A Jobbik megvetette a lábát Kárpátalján

A Jobbik nyomul a határon túli régiókban, kihasználja a kettős állampolgárság és szavazati jog beígérésével összefüggő várakozásokat, reményeket, illúziókat. Különösen Beregszászban vetették meg a lábukat: EU-s képviselőjük irodát tart fenn a városközpontban, a párt vezetőit szívesen látja a II. Rákóczi Ferenc Főiskola, épületük tetőfedésére most kaptak egymillió forintot a párttól – cserébe, úgy tűnik, szívesen válnak a szélsőjobb kárpátaljai melegágyává. A diákok egy csoportja már szervezkedni is kezdett:

Jobbik-jugend Kárpátalján

Nehéz egy ilyen hírnek örülni. De most inkább mellőzöm a politikai vonatkozásokat, legfeljebb azon tűnődöm el, nem esik-e nagyon pofára a Fidesz ezzel a kettős állampolgároknak adandó szavazati joggal… Nézzük azonban a bejelentés »tovább

Ki az ukrán: én vagy te?

Újabb politikai pengeváltás az ukrán nyelv körül

Az Anyanyelv világnapja (február 21.) ismét alkalmat adott az ukrán politikusoknak arra, hogy egymásnak essenek a nyelvi kérdés okán.

Az ellenzékbe szorult, bűnvádi eljárás alá vont Julija Timosenko az Anyanyelv világnapján a nyilvánossághoz fordult az ukrán nyelv védelmében.

A korrespondent.net hírportálon is közzétett felhívásban az egykori miniszterelnök kijelenti: a jelenlegi ukrán hatalom „háborút folytat Tarasz Sevcsenko, Leszja Ukrainka, Ivan Franko nyelve ellen”. Az ukrán irodalom klasszikusainak megidézése mellett a sajátos hajviseletéről világszerte közismertté vált politikus azzal vádolja Viktor Janukovics elnököt, hogy számára az ukrán nyelv nem képvisel értéket, amit az is jelez, hogy a hozzá közel álló kormányzati politikusok, a hatalompárti állami köztisztviselők nagy része hivatali időben sem használja az államnyelvet.

A BJUT politikai mozgalom vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy tegyenek meg mindent a jelenlegi hatalom által veszélybe sodort ukrán nyelv megvédése érdekében: fizessék elő az ukrán lapokat, vásároljanak ukrán szépirodalmat, hallgassanak ukrán nyelvű rádióadásokat, beszéljenek ukrán nyelven gyermekeikkel, családtagjaikkal, barátaikkal. Az orosz ajkú lakosságot pedig – akik a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Ukrajna lakosságának 29,6%-át teszik ki – arra szólította fel, hogy tanuljanak meg ukránul.

Timosenko asszony elmondta azt is, hogy ő is csak felnőttként sajátította el az ukrán nyelvet, hiszen orosz nyelvű régióban született. A volt miniszterelnök 2010. július 6-án tett nyilatkozatában kijelentette: az orosz ajkú kelet-ukrajnaiaknak valójában nem kell a nulláról tanulniuk az ukrán nyelvet, hanem csupán fel kell idézniük azt „a genetikai emlékezetből”. „Az ukrán nyelv bennünk van” – mondta meggyőződéssel az egyébként orosz anyanyelvű, s ukránul csupán a nagypolitikában való megjelenése során megtanult politikus.

Timosenkonak a nemzethez intézett legújabb felhívásában hangsúlyos rész az, melyben kijelenti: Ukrajnának csupán egyetlen államnyelve lehet, mégpedig az ukrán. Az egyetlen államnyelv megőrzésére nem azért van szükség, hogy más nyelveket kiszorítson a használatból tette hozzá a politikus, hanem azért, hogy Ukrajna és az ukrán nemzet végre lerázza magáról az egykori szovjet gyarmatosító politika máig érzékelhető hatásait.

Anna Herman, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője nem maradt adósa Timosenkonak. A hatalom képviselője az ellenzéki politikus szavait kommentálva elmondta, hogy Julija Timosenko soha nem beszélt ukránul saját gyermekeivel, ennek ő számtalan alkalommal fültanúja volt, így hát az ellenzéki politikusnak az állami nyelvpolitikát bíráló szavait sem lehet komolyan venni. Hozzátette továbbá Herman azt is, hogy az ellenzék nem hajlandó tudomást venni arról, hogy Janukovics elnök egyre jobban beszéli az államnyelvet. Az ukrán nyelvet féltő Timosenko asszonyról ellenben kijelentette, hogy az ellenzéki politikus maga sem beszél jól ukránul, hiszen egyértelműen oroszos kiejtéssel beszéli a nyelvet.

Nincs abban semmi különös, vélte Herman, hogy Timosenko és elvbarátai kisajátítják maguknak a nemzeti ideológiát, a nemzeti retorikát és eszmét, s az ukrán nyelv egyedüli védelmezőiként állítják be magukat, miközben mindenki másban az államnyelv fenyegetőit vélik felfedezni. „Ők mind neofiták – idézi a magas rangú állami hivatalnokot a sajtó –, a neofiták pedig mindig kategorikusak, és mindig úgy látják, hogy náluk senki sem odaadóbb”.

Az ukrán nyelv kapcsán kibontakozó újabb politikai adok-kapok hátterét az adja, hogy Ukrajna nyelvi helyzetét az ukrán politikai élet szereplői alapvetően kétféle megközelítésben látják és láttatják. A Csernicskó István szerkesztésében a közelmúltban megjelent Nyelvek, helyzetek, emberek című kötet elemzése szerint e téren az egyik oldalon a 2004-es „narancsos forradalom” révén hatalomra jutott erők állnak. Szerintük az ország nyelvi helyzete deformált, melyet az állami nyelvpolitikának ki kell igazítania, mert a cári Oroszország és a Szovjetunió által erőltetett orosz nyelv máig dominánsabb, mint az ukrán.

