A vereckei botránykő

Ukrán nacionalisták az ukrán nemzeti címer szimbólumát erősítik a vereckei honfoglalási emlékműre - 2011. aug. 24.Ha lenne Kárpátalján tényfeltáró újságírás (mint ahogy nincs), s ha lennének pártatlan tényfeltáró újságírók (mint ahogy nincsenek), akkor aligha adódna számukra hálásabb téma, mint a vereckei honfoglalási emlékmű hiteles története. Ennek nyilván azzal kellene kezdődnie, hogyan vették rá annak idején, ezerkilencszázkilencven valahányban egy hegyvidéki község vezetőségét, hogy földterületet adjon el egy magyar szervezetnek, majd azzal kellene folytatódnia, hogy a meg nem kapott megfelelő engedélyek ellenére tetemes magyarországi és nyugati támogatásokkal hogyan indult meg az építkezés, s hogyan könnyebbültek meg az építtetők, amikor az ukrán nacionalisták rombolásukkal megakadályozták az emlékmű befejezését, mert így nem kellett elszámolni az elúszott sok nullás összegekkel.

Egy tényfeltáró riport nyilván pontosan nyomon követné, hogyan változtak az évek során az emlékművel kapcsolatos tulajdonviszonyok, milyen szerepet játszott ebben a magyar állam (s annak külképviselete), az ukrán közigazgatás, a magyarságszervezetek. Melyik adás-vétel, tulajdon-átruházás, ajándékozás mennyire volt szabályos, melyik felavatás és újraavatás mennyire volt hivatalos, ki által kapott hitelesítést (vannak-e jegyzőkönyvek, s azok mit tartalmaznak). Egyáltalán: valójában mi a monumentum mostani jogi státusa. Félek, ebben a kérdésben kevesen látnak tisztán – ami nem csupán a helyzet bonyolultságának köszönhető, hanem annak is, hogy ez az ügy a diplomáciai és jogi csűrcsavarok, a háttérben kötött alkuk, s feltételezésem szerint – ne felejtsük el, hol élünk – a nem teljesen legális pénzmozgásokhoz kapcsolódó érdekek miatt kuszálódott össze.

Ha pedig meglennének Kárpátalján egy megfelelő szociológia hatásvizsgálat feltételei (illetve létezne az erre irányuló igény), akkor egy alapos tanulmány szakszerű aprólékossággal feltárhatná, milyen társadalmi viszonyok és milyen politikai történések eredményezik a verecke körüli folyamatos botrányt, az emlékmű ellen felcsapó ukrán nacionalista indulatok milyen összefüggésben állnak éppen a fentebb említett jogi és pénzügyi tisztázatlansággal, az emlékmű mögött álló politikai és érdekvédelmi erők magatartásával, illetve azzal az átgondolatlan magyarországi nemzetstratégiával, amelynek biliárdasztalán a kárpátaljai magyarság golyóbisa a pártérdekek dákóitól lökdösve vergődik kiszámíthatatlan kényszerpályáján.

cikkemet eredetileg itt közöltem: BDK BLOG

Olvasd el ezt is:

Kártékonysági est

nemes ártó szándékNagyszabású kártékonysági estet rendeztek a kárpátaljai magyar szervezetek aktív részvételével a hét végén Beregszászott. A magasztos közös cél érdekében bámulatos gyorsasággal megegyezett egymással a két rivalizáló érdekvédelmi csoport, és nemes ártó szándékukat kinyilvánítva közös nyilatkozatot is kiadtak. Az estet megtisztelték jelenlétükkel magyarországi és ukrajnai közjogi méltóságok, valamint a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó parlamenti képviselők. A rendezvény szervezőinek tetemes mennyiségű veszeményt sikerült összegyűjteniük, ezeket kivétel nélkül a kárpátaljai magyarság kárára fordítják. »tovább

Kollaboráns vitakerülés

Egy cikkre hivatkozva a minap megosztottam a Facebookon Kövér László nem túl szimpatikus kijelentését:

„Ebbe a körbe azok a kollaboráns politikai erők is beletartoznak, akik magyarnak adják ki magukat, de valójában nem a magyarokat képviselik az adott állam politikai döntéshozatalában, hanem fordítva, a többségi politikai elit érdekeit próbálják érvényesíteni a saját maguk által vezetett közösségeken belül.”

Néhányan – hozzám hasonlóan gondolkodók – hozzászóltak. Persze szinte mindig akad valaki, aki ilyenkor védelmére kell az érvényes kurzusnak, s elkezdené bizonygatni, mit, hogy, miért. Ezúttal ezt találtam válaszolni:

Kedves … [név], ez a színtér bizonyosan nem alkalmas arra, hogy téged meggyőzzünk arról, a Kövér-féle kijelentés és az Orbán-féle nemzetpolitika megosztó és konfliktus-generáló jellege közvetlen károkat okoz a határon túli közösségeknek. Mi ezt (kevesen vagy sokan) így gondoljiuk, de nem vitás, hogy ti, akik másként gondoljátok, többen vagytok. Szerintünk súlyos hiba a határon túliak azon szervezeteit, csoportjait és tagjait „lekollaboránsozni”, akik nem feltétlen hívei az orbáni-semjéni-kövéri-némethzsolti elképzeléseknek, s másként is el tudják képzelni a kisebbségek érdekvédelmét, mint azt most a mai magyarországi nemzetpolitika sugallja, hangoztatja, cselekszi, elvárja. Ez megosztó és kirekesztő magatartás, s ráadásul nem a másfajta elképzelések hatékonyságának, eredményességének a vizsgálatából indul ki, hanem abból, hogy aki nem úgy látja a boldogulás útját, mint „nagy vezérünk”, az eleve román-ukrán-szlovák-bérenc. Ez tovább ront a kisebbségek helyzetén, elmélyíti a megosztottságot, belső és külső konfliktusokat szül. Nekem ez a véleményem, s úgy látom, ez a hozzám hasonlóan gondolkodó keveseknek (?) is. Nem fogunk a magunk igazáról meggyőzni téged, mert nyilván magad is meg vagy győződve a magad igazáról. Ez a kétféle felfogás jelen pillanatban kibékíthetetlennek látszik, és nem gondolom, hogy itt és most egy közöttünk kialakuló vita közelebb hozhatja az álláspontokat, inkább az ellentétek kiéleződéséhez, a vita elmérgesedéséhez, az indulatok felcsapásához vezethet. Az elmúlt hetek hasonló fészbukos helyzetei engem arra a következtetésre juttattak, hogy a legjobban mindenki akkor jár, ha marad a maga portáján. Én lemondok arról, hogy Fidesz-, ne adj’ isten Jobbik-szimpatizáns ismerőseim véleménynyilvánításait az ő bejegyzéseik alatt „lereagáljam”, cserébe azt ajánlom, ők se kössenek bele abba, amit én a velem hasonló gondolkodásúakkal itt megosztok. Szomorú, hogy erre a következtetésre kellett jutnom, jobb volna, ha lenne a nézetek között átjárhatóság. De úgy tapasztalom, hogy nincs; a viták negatív eredményekkel járnak. Okosabbnak gondolom hát elkerülésüket.

Ginsberg Üvöltése

James Franco az Üvöltésben

Mit kerteljünk: Jeffrey Friedman és Rob Epstein 2010-es munkája filmalkotásként talán nem lenne eléggé jó, ha nem Ginsberg monumentális költeménye adná a vázát. Ez a váz azonban oly erős, hogy könnyedén (de súlyos léptekkel) viszi előre a filmet, jószerével csak rá kellett akasztani a jeleneteket. Ezek a következő öt síkon futnak.

Az első: 1955. októberében Allen Ginsberg a San Francisco-i Six Gallery-ben, 29 évesen felolvassa az Üvöltést (szép film noir képek egy füstös helyről, a költőt alakító James Franco szuggesztív interpretációja – és hát persze a nagyon ütős szöveg).

A második: 1957-ben, az alig egy évvel a Howl and Other Poems című Ginsberg-könyv megjelenése után a kiadót perbe fogják obszcén mű terjesztése miatt. A tárgyalás jelenetei képezik a második síkot. Ez a szál gyengébb: a nézetek összecsapását én nem tartottam eléggé drámainak, a vádló, a védő és a tanúk szövegei lehetnének feszesebbek (hogy nem eléggé azok, meglehet, az eredeti tárgyalás jegyzőkönyvéhez való hűségből ered.)

Ginnsberg az irodalom őszinteségéről beszél (James Franco a filmben)A harmadik sík egy magnó-interjú készítésének az epizódjait rögzíti: a tárgyalással egy időben Ginsberg életéről és az irodalomról beszél a láthatatlan riporternek. Életrajzi vallomásainak, elbeszéléseinek egy része – negyedik sík – meg is elevenedik: jól kamerázott, kifejező képek, jó ritmusú vágások. Amit pedig a költő irodalmi felfogásáról mond, az újra csak olyan jelentőségteljes, hogy mindegy, ül-e vagy fekszik, mikrofonba beszél-e vagy kamerába.

A film sejtésem szerint az ötödik síkon bukik el (nem teljesen, de kicsit azért mégis…): ezek a folyton beékelődő betétek nem egyebek, mint színes animációk (durvábban: rajzfilmek), amelyek képileg (lennének) hivatottak megjeleníteni az Üvöltés látomásos világát. Kevés sikerrel: ami a szövegben lélegzetállítóan szuggesztív, fékezhetetlenül áradó, az animációban elbeszélve inkább komikus, vagy legalábbis olcsó.  A súlyos irodalmi szöveg révén közvetített költői víziókat halálos vétek tényleges látványra „lefordítani”, pláne nem primitíven ábrázolt szeretkező párok és repülő angyalok képében. Ezek nem hozzáadnak, hanem elvesznek az élményből. (Egy filmes ellenpélda: Alan Parker Pink Floyd-filmjében – A fal – az animációs betétek kifejezetten jót tesznek a műnek.)

