Dzsámbó Dzsimi és a lakodalmaSOKK

zambo

Dzsámbó Dzsimi

Exdiplomata szomszédunk házvezetőnője gyakran becsönget hozzánk. Legtöbbször kölcsönkérni jön: gazdái hirtelen megkívántak valami olyan ételt, amenynek az alapanyagait beszerezni vagy beszereztetni viszont elmulasztották. A bevásárlás elvinné az időt, E. a rövidebb utat választja, amely küszöbünkig vezet. Éva szívesen ad a készletéből, természete a szívjóság és empátia, de általában nem is jár rosszul az ügylettel, E. másnap kamatostul adja vissza a kölcsönt.

Most azonban valami egészen másért jött. Kifejezetten velem akart beszélni. Azzal kezdte, hogy azért fordul hozzám, mert magyar vagyok. Rosszat sejtettem. Így azok a beszélgetések szoktak kezdődni, amelyek végső célja az, hogy a magyarul nem vagy alig tudó ismerősünk magyar állampolgárságot szerezzen. Ehhez lenne szüksége infóra, űrlapra, rosszabb esetben protekcióra. Nem túl kellemes ezeket elutasítani, mert alig akarják elhinni, hogy mi ezt az ügymenetet nem jártuk végig, mi több: ilyen szándékunk sincs, így se infónk, se űrlapunk, se bennfentes kapcsolatunk.

De szerencsére (?) valami egészen más képezi a kérés tárgyát. E. papája 70 éves lesz és mivel nagyon szereti a magyar muzsikát, a lánya ezzel szeretne kedveskedni neki egy CD-nyi ajándék formájában. Mivel pedig én magyar vagyok, biztosan van nekem magyar muzsikám. Logikus. Aztán konkretizálódik a kívánság. Olyan kellene, mint a Ráncos csizma, meg olyan, amit Dzsámbó Dzsimi énekel, meg amire a lakodalomban mulatnak.

Kishíján sokkos állapotba kerültem ettől, jeleztem, hogy az ilyen zenék nálam heveny viszketegséget okoznak és azonnal felhólyagzik tőlük a bőröm. Évának mentő ötlete támadt: majd Kolos fiunk leszed pár ilyen zenét a netről. E. elégedetten távozott, én is megnyugodtam. Egyelőre Kolos is derűs, még nem értesült a merényletről.


Kapcsolódó régebbi írás: Gyurcsány Ferenc nyerte a Zámbó Jimmy-hasonmás versenyt

Piréz népzene és SEO

hernyozeneEgyszer már rábukkantam erre a nagyon jópofa online zeneszerző honlapra. Akkor is eljátszadoztam vele, de most mégis ritka jólesett az újratalálkozás. Rögvest ki is éltem kreativitásomat és komponáltam is pár remekbe szabott piréz népzenét, hallgassátok meg pl.

Pontosabban hallgassátok és nézzétek – mert a látvány is jópofa. Az egeretekkel pedig be is avatkozhattok a tengeri herkentyűkre emlékeztető hangszerek mozgásába (középütt szólnak a leghangosabban). Arra is rá fogtok jönni, hogyan komponálhattok saját zenét. Elég tágak a lehetőségek.

A játszódásnál is nagyobb öröm, hogy egyik weboldalam a keresőoptimalizálási tevékenység talán legexponáltabb szakszavával – SEO – a legjobb 10 Google-találat közé került (a 6. helyre). Bognár Laci barátom gratulált is hozzá. Értékes elismerés egy nálam sokkal szakibb szakitól. A weblap így fest: Google első 10: SEO – keresőeszköz optimalizálás

 

Hídavatás

(archívumomból)