Ennek a nemzeti beállítottságú politikai elitnek a központi gondolata, hogy az ukrán nyelv a formálódó egységes ukrán politikai nemzet egyik kiemelt szimbóluma, ezért mindazok, akik két államnyelv mellett érvelnek, vagy akik úgy vélik, hogy a kisebbségi nyelveknek hivatalos státust kell biztosítani, azok voltaképpen az új ukrán állameszme ellen, az egységes nemzet és az állami integritás ellen foglalnak állást.

A másik álláspont hívei főként az oroszbarátnak tekintett, magukat demokratikus jogvédőként beállítók soraiból kerülnek ki. Szerintük Ukrajna nyelvpolitikáját a jelenlegi valós nyelvi helyzetre kell alapozni, az oroszt a második államnyelv státusába kell emelni. Az érvelés fontos eleme, hogy az erőszakos ukránosítás veszélyezteti az oroszajkú lakosság nyelvi és nemzetiségi jogait, fenyegeti a demokráciát, az emberi jogokat, az ukrán nyelv pozícióinak erősítése háttérbe szorítja az orosz nyelvet.

A két, egymással ellentétes nyelvpolitikai jövőkép mögött szinte teljesen azonos erőforrásokkal rendelkező, egymással szembenálló politikai tábor áll, állapítja meg az idézett kötet: az elsőnek Viktor Juscsenko és Julija Timosenko, a másodiknak Viktor Janukovics a központi alakja. Az egyik tábornak a dominánsan ukrán nyelvű északon és nyugaton, illetve részben az ország középső régióiban (Kijev és környéke) van a szavazóbázisa, a másiknak a jellemzően orosz nyelvű délen és keleten. Az ország nyelvi, nyelvhasználati megosztottsága tehát egyben politikai preferenciát is jelent, s ez törésvonal a választások során is jelentkezik.

„A kiélezett és bizonytalan ukrajnai politikai helyzetben, ahol az utóbbi években rendkívüli elnöki és országgyűlési választások követik egymást, s ahol a 450 fős parlamentben a többség gyakran öt-hat szavazaton múlik, és a koalíció felbomlása állandóan fenyegeti a kormányzó többséget, a tömegeket mozgósítani képes nyelvi kérdés elképzelhetetlen mértékben átpolitizálttá vált. A nyelvi kártya már a legelső ukrán választásokon megjelent a kampányban, s ez azóta sincs másként” – világítja meg a nyelvi kérdés politikai hátterét Csernicskó István kárpátaljai magyar nyelvész.

A nyelvi kérdés politikai súlyát jelzi, hogy ennek kapcsán az utóbbi időben az ország mindhárom exelnöke is megszólalt. A független Ukrajna első elnöke, Leonyid Kravcsuk szerint ország kétnyelvűsége Ukrajna egységét veszélyezteti. Aligha sikerül Janukovicsnak megváltoztatnia az Alkotmányt és a nyelvtörvényt, véli, hisz ehhez kétharmados parlamenti többség kell.

Annak idején Kucsmának is szándékában állt az orosz második államnyelvi státusba emelése, emlékeztet Kravcsuk, ám aztán elállt ettől a tervétől, mert megértette, hogy akkor csupán az ország déli és keleti felének elnöke lesz, és Ukrajna kettészakadása katasztrofális mérteket ölt: egyik része ukránul, másik oroszul fog beszélni. Másrészt, figyelmeztet az exelnök, a nyelvi kérdés választások előtt mindig előkerül, ha fel kell tüzelni a választókat, majd a kampány végeztével mindenki igyekszik félretenni ezt a kényes kérdést.

A Kravcsukot az elnöki székben követő Leonyid Kucsma szerint Ukrajnának csak egy államnyelve lehet, de az orosznak biztosítani kell a regionális nyelv státusát, s az orosz nem lehet idegen nyelv Ukrajnában. Juscsenko külön vezércikket szentelt a nyelvkérdésnek a Deny című lapban. Meggyőződése, hogy a két államnyelv bevezetése éppúgy az ország és a nemzet egységét veszélyezteti, mint az, ha az orosz hivatalos nyelvként funkcionálhat Ukrajnában.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által a közelmúltban kiadott fent említett kötetben Csernicskó arra is felhívja a figyelmet, hogy az ukrán politikusokat gyakran az sem zavarja az ukrán nyelv iránt érzett aggodalmaik kifejezésében, hogy nagy részük nem vagy eléggé gyengén beszél ukránul, függetlenül attól, melyik politikai oldalon állnak.

Mikola Azarov, Ukrajna jelenlegi miniszterelnöke saját bevallása szerint igyekszik megtanulni az államnyelvet. 2010 októberében azonban újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő kifejtette, hogy szerinte nem ront a megítélésén az, hogy nem tud ukránul. Elmondta továbbá, hogy korábban nyelvtanár foglalkozott vele, hogy mielőbb elsajátítsa az ukrán nyelvet, de ma már lemondott erről, hiszen munkaideje egyik felében ukrán nyelvű dokumentumokat olvas, a másik részében pedig ukrán nyelven folyó megbeszéléseken vesz részt, azaz egész nap ukrán nyelvi közegben van. Viktor Janukovics államfő – akiről 2007-ben, amikor még miniszterelnökként tevékenykedett, szintén azt írta a sajtó, hogy már erősen nekilátott az ukrán nyelv elsajátításának  – a közelmúltban arra utasította Anatolij Mogiljevics belügyminisztert, hogy két hónap alatt tanuljon meg ukránul . A belügyi tárcavezetőnek természetesen nem sikerült két hónap alatt eleget tennie az elnöki utasításnak. Ukrajna legfőbb ügyésze sem maradhatott ki a nyelvi csetepatéból, ezért az elmúlt év végén olyan utasítást adott az ország ügyészeinek, hogy mihamarabb sajátítsák el az államnyelvet. A nemzeti elkötelezettségű Viktor Juscsenko és egykori narancsos harcostársa, Julija Timosenko ukrán nyelvtudásáról a HVG is cikkezett (2008/40. szám).

Nyelv és hatalom kérdése tehát szoros kapcsolatban van Ukrajnában, a nyelvi kérdés átpolitizáltsága pedig oly fokú, hogy apropóján még az Anyanyelv világnapja kapcsán is képes az ellenzék és a hatalom egymásnak esni.

