A stigmás séf

Most, hogy Mihail Gorbacsov furcsa dolgot mondva újra megjelent a magyar televíziók képernyőjén, mégpedig Horn Gyula eléggé sajátosra sikerült születésnapi bulija alkalmából (Gyurcsány félreérthetetlen kézmozdulatokkal gyakorlatilag eltessékelte a mikrofontól), eszembe jutott, hogy ha verset nem is írtam Gorbihoz (mint Nagy Zoltán Mihály írótársam, aki 12 éven át volt az ateizmust tagjaitól megkövetelő SZKP tagja, de most már istenfélő legmagyarabb legmagyar), szóval ha verset nem is írtam a stigmás emberhez, de egy-két írásomban említettem. Például abban a kis lírai prognózisomban, amelyet bő évvel a Szovjetunió széthullása előtt készítettem. Lehet strigulázni: mi jött be, és mi nem:

E-F

– részlet a Kisebbségi ABC-ből –
Esztendőre vagy kettőre majd felnövök én, és visszakapok két órát az estéimből, meg reggel sem kell majd olyan korán kelni, mert végre a naphoz igazíthatom órámat, nem pedig egy kivilágított rubincsillaghoz… De az is lehet, hogy be kell majd szolgáltatni engedetlen óráinkat, és belénk vezetik a vezetékes rádiót, az diktálja majd a Központi Pontos Időt… Esztendőre vagy kettőre, de legkésőbb az ezredfordulóra újra tiszta víz folyik majd a folyókban, és nem is emlékszünk már arra, milyen is volt, amikor egy májuson kötelezően részt kellett vennünk a dolgozok önkéntes felvonulásán, miközben fejünkre záporozott az izotóp-zuhatag… De az is lehet, hogy helyette lokátorok pirítanak bennünket pirosra, mint grillcsirkét a mikrohullámú sütő… Esztendőre vagy kettőre, de legkésőbb az ezredfordulóra világútlevelet is kapok majd, és alanyi jogom lesz utazni, és nem kell majd hivatali főnökök autogramját gyűjtenem, ha mérföldre élő nagynénémet látogatnám meg… És ajándékot is vihetek, hiszen árubőség lesz, mert központilag bevezetik a spontán piacgazdaságot… De az is lehet, azért lesz majd árubőség, mert mindent jegyre kapunk majd, külön bélyegalbumban tartjuk a más-más cédulákat, úgy járunk vásárolni, nem tárcával, és a fizetésünket is jegyben kapjuk, hogy egyszerűbb legyen az egész, és majd igyekezhetünk, hogy konvertibilis legyen a jegyünk… Mert esztendőre vagy kettőre, de legkésőbb az ezredfordulóra jogállamban élünk majd, bizony, és a barátom azonnal beperli a vasutat, amiért a kertje alatt járó vonatok romba döntik a házát, és nem vagyok majd köteles beengedni a lakásba a rendőrt, haha… És majd telefonálni is lehet bárhová, külföldre is tárcsázással, meg lesz minden házban videó, és a parabolaantennán bejönnek a jó kis műholdas pornók, meg lesz számítógépünk, és a KGB is komputerrel tartja nyilván az adatainkat, a leveleinket pedig olyan ügyes gép nyitja fel, hogy észre ne vegyük a visszaragasztást… És pártunk is lesz majd vagy hat tucat, hiszen esztendőre vagy kettőre, de legkésőbb az ezredfordulóra jól elszaporodik majd minálunk a pluralizmus nevű csodabogár… Meg az is lehet még, hogy másképpen fogják majd hívni ezt az egész izét, amiben most vagyunk, vagy pedig sok kis önálló izé lesz az egy nagy helyett, mert végre megvalósul az izék önrendelkezése, és nem küldenek a nagy izéből majd tankokat meg ejtőernyősöket… Mert de nagy vagyok én, ám esztendőre vagy kettőre, de legkésőbb az ezredvégre, mint a csuka a fazékban, széjjelfövök én… Csak tudnám, miért haragszik rám a konyhafőnök, ez a stigmás séF


Először megjelent: Hatodik Síp, 1990/II (június).
Újraközölve főblogomban, itt: A stigmás séf

 

Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.