Az idegen szép

pirezAzt hiszem, ideje újra megszólalnia annak, aki, mint én, pirézként szembehelyezkedik mindenféle előítélettel és kirekesztéssel.

Legutóbb Orbán Viktor amorf diktatúrájáról írtam bővebben – Az Orbán-rezsim bukása – , illetve egy elemzésre hívtam fel a figyelmet – Pengeéles elemzés Orbánról – no meg azt a szóleleményemet is megosztottam olvasómmal, hogy Orbán és Simicska egymás geciprokai. De most újra a számra kell vennem ennek a szociopata hajlamú, keleti despotákkal cimboráló és példálózó, a nyugati liberalizmus értékeit megkérdőjelező politikusnak a nevét. Gusztusom éppenséggel nincs sok hozzá, de a hallgatás sem esnék jól kis idő után. Tehát.

megbukott-orban-viktorA „mi magyarok” nevében nagyképűen nyilatkozó és sunyi hazugságokkal a közéletet mételyező, a legalantasabb emberi indulatok kijátszásában egyre messzebb menő magyar miniszterelnök most már nemcsak a politikailag-világnézetileg szemben állók számára vállalhatatlan. Aki tagadja, hogy Magyarország a legrégibb történelmi korok óta multikulturális formáció, nemcsak tényeket hazudtol meg, hanem annak kétségbe vonásával, hogy a magyar nemzet erejét és értékét éppen a kulturális, vallási, származási, nyelvi sokszínűség képezi, egészen nyilvánvalóan a konzervatív keresztény nézetekkel, a szentistváni gondolattal megy szembe. Ezen túl a multikulturalitás elutasítása nem egyéb, mint nyílt arcul csapása mindazoknak, akik származásukban, vallásukban, nyelvükben más gyökerekkel (is) rendelkeznek – márpedig a népek és etnikai csoportok sok évszázados együttélése és keveredése okán a Kárpát-medencében valószínűleg ilyenek vagyunk sokkal többen. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a nemzetet eddig is végletesen megosztó Orbán Viktor személyét most már totálisan eluralta a kirekesztő nacionalizmus, és afelől sem, hogy az idegengyűlölet szításával, a másság elutasításával mérhetetlen károkat okoz a magyarságnak.

Ugyanakkor afelől sincsenek illúzióim, hogy szavai sok fül számára nemcsak hogy elfogadhatóak, hanem édesek is – és a miniszterelnök legnagyobb bűne éppen az, hogy önös politikai érdekből a neki helyeslők zsigeri előítéleteire támaszkodik (ahelyett, hogy példamutató elvszerűséggel szembeszállna a kirekesztő, gyűlölködő indulatokkal). Ez a bűn súlyos. És nemcsak a pirézek, hanem az ő istene szemében is. Erősen hiszek abban, hogy vétkei nemcsak az égi ítélőszék előtt, hanem még itt a földön elnyerik büntetésüket. Ha nem most, hát majd a történelemkönyvek lapjain, amelyek a magyar nemzet történetének legsötétebb figurái között fogják említeni.  (tovább: Az idegen szép)

___________

Más: Magyar Ószövetség: a Nemzeti Nagyszala 🙂

A keleti egzisztencializmus nagy alakja

Cecil M. Joepardyval kapcsolatos legnagyobb érdemem nem az, hogy néhány sziporkázóan szellemes aforizmáját megalkottam volt Szembesülés c. posztmodern trükkregényemben, hanem inkább az, hogy a keleti egzisztencialista filozófia megteremtésében játszott szerepét is kidomborítottam a legteljesebb magyar életrajzában: A legendás Cecil M. Jeopardy Érdemeim kétségtelenül roppant érdemesek az elismerésre, a Wikidézet szócikke mégis meglepett. Kíváncsi voltam, ki hozta létre ezt az oldalt, megnéztem a laptörténetben – és egyből világosabb lett a kép: a nagy bengáli költőtől és filozófustól idézetet közölni OsvátA számára volt fontos – ő az, aki az Unciklopédiát is létrehozta (ahová régebben én is be-bedolgoztam picikét). Így tehát a dolog nagyon rendben van, legfeljebb azt nehezményezhetném, hogy mégsem kellett volna már az első sorban ennyire tisztába tenni Joepardy kilétét. Lásd. A pontosság kedvéért annyi még ide kívánkozik, hogy a kalandos sorsú hiteles fényképet Hizsnyai Zoltán kutatta fel Tsúszó Sándor nyomában járva, és történetét is ő közölte először, én csak pontosítottam a fotó keletkezésének fontos adatait és én azonosítottam, ki látható rajta Tsúszó társaságában.

Tsúszó Sándor és Cecil M. Jeopardy Párizsban

A teljes cikk itt olvasható:

Cecil M. Joepardy aforizmái

irón, iróság, irodalom, tsúszó, joepardy, kép, fotó