Hodinka Antal Intézet

kárpátalja.ma


kijev-budapest távolság

BlackBerry PlayBook táblagép

Kettős állampolgárság – Ukrajna is bekeményíthet

Honosítás: Ukrajna bekeményíthet

Törvénybe iktatnák, hogy meg lehetne fosztani az ukrán állampolgárságuktól azokat, akik más ország állampolgárságát is felveszik.

Volodimir Litvin, az ukrán parlament elnöke azt kezdeményezi, hogy hozzanak létre munkacsoportot az állampolgárságot szabályozó jogszabályok tökéletesítését célozva, emellett szorgalmazza, hogy az államfő adjon ki rendeletet e csoport felállításáról.  A Legfelsőbb Tanács elnöke levélben tájékoztatta erről Viktor Janukovics államfőt és Mikola Azarov kormányfőt – olvasható az ukrán parlament hivatalos honlapján.

A törvényhozás vezetője megállapítja, hogy >>tovább


Olvass politikamentes pikáns verseket is: Bökverseim

 

Magyar-ukrán közös monográfia Kárpátaljáról

Kárpátalja elmúlt száz évének történelmi, politikai és kulturális szintézisét adja az a magyarul és ukránul is megjelent új tanulmánykötet, amely az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Politikai Regionalizmus Kutatóintézete együttműködéséből született. A szerzők célja az volt, hogy összefoglalójukkal meghaladják a korábbi, kizárólagos nemzeti látószögeket.

„A magyar és ukrán szakemberek között, falként tornyosuló elzártságot akartuk áttörni egy olyan könyvvel, amely irányjelző lehet a további kutatásokhoz is” – mondta az mta.hu-nak nyilatkozva Fedinec Csilla, a Kárpátalja 1919-2009: történelem, politika, kultúra című kiadvány egyik szerkesztője, az MTA Entikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársa arról a kötetről, amely két éves közös munka után a napokban jelent meg magyarul és ukránul, két kötetben, Magyarországon és Ukrajnában egyaránt.

A magyar történész szerint a mű szerzői igyekeztek hidat építeni a régióval kapcsolatos magyar és ukrán nyelvű tudományosság között. A két közeg, a két nemzeti historiográfia eddigi kapcsolódási pontjai ugyanis nehezen felismerhetőek. Alig épülnek egymásra, s mind ez idáig sokkal inkább egymás mellett léteztek, a párbeszéd, a szakmai vita lehetősége és igénye nélkül.

Nézegessen képeket Kárpátaljáról!

„A magyar és ukrán szakemberek együttes munkájával készült kollektív monográfia lényegében a már meglévő tudásanyag összefoglalása. Még a lábjegyzeteket is elhagytuk, mégpedig abból a határozott megfontolásból, hogy egyértelművé váljék, – a kötet célja nem a historiográfiai vonatkozások, a kutatói dilemmák bemutatása, hanem a szintézisre törekvés” – hangsúlyozta az MTA kutatója, aki szerint a magyar kezdeményezést nyitottan, együttműködésre készen fogadták az ukrajnai szakemberek. A monográfia – amelyet Fedinec Csilla mellett Vehes Mikola, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora, történész szerkesztett – 26 szerző, közöttük 5 magyarországi és 6 Ukrajnában élő magyar társadalomtudós írt.

A közös munka eredménye egy több mint hatszáz oldalas kötet, amely négy fejezetben tárgyalja a huszadik században több állam fennhatósága alá került Kárpátalja történetét az első világháborútól kezdve a Csehszlovák Köztársaságban, Magyarországon, a Szovjetunióban és Ukrajnában. A szerzők a hagyományos történeti korszak szerinti tagoláson kívül külön részt szenteltek az elmúlt évszázad nyelvpolitikai törekvéseinek és változásainak. A kötet tehát nem csupán politikatörténeti összefoglaló, hanem egyúttal a régió gazdaságának, társadalmának és kulturális életének átfogó képét is adja. A negyedik fejezetben pedig egy 180 oldalas tanulmány az elmúlt két évtized legfontosabb fejleményeit dolgozza fel.

A szerkesztő a kettős kiadvány jelentőségéről szólva azt hangsúlyozta: a monográfia nem csupán azért fontos, mert két különböző tudományos   ismeretanyagot mutat be együtt, hanem szemléletformáló is, hiszen egy régió szerkezetén belül ad betekintést az ukrán olvasónak a kárpátaljai magyarságról. A magyar olvasó pedig – végre – nem pusztán egy zárványként értelmezheti a kárpátaljai magyar problematikát, hanem egy régió évszázados társadalmi, intézményi szerkezetváltozásában. Fedinec Csilla kiemelte, hogy a két legkritikusabb pontot, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását és az 1939-1944 közti időszakot  a két nemzeti történetírást képviselő kutatók egymást kiegészítő alfejezetekben együtt oldották meg.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben várható-e hasonló kiadvány például a magyar-szlovák vagy magyar-román közös múltról a történész úgy vélte: egy ilyen munka nagyon fontos feltétele, hogy egy-egy fogalomhoz ugyanazt a tartalmat kösse mindkét fél. Szerinte jelenleg ez még nem mondható el például a szlovák-magyar tudományos kapcsolatokban, de felhívta a figyelmet arra, hogy a német-francia történészek példája nyomán a magyar és szlovák kutatók is elkezdtek közösen írni egy olyan középiskolai történelem tankönyvet, amely tükrözi mindkét ország szakembereinek tudományos eredményeit és nézeteit.

Kárpátalja 1919–2009: történelem, politika, kultúra

Kárpátalja magyarul, ukránul

Egyedülálló kezdeményezés: magyar-ukrán ikerkötet Kárpátalja múltjáról és jelenéről. Talán az első lépés egy olyan úton, amelyre nagyon ideje volt rálépni. Jó lenne hinni abban, hogy eljut minden fontos helyre s kifejti kívánt hatását: a közös múlt megismerését – előítéletek nélkül.

