2012-től mit várok?

a kormánypártok egy veszett ordas elszántságával marták halálra a már amúgy is földre tiport fiatal magyar demokráciát

Sűrű év végi napok – BÚÉK

Minden szempontból felpörögtek az események így az év végén. A magyar politikában és közéletben nyomát sem látni a csendes megbékélésnek: a kormánypártok egy veszett ordas elszántságával marták halálra a már amúgy is földre tiport fiatal magyar demokráciát. Ám úgy látszik, a hatalmi arroganciájuk ellen fellépők száma is gyarapszik, bár igazi erőt még nem mutattak. Orbán Viktor, miközben az EU-hoz és IMF-hez többször helybe ment a lófaszért, szabadságharc címén falnak viszi az országot; mélyrepülésben a forint. Mindezek láttán nagyot sóhajtva alapítottam magamnak egy piréz menedéket, a Virtuális Magyar Köztársaságot. De történtek egyebek is.

Úgy adódott, hogy éppen Karácsonyra időzítve négy fontos publikációnk is volt Évával. Az ÉS év végi számában most szerepeltünk először együtt. Ezekkel: Berniczky: Szerencsegyökér / BDK: Sztreccskesztyű, lóbalzsam. (Ez utóbbiról itt talán elárulhatom, hogy az alaptörténetet a Cs.I. barátommal valóban megesett sztoriból merítettem, ezt kapcsoltam össze Kállay Labord alakjával; a novella címét meg éppenséggel Csönge hozta a Nyugati pályaudvarról…). Évának volt továbbá egy körválasza a BárkaOnline oldalán, ezt napi blogomban újraközölve Csönge fotójával illusztráltam (Berniczky válaszol), nekem pedig versem jelent meg a Népszabadság ünnepi számában: Fekete Karácsony.

A nem túl szerencsés időzítés úgy hozta, hogy a Kárpáti Kiadónál megjelenés alatt álló verseskötetem utómunkái is ezekre a hetekre-napokra estek. Adódott egy-két ügyben vitám a kiadóval, volt úgy, hogy szinte megbántam, amiért a több mint két évtizednyi “ellenállás” után mégis kéziratot adtam nekik. Megtapasztalhattam, hogy az állami könyvkiadás továbbra is merev, a támogatási konstrukció a szerző számára kedvezőtlen, a technikai elvárások nem egyszer ellentmondanak a könyvkészítés esztétikai normáinak. Nem sikerült például elérnem sem azt, hogy a külön, jobbos oldalon szereplő cikluscímeket üres balos oldal előzze meg, sem azt, hogy az első ciklus címét egy technikai adatokkal és a két nyelven kötelező annotáció-szövegekkel túlzsúfolt oldal előzze meg… A könyv előtörténetéről a Csönge által készített borítót is bemutatva itt írtam: Kő és árnyék.

Friss fejlemény az is, hogy állandó szerzője lettem a VilágMa.hu c. portálnak, ahol csütörtökönként jelennek meg azok a friss írásaim, amelyeket pénteken aztán magamnál is leközlök.

Arra még nem is volt időm, hogy 2011-es publikációim listáját lezárjam (minden cím kattintható!), a legújabbak még hiányoznak, így a Parnasszus év végi számában megjelent verseim is, amelyek közül az egyikkel az engem elért köszöntéseket igyekeztem viszonozni, és kívántam magam is fenséges éteri sistergést az újesztendőben (Parányok tánca).

A politikához még egy futam erejéig visszakanyarodva: sikeresnek mondhatom internetes akciómat, amelyben találati linkekből igyekeztem élőláncot építeni József Attila szobra köré (az összefoglalómat lásd itt), és a Google máris szereti azt a megmozdulásomat is, amelyet ezzel a szakmai névvel illettem: egy vágyott esemény virtuális megelőzöttsége. Lásd: Orbán Viktor lemondott. Ezzel arra a fel nem tett kérdésre is válaszoltam, hogy mit várok 2012-től.

BÚÉK mindenkinek.

Virtuális Magyar Köztársaság

Virtuális haza a magasban… A tényleges, létező, demokratikus Magyar Köztársaság megszűnésének szomorú alkalmából alapítottam magamnak egy Virtuális Magyar Köztársaságot. Demokratikus haza a magasban. Szívesen látok minden hasonérzésű látogatót. Belépés csak Tiszta Kézzel.

