Ukrajnában mind az orosz, mind az ukrán használati köre kiterjedt. A társadalom jelentős része mindkét nyelvet használja a mindennapokban. A két nyelv használatának gyakorisága azonban regionális eltéréseket mutat: a nyugati és északi régiókban az ukrán, a déli és keleti vidékeken az orosz nyelv dominál.

A nyelvi kér­dést ki­emelten kezelő kiélezett politikai kampányok következtében a mai Ukrajnában paradox helyzet állt elő a nyelvi helyzet és a nyelvek státusának megítélése terén. Az egyértelműen ukrán dominanciájú nyugati országrészben attól rettegnek, hogy ha az orosz második állam­nyelvvé válik, akkor megszűnik az uk­rán államiság, veszélybe kerül az ukrán nyelv és nemzet. Az állam­igazgatást kivéve szinte teljes mértékben orosz nyelvű délen és keleten ezzel szemben úgy gondolják, hogy az ukránosító politika veszélyezteti az orosz nyelvet és az oroszok nemzeti azonosságtudatát Ukrajnában.

Az ígéret szép szó

2010-ben az a Viktor Janukovics nyerte meg a választást a narancsos forradalom révén hatalomra jutott Viktor Juscsenkóval szemben. Janukovics a kampányban azt ígérte, hogy rendezi az orosz nyelv helyzetét. Azonban amint hatalomra került, gyorsan felmérte, hogy ha az orosz nyelv státusának azonnali erősítésébe fog, akkor szembe kerül az ország nyugati és északi felével. Hamar lemondott arról, hogy az orosz második államnyelv legyen. De hogy megfeleljen a választói elvárásának, az őt támogató Régiók Pártja olyan nyelvtörvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amely az orosz nyelvnek a hivatalos nyelv státusát biztosítja gyakorlatilag az egész ország területén. Az ukrán nemzeti erők ellenállását látva azonban a parlament nem tárgyalta a tervezetet.

Hivatalos lesz a magyar Kárpátalján?

A régit felváltani hivatott, viharos körülmények között elfogadott új jogszabály címében nem nyelvtörvény. Az Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól címet viseli. Az új törvény szerint is az ukrán az egyetlen államnyelv. Ám azokon a közigazgatási egységeken belül, ahol egy-egy nyelv beszélői elérik a 10%-os arányt, a kisebbségi nyelv regionális nyelvi státust nyerhet, s az államnyelv mellett használható az államigazgatásban, az önkormányzatok munkájában, a bírósági eljárásokban, a nyilvános közéletben, az oktatásban stb.

Az elnök kézjegyére váró jogszabály az orosz, belarusz, bolgár, örmény, gagauz, jiddis, krími tatár, moldáv, német, újgörög, lengyel, roma, román, szlovák, magyar, ruszin, karaim, krimcsak nyelv hivatalos/hivatali használatát tenné lehetővé egyes közigazgatási egységek területén belül. Eszerint Ukrajna 27 közigazgatási egysége (Kijev főváros, Krími Autonóm Köztársaság, Szevasztopol város és 24 megye) közül 13-ban lehet hivatalos az orosz nyelv, illetve az egész ország területén is, hisz az orosz anyanyelvűek aránya Ukrajnában csaknem 30%. Valójában azonban az orosz mellett csak a krími tatár (a Krímen), a román (Csernyivci megyében) és magyar (Kárpátalján) válhat megyei szinten hivatalos nyelvvé. A legutóbbi, 2001-es cenzus adatai szerint a magyar nyelv Kárpátalja egész területén – ahol a magyar anyanyelvűek száma 12,7% volt – hivatalos funkciókban használható nyelv lehet, még a Nagybereznai, Volóci vagy Ökörmezői járásban is, ahol a magyarok aránya az 1%-ot sem éri el.

Az egynyelvűség a kétnyelvűség garanciája?

A hatályba lépésre váró törvény kapcsán számos kérdés vetődik fel. A jogszabály egyfajta konszenzus irányába tesz lépéseket: miközben de jure megőrzi az ukrán (az ország egy részén szimbolikus) államnyelvi státusát, de facto az ukránnal szinte egyenrangúvá emeli országos szinten az orosz nyelvet, és bizonyos kisebb régiókban más kisebbségi nyelveket is. Kritikusai szerint azonban a dokumentum elsősorban az orosz nyelv helyzetét erősítheti Ukrajnában, amennyiben az orosz az egész ország területén hivatalos nyelvvé válna, anélkül, hogy államnyelvi státust nyerne (amely státus biztosításához alkotmánymódosításra volna szükség, ehhez azonban a kormányzó pártoknak nincs kétharmados többségű az országgyűlésben). Az orosznak kedvez az is, hogy több nemzetiség körében az orosz anyanyelvűek aránya jelentős, s így ezek az etnikai csoportok is az orosz nyelv anyanyelvi beszélőinek számát növelik, mint ahogyan az az 5 és félmillió ukrán etnikumú is, akik az oroszt vallják anyanyelvüknek.

