Miről szól a népszavazás?

3opcio-nepszavazas-oktober2Ez egy szubjektív gondolatkísérlet arról, milyen olvasata lehet az október 2-i migránsos népszavazásnak. A lényeg teljesen nyilvánvalóan nem az űrlapon szereplő álkérdés, hanem: ez egy bizalmi/bizalmatlansági szavazás a Orbán Viktor+magyar kormány+Fidesz  (OVMAKOF) mellett vagy ellen.

A dolog buktatója, ami miatt akár fel is sülhetnek a népszavazás ravasz kitervelői, hogy míg az OVMAKOF mellett csak egyféleképpen lehet szavazni:

  • el kell menni és be kell ixelni a nemet

addig ellene többféleképpen is:

  • nem kell elmenni, távol kell maradni
  • el kell menni és igennel kell szavazni
  • el kell menni és érvénytelen szavazatot kell leadni

Vagyis: 1 opció 3 opció ellen. Népszavazásra elvinni az embereket nem túl könnyű, és nem biztos, hogy az erőszakos és minden csatornán féktelenül ömlő rákényszerítés nem okozott-e ellenérzést nagyon sokakban. Többek között ezért gondolom a következőket:

A szavazás arról szól, hogy kik vannak többen:

  1. akit szükségesnek érzik-gondolják az OVMAKOF melletti kiállást
    1. meggyőződésből, őszinte elkötelezettségből, elvi alapon
    2. meggyőződés helyett inkább csak hivatalból, rendszer-, kormány- és párthűségből
    3. függelmi viszonyaik miatt (pl. állásukat féltők)
    4. kedvezményezetti, haszonélvezői helyzetükből adódóan
    5. mert sikerült populizmussal, demagógiával, hazugságokkal megtéveszteni, megfélemlíteni, gyanakvóvá, gyűlölködővé tenni őket az elmúlt időszakban
    6. mert szerintük az OVMAKOF még mindig jobb, mint az ellenoldal
  2. vagy pedig azok,
    1. akik soha nem szavaznak, és most se fognak
    2. akik nem tudnak dönteni, ezért inkább nem mennek el
    3. akik meggyőződésből, őszinte elkötelezettségből, elvi alapon maradnak távol vagy szavaznak igennel vagy érvénytelenül
    4. akiknek saját rossz anyagi és/vagy szociális helyzetük, személyes kudarcaik, sértettségük, frusztrációik miatt…
    5. …netán jóérzésük felülkerekedése vagy a túlzott kormánypropaganda keltette ellenérzés miatt tele van a töke a rendszerrel, ezért dafke nem mennek el, vagy elmennek, de juszt se úgy szavaznak, ahogy az OVMAKOF elvárná

(Persze mindkét lista folytatható vagy részletezhető lehetne egyéb csoportokkal, pl. akik mások – családtagjaik, barátaik – miatt szavaznak így vagy úgy.)

Vagyis a kérdés lényegében az, hogy az OVMAKOF-nak részben az elmúlt évek hatalomgyakorlásával, részben propagandagépezetének erőteljes működtetésével

  • sikerült-e bármilyen módon (elv, érdek, felheccelt érzelem) maga mellett annyira elköteleznie annyi szavazópolgárt, hogy ezt az elkötelezettséget elegendő számban tevőlegesen is demonstrálja: részt vegyen és nemmel szavazva eldöntse népszavazást,
  • avagy ez nem sikerült neki, és október másodikán az érdektelenekkel, közömbösökkel, fásultakkal, kiábrándultakkal, megsértettekkel, frusztráltakkal együtt az elvből, jóérzésből távol maradók és ellenszavazók lesznek mégis többen

Ha gondolatban kivesszük a kalkulációból az egymást nagyjából kioltó és jobban behatárolható, az időben is állandóbb ellencsoportokat, akkor akár arra is juthatunk, hogy

az október másodikán tartandó népszavazást az dönti el, hogy az adott napon Magyarországon mi nagyobb: az ObánViktor-MAgyarKOrmány-Fidesz által saját hatalmának megerősítése céljából kitermelt gyűlölet és félelem, vagy pedig a működése során felgyülemlett közöny plusz a „tele van a tököm a rendszerrel”-érzés.

A gyűlölet, ezt nap mint nap tapasztalhatjuk, elképesztő mértékben megnőtt, a félelem is sarkába szegődik. De nő a közöny is és a töke is egyre többeknek lett tele.

