Vadvirág Tibusz kebelében

ajanlo-syriusMost hogy felújítottam ajánló blogomat és abban nagyon becses zenei leleteket osztottam meg, a Syrius ausztráliai felvételeiről eszembe jutott az együttes ungvári szereplése.

1975-öt írtunk, és ez már nem a nagy, klasszikus felállása volt a bandának, hanem a sorozatos tagcserék közepette éppen az az aktuális összetétel, amikor átmenetileg Tátrai Tibor lett a frontemberük.  Az ungvári amfiteátrumban adtak koncertet egy nyári estén, világosban. Nyomták rendesen a jazzrockot, keményebb és dallamosabb számokat vegyesen, a fúvós szekció  (Baronits Zsolt – tenor szaxofon, Friedrich Károly – harsona, Molnár Ákos – altszaxofon, Sipos Endre – trombita) adta meg a hangzás igazi jellegét, erre ült rá Tibusz a gitárjával pár fergeteges szólót is produkálva. Slágerük éppen a Sápadt fényű ablak volt.

Mivel akkoriban ritka ünnepnek számított, ha külföldi banda szerepelt egy szovjet városban, az amfiteátrum megtelt közönséggel annak ellenére, hogy a Syriust kevesen ismerték és a dzsesszes hangzás sokkal kevésbé volt népszerű, mint a tisztább rock (vagy pláne a pop, például a városban gyakran megfordult Koós János számai). Így a tapsok is eléggé gyérek voltak egy-egy szám után.

A mi társaságunk persze élen járt az ünneplésben. Egyikünk még emlékezetes magánakciót is produkált.

A nézőtér a szőlőhegy oldalában volt kialakítva, egyszerű deszkapadokat ácsoltak a színpad köré karéjban. A padok alatt és között, ahol nem taposták ki, nőtt a fű, a gyom, akadt mezei vadvirág is. Ebből szedett egy csokorra valót tágabb társaságunk Stroszka becenevű zenerajongó tagja (talán már túl pár korsó sörön), és egy gitárszóló kellős közepén elindult vele a színpad felé. Biztonsági emberek akkoriban még nemigen védték a zenészeket, így felugorhatott a színpadra, megcélozta Tátrait és át akarta adni a csokrot. De Tibusznak mindkét keze foglalt volt, nem szakíthatta meg a szólót. Stroszka feltalálta magát, kigombolta a zenész ingét és beletette a virágot a keblébe. Tátrai illően meghajolt, Stroszka még megveregette a vállát és társaságunk nagy ovációja közepette távozott a színpadról. Az ungvári domboldal vadvirágai, ki-kikukucskálva inge mögül, a szám végéig csiklandozták Tibusz szőrös mellét.

(<< sajnos a videó már nincs eredeti helyén, a linket töröltem – 2016) A fenti felvételhez egy olvasói komment így fest:

Ez egy büdös nagy KAMU playback felvétel. A zene az 1975 júniusában felvett „Széttört álmok” nagylemez anyaga, melyen Tátrai Tibusz gitározott, Schöck Ottó zongorázott, Veszelinov András dobolt valamint Turai Tamás énekelt és kongázott. EGYIKÜK SEM látható a videón, Megalázó tátogás csupán. A basszusokat pedig Sipos Endre játszotta, aki itt csak trombitával látható.

…hát igen… az említett sorozatos tagcserék.

És akkor legyen itt is egy különlegesség a nagy felállású Syriustól. József Attila Tiszta szívvel c. versét is énekelték – íme az angol verzió:

József Attila szobra <- tiltakozás | laptop kijelző szerviz

Az írótábor nem megy az égbe

tokaj-saray

Ezt írtam ki a lepusztított archív oldalra

mottó 1: Minden pontosan úgy esett, ahogy puffant.

mottó 2: Tessák mondani, sör nincs?

A Tokaji Írótáborra alaposan rárepült a sajtó amiatt, hogy egy részeg atyafi nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva Kukorelly Endrének az arcába ütött… A hírek sorozatát (ahogy más-másként traktálták a lapok a hírt és ahogy egymás után nyilatkozott írószervezeti elnök, sértett és sértő) belinkelgetttem Facebook-oldalamra a semlegesnek remélt „irodalmi élet, népi tábor, 2014” felirat alá; én nem kommentáltam a híreket, mások igen… Mígnem a rendezvény egyik belső embere megrótt amiatt, hogy az „ingerküszöböm kimerül a bulvárnál” és – állítása szerint ettől teljesen függetlenül – megkért, szedjem le 2003-as weboldalamról az akkor általa szívességből nekem elküldött írótábori fotókat. Nem ez az első alkalom, hogy egyesek szerint nem az a hibás, aki verekszik, hanem aki ezt mások tudomására hozza. Amikor pl. ezt a kis csetepatét én is közreadtam, többen kiátkoztak: VFL tettleg véd.

Mielőtt leszedtem a ma már szerintem dokumentum-értékű képeket, azért végignéztem őket….

Hej, a Tokaji Írótábor! … Utoljára 2003-ban időztem ott, azelőtt a nyolcvanas évek legvégétől majd minden évben, nem ritkán előadóként. Sokad magammal együtt örültem annak, hogy a rendszerváltás után az Írótábor szakított ideológia meghatározottságával (ez nagyjából a szocialista népiségben volt megragadható) és határozott gesztussal integrálni igyekezett az urbánus vonalat. Nemcsak a tagság, a vezetőség is ennek értelmében alakult át, ekkor lettek a kuratórium tagjai például Petőcz András és Kukorelly is. A vezetőség arra is már-már kínosan vigyázott, hogy az előadók közt kiegyenlített legyen a népi-nemzeti és liberális-urbánus előadók aránya. Aztán lassan eltolódott az egyensúly, a liberális gondolkodásúak lassan elmaradoztak, a népi szárny erősödött és hangosodott… mígnem azon vettem észre magam, a posztmodern szitokszó lett a tábor hangadóinak a körében…

Ezzel együtt az emlékeim között sokkal több a kellemes, mint a kellemetlen. Jó alkalom volt a táborozás nemcsak arra, hogy sok-sok ritkán látott barátunkkal találkozzunk, hanem arra is, például, hogy a kárpátaljai magyar irodalom tárgyában elkövetett írásaimat szakmai közönségen teszteljem és a különböző irányokból érkező reagálásokból lemérjem: ha majd nyomtatásban megjelennek, milyen indulatokat fognak kiváltani.

1999-ben felolvasott tanulmányomnak például ezek voltak a főbb tételei (ezt is naplómból idézem, ahogy utólagos hozzáfűzéseimet is): tovább is van, mondom még