Az is kérdéses, hogyan élhetnek a jogaikkal az olyan veszélyeztetett nyelvek hordozói – mint például a karaimok vagy krimcsakok –, akik körében az anyanyelvi beszélők száma elenyésző, és egyetlen közigazgatási egységen belül sem érik el a 10%-os arányt. A karaimok száma a 2001. évi népszámlálás adatai szerint 1196 fő (közülük 24-nek anyanyelve a karaim), a krimcsak nemzetiségűek száma 406 (21-en vallották anyanyelvüknek a krimcsak nyelvet). Nem világos, hogyan élhetnek jogaikkal azok a ruszinok, akiket Kijev nem ismer el önálló nemzetiségként, s így az eddigi népszámlálások során csak néhány ezren vallották magukat ruszinnak és/vagy ruszin anyanyelvűnek.

Az új ukrán nyelvtörvény tervezetével kapcsolatban olyan vélemények is megjelentek, melyek szerint a jogszabály valójában nem a kisebbségi nyelvek védelmét és nem is a két- vagy többnyelvűséget szolgálja, hanem egyértelműen az egynyelvűséget támogatja. Michael Moser Bécsben élő nyelvész egyik interjújában az ukrajnai nyelvi szituáció kapcsán kijelentette: „A jelenlegi helyzetben, bármennyire is paradoxon, a hivatalos egynyelvűség lényeges feltétele az ország gyakorlati többnyelvűségének”. Sokan gondolkodnak hasonlóan az ukrán társadalomban. Ha ugyanis az orosz az új nyelvtörvény elfogadása esetén országos szinten hivatalos nyelvi státusba kerül, még kevesebb motiváció lesz arra, hogy a keleti és déli régiók többségben orosz ajkú lakossága elsajátítsa és használja az ukrán nyelvet.

A nyelvek használatára vonatkozó törvénytervezetek kapcsán figyelembe kell vennünk, hogy a nyelvi kérdés Ukrajnában erősen politizált, érzelmileg telített. Az a politikai erő, amely a fennálló status quo-t meg akarja változtatni, mindenképpen szembekerül az ország egyik felével. Nem véletlen, hogy az elmúlt 15 évben Ukrajnában egyetlen olyan törvényt sem fogadtak el, amely közvetlenül érinti a kisebbségek vagy a nyelvek státusát. Kivételt csak két nemzetközi dokumentum ratifikálása jelentett (Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről, A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája).

Az új nyelvtörvény elfogadása nyilván nem független attól, hogy 2012 októberében Ukrajnában parlamenti választásokat rendeznek. Kijevi sajtóvélemények szerint törvény körül kialakult társadalmi és politikai feszültség – melynek egyik jele a tervezet vitája során verekedés tört ki a parlamentben a honatyák között – mind a hatalmon lévő, mind pedig az ellenzéki politikai erőknek kedvez. A kormánypártok a közelgő választási kampányban felmutathatják egyik szimbolikus választási ígéretük teljesítését az orosz státusának megerősítése révén, az ellenzék pedig demonstrálhatja, hogy ha kell, tüntetések és utcai megmozdulások révén is kiáll a nemzeti nyelv mellett, illetve ellen-nyelvtörvények benyújtásával tarthatja napirenden a kérdést. Ezt tette például a törvényt előbb nem, majd mégis aláíró házelnök, Volodimir Litvin is. Valójában azonban az a lényeg, hogy a fő célt: a választók mobilizálását, sikerült elérniük a politikusoknak.

Az új törvény kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy ha nem készül hozzá konkrét végrehajtási mechanizmus, illetve amennyiben nem teremtik meg az alkalmazásához szükséges feltételeket, akkor a gyakorlatban ugyanúgy érvényesíthetetlenné válik, mint 1989-es elődje. Hiába lesz például törvényi garanciája az Ungváron élő magyaroknak hivatalos ügyeik anyanyelvi rendezésére, ha a megyeszékhelyen alig akad magyarul beszélő hivatalnok (Ungvár városban ugyan nem éri el a magyar anyanyelvűek aránya a 10%-ot, de megyei szinten igen, tehát a magyar egész Kárpátalja területén hivatalos nyelv lehet). Ugyanez áll a formanyomtatványokra, űrlapokra is: ha ezek két- vagy többnyelvű változata nem készül el és nem jut el az önkormányzatokhoz, hivatalokhoz, akkor lehetetlenné válik a kisebbségi nyelvű ügyintézés.