Éppen azok a kiszámíthatatlan növekmények váltak meghatározóvá, amelyek együttes jelenléte mutatja a legjobban, milyen állapotban van a magyar társadalom.

Hogyan lettem liberális?

boritek-level2002-ben kelt levelemben azt bizonygatom konzervatív szemléletű, akkoriban egy vidéki jobboldali lapot szerkesztő írótársamnak, hogy bennem az MDF-féle nemzeti oldal szorította vissza a nemzeti érzéseket, és a pálfordulása után a nemzet fogalmát kisajátító Fidesz nyomására lettem liberális. Lássuk a levél részleteit.

Ismersz annyira, hogy azt talán elhiszed rólam, normális, rendes ember vagyok, meg azt is, hogy fontos nekem a magyarságom, azaz vannak nemzeti érzéseim és éppenséggel a nemzeti kultúra az, amiben mindenestül benne vagyok. És mégsem tudok a legkisebb mértékben sem azonosulni azzal a retorikával, amit a jobboldali pártok ebben a témában (magyarság, nemzeti érzés) gyakorolnak, mert

én ezt TELJESEN MÁSKÉNT ÉLEM MEG.

És éppen ez a retorika volt az, amelyik – jó tíz éve – elkezdte bennem visszaszorítani a látványos megnyilvánulások iránti igényemet, amelyik kiváltotta bennem a szándékot, hogy a lélek mélyén viseljem az identitásomat és ne a mellemre tűzve hivalkodjak vele.

88-89-ben eleven erővel tört ki belőlünk a nemzeti érzés a sok évtizedes elfojtás után. Énbelőlem is. Lelkes voltam, sugárzott az arcom, és áthatott az együvé tartozás magasztos érzése. Ezt az érzést módszeresen és állhatatosan rombolta le bennem, egymással karöltve, az Antall-kormány és helyi, kárpátaljai magyar szerveződések. Na, ha EZ a magyarság, gondoltam, akkor én erre már nem is akarok olyan nagyon büszke lenni… Tudnám részletezni, de talán így is érthető. Akkoriban nagyon egyetértettem Orbán Viktorral, amikor nemegyszer leszedte a keresztvizet Antallékról… Bárhogy is próbáltam volna szeretni az MDF-et vagy a kisgazdákat, nem sikerült. Viszont egyre szimpatikusabb lett az MSZP (Vitányi Ivánnal például személyes jó barátságba is keveredtem), mindig megragadták a figyelmemet az SZDSZ gondolkodói, és igen,

tetszett a liberális Fidesz.

De én akkor még nem tekintettem magam liberálisnak, nem is vallottam ilyen nézeteket, de 92-93-ra már egyértelműen ellenzékinek, a nemzeti konzervatív jobboldallal szemben állónak számítottam. Ekkoriban léptem ki a KMKSZ-ből is, többek között a vallási propagandájuk miatt. Mert nem tudtam elfogadni, hogy csak az istenhívők a jó magyarok… Kétszeresen lettem tehát ellenzéki: a hivatalos Magyarország és a hivatásos kárpátaljai magyarokkal szemben határoztam meg magam.

Ekkor már kisebb-nagyobb rendszerességgel publikáltam a Beszélőben és folyamatosan leírtam, mi a bajom azzal, ahogy a hivatalos Magyarország a határon túli magyarság kérdését kezeli. A cikkeim egy része köteteimbe is belekerült. A gondolataim általában élénk visszhangra találtak. Itthon egyértelmű volt az elutasítás, magyarországi barátaim körében vegyes, ki-ki saját vonzódásai alapján ítélte meg.

94-ben nagyon örültem az MDF bukásának, addigra már borsódzott a hátam, ha megszólalt valamelyikük. És persze alig kellett néhány hónapnak eltelnie, hogy már ne szimpatizáljak az MSZP-vel sem…

Ekkor kezdtem magamnak először azzal hízelegni, hogy független gondolkodó vagyok.

És ez nagyjából igaz is lett… és bizony, voltak keresetlen szavaim az akkori szocialista-liberális koalíció kormányához is. De – ezt be kell vallanom – az ő stílusok soha nem irritált annyira. A módszereiket viszont ugyanúgy elutasítottam. Ekkor kezdtem módszeresen leépíteni minden kötöttségemet, ekkor léptem ki (etikai fenntartások miatt) előbb a könyv-, majd a laptámogatási pályázati rendszerből (95; 97), ekkor szűnt meg minden illúzióm az itthoni magyarságintézmények kedvező működése iránt, stb. A 98-as választások eredményét nagyjából közömbösen fogadtam, különösebben nem bántam, hogy Hornék mentek, és figyelni kezdtem, mit csinálnak majd a liberálisnak indult, majd jobbközépre betáncolt ifjoncok. Hát… Újra elég volt 2-3 hónap…

Aztán amit a 4 év alatt a fideszesek műveltek, az belőlem a teljes elutasítást váltotta ki, és én szinte akaratom ellenére, AZ Ő NYOMÁSUKRA lettem, most már azt hiszem, visszavonhatatlanul liberális és baloldali gondolkozású.

