Mácsai Pál visszajelzése

Mácsai PálMácsai Pali levele. Új premierje lévén még csak most olvasta el Tejmozi c. novellámat, amit nem sokkal keletkezése után küldtem el. S hogy miért éppen neki? Ezt most árulom el először: az írás egyik indító epizódjának éppen ő a forrása. Mivel nagy nyilvánosság előtt mesélte el gyerekkori emlékét, így nem követek el indiszkréciót, ha lényegét megismétlem: miközben festő édesapja meztelen modellekkel dolgozott a műtermében, aközben komolyzenét hallgatott. A meztelenség tilos és titkos volta igencsak foglalkoztatta a kiskamaszt, összekapcsolódott benne a komolyzenével. Ez utóbbi motívumot én kihagytam, hősöm esetében inkább a festészetnek vagy magának a művészetnek a misztériuma kötődik a meztelenség titkához, illetve hát leginkább az apa különállósága, megközelíthetetlensége képezi a megfejthetetlen, ámde megérteni vágyott rejtélyt. Voltaképp erre a motívumra építettem rá a novellát, amelynek, mint már sokszor leírtam (néhányan talán unják is), további érdekességét az adja, hogy negyvenvalahány idegen nyelvű prózamű 1-1 mondatát építettem bele.

Nos, Palinak tetszett a novella, és örül annak, hogy egy epizóddal hozzájárulhatott. Apja, Mácsai István szeptemberben felköltözött a nagy égi galériába, így ő – mármint Pali, mint írja – talán éppen ezért nem olvasta el eddig a novellát. Az apa egyébként az én írásomban is meghal, és éppen a halála készteti visszaemlékezésre, életének újraértékelésére a fiút.

Bárhogy is, az epizód most már elválaszthatatlan része az apa-fiú kapcsolatok nagy irodalmi toposzának.


Az időzítés nem a legjobb, de csak most tudott rá időt szakítani, így hát novemberre érkezik Ungvárra Bella Dolýk (illetve eredetileg Dolýkova), akivel vagy 3 éve levelezek. Amikor felvette velem a kapcsolatot, még csak oroszul írogattunk egymásnak, lényegében akkor kezdte tanulni a magyart, nagyapja nyelvét, amelyre fokozatosan át is tértünk, eleinte csak én – már értette, amit írtam, de maga még nem vállalkozott fogalmazásra – aztán, tavaly valamikor, már ő is „megszólalt” magyarul, és én levélről levére tapasztalhattam, hogyan fejlődik. Eleinte nagyon érdekesen fogalmazott, egyfelől tele voltak a levelei archaikus, könyvízű fordulatokkal (na ja, aki Balassival kezdi és Mikes Kelemennel folytatja a nyelvtanulást!) és ezek nagyon komikusan keveredtek a mai szlenggel. „Midőn ezen epistólám megérkezend, én már Prágában dekkolok” – írta például. Vagy: „Ámbátor rögvest pipa lettem” Már-már szándékos stílusjegynek hatott.

Most elnyert egy EU-s ösztöndíjat „The Influence of the Hungarian Cultural Traditions on the Mythological Stories of Subcarpathian Ruthenians” vagy valami hasonló témában, és a munkatervébe helyszíni kutatás is beletartozik. Emellett, mivel hónapok óta kínlódik vele, az én regényem fordításának az ügyét is előbbre szeretné lendíteni. Levélben eléggé nehézkes egy-egy hosszú mondat kigabalyítása, így azt szerené, hogy ha nem is mennénk át a teljes szövegen, de a problematikus részeket sorra vennénk. Ezekből akad bőven, hiszen már az elején fennakadt ezen a mondatomon: „Ám hiába képezte az így felépült rendszer alapját valamely véletlenszerűen bekövetkező esemény, mert a kiinduló mozzanatra ránehezedett a megalkotottság roppant gépezete, s így az egymásrakövetkezés kontinuója sokkal inkább valamely matematikai algoritmus előírta szükségszerűségre kezdett hasonlítani, semmint az akaratlanság naiv bájával kecsegtető írásműre.” Hát igen… Azt írta, hogy hiába érti minden szónak a jelentését, hiába deríti fel a szószerkezetek elemei közti grammatikai összefüggést, magát a mondatot mégsem tudja anyanyelvén megalkotni. Így hát nagyon is szükséges a személyes konzultáció.