A magyar és ukrán szakemberek egyedülálló munkája Magyarországok és Ukrajnában egyszerre jelenik meg.

A magyar verzió fülszövege:

Budapest, Prága, Pozsony felől – Kárpátalja; Moszkva, Kijev, Lemberg felől – Kárpátontúl. A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, magyar és ukrán szakemberek együttes munkájával készült kollektív monográfia, amely egyszerre jelenik meg magyar nyelven Magyarországon és ukrán nyelven Ukrajnában, hogy mind a magyar, mind az ukrán közönség számára lehetővé tegye ugyanannak a tartalomnak az elérését. Bízunk benne, hogy a továbblépésnek ez egy új, a nemzeti perspektívákon túlmutató, a régió valódi historikumára koncentráló alternatíváját kínálja. Hogy mennyire produktív és követésre méltó ez a fajta megközelítés, arról majd az utánunk következő nemzedékek Kárpátaljával foglalkozó történészei döntenek. És persze a két ország és Kárpátalja elfogulatlan történelemképet igénylő olvasói, akik visszaigazolhatják és megerősíthetik szándékaink jogosultságát.

Kárpátalja 1919–2009: történelem, politika, kultúra

Szerkesztő(k): Fedinec Csilla, Vehes Mikola (főszerk.) Csernicskó István, Oficinszkij Román, Osztapec Jurij, Szarka László, Tokar Marian (szerk.)
Kiadás helye: Budapest
Kiadó: Argumentum, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete
Kiadás éve: 2010
ISBN: 9789634465966
Oldalszám: 640

 Tartalomjegyzék

I. fejezet
KÁRPÁTALJA (PODKARPATSZKA RUSZ) A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁGBAN – 1919–1939 

1. A soknemzetiségű Magyar Királyság felbomlása
1.1. Előzmények, történeti tendenciák (Szarka László)
1.2. A dualizmus kori Habsburg Monarchia strukturális válságai (Szarka László)
1.3. A háborús végjáték nagyhatalmi forgatókönyvei (Szarka László)
1.4. Területi konfliktusok és nemzeti önrendelkezés (Szarka László)
1.5. A történeti Magyar Királyság felbomlása és a keleti Svájc koncepciója (Szarka László) 
1.6. Csehszlovák, román és jugoszláv katonai akciók (Szarka László)
1.7. Az új magyar állam határai és a trianoni békeszerződés (Szarka László)
1.8. A Magyar Tanácsköztársaság (Szarka László)
1.9. Magyarország meghívása a békekonferenciára (Szarka László)
1.10. A trianoni békeszerződés (Szarka László)

2. Nemzetállamok az Osztrák–Magyar Monarchia romjain
2.1. Békerendezés az első világháború végén (Vidnyánszky István)
2.2. A versailles-i békeszerződés (Vidnyánszky István)
2.3. Az állami önrendelkezés útján (Vidnyánszky István)
2.4. Önrendelkezési elvek és Kárpátalja állami hovatartozásának kérdése 2.4. (1918–1919) (Vidnyánszky István)
2.5. Csehszlovák diplomáciai siker (Vidnyánszky István)

3. Kárpátalja társadalmi-gazdasági fejlődése a Csehszlovák Köztársaságban
3.1. A csehszlovák állam integráló politikája (Tokar Marian, Fedinec Csilla)
3.2. Közigazgatás (Tokar Marian, Panov Alen)
3.3. Gazdaságpolitika és társadalomfejlődés (Tokar Marian)
3.4. Bankok és hitelszövetkezetek (Tokar Marian)
3.5. Turizmus (Sandor Fegyir)

4. Politikai pártok és civil szféra
4.1. Parlamenti demokrácia és többpártrendszer (Tokar Marian)
4.2. Korszakolás (Tokar Marian)
4.3. Politikai pártok programjai és tevékenysége (Tokar Marian)
4.4. Parlamenti választások (Tokar Marian)
4.5. Társadalmi egyesületek (Tokar Marian)

5. Magyar nemzeti pártok és társadalmi egyesületek Kárpátalján
5.1. Általános tendenciák (Fedinec Csilla)
5.2. Regionális pártok (Fedinec Csilla)
5.3. Országos pártok (Fedinec Csilla)
5.4. Magyar pártszövetség (1920–1936) (Fedinec Csilla)
5.5. Egyesült Magyar Párt (1936–1940) (Fedinec Csilla)
5.6. Magyar társadalmi egyesületek (Fedinec Csilla)

6. Kárpátalja (Podkarpatszka Rusz / Kárpáti Ukrajna) kérdése a nemzetközi politikában 
6.1. A müncheni egyezmény (Vehes Mikola, Tokar Marian)
6.2. Komáromi tárgyalások (Vehes Mikola, Tokar Marian)
6.3. Az első bécsi döntés (Vehes Mikola, Tokar Marian)
6.4. Az első kárpátaljai kormány tevékenysége (Vehes Mikola, Tokar Marian)
6.5. A második kárpátaljai kormány tevékenysége (Vehes Mikola, Tokar Marian)
6.6. Galícia és Kárpáti Ukrajna (Vehes Mikola, Tokar Marian)
6.7. Kárpáti Ukrajna politikai rendszere és választások a szojmba (Vehes Mikola, Tokar Marian) 
6.8. Kárpáti Ukrajna függetlenségének kikiáltása (Vehes Mikola, Tokar Marian)

7. A kulturális és művészeti élet intézményei
7.1. Oktatás és iskolaügy (Zadorozsnij Volodimir)
7.2. Tudomány (Zadorozsnij Volodimir)
7.3. A vidék irodalmi élete (Zadorozsnij Volodimir)
7.4. Színházművészet (Zadorozsnij Volodimir)
7.5. Zene- és képzőművészet (Zadorozsnij Volodimir)
7.6. Városépítészet (Zadorozsnij Volodimir)
7.7. Kárpáti Ukrajna egyházi ügyei (Vehes Mikola, Tokar Marian)