Az egészet együtt szemlélve számomra úgy tűnt, hogy a stiláris sokféleség nem forrt egésszé, a tárgyalás jólfésült jelenetei kizökkentik a múltidézés poézisét, az interjú dokumentarista vonala pedig a maga kis ügyetlenségeivel ugyan megfelel saját műfajának, de egy művészfilm ambícióit alulmúlja (itt csak a remek szöveg menti meg a gyenge képi világot). Az rajzfilmes illesztmények meg egyenesen degradálják a ginsbergi képzetek intenzitását.

És mégis: nemcsak nézhető, hanem kötelezően megnézendő film az Üvöltés: annak is, aki már találkozott az eredeti verssel, de főleg annak, aki most kerül szembe a modern költészetnek ezzel a kibiztosított bombájával.

A film jó. A hiányérzet onnan ered, hogy Ginsberg viszont zseniális.


további filmes jegyzeteim
Üvöltés (Howl), amerikai filmdráma, 2010. Rendezte: Jeffrey Friedman, Rob Epstein; forgatókönyv: Rob Epstein, Jeffrey Friedman; zeneszerző: Carter Burwell, operatőr: Edward Lachman. Szereplők: James Franco (Allen Ginsberg), Jon Hamm (Jake Ehrlich), David Strathairn (Ralph McIntosh), Mary-Louise Parker (Gail Potter), Jeff Daniels (David Kirk professzor).

Pikáns versek kritikái

A magyar badarokról

Megtisztelő számomra, hogy Tarján Tamás a Magyar badar című limerik-gyűjteményről írt kritikáját velem kezdi: »„Van egy hely, a neve Barkaszó” – a valóban létező s itt rímhívó településnévről Balla D. Károlynak nem a tarka szó vagy a barka beszéde jutott eszébe. Valami egészen más.«

Aki esetleg nem jönne rá, mire céloz a szerző, azaz nem találja ki, hogy nálam mi rímel a Barkaszó falunévre, az itt keresgélhet: 73 limerik

Csordás Lászlónak a kulter.hu portálon jelent meg recenziója: Kéjjel járó kínrímek. Jólesett, hogy a 400 versike között az egyik sajátomat is említette: »A legfrissebb termés közül pedig Balla D. Károly Kárpáti limerikek ciklusának itt található darabjait ajánlom ízlelgetésre: „Pontos egy városka Beregszász, / kurváknak létszáma kerek száz. / Nem bírja a tárcád?/ Keress egy apácát, / ha már csak imára erektálsz.” (Kínálat és lehetőség).«

Persze azért kaptam másféle kritikákat is nemzetrondó verseimért: Egy tanárnő levele

Limerikjeim itt is: Limerik / Haiku / Aforizma / Bökvers

Polanski: Őrület

Harrison Ford és Emmanuelle Seigner au Őrület c. filmbenPolanski közel állt ahhoz, hogy igazi intellektuális krimit alkosson. Filmje zseniálisan indul: a Párizsba érkező házaspár a szállodában felfedezi, hogy az asszony bőröndjét elcserélték a reptéren, ezt bejelentik, majd amíg a férj zuhanyozik, felesége eltűnik a szobából. És kezdődik az őrület. »tovább

Meteor-robbantók követelése

Tűzgömb a Kárpát-medence felettAz Egyek csoport ezúton magára vállalja a péntek esti meteor-robbantást. A Balaton felett 2011. aug. 05-én este háromnegyed tíz után látványos tűzgömb-jelenség keretében robbantottuk fel az Egyek-meteort abból a célból, hogy felhívjuk a Kárpát-medence lakosságának a figyelmét egy méltatlanul nem világhírű ungvári költő, a Balaton-átúszó versenyben tragikusan elhunyt Balla D. Károly munkásságára. A tűzgömb felragyogtatásával a költő fényes elméjére kívántunk célozni. Egyben követeljük, hogy tiszteletére a magyar tenger a jövőben a BALLAton nevet viselje.

Vegyes, mint a koldusszar

Roppant vegyes és a verseny kimenetelét illetően kétséges a GoldenBlog verseny Kult-szórakozás kategóriája. A mezei kulturális magánblogoknak gyakorlatilag semmi esélye arra, hogy helyezést érjenek el: egyfelől profi módon, sok szerző által készített kulturális és közéleti portálokkal kell megküzdenie, másfelől a legkülönbözőbb rajongói és bulvároldalakkal. Aki mégis rászánná magát, itt a lehetőség, hogy a versenybe benevezett napi blogomra – BDK BLOG – szavazzon:

 

Brigitte Bardot utolsó filmje

Jane Birkin és Brigitte Bardot a filmbenTermészetesen nemcsak azért érdemes megnézni Roger Vadim kissé nehézkes című filmjét (Don Juan, avagy: Don Juan, ha nő lett volna; Don Juan ou Si Don Juan était une femme…, 1973), mert filmvásznon ekkor láthattuk utoljára Brigitte Bardot kebleit (többször) és fanszőrzetét (egyszer), hanem azért is, mert érdekesen felépített, különleges hangulatú alkotás akkor is, ha nem tartozik a filmművészet nagy remekei közé és kissé talán a cím felkeltette várakozást is alulmúlja. »tovább