Az 1944-es ábrándokat dédelgető szoborlikvidátorok, frekvenciamegvonók, hírhamisítók, turulröptetők, Wass Albert-fanok, fekete masírozók, nyugdíjlenyúlók, visszafelé törvénykező fülkeforradalmárok és más szélhámosok kíméljenek.

Úgy szar, ahogy van

Mi ez a borzalom? Lakodalmas muzsikába oltott irredenta „nemzeti” rock? Alig hiszek a fülemnek: valóban Bródy János énekli ezt az übergagyit? Ő is írta? Nem hiszem el… Rákeresek… Kiderül, hogy rajta van legutóbbi lemezen. Le vagyok taglózva. Életemben szeretett zenészben ekkorát még nem csalódtam. Nemes eszmét és fontos gondolatot így lehet totálisan lejáratni. El vagyok borzadva. »tovább a videóhoz és a folytatáshoz

——

Olvasd el ezt is:

Átlátszó oroszlán a fekete falak közt

mint locspocs-fényben a vastaligákkal
zörgő, seszinü alakok
ugy vonulnak a fejemen által
karácsonyesti gondolatok

egy JA-töredék

Nem, egyáltalán nem a kis Balázs volt az első. Vagy ha mégis, azt még nem úgy azonosítottam, mint verset, s végképp nem voltam kíváncsi arra, ki alkotta. Én is írhattam volna, nem olyan nagy dolog. Rímelgettem magam is, mint minden kisgyerek. És cseperedvén is folytattam: a lányoknál az iskolában egy időben divatba jött az emlékkönyv, abba illett a fiúknak valami szépet beleírni. Ambícióm annál túlmutatott, hogy valahonnan másolt zengő szavakat rójak újra, írtam hát olyan szerelmes verseket, hogy ihaj. A többes szám nagyon indokolt, mert nemcsak én kedveskedtem minden lánynak új remekművel, hanem a barátaim számára is megírtam az ő vallomásaikat. Az emlékkönyvek szerencsére hamar beteltek és/vagy elfelejtődtek, csak remélni tudom, hogy a sorozatgyártásom padlásokon porosodó bizonyítékait soha nem bányássza elő a háládatlan utókor. Én is abbahagytam egy időre a verselést.

Aztán – kell-e mondanom – az első igazi szerelem újraélesztette bennem a lánglelkű poétát. De miközben újabb saját remekléseimben tobzódtam, egyszer a rádióban meghallottam egy szavalatot. József Attila Ódája volt. Lenyűgözött, égbe emelt és porig sújtott. Miután magamhoz tértem, siettem apám szobájába, ugye megvan nekünk József Attila Ódája. Ekkor azért jól jött egy író-szerkesztő papa, aki a roskadozó könyvespolcok útvesztőjéből azonnal kiemelte az Összes Költeményt. A végén van címmutató ábécé sorrendben, adta meg apám az útmutatást.

És amikor legközelebb találkoztam az Világegyetem számomra legfontosabb nőnemű lényével, nem saját versemet adtam a kezébe, hanem az Ódánál kinyitott könyvet. Elkezdte olvasni, és ahogy sorról sorra haladt, egyre fényesedett a szeme, láttam, mert tekintetét minden szakasz után rám emelte. A Mellékdal előtt cigarettára gyújtott, nagylány-mivoltát erősítendő és jelezve, nem hagyta érintetlenül a költemény. Akkor most megcsókolhatsz, mondta és lehunyta a szemét.

Tizennégy évesek voltunk – és én attól kezdve nagyon sokáig nikotinízűnek gondoltam a csókot.

*

Az Ódától visszafelé kezdtem olvasni József Attilát. Mikorra a könyv elejére értem, hatalmas titkok engedtek közelükbe. Indulhattam hát az elejétől újra a végéig. Akkor, és utána még sokáig évente legalább egyszer.

Sokáig a korai költészete tetszett leginkább, szürreális képei, merész asszociációi.