8. Magyar kultúra a két világháború közötti időszakban
8.1. Kisebbségi magyar kultúra (Fedinec Csilla)
8.2. A magyar kisebbség és az államfordulat (Fedinec Csilla)
8.3. Iskola és egyház (Fedinec Csilla)
8.4. Irodalom, zene (Fedinec Csilla)
8.5. Képző- és iparművészet (Fedinec Csilla)

Kronológia 1914–1939 (Fedinec Csilla, Tokar Marian)
Irodalom

II. fejezet
KÁRPÁTALJA (KÁRPÁTALJAI KORMÁNYZÓSÁG) MAGYARORSZÁG FENNHATÓSÁGA ALATT – 1939–1944

1. A kárpátaljai autonómia kérdése – Teleki Pál kísérlete
1.1. Érdekek hálójában (Fedinec Csilla)
1.2. Magyar Felvidék kontra ruszin Kárpátalja (Fedinec Csilla)

2. A magyar kormány Kárpátalja-politikája
2.1. Válság és válságkezelés (Oficinszkij Román)
2.2. A Kárpátaljai Kormányzóság (Oficinszkij Román)
2.3. A véleményező és indítványozó bizottság szerepe (Oficinszkij Román)
2.4. Magas rangú állami vezetők kárpátaljai látogatásai (Oficinszkij Román)

3. Etnikai-kulturális összefüggések
3.1. Ruszinok (ukránok) (Oficinszkij Román)
3.2. Német kérdés (Oficinszkij Román)
3.3. Egyéb kisebbségek (Oficinszkij Román)

4. Holokauszt Kárpátalján
4.1. A „zsidótörvények” (1938–1942) (Stark Tamás)
4.2. Az 1941. évi deportálások (Stark Tamás)
4.3. Gettók és haláltáborok (1944) (Stark Tamás)

Kronológia 1938–1944 (Fedinec Csilla, Oficinszkij Román)
Irodalom

III. fejezet
SZOVJET KÁRPÁTALJA (KÁRPÁTONTÚLI TERÜLET) – 1944–1991

1. Kárpátalja kérdése a második világháború végén, 1944–1945
1.1. A 4. Ukrán Front és az ellenfelek (Oficinszkij Román)
1.2. Achilles-sarok: az 1. magyar hadsereg (Oficinszkij Román)
1.3. A Keleti-Kárpátok hadművelet (Oficinszkij Román)

2. A szovjet időszak sajátosságai Kárpátalja történelmében
2.1. A korszak általános jellemzése (Oficinszkij Román)
2.2. Közigazgatási változások (Oficinszkij Román)
2.3. Látszatválasztások (Oficinszkij Román)
2.4. Nómenklatúra (Oficinszkij Román)
2.5. Az első számú vezetők (Oficinszkij Román)
2.6. Alternatíva. Ellenzéki mozgalom (Oficinszkij Román)
2.7. Ideológiai kampányok (Oficinszkij Román)

3. Kárpátontúli Ukrajna, 1944–1946
3.1. Preventív szovjetizálás (Oficinszkij Román)
3.2. A csehszlovák kormánymegbízotti hivatal (Oficinszkij Román)
3.3. Kárpátontúli Ukrajna népi bizottságainak első kongresszusa (Oficinszkij Román) 
3.4. Kárpátontúli Ukrajna Néptanácsa (Oficinszkij Román)
3.5. Ukránok a szomszédos államokban (Oficinszkij Román)
3.6. A szovjet–csehszlovák tárgyalások és egyezmény Kárpátalja sorsáról (Oficinszkij Román) 
3.7. Terület- és lakosságcsere (Oficinszkij Román)

4. Társadalom- és nemzeti-nemzetiségi politika
4.1. Etnikai tisztogatások (Oficinszkij Román)
4.2. „Budapest felé fordultak védelemért…” (Stark Tamás)
4.3. Munkaerő-toborzás a Donbászra (Oficinszkij Román)
4.4. Telepítéspolitika (Oficinszkij Román)
4.5. Oroszosítás (Oficinszkij Román)
4.6. Népességmozgás és identitás (Oficinszkij Román)

5. Iparosítás és urbanizáció
5.1. Gazdasági fejlődés (Oficinszkij Román)
5.2. Mit hozott az iparosodás? (Oficinszkij Román)
5.3. A Talabor-Nagyág (Tereblja-Rika) Vízerőmű (Oficinszkij Román)
5.4. A városok gyarapodása (Oficinszkij Román)
5.5. Ungvár és Munkács mint ipari központok (Oficinszkij Román)

6. Mezőgazdaság
6.1. Kárpátontúli Ukrajna agrárpolitikája (Oficinszkij Román)
6.2. Kollektivizálás (Oficinszkij Román)
6.3. Újítások és újítók (Oficinszkij Román)
6.4. Gazdaságföldrajzi régiók és vezető mezőgazdasági ágazatok (Oficinszkij Román) 

7. Állam és egyház
7.1. Szekularizáció szovjet módra (Oficinszkij Román)
7.2. Egyházellenes intézkedések (Oficinszkij Román)
7.3. Romzsa püspök meggyilkolása (Oficinszkij Román)
7.4. A görög katolikus püspökség felszámolása (Oficinszkij Román)
7.5. Megtűrt pravoszlávok és üldözött reformátusok (Oficinszkij Román)

8. Oktatás és tudomány
8.1. Óvoda és iskola (Oficinszkij Román)
8.2. Magyar oktatásügy és internacionalizmus (Fedinec Csilla)
8.3. Szakképzés (Oficinszkij Román)
8.4. Ungvári Állami Egyetem (Oficinszkij Román)
8.5. Tudományos potenciál (Oficinszkij Román)

9. Kultúra, közművelődés
9.1. „Ezüstös kor” a kárpátaljai irodalomban (Oficinszkij Román)
9.2. A kárpátaljai festőiskola (Oficinszkij Román)
9.3. A zeneirodalom és a színház remekei (Oficinszkij Román)
9.4. Tömegkultúra (Oficinszkij Román)
9.5. Sportélet (Oficinszkij Román)