200307_hidavatasTizenkét esztendőnyi szünet után 2003-2004-ben májustól májusig, azaz épp egy éven keresztül újra publikáltam a Kárpáti Igaz Szóban (egy kedvező főszerkesztő-váltást követően). Azóta újra nem… Most, hogy újabb önkéntes szilenciumom gyakorlásában a jeles tizedik évfordulóhoz jutottam, ebben a blogban újraközlöm az akkori írásaimat. Az elsőként megjelent publicisztikai írás után elindult önálló, külön oldalam a Hóvége mellékletben. Ebben egy-egy esszészerűséggel, irodalommal, kultúrával, internettel kapcsolatos írásokkal jelentkeztem, igyekezve úgy és olyat írni, ami a lapban kevésbé volt szokásos. A világháló akkoriban még alig-alig volt ismert a szélesebb  olvasóközönség előtt, így népszerűsíteni is igyekeztem nagyszerűségét: belevittem alábbi írásomba is.

 

Balla D. Károly

Hídavatás

Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.

(Pilinszky Csontváryról)

Nem szeretek aggódni. Nem hiszem el, hogy ezelőtt jobb volt. Hogy bármikor is jobb lett volna. Hogy lett volna aranykor vagy boldog békeidő. Az ókori demokráciák rabszolgatartással párosultak, a sötét középkorban született meg a reneszánsz művészet, a felvilágosult XX. században pedig embermilliókat irtottak ki. Minden rettenetesben csírázik valami nagyszerű, és minden fennkölt magában hordja a hitványság lárváit. Ha valami felível, másvalami alászáll. Mióta világ a világ, mindig akadtak, akik sosem látott válságról beszéltek, példátlan hanyatlásról. De hanyatlásból születik az új, bomlásból szabadul fel a friss erő. tovább is van, mondom még

Nyelvhasználati útmutató

beregszaszi-csernicsko-nyelvi-jogainkEgyelőre csak az internetről letölthető, azaz online .pdf formátuman érhető el a Beregszászi Anikó – Csernicskó István – Ferenc Viktória szerzőhármas jegyezte Nyelvi jogaink és lehetőségeink c. kiadvány. A nyomtatott verzió a tájékoztató szerint azért várat magára, mivel jelenleg Ukrajnában a nyelvi jogi szabályozás átalakulóban van, több új nyelvtörvénytervezet is létezik és még nem tudni, melyik kerül elfogadásra (pillanatnyilag a 2012-es nyelvtörvány van érvényben). A szerzők figyelemmel kísérik a jogalkotási folyamatot, amelynek lezárultával az új nyelvtörvény rendelkezéseinek megfelelően át fogják dolgozni munkájukat és a kiadvány print formában is eljuthat az érdeklődőkhöz  és mindazokhoz, akiknek mindennapi életükben szükségük lehet nyelvhasználati útmutatásra. > További részletek: Nyelvi jogaink és lehetőségeink || tovább is van, mondom még

Liberalizmus – kisebbségben is

(archívumomból)

Tizenkét esztendőnyi szünet után 2003-ban újra publikálni kezdtem a Kárpáti Igaz Szóban. Erre egy kedvező főszerkesztőváltás és konkrét felkérés után került sor. Múzsák és mázsák címen saját oldalam indult és néhány „vezérpublicisztikát” is írtam (alább ezek egyike olvasható). Alig egy évvel később azonban beszüntettem szereplésemet a lapban, azóta is tartom magam az önkéntesszilenciumhoz, bár akaratom ellenére egyszer jogtalanul leközölték egy versemet.

Az alábbi írás témáját Kőszeghy Elemér főszerkesztő ajánlotta, úgy vélte, a lap olvasói számára érthetővé és vonzóbbá kellene tenni a címben szereplő fogalmat, amely akkorra egyfajta szitokszóvá vált a magyar közbeszédben. Később kicsit még dolgoztam a szövegen, amely A liberalizmus kisebbségi bája címen az Árgus folyóiratban jelent meg és esszékötetembe is bekerült.