József Attila

A BŐR ALATT HALOVÁNY ÁRNYÉK

Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért

A fenti költeményben három olyan kép is akad, amelyek engem már első olvasáskor roppant módon megragadtak és talán túlzás nélkül állíthatom, hogy írói-költői látásmódom alakulásában meghatározó szerepet játszottak. József Attila idővel eltávolodott ettől a stílustól, de abban a nagy poétikai szintézisben, amelyet életművével teremtett, kétség kívül benne foglaltatik ennek a korai kalandnak minden izgalma és tanulsága. Én sem tudok úgy versbe kezdeni, hogy valahol tudatom alatt meg ne rázná pompás sörényét a fekete falak közt élő átlátszó oroszlán, hogy ne hallanám a vérvörös falábakon elfutó idő izgatott kopogását vagy ne kibicelnék a kedves szavaiért sakkozó néma négereknek.

*

Igazából nem is emlékszem arra, mit és hogyan tanultunk József Attiláról az iskolában. Be kell vallanom: nem érdekelt az irodalom. Legkevésbé az, ami kötelező volt. A nyelvet és a mértant szerettem, később a kémiát, biológiát és persze a fizikát – sokáig tudományos pályára készültem, részben visszatérve gyerekkori álmomhoz, hogy csillagász legyek.  Fizika-szakos lettem egyetemünkön, szerettem a tárgyamat. Meglehet, abban, hogy a tudomány univerzalitását választottam a nyelv és az irodalom nemzeti specifikumai helyett, közrejátszott sajátos helyzetem. Egy 10 százalékában sem magyar városban születtem és éltem, a Szovjetunió perifériáján – egyben határmezsgyéjén a magyar etnikai és nyelvi tömbnek. A lágy diktatúrában pangó, de merev ideológiájú akkori birodalomban magyar vonalon érvényesülni nem jelentett túl nagy szabadságot: az egyetlen magyar lap főszerkesztőjeként működő, sokkötetes íróként jegyzett apám erre élő bizonyítékul szolgált.  Egyszerre megfelelni a hatalom elvárásainak és a szakmai ambícióknak – ez lehetetlennek látszott, mint ahogy az is, hogy valaki írástudóként képes legyen egyszerre szolgálni a szovjet kultúrpolitikát és ápolni-követni a magyar nemzeti hagyományokat. A súlyos kompromisszumok riasztottak, igen, talán ez is közrejátszott abban, hogy úgy gondoltam, a matematika nyelve és a természet törvényei felmenthetnek az efféle kényszerhelyzetek alól.

Teltek az évek, szépen haladtam tanulmányaimmal,  már éppen arra készültem, hogy leendő diplomadolgozatom témájában, az egyes elektronpályákhoz kötött energiazónák közötti átlépések sajátságaiban elmerüljek, amikor  minden másként alakult.

Merthogy a versírást nagy fizikusi lelkesedésem közben mégis folytattam és – úgyszólván akaratom ellenére – a helyi szerény felhozatalban csakhamar kötet-éretté váltam. Első kis könyvem megjelenése környékén ráadásul olyan barátságok és főleg olyan szerelmek hatottak rám, amelyek mind-mind a korábban elképzelt pályámmal ellentétes irányba vonzottak-taszítottak. Egy-két év alatt grandiózus változásokon estem át. Megingott azelőtt sziklaszilárdnak hitt tudományos világnézetem, érdeklődésem elfordult az univerzum nagy igazságaitól, ehelyett az emberi viszonylatok finomságai, élet és halál kérdései kezdtek foglalkoztatni.  Illetve hát maga a nyelv és az irodalom, amellyel mindezt megközelíthetem. S mindezen túl: annak a kulturális közegnek a lehetőségei és lehetetlenségei, amelyben az irodalmat gyakorolhatom.

Ott kellett hagynom az egyetemet, ehhez kötődő munkámat (esti tagozatosként egy kutatólaborban dolgoztam lelkes laboránsként) – és újra kellett gombolnom magamon teljes szellemi öltözékemet. Patetikusabban szólva: feltettem életemet az irodalomra és összekötöttem sorsomat a kárpátaljai magyarságéval.