10. Magyar irodalom a szovjet korszakban: hagyomány és újrateremtés
10.1. Általános tendenciák (Penckófer János)
10.2. Kovács Vilmos tevékenysége, hatása az 1950–60-as években (Penckófer János) 
10.3. Önazonosság-teremtő szándék az 1970-es években (Penckófer János)
10.4. Irodalmi, kulturális élet az 1980-as években (Penckófer János)

11. Az első nem kommunista társadalmi egyesületek 1989–1991-ben
11.1. A civil társadalom kezdetei (Oficinszkij Román)
11.2. Ukrajnai Népi Mozgalom (RUH) (Oficinszkij Román)
11.3. Ellenzéki tömegmozgalmak és ellenzéki képviselők (Oficinszkij Román)
11.4. A megyei tanács blokádja 1991 szeptemberében–októberében (Oficinszkij Román) 

Kronológia 1944–1991 (Oficinszkij Román, Fedinec Csilla)
Irodalom

IV. fejezet
KÁRPÁTALJA (KÁRPÁTONTÚLI TERÜLET) A MAI UKRAJNÁBAN – 1991–2009

1. Politikai folyamatok Kárpátalján (1991–2009)
1.1. Függetlenség, referendum, autonómia (Osztapec Jurij)
1.2. Első szakasz: 1991–1996 (Osztapec Jurij)
1.3. Második szakasz: 1997–2002 (Osztapec Jurij)
1.4. Harmadik szakasz: 2002–2004 (Osztapec Jurij)
1.5. Negyedik szakasz: 2005–2009 (Osztapec Jurij)

2. Társadalmi-gazdasági helyzet
2.1. Geopolitikai és gazdasági környezet (Lengyel Mihajlo, Zsulkanics Nelja)
2.2. Ipar (Lengyel Mihajlo, Zsulkanics Nelja)
2.3. Mezőgazdaság (Lengyel Mihajlo, Zsulkanics Nelja)
2.4. Energiaellátás, közlekedés, posta és távközlés (Lengyel Mihajlo, Zsulkanics Nelja)
2.5. Kereskedelem és külgazdasági kapcsolatok (Lengyel Mihajlo, Zsulkanics Nelja)
2.6. Beruházások és építőipar (Lengyel Mihajlo, Zsulkanics Nelja)
2.7. Vállalkozásfejlesztés (Lengyel Mihajlo, Zsulkanics Nelja)
2.8. Szociális ellátás, egészségvédelem (Lengyel Mihajlo, Zsulkanics Nelja)
2.9. Környezetvédelem (Lengyel Mihajlo, Zsulkanics Nelja)
2.10. Turizmus (Sandor Fegyir)

3. Ukrajna és Magyarország hivatalos kapcsolatainak kialakulása
3.1. A kölcsönös megértés útján (Szkiba Ivanna)
3.2. Határ menti együttműködés (Szkiba Ivanna)
3.3. A vereckei emlékjel (Szkiba Ivanna)

4. Magyarország és a határon túli magyarok: Kárpátalja példája
4.1. Alkotmányos felelősségvállalás (Milován Orsolya)
4.2. Ukrán–magyar vegyes bizottság (Milován Orsolya)
4.3. Magyar Állandó Értekezlet (Milován Orsolya)
4.4. A státustörvény (Milován Orsolya)
4.5. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás (Milován Orsolya)
4.6. Magyar–magyar Kormányzati Konzultáció (Milován Orsolya)
4.7. Regionális Egyeztető Fórum (Milován Orsolya)
4.8. Kárpát-medencei Képviselők Fóruma (Milován Orsolya) 
4.9. „Határon túli magyarság a XXI. században” (Milován Orsolya)
4.10. Támogatási rendszer és kapcsolattartás az anyaországgal (Milován Orsolya)

5. Demográfia, Kárpátalja népességének etnikai arculata; népesedéspolitika, vándormozgalom, munkaerő migráció
5.1. Demográfiai helyzet (Molnár József, Molnár D. István)
5.2. Demográfiai politika (Molnár József, Molnár D. István) 
5.3. A lakosság nemzeti összetétele (Molnár József, Molnár D. István)
5.4. A főbb nemzetiségek területi elhelyezkedése (Molnár József, Molnár D. István)
5.5. A kárpátaljai népesség anyanyelve (Molnár József, Molnár D. István)
5.6. Migráció (Molnár József, Molnár D. István)
5.7. Munkaerő (Molnár József, Molnár D. István)

6. Etnikai folyamatok Kárpátalján
6.1. Kölcsönös egyetértés (Zan Mihajlo)
6.2. Nemzeti történelmi emlékezet (Zan Mihajlo)
6.3. A nemzetiségi tömegmédiumok (Zan Mihajlo)
6.4. A Kárpátaljai Nemzeti Kisebbségek Kulturális Központja (Zan Mihajlo)
6.5. Nemzeti-kulturális egyesületek (Zan Mihajlo)
6.6. A ruszin szeparatizmus (Zan Mihajlo)
6.7. A magyar autonomizmus (Zan Mihajlo)

7. Kárpátalja politikai szervezetei
7.1. Az ukrajnai pártrendszer jellemzése (Osztapec Jurij)
7.2. Kárpátalja pártstruktúrája (1991–2009) (Osztapec Jurij)
7.3. Első szakasz: 1985–1990 (Osztapec Jurij)
7.4. Második szakasz: 1990–1995 (Osztapec Jurij) 
7.5. Harmadik szakasz: 1997–2002 (Osztapec Jurij)
7.6. Negyedik szakasz: 2002–2004 (Osztapec Jurij)
7.7. Ötödik szakasz: 2005–2009 (Osztapec Jurij)

8. Ukrajnai magyar szervezetek
8.1. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (Milován Orsolya)
8.2. Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (Milován Orsolya)
8.3. Az UMDSZ egyes tagszervezetei (Milován Orsolya)
8.4. Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (Milován Orsolya)
8.5. Önkormányzati társulások (Milován Orsolya)
8.6. Szakmai érdekvédelmi szervezetek (Milován Orsolya)

