A Cseh Tamás-fíling

Tegnap este az mtv1-en Lévai Balázs Dob+basszus c. műsorában Máté Péter és Cseh Tamás egy-egy dala és köré kanyarítva közel félórás riport, sok megszólalóval és bejátszással. Előbbi dalnokról ne essék szó, holtakról részemről ezúttal vagy jót, vagy semmit.

A második rész ellenben bennem is, mint az emlékezők legtöbbjében, felelevenítette azt a semmi máshoz nem hasonlítható érzést, amit a Bereményi-szövegek és Cseh Tamás előadói szuggesztivitása együttesen keltett fel. Pedig ha nagyon szigorúan vesszük, Cseh Tamás éneklése zenei szempontból mindig is eléggé gyönge volt, gitárkísérete sem a virtuozitásáról híres. És mégis! És mégis tátott szájjal hallgattuk, megtanultuk az összes szövegét, és idéztük, ha kellett, ha nem.

Én sokkal az első lemez megjelenése előtt figyeltem fel rá, akkor, amikor Az ócska cipő valahol valamikor elhangzott. Ez a hetvenes évek legelején történhetett, elég kis kölyök voltam, és talán csak azért jegyeztem meg a számot és az előadó nevét, mert annyira furcsa volt. Aztán évekig egyetlen egyszer sem lehetett hallani róla. Amikor a Levelek nővéremnek megjelent, én mégis pontosan tudtam, kiről van szó, és azt is, hogy nekem kell ez a lemez. Meg is szereztem hamarost (voltak csatornáim, több cserepartnerrel is kapcsolatban álltam, olcsó szovjet komolyzenei lemezeket küldtem az újdonságokért cserébe), és ahogy minden friss zsákmányomat, ezt is együtt hallgattuk akkor még népes baráti körömmel a legényszobámban. El voltunk ájulva. Ha merész, szokatlan, provokatív volt ez a megszólalás Magyarországon (mert az volt), akkor többszörösen annak kellett lennie számunkra, akik nagyobb ideológiai nyomás alatt éltünk. A Cseh Tamás- daloknak felszabadító ereje volt számunkra, hasonlót éltünk át, mint amikor egy nyáron át Ladányi Mihály-verseket olvastunk.

És sorra jöttek a lemezek, és én megszereztem mindegyiket; legalábbis az első négyet-ötöt bizonyosan. Aztán a Műcsarnok után valahogy kifújt a dolog; nálam legalábbis.

Később láttam-hallottam Cseh Tamást élőben is. Sajnos már nem a kamaszos hosszú hajút, hanem a polgárosodott keltebb arcút. Hangja a régi, számai a régiek – de sem ő maga, sem a fíling nem lehet soha többé ugyanaz.

Nemrégiben valami jobboldali felhívás alatt olvastam a nevét. Vágtam egy fintort, és annyi. Mint amikor az ember az imádott első szerelméről megtudja, hogy… Azt a régi szerelmet, azt a Cseh Tamást úgysem veheti el tőlem senki. Még ő maga sem.


Kádár-korszak #

Megjelölve , .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.