Hogy ehhez tudást és képesítést szerezzek, újra felvételiztem egyetemünkre. Ezúttal magyar szakos bölcsészhallgató lettem, miközben kisebbségi irodalmunk szervezésében is egyre több szerepet kaptam és vállaltam. De valahogy filológusi ambícióim mégis túlmutattak ezen a lokalitáson, mert a rám kötelezően kiszabott szakdolgozat-témát addig-addig hárítgattam, míg vezető tanáromnál és a Szent Tanszéknél sikerült elérnem, hogy a helyi irodalom valamely jellegzetességének a feldolgozása helyett József Attilával foglalkozhassam. És mert a nyelvészet ekkor is  közelebb állt hozzám az irodalomtudománynál, még azt is kilobbiztam, hogy kedves költőm műveit stilisztikai szempontból elemezhessem. Életem nagy szerencséjének gondolom, hogy bő két éven át ezzel foglalkozhattam.

Mindez persze nem zajlott problémamentesen. A pártideológiával ugyancsak áthatott egyetemi elvárások és az egész felsőoktatási rendszer merevsége szűk korlátok közé szorította a diákok mozgásterét. Hogy a marxizmus-leninizmus klasszikusaitól és az éppen aktuális pártkongresszusi határozatból vett idézeteknek és hivatkozásoknak szép számmal szerepelniük kellett minden dolgozatban, az még hagyján. Gondom inkább azzal adódott, hogy mivel a magyar stilisztikai szakanyagban akkor fellelhető filológiai apparátust sokkal szegényebbnek találtam, mint a József Attila költészetében előforduló stiláris gazdagságot, így új fogalmakat és rendszereket kellett alkotnom. Rendre-sorra találtam ugyanis olyan hasonlat- és metafora-alakzatokat, amelyek nem illettek a szakirodalom által tárgyalt egyetlen típusba sem. Így új tipizálási módszert, új szisztémát, új  szempontrendszert kellett építenem. Ezt nagy elszántsággal, de óvatos körültekintéssel, sok munkával, és egy diploma-közeli diáktól még talán el sem várható tudásanyag felhalmozásával meg is tettem, miközben egyre mélyebbre hatoltam József Attila költészetébe és egyre jobban megismertem azt a páratlan képalkotási technikát, amely utolérhetetlenné teszi verseit. Ám vezető tanárom nem esett hasra 220 oldalas dolgozatomtól. Először is szememre hányta, amiért utolsó előtti évesként máris túlléptem a csak jövőre írandó diplomamunka tartalmi és terjedelmi kereteit, másfelől igen szigorú kifogásként tudomásomra hozta: egy diáknak nem az a dolga, hogy önálló gondolatait kifejtse, hanem kizárólag az, hogy a szakirodalomban való jártasságát bizonyítsa.

*

De nem ezért hagytam ott másodszor is az egyetemet. Volt egy-két konkrét oka is, némi erkölcsi tőkét kovácsolva állíthatnám, hogy a tudományos kommunizmus nevű tantárgyból nem voltam hajlandó levizsgázni, a lényeg mégis inkább az volt, hogy féltékeny lettem az időmre. Közben ugyanis megjelentek újabb könyveim, és én írni akartam, minél többet és minél jobban – ebben viszont, úgy éreztem, akadályoz az egyetem, és nemcsak azzal, hogy sok fölösleges tudásanyag elsajátítására kényszerít, hanem azzal is, hogy bedarálni igyekszik egy akkor általam már el nem fogadható tekintélyelvű, megmerevedett, ideológiával áthatott hierarchiába. Ezek ugyanis már az úgynevezett peresztrojka és glasznoszty évei voltak, Gorbacsov színre lépésével szabadabb lett a levegő, az országban jelentős pozitív átalakulások zajlottak, csikorgott az egész rendszer és felbomlása is egyre lehetségesebbnek látszott – ám az egyetem nagyságai továbbra is magasan hordták a brezsnyevi vaskalapot.

Eljöttem hát. Egyik hónom alatt egy cipős doboz volt kétezer cédulával, a másik alatt a József Attila kései verseinek komplex metaforái című dolgozat.