9. Kárpátalja oktatásügye: általános helyzetkép
9.1. Az ukrán oktatási rendszer (Rozlucka Halina)
9.2. Az iskoláskor előtti nevelés (Rozlucka Halina)
9.3. Az általános középiskola (Rozlucka Halina)
9.4. A technikumi oktatás (Rozlucka Halina)
9.5. A felsőfokú oktatás (Rozlucka Halina)

10. A kárpátaljai magyar nyelvű oktatás rendszere és néhány aktuális kihívása 2009-ben
10.1. Kisebbségi oktatás (Papp Z. Attila)
10.2. Demográfiai adottságok mint oktatási kihívások (Papp Z. Attila)
10.3. Jogi helyzet (Papp Z. Attila)
10.4. Óvodai nevelés és oktatás a szórványban (Papp Z. Attila)
10.5. Alap- és középfokú oktatás (Papp Z. Attila) 
10.6. Felsőoktatás (Papp Z. Attila)

11. Felekezetek és egyházak Kárpátalján
11.1. Pravoszláv egyház (Kicsera Viktor)
11.2. Görög katolikus egyház (Kicsera Viktor)
11.3. Római katolikus egyház (Kicsera Viktor)
11.4. Református egyház (Kicsera Viktor)
11.5. Egyéb felekezetek (Sandor Fegyir)
11.6. Új vallási mozgalmak (Sandor Fegyir)

12. Kultúra, művészet, média
12.1. Kultúrpolitika (Oficinszkij Román)
12.2. Művelődési intézmények (Oficinszkij Román)
12.3. Hivatásos és népművészet (Oficinszkij Román)
12.4. Média (Oficinszkij Román)
12.5. Irodalom (Ferenc Nagyija)

13. Értékfelmutatás, egység és elkülönülés a magyar kultúrában
13.1. Új utakon (Penckófer János)
13.2. Kultúra- és irodalomszemléleti egység az 1990-es években (Penckófer János) 
13.3. Kultúra-, közösség- és irodalomszemléleti különbözés a 2000-es években (Penckófer János) 

Kronológia 1990–2009 (Osztapec Jurij, Fedinec Csilla)
Irodalom

V. fejezet
NYELV ÉS NYELVPOLITIKA A HOSSZÚ 20. SZÁZADBAN

1. A nyelvpolitika fogalma
1.1. Mi a nyelvpolitika? (Csernicskó István, Melnyik Szvitlana)
1.2. A nyelvpolitika korszakai a mai Kárpátalja területén a 20. században (Csernicskó István) 
1.3. A nyelvek státusa a különböző korszakokban (Csernicskó István)

2. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén 1918-ig
2.1. Etnopolitikai folyamatok és az államnyelv kérdése (Fedinec Csilla, Gönczi Andrea)
2.2. Oktatáspolitika a millennium jegyében (Fedinec Csilla, Gönczi Andrea)
2.3. Magyarosító állami törekvések (Fedinec Csilla, Gönczi Andrea) 

3. Csehszlovákia nyelvpolitikai törekvései (1918–1939)
3.1. Nemzetközi-jogi helyzet (Csernicskó István, Fedinec Csilla)
3.2. Kisebbségvédelem, nyelvi jogok és állampolgárság (Csernicskó István, Fedinec Csilla) 
3.3. Nyelvi irányzatok (Csernicskó István, Fedinec Csilla)

4. Nyelvpolitika a területi revízió idején (1938–1944)
4.1. A Kárpátaljai Kormányzóság lakosságának etnikai összetétele (Csernicskó István) 
4.2. Hivatalos kétnyelvűség (Csernicskó István) 
4.3. A ruszin nyelv és nyelvtan kérdése (Csernicskó István)

5. A Szovjetunió nyelvpolitikája (1945–1991)
5.1. Nyelvpolitika Szovjet-Ukrajnában (Csernicskó István, Melnyik Szvitlana)
5.2. A szovjet nyelvpolitika kárpátaljai vonatkozásai (Csernicskó István, Melnyik Szvitlana)

6. A független Ukrajna nyelvpolitikai törekvései
6.1. Nyelvi helyzet Ukrajnában (Csernicskó István, Melnyik Szvitlana)
6.2. Nyelvpolitikai aspektusok (Csernicskó István, Melnyik Szvitlana)
6.3. A kárpátaljai nyelvi helyzet sajátosságai és nyelvpolitikai vonatkozásai (Csernicskó István, Melnyik Szvitlana)

Kronológia 1919–2008 (Csernicskó István, Fedinec Csilla)
Irodalom

A kötet szerzői


Az ukrán verzió adatai:

Закарпаття 1919–2009 років: історія, політика, культура / україномовний варіант українсько-угорського видання / Під ред. М.Вегеша, Ч.Фединець; [Редколег. Ю.Остапець, Р.Офіцинський, Л.Сорко, М.Токар, С.Черничко; Відп. за вип. М.Токар]. – Ужгород: Видавництво «Ліра», 2010.

ІСТОРІЯ, ПОЛІТИКА І КУЛЬТУРА ЗАКАРПАТТЯ У ПЕРШОМУ В ІСТОРІЇ ДВОМОВНОМУ ВИДАННІ

Новорічний подарунок для закарпатців зробили українські та угорські вчені, видавши унікальну на сьогодні працю двома мовами. «Закарпаття 1919 – 2009 років: історія, політика, культура» – так називається великоформатне 720-тисторінкове видання українською та угорською мовами. Два томи навчального посібника, вийшли у світ за сприяння Благодійного фонду «Розвитку угорськомовної освіти Закарпаття» (Україна), Інституту етнонаціональних досліджень Угорської академії наук (Угорщина), Міністерства освіти і культури (Угорщина), Науково-дослідного інституту політичної регіоналістики Ужгородського національного університету (Україна), Фонду «Рідний край» (Угорщина), уродженця краю Шандора Вайса і стануть в нагоді всім, хто цікавиться сторінками історії та вивчає багатогранне Закарпаття.