Ami nem jelenti azt, hogy a magyar balliberális oldalt el tudnám fogadni. A gondolkodásmódjuk, az elvrendszerük sokkal közelebb áll hozzám – de – és ez fontos! – a politikai gyakorlatukat ugyanúgy elutasítom!  (Ja, 2001-ben, 2002-ben újra elkezdtem publikálni a Beszélőben, de ahogy 1994-ben, úgy most is abbahagytam!) A Fidesznek én továbbra sem csípem a stílusát, az, amit Ovi vagy Áder vagy Kövér vagy Deutsch mond, az végtelenül távol áll tőlem. Most már egy fokkal újra az MDF a szimpatikusabb. A másik oldalon szereplők közül a személyek nem annyira, de amit mondanak, az általában elfogadható számomra. Azt be kell látnom, hogy szoci oldalon roppant gyönge a gárda, és – igen – jó részük számomra sem hiteles ember. Ellenben az SZDSZ-es Magyar Bálint, Pető, Fodor Gábor véleménye, nézetei, világszemlélete kifejezetten közel áll hozzám. Ugyanakkor azt is látom, hogy a klasszikus liberális értékek miként torzulnak el, ürülnek ki jobban vagy kevésbé a politika színterén. Tehát

az SZDSZ nem az a liberális, és az MSZP közel sem az a baloldali párt, amelyikkel azonosulni tudnék.

De jobb híján őket elfogadom, míg a Fideszt még jobb híján sem tudom.

Ha lenne egy nemzeti liberális párt, valószínűleg tetszene nekem. De abba sem lépnék bele, mert a politikát, úgy, ahogy van, a magam számára gusztustalan dolognak gondolom, és a közelébe nem mennék. Viszont van véleményem, gondolkodó embernek tartom magam, és időnként szükségét érzem, hogy a gondolataimat el is mondjam. Mivel pedig elértem azt a kiváltságos helyzetet, hogy tökéletesen független vagyok és semmilyen érdekcsoportnak nem hogy tagja nem vagyok, hanem még holdudvarához sem tartozom, így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy le is írhatom, el is mondhatom a véleményemet.

Attól pedig, hogy leírom, mi a bajom a nemzet fogalmát kisajátító magyar jobboldallal, én nem vagyok kevésbé magyar. Az nagy bűnük éppen az, hogy ők kitagadják a nemzetből a másként gondolkodókat.

Én a magam privát gondolkodásában (vigyázz, nagy szavak jönnek) soha nem fogom megbocsájtani a jobb oldalnak, személyesen Ovinak, hogy megkérdőjelezte az én magyarságomat. Márpedig megkérdőjelezte ő és más nem egyszer és nem tízszer különböző kijelentéseivel, aminek értelme nem volt más, hanem az, hogy a magyar ember az keresztény, az jobb oldali, az „polgári”. (A Fidesz és a polgári értékek, jó vicc… Az én szememben mondjuk Kőszegh Ferenc vagy Vitányi vagy Donáth László a polgári értékek képviselője…)

No, hát kicsit hosszúra sikeredett.

Nem tudom, ezek után szóba állsz-e még velem, de nem akartam köntörfalazni.

Általános dolgokat írtam, de minden mögött ezer esemény, konkrétum, személyes tapasztalat van.

Így például – te is külön érinted a témát – a határon túli magyarság (jellemzően a kárpátaljai) problémájáról könyvnyi tanulmányt írtam, ebben az egyik legproblematikusabb pont az anyaországgal való viszonya. Különvéleményem van ebben a dologban, ezért is mondtam le a könyvkiadó és lapcsinálási támogatásokról, ezért hagytam fel azzal, hogy pályázati úton elnyert forrásokból rendezvényeket tartsak, szervezőmunkát végezzek. Eleve rossznak, elhibázottnak tartom a támogatási rendszert, de az elvek még hagyján. A gyakorlati megvalósulásban azonban látom és tapasztalom katasztrofális demoralizáló hatását.

De ez már egy következő opera.