*

Ugyanebben az évben – érdeklődés hiányában – megszűnt a helyi irodalmárokat egyesítő és társelnökségem alatt működő  József Attila Alkotóközösség: íróink inkább a politika felé fordultak. A sorra alakuló magyarságszervezetek munkájában eleinte én is részt vettem, késztetésem mégis inkább más egyébre volt. Mire a Szovjetunió széthullott, én már folyóiratot és magánkiadót gründoltam. Sűrű évek következtek, sok-sok reménnyel és keserű csalódással, szép eredményekkel és rút kudarcokkal.

Sokáig hihettük, hogy a gondok ellenére alapjában rendben mennek a dolgok – pedig József Attila vészjósló vonata végig ott kattogott mögöttünk, akkor is, amikor más zajok elnyomták figyelmeztetéseit vagy amikor egyszerűen nem volt időnk meghallani.

*

Amikor a sajtóból értesültem, hogy kormánypárti magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó olyan határozati javaslatot nyújtottak be, amely szerint vissza kellene állítani „a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát”, s ez többek között az ott található közismert és közkedvelt József Attila-szobor eltávolítását is jelentené, voltaképp nem csodálkoztam. Mindez túlságosan is beleillett abba az eszement felforgató tevékenységbe, amelynek keretében a regnáló kurzus az utcanevektől az ország nevéig mindent átkeresztel, az utóbbi évtizedek minden eredményét és értékét semmissé teszi, s vissza kívánja forgatni a történelem kerekét, ráadásul egy olyan vészterhes kor „képzőművészeti”, valójában inkább ideológiai-politikai arculatához kívánja visszahasonítani Magyarországot, amely magyar emberek millióit halállal és szenvedéssel fenyegette (1944 előtti állapot? Csak nekem jut erről eszembe leginkább a Holokauszt és a Don-kanyar?).

A szobor várható eltávolítása méltán váltotta ki sokak felháborodását, tiltakozó akciók is indultak szép számmal.

Mivel földrajzi-fizikai korlátaim miatt a tényleges megmozdulásokban nem vehetek részt, mostani működésem fő színterén, az interneten szerveztem egyszemélyes tiltakozó akciót. Célom az volt, hogy virtuális élőláncot építsek József Attila szobra köré.

Igen, de hogyan?

Virtuális élőlánc - Tiltakozás a József Attila-szobor elmozdítása ellenÚgy, hogy az akció első fázisában több blogomban és weboldalamon közzétettem tiltakozásom szövegét. Ezek a közlések azonban önmagukban még nem képeznek láncot, lévén nem lépnek ki a saját oldalaim olvasóinak a táborából, így nyilvánosságuk eléggé korlátozott.

Akcióm a második fázisában nőtt túl személyes köreimen azáltal, hogy bizonyos módszerekkel elértem, a tiltakozó szövegemre mutató linkek nagy számban megjelenjenek a különböző Google-keresések találati listáinak az élén. Így igen sokan azok közül is „belém botlanak”, akik nem rám kíváncsiak, hanem a József Attila szobrával kapcsolatos tiltakozás különböző kifejezéseire keresnek rá. Nos, a találati listák élére valóban sikerült igen sok linket felsorakoztatnom, ezek ténylegesen egyfajta virtuális sorfal láncszemeit képezik.

Ha a nyájas böngésző például azt üti be a keresőbe, hogy József Attila szobra – tiltakozás, vagy azt, hogy Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen, netán azt, hogy Élőlánc József Attila szobra körül – linkjeim máris „köréje gyűlnek szelíden”, védelmezőleg körbeveszik a Duna-parton ücsörgő költőt.

A költőt, aki halálos magányában várja a havazást ezen a feketének készülő Karácsonyon.

A költőt, aki a líra logikájára megtanított, aki a szavakkal alkotott komplex képiség rejtelmeibe bevezetett, aki látni engedte az átlátszó oroszlánt a fekete falak között, s akinek szerelmi vallomása az első csók élményéhez juttatott.

Merthogy az Óda volt az első, nem a kis Balázs az Altatóból.