Balla D. Károly

Liberalizmus – kisebbségben is

 Amikor felkérést kaptam, cikket írjak arról: vajon van-e létjogosultsága a liberális eszméknek és a szabadelvű gondolkodásnak kisebbségi helyzetben, jelesül a kárpátaljai magyarság körében, első gondolatom a következő volt. Vajon tudok-e olyan érveket találni, amelyek meggyőzően igazolják azt, ami számomra teljesen természetes. Kicsit úgy éreztem, mintha arról kellene írnom, vajon van-e kisebbségi helyzetben létjogosultsága a szabad lélegzésnek és a személyes boldogságnak. Akad-e egyetlen olvasó is, akit meg kellene győzni annak az eszmerendszernek a létjogosultságáról, amely az emberi szabadságot nyilvánítja a legfőbb értéknek és olyan társadalmi berendezkedést tart kívánatosnak, amelyben a lehető legtöbb ember számára a lehető legnagyobb szabadságjogok biztosíthatók? Akad bárki is, aki megkérdőjelezné azt a gondolatot, hogy mindenki számára lehetőséget kell biztosítani személyisége szabad fejlődéséhez, kibontakozásához és beteljesítéséhez, mégpedig azok között a legtágabb határok között, amelyek nem sértik a többi embernek ugyanehhez való jogát? Hát kérdés ez egyáltalán?

  Mire azonban idáig jutottam töprengésemben, arra is rájöttem, hogy nem szabad az álnaivat játszanom. Fölösleges úgy tennem, mintha nem tudnám, mi áll a probléma felvetése mögött. A kérdés felvetését nyilvánvalóan az teszi indokolttá, hogy az utóbbi időben a magyarországi (és általában a magyar) közgondolkodásban negatív fogalmak társultak a liberális szóhoz. Pontosan tudható az is, ez hogyan és miért következett ez be. Én két főbb előzményét is látom. tovább is van, mondom még

Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb

(archívumomból)

Tizenkét esztendőnyi szünet után 2003-ban egy időre ezzel az esszémmel tértem vissza a Kárpáti Igaz Szó  hasábjaira. Alig egy évvel később be is szüntettem szereplésemet a lapban, azóta is tartom magam az önkéntes szilenciumhoz, bár akaratom ellenére egyszer jogtalanul leközölték egy versemet.

Balla D. Károly

Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb

A világnak általunk lakott része az elmúlt tízegynéhány évben sorozatos átalakulások színtere volt. A szovjet birodalom széthullása és a független Ukrajna megalakulása után a legnagyobb horderejű esemény számunkra minden bizonnyal a nem egyszerűen egy szomszédos államot jelentő Magyarország végleges EU-csatlakozása lesz. Az integráció várhatóan átrendezi a Kárpát-medence magyarságának belső viszonyait is., és – mint már annyiszor – most is úgy kerülünk új helyre (ezúttal az EU küszöbe elé), hogy magunk nem változtattunk lakhelyet. Hogy ez ránk nézve milyen hatással lesz, ma még csak találgathatjuk, ám azt ki-ki megítélheti, milyen állapotban talál bennünket ez az új helyzet.

Én magam úgy látom, népcsoportunk szinte minden vizsgálati szempontból nézve ingatag társadalmi formációt képez. Földrajzi élettere összeszűkülőben, demográfiai mutatói lemenő ágban, etnika kompaktsága megbomlóban. Mindez ráadásul jelentős szociális-egzisztenciális kiszolgáltatottsággal és bizonyos morális szétziláltsággal is párosul. Ezért hosszabb ideje válságövezetnek gondolom Kárpátalját, az itt élő magyarság (mint szerves egészet alkotó közösség) helyzetét pedig hosszabb távon kilátástalannak látom. Egyben tisztában vagyok azzal, hogy a baráti társaságnál szélesebb nyilvánosság előtt ezzel az állítással nem lehet népszerűséget szerezni – ellenben heves ellenvéleményeket kiváltani annál inkább. Pillanatig sem áltatom magam azzal, hogy bármiféle egyetlen igazságnak a birtokában lennék, és bőven megengedem: másfajta tapasztalatok másféle csoportosításából akár az ellenkező vélekedés is kialakítható (mint ahogy néhol ilyesmit olvashatni is) – engem azonban a saját gondolatmenetem meglehetősen súlyos következtetésekre juttatott. Erről több írásomban is számot adtam, ezek nyomtatásban kizárólag magyarországi lapokban, folyóiratokban, elsősorban a Beszélőben jelentek meg az utóbbi esztendőkben. Ezúttal a megújult összetételű szerkesztőség szíves felkérésének eleget téve – bő évtized óta most először! – osztom meg gondolataimat a Kárpáti Igaz Szó olvasóval.