Керівниками редакційної колегії, до складу якої увійшли Юрій Остапець, Роман Офіцинський, Ласло Сорко, Маріан Токар та Степан Черничко, виступили Микола Вегеш (Україна) та Чілла Фединець (Угорщина). Усього авторський колектив склали 26 дослідників з Ужгорода, Берегова, Києва, Будапешта. Вони довели, що Закарпаття – це історичний регіон, геополітичне розташування якого називають унікальним, оскільки край перебуває на перехресті не тільки економічних і торговельних шляхів, а й національно-культурних та політичних. Це завжди сприяло багатогранному міжнаціональному та міждержавному співробітництву. Проблемам історичного розвитку Закарпаття останнім часом приділяється значна увага дослідників. Особливого значення вони набувають у контексті вивчення різноманітних сфер регіональної історії, покликаних уникнути стереотипні помилки, закладені догматичними підходами істориків минулого, політичними замовленнями, особистим суб’єктивізмом тощо.

Авторський колектив пропонованого видання спробував системно висвітлити взаємопов’язані проблеми історичного розвитку Закарпаття від 1919 до 2009 року. Остання хронологічна межа співпала з політичними змінами напередодні виборчих процесів в Україні та Угорщині. Для детального ознайомлення авторами подаються цікаві матеріали історико-політичного, соціально-економічного, культурно-освітнього, духовного життя закарпатців. Автори акцентують увагу, зокрема на взаємній історичній спадщині українського та угорського місцевого населення краю, а також на ключових елементах їхнього сучасного співіснування.

Варто зазначити, що це перший в історії регіону двомовний масштабний видавничий проект і навіть рідкість у сучасній Україні. Як нещодавно заявив міністр Дмитро Табачник, слід професійно підходити саме до такої міжнародної співпраці науковців, що є давньою європейською практикою. Колективна праця «Закарпаття 1919 – 2009 років: історія, політика, культура» одночасно вийшла у світ українською та угорською мовами. Приємно, що до цього видання причетний саме ужгородський «Поліграфцентр «Ліра». Угорське видання побачило світ у Будапешті.

Цей новорічний подарунок – це результат важкої праці українських та угорських учених, котрим, вочевидь уперше вдалося знайти компроміс і дійти спільної думки з багатьох питань історії взаємних відносин.


Budapest-Kijev távolság

Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége

A kényes kérdéseket sem kerüli el az Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége címmel ukrán nyelven megjelent kötet. A könyv kitér Ukrajna nyelvi és politikai megosztottságára, az ukrán-orosz nyelvi, kulturális és gazdasági ellentétekre, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakra éppúgy, mint az ukrán kisebbségi és nyelvi jogi szabályozás ellentmondásaira, vagy a ruszin nemzetiség és nyelv kérdéskörére.
A kötet szerzőinek (Melnyik Szvitlana ukrán nyelvész, a Kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és kárpátaljai magyar kollégája, Csernicskó István, a beregszászi Rákóczi Főiskola tanára) együttműködése azt igazolja, hogy lehetséges és szükséges a többség és kisebbség közötti szakmai párbeszéd.
(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. .Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)

 


A könyv adatai és ukrán fülszövege:

Мельник С., Черничко С.

ЕТНІЧНА ТА МОВНА РОЗМАЇТТЯ УКРАЇНИ
Аналітичний огляд ситуації

Ужгород, ПоліПрінт, 2010. 164 с.

В монографії розглядаються демографічне становище і правовий стан, аналізується освітня система національних та мовних меншин України, представляються теоретичні і практичні питання етнічної та мовної різноманітності держави. Робота виконана у рамках проекту „Поширення лінгвістичної відмінності: проспект підтримки та відродження мов у новій Європі” (Dimensions of Linguistic Otherness: Prospects of Maintenance and Revitalization of Minority Languages).


A könyről több megtudható a Kárpátalja.ma portál cikkéből:

Monográfia Ukrajna nyelvi és etnikai sokszínűségéről

Viktor Juscsenko, a független Ukrajna harmadik elnöke a Deny c. lap tavaly október hatodikai számában Akié nyelv, azé a hatalom címmel publikált vezércikkében (day.kiev) azt állítja, hogy Ukrajna klasszikus monoetnikus állam, melynek csupán egyetlen államnyelve és hivatalos nyelve lehet, mégpedig az ukrán. Ehhez képest merőben más álláspontot képvisel az a szerzőpáros, mely Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűségéről szóló monográfiát jelentetett meg a közelmúltban.

Melnyik Szvitlana, a kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára közös ukrán nyelvű könyve bemutatja az ország nemzetiségi és nyelvi közösségeit, elemzi az ukrajnai kisebbségi és nyelvi jogi szabályozást, és kiemelt figyelmet fordít a kisebbségi közösségek anyanyelvi oktatására.

A szerzők nem kerülik el a kényes kérdéseket sem. Részletesen elemzik az ország nyelvi és politikai alapú kettészakadását, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakat, az ukrán–orosz nyelvi, politikai és gazdasági pozícióharcokat, az egyes nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek helyzetét, problémáit. Ezen belül kitérnek például a ruszin nemzetiség és nyelv kérdésére is. Külön alfejezet foglalkozik az államnyelv oktatásának kérdéskörével a kisebbségi nyelven oktató iskolákban, és bemutatják a narancsos forradalom után hatalomra jutott nemzeti erők nemzetállam-építési törekvéseit és nyelvi nacionalizmusát. Az összefoglaló fejezetben arra is kísérletet tesznek, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg arról, szerintük hogyan lehetne közelebb jutni az Ukrajnában erősen átpolitizált nyelvi kérdés megnyugtató rendezéséhez.

A 164 oldalas összefoglaló kötet egyik legfőbb érdekessége és értéke az, hogy egy kijevi, a többségi etnikumot képviselő és egy kárpátaljai, kisebbségi nyelvész közös munkájáról van szó. A könyv tehát példája annak, hogy lehetséges a szakmai párbeszéd többség és kisebbség között, a tudományosan igazolható tényekhez ragaszkodva meg lehet találni azokat a kapcsolódási pontokat, melyek révén elfogulatlan és szakszerű leírás készíthető még akár Ukrajna egyáltalán nem egyszerű nyelvi helyzetéről is.

(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)