Olvasd el ezt is:

Isteni lehelet és teveszar

Egyetlen olyan más művet sem ismerek, amely az eltaszító, áhítatot parancsoló fennköltséget és a legbensőségesebb közvetlenséget egyszerre képes ekkora intenzitással megjeleníteni. A Baalbek lenyűgöz monumentalitásával: erőt demonstrál, isteni magasztosságot mutat, kozmikus hatalmat gyakorol felettünk – vakít és perzsel, szinte megsemmisít fényével és erejével. Ugyanakkor nemcsak hogy megengedi, hanem elvárja, kiprovokálja, hogy közelébe férkőzz, hogy intim viszonyba kerülj vele, hogy személyes ügyeddé, titkos gondolatoddá váljon.  Így hát nem borulhatsz előtte térdre, nem imádhatod és nem is rettegheted, hiába követelné ezt hatalmassága – mert közben az összes kicsinységét is feltárja előtted – az elidegenítő isteni leheletben váratlanul megérzed a teveszar bensőséges bűzét, és soha többé nem szabadulhatsz attól, hogy ezt a kettőt egyszerre érezd, ha a Baalbekre gondolsz. És nemcsak akkor, mert a világ dolgait is jobban érti azt, aki járt a pécsi Libanonban. »a cikk folytatódik

Részlet: Csontváry: Baalbek

Elvtársak, itt a vége!

Frissítés: A Szolidaritás mozgalom akciójához virtuálisan csatlakozva az alábbiakban magam is gúnycédulával illetem a demokráciát megcsúfoló és a magyarság egységét és boldogulását veszélyeztető miniszterelnököt.

Az eredeti poszt:

Szolidaritásom a Szolidaritással

Sajnos nem hiszem, hogy már itt lenne a vége, tevőleges szolidaritással mégis csatlakozom – ezúton is – a Szolidaritás mozgalom villámcsődületéhez, amelyet a Facebookon hirdettek meg Elvtársak! Itt a vége néven. Ha korábban már amúgy is megelőlegeztem Orbán Viktor lemondását, akkor most az a legkevesebb, hogy magam is gúnycímkét tűzök a jeles államférfiú hátára. Teszem mindezt számos blogomon és weboldalamon: a flashmob meghirdetett időpontjában – december 17-én, szombaton 12 órakor. Hogy találtok rá ezekre a helyekre? Például úgy, hogy beütitek a Gugliba: Lemondott Orbán Viktor. Aki nem tud kimenni a terekre-utcákra, vegyen rész kattintással a villámcsődületben! Klikkeljen mondjuk ide:  Elvtársak, itt a vége! – vagy ide: Elvtársak, itt a vége!

Schmitt újabb aranyköpése

schmitt pál – kis herceg – amit szívével lát – közhely –  keh, sms küldés – mobiltelefon – marketing kampány – köztársasági elnök, nemzethatár

A kis hercig

(a NolBlogon egy időszakban ritkán tettem közzé új cikkeket, inkább csak a főblogomba írt jegyzeteimet ajánlottam egy a törzsolvasóimtól eltérő olvasóközönségnek; a NolBlog megszünt, a posztokat erre a blogra menekítettem át. Az ajánlott poszt eredeti helyén a fenti címlinkre kattintva nyitható meg- 2016)

Újra valami nagyon bájosat talált mondani a magyar köztársasági elnök:

„amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár”

Schmitt Pál ezzel a kis hercigséggel nyilvánvalóan A kis herceg babérjaira tör, aki szerint jól csak a szívével lát az ember. De hogy pünk nemzethatárt?

A bölcsesség a KEH honlapjára is felkerült az SMS küldést kárhoztató utalással együtt. Az első számú közjogi méltóságot idéző cím is remek: Az élethosszig tartó tanulás egy örök építkezés. Akkor most örök vagy élethosszig tartó? A kettő kizárja egymást – hacsak nem örök életű valaki.

Magyar szervezetek Kárpátalján

Magát megnevezni nem kívánó beregszászi levelezőtársam véleménye a 168 óra cikkéről (Ki a magyar Kárpátalján?):

