán) nem kell jegyzetapparátussal és hivatkozások sokaságával megterhelni, azaz nem tudományos igényű, hanem inkább ismeretterjesztő jellegű monográfiát kell írnom, így minden állításomnak nem kell majd a forrását feltüntetnem. (Ez ugyanis kétszer akkora munka lenne, az eredeti – és nem a másodlagos – források felkutatása okán).
  4. Kérem eligazításodat abban a vonatkozásban, hogy a témát milyen mértékben kell történelmi-politikai-ideológiai környezetében elhelyeznem, azaz elegendő-e csupán érzékeltetni a Szovjetunió és a későbbi Ukrajna mindenkori „állapotját”, feltételezve, hogy ezt a diákok más diszciplínákból tudják, avagy részleteznem kell, hogy micsoda például a szocialista realizmus vagy a proletkult, mit jelentett a XX. pártkongresszus, mit a pangás és mit a peresztrojka. Vagy ha majd azt írom, hogy Erdélyi Béla festészetével szemben felmerült a kozmopolitizmus vádja, illetve azt, hogy a Forrás Stúdió tagjait dekadens magatartással vádolták, akkor meg kell-e magyaráznom, mit jelentenek voltaképpen ezek a fogalmak, illetve mit jelentettek a szovjet kultúrpolitika torz értelmezésében; stb. Itt persze én magam is ki tudok alakítani egy szerintem szükséges megközelítési mértéket, de szeretném a te véleményedet is ismerni.
  5. Mennyire legyen a tanulmány naprakész? Ha a sajtót tárgyalva mondjuk a beregszászi Vörös Zászlót említem, kell-e jeleznem, hogy ma Beregi Hírlap a neve, ha azt írom, hogy a Népszínház 93-ban bemutatta Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya c. regényéből készült adaptációját, írjam-e meg, hogy 96 nyarán megjelent a regény második része? A Kárpáti Magyar Krónika lapról kell-e közölnöm, hogy novembertől (?) a MÉKK fórumaként fog megjelenni? Stb. Azaz: legyen-e egy lezáró korszakhatára a tanulmánynak – avagy az elmúlt egy-két év, illetve a kézirat lezárását megelőző hónapok új fejleményei is szerepeljenek is benne?

És akkor néhány aprócska (?) feltételem:

Mindenképpen szeretném, ha megállapodásunkról valami szerződésféle készülne, amely rögzítené a feltételeket, beleértve az anyagiakat is. Ez nem a bizalmatlanság jele, hanem rossz tapasztalatok következménye. Épp ezért szerényen, de határozottan szeretnék ragaszkodni ahhoz, hogy ebben a szerződésben egy 50 %-os előleg is szerepeljen. Mostanában két alkalommal is megtörtént ugyanis velem, hogy minden előzetes kecsegtetés ellenére nem fizették ki a munkámat. Az egyik a JAK-lexikon volt, amelybe az 56 után született kárpátaljai írókról készítettem szócikkeket nem kevés munkával, a másik a Kisvárosi krémtörténetek c. kötet (bizonyára ismered), amelybe sokat dolgoztam: én válogattam az itteni anyagot (gépeltetést is beleértve), elkészítettem a szerzők életrajzát és bibliográfiáját, beszereztem fényképüket. Nos, mindezért fityinget sem kaptam, igaz, hogy az életrajzok, bibliográfiák, fotók kimaradtak (de hát tőlem ez meg volt rendelve!), és a könyvet is alig bírta kinyögni a kiadó – de hát erről én nem tehetek. Nos, többet nem szeretnék így járni. Lehet, hogy mire megírom a munkát, tönkremegy a kiadó, elúszik a pénz stb. Ezért kénytelen vagyok legalább egy ekkora előleggel bebiztosítani magamat. Ha időközben a kiadó fizetésképtelenné válik vagy nem jelenik meg a kötet, akkor se maradjak hoppon. Ugyanis ez azért nagy munka, és ha elvállalom, az azt jelenti, hogy amíg ezen dolgozom, pénzkereső aprómunkámat abba kell hagynom; és hidd el, könnyebb hetente megírni két-három cikkecskét, tárcát, információt, mintsem hónapokig egyetlen dolgozattal foglalkozni. Ezért, kérlek, értsd meg helyzetemet: ha fél évig a rendelésed miatt nem tudom „aprópénzre váltani a tehetségemet”, az nekem jókora jövedelem-kiesést jelent, így a kért előleghez – biztosíték-volta mellett – ezért is ragaszkodnom kell. (Természetesen szerepeljen az is a megállapodásban, hogy ha a munkámmal nem készülök el határidőre, akkor az előleget vissza kell fizetnem.)