tovább is van, mondom még

Szakadék vagy csak gödör?

horvath-csordas„BDK-hoz pl. saját szövegein keresztül a legnehezebb eljutni” Horváth Attila

„Balla D. Károly teljes … életműve a kárpátaljai magyar irodalom fogalma nélkül értelmezhetetlen.”Csordás László

Az végül is nem rossz érzés, ha két főfoglalkozású irodalomkutató rólam vitatkozik s állapít meg magvas dolgokat… A dolog az Facebookon zajlott, kezdetben az én részvételemmel.

Első előzmény: a Kárpáti Igaz Szó a Költészet Napja alkalmából rövid interjút készített Csordás László irodalomkritikussal. Az újságíró egyik hangsúlyos kérdését az én egyik 12-13 évvel ezelőtti aranyköpésemre bazírozta, de persze rosszul idézte. Csordás kiigazította és véleményezte. Az interjú linkjét pedig megosztotta FB-oldalán. Én is itt vettem észre. A második én előzmény az, hogy kanyarítottam a dologból egy blogposztot Még mindig rajtam rágódnak címmel. Én meg ezt linkeltem be Csordás megosztásához kommentként. Persze nem hagyhatta szó nélkül. Reagált, viszontreagáltam. Aztán Attila is beszállt… Amit kerülgettünk, az egy gödör, amelyet én szakadékká hiperbolizáltam. Hogy valójában micsoda, azon valóban lehet vitatkozni. Egy biztos, hogy betemetetlen.

Akinek van hozzáférése, itt olvashatja el a kis vitát: Csordás és Horváth irodalmunkról és BDK-ról

A főszerkesztő és a szőkenős viccek

aki nem fordul ellene az előítéleteknek, a hamis sztereotípiáknak (a cigányok lopnak, a nők buták), az már hallgatásával is mélyíti őket – s még inkább azt teszi, ha RÁJÁTSZIK ezekre az előítéletekre, hozzájárul ahhoz, hogy a hamis beidegződések megmaradjanak, legitimálódjanak.

Mi a baj azzal, ha egy főszerkesztő rendszeresen szexista vicceket oszt meg a Facebookon?

Nem először kellett figyelmeztetnem. Legutóbb sikerrel jártam: hosszabb időre felhagyott az ilyesféle ténykedéssel. Igaz, akkor élesebb volt a helyzet: egy tipikus rasszista beszólása miatt  – lásd: Kell ennél rasszistább és antiliberálisabb mondat? – ki is zártam ismerőseim sorából. Közben „kémeim” figyelték… Hosszabb ideig nem tett rossz fát a tűzre, hát újra ismerősöm lett. De most újra elkezdte, és újra nem értette, mi a baj azzal, ha egy véleményformáló személyiség a közösségi térben olcsó viccekkel traktálja (erre sajnos erősen vevő) közönségét.

Balla D. Károly Elemér, összes nőismerősöm iránti tiszteletem nevében újra elutasítom ezt a fajta humorizálást és újra – neked már sokadszor – elmondom, hogy egy véleményformáló közéleti szereplőtől részemről ezt a magatartást nem tudom elfogadni. Sokkal inkább a nők melletti és az értékeiknek megfelelő társadalmi megbecsülés melletti kiállást várnám tőled, nem pedig az előítéletes gondolkodást erősítő viccek terjesztését. Ez a jófej macsóság az én szememben egyszerűen bunkóság.

Nem értette, vagy továbbra is úgy tett, mintha nem értené. Azzal érvelt, hogy milyen sok nő belájkolta a szőkenős viccet… Mindenféle hozzászólások voltak, ezek egy részét nem láttam, mert olyanoktól származott, akiket már korábban kizártam rasszismusukért, macsó bunkóságukért, előítéletes gondolkodásukért. Felfigyelt a vitánkra Csönge:

Csönge Balla a vicc szerint a nő = buta ember. ó, hát, ez valóban nagyon mókás. még szerencse hogy van egy nemzetközi nőnapunk, hogy előre engednek az ajtónál, meg hogy néha kapunk egy csokor virágot. ezek mellett tényleg semmiségnek tűnik az, hogy az emberre a viccben szereplő nőhöz hasonlóan tekintenek a munkahelyen, az iskolában, az utcán. mert hogy ez sajnos nem vicc, hanem egy sztereotípia, amivel lépten-nyomon találkozik az ember. nem valami kellemes.

Szó szót követett, majd főszerkesztőnk az ifjú hölgyet is lekezelte: „Semmit sem jelent a vicc, drága Csöngém! A nőket így szeretjük, de ezt te nem értheted meg :)”

Csönge Balla ha semmit sem jelent a vicc, akkor vajon miért tartják egyesek viccesnek? miben rejlik a feszültség, a humor? „a nőket így szeretjük” mondat pedig vajon mit jelent? azt, hogy így szeretjük őket, hogy sokszor olyan kis buták, ügyetlenek? hisz ez olyan bájos, lányos dolog, ugye? nem baj, hogy azok, mi majd elviccelődünk ezen (munkahelyen, iskolában, autósiskola oktatójaként is így teszünk, hisz társadalmunkban ez megszokott), ők pedig majd vihognak bájosan (hiszen ők is ismerik a dörgést, tudják, hogy ez így megszokott). vagy talán visszavágnak egy hasonló színvonalú viccel. hisz tudják, hogy néha milyen buták a nők. és akkor mi van, a férfiak meg bunkók! jó ez így, ezzel le is van rendezve. de ha esetleg, uram bocsá’, felháborodásukat jelzik az ilyen sztereotíp poénkodás láttán/hallatán akkor lekezelhetjük őket azzal, hogy „ezt te nem értheted”. hiszen csak nő vagy, miért is értenéd. a szerepek le vannak osztva, a világ egyszerű. a baj csak annyi, hogy elég sokat foglalkozom a témával, és sajnos nagyon is értem milyen folyamatok és jelenségek rejlenek az efféle viccek mögött, illetve hogy milyen következményekkel jár az, hogy ennyire hétköznapiak, megszokottak az ilyen jellegű viccek. a valóság az, hogy a szexista viccek elfogadottsága a nőkkel (és férfiakkal!) szembeni sztereotípiáknak és a nők bántalmazásának az elfogadásához, elbagatellizálásához vezetnek. ez pedig korántsem olyan vicces.

További ellenérvek, oda-vissza bizonygatások után megpróbáltam elvi alapon is megmagyarázni, mi ezzel a baj:

Balla D. Károly no akkor utoljára. előítéletekkel terhes társadalomban (társadalmakban, közösségekben) élünk. hátrányos megkülönböztetés érhet valakit bőrszíne, vallása, nemzetisége, neme, világnézete, anyanyelve miatt. felelősen gondolkodó és viselkedő, az emberi méltóságot tisztelő ember azon igyekszik, hogy ezeknek az előítéleteknek az ELLENÉBEN hasson, vagy ha ezt nem teheti, legalább ne működjön közre az erősítésükben. különösen nagy a felelőssége az olyan értelmiséginek, aki közösségi térben mozogva véleményt formál, magatartásával másokat is hasonló viselkedésre ösztönöz. aki ilyen helyzetben nem fordul ellene az előítéleteknek, a hamis sztereotípiáknak (a cigányok lopnak, a nők buták), az már hallgatásával is mélyíti őket – s még inkább azt teszi, ha RÁJÁTSZIK ezekre az előítéletekre, hozzájárul ahhoz, hogy a hamis beidegződések megmaradjanak, legitimálódjanak. vannak rasszista, szexista, xenofób, homofób stb. emberek, akik ezt tudatosan teszik, mert ilyen az értékviláguk, mert magukat jobbnak-különbnek gondolják és nem akarják az előítéleteket felszámolni, sőt. vannak, akik rossz reflexből teszik, megszokásból, azért, mert mások is ezt teszik vagy mert valakiktől ezért elismerést várnak. akár így, akár úgy: ellene cselekszenek annak, hogy a faj, nem, származás… szerinti megkülönböztetések csökkenjenek. nem az emberi méltóság mindenkire kiterjedő érvénye mellett kötelezik el magukat, hanem abba az irányba hatnak, hogy a lenézés, a megalázás, a hátrányos megkülönböztetés megmaradjon. eközben igen ócska dolog arra hivatkozni, hogy ez csak vicc, pláne arra, hogy azoknak is tetszik, akik mindezt valószínűleg nem gondolták végig, mert megszokták, hogy nekik is egyszerűbb nevetni azon, amivel szembeszállni sokkal nehezebb. — szeretném, ha ezt újra végiggondolnád, Elemér. egyszer már mintha meggyőztelek volna: abbahagytad a rasszista beszólásokat és anyósvicceket. igazán nem értem, hogy miközben igen komoly dolgokban (ukrajna, kisebbségi jogok, magyarság, nyelv…) felelősen és okosan érvelsz, mi szükséged van ócska poénkodásra. újfent kérlek, hagyjál fel ezzel és nagyon köszönöm, ha megteszed. szép estét.

Megírta Csönge is a zárszövegét

Csönge Balla …a hangsúly nem kizárólag azon van, hogy az egyes viccek sértenek valakit, valakiket. sokkal inkább azon, hogy az ilyen viccek elfogadottságának olyan következményei vannak, amelyek a viccen túl is sérelmekhez vezetnek. azok a viccek, amelyek bizonyítottan emberek napi szintű megalázásához, figyelmen kívül hagyásához, sőt bántalmazásához asszisztáló sztereotípiákat erősítenek, valóban jó lenne ha eltűnnének a kultúránkból, de legalábbis a helyükön lennének kezelve (nem mindegy hogy, ki, hol és mikor mond el egy viccet). a viccek nem légüres térben születnek, kontextusuk, előzményük, és mint írtam következményük van. egy olyan társadalomban, amelyben a közelmúltig nem jelent meg csak a nyugati fehér férfiak heteronormatív narratívája, és a mai napig gátlás nélkül vallhat bárki rasszista, antiszemita, homofób, szexista és egyéb diszkriminatív gondolatokat, ott remek táptalaja van az efféle vicceknek. oldják a feszültséget, amit egyelőre nem sikerült másképp feloldani. egy ilyen helyzetben nagyon óvatosan és érzékenyen kell bánni az ilyesmivel, és ha sikerül mindezt felismerni, és belátni, akkor más megoldásokat, narratívákat kell keresnünk a feszültségek feloldásához. nem szőnyeg alá söpörni és tiltani, hanem beszélni erről, értelmezni hogy mit miért mondunk, csinálunk, gondolunk. ez természetesen nem jelenti azt, hogy a viccnek és a tréfának el kéne tűnnie, és szomorkodnunk kell. érdekes hogy ezek szerint nehéz elképzelni azt a humort, amely nem ilyen prosztó és ártalmas sztereotípiákon alapul. szerintem csak fantázia kérdése.

Később még születtek további hozzászólások, ezek némelyike fényesen igazolta, mennyire igaza van Csöngének. És persze nekem is… 🙂

Capi naplója tízéves távlatból

A kétezres évek elején pár esztendőn át akkori webrendszerem, az UngParty NetCafé és Manzárd több olyan kezdeményezésnek is teret adott, amelyek egy idő után megszűntek. Vagy túl macerásnak éreztem fenntartásukat (közel száz szerző írásainak adtam helyet 2001 és 2005 között: ezek szövegét szükség esetén magam szerkesztettem, én tördeltem be a weboldalba, publikáltam, kitettem címlapra: mindezt manuálisan…), vagy kifulladt az ötlet, a szellemi háttér. Mindkettő érvényes Capi blogjára: Zapf István barátom, volt iskolatársam vállalta, hogy nálam vezeti a blogját, mi több, rendszeresen reagál az én bejegyzéseimre. Ez elég jól működött, érdekes volt. Aztán Capi aktivitása megcsappant, én is beleuntam mások  publikálásába.

A régi szövegek ma már nehezen elérhetők régi rendszeremben. Akkori fapados honlapom nem vagy alig használható. Éppen ezért mentettem ki Capi szövegeit. Blogját 2003-ban ezzel harangoztam be:

Hosszabb kapacitálásomra a régi iskolatárs, Zapf István, akit akkor (is?) mindenki csak Capinak hívott, ráállt arra, hogy írni fog ide, az én Manzárdomba. Miután vagy 15 évi szünet után nemrégiben a neten újra felvettük a kapcsolatot, levelezni kezdtünk, meg beírt párszor a Fórumba, és cseteltünk is néhány jóízűt. Mindig tetszett nekem a humora, egészséges és nagyon életszerű szemlélete. Úgy találtam, ebből semmit sem koptatott el az iskolaévek óta eltelt negyedszázad, inkább csak feldúsult kevéske cinizmussal és sok „vidám bölcsességgel”. Sokszor éreztem úgy egy-egy levele, megjegyzése olvastán: szívesen közreadnám ezeket a gondolatokat, észrevételeket, poénokat – de őt egyáltalán nem lelkesítette ez az ötlet. Kínáltam neki (mint gyakran más barátaimnak is) saját rovatot vagy legalább egy külön topikot a Fórumban – nem kellett neki. Nincs ideje ilyesmivel foglalkozni, meg különben sem tör írói babérokra, amit ír, azt csak nekem, személyes használatra, „kettőnk vidulására”. Ehhez tartottam magam, vidultam privátim; mivel kifejezetten ellenezte, még idézni sem tudtam tőle (holott más barátaimnak ez ellen nem volt sem előzetes, sem utólagos kifogása…).

Aztán, amikor pár napja már sokadszor hoztam szóba a dolgot, azt találta válaszolni, hogy esetleg… De csak akkor, ha beleegyezek, hogy iskolai becenevemen szerepeljek nála. (Hát ez a legkevesebb!) És persze csak ha nem cenzúrázom a szövegeit és nem nézem rossz szemmel, hogy más lesz a véleménye a dolgokról. No meg ha engem is cikizhet. Beleegyeztem, de jöttek a további feltételek: nem kell külön rovat, fő oldalon nehogy kinn legyen a neve vagy a beharangozó idézet, sőt, még a Manzárd jobb hasábján se szerepeljen külön linkkel, csak az találhassa meg, aki nagyon keresi: „szeretnék megbújni, mint fing a paplan alatt” (most már ugye idézhetlek, Capi?). Hát legyen, megírtam neki, berakom a fotóm alá, hogy C_a_p_i – innen és csak innen lehet az oldalát elérni! Ebbe beleegyezett.
De ezzel még nem volt vége. Kértem, küldjön fotót. Na, azt már nem! Érveltem: hogy néz ki, hogy mindenkitől van, csak tőle nem. Még azt hiszik, valaki más ír álnéven. Ha adja a szövegét, legyen képe is hozzá. Végül küldött, de… Hát ez van, nincs neki más, se jobb, se szebb, az eltakart szájról pedig legalább nem látni, mosolyog-e vagy nyelvet nyújt.

Capi  blogjának (2003-2004) átmentett szövegei a régi Ungpartyról