Dunda György “ungvári tudósítása” plasztikusan mutatja be azt a helyzetet, amely a kárpátaljai magyarság körében azért alakult ki, mert “A magyar kormány megfosztotta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség több mint húszezres tagságát a kedvezményes anyaországi vízum megszerzésének a lehetőségétől”. Ez így nem igaz. Nem a tagságtól vonták meg a lehetőséget, hanem az UMDSZ-től vonták meg a kedvezményes vízumszerzéshez szükséges garancialevelek kiadásának a jogát. Emiatt az UMDSZ-tagoknak az erre egyedül jogosult KMKSZ-hez kell fordulniuk, és a KMKSZ – állítja a cikk és a benne megszólalók – ezt gyakran megtagadja, illetve az igénylők számára megalázó feltételekhez köti. Kétségtelen, hogy a KMKSZ visszaél monopolhelyzetével, de itt Beregszászban tudunk igen sok konkrét ellenpéldáról, és egyáltalán nem mondható, hogy az UMDSZ-től a magyar kormány teljesen alaptalanul vette el a jogot. Bizony, voltak visszaélések. A cikk éppen ezért torzít, egyoldalúan és a KMKSZ iránt rosszindulattal mutatja be a helyzetet. Érthető: a szerző aktív UMDSZ-es, tagja az országos tanácsnak és főszerkesztő-helyettese az UMDSZ szócsövéül szolgáló lapnak (Kárpáti Igaz Szó).

Baráti körömben általános vélekedés, hogy bár a Kovács Miklós vezette kulturális szövetség visszaél a Fidesz hatalomra jutásával kialakult kedvezményezett helyzetével, de ugyan ki ne tudná, hogy a szocialista vezetés idején viszont a Gajdos István elnöksége alatt álló UMDSZ húzott hasznot a saját kiemelt helyzetéből, s ki ne tudná azt is, hogy az elnök érdekszférájába nem-magyar üzleti és pártkapcsolatok is bőven beletartoznak.

Eddig a levél érdemi része. A magam részéről annyit fűznék hozzá, hogy a két szervezet a saját szemétdombnyi hatalma gyakorlásában és az anyagi haszonelvűség érvényesítésében egyaránt önérdekűen működik. Ha az UMDSZ mégis szimpatikusabb egy fokkal, az csak azért van, mert a ukrajnai üzleti és pártérdekekkel való összefonódást még mindig bocsánatosabb bűnnek gondolom, mint a KMKSZ működését jellemző magyarkodó populista demagógiát és ideológiai alapú diszkriminációt.

Frissítés, 2016

Az eredeti cikk linkelve volt, hogy érthető legyen a komment. A 168 óra honlapján azóta elérhetetlenné vált, de a webarchívumból sikerült kibányásznom:

Ukrajnai magyarok

Ki a magyar Kárpátalján?

A budapesti kormány megfosztotta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség több mint húszezres tagságát a kedvezményes anyaországi vízumszerzés lehetőségétől. Az intézkedés óta több mint egy év telt el, az akkor hangoztatott vádakból semmi nem bizonyosodott be. DUNDA GYÖRGY ungvári tudósítása.
Még tavaly júniusban kezdődött a magyarigazolvány-kiadással kapcsolatos vizsgálat Kárpátalján, s arra hivatkozva mindenfajta magyar–magyar kapcsolattartási program koordinálását megvonták az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségtől (UMDSZ), és átadták a jelenlegi budapesti kormány kizárólagos partnerének, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ). Köztük a támogatói nyilatkozat vagy – ahogy itt nevezik – garancialevél kiadásának jogát.

A garancialevél lényege: aki ilyennel rendelkezik, könnyített eljárásban juthat schengeni vízumhoz, sőt, a díját is visszatérítik. Máskülönben csak meghívólevéllel lehet anyaországi beutazási engedélyhez jutni, ami azon túl, hogy roppant hosszú és nehézkes folyamat, mindennel együtt – meghívó, biztosítás, vízumilleték – harmincezer forintnak megfelelő összegbe is belekerül, márpedig ez jócskán meghaladja az ukrajnai minimálbért.

– Szervezetünket olyan vádak alapján próbálják ellehetetleníteni, amelyekből semmi sem igazolódott be – hangsúlyozza Zubánics László.
Az UMDSZ Nemzeti Tanácsának elnöke szerint megállapítását alátámasztja az a tény, hogy titkosították a Külügyminisztérium által elrendelt vizsgálat eredményeit. Abba még a megvádolt fél sem nyerhet betekintést.