Az előlegre és a végső elszámolásra vonatkozóan még annyit: kérlek, tisztázzátok, mekkora lesz belőle a levonás, mert ha 44 %-ot levonnak és csupán a maradékot kapom kézhez, akkor bizony nekem alaposan meg kell fontolnom, elvállalhatom-e a munkát. Áthidaló megoldás lehet, hogy az összeg egy részét (akár az előleg egészét) költségtérítésként fizeti ki a kiadó, és én hajlandó vagyok ennek megfelelő értékben utólag magyarországi ÁFÁs számlákat benyújtani (hiszen amúgy is kell vennem papírt, festékkazettát, floppyt, lehet, hogy fel kell utaznom stb.).

Kérlek, mindezt gondold te is végig. Én a munkát előzetesen elvállalom, de a felkérést akkor veszem véglegesnek s a munkának is csak akkor veselkedek neki, ha az előleg kezemhez kerül. Ismétlem, ezt ne tekintsd személyed iránti bizalmatlanságnak, de ha például tönkremegy a cég vagy duplájára emelik a papírárakat és elúszik a honor-pénz, akkor minden jóindulatod ellenére sem tudnál rajtam segíteni te sem. Az 50 % ellenben arra biztosíték, hogy költségeim megtérüljenek és többhavi jövedelem-kiesésem legalább csekély részben kompenzálódjon. Várom hát jelentkezésedet és egy szerződést (vagy tervezetet), illetve annak közlését, hogy a fenti feltételem teljesíthető-e, és milyen módon.

Barátsággal köszönt: Balla D. Károly

Archívumomban nem találom a válaszlevelet… Úgy rémlik, nem is kaptam a fentiekre érdemi levélbeni választ, hanem egy legközelebbi találkozásunk során mondott néhány kitérő mondatot igazgató-barátom. Lényeg a lényeg: a konkrét írásos felkérés és a szerződés soha nem készült el, így bele sem fogtam a kárpátaljai magyar művelődéstörténet háború utáni korszakának megírásába.

Béla vitéz

Béla mindig büszke volt történelmi családnevére és czy-jára, még ha erről soha nem is beszélt. Onnan tudhattam, hogy ha valamiért le kellett írnom magyarul a nevét (hivatalos okmányainkban érthető okból mindig cirill betűvel szerepelt), és megkérdeztem, hogyan is írja pontosan, látható elfogultsággal és érezhető diccsel betűzte az őseitől örökölt írási formulát. Akkor nem gondoltam, hogy ez a tiszteletre méltó hagyománykövetése húsz évvel később furcsa felhangokat fog kapni.

A rendszerváltás éveiben és azt követően cirka tíz éven át egyik közeli barátomnak tudhattam. Számos közös ügyünk volt, közös céget alapítottunk, sok időt töltöttünk együtt, alaposan megismertük és kiismertük egymást. Még azt is mondhatom: hatott rám, sokat tanultam tőle és volt némi szerepe abban, hogy ma úgy gondolkodom, ahogy.

Egy ruszin (na jó, ukrán) kisvárosban nőtt fel, így magyar szülei nem járathatták magyar iskolába. Anyanyelvét tökéletesen beszélte, írásban már nehezebben boldogult. Világirodalmi, művészeti tájékozottsága imponálóan széles volt, a magyar kultúra terén azonban inkább jókora fehér foltok jellemezték műveltségét.

Számomra akkoriban a nemzeti jelleg rendkívül fontos volt. A kárpátaljai magyarság akkor szabadult fel az alól a szovjet internacionalista ideológia alól, ami valójában oroszosítást, szovjetizácót jelentet, és sokad magammal akkor azt gondoltam, nekünk, fiatal értelmiségeiknek a dolgunk, hogy pátriánk anyanyelvű kultúráját missziós elhivatottsággal műveljük, kibntakoztassuk. Béla ebbéli buzgalmunkat elnéző mosollyal kezelte. Az úgynevezett magyar ügy őt kevéssé érdekelte, a művészetre, irodalomra, filmre a globális értékek felől tekintetett, egyértelműen kozmopolita eszméket vallott. Ebben vitáink is voltak. Azt találtam mondani, hogy a nemzeti eszmény nemesebb, mint a kozmopolitizmus. Azzal válaszolt, hogy a nemzeti ideák nevében már nagyon sok embert megöltek a világon, de a kozmopolitizmus jegyében még senkire nem támadott rá senki (hát igen, mindig a kozmopolitákat üldözték, nem pedig ők üldöztek másokat). Ez nagyon egyszerű, de nyomós érv volt szememben, sokáig tűnődtem rajta, és minden bizonnyal szerepet játszott abban, hogy ma az univerzalitások, a globális emberi értékek felől nézem a nemzeti specifikumokat.

Béla háromszor nősült, egyik felesége sem volt magyar, két gyerekét Ungváron járathatta volna magyar iskolába, de nemcsak hogy ezt nem tette, hanem még alapszinten sem tanította meg őket magyarul beszélni. Nyilván: ezt nem tartotta sem fontosnak, sem szükségesnek. Emiatt kicsit nehezteltem is rá.

A minap azért hívott fel, hogy megkérjen: a magyar vitézi renddel kapcsolatban nézzek utána a származás szerinti címöröklésnek az interneten. Ő nem boldogul, mert a számítógépén sem a böngésző, sem az operációs rendszer nem magyar, így a Google mindig rossz helyre viszi… Ezt némi kétkedéssel fogadtam, de próbáltam segíteni és kideríteni, pontosan hogyan is szól a vitézi cím örökölhetőségének jogi megfogalmazása. Azt is megkérdeztem, erős iróniával, miért kell neki ez az infó, csak nem be akar lépni. Gyanúsan hallgatott, rákérdeztem tehát irónia nélkül. Igen, szándékában áll.

Hát ezen kiadtam. Az utóbbi tizenöt évben nem volt szoros a kapcsolatunk, nem figyelhettem meg „eszmei fejlődését”, nem tudom, mi és hogyan zajlott le a fejében, ám hogy a multikulturalitásban élő, progresszívan gondolkodó, a nemzeti eszme iránt különösebb fogékonyságot soha nem mutató (sőt, azt inkább elutasító) Bála barátom hogyan jutott el a szándékig, hogy belépjen a Horthy Miklós alapította vitézi rendbe, az nem igazán fért a fejébe. Ezt el is mondtam neki a telefonban, meg azt is, gondolkozzon el azon, hogy a magyar vitézi rend vajon pozitív vagy negatív szerepet játszott mondjuk a zsidótörvények érvényesítésében, Magyarország dicstelen háborús szerepvállalásában…

Meglepő módon a templomos lovagokra, kevésbé meglepően a keresztény eszmékre hivatkozott.

Igen, hívőnek Béla mindig is hívő volt. Templomba is járt, keresztet vetett, ha elindult a kocsival, amelynek visszapillantó tükrén kis kereszt himbálózott egy láncon. Nem is volt ezzel semmi bajom, erről soha nem vitatkoztunk. Ő magánügyként kezelte, s én is annak tekintettem. Bizonyos életviteli dolgairól ugyan azt gondoltam, nehezen egyeztethető össze a mély vallásossággal – de hát ezt intézze el ő a lelkiismeretével és a jóistennel (valamelyik szolgájának nyilván meg is gyónta…).  Hogy ez a kívülről  inkább csak formálisnak látszó vallásosság hogyan vezette arra, hogy progresszív liberális gondolkodását teljesen megtagadva egy történelmileg meghaladott, konzervatív, rendpárti, nacionalizmussal áthatott jobboldali szervezetben vélje megtalálni eszmetársait, az nem tudom. Olyanokat ismerek, akik nyerészkedésből vagy rangkórság okán tesznek hasonló lépéseket, olyanokat is, akik más területen mutatott sikertelenségüket, kudarcaikat, tehetségtelenségüket próbálják így kompenzálni – ám tudtommal Béla esetében egyik körülmény sem áll.

Beszélgetésünk végén arra kértem, fontolja még meg erősen ezt a dolgot, ezt elfogadta és határozottan állította, a napokban felkeres, hogy részletesen beszélhessünk erről.

Ehhez képest egy véletlen folytán még aznap este arról értesültem, hogy Béla vitézzé avatásának a napja már ki van tűzve. Talán azt mondanom sem kell, hogy azóta sem jelentkezett, pedig én két éjszakát végigvitatkoztam vele távollétében.

A végromlás felé

Cirka harminc éven át mondtam, mondtam mondtam makacsul a magamét – és mire mentem vele? Minden rosszabbra fordult: Magyarország már nem vonzó perspektíva egy demokratikus érzelmű, liberális gondolkozású ember számára, Ukrajna pedig (számomra átláthatatlan érdekek miatt, de érzékelhetően) a válságállapot állandósítása mellett kötelezte el magát: a szakadék szélén való billegés, a hadiállapot bevezetésével való fenyegetőzés és a zavaros körülmények közepette valakik léthatóan érdekeltek a lakosság számára egyre elviselhetetlenebb helyzet fenntartásában.

Magyarországon 2010-től olyan politikai és társadalmi változások történnek, amelyek teljességgel ellentétesek az én eszményeimmel, a magyar társadalom többsége számára elfogadottá váltak a számomra legelutasítottabb nézetek, folyik a Horthy-éra ideológiájának a restaurációja, visszalopakodnak a jobboldali konzervativizmus legrosszabb hagyományai. Szitokszóvá vált az európaiság és a liberalizmus, viszont már a parlamentben is lehet zsidózni és cigányozni – “az utca” vagy “az internet” névtelen emberének teleszájú fröcsögéséről nem is szólva. Álszent, cinikus, hazug, pökhendi és bunkó mód viselkedő, magánvagyont harácsoló korrupt senkiházikból álló politikai klán uralja az országot, élükön egy diktátori hajlamú, mindenre elszánt szociopatával – akinek remek esélyei vannak arra nézvést, hogy a kicsit itt-ott megnyomorított választási törvénynek és a szavazók szinte töretlen támogatásának köszönhetően még sokáig hatalmon maradjon. Mert az alattvalóknak felettébb tetszik, amit művel, tetszik nekik a turul vérvonal, elhiszik, hogy származási alapon hazaárulók a baloldaliak, rácuppannak halálbüntetésre, idegengyűlöletre… Igen, ezek azok a részletek, amelyektől benn ugyan forrongok, émelygek, amelyek ellen zsigerileg tiltakozom – de megírni a sok mocskot már semmi kedvem. Röffent egyet L. Simon?, mond valami bődületeset Kósa?, álszenteskedik Balog?, hazudik egy kapitálisat Lázár vagy Rogán? Elfeledkezik egy milliárdjáról Mészáros? Kitagadja a magyarságból a nemzet felét és stadiont épít az ablaka alá Orbán? Felszámol vagy lenyúl a rendszer mindent, ami még nem volt az övé? Megvásárolja a független művészeket és az “őfelsége ellenzéke” szerepébe szorítja a tehetetlen másik oldalt? Minden mozzanat felháborít – de ugyan mi változik attól, ha ezt a felháborodásomat megírom?

Ukrajnában 2013 őszén szabadult ki a rossz szellem a palackból. A dugófeszegetők akár jót is akarhattak, csak rosszkor és rossz helyen akarták az európai fordulatot: visszájára sült el minden. Az ország azóta önveszte felé gyalogol hol kisebb, hol nagyobb, hol visszakozó léptekkel. A halott egyre több, az értelmes nyilatkozat egyre kevesebb, a mozgósítás napról napra erőszakosabb. Az abszurditásig kaotikus viszonyok közepette versenyt futnak az indulatok a gáz hétszereződő árával.  Végveszélyre utal, hogy olykor az egyetlen biztos mechanizmus, ami üzemeltette a közigazgatást és a  gazdaságot, a korrupció gépezete sem működik. Hiába jön kintről a temérdek segély, támogatás, hatalmas hitel – nem elég arra, hogy békére korrumpálják azokat, akiknek jobb üzlet az állóháború.

>> Minderről részletesebben is írok főblogomban

>> Az ördög a részletekben

politika, közélet, kult, szerver, közpol, magyarország, magyarság, ukrajna, kárpátalja

_______________________
Más: honlapoptimalizálás – tömeges sms kampány

Virtuális szervereket dedikálok

Az ungvári ARCHIPENKO TEREM tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait következő rendezvényére.

Az internetes körökben ismert blogger és webrátor

Balla D. Károly

blogfő nemes

virtuális szervereket dedikál

az ungvári Tudományos és Művészeti Komplexum Archipenko-termében

archipenko12015. június 31-én délután 14 órától. A rendezők ezúton tájékoztatják az érdeklődő közönséget, hogy csak a magukkal hozott virtuális szerverek kerülnek dedikálásra, a rendezők és a dedikáló művész sem ajándék-, sem megvásárolható  példányokat nem biztosít a helyszínen.

Ellenben megvásárolható lesz annak az előadásnak a videofelvétele, amely A botrányba fulladt könyvbemutató címszó alatt vonult be a kárpátaljai magyar irodalom kétes hitelességű történetébe.

A dedikálásra a belépés ingyenes. Ruhatár kötelező.


Az idegen szép

pirezAzt hiszem, ideje újra megszólalnia annak, aki, mint én, pirézként szembehelyezkedik mindenféle előítélettel és kirekesztéssel.

Legutóbb Orbán Viktor amorf diktatúrájáról írtam bővebben – Az Orbán-rezsim bukása – , illetve egy elemzésre hívtam fel a figyelmet – Pengeéles elemzés Orbánról – no meg azt a szóleleményemet is megosztottam olvasómmal, hogy Orbán és Simicska egymás geciprokai. De most újra a számra kell vennem ennek a szociopata hajlamú, keleti despotákkal cimboráló és példálózó, a nyugati liberalizmus értékeit megkérdőjelező politikusnak a nevét. Gusztusom éppenséggel nincs sok hozzá, de a hallgatás sem esnék jól kis idő után. Tehát.

megbukott-orban-viktorA „mi magyarok” nevében nagyképűen nyilatkozó és sunyi hazugságokkal a közéletet mételyező, a legalantasabb emberi indulatok kijátszásában egyre messzebb menő magyar miniszterelnök most már nemcsak a politikailag-világnézetileg szemben állók számára vállalhatatlan. Aki tagadja, hogy Magyarország a legrégibb történelmi korok óta multikulturális formáció, nemcsak tényeket hazudtol meg, hanem annak kétségbe vonásával, hogy a magyar nemzet erejét és értékét éppen a kulturális, vallási, származási, nyelvi sokszínűség képezi, egészen nyilvánvalóan a konzervatív keresztény nézetekkel, a szentistváni gondolattal megy szembe. Ezen túl a multikulturalitás elutasítása nem egyéb, mint nyílt arcul csapása mindazoknak, akik származásukban, vallásukban, nyelvükben más gyökerekkel (is) rendelkeznek – márpedig a népek és etnikai csoportok sok évszázados együttélése és keveredése okán a Kárpát-medencében valószínűleg ilyenek vagyunk sokkal többen. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a nemzetet eddig is végletesen megosztó Orbán Viktor személyét most már totálisan eluralta a kirekesztő nacionalizmus, és afelől sem, hogy az idegengyűlölet szításával, a másság elutasításával mérhetetlen károkat okoz a magyarságnak.

Ugyanakkor afelől sincsenek illúzióim, hogy szavai sok fül számára nemcsak hogy elfogadhatóak, hanem édesek is – és a miniszterelnök legnagyobb bűne éppen az, hogy önös politikai érdekből a neki helyeslők zsigeri előítéleteire támaszkodik (ahelyett, hogy példamutató elvszerűséggel szembeszállna a kirekesztő, gyűlölködő indulatokkal). Ez a bűn súlyos. És nemcsak a pirézek, hanem az ő istene szemében is. Erősen hiszek abban, hogy vétkei nemcsak az égi ítélőszék előtt, hanem még itt a földön elnyerik büntetésüket. Ha nem most, hát majd a történelemkönyvek lapjain, amelyek a magyar nemzet történetének legsötétebb figurái között fogják említeni.  (tovább: Az idegen szép)

___________

Más: Magyar Ószövetség: a Nemzeti Nagyszala 🙂