– A magyar kormány illetékeseinek szájából olyan abszurd kijelentések is elhangzottak, hogy az UMDSZ tízezer magyarigazolványt játszott a „donecki maffia” kezére! Valójában a tízezer az kettő, ráadásul a kivételezett helyzetben lévő KMKSZ sokkal több dokumentumot juttatott Kárpátalja határain túlra – összegez Zubánics.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Németh Zsolt külügyi államtitkár legfőbb vádja az volt, hogy az UMDSZ miatt az arra jogosultak számánál többen jutottak hozzá az okmányhoz. Ezzel szemben tény: az UMDSZ hat év alatt, 2004 és 2010 között csak 43 ezer okmány kiadásában járt közbe, míg a KMKSZ a státustörvény 2001-es életbelépése után az első években 112 ezret bocsátott ki.

Zubánics László azt sem érti, hogy a magyar kormányhivatalnokok szándékosan csúsztatnak, vagy nincsenek tisztában az első Fidesz-kormány idején elfogadott státustörvényben foglaltakkal. Folyamatosan azt nyilatkozzák, hogy Kárpátalján meghaladta a 160 ezret a magyarigazolványok száma, miközben a 2001-es népszámlálás szerint csak 156 ezren élnek magyarok Ukrajnában, s hozzáteszik, eleve csak a 14 évnél idősebbek juthatnak ilyen okmányhoz. Ezzel szemben az igazság az, hogy születés után rögtön igényelhető az okmány, s nagyon sok szülő kérvényezi is csemetéjének.

Ráadásul a 2001-ben és 2002-ben kiadott igazolványok öt év múltán lejártak, s miután csak nemrégiben lett életre szóló a magyarigazolvány, 2006-ben és 2007-ben tömegek álltak sorba új igazolványért. Azok is lecserélték, akik időközben férjhez mentek, nevet változtattak, vagy egyszerűen csak az igénybe vett vasúti utazási kedvezmények miatt betelt az okmányuk. A központi nyilvántartó rendszer viszont csupán az összesített igazolványszámot tartja nyilván, miközben a fenti okokból több tízezerre tehető az átfedés. Csakhogy az UMDSZ argumentumait egyszerűen nem hajlandók meghallgatni.


ukrajna, kárpátaljai magyarság, vízumköteles kárpátalja, nemzeti vízum szerzés, határon túli magyarok, kettős állampolgárság kárpátalján, kedvezményes honosítás, közélet, politika, köztér, magyar kisebbség, nemzetpolitika

Más:

Kő és árnyék

21 év kihagyás után, úgy tűnik, újra lesz kötetem az ungvári Kárpáti Kiadónál. 1990-ig, éppen utolsó itteni könyvem megjelenéséig a könyvkiadás állami monopólium volt, a kárpátaljai írók (pláne a magyarok) számára nem adódott más lehetőség, mint a Kárpáti (ennek külön magyar osztálya volt, jó esetben évente 2-3 eredeti mű megjelentetésére vállalkozhattak; ezen felül fordításokat, brosúrákat, kalendáriumot). A rendszerváltás után sorra alakultak a magánkiadók. Én is alapítottam, illetve rész vetten egynéhány alapításában – így ettől kezdve ezeknél jelent meg pár könyvem, de 1996-tól inkább csak magyarországi kiadókra bíztam a kézirataimat. Bár utoljára 2000-ben még kiadtam itthon a drámakötetemet. Idegen kárpátaljai kiadóra azonban soha nem hagyatkoztam eddig. Az állami Kárpáti Kiadó átesett néhány válságon és újraszervezésen, és egy ideje egészen tisztességes könyveket készít. (Tudni kell, hogy úgy egyébként a kárpátalján készült kiadványok igénytelen és ízléstelen küllemük alapján messze földön híresek.) Néhány éve engem is környékeznek: ha adnék kéziratot, megpróbálnák a megyei adminisztráció támogatási keretében megjelentetni. Sokáig húzódoztam, utolsó emlékeim erről a kiadóról nem túl kellemesek, meg attól is ódzkodtam, hogy az állami bürokrácia bugyraiba bekerüljek. Aztán tavalyelőtt mégis rászántam magam – és most meg már tördelik a könyvemet.

Tartalma: új versek – és válogatás a régebbiekből. Csönge az alábbi borítótervet készítette, a kötet címadó verse pedig itt olvasható: Kő és árnyék

 

Kattints ezekre is: